Medermaradványok a Szentendrei-sziget legészakibb részén

Verőcével szemben, 1930 és 2015 között 64 hektárnyi erdő nőtt fel a Duna régi, széles medrében. Legutóbbi írásunkban bemutattuk a kisoroszi parton fekvő Kőgeszteri- és Verőcei-szigetnél végbemenő változásokat, azonban két kérdés megválaszolatlan maradt; maradtak-e az egykor viszonylag lapos, zátonyos területen felismerhető medermaradványok, illetve mi okozhatta azt a rejtélyes erdőritkulást, ami 2021-ben még nem, de a 2024-es űrfelvételeken már szabad szemmel láthatóvá vált. Ezen kívül felmerült egy további kérdéskör is; mi történik egy szigorúan védett ivóvízbázison a folyó által lerakott kommunális hulladékkal?

Alig észrevehető medermaradvány, ahol 80 éve még a Duna áramlott.

Háromból egy kérdésre viszonylag egyszerű a válasz, a másodikra már bonyolultabb, a harmadiknál pedig reménykedjünk, hogy összeszedik majd az Ipoly folyón 2025. november végén levonult, felső szakaszán rekord közeli árhullám által a Szob alatti partszakaszokon elteregetett kommunális hulladékot, amelynek az uszadékfán kívül egy jelentős része háztartási kemikália; főként szlovák feliratú dezodor, tusfürdős flakon és hasonlók. Az Ipoly árhulláma egy kisvizes időszaktól szenvedő Dunára érkezett, így a hulladék nem az ártéri erdőben, hanem annak peremén a kavicszátonyon jelöli ki a november végi vízállás legmagasabb értékét, ahonnét jóval egyszerűbb összeszedni, mint a télen korhadó aljnövényzetből. 

Ez a széles, kisvizes időszakban előbukkanó, parti kavicszátony az 1690 és 1686 folyamkilométerek között, a Szentendrei-sziget legészakabbi, domború partja mellett húzódik. Ez már akkor is jelentős kiterjedésű volt, amikor 1937-1940 között lezárták a Kőgeszteri- és Verőcei-szigetek mellékágát, mivel ezen a szakaszon a Váci-Duna viszonylag nagy szélessége (850 méter) lehetővé tette a zátonyképződést, ez a hordalékkiülepedés azonban a medermélyülés előtt viszonylagos egyensúlyban volt, és olyan területekre terjedt ki, ahol ma már ártéri erdők magasodnak. Mivel a parti növényzet reagál a Dunán tapasztalható, az 1960-as évektől fokozódó medermélyülésre, és kitölti a szabaddá váló zátonyokat, miközben követi a szukcesszió lépéseit, az erdősülés folytatódik a Duna meder rovására, amely egyszerre szűkül és mélyül. 

A sodrás, a hullámzás és az áramlási viszonyok miatt ez a kavicsos part egységes képet mutat, a Váci-Duna felől mindössze egy helyen törik meg a falanxként álló ártéri erdő, a Kőgeszteri-sziget alsó csúcsánál, közvetlenül a kőgát alatti szakasz egy normálisnak tűnő, a főági oldalán kőszórással megerősített szigetcsúcsot látunk, egy alig pár tíz méteres szakaszon. Ezt az öblöt rendszeresen kipucolja a magasabb vízállás, illetve az errefelé járó hajók által keltett hullámzás. Ez nem mondható el a Verőcei-sziget felső és alsó csúcsáról, az előbbinek már nyoma sem maradt, utóbbi felismeréséhez pedig némi fantázia szükséges, az egykor a Kőgeszteri-sziget csúcsáig tartó, igen széles mederből egy keskeny és lapos árok maradt, amit a part felől egységesen benőtt, hódok által szelektíven megrágott füzes zár el teljesen, bármiféle áramlásra utaló nyom nélkül. 

Ennek ellenére a szigetek fő tömegét fel lehet ismerni, mivel a szabályozás előtt a főág felé eső partjuk szakadásos, alámosott, vízbe dőlő fákkal jellemzett volt, azonban ez a meredek partél napjainkra jelentősen feltöltődött, csökkentve a magasságkülönbségeket. E reliktum szigetmagok közül a Verőcei-sziget jelenleg egy erdőültetvény, telepített, ipari igényeket kiszolgáló műveléssel. A telepítés határa egybeesik a sziget régi kiterjedésével. A Kőgeszteri-sziget erdőállománya sokkal természetközelibb, ahol nem zajlik erdőművelés, nyugati, azaz felső csúcsa fokozatosan laposodik el, mélyülő térszínein egyre fiatalabb fákkal. 

A markáns partél a mellékágak oldalain is kirajzolódik, az évtizedek óta zajló feltöltődés sem tüntette el (még) ezeket a morfológiai formakincseket. Azonban érdemes külön tárgyalni a két mellékágat, már csak azért is, mert a szabályozás előtt is nagyon eltérő jellemzőkkel rendelkeztek, szélesség, hossz és elhelyezkedés tekintetében. Arról jelenleg nincs információ, hogy milyen vízállás esetén indul meg a vízáramlás a lezárt ágakban.

• A Verőcei-szigeti-ág volt a szélesebb, a keresztgát kétszáz méter hosszúságban épült meg, alsó és felső torkolatánál ennél jóval szélesebb volt, ahol már a szabályozás előtt is széles kavicspadok bukkantak elő. A nyugati, felső oldalon feltöltődést gyorsította, hogy a keresztgát szűrőként fogta fel az érkező hordalék jelentős részét, lerakódásra késztetve a durvább szemcseméret-tartományba eső üledéket és csak a finomabb szemcséket engedte tovább. Az erdősülés jelentős hányada ebben a mederben zajlott, így az itt található medermaradványok változatosak, azonban kevésbé látványosak. Jelenlegi állapotában növényborítás nélküli, nyílt meder és vízfelszín csak egyetlen helyen mutatkozik, a keresztgát alatt kimosódott gödrökben, a szigeti oldalon, innen egy markánsabb meder indul és laposodik el a sziget keleti csúcsa felé. Ettől délre, a mellékágban képződött terjedelmes zátony túloldalán is maradt egy meder, valamivel laposabb és kevésbé észrevehető. Több olyan mélyedés van, ahol a vaddisznók tartják fenn a nyílt medret, dagonyának használva a talajvizes, vagy összegyülekező csapadékvizes foltnyi területeket. A légifelvételeken látható, nyílt medrek többsége erőden be van növényesedve, náddal, sással, rengeteg holtfával, ezek további gátakat képeznek az esetenkénti vízáramlás számára.
• A Kőgeszteri-szigeti ág jóval keskenyebb, kb. 50 méter széles volt, és rövidebb is a szomszédjánál. Lezárására az alsó részen került sor, és mivel a verőcei-szigeti keresztgát és a beerdősülő mederrészek további szűrőhatása révén kevesebb hordalék jutott bele, sokkal jobb állapotban maradt meg. Legmélyebb része a hosszúréti római erőd tövében maradt fenn, ahol kisvizes időszakban is marad némi vízfelület, de a szentendrei-szigeti partfal végig meglehetősen meredek, amit kiemel a vele párhuzamosan haladó nyári gát is. Nyugati irányban egyre ellaposodó, szűkülő képet mutat, sűrűsödik az aljnövényzet és a holtfák tömege, és ott ahol egykor széles, nyílt vízfelülettel csatlakozott a Verőcei-szigeti-ághoz, csak egy keskeny surrantó maradt egy pusztuló fém asztalka társaságában.  

