Kettészakadó Csepel-sziget és egy elfeledett jeges árvíz

"...ha még néhány ily vízállás bekövetkezik, akkor a Csepelsziget két, sőt több részre is szét fog szakíttatni..." [1] 

A Soroksári-Duna 1872-es lezárása már a kortársak szerint is óriási hiba volt. A vízáramlás megszűnése miatt bekövetkezett környezeti katasztrófa mellett a lezárás Sorkosártól Tassig közvetlen és közvetett gazdasági és társadalmi károkat is okozott a folyóparton élőknek, hajósoknak, vízimolnároknak. Alig hat évvel később geomorfológiai bizonyítékok alapján egy árvízi bizottság odáig jutott, hogy ez a vitatott beavatkozás rövid távon a Csepel-sziget feldarabolódásához fog vezetni. 

Kettészakadó Csepel-sziget: a szigetcsépi Bobonkov-szakadék 1997-ben (fentrol.hu)

12 évvel ezelőtt írtuk, hogy Magyarország legnagyobb vízmosása az 1876-os jeges dunai árvíz következtében jött létre a Csepel-szigeten, Szigetcsép településtől északra. A "Vágtatott a Duna a rónán át" című írás némiképpen elévült, ugyanis a szigetcsépi Bobonkov-szakadékot nem csak az 1876-os, hanem egy másik, eddig nem tárgyalt árvíz is mélyítette. Annak ellenére, hogy pontosan ugyanakkora pusztítást végzett a Csepel-szigeten mint az 1876-os elődje, e jeges árvíz mégsem maradt fenn a történeti emlékezetben. A felejtésnek okai között említhető, hogy az árvíz viszonylag rövid ideig tartott, a fővárost alig érintette és alig 23 hónappal tetőzött a híres elődje után, így az emberek gondolkodásában egybefolyhatott a kettő.

Az árvízi bizottság aggodalma 1878 tavaszán nem volt alaptalan. A lezárásig a Soroksári-ág vezette le a teljes dunai vízhozam kb. 1/3 részét, ez aztán teljes egészében átkerült a budafoki ágba, ahol körülbelül 66 centiméterrel emelte meg a vízállást. Ekkor Budapest alatt még nem végeztek szabályozási munkálatokat, nem voltak központilag tervezett védművek, kotrások, mellékágelzárások. A Csepel-szigetet is csak egy alacsony töltés védte a nyugati oldalon, amit nem a megnövekedett vízhozamra terveztek, főleg nem egy megnövekedett vízhozamú mederben feltorlódó jégtorlaszokra. Ez a töltés szakadt át, amikor az 1838 óta bekövetkezett legnagyobb jeges árvíz jégtáblái 1876 februárjában Ercsi és Batta között feltorlódtak a Kácsás-szigetnél. A szakadás a Tököltől délre történt, a Szent Anna kápolna mellett lévő Busszista-tónál, és vágtatott a Duna a Csepel-szigeti rónán át egészen Szigetcsépig, ahol a partot megbontva egy hatalmas vízmosást hozott létre. Csakhogy ez a helyzet két évre rá megismétlődött, azaz a Bobonkov-szakadék mai formáját nem egy, hanem két jeges árvíz alakította ki.

1878. január havában újra beállt a jég a Dunán. Január közepén azonban a dunai jégzajlások kialakulásának tipikus folyamataként nyugat felől fokozatosan enyhült az idő, és a felső szakaszon megindult a zajlás. Mivel a Duna kelet, majd dél felé folyik, a zajló jég szokás szerint a még befagyott szakaszra zúdult és újra és újra feltorlódott, megakadt, gátként eltorlaszolva a folyót, ami a vízállás rohamos emelkedését hozta maga után. Január 19-én a közmunka és közlekedésügyi m. kir. miniszter rendeletet hozott az árvízi felkészülésre, ami magában foglalta az árvízi védművek javítását, különös tekintettel a két évvel korábban megsérült töltésszakaszokra [2]. 

1878. január 23-án az emelkedő Duna 20-30 méter hosszan átszakította a töltést Budapesten, az akkor még jobbára lakatlan Vizafogó térségében, és Óbudán is víz alá került három utca. Károkat szenvedett a Margit-sziget is, ahol a mélyebben fekvő területekre betört a jeges ár. Este hét órakor azonban a vízszint csökkenni kezdett és lelkes híradások jelentek meg a főváros csodás megmeneküléséről. Pont mint két évvel korábban, most is az ercsi Eötvös kápolna és a Kácsás-sziget között két ölnyi magasságban (~4 m) feltorlódott jég "mentette meg" a fővárost — a Csepel-sziget és a solti járás pusztulása árán — ahol délután négy óra körül visszaduzzasztott Duna átszakította a hevenyészett módon megjavított töltést a tököli Szent Anna kápolnától délre. 

 

A bajt tetézte, hogy a lezárt Soroksári-Duna ugyancsak be volt fagyva, de a hatóságok úgy ítélték, hogy a fővárosi árvízhelyzetet enyhítené, ha megnyitják a gubacsi elzárás mellett épített zsilipet. Mivel akkoriban még nem létezett a tassi zsilip, így az árvíz hatására déli irányból is emelkedni kezdett a vízszint, amire ráeresztették Gubacsnál a viták után megnyitott zsilip vizét. Erre jött rá a Csepel-szigeten átzúduló jeges áradat. A három tényező hatása összeadódott, és a Soroksári-Duna a balpart irányában is átszakította a töltéseket, az alsó Csepel-sziget falvai mellett elöntve Lacháza, Pereg és Dömsöd térségét.

Az 1878-as árvíz elöntése a Csepel-szigeten (forrás)

Szilágyi Lajos ráckevei szolgabíró feljegyzéseiből és jelentéseiből tudjuk, hogy Lóréven a helyiek beszámolója szerint a vízállás elérte az 1876-os szintet. A töltésszakadás miatt Szigetszentmiklóst elöntötte e jeges ár, Makád külső határa víz alá került, Ráckeve város nyugati kültelkeit a város védelmére emelt töltésig elárasztotta a folyó. A balparton, Lacházán és Peregnél válságos volt a helyzet, az ár a peregi erdőt is elöntötte. Dab, Tass és Szalkszentmárton mellett a védtöltések erősen megrongálódtak, Dömsöd és Laczháza közt az országút átszakadt. Solt és Dunapataj között a rejtei töltést két helyen szétrombolta a Duna árja. Szilágyi Lajos felismerte, hogy a gubacsnál megnyitott zsilip tetézi a problémákat, Szigetcsépnél a felszakadó és meginduló jég feltorlódott, ezért követelte a minisztériumnál és az alispánnál a zsilip újbóli lezárását. 

Szilágyi Lajos ráckevei szolgabiró tudósításának értékét az adja, hogy február első napjaiban, amikor ismét lehűlt az idő, antarktiszi expedíciókhoz hasonló körülmények között személyesen járta be a Csepel-sziget déli részét, hogy valós képet adhasson az árvíz pusztításáról:

"Minthogy a szigetségi falvak az árvízveszély kezdete óta a hatósági közegek által megközelíthetők nem voltak, s a szolgabirói hivatal a kerületbeli veszély állásáról s az okozott károkról semmi hivatalos biztos adattal nem birt, ifjú Szilágyi Lajos ráczkevei szolgabiró elhatározta, hogy az ár apadást, s a belvizek befagyását felhasználva, gyalog tesz körutat a szigeten s személyesen győződik meg a nagy csapás által sújtott lakosok helyzetéről. A merész vállalatot nem riasztá vissza sem a nagy hideg, sem az utak járhatlansága, s a jégpályán, valamint a sebes folyású árvizeken minden perczben fenyegető életveszély sem. Tegnap [február 5.] reggel indult meg helyettese a végrehajtó és egy pandúr kíséretében, s a 12 óra hosszat tartott körúton Sziget-Szent-Mártont, Csépet, Majosházát, Áporkát és Laczházat érinté. — A legközelebbi fagyos időjárás folytán a szigetséget ellepő árt, mindenütt jég borítja s a szolgabiró ezen a jégen keresztül, helyenként ölnyi magasságú hófúvásokon keresztül törve látogatta meg az egyes községeket. A jég nem egyszer beszakadt s a vándorok, hol térdig, hol derékig süppedtek a vizbe és iszapba, fölváltva húzogatták innen ki egymást. Csépnél, hol a nagy Dunaág s a kis Dunaközt egy rohamosan folyó széles csatornát ásott magának az ár, mely mintegy 10 öl szélességű lehet, a három tagú „expeditió“ csónakra ült s minthogy evezők nem voltak, deszkák segélyélyével eveztek át a túlsó partra. Sok gázlón, hófúváson s jégtorlaszon keresztülhatolva egész megdermedve érkeztek késő estve Laczházára." 

