Pillantás a neszmélyi kacsaúsztatóra

Neszmélyen a folyószabályozás párhuzamművek rabláncára fűzött három dunai szigetet. A második és a harmadik eredetileg a folyó szlovák oldalához tartozó Dunaradvány és Dunamocs szigete volt, nevüket ma is ez a két település adja. A lánc végén található Mocsi-sziget most már Süttőhöz tartozik közigazgatásilag, de ez a három sziget körülölel egy negyediket, a Neszmélyi Alsó-szigetet. Ha létezik valahol alsó sziget, akkor kell lennie egy felső szigetnek is, ez a lánc első tagja folyásirány szerint.

Neszmély 1962. október 27. (fentrol.hu)

A fentrol.hu-n található a szigetről egy remek kisvizes pillanatfelvétel, amely egyrészt bemutatja a folyószabályozás okozta mederbeli változásokat, amikor a folyó még javában próbálta megtalálni az elveszett egyensúlyát. A mérnöki szemlélet mellett a légifotó megörökíti a folyóparti települések azóta eltűnt, a Dunával együtt élő archaikus gazdálkodási formáit is, melyből 1962-ben már nem sok volt hátra. 

Ebben az írásban a kép kerete adja meg az írás keretét is.

Nagyjából félúton járunk ekkor a folyószabályozás megkezdésétől számítva. Több mint hatvan évvel ezelőtt, 1962. október 27-én, már körülbelül 80 év telt el a párhuzammű felépülése óta. A Gerecséből lefutó patak alatt megkezdett, háromnegyed kilométer hosszú kőszórás valamikor 1880 és 1887 között épült fel, annak érdekében, hogy a medertágulat fő ágában kisvízkor is maradjon elegendő víz a hajók számára, illetve a szigetcsúcson lehetőleg ne akadjanak fel a jégtáblák. Ez azzal a mellékhatással járt, hogy az emberek száraz lábbal is bejuthattak a Felső-szigetre. Szigetcsúcsból ekkoriban három is volt. A Neszmélyi Felső-sziget csúcsánál egy félhold alakú zátony formálódott szigetté, miközben ettől a zátonytól délre, a mellékágban alakult ki a helyiek által Árvaházinak nevezett szigetecske. Ezek a félhold alakú zátony miatt egy ponton megtörik a párhuzammű, a kőszórás rövidebb szakasza már laposabb szöget zár be a főági sodorvonallal. 

A süttői vörös mészkőből készült kőszórás alaposan átrendezte a folyó hordalékviszonyait. Külső oldalán két elkülönülő parti zátony alakult ki, köztük egy szűkülő csatornával. Neszmély felőli oldalán mély vizet látunk, ami elsőre furcsának tűnhet: miért nem a főági oldal a mélyebb? Azért, mert a kőszóráson magasabb vízállás esetén átbukó Duna vízesésként mossa ki mögüle a hordalékot és halmozza át beljebb a mellékágba. Ami aztán felhalmozódik a lassabb áramlású részeken, a szigetek között, a parton. A felhalmozódásban segítségére volt az 1910 és 1920 között, ismeretlen célból felépített keresztgát, amely gyakorlatilag kacsaúsztatót csinált az egykori Duna-ágból. Itt megismétlődik az előbb vázolt jelenség, alatta kimosódás, kicsivel lejjebb már a felhalmozódás jelei látszódnak. 

Hordalék nem csak a Duna irányából jutott a lezárt mellékágba. A települést a folyótól elválasztó vasútvonal hídjai alatt a csapadékvizek időszakosan szállítottak szeméttel vegyes iszapot. A nagyobb vízmosások, és a palást alakú hordalékkúpok szépen kirajzolódtak 1962-ben. Vannak jelek arra is, hogy a hordalék-felhalmozódás nem egyirányú antropogén folyamat volt, hanem történt kivétel is. A kavicskitermelésre utaló nyomok a parti sávban arra utalnak, hogy a hordalék-elszállítás is antropogén folyamat volt; a neszmélyi lakosság a dunai kavicsot a házuk végében termelte ki a házalaphoz. Érdekes megfigyelni, hogy a gödrök elsősorban a legkönnyebben megközelíthető partszakaszon mélyültek, pl. a református templom alatti parton. E két ellentétes folyamat közül már csak a felhalmozódás maradt meg, habár a parton felnőtt ártéri erdő és aljnövényzet szűri a hordalékot, a nagyobb vízmosások völgyei a mai napig felismerhetők a parton. 

