Medermaradványok a Szentendrei-sziget legészakibb részén

Verőcével szemben, 1930 és 2015 között 64 hektárnyi erdő nőtt fel a Duna régi, széles medrében. Legutóbbi írásunkban bemutattuk a kisoroszi parton fekvő Kőgeszteri- és Verőcei-szigetnél végbemenő változásokat, azonban két kérdés megválaszolatlan maradt; maradtak-e az egykor viszonylag lapos, zátonyos területen felismerhető medermaradványok, illetve mi okozhatta azt a rejtélyes erdőritkulást, ami 2021-ben még nem, de a 2024-es űrfelvételeken már szabad szemmel láthatóvá vált. Ezen kívül felmerült egy további kérdéskör is; mi történik egy szigorúan védett ivóvízbázison a folyó által lerakott kommunális hulladékkal?

Alig észrevehető medermaradvány, ahol 80 éve még a Duna áramlott.

Háromból egy kérdésre viszonylag egyszerű a válasz, a másodikra már bonyolultabb, a harmadiknál pedig reménykedjünk, hogy összeszedik majd az Ipoly folyón 2025. november végén levonult, felső szakaszán rekord közeli árhullám által a Szob alatti partszakaszokon elteregetett kommunális hulladékot, amelynek az uszadékfán kívül egy jelentős része háztartási kemikália; főként szlovák feliratú dezodor, tusfürdős flakon és hasonlók. Az Ipoly árhulláma egy kisvizes időszaktól szenvedő Dunára érkezett, így a hulladék nem az ártéri erdőben, hanem annak peremén a kavicszátonyon jelöli ki a november végi vízállás legmagasabb értékét, ahonnét jóval egyszerűbb összeszedni, mint a télen korhadó aljnövényzetből. 

Ez a széles, kisvizes időszakban előbukkanó, parti kavicszátony az 1690 és 1686 folyamkilométerek között, a Szentendrei-sziget legészakabbi, domború partja mellett húzódik. Ez már akkor is jelentős kiterjedésű volt, amikor 1937-1940 között lezárták a Kőgeszteri- és Verőcei-szigetek mellékágát, mivel ezen a szakaszon a Váci-Duna viszonylag nagy szélessége (850 méter) lehetővé tette a zátonyképződést, ez a hordalékkiülepedés azonban a medermélyülés előtt viszonylagos egyensúlyban volt, és olyan területekre terjedt ki, ahol ma már ártéri erdők magasodnak. Mivel a parti növényzet reagál a Dunán tapasztalható, az 1960-as évektől fokozódó medermélyülésre, és kitölti a szabaddá váló zátonyokat, miközben követi a szukcesszió lépéseit, az erdősülés folytatódik a Duna meder rovására, amely egyszerre szűkül és mélyül. 

A sodrás, a hullámzás és az áramlási viszonyok miatt ez a kavicsos part egységes képet mutat, a Váci-Duna felől mindössze egy helyen törik meg a falanxként álló ártéri erdő, a Kőgeszteri-sziget alsó csúcsánál, közvetlenül a kőgát alatti szakasz egy normálisnak tűnő, a főági oldalán kőszórással megerősített szigetcsúcsot látunk, egy alig pár tíz méteres szakaszon. Ezt az öblöt rendszeresen kipucolja a magasabb vízállás, illetve az errefelé járó hajók által keltett hullámzás. Ez nem mondható el a Verőcei-sziget felső és alsó csúcsáról, az előbbinek már nyoma sem maradt, utóbbi felismeréséhez pedig némi fantázia szükséges, az egykor a Kőgeszteri-sziget csúcsáig tartó, igen széles mederből egy keskeny és lapos árok maradt, amit a part felől egységesen benőtt, hódok által szelektíven megrágott füzes zár el teljesen, bármiféle áramlásra utaló nyom nélkül. 

