Ha és amennyiben a Szentendrei-sziget formáját egy ugró delfinhez hasonlítjuk, úgy a palackorra a kisoroszi szigetcsúcsra esik, feje búbja pedig a verőcei medertágulatra. Az elmúlt évtizedekben sorozatos állatorvosi beavatkozások következtében kissé meghízott ez a delfin, és alaposan megduzzadt a hízásra amúgy is hajlamos fejtetője is, mostani írásunkban ennek anatómiájával foglalkozunk.
 |
1. kép. A kisoroszi szigetcsúcs, valamikor az 1920-as években,
jobb szélen a Verőcei- és a Kőgeszteri-sziget (forrás) |
A Kisoroszi és (Nógrád)Verőce közötti medertágulat 850 méterrel a második legszélesebb pontja volt a Váci-Duna-ágnak, a dobogó legmagasabb fokáról a Gödnél található fegyveresi-szigeti tágulat taszította le, ott a szabályozás előtt 100 méterrel volt szélesebb a folyó. A folyószabályozás egyik célja az 1686-1690 folyamkilométer között is az egységes szélességű meder kialakítása volt, ahol a jég egyszerűen levonulhat, jégmentes időszakban pedig kellő mélység álljon rendelkezésre a hajózás számára. Itt ez a kellő mélység ritkán és csak helyenként volt meg, ugyanis a túl széles meder domború, szentendrei-szigeti oldalán egy alaktalan, zátonyos-szigetes rész alakult ki, ahol az egyes mederformákat nagyon nehéz volt elkülöníteni, meghatározni, ahány térkép született a területről, annyiféleképpen ábrázolták a félhold-szerű zátonyt, és a nemcsak a szigetek helyzete, de a számuk is különböző volt.
 |
| 1. ábra. Zátonyok-szigetek Kisoroszi és Verőce között, 1876-ban (forrás) |
A legtöbb térképen (mint pl. az 1. ábrán) három szigetet rajzoltak be, a középsőből lett a Verőcei-sziget, a felső vélhetően egy zátony-sziget volt ennek az orránál, az alsóból jött létre a beszélő nevű Kőgeszteri-, vagy Kőfali-sziget, ami az alsó csúcsánál álló, romos római kikötőerődről kapta nevét. A rómaiak által gondosan kiválasztott átkelőhely túlsó partján áll az ormótlan toronnyal jelölt verőcei párja, mely alapjának kiásásában a szerző is részt vehetett. Ez a majdnem világörökségi helyszínné váló erődpár egyben ki is jelöli a vizsgált terület alsó határát, amelyet már csak kismértékben érintett a zátonyképződés és a feltöltődés, ami egyben a stratégiai helyválasztás megfontoltságát jelzi, így 1700 év távlatában is.
A vizsgált terület felső határát ugyancsak egy folyami átkelőhely jelöli ki, melynek érdekessége, hogy vízállástól függően kellett különböző távolságot legyalogolni az átkelni szándékozóknak, és az sem volt mindegy, hogy a parti kereszteződésnél jobbra, vagy balra fordulnak. Kisoroszi és Kismaros között egy pénteki napon, 2007. január 5-én szűnt meg végleg a kishajó forgalom, másnap az utolsó hajó már azért érkezett Kismarosba, hogy felszedje a stéget és magával vigye a Szentendrei-szigetre. Amikor alacsony volt a vízállás Kisoroszinál a felső révtől indult a kishajó, azaz balra kellett fordulni, ha magas volt a vízállás eltűnt a széles zátony és jobbra, a fehérre meszelt házikóhoz kellett menni, ahol időnként az itt táborozó indiánok tárolták a tolldíszeiket, fegyvereiket és egyéb felszerelésüket. Az aszimmetrikus meder jobb partja tehát már a folyószabályozás előtt is egy sekély, nagy kiterjedésű zátonyokkal jellemezhető terület volt, melynek legmagasabb pontjain már megtelepedett a növényzet, ezeket a részeket a köznyelv már szigetként emlegette.
"Vena per quam excesivo modo exundante Danubio majores transiverunt." A vízrajzi helyzetet tovább bonyolította, hogy éppen a Verőcei-sziget mentén szakadt ki egy feltöltődő meder a Váci-Duna-ágból, amely még az 1800-as végén is levezette a nagyvizeket, hogy hová?, át a Szentendrei-ágba, egy különálló Kisoroszi-szigetet képezve a Szentendrei-sziget csúcsából. Ez a markáns, széles árok ma is megvan, habár a felső torkolatát valamikor 1880 előtt elgátolták, no nem a folyót szabályozni akaró mérnökök, hanem valószínűleg a termésükért és földjeikért aggódó helyi gazdák, a nagyobb árvizek idején rendszerint víz alatt van, napokig elszigetelve Kisoroszit közúton a külvilágtól.
