Egy megkésett evezőspálya terv a Trianoni-gát tövében

A szennyvíztelep alá temetett Palotai-szigetről már sokat írtunk. Legutóbb éppen egy 1944-ben készült légifotó kapcsán sikerült rá vetni egy pillantást. Úgy tűnik ez az év meghatározó volt a sziget története szempontjából, hiszen azóta előkerült róla még egy külön (angolszász) légifotó sorozat ugyanebből az évből, ráadásul most egy filmhíradó részletet is kaptunk. Ebben szerepel egy olyan soha-meg-nem-valósult terv, amely összekapcsolja a Palotai-szigetet egy Olimpiai pályázattal és a Hermann Göring művekkel.

A Palota-sziget mellékágában kialakult homokos strand, háttérben Újpest gyárkéményei (Fortepan)

A Palotai-sziget sorsa 1905-ben dőlt el, ekkor a Földművelésügyi Minisztérium terveket készített az észak-budapesti elzátonyosodott, sekély Duna-szakasz szabályozására. A tervezési terület az újpesti part és a Római part között húzódott, az újpesti vasúti híd és a Szentendrei-sziget déli csúcsa között. A tervek szerint a Megyeri csárdától párhuzammű épült volna a Palotai-szigetig, lezárva az egész bal partot. A lezárt területen a parti ipartelepek számára kikötőt hoztak volna létre. 

A terv ellen a Fővárosi Vízművek igazgatója, Kajlinger Mihály élesen kikelt, ugyanis a feltöltődő part tönkretette volna a megyeri oldal vízműkútjait, ahonnan akkoriban a főváros az ivóvize jelentős részét nyerte. A 15 éven keresztül húzódó vita kompromisszummal zárult, 1920-ban úgy döntöttek, hogy a párhuzammű és a kikötő nem épül meg, de egy keresztgát igen. A folyószabályozás érdekében végzett és a döntés évéről "trianoninak" becézett beruházás 1922-ben készült el, de mivel nem hagytak rajta átereszt a Palotai-sziget északi részén erőteljes feliszapolódás indult meg. Ennek alig két év alatt városszerte látható eredménye lett, az addig kitűnő vízminőségű kutak zavaros vizet kezdtek adni, amiben háromféle vasbaktériumot mutattak ki. 

"A mangán- és vasszennyeződés egyes kutakban olyan nagyfokú, amelyhez hasonló eddig szakirodalomban nem volt fellelhető. Egy liter vízre 8 milligramm vas- és mangánszennyeződés esik." (forrás)

A Lidó a Palotai-sziget mellett, háttérben az újpesti vasúti híd. (Fortepan)

Ekkoriban már száraz lábbal lehetett átkelni a Palotai-szigetre. A sekélyebb mederrészeken 1940-ben már mellig érő fűzerdő nőtt. Az iszapos, szervesanyagban dús hordalék oxigénszegény állapotot idézett elő a part mentén, ami megkönnyítette a víz fémoldó képességét. Így került az ivóvízhálózatba a vas és mangán, amelyet csak higított kénsavas átöblítéssel lehetett akkoriban eltávolítani. A megyeri vízműtelep 124 kútja közül 7 volt szennyezett és további 39-et fenyegetett a feltöltés következtében megjelenő vízminőség-romlás. 

A megoldásra három változatot dolgoztak ki 1930-ra (a legolcsóbbtól a legdrágább megoldásig): 

1. Az érintett 12 ivóvízkút felszámolása.
2. A keresztgát megnyitása, a párhuzammű és a kikötő megépítése, melyet szűrőkkel kellett volna ellátni a hajókról származó szennyezések kiszűrése miatt
3. A Szentendrei-sziget déli csúcsán 5 kilométer hosszan feltárt szakaszon vízművek ivóvízkutak létesítése, Duna alatti alagúttal új főgyűjtőcsatornával 36 millió pengő értékben. 