A szabályozás óta eltelt lassan száz év alatt végbemenő visszafordíthatatlan folyamatok miatt a két sziget revitalizációjáról nem lehet szó, sőt a szigetekről is legfeljebb múltidőben lehet beszélni. Ahhoz, hogy a mederben felnőtt 60 hektárnyi erdő helyén újra víz áramoljon hatalmas földmunkákra lenne szükség, ami az itt felnőtt értékes ártéri ökoszisztéma pusztulásával járna, ráadásul valószínűleg folytonos karbantartás lenne szükséges a főági áramlási viszonyok miatt. A kőgeszteri keresztgát megbontása lehetne a legegyszerűbb beavatkozás, azonban az alulról beáramló vizekkel bejutó hordalék a maradék folyóág gyors feltöltődésével járna. Beavatkozás hiányában a mederformák további eltűnése borítékolható, az időszakosan jelentkező árvizek idején a hordalék csapdába esve tovább emeli az egykori ágak alját, ugyanezt teszi az éves periódusban hulló avar, a kidőlő fák, és a képgaléria után rá is térhetünk a második kérdés megválaszolására. 

Balra az "új" erdő, jobbra a kisoroszi szigetmagon növesztett fenyves.

A növényzet kitölti a rendelkezésére álló teret, amit a sorozatos kisvizek segítenek.

A növényzet térhódításának bőven van még helye a főági zátonyokon.

A kőgeszteri keresztgát alatti rövid szakasz még medernek néz ki.

A legnagyobb (és egyedüli) összefüggő vízfelület, a keresztgát alsó, szigeti oldalán.

A hosszúréti római erőd tavacskája a keresztgát fölötti szakaszon.

Légifotóról ezek a lomb nélküli szakaszok medernek tűnnek...

"Nyílt" medermaradvány, a Verőcei-sziget felső csúcsánál, vaddisznók által karban tartva.

A Kőgeszteri-ág holt- és élő fái.

A Kőgeszteri-ág felső szakaszának szűkülő és feltöltődő árka.

2015-ben a Verőcei-ágat elzáró keresztgát alvízi szakaszán élénkzöld, sűrű lombkorona jelezte a mellékág beerdősülésének végső stádiumát az országos légifotó sorozaton. Ez az erdő a Googleearth 2021. február 28-i felvételén is megvan, bár a téli időszak miatt kevésbé zöld a látvány. 2024-ben azonban a lombkorona vegetációs időszakban jóval ritkásabbnak látszódik, helyenként kidőlt fákat látni a felnyíló talajszinten. A változás drasztikus, mintha az erdősülés visszájára fordult volna, és újra teret hódítana a nyílt meder. Mivel a megmaradó, elmagányosodó fák véletlenszerűen helyezkednek el, és a területen nem látszott erdőirtásnak nyoma, ahol munkagépek jártak volna, így vélhetően más okok állnak a jelenség hátterében.

Ez az erdőpusztulás pedig legnagyobb valószínűséggel az éghajlatváltozás rovására írható, amely riasztó módon az ilyen vízzel viszonylag jól ellátott területeket is érinti már. 2022-ben az egész országot súlyos aszály sújtotta, a szárazodás nyomai megfigyelhetők ebben az ártéri erdőben is. Teljesen kiszáradt fatörzsek csonkjai, félig elszáradt, gallyak nélküli fák merednek az ég felé, miközben a talajszinten rengeteg letört ágat, kidőlt fát találni. Erre az aszályra érkezett a következő évben a decemberi dunai árvíz, majd kilenc hónappal később a Borisz-árvíz, amikor a víznyomás megdönthette a még lábon álló, de már kiszáradt fákat. Persze egy-egy nagyobb vihar is besegíthetett a pusztításban. Ezzel párhuzamosan vannak jelei a favágók munkájának is, láncfűrésszel levágott, otthagyott csonkok is korhadnak a maguktól kiszáradt törzsek mellett, de azt nem tudni biztosan, hogy még élő, vagy már kiszáradt állapotú fákat vágtak ki. Sajnos egyáltalán nem lehetetlen, hogy hasonló jelenségek a jövőben egyre gyakrabban fordulnak elő a Duna mentén, szélsőségesen száraz és kisvizes nyarak idején. 

Erdőpusztulás, száradás és favágás nyomai a Verőcei-sziget mellékágában

Összességében megállapítható, hogy a Verőcei- és a Kőgeszteri-sziget végleg elveszett, belőlük vált a Szentendrei-sziget legészakibb része, miközben a régi medrek maradványait eltemeti a hordalék és a bőségesen termelődő szerves anyag. 

Emléküket kegyelettel és tisztelettel megőrizzük.

Két kisoroszi sziget eltűnésének anatómiája

Ha és amennyiben a Szentendrei-sziget formáját egy ugró delfinhez hasonlítjuk, úgy a palackorra a kisoroszi szigetcsúcsra esik, feje búbja pedig a verőcei medertágulatra. Az elmúlt évtizedekben sorozatos állatorvosi beavatkozások következtében kissé meghízott ez a delfin, és alaposan megduzzadt a hízásra amúgy is hajlamos fejtetője is, mostani írásunkban ennek anatómiájával foglalkozunk. 

1. kép. A kisoroszi szigetcsúcs, valamikor az 1920-as években,
jobb szélen a Verőcei- és a Kőgeszteri-sziget (forrás)

A Kisoroszi és (Nógrád)Verőce közötti medertágulat 850 méterrel a második legszélesebb pontja volt a Váci-Duna-ágnak, a dobogó legmagasabb fokáról a Gödnél található fegyveresi-szigeti tágulat taszította le, ott a szabályozás előtt 100 méterrel volt szélesebb a folyó. A folyószabályozás egyik célja az 1686-1690 folyamkilométer között is az egységes szélességű meder kialakítása volt, ahol a jég egyszerűen levonulhat, jégmentes időszakban pedig kellő mélység álljon rendelkezésre a hajózás számára. Itt ez a kellő mélység ritkán és csak helyenként volt meg, ugyanis a túl széles meder domború, szentendrei-szigeti oldalán egy alaktalan, zátonyos-szigetes rész alakult ki, ahol az egyes mederformákat nagyon nehéz volt elkülöníteni, meghatározni, ahány térkép született a területről, annyiféleképpen ábrázolták a félhold-szerű zátonyt, és a nemcsak a szigetek helyzete, de a számuk is különböző volt.

1. ábra. Zátonyok-szigetek Kisoroszi és Verőce között, 1876-ban (forrás)

A legtöbb térképen (mint pl. az 1. ábrán) három szigetet rajzoltak be, a középsőből lett a Verőcei-sziget, a felső vélhetően egy zátony-sziget volt ennek az orránál, az alsóból jött létre a beszélő nevű Kőgeszteri-, vagy Kőfali-sziget, ami az alsó csúcsánál álló, romos római kikötőerődről kapta nevét. A rómaiak által gondosan kiválasztott átkelőhely túlsó partján áll az ormótlan toronnyal jelölt verőcei párja, mely alapjának kiásásában a szerző is részt vehetett. Ez a majdnem világörökségi helyszínné váló erődpár egyben ki is jelöli a vizsgált terület alsó határát, amelyet már csak kismértékben érintett a zátonyképződés és a feltöltődés, ami egyben a stratégiai helyválasztás megfontoltságát jelzi, így 1700 év távlatában is. 

A vizsgált terület felső határát ugyancsak egy folyami átkelőhely jelöli ki, melynek érdekessége, hogy vízállástól függően kellett különböző távolságot legyalogolni az átkelni szándékozóknak, és az sem volt mindegy, hogy a parti kereszteződésnél jobbra, vagy balra fordulnak. Kisoroszi és Kismaros között egy pénteki napon, 2007. január 5-én szűnt meg végleg a kishajó forgalom, másnap az utolsó hajó már azért érkezett Kismarosba, hogy felszedje a stéget és magával vigye a Szentendrei-szigetre. Amikor alacsony volt a vízállás Kisoroszinál a felső révtől indult a kishajó, azaz balra kellett fordulni, ha magas volt a vízállás eltűnt a széles zátony és jobbra, a fehérre meszelt házikóhoz kellett menni, ahol időnként az itt táborozó indiánok tárolták a tolldíszeiket, fegyvereiket és egyéb felszerelésüket. Az aszimmetrikus meder jobb partja tehát már a folyószabályozás előtt is egy sekély, nagy kiterjedésű zátonyokkal jellemezhető terület volt, melynek legmagasabb pontjain már megtelepedett a növényzet, ezeket a részeket a köznyelv már szigetként emlegette. 