Összességében megállapítható, hogy a sziget felső végének kisebb részét kivéve az árvíz mind a tíz községet elárasztotta, tönkretéve a vetések legnagyobb részét, közel 60 ezer hold mezőgazdasági területen.

Már volt róla szó, hogy Lórévnél a helyiek szerint az árvíz szintje elérte az 1876-os árvíz szintjét. Jeges árvizek esetén a különböző szelvényekben nagyon eltérő szinteket lehet mérni, akár egymáshoz közeli mércéken is. Elég például ha a jégdugó pont két szomszédos vízmérce között képződik. A budapesti vízmércén korabeli sajtóhírek szerint az 1878-as árvíz január 23-án este hét órakor tetőzött 21' 1" 8'" szinten [2]. Ekkoriban már használatban volt a metrikus rendszer, de a vízállásadatokat néhány sajtótermék még a korábbi verzióban is közölte. Ez a huszonegy láb, egy hüvelyk és nyolc vonal 668 centiméternek feleltethető meg, ami nem érné el a belépő szintet a híres budapesti árvizek klubjába. Azonban 1878-ban a fővárosi vízmérce 0 pontja kilencvenhét centiméterrel magasabb tengerszint feletti (abszolút) magasságban volt, azaz a 668 centiméterhez hozzá kell adni ezt a különbséget, hogy megkapjuk, milyen magas volt ez az árvíz a mai viszonyokhoz képest. A kapott 765 centiméteres relatív és 102,62 m.B.f abszolút szint már felkerülne a fenti listára, azonban még mindig egy méterrel elmaradt a két évvel korábbi jeges árvíztől. 

Már a Soroksári-Duna lezárása előtt a legfőbb ellenérv az volt a beavatkozással szemben, hogy a lezárás előtt nem biztosítottak megfelelő medret a megnövekvő vízmennyiség számára, ezáltal a Csepel-szigeten, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye solti járásában és a Kiskunság egy részén növekedni fog az árvízi fenyegetés. A két, egymást rendkívül gyorsan követő jeges árvíz pusztítása igazolta ezeket a félelmeket és kritikákat. A szakemberek 1878 tavaszán, az árvíz levonulása után ismét elkezdték kongatni a vészharangot, miszerint ha minden marad a régiben, ezentúl is mindegyik árvíz ki fog önteni a Csepel-szigetre, fenyegetve a lakosságot, a mezőgazdaságot, sőt az erózió által magát a Csepel-sziget egységét is. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a Soroksári-Duna lezárása ugyan megoldotta a jégveszélyt a főváros közvetlen környezetében, de a rendezetlen meder miatt a jégtáblák már Budafoknál (Battánál, Ercsinél, Adonynál, Pentelénél, és a többi) újból megrekedhettek és az áradó víz a nyugati magasabb part miatt minden esetben kelet, azaz a sziget felé fog kitérni. Röviden összefoglalva a főváros megmenekülésének mindkét esetben a Csepel-sziget pusztulása volt az ára, a jeges árvizek okozta problémát a Soroksári-ág lezárása nem oldotta meg, csak délebbre tolta [3]. 

"S ha a jég a felemlített pontok egyikén megáll és összetorlódik , akkor kihajtja a vizet a mélyen fekvő Csepelszigetre, miáltal a víz sebessége mindinkább csökken és annál kevésbbé képes a jeget fölemelni és tovább vinni. Kilép pedig a víz az egész szigeten egy arányban, ha a 7 métert a 0 felett elérte, mert a sziget niveau-ja többnyire csak 6 méter a 0 felett; de kilép különösen a tököli határon az úgynevezett Anna-kápolnánál, ahol magának 1876-ban s az idén is utat tart. Ott már egy új ága képződött a Dunának, mely a szigetet derékban szétválasztja és a kis Dunába rohan, s ez által az egész szigetet víz alá borítja. Pest megyének a kis Duna-ág mellett fekvő községeit szintén elönti és elhatol Majosháza-, Lacháza, Szent-Király-, Tass-, Dömsöd- és Dab-ig, sőt ha a Pereg és Lacháza közötti áttöltést átszakítja, mint 1876-ban és ez évben is, akkor egész Kun-Szent-Miklósig és ezen községeket a világtól elzárja. A víz behatol egész a solti három járásba és hátulról fenyegeti őket az ár, az idén épen úgy, mint 1876-ban, midőn a solti járások csakugyan nem a nagy Dunáról, hanem hátolról támadtattak meg az árvíz által. A szigetségnek ilyetén elöntése megtörtén 1876- ban és az idén is és meg fog minden évben történni, ha a jég Promontor (Budafok) és Rác-Almás között valahol megakad." [4]

A vízüggyel szemben támasztott követelések alapján sürgősen meg meg kellett oldani, hogy (1) a budafoki ág biztonságosan le tudja vezetni a megnövekedett vízhozamot (kotrás), (2) meg kellett szüntetni a jégakadásos szakaszokat (mellékágak, szigetek felszámolása) és (3) meg kellett építeni egy emelt koronaszintű, folytonos árvízvédelmi töltést a Csepel-sziget nyugati oldalán, kiegészítve egy alsó zsilippel Tassnál, ami megóvhatná a kiskunsági településeket is. Ugyancsak sürgető volt az állami hozzájárulás, ugyanis a költségeket a két árvíz miatt elszegényedő Csepel-szigeti települések önerőből nem tudták volna előteremteni.[4, 5, 6] 

A kormány végül 1879-ben Tököl, Csép és Szigetújfalu községek hozzájárulásával Tököl és Újfalu között egy 8 km hosszú töltést építtetett, melynek azonban sem felfelé, sem lefelé csatlakozása nem volt [7]. A teljes védművek kiépítése további éveket vett igénybe, de az 1876-os és 1878-as árvizek szerencsére már nem ismétlődtek meg, és a Csepel-sziget is egyben maradt.

Felhasznált irodalom:

[1] Pesti Napló, 1878-04-10 / 88. szám

[2] Egyetértés, 1878-01-23 / 23. szám

[3] Pesti Napló, 1878-04-05 / 84. szám

[4] Az Épitési Ipar, 1878-05-12 / 19-71. szám

[5] Egyetértés, 1878-02-14 / 45. szám

[6] Egyetértés, 1878-03-29 / 88. szám

[7] Épitő Ipar, 1909-08-15 / 33. szám

Helyreállítás

Szendrő István fényképe a Népszigetre ívelő vasúti híd roncsairól (saját gyűjtemény)

1944 novembere és 1945 januárja között a német és magyar hadsereg többnyire szándékosan, néha véletlenül, helyreállította a jónéhány magyarországi dunai sziget elszigetelt mivoltát. Valószínűleg kevés olyan helyzet van, amikor az emberi és természeti nézőpont ennyire eltérően beszél el egy történetet, és Szendrő István fotóriporter poszt-apokaliptikus képeit látva sem a helyreállítás az első szó, ami eszünkbe jutna, de már csak a blog nevéből kifolyólag is érdemes röviden megvizsgálni ezt a nézőpontot is. 

Szendrő István fényképe a Csepel-szigetre ívelő híd roncsairól (saját gyűjtemény)

Nemesmedvestől és Pinkamindszenttől függően éppen nyolcvan éve, 1945 tavaszán nem csak a budapesti Margit-sziget vált közúton elérhetetlenné, csónakba kellett ülnie annak is, aki a Csepel-szigetre, vagy a Szentendrei-szigetre akart eljutni. A robbantások érintettek olyan szigeteket is, ahol a kapcsolat azért nem szűnt meg, mert már korábban elrekesztették a mellékágukat, például az első képen látható Népszigetnél, vagy a komáromi Erzsébet-sziget esetében. Előfordult olyan eset is, amikor egy újszülött, 1943-ban átadott hidat robbantottak a Soroksári-Dunába alig egy évvel az ünnepélyes megnyitás után Dunavarsány és Szigethalom között. 

A romokat nem volt egyszerű fotózni, Szendrő Istvánnak, aki a Magyar Újságírók Szövetségének tagja volt, külügyminisztériumi engedélye volt erre, de a politikai és katonai helyzet miatt rendőri kíséretet kapott, olykor fegyveres őrök kísérték az elzárt területekre. A romos Budapestről készült felvételei, melyek közül sok online is böngészhető, korabeli kiadványok illusztrációjaként jelentek meg. 

Ismeretlen szerző fényképe a Margit-híd újjáépítésről (saját gyűjtemény)

Az emberi, gazdasági és közlekedési kapcsolatok ilyen mérvű megszűnésére azelőtt és ez után sem volt példa Magyarországon, ezért a helyreállítás szinte azonnal megkezdődött, a szigetek újra kapcsolódtak az ország emberi, gazdasági és közlekedési vérkeringéséhez. 