Először 1895-ben merült fel a Dunakanyar alsó szakaszának szabályozása és a szigetek parthoz kapcsolása, de a keresztgátak megépítése csúszott, így adatott még fél évszázad haladék a két sziget számára. Pontos időpontja nem ismert a két gát felépülésének, az 1930-as "Angyalos" vízisport térképen még nem szerepel (legfeljebb kézzel berajzolva), de az 1941-es országtérképen már igen, az Ihrig-féle magyar vízszabályozás története c. könyv alapján már nagyobb közelítéssel lehet a dátumot meghatározni, de itt is csak egy 1937-1940-es intervallum szerepel, és a gázlók romlása mint magyarázat. Lezárták a Verőcei-sziget melletti ágat kétszáz méter szélességben, ismeretlen koronaszinttel, és a biztonság kedvéért a Kőgeszteri-sziget alsó végén is épült egy negyven méteres kőszórás a viszonylag keskeny ágban. Utóbbira nem feltétlenül volt szükség, a nagy gát egymagában is elég lett volna a kívánt végeredményhez, amit az alábbi ábra foglal össze:
 |
| 2. ábra. A verőcei medertágulat beerdősülési folyamata (1930-2015) |
A
2. (folyamat)
ábra önmagában is felérne egy dunai szigetek cikkel, de némi magyarázat azért szükséges hozzá. Kékkel látható a szabályozás előtti Duna meder, a fekete vonal Kisorosziban az ármentes térszín peremét rajzolja ki, azt a meredek homokdomb sort, ami
hajóorrként magasodik nyugaton és fokozatosan süllyed a lapályba kelet felé. Mellette szaggatott vonallal látjuk a Szentendrei-Dunába átvezető árkot, vonalkázott poligonnal pedig a Kőgeszteri-, és Verőcei-szigetek szabályozás előtti kiterjedését, ami kezdetben 6, illetve 13 hektár (ha) volt, fák csak a partjuk mentén nőtt, középen, sok más szigethez hasonlóan ebben a korban, rét vagy legelő volt. Ezek a szigetmagok a mai napig sötétebb foltjukkal kirajzolódnak a légifelvételeken.
Az ábrán nem a szárazra kerülő zátonyokat látjuk a zöld fokozatosan világosodó árnyalataiban, a félreértés elkerülése végett, hanem a már beerdősült területeket. Ezek között lehetnek apróbb eltérések, hiszen a fényképek különböző vízállásnál, különböző napszakban, különböző évszakban készültek, ez mind befolyásolhatja a berajzolt lombkorona kiterjedését. Van néhány olyan terület, ami bár szárazra került, de nem erdősült be, ilyet látni az 1985-ös képkockán, itt a jobb parti területek, hasonlóan az ártér kapcsolódó részéhez, évtizedeken keresztül füves pusztaság volt, és csak később erdősült be. A többi képen kizárólag a mellékági vízborította medermaradványokat jelölik a kék színű területek.
Az erdősülésnek előfeltétele volt a zátonyok tartósan szárazra kerülése, ez a kiemelkedés két okra vezethető vissza, a feltöltődésre, azaz a hordalék kiülepedésére, és a keskenyebb ágban lefolyó ugyanakkora vízmennyiség által végzett medermélyülésre.
1930-1944 között mindkét sziget felső csúcsán gyors erdősülés zajlott a már meglévő zátonyokon, a sarjerdők területe élesen elválik a korábbi szigetmagoktól (2. kép). Ezzel párhuzamosan megindult a zátonyképződés a Verőcei-sziget csúcsánál (3. kép), a jobb parti oldalon egy háromszög alakú terület bukkant elő, miközben a keresztgát alatt, az árvizek idején átbukó víz kimosódást okozott, de a hordalék nem ment messzire, egy világos színű zátony kezdett formálódni a mellékág közepén, ami 1969-re elkezdett beerdősülni, mintegy bázisát alkotva az erdők későbbi terjeszkedésnek. 1975-re elzáródott a Verőcei-sziget alsó csúcsánál és a Kőgeszteri-sziget felső csúcsánál lévő folyóág is. 1975-ben újabb jelentős változást jelentett a parti szűrésű ivóvízkutak telepítése (Kisoroszi I. 9 db kútja), ekkor megerősítették a Verőcei-szigetre vezető keresztgátat, és árvízvédelmi töltés is épült a part mentén Tahitótfalu irányába. 1975 és 1985 között zajlott a legnagyobb ütemű erdősülés a Verőcei-sziget felső csúcsánál képződött hatalmas zátonyon, ami felülről is lezárta ezt az ágat (4. kép). Ettől kezdve a kicsiny részmedencékre tagolódó egykori mellékág bal partján terjeszkedtek a fás területek, egyre lassuló ütemben, ezzel egy időben a főági part mentén is felnőtt egy hosszú, de keskeny ártéri erdő. Egészen addig egy alámosott, meredek, vízbe dőlő, öreg fákkal jellemezhető partszakaszt látunk a légifotókon a szigetmagok esetében, a Kőgeszteri-sziget alsó részéből egy "kilógó" jelentős méretű részt el is mosott a Váci-Duna, azaz a térségben nem kizárólag feltöltődés zajlott, a Verőcei-sziget mellett két helyen sóderbányászat törte meg a parti zóna egyhangúságát.