A kérdés tehát leegyszerűsítve az volt, hogy Újpest nyerjen-e egy kikötőt, vagy a főváros veszítse el az ivóvízbázisának egy jelentős részét. A történelem során érdekes módon mindegyik terv megvalósult, a kikötőt leszámítva, pedig annak a tervei még 1944 szeptemberében is felbukkantak egy filmhíradóban: 

"Újpest város 30 év előtti hajóállomásának helyén a folyómeder természetes fejlődése következtében homokpadok és zátonyok keletkeztek és így a partszegély hajózhatatlanná vált. Ugyanekkor a sport és fürdőélet éppen a sekély víz miatt élénken fellendült. A fontos gazdasági, sport és egészségügyi követelményeket a kormányzat oly módon hangolja össze, hogy kereskedelmi kikötővel összefüggő evezős versenypályát létesít. A parttal párhuzamosan a megyeri csárda vonalától mintegy 2 km hosszúságban széles kiterjedésű gát épül. A versenypálya a kikötő meghosszabbításában húzódik. Az északi részen épülő versenypályát tribünök fogják szegélyezni, délen pedig rakodópartot létesítenek. A munka befejezése után Újpestnek első osztályú kikötője és hajóállomása lesz. A feltöltött területen csónakházakat, fürdőmedencéket és versenypályákat helyeznek el. A nagyszabású feltöltési munkát jelképesen Wünscher Frigyes dr. felsőházi tag, az Evezősszövetség elnöke indította meg."

Manno Leonidas 1921-ben megjelent "A Nemzeti Stadion ügye" könyvében egy stadion építését javasolta az újpesti Szúnyogszigetre, amely otthont adhatott volna az 1928-as Budapesti olimpiának. A mellékágban kapott volna helyet az evezős pálya, amely egészen a Rákos-patak torkolatáig nyúlt volna. Az evezőspályát a Dunai oldalon tribünökkel szegélyezték volna. Ugyancsak ide szánták az öböl vizén ringó úszó uszodát is. A tervekből mint tudjuk nem lett semmi. 

Budapesten az evezőspálya tervei folyamatosan napirenden voltak a két világháború között. Szóba került Lágymányos és a Soroksári-Duna is. A Magyar Építőművészet c. újságban 1941-ben felmerült az Óbudai-sziget is. A Közmunkák Tanácsa egy 2,5 kilométer hosszú pályát kotort volna a sziget hossztengelyébe megszüntetve a Dunagőzhajózási Társaság, akkori nevén Göring-művek gyárépületeit a Hajógyári-szigeten. A német hadiüzem megszüntetésének a II. világháború háború harmadik évében semmiféle realitása nem volt, ezért további helyszín után kellett nézni.

A Palotai-sziget dél felől, a hordalékon felnövő erdővel

1944. szeptemberében, amikor a szovjet csapatok már a Kárpátokon belül voltak egy filmhíradóban újra előbukkant a Palotai-sziget melletti kikötő terve megspékelve egy vízisport teleppel. A kikotort part menti területek északi végén épült volna az evezpőspálya, délen pedig a gyárak igényeihez alakított kikötő. A Palotai-szigethez felépült volna a párhuzammű, a kikotort üledékből pedig a mögötte lévő területeket töltötték volna fel a sporttelep és tribünök számára. A főváros felett gyülekező fellegek alatt ez is egy irracionális terv volt, talán még békeidőben sem valósulhatott volna meg, legalábbis az előzmények alapján ez a legvalószínűbb.

A budapesti evezőspálya volt a talán legtöbbet tervezett és soha meg nem valósult sportlétesítménye. Mintha a két világháború között vagy mindig túl korai, vagy mindig kései lett volna létrehozni. 1945 után is többször leporolták az ötletet, de a megvalósítás valószínűleg kitolódott a végtelenbe. 