Tápzsilip a parkoló alatt - Száz éves a Gubacsi híd

Éppen száz évvel ezelőtt, 1924. december 20-án, délelőtt fél tizenegykor adta át gróf Bethlen István miniszterelnök a Gubacsi hidat. A híd megteremtette a vasúti összeköttetést az épülő Csepeli Szabadkikötővel, ami kitörést jelentett a Trianon utáni gazdasági elszigeteltségből. Az átadóról korabeli filmfelvétel is készült, és mivel a híd történetét már sokan sokféleképpen megírták, ebben is írásban beton köbméterek és acél métermázsák helyett a híd mögött árnyként felsejlő hatalmas földtöltésről és annak későbbi sorsáról lesz szó, amit a hidrológia a "Gubacsi zárásként" ismer. 

A Gubacsi-záráson épült tápzsilip északi irányból.

A nevezetes hídavatási eseményről annak idején filmhíradó készült, ahol némiképp felgyorsítva láthatunk keménykalapos politikusokat, ahogy beszédet mondanak, átvágják a szokásos szalagot, majd átsereglenek a hídon, feltehetően a pesti oldalról a csepeli oldalra. Didergős hideg lehetett az idő, elnézve a fekete-fehér filmkockákat, de amikor az egy perces felvétel végén a déli oldalról totálban látjuk az új hidat, a pillérek között átsötétlik egy magas töltés, a hídtól közvetlenül északra magasodó földtömeg, amely még megvolt a híd felavatása időpontjában, nagy valószínűséggel meghagyták, mert segítette az anyagok mozgatását egyik partról a másikra az építkezés során. Sőt, az is nagyon valószínű, hogy a rövidke és homályos felvétel az utolsók egyike, ami a töltésről készült, ugyanis azt nem sokkal később elbontották. Hogy mikor és milyen mértékben? Mostani írásunkban erre a két kérdésre próbálunk választ adni.

Ott vesszük fel a fonalat, ahol közel tíz éve abbahagytuk. A Dunából mocsár -  a gubacsi zárógát fél évszázada c. írásban bemutattuk a töltés történetét, amit így zártunk: "Mivel a gubacsi zárógát hídként is funkcionált, elbontását csak egy újabb híd felépítésével lehetett kiváltani. Miután a gubacsi híd 1924-ben elkészült a zárást azon nyomban elbontották." 

Tápzsilip helyszínrajza a gubacsi záráson. A kép felső részén az őrház alaprajza. (forrás)

A zárógát 1872-es megépítése idején fél kilométer széles Duna-medret rekesztett el keresztben egy képzeletbeli kelet-nyugat irányú vonal mentén, nem pontosan merőlegesen a Soroksári-Duna sodorvonalára. Ez volt az első állandó átkelő a szigetre. A csepeli oldalon tartozott hozzá egy negatív felszínforma; egy tápcsatorna, zsilippel, mintegy kiharapva a Csepel-sziget oldalából, ezen kapott némi friss vizet a Soroksári-Duna. Aki ma letekint a Gubacsi hídról a Csepel és Pesterzsébet között csordogáló alig 110 méter széles Dunára, viszonylag nehezen alkothat képet a folyó korábbi tulajdonságairól, ugyanis a folyó mindkét oldalon jóval szélesebb volt. A régi meder híd alatti csepeli oldalon egészen a Duna utcai sportpálya közepéig ért, míg a pesti oldalon a Vízisport utca rajzolta ki a régi partvonalat. A zárógát, majd a Kvassay-zsilip megépülése után ennyire széles mederre már nem volt szükség, megindulhatott mindkét part mentén az ingatlanfejlesztés, gyárak, lakótelepek, strandok létesültek, és az összeszorított meder felett már egy jóval kisebb hídra volt szükség, amikor 1919-ben megindultak a Gubacsi híd építési munkálatai.

Monarchia-stílusú vasúti őrház az egykori tápzsilip mellett

A zárógát megépülése után eleinte csak közúti hídként funkcionált, de 1912-ben rajta keresztül vezették be Csepelre a helyiérdekű vasutat, azaz (villamosított) vasúti sínpár is áthaladt rajta, összekötve a csepeli ipartelepeket Pesterzsébettel. Mivel a töltésnek más volt a vonalvezetése, mint később a hídnak, a vasúti pálya is némiképp északabbra haladt, a Védgát utca nyomvonalában, miután a tápzsilipnél felépült őrház mellett enyhén délnyugat felé kanyarodott. Szerencsére ez az őrház a csepeli parton a mai napig áll, remek támpontot nyújtva mind a korabeli Duna-meder, a tápzsilip és a vasúti töltés helyének meghatározásához. 

A Gubacsi-zárás megbontásával számoló hajózócsatorna terv szintvonalai 1912-ből. (forrás)

A Soroksári-Duna szabad folyásának biztosítása mellett a Gubacsi híd megépülésének egyik legfőbb indoka az volt, hogy a töltés szűkösnek bizonyult a megnövekedett közlekedési igényeknek. 1924-ben az új hídon három pár sínpár kapott helyet a közúti forgalom mellett. Ezek közül kettő iparvágány volt Csepelre, egy további pár sínt pedig a személyforgalom kapott meg. Ahogy a sínek elhagyták a hidat mindkét forgalom ment a maga dolgára, az iparvágányok Csepel északi településrészén a Weiss Manfréd Művekbe, a mai nyomvonalon, miközben a HÉV az Ady Endre úton a házak között haladt a külváros központja felé, és haladt egészen 1978-ig, amikor a Gubacsi híd felújításakor a HÉV vonalat megszüntették és autóbusszal pótolták. 

A gubacsi zárás, mai térképen elhelyezve. Kép forrása

Korabeli beszámolók szerint 1924. december 20-án gróf Bethlen István és kísérete még láthatta a Gubacsi zárás hatalmas töltését, ha az új hídról észak felé tekintett. Tulajdonképpen pont a híd szomszédságában volt, a pesti parton közelebb, mintegy 40 méternyire, a csepeli oldal felé némiképpen nőtt a távolság kettőjük között kb. 65 méterre. A töltés bontását a híd elkészülte után szinte azonnal megkezdték, és a következő év, 1925 őszén már múlt időben beszéltek róla. A bontás azonban nem volt teljeskörű, csak a legszükségesebb munkákat végezték el, azaz a célnak megfelelően a Soroksári-Dunát megnyitották, de a csepeli oldalon a töltés mintegy kétszáz méteres szakasza még húsz évvel később, 1944-ben is látható volt, a tápzsilip részben eltemetett romjával együtt, és felismerhető volt a tápzsilip íves kialakítású, mély medre is. Az alábbi képen a bombatölcsérek ellenére mindez kivehető még, a teljes tereprendezésre csak a világháború után került sor. 1944-ben a Szövetségesek is felismerték a Gubacsi híd stratégiai jelentőségét, de a rendszeres bombázások nem tettek benne kárt, végül a visszavonuló német csapatok robbantották fel 1945. január 7-én. Újbóli felavatására viszonylag gyorsan, 1947. március 15-én került sor, ekkor Gerő Ernő vágta át a szalagot. 

A Gubacsi híd környéke 1944 tavaszán (fortepan)

1964-re a töltés helyét elegyengették, a mélyedéseket nagyjából feltöltötték, a korabeli légifelvételen sem a földgátnak, sem a tápzsilipnek nem látni nyomát. Elképzelhető, hogy ez utóbbit egyszerűen csak betemették és a maradványok valahol ott nyugszanak a feltöltés alatt. Az iparvágány kapott egy íves leágazást a hídtól délre elterülő gyártelephez, de ennek a nyomvonalnak ma már nyoma sincs egy-két szétdobált talpfától eltekintve a külvárosi perifériákra oly jellemző hangulatú területen. 

A Gubacsi híd környéke 1964-ben (fentrol.hu)

A rekultivált területre valamikor az 1960-as évek végén egy ún. Merkúr-telep létesült, ahol a KGST országok autóit lehetett átvenni. A Merkur Személygépkocsi-értékesítő Vállalatnak ez volt az egyik első és legnagyobb telephelye Budapest területén. Az autókereskedés fő épülete a régi tápzsilip közvetlen szomszédságában épült meg, attól néhány méterrel déli irányban. Az épülettel szomszédos telekrész ma már teljesen le van betonozva, és ma is autókereskedésként funkcionál. 