Ennek ellenére a szigetek fő tömegét fel lehet ismerni, mivel a szabályozás előtt a főág felé eső partjuk szakadásos, alámosott, vízbe dőlő fákkal jellemzett volt, azonban ez a meredek partél napjainkra jelentősen feltöltődött, csökkentve a magasságkülönbségeket. E reliktum szigetmagok közül a Verőcei-sziget jelenleg egy erdőültetvény, telepített, ipari igényeket kiszolgáló műveléssel. A telepítés határa egybeesik a sziget régi kiterjedésével. A Kőgeszteri-sziget erdőállománya sokkal természetközelibb, ahol nem zajlik erdőművelés, nyugati, azaz felső csúcsa fokozatosan laposodik el, mélyülő térszínein egyre fiatalabb fákkal. 

A markáns partél a mellékágak oldalain is kirajzolódik, az évtizedek óta zajló feltöltődés sem tüntette el (még) ezeket a morfológiai formakincseket. Azonban érdemes külön tárgyalni a két mellékágat, már csak azért is, mert a szabályozás előtt is nagyon eltérő jellemzőkkel rendelkeztek, szélesség, hossz és elhelyezkedés tekintetében. Arról jelenleg nincs információ, hogy milyen vízállás esetén indul meg a vízáramlás a lezárt ágakban.

• A Verőcei-szigeti-ág volt a szélesebb, a keresztgát kétszáz méter hosszúságban épült meg, alsó és felső torkolatánál ennél jóval szélesebb volt, ahol már a szabályozás előtt is széles kavicspadok bukkantak elő. A nyugati, felső oldalon feltöltődést gyorsította, hogy a keresztgát szűrőként fogta fel az érkező hordalék jelentős részét, lerakódásra késztetve a durvább szemcseméret-tartományba eső üledéket és csak a finomabb szemcséket engedte tovább. Az erdősülés jelentős hányada ebben a mederben zajlott, így az itt található medermaradványok változatosak, azonban kevésbé látványosak. Jelenlegi állapotában növényborítás nélküli, nyílt meder és vízfelszín csak egyetlen helyen mutatkozik, a keresztgát alatt kimosódott gödrökben, a szigeti oldalon, innen egy markánsabb meder indul és laposodik el a sziget keleti csúcsa felé. Ettől délre, a mellékágban képződött terjedelmes zátony túloldalán is maradt egy meder, valamivel laposabb és kevésbé észrevehető. Több olyan mélyedés van, ahol a vaddisznók tartják fenn a nyílt medret, dagonyának használva a talajvizes, vagy összegyülekező csapadékvizes foltnyi területeket. A légifelvételeken látható, nyílt medrek többsége erőden be van növényesedve, náddal, sással, rengeteg holtfával, ezek további gátakat képeznek az esetenkénti vízáramlás számára.
• A Kőgeszteri-szigeti ág jóval keskenyebb, kb. 50 méter széles volt, és rövidebb is a szomszédjánál. Lezárására az alsó részen került sor, és mivel a verőcei-szigeti keresztgát és a beerdősülő mederrészek további szűrőhatása révén kevesebb hordalék jutott bele, sokkal jobb állapotban maradt meg. Legmélyebb része a hosszúréti római erőd tövében maradt fenn, ahol kisvizes időszakban is marad némi vízfelület, de a szentendrei-szigeti partfal végig meglehetősen meredek, amit kiemel a vele párhuzamosan haladó nyári gát is. Nyugati irányban egyre ellaposodó, szűkülő képet mutat, sűrűsödik az aljnövényzet és a holtfák tömege, és ott ahol egykor széles, nyílt vízfelülettel csatlakozott a Verőcei-szigeti-ághoz, csak egy keskeny surrantó maradt egy pusztuló fém asztalka társaságában.  

A szabályozás óta eltelt lassan száz év alatt végbemenő visszafordíthatatlan folyamatok miatt a két sziget revitalizációjáról nem lehet szó, sőt a szigetekről is legfeljebb múltidőben lehet beszélni. Ahhoz, hogy a mederben felnőtt 60 hektárnyi erdő helyén újra víz áramoljon hatalmas földmunkákra lenne szükség, ami az itt felnőtt értékes ártéri ökoszisztéma pusztulásával járna, ráadásul valószínűleg folytonos karbantartás lenne szükséges a főági áramlási viszonyok miatt. A kőgeszteri keresztgát megbontása lehetne a legegyszerűbb beavatkozás, azonban az alulról beáramló vizekkel bejutó hordalék a maradék folyóág gyors feltöltődésével járna. Beavatkozás hiányában a mederformák további eltűnése borítékolható, az időszakosan jelentkező árvizek idején a hordalék csapdába esve tovább emeli az egykori ágak alját, ugyanezt teszi az éves periódusban hulló avar, a kidőlő fák, és a képgaléria után rá is térhetünk a második kérdés megválaszolására. 