"Vena per quam excesivo modo exundante Danubio majores transiverunt." A vízrajzi helyzetet tovább bonyolította, hogy éppen a Verőcei-sziget mentén szakadt ki egy feltöltődő meder a Váci-Duna-ágból, amely még az 1800-as végén is levezette a nagyvizeket, hogy hová?, át a Szentendrei-ágba, egy különálló Kisoroszi-szigetet képezve a Szentendrei-sziget csúcsából. Ez a markáns, széles árok ma is megvan, habár a felső torkolatát valamikor 1880 előtt elgátolták, no nem a folyót szabályozni akaró mérnökök, hanem valószínűleg a termésükért és földjeikért aggódó helyi gazdák, a nagyobb árvizek idején rendszerint víz alatt van, napokig elszigetelve Kisoroszit közúton a külvilágtól. 

Először 1895-ben merült fel a Dunakanyar alsó szakaszának szabályozása és a szigetek parthoz kapcsolása, de a keresztgátak megépítése csúszott, így adatott még fél évszázad haladék a két sziget számára. Pontos időpontja nem ismert a két gát felépülésének, az 1930-as "Angyalos" vízisport térképen még nem szerepel (legfeljebb kézzel berajzolva), de az 1941-es országtérképen már igen, az Ihrig-féle magyar vízszabályozás története c. könyv alapján már nagyobb közelítéssel lehet a dátumot meghatározni, de itt is csak egy 1937-1940-es intervallum szerepel, és a gázlók romlása mint magyarázat. Lezárták a Verőcei-sziget melletti ágat kétszáz méter szélességben, ismeretlen koronaszinttel, és a biztonság kedvéért a Kőgeszteri-sziget alsó végén is épült egy negyven méteres kőszórás a viszonylag keskeny ágban. Utóbbira nem feltétlenül volt szükség, a nagy gát egymagában is elég lett volna a kívánt végeredményhez, amit az alábbi ábra foglal össze:

2. ábra. A verőcei medertágulat beerdősülési folyamata (1930-2015)

A 2. (folyamat) ábra önmagában is felérne egy dunai szigetek cikkel, de némi magyarázat azért szükséges hozzá. Kékkel látható a szabályozás előtti Duna meder, a fekete vonal Kisorosziban az ármentes térszín peremét rajzolja ki, azt a meredek homokdomb sort, ami hajóorrként magasodik nyugaton és fokozatosan süllyed a lapályba kelet felé. Mellette szaggatott vonallal látjuk a Szentendrei-Dunába átvezető árkot, vonalkázott poligonnal pedig a Kőgeszteri-, és Verőcei-szigetek szabályozás előtti kiterjedését, ami kezdetben 6, illetve 13 hektár (ha) volt, fák csak a partjuk mentén nőtt, középen, sok más szigethez hasonlóan ebben a korban, rét vagy legelő volt. Ezek a szigetmagok a mai napig sötétebb foltjukkal kirajzolódnak a légifelvételeken. 

Az ábrán nem a szárazra kerülő zátonyokat látjuk a zöld fokozatosan világosodó árnyalataiban, a félreértés elkerülése végett, hanem a már beerdősült területeket. Ezek között lehetnek apróbb eltérések, hiszen a fényképek különböző vízállásnál, különböző napszakban, különböző évszakban készültek, ez mind befolyásolhatja a berajzolt lombkorona kiterjedését. Van néhány olyan terület, ami bár szárazra került, de nem erdősült be, ilyet látni az 1985-ös képkockán, itt a jobb parti területek, hasonlóan az ártér kapcsolódó részéhez, évtizedeken keresztül füves pusztaság volt, és csak később erdősült be. A többi képen kizárólag a mellékági vízborította medermaradványokat jelölik a kék színű területek. 

Az erdősülésnek előfeltétele volt a zátonyok tartósan szárazra kerülése, ez a kiemelkedés két okra vezethető vissza, a feltöltődésre, azaz a hordalék kiülepedésére, és a keskenyebb ágban lefolyó ugyanakkora vízmennyiség által végzett medermélyülésre. 

1930-1944 között mindkét sziget felső csúcsán gyors erdősülés zajlott a már meglévő zátonyokon, a sarjerdők területe élesen elválik a korábbi szigetmagoktól (2. kép). Ezzel párhuzamosan megindult a zátonyképződés a Verőcei-sziget csúcsánál (3. kép), a jobb parti oldalon egy háromszög alakú terület bukkant elő, miközben a keresztgát alatt, az árvizek idején átbukó víz kimosódást okozott, de a hordalék nem ment messzire, egy világos színű zátony kezdett formálódni a mellékág közepén, ami 1969-re elkezdett beerdősülni, mintegy bázisát alkotva az erdők későbbi terjeszkedésnek. 1975-re elzáródott a Verőcei-sziget alsó csúcsánál és a Kőgeszteri-sziget felső csúcsánál lévő folyóág is. 1975-ben újabb jelentős változást jelentett a parti szűrésű ivóvízkutak telepítése (Kisoroszi I. 9 db kútja), ekkor megerősítették a Verőcei-szigetre vezető keresztgátat, és árvízvédelmi töltés is épült a part mentén Tahitótfalu irányába. 1975 és 1985 között zajlott a legnagyobb ütemű erdősülés a Verőcei-sziget felső csúcsánál képződött hatalmas zátonyon, ami felülről is lezárta ezt az ágat (4. kép). Ettől kezdve a kicsiny részmedencékre tagolódó egykori mellékág bal partján terjeszkedtek a fás területek, egyre lassuló ütemben, ezzel egy időben a főági part mentén is felnőtt egy hosszú, de keskeny ártéri erdő. Egészen addig egy alámosott, meredek, vízbe dőlő, öreg fákkal jellemezhető partszakaszt látunk a légifotókon a szigetmagok esetében, a Kőgeszteri-sziget alsó részéből egy "kilógó" jelentős méretű részt el is mosott a Váci-Duna, azaz a térségben nem kizárólag feltöltődés zajlott, a Verőcei-sziget mellett két helyen sóderbányászat törte meg a parti zóna egyhangúságát. 

2. kép. A Verőcei- és Kőgeszteri-szigetek együtt növekedő felső csúcsa 1944-ben.
(forrás: National Collection of Aerial Photography (NCAP))

3. kép. A verőcei révet eleinte időszakosan, majd végleg ellehetetlenítő zátony kisvíznél,
1969. október 15. (fentrol.hu)

4. kép. A zátony rendkívül gyors beerdősülése (1975-1985)

A beerdősülés ütemét az alábbi, természetes intelligencia felhasználásával készített ábra mutatja be, ahol az x tengelyen a légifotók évszáma szerepel, az y tengelyen pedig az erdő kiterjedése a vizsgált területen. 1969-1991 között látjuk a legnagyobb kiugrást, de itt ismét fontos leszögezni, hogy az erdősülés folyamata jellemzően évekkel lemaradva követi a zátonyok kiemelkedését. Azonban ez az intervallum nagyjából egybeesik a folyószabályozás érdekében végzett kotrások és az ipari méretű folyami kavicsbányászatnak nevezett rablógazdálkodás fénykorával, némiképpen kiegészülve a nagymarosi duzzasztómű előkészítő munkálataival, e célból is végeztek ugyanis kotrásokat az alvízen. Ezek megszűnésével beállt egy egyensúlyi állapot, amit még a közeljövőben kibillenthet a klímaváltozás, a párolgás, a csapadékhiány és a csapadékeloszlási anomáliák miatt várhatóan egyre gyakoribbá váló kisvizes időszakok, ami ugyancsak kedvez a zátonyok benövényesedésének. Ezek az anomáliák kirajzolódhatnak az erdőborítottság jelenleginél meredekebb emelkedésével, azaz mindenképpen érdemes továbbra is monitorozni a változásokat ezen a területen is. Összefoglalva az adat alaú elemzést, 1930 és 2015 között az ártéri erdők területe több mint négyszeresére növekedett a vizsgált területen, 18,7 hektárról 82,8 hektárra. 