A Gubacsi híd környéke 1972-ben

Barátságtalan táj ez, és nem csak a ködös decemberi idő teszi ezt, de itt nem szerencsés túl messzire elbarangolni a nyilvános terektől, mintha a Soroksári-Duna minden nyomorúsága itt lézengene még mindig ezen a szemetes, koszos, ipari jellegű tájon, ahol a súlyos, lassú tehervonatok alatt nyög a kétszer átadott, de nagyon rossz állapotban lévő Gubacsi híd. Alatta lassan csordogál a még mindig túl széles mederben folyó Soroksári-Duna, egyáltalán nem indokolja ezt a szélességet a másodpercenként itt átfolyó vízhozam. Mintha a természet képtelen lenne mindazt rendbehozni itt, amit az ember végletesen elrontott.

Hogyan került a Szentendrei-sziget Budára?

Buda török megszállásának egy érdekes hozadéka, hogy a város keresztény seregek általi ostroma révén viszonylag pontos képet alkothatunk a fővárosi Duna-szakasz viszonyairól. 1541-1686 között Buda öt sikertelen és egy sikeres ostrom színhelye volt. A keresztény seregeket hadmérnökök kísérték, akiknek feladatukként szabták, hogy dokumentálják a középkori magyar főváros stratégiai pontjait, földrajzi jellemzőit, hadmozdulatait főként a későbbi hadjáratok sikere érdekében. Csakhogy az ábrázolásba olykor-olykor hiba csúszott, ami nem feltétlenül csak a hadmérnökök rovására írható. Mostani bejegyzésünkben e hibák közül csupán a dunai szigetekre koncentrálunk, melyek sorrendjét néha igencsak összekuszálta a háború (és a térképészek) köde. 

1. kép Wahre contrefactur der Stadt Ofen und Pest wie es von den Christen belegert worden anno 1602. (forrás)

Az összekuszálás értelemszerűen az ostromok helyszínéhez legközelebb eső szigeteket érintette. Ez pedig a Margit-sziget, vagy más néven az Insula Leporum, azaz a Nyulak-szigete, illetve annak kistestvére, a Budai Kis-sziget, másik nevén a Festő-sziget. De kisebb mértékben belekeveredik a Csepel-sziget és az Óbudai-sziget is. A korabeli metszeteket készítők többsége két alapvető hibát vétett; rosszul feliratozta, illetve pontatlanul ábrázolta a Buda környéki dunai szigeteket. Mostani bejegyzésünkben a hibák bemutatása mellett igyekszünk a pontatlanságok mögötti okokat is feltárni. 

Budát már 1542-ben megostromolta egy királyi sereg, igaz sikertelenül, de legalább, a Margit-szigetet sikerült helyesen feltüntetni az ostromot bemutató, nyugatra tájolt metszeten. Történészek egybehangzó véleménye szerint ez az utolsó kép, ahol a Szent Margitnak és Ráskai Leának egyaránt otthont adó apácakolostort épségben ábrázolják. A sziget és a Duna viszonylatában fontos megemlíteni, hogy a szigeten található egyházi létesítménynek a padlószintje ebben a korban 102,7 m.B.f., azaz magasártéri szinten lehetett, ami nagy vonalakban egyezik a többi sziget járószintjeivel. Ugyancsak érdemes megfigyelni a Rákos-árkot, melyről a metszetkészítők a későbbi korokban néha nem tudták eldönteni, hogy micsoda; kövezett út, avagy egy lefűződő Duna-ág. Mind a szigeti romok, mind a Rákos-árok nyomvonala visszatérő motívumok Buda későbbi ostromairól készített metszeteken is. Ostromok a korai időszakban, pl. a 15 éves háborúban gyakoribbak voltak; 1598 után 1602-ben és a rákövetkező évben is megostromolták Budát a királyi seregek. 1603 után azonban hosszú hiátus következett, a következő ostromra csak 1684-ben került sor, alig két évvel a hatodik, sikeres visszafoglalási kísérlet előtt. 

2. kép Wahre contrefactur der Stadt Ofen und Pest wie es von den Christen belegert worden anno 1602. (forrás)

A legtöbb és legváltozatosabb metszet az 1602/1603 és az 1684/1686-os ostromokról készült. A földrajzi névanyag pontatlanságában azonban nem érvényesül a nyolc évtizednyi különbség, a korai metszeteken ugyanúgy előfordulnak, mint a török kiűzésének időszakában. Ebben a bejegyzésben elsősorban azokat a képeket gyűjtöttük csokorba, amelyen bár Buda és Pest szerepel a középpontban, de a tőlük északra ábrázolt sziget neveként a Szentendrei-sziget földrajzi név valamely verzióját tüntették fel. A vizsgált időszakok metszetei között hét olyat találtam, amelyen Buda közvetlen környezetében ábrázolták az Isola di S. Andrea valamilyen formában: olaszul, vagy németül, ábrán feltüntetve, vagy éppen a jelmagyarázatban. Ezek a képek többnyire délre vannak tájolva, azaz a Duna folyásirányába, déli irányba nézünk, de vannak kivételek is, Giovanni Giacomo de Rossi egyik metszete északra van tájolva, azaz megegyezik a ma ismert térképek nézőpontjával, egy kakukktojás (3. kép) pedig, bár keletre tájoltnak tűnik, de a Duna déli irányba hagyja el a metszetet. Az első két kép között szembeötlő a hasonlóság, míg más képek, mint például a 6. kép egészen különleges és egyedi nézőpontból ábrázolják Budát és Pestet. 

3. Kép Buda ostroma 1602. Bánlaky József (forrás)

Ha magát a szigetet vizsgáljuk, elsősorban a földrajzi pozíciója jön szóba. A Szentendreinek nevezett sziget déli csúcsa mind a hat esetben a budai Víziváros előterében látható előváros északi részével van egyvonalban. Ez nagyjából a mai Margit híd budai hídfőjének felel meg. Hétből hat képen csak a sziget déli csücske látszódik, de a kakukktojás, Bánlaky könyvében szereplő rajzon rajta van az egész sziget, sőt a Budai-ágban egy kisebb szigetet is láthatunk, amely ha nem a szerző fantáziájának köszönhető, akkor nagyon úgy néz ki mint a Margit-szigetbe olvasztott Festő-sziget. Több oka is lehet annak, hogy miért csak az egyik képen látható, de ezek, mint később látni fogjuk, nem köthetők a hidrológiához. Hétből hat képen ugyancsak feltüntették a balparti Pesttől északra húzódó régi fattyúágat, a Rákos-árkot, amely valahol a Margit-sziget térségében ágazott ki, és valahol a mai Petőfi híd térségében torkollott vissza a főágba. Ha csak a földrajzi szempontokat néznénk, könnyen rá lehetne vágni, hogy ez bizony a Margit-sziget, Hétből hat esetben stilizált az ábrázolása, ahol a kép rajzolója generalizált, és nem tüntette fel a kisebb mederformákat, mert azok a csata szempontjából nem bírtak jelentőséggel. De a helyzet nem ennyire egyértelmű.

4. kép Buda ostroma, Giovanni Giacomo de Rossi 1684. (forrás)

Ez a jelentőség azonban a Margit-sziget esetében fennállt, hiszen hadinaplók tanúskodnak róla, hogy ostromok esetén kiemelt szerepet kaptak a rajta átívelő hajóhidak, ütegek, sőt az 1686-os ostrom idején hadikórház is működött a domonkos apácakolostor romjaik között, melyet a régészeknek sikerült feltárniuk az ott eltemetett katonákkal együtt. A szigeti romok mindegyik képen szerepelnek, miközben azt biztosan tudjuk, hogy ha voltak is török-kori sáncok a valódi Szentendrei-sziget déli csúcsán, hasonló épületromokat ott nem találtak.

5. kép Vero Disegno Della Citta Di Buda overo Offen e Pest (forrás)

Külön bonyolítja a helyzetet a 6. kép, amelyre nem csupán a Budától északra ábrázolt Szentendrei-sziget lóg be, hanem délen egy másik sziget is, melyre a szerző azt írta, hogy Isola di S. Margherita, azaz Szent Margit-sziget. 

A Gellért-hegy és a Rákos-árok torkolata alatt. 

Budától délre. 

Ez magától értetődően nem azt jelenti, hogy a Szentendrei-sziget és a Margit-sziget a török korban fogta magát és folyásirányban elvándorolt nyolc kilométert. A szigetek akkor is ugyanott voltak, mint most, a probléma megoldásához néhány lépést hátra kell lépni, hogy lássuk a korabeli Magyarországról (elsősorban) nyugaton alkotott (tér)képet.

 6. kép Vero Disegno E Pianta Della Citta Di Buda overo Offen e Pest Giovanni Giacomo de Rossi 1683. (forrás)

Magyarország első teljes térképe Lázár deák nevéhez fűződik, mely nem sokkal a mohácsi csata után készült el, ugyanis az ütközet szerepel rajta, mint ahogy a török által felprédált területek határvonala is. Buda és Visegrád között három dunai szigetet ábrázolt, melyek közül szinte biztos, hogy a Szentendrei-sziget a legnagyobb, a két kisebb sziget mérete alapján az Óbudai- és a Margit-sziget jöhet szóba. A térképész itt is generalizált, pedig a hasonló morfológiájukból kiindulva valószínűleg hét dunai sziget létezett a Szentendrei-sziget déli csúcsa és Buda között 1526 körül. 