Szigorúan ellenőrzött szigetek

1944 a Duna légifotózása szempontjából az egyik legsűrűbb év volt. Április 3-án lezajlott Budapest első szövetséges bombázása, ezt két héttel követte a Magyar Királyi Honvéd Légierő kárfelmérése, amelyet a mapire.eu honlapon a Fortepan és az Arcanum közös munkában kiadott. Ezen a Palotai-szigettől Csepelig látható a Duna. A szövetségesek nyári légi offenzíváját bombázások közben is fényképezték, erről a Lángban álló szigettenger c. cikkben mi is beszámoltunk hat éve. Azonban a szövetségesek ezen kívül még legalább két légifotózást végeztek 1944 április 25-én és október 7-én, ahol a Duna ismét fel-felbukkant. Ez lenne mai bejegyzésünk témája.

A Mosoni-Duna torkolata 1944. július 8.

A légitámadások hátterét és a szövetséges légitámadások adatbázisát a National Collection of Aerial Photography (NCAP) honlapján mostani bejegyzésünkkel párhuzamosan a Pangea blog dolgozza fel így arra nem térnénk ki.

1944-ben járunk tehát, amikor a dunai szigetekről még jobbára csak térképek állnak rendelkezésünkre. 1941-ből származik az első ismert légifotó sorozat, amely az "Új", megnagyobbodott Magyarországot volt hivatott felmérni annak céljából, hogy a katonai térképeket frissíthessék. Ennek dunai vonatkozásairól már írtunk itt és itt. Eppúgy, mint az 1944-es sorozat, az 1941-es is a Hadtörténeti Múzeum archívumából került elő. Az ország tudományos alaposságú és katonai titkosságú légifényképezése az 1950-es évekre esett, amikor szinte évente repülték be az országot, ez az állomány ugyancsak a Hadtörténeti  térképtárában böngészhető. Az 1959-2007 közötti időszak iránt érdeklődőket pedig a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) szolgáltatása a fentrol.hu szolgálja ki 117 ezernél is több magyar légifotóval. 

A Verőcei és Kőgeszteri-sziget 1944. október 7.

Azt gondolhatnánk az 1944-es szövetséges légifotózás 569 szelvénye nem sokat ad hozzá ehhez a sok korabeli légifotóhoz, holott éppen ellenkezője igaz. A Dunának sok szakasza csak itt tanulmányozható, ugyanis a mapire.eu Budapest 1944 (kizárólag a főváros és szűkebb környezetét lefedő) sorozatnál földrajzilag nagyobb területet fényképeztek le. Dél-Németországtól egészen a Vaskapuig barangolhatjuk be a Duna-mentét. 

Palotai-sziget 1944. április 25.

Ebben a bejegyzésben a Győrtől a Vaskapuig tartó szakaszt járjuk be folyásirány szerint. A kezdő képen Győr és a Mosoni-Duna látható, de a Duna egészen Esztergomig kanyarog, ahol éppen a Vaskapu-hegy zárja le a látóhatárt. A Csallóköz és a Szigetköz elhagyott folyómedrein kívül látható még pár dunai sziget, mint például a baljós nevű Kolera-sziget. 

Szokatlan helyről is vannak fényképek, ilyen például a Naszály és a Börzsöny déli előtere Nógrádverőce környéke. A második kép a frissen parthoz kapcsolt Verőcei- és Kőgeszteri-szigetet ábrázolja. A mellékágak kezdődő feltöltődését világos homokzátonyok jelölik, a szigetek növekedését nyugat felől pedig sötétebb színű erdőrészlet. Mindkét sziget eredeti magját szépen kirajzolja a part mentén futó fasor. Nyugaton még éppen látszik a Kismarosi-sziget csúcsa.

Az 1944-es Palotai-szigetről már készült bejegyzés, de a szövetségesek légifotóink kétszer is szerepel, egyszer áprilisban, egyszer pedig októberben, két különböző vízállásnál. Ezáltal a szigetről alkotott képünk tovább árnyalhatjuk.

Népsziget és az Óbudai-sziget északi része 1944. október 7.

