2018. december 11., kedd

A szépvizű istenség


Vajon ki lehetett az első emberszabású, aki megpillantotta a Dunát? Mikor és ki nevezte el először a folyót? Hogy hívhatták akkor? Mióta Duna a Duna? Mikor, ki és mit írt róla először? 

Danubius isten ábrázolása a Traianus-oszlopon

A fenti kérdések nagy része költői kérdés csupán, soha senki nem fogja őket megválaszolni. A Duna új forrásai után kutatva jutott eszembe, hogy a folyónak vannak régi forrásai is. Ezekről szól(t) a Duna-Rajna háború, azonban a Dunának egészen másféle forrásai is vannak; ezek nevezzük történelmi forrásoknak. Mit mondanak nekünk ezek a történelmi források a Dunáról? Melyik közülük a legrégebbi? 

A bejegyzést ihlető gondolat csupán arra a kérdésre kereste a választ, hogy ki volt a világtörténelemben az első, aki úgy írt a Dunáról, hogy az az utókor számára fennmaradt. A válasz viszonylag hamar meglett, de ha egyszerűen leírnám a szerző nevét és a mondatot, amelyben a folyó neve szerepel az egész olyan semmilyen lenne. Különösen annak fényében, hogy a válasz több kérdést is felvet. Szerencsére. 

Léda tojásainál kezdve, az első emberszabásúak, valamikor a pleisztocén kori jégkorszak idején érhettek el a Dunához. Legnagyobb valószínűséggel neandervölgyi emberek lehettek, akik már tudtak beszélni, így feltételezhetjük róluk, hogy valamiképpen kommentálták azt a pillanatot, amikor felbukkant előttük a hatalmas folyó. Ahogy elkezdtek együtt élni a folyóval nyilván adtak neki valami egyszerű nevet, amiről nem tudjuk, hogy mi volt. Még az is lehet, hogy a Duna valamelyik verziója volt, hiszen ez a ős-indoeuropai név is évezredeken keresztül fennmaradt. 

Az írás megjelenése a holocén korban lehetővé tette, hogy a szájhagyomány fizikai valósággá válhasson, azaz az utókor számára változatlan formában fennmaradhasson. Ekkor már a neandervölgyi ember letűnt Európából, helyüket átvette a Homo sapiens sapiens, akiknek egy kései utóda ógörög nyelvén írta le először a Duna nevét, ugyanis a folyó legelső ismert írásbeli említése a görög mitológiához kapcsolódik:   

Ókeanoszt Téthüsz megajándékozta folyókkal,
szülte a Neiloszt, Alpheioszt és Éridanoszt is,
Sztrűmónt, Maiandroszt és szülte a szépvizü Isztroszt

A kis-ázsiai Küméből származó Hésziodosz valamikor időszámításunk előtt 800 évvel, azaz lassan három ezer éve írta a fenti sorokat az Istenek születése (Theogonia) c. művében, ahol a folyó istenei között sorolja fel a szépvizű Isztroszt. A Duna mint istenség a görögöknél (Istros) és a rómaiaknál (Danuvius) is hímnemű volt. 


Danubius kút, Budapest (Nagy László, Fortepan 51638)

Hésziodosz az ókorban az egyik legfontosabb költők közé számított és sokat vitatkoztak azon, hogy vajon ő, vagy Homérosz élt korábban. Jelenleg az a tudományos nézet, hogy Homérosz kb. két évtizeddel lehetett idősebb, azaz elméletileg találkozhattak is személyesen. Hogy miért fontos a Duna szempontjából Homérosz? Erre a kérdésre a választ nem az Odüsszeia, hanem az idén végre magyarul is megjelent Argonautika c. hőseposz adja meg, amely az aranygyapjú visszaszerzését meséli el Apollóniosz Rhodiosz tollából. Apollóniosz mintegy 500 évvel később élt Homérosznál és az Argonautika is ennyivel fiatalabb mű az Odüsszeiánál. Ez azonban csak az írásbeliségre vonatkozik, Homérosz Odüsszeiája ugyanis már említi Iaszónt és az argonautákat (XII. 70.):

Tengerjáró gálya csak egy ment arra keresztül: 
elhírhedt Argó, Aiétésztól hazatartó.

És a hatalmas szirten még ez is összetörik tán,
ám Héré átvitte, mivel kedvelte Iászónt.


Hogy miért kell belekevernünk az Argonautikát a Duna legkorábbi említését kutató írásba? Azért, mert az argonauták a hazafelé vezető útjukon "kissé" eltévedtek és nem a megszokott úton tértek vissza a mai Grúzia tengerpartján található Kolkhiszból a görögországi Iólkoszba. Hanem a Fekete-tengert átszelve a Duna torkolatán felhajózva, majd a Szávára és Kulpára átnyergelve Isztriánál bukkantak ki az Adriai-tengerre. Később még Líbiába is ellátogattak. Kissé meseszerű út ez a mai földrajzi ismereteink fényében, de hozzá kell tennünk, hogy a maga korában Arisztotelész és id. Plinius is elképzelhetőnek tartotta a kapcsolatot a Duna és az Adriai-tenger között [lásd: Arisztotelész: Állattan 8.13; id. Plinius: Naturalis Historia 9.53.]