7. kép Buda és Pest, Jacob Koppmayer 1684. (forrás)

Ha végigböngésszük az 1526 és 1686 között kiadott Magyarország térképeket (mondjuk Plihál Katalin remek könyvében, Magyarország legszebb térképei 1528-1895) felfedezhetjük, hogy Lazius-tól kezdve (1556) folytatódik a generalizáció, lassan lemarad a Margit-sziget is, és már csak a Szentendrei-szigetet ábrázolják, gyakran az ismeretlen eredetű Insula Vizze földrajzi névvel. Időnként az is előfordul, hogy párban szerepel az Isola di S. Andreával, illetve az is, hogy településnévként tűnik fel a Vizze a szigeten belül, lásd 9. kép. A legvalószínűbb magyarázat az, hogy a generalizáció pedig odáig vezetett, hogy a Szentendrei-sziget maradt az egyetlen sziget Budától északra, amit a korabeli Magyarország térképeken feltüntettek. Az ostromról készült képeken a Szentendrei-sziget azért vándorolhatott Budáig, mert a metszetek készítői nem a földrajzi valóságot ábrázolták, hanem egy másik valóságot, a korabeli térképeken ábrázolt valóságot. Magyarul, a metszeteket készítők alkalmanként a korabeli térképekről puskázták a földrajzi neveket. 

8. kép Il Vero Disegno Della Citta Di Buda Metropoli dell’ Vngheria Et Di Pesto
Sitvato sopra l’altra riua Del Danvbio Hora recuperata dall’ Imperiali l’anno 1602 a di 9 d’ottobre. (forrás)

Ugyanez a magyarázat arra is, hogy miért vándorolt a Szent Margit-sziget a Csepel-sziget helyére; azért mert ismerünk olyan korabeli Magyarország térképeket, ahol ezt a helyzetet ábrázolták. És ezért nem rajzolták bele a Festő-szigetet sem a Budai-Duna-ágba. Ugyanakkor létezett egy párhuzamos valóság is, hiszen ismerünk olyan metszetet (8. kép), ahol 1602-ben pontosan és helyes névvel ábrázolták a Margit-szigetet. Főleg az 1684-1686-os ostromok idejére a szigetek elhelyezkedése, mérete és egymáshoz viszonyított pozíciójuk egyre pontosabban kezdték tükrözni a valós földrajzi környezetet (pl. Karl Joseph Juvigny), de még ekkoriban is előfordulhatott olyan katyvasz, mint például Nicolao Marcel La Vigne térképén, ahol az Óbudai Nagy-szigetből lett Szentendrei-sziget, a Csepel-szigetből Margit-sziget, a Margit-szigetből pedig valami más, amit sajnos az eredeti jelmagyarázatban nem lehet kiolvasni. 

9. kép L'Ungaria nuovamente descritta, et accresciuta di varie notizie da Giacomo Cantelli da Vignola (forrás)

Kérdéses, hogy a szigetek nevének felcserélése mennyiben zavarja össze az ostromok hadtörténetét kutatókat. Az alábbi szöveg alapján felmerülhet a kétely, hogy az alábbi események valóban a Szentendrei-szigeten történtek, vagy inkább a Margit-szigeten? 

Russwurm szeptember 17-én kapott hírt a török haderő közeledéséről. [...] Russwurm a Szentendrei-szigetre Ferdinand von Kollonich ezredest küldte a landsknecht-jeivel (lándzsás gyalogosokkal), akik a sziget déli végén sáncolták el magukat, és a bajorokat, akik a szigetet és magát a szentendrei hídfőt is biztosították. Október elején a Szentendrei-sziget mindkét oldalán hajóhidat vertek. Ez volt az ún. „felső” császári tábor. (forrás)

Ennek kibogozása azonban egy komolyabb tanulmányt igényelne. 

Barátságok a Dunán

Ezúttal egy 51 éves sajtófotó nyomába eredünk, mely nem árul zsákbamacskát: a hátulján feltüntették a pontos címet, dátumot, sőt még a tulajdonos újság pecsétje is szerepel rajta. 1972. október 14., Barátság II. kőolajvezeték áthúzása a Dunán, Magyar Hírek szerkesztősége. Mint sok más, korábbi esetben ez az egyetlen kép jóval több információt rejt maga mögött, mint amit felfed a Duna és a csővezeték kapcsolatáról. Közben persze egy-két dunai sziget is felbukkan.

A Barátság II. kőolajvezeték áthúzása a Dunán (saját gyűjtés + Magyar Hírek) 

Két nappal a fenti felvétel elkészítése előtt, 1972. október 12-én, egy csütörtöki napon, reggel kilenc órakor Százhalombattától délre kezdődött meg a 705 méter hosszú, 650 tonnás Barátság II. csővezeték áthúzása a Dunán. A korabeli sajtó így számolt be az eseményről:

9 órakor Nagy Géza építésvezető az URH-rádiótelefonon átszólt a túlsó partra: kezdjük! Ezzel egyidőben intett a 100 lóerős lánctalpas vezetőjének. Felbőgött a motor a szigetcsépi oldalon, s a karnyi vastagságú drótköteleket a roppant erő kiemelte a folyóból. A Dunán veszteglő uszálykaraván figyelte az eseményeket, a rendőr motorosok két órányi megálljt parancsoltak a vizen. A hajósok, a parton álló munkások, alkalmi és hivatásos fotósok, s a „hadművelet” irányítói feszült figyelemmel nézték a százhalombattai partot: mikor dugja vízbe a fejét a csőkígyó? Egy 720 méter hosszúságú szánkóra erősítették a folyón átvezető három 300, 400 és 600 milliméter átmérőjű vezetékeket, a csőnyaláb a Duna alatt együtt képezi a Barátság II.-t. A szigetcsépi oldalon egész műszaki haderő állt készenlétben: több tucat lánctalpas, csigák, drótkötelek, mintegy fél kilométeres témán biztosítva a csörlés sikerét. A két porton URH rádiók hangzavara, s a beszélők hangja szinte összefolyt. Kilenc óra egy perc (a lánctalpas ekkor már kétméternyit hátrálhatott) a folyó felett pattanásig feszültek az acélkötelek, amikor a százhalombattai partról jeleztek. Megindult a kígyó. [...] Kilenc óra három perc: a feszülő kötelek megpattantak (később kiderült a csőkígyóhoz csatlakozó acélbilincsek szakadtak ki) szörnyű erővel rángatóztak a parton, s csaptak a vízre. Gyökér Lászlót, a Mátraaljai Szénbányák gépészét, az egyik kötél megcsapta, súlyosan megsérült. [1]

Az esemény helyszíne az Ercsi és Százhalombatta között húzódó magaspart és a szemközti Csepel-sziget volt, ahol a vezetéknek egy igencsak meredek, 50 méteres szintkülönbséget kellett legyőznie. Éppen ezért a tervezők egy lankásabb völgyet választottak ki a vezeték számára az 1617 és 1618-as folyamkilométer között. Ezen a jobb parti, ármentes földterületen ma a MOL végeláthatatlan dunai kőolajfinomítója terül el, azonban történetünk kezdetén a terület közigazgatásilag Ercsihez tartozott, annak Krizsándolina, más néven Máriaháza majorságához. 

A kőolajfinomító építése 1962-ben kezdődött meg és 1965-ben fejeződött be. Fontos megemlíteni azonban, hogy mielőtt a finomító felépült, egy kőolajvezeték már létezett ugyanezen a nyomvonalon, a Duna alatt. Ugyanis a fénykép hátulján szereplő kettes sorszám feltételezi egy másik kőolajvezeték meglétét, amelyet építése idején még sorszám nélkül Barátság kőolajvezetéknek hívtak. Ellentétben a második számúval, ez nem kelet, azaz Kárpátalja felől érkezett, hanem északi irányból, Csehszlovákia felől. A 400 milliméteres vezeték Drégelypalánknál lépett hazánk területére az Ipoly medrén keresztül, aztán nagy ívben keletről megkerülte Budapestet és a fővárostól délre keresztezte a Dunát az akkor még nem létező finomítóhoz. Sőt azon is túl, hiszen eredetileg Kápolnásnyékig építették meg, ahol találkozott a zalai vezetékkel, további kiágazással Szőny (Komárom) irányába. 