3. ábra. Az erdősült területek növekedése 1930-2015 között (ha)

Az állandó, nyílt vízfelületek gyakorlatilag végleg eltűntek a mellékágból, ahol nem zárult még az erdő, ott is lágyszárúakkal benőtt mederrészeket találni, jellemzően a legmélyebb térszíneken (5. kép). Ilyen rész található a Verőcei-sziget felső csúcsa mentén egy hosszúkás szakaszon, a keresztgát alatti kimosott részen, valamint a Kőgeszteri-sziget mellékágában, ahová viszonylag kevés főági üledék jutott be az ártéri erdő szűrő hatása miatt. E medermaradványok bemutatása a közeljövőben várható, ugyanis a helyszíni bejárást szükségessé tette egy érdekes jelenség, ami az erdősülés csökkenésével járt 2021-2024 között és nem kapcsolható a Verőcei-sziget magterületén zajló erdőgazdálkodáshoz.

5. kép. Sötétzöld szigetmagok, világoszöld új erdők 2015-ben

Önkényesnek tűnhet a terület bemutatásának 2015-ös lezárása, hiszen azóta is készültek felvételek a területről, és az időintervallumok alapján pont belefért volna még egy állapotfelmérés, közelebb kerülve a kerek száz évhez, azonban 2015-höz képest a legújabb felvételeken a verőcei-szigeti keresztgát alatt úgy tűnt, mintha sokkal ritkásabb lenne a korábban tömött, zárt világoszöld lombkorona (lásd 6. kép), ráadásul vegetációs időszakban. A legújabb felvételeken (7. kép) a mederben nőtt ártéri erdő lombkoronája ismeretlen okból megritkult, felszakadozott. Mivel erdőművelésre utaló nyomok nem látszódnak (kidöntött fák, friss erdészeti utak) vagy a talajvízcsökkenés miatti szárazodás, vagy egy komolyabb vihar pusztítása állhat a jelenség hátterében. A kérdés megválaszolására bármilyen segítséget szívesen fogadunk!

6. kép. Medermaradványok a keresztgát alatt 2015-ben

7. kép. Mi történhetett a mederben nőtt erdővel 2021-2024 között? 

A Szentendrei-sziget delfinjének hízása nem csak itt Verőce és Kisoroszi között mutatkozik meg, a folyószabályozás következtében az orra is megnőtt, az oldalai is testesebbé váltak egy-egy sziget hozzáforrásával, sőt a Szentendrei-Duna zsugorodása is közrejátszott ebben, de ez már egy másik, sokkal nagyobb lélegzetvételű anatómiai történet. 

Tipik az "Old Man River" partján

2019. január 28-án, az Andrássy úton található Írók boltjában különös könyvet mutattak be. A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum által kiadott, közel 300 oldalas, nagyméretű "Indiánok a Duna Partján" c. kötet több szempontból is fontos kiadvány. Annak ellenére, hogy tartalma egy mondatban összefoglalható — felnőtt emberek indiánosdit játszanak  nyaranta a Duna partján — sokkal többről van itt szó. Sőt annyi mindenről, hogy a címben is szereplő Duna is csak egy, de fontos, mellékszála a történetnek, amely színpadot és hátteret nyújtott 70 éven keresztül kisebb nagyobb megszakításokkal zajló nyári táborozásoknak. 

Az Indiánok a Duna partján egyszerre kalandregény, művészettörténeti, néprajzi, életrajzi könyv egy orientalista, indológus tudósról, és társairól, akikkel megélte fiatalkori olvasmányait. A szerteágazó ismeretanyag a bevezető mellett 9 tanulmányból épül fel. Megismerkedhetünk az európai indiánkép átalakulásával; az első találkozást utáni negatív benyomásoktól egészen az Karl May írásaiból ismert eszményi indiánképig. A két világháború közötti időszakban ez az eszmény vált uralkodóvá, a legigazibb sportembert jelentette, akit jellemzett a bajtársiasság, lovagiasság, emberség, egyfajta nemes igénytelenség, testgyakorlás, szépérzék és a természettel összhangban élt élet. 

Baktay Ervin, a későbbi India-kutató tizenhat éves korában látogatott el először a Vadnyugatra. Nem kellett sokat utaznia, ugyanis a Buffallo Bill és utazó társulata elhozta azt 3 vasúti szerelvénnyel Magyarországra. Budapesten kívül olyan vidéki városokban is felléptek, mint Békéscsaba vagy Szentes. A maga korában párját ritkító látványosság egy életre elcsavarta az ekkor még Gottesmann-nak nevezett Ervin fejét. Magát a látogatást a könyv második tanulmánya mutatja be. 

Egy további tanulmány az indián romantikával közel egy időben Magyarországra begyűrűző cserkészmozgalmat mutatja be. Amerikában indultak el azok a cserkészmozgalmak, ahol a tagok indián életmódot folytattak, majd ez lassan átszivárgott Európába is. E mellett mindenképpen meg kell említeni egy másik hazai mozgalom felfutását; ez pedig a dunai vízisport kultúra a csónakházakkal, élettel teli révcsárdákkal, zátonyon bronzbarnára sülő napozó csodabogarakkal. Mindezt ötvözték a dunai indiánok. 

Ahelyett, hogy szóról szóra leírnám mi áll a könyvben (bár nem lenne butaság, hiszen, amikor a könyvbemutató után 2 nappal megvettem a kiadványt az írók boltjában már elfogyott és a Hopp Ferenc Múzeumban is csak egyetlen példány maradt) lássuk mit is tanulhatunk a dunai szigetek fejlődéséről egy indiános könyvből! 

Baktay 1924-ben alapította meg Loaferstownt, azt az arizonai kisvárost, ahol még lexikont is kiadtak.  Ez a virtuális városka eleinte ott állt, ahol a vadnyugati ruhákba öltözött tagok éppen össze tudtak gyűlni, hol egy műteremben, hol egy tag lakásán. A dunai indián törzs megalapítására azonban Baktay első Indiai útja után, 1931-ben kerülhetett sor, amikor is elhatározták, hogy a gyűléseiket kiviszik a természetbe, távol az emberektől, ahol maguk közt lehetnek.

Először Zebegényben, az "Old Man River" partján ütöttek tábort, de a zavartalan nyarlás nem jött össze, ugyanis a helyiek gyakran felkeresték a "bolond pestieket". 1933-ban csendesebb helyet kerestek és találtak; Nógrádverőcével szemben a Verőczei-, vagy más néven Szunyog-szigeten. A táborlakók leírásából és elbeszéléséből kitűnik, hogy az 1930-as években a dunai szigetek egyáltalán nem úgy néztek ki mint manapság. Ott, ahol ma feliszapolódott mellékágakat találunk még élő folyóágakban lehetett fürödni, kenuzni és szomjat oltani. Ezeket az ágakat még nem zárták el kőszórással, így a bejutás sem volt egyszerű. A szigeteket nem áthatolhatatlan ártéri erdő borította, hanem rétekkel, legelőkkel megszakított facsoportok. Ahol a dunai indiánok a saját kezük munkáját dicsérő tipiket felállíthatták. Egy ilyen tábor egész nyáron fennállt, legfeljebb a  résztvevők cserélődtek a szabadságuk időtartama alapján. 

Nógrádverőcén azonban élénk vízisportélet zajlott, gyakran átjártak a helyiek csónakkal a szigetre, ezért az indiánok újra felkerekedtek nyugalmasabb szigetet keresve. 1935-től a törzset a Kismarosi-szigeten találjuk. A sziget közepén hatalmas tisztás állt, fákkal körülölelve, a mellékág még nem volt elzárva, így a helyiek látogatására sem kellett számítani. 1937-ben azonban megszűnt az idilli helyzet, megépült a mellékágban a zárás és e helybéli parasztok bejutottak a szigetre. Az indiánok tisztását beültették kukoricával, a mellékág eliszaposodott ezért hamarosan új helyszín után kellett nézniük. 