A Népsziget és környéke egyike volt a Duna egyik legszigorúbban ellenőrzött szakaszának, 1944-ből három ismert sorozaton is feltűnik Budapest forgalmas közlekedési csomópontja miatt. A Népsziget 1944. október havi fényképén újdonság azonban, hogy egyrészt a hajógyár nem szenvedett károkat, másrészt az Újpesti vasúti híd óbudai része egy augusztusi légitámadás következtében megsérült. 

Óbudai-sziget 1944. április 25.

Az Óbudai-sziget április 25-i állapota is tartogat újdonságot. A mapire.eu egy héttel korábbi felvételein még nem áradt ki ennyire a kétszínű Duna. A fekete jelzi a pangóvizet, míg a szőke szürkés árnyalata az áradó, hordalékosat. Kirajzolódik előttünk a "régi" Óbudai-sziget nyugati partja, amely feltehetően a hajógyári-szigeti ág lezárása után szűkült ennyire össze. Láthatjuk a hamvába holt Északi-kikötő elárasztott első kapavágásait a Rákos patak torkolatától északra.

Margit-sziget 1944. április 25.

 

Ismerve a szigeten lezajlott heves harcok eredményét feltehetően a fenti kép az egyik utolsó háború előtti állapotában ábrázolja a Margit-szigetet a félbe hagyott Árpád híddal együtt. 

Lágymányos 1944. október 7.

 

Lágymányoson éppen zajlik a feltöltés, hogy az utolsó emlékét is eltöröljék a régi, széles Duna-medernek. Az öböl feltöltése 1944-ben alaposan felgyorsult, hiszen a felöltésnek végtelen utánpótlása származott a légitámadások nyomán összedőlő épületekből. Az ütem nyomon követhető a mapire és a NCAP öt hónap eltéréssel készített felvételeinek összehasonlításával. Lágymányos, a Csepel-sziget északi része, valamint a Soroksári út ipartelepei szenvedték el a legsúlyosabb pusztítást. 

Csepel-szigeti árvíz 1944. április 25.

A Csepel-szigetet sem kerülte el az április végi árvíz. A védekezés azonban egy meglehetősen érdekes futású töltés mentén zajlott. A képen ugyancsak jól elkülönül a pangó és a hordalékos-áramló víz, kirajzolódnak azok a pontok is, ahol a külső töltésen átömölhetett a Duna. Budapesten a Palotai-sziget északi részétől a Csepel-sziget csúcsáig teljes hosszában bejárható az 1944-es Duna. De mi nem állunk itt meg, hiszen szerbiai és román szigetek is találhatók az angol légifotós gyűjteményben. 

Nagy Hadi-sziget, Belgrád 1944. június 9.

Belgrád alatt egy hatalmas, lapos, kopár, félhold alakú sziget terül el, amelyet a nagyobb árvizek teljesen ellepnek. Nagy Hadi-szigetnek hívják és már a törökellenes harcokban is ábrázolták a metszeteken. Kialakulása a Száva és a Duna összefolyásának köszönhető, ahol a lecsökkenő vízmozgás miatt kiülepedhetett a hordalék. Hosszanti irányban megfigyelhető rajta néhány mélyedés, azaz ún. sarlólapos.

Ada Kaleh 1944. június 9.

A Vaskapu-szorosban található Ada Kaleh szigetét szerencsére nem kell bemutatnom a Dunai Szigetek blog régi olvasóinak. Ez a gyönyörű felvétel szerencsére teljes egészében tartalmazza a keletre tájolt, törökök által lakott és meglehetősen szomorú sorsú szigetet. 

Gura Văii szigetei 1944. június 9.

Ez a négy sziget ugyancsak a Vaskapu-szorost ékesítette, manapság már csak egy maradt meg belőlük. 1918-ban öt hónapon keresztül Magyarországhoz tartoztak Gura Văii településsel együtt. Sorsukat Ada Kaleh szigetéhez hasonlóan a Vaskapu erőmű felépítése pecsételte meg. 

Simian-sziget 1944. május 17.