Amennyiben semmi nem változott volna 1962 után a kőszórások állagában, a mellékág nagy részén ma már erdőt találnánk. Az erdősülés a szigetcsúcson végbement, a két kisebb sziget összeforrt 2023-ra, azonban a mellékágban nem ment végbe a feltöltődés, mivel mind a párhuzamművet, mind pedig a keresztgátat megbontották (utóbbit két helyen is). Ezáltal jóval gyakrabban jut friss víz a neszmélyi ágba, viszont aki a szigetre készül, jobb ha visz magával valami csónakot. 

Az emberek szigettel való kapcsolata a párhuzammű megépülése előtt is szoros volt. Már a késő rézkorból is találtak rajta leleteket, ami egyértelműen jelzi, hogy ha csak időszakosan is, de meglehetősen régóta hasznosították, ezáltal formálták a szigetet eleink. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy az árvizek csak ritkán borították csak el. Ez jellemzően a magasártéri szintet jelöli ki. 

A magasártéri szintnek a történelmi időkben más indikátorai is voltak; Ádám Szilvia kutatásai szerint a meglehetősen árvizes XVIII.-XIX. században a Neszmélyi Felső-szigetre különös módon a szántóföldi művelés volt a jellemző. A gabonában pedig semmi nem tud olyan kárt tenni, mint egy nyáreleji zöldár. Legkésőbb a XX. század elejétől kezdve változott a hasznosítás módja; a szántókat felváltották a kiskertek, kaszálók és az dunai ártérre jóval jellemzőbb gyümölcsösök. Az öreg alma- és szilvafáknak ma már csak írmagja maradt meg a szigeten, ugyanis a II. világháború után felhagytak a műveléssel, sőt a fák egy részét ki is vágták. Ez csak később, az 1980-as években történt, az 1962-es pillanatfelvételen a fák még megvannak. És megvannak még a tóvá szelídített holtágban úszkáló libák, kacsák, és békésen fürdőznek a jószágok a sziget kavicspados főági oldalán. 

Őket végül nem a Duna mosta el, hanem a téeszesítés.

Egy varázslatos sziget Neszmélyen

Valószínűleg minden folyóparti embernek megvan a kedvenc helye a Dunán. Vízitúrázóknak, horgászoknak, strandolóknak, vidéki nyugdíjasoknak és városi fiataloknak egyaránt. A Dunai Szigetek blog számtalan kedves helye mellett Neszmély határában rábukkant egy varázslatos szigetecskére egy mellékágelzáró kőszórás tövében. 

Neszmély alatti kilométer szélességű medertágulatban négy nagy sziget épült fel a folyó hordalékából; a Neszmélyi-Alsó-, a Neszmélyi-fölső-, a Radványi-, és a (Duna)Mocsi-sziget. Közülük az utolsó három közrefogta a legelsőt, mely a parthoz legközelebb feküdt. Ezt a három szigetet később a XIX. századi folyószabályozás kötözte össze egy-egy kőszórással, hogy a fő sodorvonal a mostani szlovák oldalhoz közeledjen. Ezzel létrejött Magyarország egyik leghosszabb félszigete, közel 6 kilométeres hosszával lehagyja a Tihanyi-félszigetet is. A hatalmas belső öbölben (Belső-Duna) középvíz alatt megszűnt a vízáramlás és felülről elkezdett feltöltődni a meder. 