1940-ben a váci püspökség gazdasági igazgatója felajánlotta, hogy költözzenek a váci Kompkötő-szigetre, amely ekkoriban még a Duna kellős közepén állt. Ez a sziget akkoriban is viszonylag erdősült volt, nagyobb rét nélkül, ezért itt a tipiket egy vonalban kellett felállítani. Érdekesség, hogy a Kompkötő-szigeti táborozás másokat is megihletett; itt játszódott például a "Mi történt a Kompkötő-szigeten?" c. ifjúsági regény is. A következő évben a püspökség a maradék szabadon álló területet is beültette fákkal. A helyhiány és a világháború eseményei miatt a Nógrádverőcére visszaköltöző tábor 1943-ban megszűnt. 

A világháború után 1948-ban gyűltek össze ismét az indiánok újra a Kismarosi-szigeten, ahol 1949-ben a nyári árvíz szinte a teljes szigetet elborította. Szárazon csupán egy néhány négyzetméteres terület maradt, amin a táborozóknak meg kellett osztozniuk az életben maradt kisemlősökkel és bogarakkal. 1951-ben a Kismarosi-szigetből kanadai nyár faültetvényt létesítettek, a táborozás ismét ellehetetlenült. 

A következő és egyben utolsó táborhely a Verőczei- és Kompkötő-szigetek között található Kőgeszteri-szigeten alakult meg, ahol még fennmaradt a természetközeli állapot. Ekkorra a Duna vize már ihatatlanná szennyeződött, az indiánok kénytelenek voltak vízműves kutatkból ivóvizet vételezni. Baktay Ervin 1954-ben táborozott utoljára az indiánokkal. 

A könyvben külön fejezetet szenteltek az indián tábor mindennapi életének, és további fejezet foglalkozik a törzs által létrehozott anyagi kultúrával. A tábor megszűnése után a sátrak, ruhák, fejdíszek, használati tárgyak tömkelege eredetileg Kisorosziban kapott helyet, de onnan a helybéliek érdektelensége miatt 2013-ban Baktay Ervin szülővárosába, Dunaharasztiba került a gyűjtemény és ott látogatható mind a mai napig.

74 év a Dunán nagy idő. A könyvből kirajzolódik az indián táborokkal egy időben lezajlott folyószabályozás és annak minden következménye. Azok, akik minden évben heteket, hónapokat töltöttek el a folyóval saját szemükkel láthatták, hogyan változik a táj, hogyan változik a szigetek hasznosítása. Keresztgátak épültek, erdő nőtt fel olyan Duna medrekben, ahol az indiánok annak idején Magyarország első kenujával evezhettek. Viszonylag gyorsan átalakult az egész dunai táj. 

A tábornak végül 2003-ban a Vízművek adta meg a kegyelemdöfést; lezárták az "illetéktelenek" elől a Kőgeszteri-szigetet, a Szentendrei-sziget oly sok más részéhez hasonlóan. A dunai indiánok legutolsó táborhelye 2005-ig a Kisoroszival szemközti, táborozásra amúgy alkalmatlan Dunaparton állt. Ez után a törzs tagjai már csak olyan alkalmakkor gyűltek össze, mint a Baktay Ervin indián könyvének bemutatója.

Az Indiánok a Duna Partján c. kötet méltó lezárása és összefoglalása a Baktay Ervin által útjára indított társaság emlékének. Nálam már meg is van a helye a Winnetou mellett a polcon (természetesen nem a Szinnai-féle verzió mellett).

Kapcsolódó cikkek:

https://dunaiszigetek.blogspot.com/2014/05/az-india-kutato-indian-tabora-kismaroson.html
https://mandiner.hu/cikk/20200130_indianok_a_duna_partjan
https://www.magyarmuzeumok.hu/cikk/muveszetrol-konyvek-kozott-indianok-a-duna-partjan-baktay-ervin-indian-konyve

Révállomások romjai Kisorosziban

Kisoroszi két északi révállomása

2007. január 5-én, egy pénteki napon szűnt meg a révátkelés Kisoroszi és Kismaros között. Másnap az utolsó hajó már azért érkezett Kismarosba, hogy felszedje a stéget és magával vigye a Szentendrei-szigetre. 

Kismarosi révállomás, a túloldalt Kisoroszi homokdombjai (Fortepan 31257)

Annyi bizonyos, hogy már 1930-ban is közlekedett kishajó járat Kismaros és Kisoroszi között, amelyet főként kirándulók és a kismarosi vasútállomásról Budapestre ingázó kisorosziak vettek igénybe. Az utolsó időszakban a hajójárat évi 6 millió forint veszteséggel működött, ezért az üzemeltető kisoroszi önkormányzat a járat megszüntetése mellett döntött — írta a Vác online annak idején. 2007. január ötödikén lejártak az utolsó bérletek és másnap már semmi nem emlékeztetett arra, hogy itt valaha révátkelés működött. Azaz valami nyom mégiscsak maradt, ennek eredtünk nyomába 12 és fél évvel a megszűnés után.

A Szentendrei-sziget Pest megyén belül viszonylagos perifériát alkot megközelíthetetlenségével. Egyetlen híd ível át rá Tahitótfaluban, egy másik pedig áthalad felette Szigetmonostortól délre. Közúti kapcsolatok híján a lakosok kénytelenek a révhajókra támaszkodni, ha a külvilággal szeretnének kapcsolatot tartani. Hét helyen lehet átkelni menetrend szerint járó hajóval a szigetre, ezek közül három autókat is szállít. Autókat szállított a kisoroszi rév is, mármint az, amelyik a dunántúli oldallal tartotta a kapcsolatot. Mostanában itt is csak személyforgalom maradt. Kisoroszinak azonban volt még két másik révállomása is a főág mentén. De miért kellett kettő, ha mindkettő a szemben található egykor sváb lakosságú Kismarosra vitte az utasokat, ahol a lakosságszám csak 1960-ban lépte át az ezer főt?

A Fecske Kismarosnál (forrás és forrás)

Kifejezetten érdekes ennek a két révállomásnak a története, ugyanis elhelyezkedésüknek természetföldrajzi és hidrológiai okai voltak. Ahogy az első képen, az "Angyalos vízisport" térképen láthatjuk volt egy hosszabb és egy rövideb útvonal is Kismaros felé. Kisoroszi régebben hangsúlyosabban kapcsolódott a Szentendrei-Dunához, mint mostanában, amikor a település nyaralóövezete észak felé terjeszkedik. Az elsődleges révátkelés Visegrád-Szentgyörgypusztára közvetlenül a falu közepéből indult, annak ellenére, hogy a révállomást jelző közúti tábla egy kilométert ír egy kb. 120 méteres szakaszra a Nepomuki Szent János szobor közelében. 

A két északi révállomáshoz ezzel szemben valóban egy kilométert kell gyalogolni, a Klapka utcán, a Bárány közön, majd szélfútta, folyómarta homokdombok között, végül egy nedves réten keresztül, ahová már a kisebb árvizek is kiöntenek. 

A kisoroszi felső révállomás romjai

Meglepetésként hatott, hogy a felső révhez egy töltésen futó lebetonozott járda vezet, amikor az ember egyszer csak rábukkan egy ártéri erdő kellős közepén. Amióta ezt az útvonalat nem használják birtokba vette az erdő és egyre több szúrós bokor hajol rá. Holott tökéletesen alkalmas útvonal lenne kajak-kenu szállítására. Ezt az ösvényt követve eljutunk a felső révállomáshoz - pontosabban annak maradványaihoz. 

Az 1690-es folyamkilométer tábla alatt találunk egy kerítéssel körülölelt fedett karámot, egy fém esőbeálló vázat, egy oszlopot, amint talán egykor a menetrend táblája állt, valamint egy lépcsőt lefelé. Kevés fantáziával is el lehet képzelni, hogy itt 13 éve még emberek várakoztak arra, hogy megtéve a 900 méteres hajóutat, átjussanak Kismarosra. 