1944-es sorozatunkat azzal a szigettel zárjuk, amely akár az új Ada Kaleh is lehetett volna — amennyiben a lakói is így gondolják. A törököknek eszük ágában sem volt erre a vadidegen szigetre költözni, ahová a román állam már átpakolta megmentésre méltó műemlékeket. A téglánként visszaépített erőd jelenleg méteres gazban rejtőzik, az elhagyatott török skanzen a Duna egyik szomorú mementója. Mint ahogy a NCAP légifotógyűjtemény 1944-es dunai sorozata is. 

Lángban álló dunai szigettenger - Archív felvételek Magyarország 1944-es bombázásáról

IN ENGLISH

Szorgos halál kutatja ezt a kort... 1944 késő nyarán és őszén amerikai bombázók által magyar célpontokról készült fényképeket tett közzé a Fortepan.hu honlap. Kettősség rejtőzik ezekben a felvételekben. Verőfényben fürödve hömpölyög a Duna, kavicsos partjain akár strandolókat is láthatnánk, ahogy a bárányfelhők közül kibukkanó bombázókat nézik, félig eltakarva szemüket. Odafentről pedig az amerikai fiatalemberek mint térképet látják Magyarországot, melyen piros kereszt jelöli az elpusztítandó létesítményeket. Gombnyomással oldják ki terhüket a repülőgépek, majd dolguk végeztével örülnek, ha ép bőrrel visszatérhetnek Itáliába. És az egyik gépen egy ijedt fényképész dokumentálja, hogy mennyit sikerült elvégezni az aznapi munkából.

A fortepanos képek közül csak azokat válogattam ki, melyek kapcsolatban állnak a Dunával. Az első képen az almásfüzitői "Magyarországi Vácuum Olaj Üzemek Magyar Királyi Kincstár kezelésében" elnevezésű - a háború előtt amerikai tulajdonban álló - olajfinomító látható az 1944. augusztus 9-i légitámadás után. Tőle északra az akkor még szabályozatlan Prépost-sziget, s rajta a korábbi fejlődési periódusok tanulmányozhatók. Az üzemtől délre elhagyott óholocén mederben feketéllik a víz.

A második képen Győr városa látható. A belvároshoz közelebb lévő gyártelepek már lángolnak, míg a mai Audi gyár melletti csatornát éppen felrobbanó bombák füstje takarja el.

Az almásfüzitői bombázás képei keleti irányból. A Duna mindkét partja Magyarország, háttérben az egyesített Komárom, az Erzsébet-sziget, valamint az embrionális állapotban lévő Szőnyi-sziget látszik. A kép jobb oldalán alul a Zsitvatorok vize feketéllik.

Az almásfüzitői olajfinomító felülről. Füst takarja el a Prépost-szigetet. A képen folyásirányban fölfelé az egykori Brigetiot övező Duna-meder íve látható, szemben pedig Pat derékszíj parcellái. A Duna aznap, augusztus 9-én Vácnál mért 474 centiméteres tetőzés után lassan apadt. A parton ezért nem látni fehéren csillogó kavicsfelszínt. A németek által leszerelt üzem területét a megrongálódott töltésen áttörő jeges árvíz öntötte el 1945 februárjában.

1944. szeptember 5-én a 464. bombázó csoport gépei támadják a szobi Ipolyon átívelő hidat. A híd sértetlen maradt a támadás után. Vácnál ekkor 184 centiméteres vízállást mértek, a partot két oldalról a sekély vízre jellemző homokos-kavicsos mederanyag kíséri. Háttérben a Garam torkolata, a Helembai-, Dédai- és Törpe-sziget. A meder közepén két fiatal zátony bukkan a habok fölé. Szobbal szemben a szántóföldektől csíkos parton mintha egy régi sziget körvonalai rajzolódnának ki.

Valahol Sződ fölött készülhetett ez a fénykép az égő Ferencvárosról. Jobbra a Szentendrei-sziget déli csúcsa éppen belóg a képbe, míg Budapesttől délre a Csepel-sziget tömbjét emeli ki a Duna két világos szalagja.