Nyomvonala ugyanannál az ercsi völgynél keresztezte a Duna fő ágát, ahol a kezdő képen dolgoznak a gépek. Mivel azonban szemközt a Csepel-sziget található, a vezetéknek legalább még egy Duna-ágat kereszteznie kellett a sziget másik oldalán. Mivel az interneten a Barátság I. vezeték nyomvonalát eléggé elnagyoltan ábrázolták, ha egyáltalán találni róla képeket, korabeli térképeket érdemes felhasználni. A Duna Pozsonytól a déli országhatárig tartó egyik térképe dátum nélküli, de nagy valószínűséggel az 1960-as években készülhetett. Ezen szerencsére feltüntették a Barátság I.-es vezeték Soroksári-Dunán átvezető szakaszát, de a Barátság II. még hiányzik róla. Azaz a térképnek 1962 után és 1972 előtt kellett elkészülnie.

Nem véletlenül szerepel a TITKOS! felirat a szegélyén, egy ilyen nemzetgazdaságilag létfontosságú kőolajvezeték nyomvonalát nem tüntethették volna fel egy korabeli turistatérképen például. A Barátság I. vezeték északkeleti irányból közelítette meg a Soroksári-Dunát Dunavarsány és Taksony között. Itt nyomvonala megtörik, és a lehető legrövidebb úton keresztezi a folyó sodorvonalát a Gulyásicza- és a Domariba-szigetek között, a 21. folyamkilométernél. Ezután Szigethalom déli előterében tovább halad délnyugati irányba és csak Szigetcsép és Tököl határán fordul ismét nyugat felé, ahol eléri és keresztezi a Duna főágát, majd felkapaszkodik a magaspartra, a kőolajfinomítóhoz. 

A korabeli sajtóból napra pontosan ismert, hogy mikor kezdték meg a csővezeték lefektetését a főágban. Az Esti Hírlap 1961. október 7-én szombaton a következőképpen tudósított: 

A múlt napokban a szakemberek népes csoportja gyűlt össze Százhalombatta mellett a nagy Duna-ágnál, hogy kijelöljék a Duna alatt a világ legnagyobb, 4500 kilométer hosszú Barátság kőolajvezeték helyét. [...] Hétfőn a Hídépítő Vállalat dolgozói Százhalombatta térségében megkezdik a Duna medrének robbantását és kedden két méter mélységben megindul a kőolajvezeték ágyának kotrása. [2]

Tehát a munkálatok 1961. október 9-én kezdődtek meg, alig három nappal az alábbi fotó elkészülte után. A fentrol.hu honlapon található légifelvétel pontosan ott készült október 6-án, ahol a vezetéket 1961 őszén áthúzták a folyón. A jobb parton már ki is vágták a nyomvonal útjában lévő erdősávot. Az ősi időpont nem lehetett véletlen, a munkálatok során valószínűleg kihasználták az őszi kisvizes időszakot. A Soroksári-ágat csak a következő év tavaszán küzdötték le, amikor a főágban már lefektették a csöveket. A Barátság I. kőolajvezeték végül 1962. május 1-jén készült el. Beüzemelés előtt a Duna, az Ipoly és a Rákos-patak vizével töltötték fel először, hogy nyomás alatt kiszűrhessék az esetleges szivárgásokat [3]. 

A Barátság I. vezeték nyomvonalán kivágott erdő. 1961. október 6. (fentrol.hu)

Mint láttuk, a Barátság II. nyomvonalát ugyanott vezették át a Dunán, mint az elődjét, ennek oka az volt, hogy ezt is a százhalombattai finomítóba vezették be. Csakhogy a második vezeték keletről érkezett, nem északról, ezért a Soroksári-Dunán egy másik szelvényben alakították ki az árkot. Mivel a második csővezeték 600 milliméteres volt, ráadásul két másik csövet is lefektettek, ezeknek jóval nagyobb árkot kellett kialakítani a Duna medrében.  

A már beüzemelt Barátság kőolajvezeték, 1968. október 28-án. (fentrol.hu)

Gigászi, három hónapos munka volt a csővezeték ágyának kialakítása a Duna medrében. A laza üledéket kotrással termelték ki, de Százhalombatta és Ercsi térségében előbukkanó sziklapadot robbantással lehetett csak leküzdeni. A folyón átvezető három 300, 400 és 600 milliméter átmérőjű vezetékek számára egy 15 méter széles árkot alakítottak ki és a Barátság I. vezetékkel ellentétben nem kettő, hanem 5-7 méteres mélységig hatoltak le a mederanyagban. Ráadásul 50 méterre még egy biztonsági vezetéket is lefektettek, amely vészhelyzet esetén át tudja venni a fő vezeték szerepét. A Hídépítő és Siófoki Kőolajvezeték vállalat munkásai számára lakókocsiparkot alakítottak ki Dunaharasztiban.

A Barátság II. vezeték építőinek, a Siófoki Kőolajvezeték Vállalat dolgozóinak szállásául szolgáló lakókocsitelep. 
Fortepan / Urbán Tamás

A Barátság II. kőolajvezeték áthúzása a Dunán az átadás előtti utolsó mozzanat volt 1972-ben. Két nappal a kudarc után második nekifutásra, október 14-én kilenc újabb lánctalpas járművel (lásd a kezdőképen) és tizenkettővel több csőbilinccsel már sikerült a művelet. Százhalombatta felől a lejtőn a vezeték önsúlya is segítségére volt a dolgozóknak. Az előzetesen összehegesztett csöveken röntgennel vizsgálták az esetleges réseket, a lefektetett vezetéket pedig búvárok vizsgálták a mederben a visszatemetés előtt. A vezeték 1972. november 7-én (határidő előtt) készült el, alig 11 hónappal az első olajár robbanás előtt. Ugyanezen a szelvényen vezet keresztül az Algyő-Százhalombatta kőolajvezeték és a Százhalombatta-Szajol benzin- és gázolajvezeték.

A főágat keresztező csővezeték helyrajza.

Ellentétben a Barátság I. vezetékkel a II. számú nem kétszer, hanem háromszor keresztezi a Dunát. Ennek az az oka, hogy nem csak a Csepel-szigeten, hanem a Soroksári-ágban, Majosháza és Szigetcsép között található Domariba-szigeten is átvezették a csöveket a 25. folyamkilométernél, folyásirányban négy kilométerrel az első számú vezeték alatt. Ez a pont éppen Tököl és Szigetcsép közigazgatási határával van szemben, melyet a vezeték egészen a Csepel-sziget nyugati partjáig követ. Nagyjából félúton, a Csepel-sziget közepén találkozik a Barátság I.-el. 

A Barátság II. vezeték a Soroksári-Duna alatt. 1978. június 2. (fentrol.hu)

A Magyarok Világszövetségének képes kiadványában, a Magyar Hírekben 1972 őszén megjelent sajtófotó különlegességét az adja, hogy az oroszországi Szamaráig húzódó több ezer kilométer hosszú vezetéket utoljára látjuk a felszínen a betemetése előtt. A Duna medrében végzett hatalmas munkára már csak néhány átemelő szivattyútelep emlékeztet a part mentén, valamint a szigetcsépi Barátság utca a Bobonkov-szakadéktól északra.  

Források:

[1] Dunántúli Napló, 1972-10-13 / 242. szám

[2] Esti Hírlap, 1961-10-07 / 237. szám

[3] Népszabadság, 1962-04-30 / 100. szám

[4] Magyar Hírek, 1972-10-28 / 22. szám

Bél Mátyás csepeli szigetlajstroma

Bél Mátyás "Notitia Hungariae Novae Historico Geographica" című művének Csepel-szigetre vonatkozó 3. kötetének részeit Bodor Antal közölte szerkesztett formában, magyar nyelven 1936-ban, a kiadás kétszázadik évfordulóján. A leíró földrajzi munkában Bél Mátyás körüljárja a Csepel-szigetet és összesen 21 szigetet, illetve szigetcsoportot sorol fel. Mivel a Duna medre meglehetősen stabil ezen a szakaszon, ezek többsége a folyószabályozás ellenére mindmáig azonosítható. 

Csepel-sziget térképe (Pilis vármegye, Mikovinyi Sámuel térképe)

Bél Mátyás szigeteiről ez már a második írásunk. Míg az elsőben minden Pest vármegyei szigetet taglalt a Dunakanyartól a Vajas-torokig, ebben az írásban csak a szigetet körülölelő két ágról lesz csak szó. Korábban egy másik aspektusból is megvizsgáltuk a Rákóczi-féle háborúból éledező Csepel-szigetet, Savoyai Jenő szigeteit 1728-ban már egy viszonylag pontos térképen ábrázolták. A különnyomatnak is tekinthető "Csepelsziget és Budafok kétszáz év előtt" a szigeteken kívül tárgyalja a Csepel-sziget történetét, településeit, néprajzát, lakóit és azok gazdaságát. Bél Mátyás műve azért is fontos, mert sokszor szolgált kiindulópontként a későbbi szakirodalom számára. 