A kisoroszi felső révállomás lejárata

Az alsó, régebbi révállomás épületének megtalálása már koránt sem ilyen egyszerű, annak ellenére sem, hogy a kezdő térképünk jó támpontot nyújt hozzá. Ezt az épületet ugyanis már széthordták, nyomát benőtte az erdő. Csak hosszas keresgélés után, iszalagon, csalánon és földig hajló fákon átvergődve sikerült maradványaira rábukkanni egy almafa és bodzabokor társaságában — a térkép által jelölt helyen. 

A kisoroszi alsó révház épülete 1960-ban.

Mindössze az alapja maradt meg, némi téglatörmelékkel, ami a negyven centi magas alapfalakon kívül szóródik szét. Körülbelül 3*4 méteres alapterületű lehetett. Dr. Deák József 1960-ban készült képe szerint nyeregtetős volt, kéményéből következtetve fűtötték is. Az alapfalak között megtalálható még az épület hátsó részének beton teteje (a kép bal oldalán). Helyzete alapján még az is előfordulhat, hogy éppen a melette növő fa ugyanaz az almafa, ami manapság elrejti a romot. 

Innen valamivel rövidebb úton át lehetett jutni Kismarosra, a légvonalbeli távolság 700 méternél rövidebb volt. Azt nem tudtam eldönteni, hogy a révész itt lakott-e, vagy csak egy esőbeálló volt, talán az idősebb helyiek tudnának erről felvilágosítást nyújtani. Ezen ismeretek hiányában alternatív lehetőség volt, hogy a régi légifotókat nézzük át, hátha szerepel valamelyiken az épület.

A kisoroszi alsó révállomás romjai

A fentrol.hu segítségével korábban is sok felmerült kérdést, bizonytalanságot sikerült tisztázni a Dunával kapcsolatban, ez szerencsére most sem volt másképp. A legkorábbi felvétel a területről 1961-ben készült. Ezen jól látható a felső (bal oldali) kikötőhőz vezető fehér betonút, de a hajóállomás nem ott van, hanem az alsó átkelőnél. Itt van a stég is egy hajóval, valamint kissé távolabb a révállomás apró épülete. A kép tanúsága szerint 1961-ben még mindkét átkelőhely használatban volt, éppúgy mint 30 évvel ezelőtt. Ezen a képen viszonylag magas a vízállás, nem látszódik ki a Verőczei-sziget északi csúcsán, egy keresztgát miatt képződött hatalmas homokzátony. Amikor ilyen magas volt a vízállás az alsó kikötőt használták, de amint apadni kezdett a kishajó alacsony merülése ellenére sem tudott már itt kikötni, ezért a felső kikötő lépett működésbe. Érdekes kérdés, hogy az utasok, kirándulók honnan tudták, hogy melyik helyre kell menniük. Elképzelhető, hogy volt egy vízállás, amely alatt az egyik, felette pedig a másik rév funkcionált. 

1961. május 25. Hajóállomás az alsó révnél.

1975-re kissé átalakult a táj, a keresztgát megtette a dolgát. Immár látjuk miért volt szükség két révállomásra. A sivatag-szerű homokzátony kialakulása a Verőczei-sziget nyugati csúcsán ellehetetlenítette az alsó kikötőt. Az épület még áll, de valószínű, hogy már igen rossz állapotban lehetett ekkor is, hiszen már a közepes árvizek is elérhették. 1975-ben már sem a stéget, sem pedig a hozzá vezető ösvényt nem látjuk. A főágban tehát valamikor 1961-1975 között változott meg annyira a hidrológiai helyzet, hogy a két révállomás helyett csak egy maradhatott. 

1975. Hajóállomás a felső révnél.

Újabb harminc év elteltével újra változott a táj, a homokzátonyt meghódította az ártéri erdő. Az a parti fasor, amely elválasztotta a Dunát a mezőgazdasági területektől egy helyenként 300 méter széles erdővé terebélyesedett. A Verőczei-sziget gyakorlatilag beleolvadt ebbe a több mint 80 hektáros  dzsungelbe, amely teljes egészében egykori (feltöltődött) Duna mederben nőtt fel. Ennek a dzsungelnek a szegélytársulása nyelte el az alsó révállomás romjait. 

Várhatóan ez lesz a sorsa a 2007-ben, gazdasági és nem hidrológiai okokból bezárt, felső kikötőnek is. 

2005. Még jár a kishajó...

Kisoroszi ennek ellenére nem maradt révátkelő nélkül; Szentgyörgypusztára még mindig jár a kishajó, de ez már egy másik történet. 

Szigorúan ellenőrzött szigetek

1944 a Duna légifotózása szempontjából az egyik legsűrűbb év volt. Április 3-án lezajlott Budapest első szövetséges bombázása, ezt két héttel követte a Magyar Királyi Honvéd Légierő kárfelmérése, amelyet a mapire.eu honlapon a Fortepan és az Arcanum közös munkában kiadott. Ezen a Palotai-szigettől Csepelig látható a Duna. A szövetségesek nyári légi offenzíváját bombázások közben is fényképezték, erről a Lángban álló szigettenger c. cikkben mi is beszámoltunk hat éve. Azonban a szövetségesek ezen kívül még legalább két légifotózást végeztek 1944 április 25-én és október 7-én, ahol a Duna ismét fel-felbukkant. Ez lenne mai bejegyzésünk témája.

A Mosoni-Duna torkolata 1944. július 8.

A légitámadások hátterét és a szövetséges légitámadások adatbázisát a National Collection of Aerial Photography (NCAP) honlapján mostani bejegyzésünkkel párhuzamosan a Pangea blog dolgozza fel így arra nem térnénk ki.

1944-ben járunk tehát, amikor a dunai szigetekről még jobbára csak térképek állnak rendelkezésünkre. 1941-ből származik az első ismert légifotó sorozat, amely az "Új", megnagyobbodott Magyarországot volt hivatott felmérni annak céljából, hogy a katonai térképeket frissíthessék. Ennek dunai vonatkozásairól már írtunk itt és itt. Eppúgy, mint az 1944-es sorozat, az 1941-es is a Hadtörténeti Múzeum archívumából került elő. Az ország tudományos alaposságú és katonai titkosságú légifényképezése az 1950-es évekre esett, amikor szinte évente repülték be az országot, ez az állomány ugyancsak a Hadtörténeti  térképtárában böngészhető. Az 1959-2007 közötti időszak iránt érdeklődőket pedig a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) szolgáltatása a fentrol.hu szolgálja ki 117 ezernél is több magyar légifotóval. 

A Verőcei és Kőgeszteri-sziget 1944. október 7.

Azt gondolhatnánk az 1944-es szövetséges légifotózás 569 szelvénye nem sokat ad hozzá ehhez a sok korabeli légifotóhoz, holott éppen ellenkezője igaz. A Dunának sok szakasza csak itt tanulmányozható, ugyanis a mapire.eu Budapest 1944 (kizárólag a főváros és szűkebb környezetét lefedő) sorozatnál földrajzilag nagyobb területet fényképeztek le. Dél-Németországtól egészen a Vaskapuig barangolhatjuk be a Duna-mentét. 

Palotai-sziget 1944. április 25.

Ebben a bejegyzésben a Győrtől a Vaskapuig tartó szakaszt járjuk be folyásirány szerint. A kezdő képen Győr és a Mosoni-Duna látható, de a Duna egészen Esztergomig kanyarog, ahol éppen a Vaskapu-hegy zárja le a látóhatárt. A Csallóköz és a Szigetköz elhagyott folyómedrein kívül látható még pár dunai sziget, mint például a baljós nevű Kolera-sziget. 