Balra az "új" erdő, jobbra a kisoroszi szigetmagon növesztett fenyves.

A növényzet kitölti a rendelkezésére álló teret, amit a sorozatos kisvizek segítenek.

A növényzet térhódításának bőven van még helye a főági zátonyokon.

A Kőgeszteri keresztgát alatti rövid szakasz még medernek néz ki.

A legnagyobb (és egyedüli) összefüggő vízfelület, a keresztgát alsó, szigeti oldalán.

A hosszúréti római erőd tavacskája a keresztgát fölötti szakaszon.

Légifotóról ezek a lomb nélküli szakaszok medernek tűnnek...

"Nyílt" medermaradvány, a Verőcei-sziget felső csúcsánál, vaddisznók által karban tartva.

A Kőgeszteri-ág holt- és élő fái.

A Kőgeszteri-ág felső szakaszának szűkülő és feltöltődő árka.

2015-ben a Verőcei-ágat elzáró keresztgát alvízi szakaszán élénkzöld, sűrű lombkorona jelezte a mellékág beerdősülésének végső stádiumát az országos légifotó sorozaton. Ez az erdő a Googleearth 2021. február 28-i felvételén is megvan, bár a téli időszak miatt kevésbé zöld a látvány. 2024-ben azonban a lombkorona vegetációs időszakban jóval ritkásabbnak látszódik, helyenként kidőlt fákat látni a felnyíló talajszinten. A változás drasztikus, mintha az erdősülés visszájára fordult volna, és újra teret hódítana a nyílt meder. Mivel a megmaradó, elmagányosodó fák véletlenszerűen helyezkednek el, és a területen nem látszott erdőirtásnak nyoma, ahol munkagépek jártak volna, így vélhetően más okok állnak a jelenség hátterében.

Ez az erdőpusztulás pedig legnagyobb valószínűséggel az éghajlatváltozás rovására írható, amely riasztó módon az ilyen vízzel viszonylag jól ellátott területeket is érinti már. 2022-ben az egész országot súlyos aszály sújtotta, a szárazodás nyomai megfigyelhetők ebben az ártéri erdőben is. Teljesen kiszáradt fatörzsek csonkjai, félig elszáradt, gallyak nélküli fák merednek az ég felé, miközben a talajszinten rengeteg letört ágat, kidőlt fát találni. Erre az aszályra érkezett a következő évben a decemberi dunai árvíz, majd kilenc hónappal később a Borisz-árvíz, amikor a víznyomás megdönthette a még lábon álló, de már kiszáradt fákat. Persze egy-egy nagyobb vihar is besegíthetett a pusztításban. Ezzel párhuzamosan vannak jelei a favágók munkájának is, láncfűrésszel levágott, otthagyott csonkok is korhadnak a maguktól kiszáradt törzsek mellett, de azt nem tudni biztosan, hogy még élő, vagy már kiszáradt állapotú fákat vágtak ki. Sajnos egyáltalán nem lehetetlen, hogy hasonló jelenségek a jövőben egyre gyakrabban fordulnak elő a Duna mentén, szélsőségesen száraz és kisvizes nyarak idején. 

Erdőpusztulás, száradás és favágás nyomai a Verőcei-sziget mellékágában

Összességében megállapítható, hogy a Verőcei- és a Kőgeszteri-sziget végleg elveszett, belőlük vált a Szentendrei-sziget legészakibb része, miközben a régi medrek maradványait eltemeti a hordalék és a bőségesen termelődő szerves anyag. 

Emléküket kegyelettel és tisztelettel megőrizzük.