Az elmúlt években azonban mintha megszűnt volna félsziget-jelleg. A Neszmélyi-Felső-, és a Radványi-sziget között egy 10-15 méter széles átmetszés készült, de a Radványi- és a Mocsi-sziget között is van vízáramlás a kőszóráson keresztül - legalábbis Komáromban mért 200 cm-es vízállásnál. Így ki lehet jelenteni, hogy a Radványi- és a Mocsi-sziget a "valódi" dunai szigetek nem túl népes családjához tartozik. Az átmetszés pontos időpontja nem ismert, de valószínűleg 2010 utáni. Célja a mellékág vízutánpótlásának biztosítása. Felmerülhet a jogos kérdés, hogy miért nem legfelül, az 1750-es fkm-nél a Felső-sziget csúcsán történt meg az átvágás, hiszen a szigetet a parthoz kapcsoló keresztgát is át van metszve. A válasz viszonylag egyszerű: azért, mert ezen a szakaszon található a Neszmélyi Hajóskanzen, ahol a muzeális hajókat ringató víz jobb ha nem áramlik. Már az áradások és a kisvizek is alaposan megnehezítik a skanzen működését. 

Visszatérve a Radványi-szigeten található elzáráshoz, komáromi 200 cm-es vízállásnál az átmetszésen körülbelül a Zagyva folyó vízhozamával egyenlő vízmennyiség árad be a mellékágba. A két víztest közti 0,4-0,5 méteres szintkülönbség olyan esést alakít ki, melyen vízi járművel lehetetlen alulról áthaladni, de felülről is nagyon kockázatos az örvények miatt. 

A nagyobbik átfolyás

Létezik egy másik, valamivel kisebb, de hasonló esésű átfolyás is közvetlenül a sziget csúcsánál, ahol a kőszórás elvégződik. E két átfolyás határolja le két oldalról azt a 45 méter hosszú, 15 méter széles, varázslatos szigetecskét, mely mai bejegyzésünk ihletője. Neve egyelőre nincsen.

A kisebbik átfolyás

A hely különlegességét a sokféleség garantálja. A sziget tulajdonképpen a mellékágban található és egy laza, mozgó sóderdomb kapcsolja a zárás egyenes kőszórásához. Rajta alig néhány fa nő, de ezek a fák magasak, így a belső öblöcskét teljesen elválasztják a mellékágtól. A sziget északi végénél található a kisebb átfolyás, de ettől még az öblöcske vize csendes állóvíz, remek hely horgászni. A mellékág oldalán már nagyobb a vízáramlás, a kőszórás átvágása és az átzúduló víztömeg még itt is érezteti hatását. 

Balra a szigetecske, jobbra a kőszórás vonala

A zárás túlsó oldalán, a Radványi-sziget csúcsánál egy másik, kisebb sziget található, kiterjedt kavicszátonnyal nyugati irányban. 200 cm-es vízállásnál a zátonyt bokától combig érő víz borítja, áttetsző vizében halrajok cikáznak. A zátonyon nőtt szigetet egy mély átvágás választja el a Radványi-szigettől, amely kivezet keresztben a főághoz. Felülről láthatatlan, az ártéri erdő összeborul felette. E csatorna kenuval, kajakkal is járható, bár mindössze 3 méter széles. Az itt beáramló víz egyesül a zátonyon átbukó vízzel és a kisebbik átmetszésen keresztül ömlik be a mellékágba. Nagyobb kövek miatt ez az átfolyás sem járható vízi járművel, de szerencsére könnyen át lehet emelni itt a hajókat. Ez a rész ugyancsak remek horgászhely.

A csatorna

Ha valaki el szeretne látogatni erre a szigetre érdemes figyelni a vízállásjelentést, mert a kikötésre alkalmas, a kőszóráshoz kapcsolódó kavicszátony alig néhány négyzetméteres. Egy kisebb család éppen elfér rajta. Magasabb vízállásnál eltűnik, alacsonyabb vízállásnál pedig a különleges átfolyások, vizes helyek tűnnek el. 

Pontos elhelyezkedése:  47°44'43.30"É,  18°23'0.24"K

Egy centi sár miatt nem nyitott ki a Neszmélyi Hajóskanzen

 

Azt hiszem megvan a dunai vízállás-előrejelzés megszűnésének első áldozata. Ez pedig nem más mint a Neszmélyi Hajóskanzen, ahová a blog szervezésében 9 lelkes ember gyűlt össze, hogy megtekintse többek között az itt kiállított Lajta monitort. Délelőtt fél tizenegykor, fél órával a nyitás után érkeztünk, örömmel konstatálva, hogy szerencsére nem 2 nappal ezelőtt érkeztünk oda, amikor az egész part víz alatt volt. A magas vízállás nedves és sáros nyoma még ott száradt a műkő sétányon.