A szigetekre vonatkozó részben számokkal jelölt szigetek magyarázata a szöveg után következik. Többségükről már jelent meg írás a blogon, ezek linkkel szerepelnek. Az efféle listáknak első ránézésre nincs sok értelme, azonban ez a leltár sokatmondó lehet még akkor is, ha csak a kimaradt szigeteket nézzük. A felsorolásból kimaradt a soroksári Molnár-sziget, a Csépi-sziget alatt 1876 után kialakult zátonysor, illetve a főágban a százhalombattai Kácsás-sziget, és ennel őse északabbra, melyet azóta elkotortak. A kiagyásnak két fő oka lehet; a szigetek mérete, illetve a kialakulásuk időpontja, melybe beleértendő a zátony-állapot is:

"Csepelszigetet mindkét oldalról kisebb szigetek övezik s ezekből a baloldalon tizet találunk. Az első [1] kevéssel Soroksár fölött fekszik. A második sziget [2] nagyobb s kertek és kaszáló számára alkalmasabb. Harasztival szemben kezdődik, Taksony alatt ér véget és e két falu tulajdonát képezi. Párhuzamosan szomszédos vele a harmadik [3], melyet Szt. Miklósnak neveznek, mert a hasonló nevű helységhez tartozik. Kevéssel lejjebb van a negyedik [4] s Tököl-sziget a neve, mert ennek határához tartozik, bár fekvése miatt a szomszédos Csép községet illetné meg. Vizenyős talaját fák helyett sűrű nádasok borítják.  Valamivel alább fekszik a jóval kisebb ötödik sziget [5]. A hatodik [6] Szt. Márton és Lacháza között az Angyalisziget. A monda szerint ezt arról az asszonyról nevezték el, aki a vízbe ott elmerült fiát siratta. Ez a hosszú, de keskeny , erdős sziget a ráckeveieké, akiknek háborús időkben gyakran volt menedékhelye. A Ráckeve városával szemben fekvő hetedik [7] sziget a peregieké. Egészen kicsiny és csak cserjét és gyümölcsfákat találunk rajta. A nyolcadik [8] jóval nagyobb, ez Ráckeve alatt fekszik, Becsével szemben s utóbbitól csak keskeny folyóköz választja el. Cserjék és gyümölcsfák vannak rajta, kisebbik része a becseieké, a nagyobbik a ráckeveieké. Kilencedik [9] a Somlyósziget, hasonló természeti tulajdonságokkal, az előbbinek közeliben kezdődik és Dömsödöt érintve Dab határáig nyúlik. Fű, fa dúsan nő rajta s árnyas berkeiben háborús időkben sok falu talált menedéket: Buda ostromakor 17 falu lakossága rejtőzött itt el. Majdnem a fele Dömsöd birtokában van, a többi Ráckevéé. A tizedik [10], Dab szigete, közel van az előbbihez, szintén erdős, de sokkal kisebb. Nevezetesebbek a jobboldali Dunaágban fekvő szigetek, közülük leginkább a Fácánok szigete [11], amely Promontor alatt, Háros pusztával szemben, Tétény fölött terül el. Hossza cca. 1000 lépés. Sűrű erdejében gyümölcsfákat is találunk s így a fácánoknak nemcsak erdei tanyát, de élelmet is nyújt. A víz romboló hatásának könnyen ellenáll, legfeljebb áradás alkalmával válhat használhatatlanná, tehát a nemes madarak bőséges táplálékát nem igen fenyegeti veszély. E szigeten egy régi monostor romjait láthatjuk, amely hajdan az apácáké volt. Eredetéről és pusztulásáról semmi bizonyosat nem tudni.Tétény közelében is van egy berek, szintén fácános, vadaskert. Ez a szárazföldön terül el [12], a nép mégis szigetnek nevezi, mert ha kiönt a Duna, víz veszi körül. Ezután Hamzsabéggel szemben három sziget következik [13], az első köztük a legnagyobb, füve dúsan nő s erdeje is van: Érd községé, amelytől csak keskeny meder választja el. Az előbbinek végénél van a két kisebb, erdős és termékeny sziget [14], mindkettő a tökölieké. Egy mérfölddel alább fekszik Újfalu sziget [15], nevét a községről kapta s csak keskeny  meder választja el. Sűrű, magas fái, melyek között gyümölcsfákat is láthatunk, árnyas otthont nyújtanak a szarvasoknak és őzeknek, virágai pedig a méheket vendégszeretettel fogadják. A szélesebb meder melletti részen van egy templomrom, mely hajdanában szép épület volt, de ma már legnagyobbrészt omladékban hever. Négyszögletes kövekből épült s alakja a kereszthez volt hasonlatos. Eresztékei ma is tartják a boltozatot, amelyeket sok dombormű díszít. A fennmaradt részek tanusága szerint a falak is hasonló módon voltak ékesítve. Amint azt a jövevények is beszélik, mindez Boldog Margit életszentségét ábrázolta és a király rendelkezésére készült. Nem csodálhatjuk tehát, hogy egyes geográfusok Csepelszigetet Margitsziget néven említik. Újfaluval szemben, a folyón túl látszik Ercsi község. Alább egy kisebb sziget következik [16], majd a ráckevei földek határánál egy nagyobb [17], melyet Besenyő-szigetnek neveznek. Vizenyős talaját nádasok borítják. Közel ehhez a két kisebb adonyi szigetet találjuk [18] utána a termékeny lórévi következik [19], s  mindjárt alatta a makádi [20], amelyet szintén sűrű erdő borít. Csapatostul élnek itt szarvasok és őzek. A jobboldali folyamág végén fekszik a két Almássziget [21]. Csepelsziget változatos kanyarulatú partszegélye majdnem mindenütt alacsony s a gyakori kiöntésektől pocsolyás és mocsaras, különösen az alsó végénél. Ezen a részen két halastó is van, egyik Makádnál, a másik Becse alatt. Utóbbinak a nép nyelvén Királyréte a neve s királyi tónak tekintették, mert egykor élelmet és szórakozást nyújtott a királyoknak." 

[1] Gubacsi-sziget  

[2] Közönséges-sziget

[3] Szentmiklósi-sziget

[4] Domariba-sziget?

[5] Csépi-sziget?

[6] Angyali-sziget

[7] Balabán-sziget

[8] Becsei-sziget

[9] Somlyó-sziget

[10] Dabi-sziget

[11] Háros-sziget

[12] Ismeretlen sziget a tétényi kastélykertben

[13] Érd három szigete

[14] Urbanicza-sziget

[15] Újfalusi-sziget

[16] Ercsi-sziget?

[17] Besenyő-sziget

[18] Adonyi-szigetek

[19] Lórévi-sziget

[20] Ismeretlen sziget Makád mellett

[21] Rácalmási-sziget(ek)

Letúrva, lebombázva, beépítve — Hol van a Csepel-sziget legmagasabb pontja?

Miközben a hírek a Mount Everest hegymászóiról szólnak, valamint arról, hogy a Földön már semmi felfedezhető nem maradt, addig azt sem tudjuk, hol van a Csepel-sziget legmagasabb pontja. Vonatkozó írásokat és térképeket böngészve vált nyilvánvalóvá, hogy azon kívül, hogy a konkrét pont és magasságadat sem ismert, a téma senki fantáziáját nem mozgatta meg. Eddig.

Homokbányának használt homokbucka Szigetszentmiklós és Szigethalom határán

Földrajzos körökben a lokális magaslatoknak különös kultusza van, legyen szó az Yding Skovhøj-ről (Dánia legmagasabb pontja), az Ólom-hegyről (Bácska), vagy éppen a Hoportyóról (Nyírség). Hasonló elhivatottságból született cikk a Százhúszasokról, avagy a Szentendrei-sziget legmagasabb csúcsairól, de volt már szó a Mohácsi-sziget legmagasabb hegycsúcsáról, amely nem csupán homokdomb, hanem egy valódi szirt a felszínen. Hazánk harmadik legnagyobb dunai szigete, a Csepel-sziget ebből a szempontból, ugyanis száz évvel ezelőtt minden gond nélkül be lehetett volna járni a "száztízeseket", a sziget legmagasabb homokbuckáit. Azonban az elmúlt évszázad szuburbanizációja javarészt maga alá temette ezeket a korábban sivatagi eredetűnek vélt homokdűnéket. Reliktumként maradhatott fenn néhány természetközeli terület, mint például a Tamariska-domb a csepeli Királyerdő területén. A közhiedelemmel ellentétben a Tamariska-domb nem a Csepel-sziget legmagasabb pontja.  