Szokatlan helyről is vannak fényképek, ilyen például a Naszály és a Börzsöny déli előtere Nógrádverőce környéke. A második kép a frissen parthoz kapcsolt Verőcei- és Kőgeszteri-szigetet ábrázolja. A mellékágak kezdődő feltöltődését világos homokzátonyok jelölik, a szigetek növekedését nyugat felől pedig sötétebb színű erdőrészlet. Mindkét sziget eredeti magját szépen kirajzolja a part mentén futó fasor. Nyugaton még éppen látszik a Kismarosi-sziget csúcsa.

Az 1944-es Palotai-szigetről már készült bejegyzés, de a szövetségesek légifotóink kétszer is szerepel, egyszer áprilisban, egyszer pedig októberben, két különböző vízállásnál. Ezáltal a szigetről alkotott képünk tovább árnyalhatjuk.

Népsziget és az Óbudai-sziget északi része 1944. október 7.

A Népsziget és környéke egyike volt a Duna egyik legszigorúbban ellenőrzött szakaszának, 1944-ből három ismert sorozaton is feltűnik Budapest forgalmas közlekedési csomópontja miatt. A Népsziget 1944. október havi fényképén újdonság azonban, hogy egyrészt a hajógyár nem szenvedett károkat, másrészt az Újpesti vasúti híd óbudai része egy augusztusi légitámadás következtében megsérült. 

Óbudai-sziget 1944. április 25.

Az Óbudai-sziget április 25-i állapota is tartogat újdonságot. A mapire.eu egy héttel korábbi felvételein még nem áradt ki ennyire a kétszínű Duna. A fekete jelzi a pangóvizet, míg a szőke szürkés árnyalata az áradó, hordalékosat. Kirajzolódik előttünk a "régi" Óbudai-sziget nyugati partja, amely feltehetően a hajógyári-szigeti ág lezárása után szűkült ennyire össze. Láthatjuk a hamvába holt Északi-kikötő elárasztott első kapavágásait a Rákos patak torkolatától északra.

Margit-sziget 1944. április 25.

 

Ismerve a szigeten lezajlott heves harcok eredményét feltehetően a fenti kép az egyik utolsó háború előtti állapotában ábrázolja a Margit-szigetet a félbe hagyott Árpád híddal együtt. 

Lágymányos 1944. október 7.

 

Lágymányoson éppen zajlik a feltöltés, hogy az utolsó emlékét is eltöröljék a régi, széles Duna-medernek. Az öböl feltöltése 1944-ben alaposan felgyorsult, hiszen a felöltésnek végtelen utánpótlása származott a légitámadások nyomán összedőlő épületekből. Az ütem nyomon követhető a mapire és a NCAP öt hónap eltéréssel készített felvételeinek összehasonlításával. Lágymányos, a Csepel-sziget északi része, valamint a Soroksári út ipartelepei szenvedték el a legsúlyosabb pusztítást. 

Csepel-szigeti árvíz 1944. április 25.

A Csepel-szigetet sem kerülte el az április végi árvíz. A védekezés azonban egy meglehetősen érdekes futású töltés mentén zajlott. A képen ugyancsak jól elkülönül a pangó és a hordalékos-áramló víz, kirajzolódnak azok a pontok is, ahol a külső töltésen átömölhetett a Duna. Budapesten a Palotai-sziget északi részétől a Csepel-sziget csúcsáig teljes hosszában bejárható az 1944-es Duna. De mi nem állunk itt meg, hiszen szerbiai és román szigetek is találhatók az angol légifotós gyűjteményben. 

Nagy Hadi-sziget, Belgrád 1944. június 9.

Belgrád alatt egy hatalmas, lapos, kopár, félhold alakú sziget terül el, amelyet a nagyobb árvizek teljesen ellepnek. Nagy Hadi-szigetnek hívják és már a törökellenes harcokban is ábrázolták a metszeteken. Kialakulása a Száva és a Duna összefolyásának köszönhető, ahol a lecsökkenő vízmozgás miatt kiülepedhetett a hordalék. Hosszanti irányban megfigyelhető rajta néhány mélyedés, azaz ún. sarlólapos.

Ada Kaleh 1944. június 9.

A Vaskapu-szorosban található Ada Kaleh szigetét szerencsére nem kell bemutatnom a Dunai Szigetek blog régi olvasóinak. Ez a gyönyörű felvétel szerencsére teljes egészében tartalmazza a keletre tájolt, törökök által lakott és meglehetősen szomorú sorsú szigetet. 

Gura Văii szigetei 1944. június 9.

Ez a négy sziget ugyancsak a Vaskapu-szorost ékesítette, manapság már csak egy maradt meg belőlük. 1918-ban öt hónapon keresztül Magyarországhoz tartoztak Gura Văii településsel együtt. Sorsukat Ada Kaleh szigetéhez hasonlóan a Vaskapu erőmű felépítése pecsételte meg. 

Simian-sziget 1944. május 17.

1944-es sorozatunkat azzal a szigettel zárjuk, amely akár az új Ada Kaleh is lehetett volna — amennyiben a lakói is így gondolják. A törököknek eszük ágában sem volt erre a vadidegen szigetre költözni, ahová a román állam már átpakolta megmentésre méltó műemlékeket. A téglánként visszaépített erőd jelenleg méteres gazban rejtőzik, az elhagyatott török skanzen a Duna egyik szomorú mementója. Mint ahogy a NCAP légifotógyűjtemény 1944-es dunai sorozata is. 

Insulam Insulatos Vocatam - Zsigmond király kolostora Kisorosziban

Rendkívül érdekes és fontos cikk jelent meg a legújabb Várak, kastélyok, templomok magazinban (XIV. évf. 1. szám) egy Szent Zsigmondról elnevezett kolostor kapcsán. Laszlovszky József cikkében a számomra eddig teljesen ismeretlen kolostort egy nemrég előkerült oklevél alapján (kimondatlanul) a Kisoroszihoz tartozó Verőcei-szigetre feltételezi. Az elmélet azonban néhány földrajzi szempontot nem vesz figyelembe, ezek tisztázásával szeretnénk a kolostor helyszínének beazonosítását segíteni.

Valaki ráismer? A Verőcei- és jobb oldalt részben a Kőgeszteri-sziget 1984-ben

Sokat foglalkoztunk már a Dunakanyar régészeti emlékeivel és próbáltunk ezek elhelyezkedéséből a folyó mederváltozásaira következtetni, de őszintén meg kell vallani, ez a verőcei Szent Zsigmond kolostor mindeddig nem került szemünk elé. Mint a cikkből kiderül nem véletlenül. Mindössze annyit lehetett tudni a kérdéses középkori létesítményről, hogy 

• Verőce közelében állt, 
• 1452-ben V. Miklós pápa rendelkezésére a pálosok átadták a karmelitáknak
• Később Szent Zsigmond néven egy malmot említenek vele kapcsolatban

Romjai, elhelyezkedése, alapításának dátuma, további sorsa ismeretlen. A nemrég fellelt oklevélben azonban új információk kerültek elő. 1414. június 30-án keltezték azt az oklevelet, amelyet Zsigmond király európai utazása egyik állomásán, a svájci Agaune-i Szent Móric kolostorban készült. Itt átadjuk a szót Laszlovszky Józsefnek:

"Az oklevél megfogalmazása szerint az épület a váci egyházmegye területén lévő "Marus" és Voaretza", azaz Maros és Verőce között, egy dunai sziget melletti elhagyott területen fekszik. [...] A latin szöveg egyik furcsa részlete a hely leírásánál az "Insulam insulatos vocatam" szavakat használja. Vagyis mintha a sziget szigetéről lenne szó. Ez pontosan ráillik a Szentendrei-sziget északi végének Verőce felőli oldalára, ahol korábban egy különálló kis sziget volt, a kettőt csak egy keskeny Duna-ág választotta el. A parton pedig a római őrtorony maradványai mellett egy középkori épület részleteit is azonosították a régészek. Az oklevél szövege lehetővé teszi, hogy ezeket a régészeti nyomokat összekapcsoljuk az említett Szent Zsigmond kolostorral..."

