Karapancsa

A Mohácsi-sziget déli részén található Karapancsa igazi dunai ősdzsungel volt a török időkben. Gyakran találtak itt menedéket a török elől a környékbeliek és nem volt ritka az sem, hogy néhány környéken kóborló töröknek örökre nyoma veszett. A török eredetű Karapancsa név azokat az időket idézi, amikor még hatalmas kiterjedésű ártéri rengetegéből különös, báránybőrbe bújt maszkos szörnyek szálltak csónakba és rettenetes csinnadrattával kergették el a törököt Mohácsról.

A Nagykastély Karapancsán (kép: kalasandras.blogspot.com)

Ez a legenda valószínűleg nem állja meg a történelem próbáját, ugyanis a népszokás gazdái, a sokácok csak Mohács 1687-es felszabadulása után költöztek erre a területre. Azonban nem a busójárás az egyetlen legenda a környéken.  A helybéliek így magyarázzák a Karapancsa név eredetét:

"A Karapancsa név állítólag török eredetû. És a legenda szerint abból származik, hogy amikor vonultak vissza a török seregek, akkor itt mocsárvilág volt. Teljesen el volt néptelenedve a határ a hosszú háborúk után. Akkor pánikszerűen kellett menekülni, és ezért a legenda szerint az akkori nagy vezír az úgy tudott keresztülmenni a járhatatlan mocsáron, hogy a janicsárokat beleállították ebbe az ingoványba, és kézről-kézre adták át a nagy vezírt. És a karapancsa az azt jelenti, hogy fekete karom, tehát azok az emberek meghaltak, és a mocsárból az ujjaik még sokáig kiálltak."

Mintha Tolkien innen emelte volna át a Holt-láp (Emyn Muil) legendáját A Gyűrűk Urába.

Miután a török félhold lehullott Karapancsa egéről, az élet lassan visszatért a régi kerékvágásába. Ekkoriban a Mohácsi-szigetet teljes egészében a Duna - két nagyjából egyforma méretű ággal - ölelte körül. Állandó település az árvízjárta vidéken nem alakulhatott ki. A török kiűzése után a terület a Béllyei Uradalom részeként Savoyai Jenő (Prinz Eugen) herceg birtokába került, melyből később a Habsburg-Lotharingiai család tescheni ágának birtokába ment át, akik a jobb parton mintagazdaságot szerveztek. A karapancsai birtokrész kissé különbözik a többitől, ugyanis a folyószabályozásoknak köszönhetően lassanként a szigetről a Duna-Tisza közére került, másrészt ez megmaradt vadászterületnek, ahol a mezőgazdaság csak igen lassan hódított teret.

A Béllyei Uradalom áttekintő térképe

Albrecht főherceg Béllyei Uradalomról több leírás is készült, ezek egyikében az alábbiak olvashatók Karapancsáról:

Megjegyzésre méltó, hogy a karapancsai járás hajdanta fa, nád, fűtermés és kivált legeltetés tekintetében igen jövedelmező volt; a baja-bezdáni csatorna kiásatása óta azonban egészen elposványosodott s nagyrészt terméketlen vadonná változott át.

A Baja-bezdáni csatornát, a Mohácsi-szigetet egykor keletről határoló mellékág nyomvonalán vezették, jelentős kanyarulatátvágásokkal. A helyi nevén egyszerűen Ferenc-tápcsatornának vagy Ferenc-csatornának nevezett vízfolyás kiásásakor jött létre a Klágya és Kadia holtág.

Karapancsai major

Habsburg-Tescheni Albrecht főherceg, a custozzai (1859) győző építtette fel Karapancsán a Kiskastélyt és a hozzá tartozó gazdasági épületeket. Az uradalom központja azonban mindvégig Főherceglakon maradt, Dél-Baranyában. A település ma Baranyabán községhez tartozik.

Mivel Albrecht főhercegnek nem voltak utódai, örökbefogadta öccse fiait, akik közül a legidősebb, Frigyes örökölte a hercegi címet és vele a Béllyei Uradalmat. Karapancsán már ő építtette a Nagykastélyt, amely ma a Gemenc Zrt. tulajdonában álló szálló. Egykor vadászott itt Ferenc József király II. Vilmos német császárral, az itt lőtt trófeák máig megtekinthetőek (több ezer más trófeával együtt) az ausztriai Bad Ischlben álló Kaiservillában.

Karapancsa közigazgatásilag Hercegszántó községhez tartozik. Hogy eljussunk oda, át kell kelnünk a törökösen csengő Budzsák nevű településrészétől délre, a Kadia-Duna túloldalára ívelő hídon. Aki ártéri erdőkhöz szokott, az meglehetősen idegenül fogja érezni magát ebben a hatalmas tölgyerdőben.

A Kadia-Duna egy hosszú - de egyre szűkülő - tó benyomását kelti, partján az erdő fokozatosan megy át a nyílt vízfelszínbe. Először sarjerdő, majd nádas, sásos, hínáros végül békalencsés részen kell annak átgázolnia aki itt szeretne fürdeni. Ebben a mederben már nem Duna víz folyik, csupán a környék csapadék és belvizeit szivattyúzzák bele.

A parton ottjártunkkor népes bakcsócsaládok társalogtak a fűzfákon a maguk igencsak szokatlan madárhangján. Zengett az erdő a Kvak-kvak-kvak-tól, melyről a tréfás népnyelv rögtön elnevezte ezt a madarat vakvarjúnak.

A karapancsai szivattyútelep mellett van a legeslegsekélyebb horgásztó amelyben valaha horgásztam. Ez is az egykori Kadia medrében található, azonban annyira feliszapolódott, hogy a 35-40 centiméteres ereszték már leér úszózásnál. Ennél a monarchia idejéből ittmaradt szivattyúháznál találkozik a Kadia-Duna a Ferenc-tápcsatornával:

A Duna történelme során Baja alatt két ágra szakadt és Bezdán-Kiskőszeg magasságában egyesült. Ez a két Duna-ág közötti 300 hektárnyi terület a Mohács-sziget, amely a folyamszabályozások előtt szabad vízjárta terület volt. A belvíz elvezetésére 1904-ben épült meg a csatorna mellett a karapancsai szivattyútelep. Tervezői maradandó, átgondolt, szép műszaki alkotást hoztak létre. A turbinalapátos szivattyút a Ganz és Társa Gépgyár gyártotta. Az akkor még fafűtésű telep villamos árammal még ma is működőképes.

A több mint 100 éves telep egészének az eredeti tervekkel azonos felújítása 2005-ben fejeződött be. A tárgyalóteremben kiállított dokumentumok segítségével bepillanthatunk Ihrig Dénes szakmai életútjába, aki a magyar vízgazdálkodás kiemelkedő mérnöke volt.

A tápcsatorna mentén szépen libasorban horgászkunyhók állnak. A meghitt csendben néha elevez egy hattyúcsalád Szerbia irányába, mely innen alig pár kilométernyire van.