Herbert James Draper: Az aranygyapjú (forrás:wikipédia)

A Duna Apollóniosznál a IV. énekben (282-287), a hazaút során jelenik meg először (Tordai Éva fordítása):

Egy folyamár van, utolsó ága az Ókeánosznak,
széles, mély, megbírja a terhekkel teli bárkát,
Isztrosznak hívják, s úgy jelzik, messzire eljut,
és egy jó darabon számos földet maga szabdal
csak ketté, forrásvize arra, ahol boreász fúj,
Rhípai hegység ormainál, jó messze morajlik.

Homérosz előtt már majd' fél évezreddel szájról szájra hagyományozódott Odüsszeusz utazásának története. Ha tehát feltételezzük, hogy Homérosz korában létezett az Argonautikának is egy írott (és később elveszett), vagy egy szájhagyományos változata, akkor nagy valószínűséggel abban még korábban előfordulhatott az Isztrosz, azaz a Duna mint földrajzi név. Természetesen ezen kívül más művek is létezhettek, melyek említették a Dunát, és nem feltétlen csak szépirodalmi művek lehettek, hanem pl. útirajzok vagy gabonakereskedelmi számlák. Hiszen a történelem első fennmaradt írása is egy adásvételi szerződés volt Mezopotámiában. 

A Duna görög elnevezése az erőteljes görög irodalmi hatásra még a római korban is az Isztrosz maradt, a Danubius elnevezés csak lassan kezdett tért hódítani. Egyidőben is használták a kettőt, a Danubiust a Vaskapu feletti, az Isztroszt pedig a Vaskapu alatti szakaszra, ami körülbelül megfelelt a görög-latin nyelvterület elhatárolódásának. Jogosan merülhet fel a kérdés ezután, hogy mi a helyzet a másik elnevezéssel? Ki és mikor írta le először a Danubius formát?

A fürdő-szigeti oltár

A Danubius elnevezés első említése a görög változathoz képest viszonylag kései. A Kr.e. 64- Kr.u. 23 között élt Sztrabón görögül írt földrajzi feljegyzéseiben (Geógraphika hüpomnémata) még mindig a görögös Ister változatot használja. A Danubius kifejezés egy időszámításunk szerint 9-ben történt esemény kapcsán bukkan fel Carnuntum környékén, a ködös Noricum provinciában, ahol a római legatus és történetíró C. Velleius Paterculus szolgált Tiberius vezérsége alatt. A germán és pannon háborúk után megírt visszaemlékezésében (Róma története — Liber Posterior [110.]) művében már Danubiusként ír a Dunáról:

A sors azonban néha keresztülhúzza, néha késlelteti az emberek terveit. [Tiberius] Caesar már előkészítette a Duna mellett a téli tábort, és hadseregét az ellenség előőrseitől nem több mint öt napi járóföldre vezette. 

Ebben az esetben is hangsúlyozni kell, hogy ez a legelső fennmaradt említése a Dunának, ennél lehettek korábbi — elveszett — latin nyelvű művek is. 

A Danubius-forma a latin nyelvvel együtt gyorsan elterjedt, Pannoniában már ezen a néven emeltek oltárokat a folyó istenének. Például az Aquincum városához tartozó, 1873-ban elkotort Fürdő-szigeten.

De az már egy másik történet... 

2018. december 3., hétfő

Az Égető-sziget déli csúcsa


Egy rakás fa, némi deszka, egy kerékpáros strandoló, egy hajó és a Naszály-hegy a háttérben adja a keretet az 1941-es Égető-szigetnek, amelyre a Fortepanon bukkantam. Itt még sziget a sziget, aki esetleg ma erre kerékpározna rá sem ismerne a tájra, már csak azért sem, mert a képen látható déli szigetcsúcs sem ott van már, ha egyáltalán beszélhetünk még szigetcsúcsról.

Égető-sziget, 1941 (Fortepan 128884)

Vác déli részén, a Duna partján futó kerékpárút mellett található az Égető-sziget, melyről már sokat írtunk korábban. Előkerült egy hasonlóan régi, de évszám nélküli kép a sziget északi csúcsáról is, melyet az különböztet meg a délitől, hogy nagyjából ugyanott található ma is. A keskeny sziget 1941-ben mindössze egyetlen sor fából állt, élesebb szeműek azt is meg tudnák mondani pontosan hány darab fa állt rajta. 

Aki a sziget csúcsait keresi mostanában nincsen könnyű helyzetben. Az Égető fokozatosan egybenőtt a parttal, a főági oldalon sétálva simán el lehet menni az észrevehetetlen északi és déli betorkollás mellett. A holtág lefűződött, az év nagy részében csak áll benne a víz, kisvizes időszakokban teljesen kiszárad. 

Az Égető-sziget fejlődése (Kék vonal: régi Duna-medrek, sárga vonal: magaspart, piros vonal: jelenlegi part)

A kezdőképen látható szigetcsúcs ma már a sziget belsejében rejtőzik. Amikor manapság még áramlik a víz a holtágban az 300-350 méterrel délebbre ömlik vissza a főágba. Az egy sornyi fa szélesség is többszörösére nőtt. Strandolókat már nem találni ezen a szakaszon, az ártéri erdő és az aljnövényzet lassan kiszorította őket a partról. A mellékág feliszapolódott, medre ma magasabban van mint háromnegyed évszázaddal ezelőtt.

Az Égető-sziget (bal oldalon) 2016-ban

Az 1941-es fénykép egy fiatal Égető-szigetet örökít meg az utókor számára. Mintha a nagyszüleinket látnánk mosolyogni legszebb fiatalkori éveikben...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...