A "Kisoroszi-sziget" 1770-ben

A cikkben illusztrációként szerepel az alábbi 1770-ben készült Kisoroszit ábrázoló térkép, rajta a Kismarosi-, Martuska-, és a Szentendrei-sziget.  Mivel a Váci-ágban látható Verőcei-sziget szerepel a kép közepében, úgy véljük, hogy a szerző kimondatlanul ezen a helyen azonosította a Szent Zsigmond kolostort. Az ötlet, hogy a Duna kellős közepén egy középkori kolostort feltételezzünk egyáltalán nem valóságidegen.

Láttunk már ilyet például Dunapentelénél is. 

És még számtalan más helyen találunk Duna árterére épített monostorokat, a Szentendrei-szigeten például Szigetmonostornál. A verőcei-szigeti helyszínnel kapcsolatban azonban van néhány probléma, amelyről a cikk nem beszél. 

• Az általam ismert régészeti szakirodalom nem ismer a Verőcei-szigetről, sőt a Szentendrei-sziget északi partvidékéről középkori romokat. Római romokat igen; őrtornyokat is például a hosszúréti kikötőerődön kívül. Egy kolostor szükségszerűen nagyobb alapterületű, mint egy római őrtorony, vagy kikötőerőd, valamint logikusan egy kőben szegény területen a középkori kolostorok épülnek a római romok anyagából, tehát a nagyobb eséllyel találnak meg egy nagyobb kiterjedésű középkori romot, mint egy ezer évvel azelőtt épült, később szétbányászott, méretében kisebb római katonai létesítményt. 

• Egyáltalán nem biztos, hogy a Verőcei-sziget létezett a középkorban. A legelső térkép, amelyen szerepel, a már említett 1770-es térkép Kisorosziról. De megtaláljuk a néhány évvel később készült I. Katonai felmérés szelvényén. Érdekes módon, 1880-ban a Verőcei-szigetet zátonyként jelölik. Mindez csak azt bizonyítja, hogy a XVIII. sz. végén létezett, azt nem, hogy öt évszázaddal korábban, a kolostorépítés fénykorában is ott volt. Természetesen érthető, hogy a jelen helyzetből vonunk le következéseket a múltra. De ez a feltételezés nem zárja ki azt sem, hogy a sziget létezett, sőt a klímaoptimum miatt alacsonyabb dunai vízállások miatt jóval nagyobb területű volt. És éppen emiatt akkoriban még alkalmasabb volt az emberi megtelepedésre, mint 5 évszázaddal később. 


Láttunk már ilyet például a Helembai-szigeten.

Verőcei-zátony 1880.

• Maros és Verőce között attól függően változnak a szóba jöhető szigetek, hogy Kis-, avagy Nagymarost értünk alatta. Értelemszerűen utóbbi esetben egy tágabb térbeli előfordulást feltételezhetünk, hiszen a szórásba beleesik a nagymarosi Sólyom-sziget is.
    
• Azonban kiindulhatunk olyan földrajzi formákból is, amelyek a jelenben már nem, de a múltban még létezhettek. Itt a bizonyítás sem is olyan nehéz, mint ahogy elsőre tűnik. Kismaros mellett ott találjuk a Duna-réti-szigetet, melyre már csak a kerékpárút íve emlékeztet, vagy a tökéletesen ismeretlen és még a Dunai Szigetek által sem feldolgozott (de már elnevezett) Kisoroszi-szigetet. 

Külön bejegyzést is megérne e sziget története, hiszen egyike a Szentnedrei-szigetet felépítő 4-5 jégkorszaki szigetmagnak. Ezek a szigetmagok a pleisztocénben alakultak ki, amikor az olvadó alpesi jég hatalmas mennyiségű kavicsot hordott le a Dunán és teregetett szét a mederben. A Szentendrei-sziget helyén felépülő  különálló kavicszátonyok között dunai mellékágak kanyarogtak. Közös jellemzőjük, hogy a folyásirány szerinti csúcsokon érik el a legnagyobb magasságot, ettől távolodva fokozatosan simulnak bele az ártérbe. Két legszebb példájuk Takács Zoltán térképén is előtűnik; az egyik Kisoroszinál, a másik pedig Szentgyörgymezőnél, Váccal szemben. Kisoroszi legmagasabb "csúcsa" 121, Szentgyörgymezőé pedig 115 méter. Kettőjük között egy ősi Duna-meder húzódik, legnagyobb mélysége 102 méter körül van. Ez ma is egy árok, benne mezőgazdasági művelés folyik az ármentesítés óta. Azonban a régi térképek mindegyike (köztük a fenti kettő is) jelöl benne vizet.

A Verőcei-szigetnél ágazott ki a Váci-ágból és már Tahitótfalu közigazgatási határán belül, a Kecske-sziget északi csúcsánál torkollott bele a Szentendrei-Dunába. Nagyon is valószínű, hogy a középkorban Kisoroszit egy Duna-ág választotta el a Szentendrei-sziget többi részétől. Ennek bizonyítéka lehet az is, hogy Kisoroszi a szigeti településekkel ellentétben Nógrád vármegyéhez tartozott. Konklúzióként elmondható, hogy ha ennek a Kisoroszi-szigetnek nem volt középkori neve, vonatkozhat rá az oklevélben olvasható "Insulam insulatos vocatam" kifejezés. 

Az egykori Duna-ág nyomvonala (a kép jobb oldalán sötéttel) 1956-ban

Egyetlen megjegyzés erejéig érdemes kitérni a "hajómalom, vagy vízimalom" kérdésre is. 

"A hajómalmokra a 14. századtól vannak egyre növekvő számú adataink Magyarországról, kora újkori térképeink pedig százával mutatnak a Dunán ilyeneket, sokat éppen olyan kis szigetek közötti csatornákban, mint ami Kisoroszi mellett található."

Ez nem teljesen fedi a valóságot, a dunai hajómalmokat a leggazdaságosabb módon a sodorvonalon volt érdemes üzemeltetni, olyannyira, hogy se szeri, se száma a dunai hajósok panaszainak és pereinek, miszerint a hajómalmok akadályozzák a folyami közlekedést. Lassabban folyó, sekélyebb mellékágakba legfeljebb telelni, vagy javítani vonták be a malmokat, nehogy a zajló jég kárt tegyen bennük. Tehát hajómalmok bárhol lehettek a főágon, működésükhöz nem volt szükség szigetek közti kis csatornákra. 

Ivóvízkutak a Verőcei-sziget mentén

Még egy komoly érv szól a Verőcei-szigeti helyszín ellen, erről egy 1975. év tavaszi légifotó árulkodik. 1975 tavaszán épült ki Kisoroszitól északkeletre, végig a Duna partján az az ivóvízkút-rendszer, amely Budapestet is ellátja friss, parti szűrésű dunavízzel. A munkálatok során a folyóval párhuzamosan ásott árok a régészek figyelmét sem kerülte el, a szentendrei járás régészeti topográfiájában szóba kerülnek olyan leletek, amelyek ebből az árokból kerültek napvilágra. Középkori emlékről nem esik szó. Mondhatnánk, hogy ez az árok a Szentendrei-szigeten húzódik, de az alábbi kép szerint egy leágazás érintette a Verőcei-szigetet is. Romokat itt sem találtak.

Előfordulhatott az is, hogy a sziget északi részét a kolostorral a sodorvonal vándorlása elpusztította, de a mederbe süllyed romokat egy folyami kotrás megtalálta volna. Mint ahogy előkerült a Dunából Pentele monostora és Bölcske római emlékei.

Ivóvízkút-hálózat épül 1975 tavaszán a Verőcei-sziget keresztgátjánál (fentrol.hu)

Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a jövőben sem fognak romok előbukkanni a Verőcei-szigeten. Sőt, ennek örülnénk a legjobban, de egyelőre semmi nem utal arra, hogy a vértanú burgund királyról elnevezett Szent Zsigmond kolostora ezen a helyen rejtőzne. 

Ajánlott irodalom:

Várak, kastélyok, templomok 2018. február XIV. évf./1.