Egy papírt kitenni (szigorúan a magyar feliratra) mindig könnyebb mint felszámolni a problémát.

 

Nem is gondoltuk volna, hogy ez a vékony iszapréteg fogja meghiúsítani a kirándulásunkat, melyért oda-vissza 200 kilométert tettünk meg. Gondoltuk megnézzük a Lajta monitort, mielőtt a Kossuth térre vontatják, és talán lesz belőle némi ingyen reklám is a Hajóskanzen számára. Végül sajnos minden másképp alakult mint ahogy azt elterveztük.

 

Leküzdhetetlen akadály

A bejáratnál mindössze egyetlen kézzel írt papír tájékoztatta a számos látogatót, hogy aznap csak du. 3-kor nyit a hely. Kérdésünkre, hogy mi az oka a csúszásnak az volt a válasz, hogy a sáros hajóhídra nem engedhetnek föl embert, mert balesetveszélyes. Nos a három általunk meglátogatott hajóhíd közül a Neszmélyé tökéletesen száraz és tiszta volt, az előző este még vendégek aludtak a szállásként is funkcionáló hajó fedélzetén. A Zoltán gőzhajó feljáróján egy centi iszap és némi ráragadt uszadék volt, amit két rúgással le is takarítottunk róla. A Lajta monitor feljáratán vékony, iszapból származó porréteg hevert. Az árvíz pedig állítólag péntek este levonult. A skanzen alkalmazottai hajthatatlannak bizonyultak, hiába ajánlottuk föl Zubreczki Dáviddal együtt (akiről érdemes tudni, hogy eddig mind a négy dunai szigetes kiránduláson megjelent), hogy segítünk letakarítani. A hajóskanzen honlapján semmiféle tájékoztatás nem jelent meg arról, hogy a partot elöntötte volna az árvíz, ami miatt a hajók nem látogathatók. Miért nem telefonáltunk oda előre? - hangzott a magválaszolhatatlan kérdés. És úgy döntöttünk nem erőltetjük tovább a dolgot, elköltjük a belépőkre és büfére szánt pénzt valahol máshol. Ahogy szétnéztünk, sokan cselekedtek hasonlóképpen.

Ki tudja, visszatér-e az árvíz?

Dél körül pedig megkezdődött a takarítás, de mi már nem vártuk meg a végét. Útban a Tatára azon gondolkodtam, vajon a Hajóskanzen hogyan tervez előre vízállás-előrejelzés hiányában? A helyiektől megtudtuk, hogy 440 centiméteres komáromi vízállásnál az egész part víz alá kerül és kénytelenek bezárni. (Vasárnap reggel Komáromban 375 centimétert mértek.) Eddig elég volt leolvasni a hydroinfo.hu honlapon található előrejelzés görbéről a másnapi, jövő heti, esetleg  távolabbi adatokat, hogy tudni lehessen, kinyithat-e a Hajóskanzen, vagy sem. Lesz-e bevétel, vagy sem? A látogatók szempontjából sem mellékes, (amennyiben szeretik a kirándulásaikat előre megtervezni) hogy aznap reggel kénytelenek-e szembesülni a ténnyel, hogy meghaladta a vízállás a kritikus értéket és nem érdemes elindulni Neszmélyre. És a Neszmélyi Hajóskanzen csupán egyetlen a sok száz és ezer dunai múzeum, büfé, révátkelő, strand közül, amely bevételt termel, adózik és gyarapítja a nemzetgazdaságot. Valamiért az az angol dal jutott az eszembe, amely így végződik: máskor verd be jól a patkószöget!

Búcsúpillantás a Lajta monitorra. Talán majd legközelebb (az Országház előtt).

Hazafelé már a marketinges tanulmányaim utolsó megmaradt emlékében bíztam: a negatív reklám is reklám. Legközelebbi látogatásunk alkalmával megvárjuk míg a vízállás tartósan 350 cm alatt marad Komáromnál! (Persze csak akkor, ha lesz még vízállásjelentés...)