Pesthidegkút felől tekintünk a lángoló Budapestre. A Duna hidak még állnak. A bombázók elsősorban ipari létesítményeket, valamint pályaudvarokat és az utánpótlás szempontjából létfontosságú vonalakat támadtak. Az Óbudai-sziget ekkor még mezőgazdasági terület, mögötte az Északi összekötő híd jelöli a Népszigetet. A repülőgépek mögül éppen csak előbukkan a Margit-sziget.

A vékonyka Ráckevei Dunára hullanak a bombák a Gubacsi híd fölött. Pestszenterzsébet gyárai és vasútállomása lángolnak, füstjük eltakarja a Kis- és Nagy-Zsidó-szigetet.

A Csepel-sziget északi részén található Weiss Manfréd-féle ipartelep ekkor már az SS birtokában volt. A légitámadás a tőle északra fekvő kikötőt érte. Utólag fehér kerettel jelölték meg a célpontot a fényképen. Néhány bomba jutott a jobb partra is, a Budafok-Alberfalva vasútvonal mentén bombatölcsérek és füst látható. Valahol a parton ekkor még áll a Kutyavilla csárda.

Ez a kép néhány bombával korábban készült az előzőnél. Itt még nem lyuggatták ki a budafoki szántókat és a füst is valamivel alacsonyabban száll. A kikötő tiszta fekete vize élesen elüt a Duna hordalékosabb, világos színétől.

A Lágymányosi-öböl, valamint a Déli összekötő vasúti híd fölött készült ez a felvétel. Számtalan bombát nyelt el a Duna ott, ahol ma már az ELTE tömbje található. Az öböl fokozatos feltöltését jól mutatják a lerakott föld és építési törmelék által kirajzolt félkörök. A sziget északi csúcsán lévő szántóföldekre is jutott bombatölcsér, de a Kvassay-zsilip szerencsésen átvészelte a támadást.

A lángoló csepeli kikötő és a gubacsi ipartelepek  füstje egyetlen fekete felhővé keveredik. Mintha egy óriási vulkán tört volna ki a Csepel-szigeten. 

Szigetszentmiklós, Taksony és Dunaharaszti települések láthatók ezen a képen. A közelmúltban felépült Kvassay-zsilip révén alig csordogál víz a Ráckevei Dunában. A keskeny folyót két oldalról övező sötétebb területek jelölik ki a szabályozás előtti medret. A taksonyi Közönséges-sziget kiszáradt mellékága miatt már nagyrészt összeforrt a balparttal.

Az erdővel borított Beliczay-szigetről ismerhető fel, éppen merre járnak a bombázók. A sziget jól elválik a világosabb (szárazabb) dunántúli környezetéből. A Háros-sziget fele még belelóg a kép jobb oldalán, de a Kis-Háros-sziget még nem bukkant a hullámok fölé. Az amerikai bombázók a tököli katonai repülőteret támadják.

A bajai híd bombázása az egyetlen kakukktojás felvétel. A kép nem a fortepanról származik, hanem innen.

A még Magyarországhoz tartozó Újvidék madártávlati képe a Szerémség irányából. A szerémségi Péterváradtól északra már feltöltődött medrek övezik a Hadi-szigetet, melyet övzátony-sarlólapos mintázat csíkoz. Ugyancsak összeforrt a bácskai parttal a Kapitány-sziget és a kácsi Felber-sziget. A felvétel előtérében a nedvességtől feketéllő, összeolvadt Kamanci-szigetek (Ada Sremska Kamenica).

Kilátás a Bácska fölött repülő bombázókból dél felé, Pétervárad és a Szerémség irányában. Újvidéket fehér füst borítja. Az összes képről a támadó kötelékek közül egyet tudtam azonosítani, a 464th Bombardment Group-ot. A hadtörténeti elemzést nem vállalom, befejezésül inkább Radnóti szavait idézem:

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. 

(1944. január 17.)