A  virágzó Tamariska-domb Csepelen

Ha csak a Csepel-sziget földrajzi neveit nézzük, azt gondolhatnánk, hogy valahol a Kárpátokban lehet. Ráckeve környékén létezik egy Akasztófa-hegy, egy Pokol-hegy, Szigetújfalutól délre egy Ürgehegy, de eszünkbe juthat a rádiótoronyról nevezetes Lakihegy. Ezek közös jellemzője, hogy magasságuk a legritkább esetben haladja meg a 105 m.B.f szintet. Az ártéri síkságból kiemelkedő halmokon a környékbeli népesség sokszor szőlőt telepített. A 110 m.B.f szint feletti magasságú terület a Csepel-szigeten már teraszfelszínnek számít. A II/a terasz térszínét a jégkorszak vége felé a száraz és hideg éghajlat idején fújó metsző szelek által megmozgatott folyóvízi eredetű homok emelte meg. A Duna medréből származó anyag olyan szomszédos helyeken halmozódott fel, ahonnan a Duna azóta sem tudta elhordani, elegyengetni. ÉNY-DK-i irányban húzódó maradékgerincek, szélbarázdák jellemzik a Csepel-sziget homokos területeit. A gyér növényborítás miatt a humusztartalma alacsony, a humusz gyorsan ásványosodik, a vizet könnyen elnyeli, ráadásul a felnyíló (pl. legeltetés, kitaposás miatt) területeken a szél könnyen újra mozgásba hozza a homokszemcséket. 

Északon Csepel és Szigethalom, valamint délen Ráckeve és Lórév környékén fordul elő homokfelhalmozódás. Közülök az északi terület a magasabb, és itt jóval változatosabb a felszín. Lórév környékén jellemzően K-Ny irányúak a homokformák és jóval alacsonyabb a formakincs. Északon a magasabb homokdombvidék a Soroksári-Duna irányából látványos igazán, ahol a part igencsak meredek a folyó alámosó hatása miatt. Ebben némiképpen szerepet játszott a Soroksári-Duna lezárása, hiszen a leszálló víztükör révén a homokbuckák relatív magassága nőtt. Az északi rész két nagyobb homokfelszínre különül el. Az Alsó-buckák Szigethalom és Szigetszentmiklós között terültek el, manapság egy részén az ÁTI ipari park található. A Felső-buckák vidéke, mai nevén a Királyerdő, a főváros XXI. kerületéhez, Csepelhez tartozik. 

A Tamariska-domb parcellázásból kihagyott területe, és a 110 méteres szintvonal 1960 körül.
Jobbra a Soroksári-Duna lecsapolásával nyert terület (forrás)

Konkrétan a legmagasabb pont beazonosítása azért problémás, mert ahány térkép annyiféle változat és annyiféle különböző magasságadat található. A II. katonai felmérés az első olyan egységes térképsorozat, melyen magasságadatok is szerepeltek. Az 1858-os dátumú térképeken még ölben szerepelnek az Adriai-tenger feletti abszolút magasságok. Ezen kívül használtam az 1880-as III. katonai felmérést, az 1930-as dunai vízisport térképet, az 1941-es országtérképet, valamint a Duna Pozsonytól a déli országhatárig tartó térképét, amely szinte minden szempontból egyezett az EOTR 10000-es sorozat vonatkozó szelvényeinek szintvonalaival (nem derül ki egyértelműen, hogy ezeket a Balti, vagy az Adriai alapszinthez viszonyították-e). E térképek alapján a Csepel-sziget legmagasabb pontja szempontjából három helyszín jöhet szóba. 

1. A Fácán-hegy Csepel-Háros területén, a Halásztelekre vivő út és a Duna között

2. Egy névtelen homokdomb az ÁTI ipartelep víztornyától délkeletre

3. Egy ugyancsak névtelen domb a Királyerdő területén a Kórus u.- Juharos u.-Tölgyes utca között

A hat térkép mindegyikén a királyerdei domb a legmagasabb, a magasságadatok 118+ és 124,9 m.A.f adatok között szóródnak, jellemzően minél régebbi a térkép annál magasabb a csúcs. A második és harmadik helyért nagyobb a közdelem, de lehetetlen eldönteni melyikük volt magasabb, mielőtt lebombázták, illetve beépítették volna ezeket a pontokat. A Fácán-hegy magassága 116,4-119 méter, az Alsó-buckák legmagasabb dombja pedig 111,2-119 méter között váltakozik. A Duna 0 pontjához (Budafok 94,39 m.B.f) viszonyított relatív magasságuk meghaladja a 23 métert. 

Komoly gondban van az, aki manapság meg szeretné mászni a Csepel-sziget három legmagasabb pontját. Komolyabb gondban lenne az, aki GPS-szel megmérné a pontos magasságukat, ugyanis a 2023-ban mért érték köszönőviszonyban sem lenne a térképeken feltüntetett adatokkal. A Csepel-sziget csúcsait ugyanis letúrták, lebombázták és beépítették. Közülük kettő magánterületen található, egy pedig egy elplanírozott füves térség alatt. Nézzük őket sorban!

Csepel-Háros, Fácán-hegy (1930. k.)

A Háros-szigettel szemben fekvő Fácán-hegyen először téglagyár épült valamikor 1880 után, ahová iparvágány is vezetett. A magaslat egykor telepítő tényezője lehetett a Csepel-szigeten (és nem a Dunántúlon) fekvő Háros településnek. A bányászat által megbontott dombon jelenleg egy jókora bútorbolt található, melynek északi előterében lehetett az egykori magasságpont. Ezt a helyszínt viszonylag egyszerűen be lehetne szintezni, meghatározva a lepusztulás mértékét a korábbi térképek adataival összevetve.

Szigethalom-környéki buckák 1979. (fentrol.hu)

Nem lehetetlen bejutni az ÁTI ipartelepre, ahol a II. világháború idején még Messerschmitt repülőgépeket gyártottak. Éppen ezért vált a buckás vidékbe vágott gyártelep a szövetséges bombázások fő célpontjává. Még 1979-ben is pontosan kivehető volt, hogy 35 évvel korábban merre hullottak a bombák. Az ipartelep déli része még ma is érintetlen erdős bucka, ahol több 110+-os homokdomb rejtőzik. A legmagasabb közülük a szigethalmi oldalon a víztoronytól délkeletre található. Megközelítése nehézkes, galagonyabokrokkal erősen benőtt terület, ahová nem vezet ösvény, ellenben két bombatölcsér határolja. A "csúcson" egy lebontott szerkezet beton alapozása található, növényzettel alaposan benőve, éppen ezért a helyszínen vegetációs időszakban szinte lehetetlen értékelhető fényképet készíteni. A buckasor legdélebbi pontja a telepen kívül esik, így fordulhatott elő, hogy a fele hiányzik; a lakosság magáncélból elhordta (lásd első kép). 

A Csepel-sziget csúcsai

Lassan száz éve, hogy a Királyerdőt, korábbi nevén a Felső-buckát felparcellázták. Az 1930-as években kitűzött telkek és az utcahálózat is árulkodik a változatos domborzatról. Mintha kifejezetten az lett volna a cél, hogy ne fordulhassanak elő párhuzamos utcák és egyforma méretű és formájú telkek. Ez a mintázat azonban a domborzat által előre jelzett, így fordulhatott elő, hogy a Királyerdő legmagasabb pontja magánterületre került. 

"A parcellázó kitűnő mérnök volt: Dégen Imre, aki később nagyra vitte: az OVH elnökeként fejezte be aktív pályafutását. Gondos tervezés alapján alakította ki a Királyerdő utcarendszerét, amely az északnyugat-délkeleti szél következtében létrejövő buckavidék morfológiai, földfelszíni lehetőségeit hasznosította. Így az útvonalak is a régi buckák közötti völgyekben, szélbarázdákban vezettek, itt jelölték ki az útvonalakat, s találták meg a főútvonalakat. [...] Öt területet jelöltek ki közösségi fejlesztési területként." (forrás: A Királyerdő egykor és ma)

A Kórus utca-Juharos utca-Tölgyes utca által bezárt területen hét ingatlan tulajdonosa közül az egyik mondhatja el magáról, hogy övé a Csepel-sziget 118-119 méter magas csúcsa. A csúcs leméréshez a telektulajdonos azonosítása, majd pedig az engedélye lenne szükséges. Szerencsés esetben nem bányászta még el.

Azok számára, akik eredeti szépségében szeretnének látni egy jégkorszak-végi, Duna-medréből kifújt homokból felépült homokbuckát ott van a 2012 óta védett Tamariska-domb Természetvédelmi Terület. Az egykor hatalmas homokpusztagyep ritka és védett növényeinek apró reliktuma ez a hely. A hangulatos ösvényei behálózzák a változatos domborzatot, érintve az egykori légoltalmi bunker bejáratait is. És 116,8 méteres magasságával nem is marad el messze a Csepel-sziget legmagasabb pontja mögött.