 |
3. kép. A verőcei révet eleinte időszakosan, majd végleg ellehetetlenítő zátony kisvíznél,
1969. október 15. (fentrol.hu) |
 |
| 4. kép. A zátony rendkívül gyors beerdősülése (1975-1985) |
A beerdősülés ütemét az alábbi természetes intelligencia felhasználásával készített ábra mutatja be, ahol az x tengelyen a légifotók évszáma szerepel, az y tengelyen pedig az erdő kiterjedése a vizsgált területen. 1969-1991 között látjuk a legnagyobb kiugrást, de itt ismét fontos leszögezni, hogy az erdősülés folyamata jellemzően évekkel lemaradva követi a zátonyok kiemelkedését. Azonban ez az intervallum nagyjából egybeesik a folyószabályozás érdekében végzett kotrások és az
ipari méretű folyami kavicsbányászatnak nevezett rablógazdálkodás fénykorával, némiképpen kiegészülve a nagymarosi duzzasztómű előkészítő munkálataival, e célból is végeztek ugyanis kotrásokat az alvízen. Ezek megszűnésével beállt egy egyensúlyi állapot, amit még a közeljövőben kibillenthet a klímaváltozás, a párolgás, a csapadékhiány és a csapadékeloszlási anomáliák miatt várhatóan egyre gyakoribbá váló kisvizes időszakok, ami ugyancsak kedvez a zátonyok benövényesedésének. Ezek az anomáliák kirajzolódhatnak az erdőborítottság jelenleginél meredekebb emelkedésével, azaz mindenképpen érdemes továbbra is monitorozni a változásokat ezen a területen is. Összefoglalva az adat alaú elemzést,
1930 és 2015 között az ártéri erdők területe több mint négyszeresére növekedett a vizsgált területen, 18,7 hektárról 82,8 hektárra.
 |
| 3. ábra. Az erdősült területek növekedése 1930-2015 között (ha) |
Az állandó, nyílt vízfelületek gyakorlatilag végleg eltűntek a mellékágból, ahol nem zárult még az erdő, ott is lágyszárúakkal benőtt mederrészeket találni, jellemzően a legmélyebb térszíneken (5. kép). Ilyen rész található a Verőcei-sziget felső csúcsa mentén egy hosszúkás szakaszon, a keresztgát alatti kimosott részen, valamint a Kőgeszteri-sziget mellékágában, ahová viszonylag kevés főági üledék jutott be az ártéri erdő szűrő hatása miatt. E medermaradványok bemutatása a közeljövőben várható, ugyanis a helyszíni bejárást szükségessé tette egy érdekes jelenség, ami az erdősülés csökkenésével járt 2021-2024 között és nem kapcsolható a Verőcei-sziget magterületén zajló erdőgazdálkodáshoz.
 |
| 5. kép. Sötétzöld szigetmagok, világoszöld új erdők 2015-ben |
Önkényesnek tűnhet a terület bemutatásának 2015-ös lezárása, hiszen azóta is készültek felvételek a területről, és az időintervallumok alapján pont belefért volna még egy állapotfelmérés, közelebb kerülve a kerek száz évhez, azonban 2015-höz képest a legújabb felvételeken a verőcei-szigeti keresztgát alatt úgy tűnt, mintha sokkal ritkásabb lenne a korábban tömött, zárt világoszöld lombkorona (lásd 6. kép), ráadásul vegetációs időszakban. A legújabb felvételeken (7. kép) a mederben nőtt ártéri erdő lombkoronája ismeretlen okból megritkult, felszakadozott. Mivel erdőművelésre utaló nyomok nem látszódnak (kidöntött fák, friss erdészeti utak) vagy a talajvízcsökkenés miatti szárazodás, vagy egy komolyabb vihar pusztítása állhat a jelenség hátterében. A kérdés megválaszolására bármilyen segítséget szívesen fogadunk!
 |
| 6. kép. Medermaradványok a keresztgát alatt 2015-ben |
 |
| 7. kép. Mi történhetett a mederben nőtt erdővel 2021-2024 között? |
A Szentendrei-sziget delfinjének hízása nem csak itt Verőce és Kisoroszi között mutatkozik meg, a folyószabályozás következtében az orra is megnőtt, az oldalai is testesebbé váltak egy-egy sziget hozzáforrásával, sőt a Szentendrei-Duna zsugorodása is közrejátszott ebben, de ez már egy másik, sokkal nagyobb lélegzetvételű anatómiai történet.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése