2021. december 5., vasárnap

Miről mesél a Barát-patak torkolata?

Két szempontból is figyelemre méltó a Budakalász és Békásmegyer határát alkotó Barát-patak torkolati szakasza. Egyrészt azért, mert manapság már többnyire nem éri el a Dunát, útközben elszivárog, másrészt azért, mert alig kétszáz éves. Mindkét szempont előbukkan Doroszlai Dénes "Hová tűnik el a Barát-patak vize?" c. írásában [1], amely a Hidrológiai Közlönyben jelent meg. Míg az előbbi témát jobban kifejti, mivel az ő megfigyelésein alapul, addig a második információt én küldtem át neki, így ebben a cikkben főként ezt a szempont kerül kifejtésre. Már csak azért is, mert emiatt valószínűleg át kell értelmezni a torkolatnál található romokról szóló régészeti szakirodalmat.

A Barát-patak torkolatánál álló Pusztatemplom beépítés előtti állapota (Garády S. alapján)

A Barát-patak 14 négyzetkilométeres vízgyűjtője a Pilis Nagy-Kevély csoportja és a Duna között terül el. Két fő forrásága közül a hosszabb északi Pomáz területén ered, Csobánkától keletre, a rövidebb Pilisborosjenőtől nyugatra, ez az ág nagyrészt Budakalász beépített részén kanyarog. A két ág a Budakalászi Műjégpálya mögött egyesül. Itt ér ki a hegy-, ill. dombvidéki területről a Duna egykori árterületére. Innen a HÉV nyomvonalával párhuzamosan halad nyílegyenes mederben déli irányba, majd Budapest északi határát elérve kelet felé fordul és felveszi a Békásmegyeren eredő Bründl-forrás vizét, és a békásmegyeri Pusztatemplom romja mellett torkollik a Dunába. Síkvidéki szakaszán töltések között fut, ugyanis a Duna legnagyobb árvizeinek visszaduzzasztó hatása egészen az Ezüst-hegy lábáig érne. 2013-ban a visszaduzzasztást egy mederben létesített földtöltéssel akadályozták meg. Tervek szerint a közeljövőben elkezdődik egy torkolati műtárgy megépítése, amely árvizek esetén védené a mentett árteret.  

A Barát-patak vízhozam, illetve vízállás-adatsora nem áll rendelkezésre, ugyanis nem található rajta felszíni vízrajzi állomás. Kovács Péter számításai szerint viszonylag nagy bizonytalansággal a Barát-patak NQ1%-os nagyvízhozama ~ 8-10 m³/s-ra tehető, míg az NQ10%-os nagyvízhozam ennek mintegy fele, ~ 4-5 m³/s körüli érték lehet [2]. A környéken élők beszámolói szerint a Barát-patak medrében régebben többször volt víz, mint manapság. Konkrét mérések híján ezt nehéz adatokkal kifejezni, de a nagyobb vízhozam eredhetett abból is, hogy sokáig Budakalász kommunális szennyvizét ez az árok vezette le, valamint a Lenfonó és Szövőgyár ipari szennyvize is ide folyt tisztítás nélkül [3] [4]. Nem véletlenül gúnyolták régebben az erős bűzt árasztó patakot Büdös-ároknak.

Napjainkra a Barát-patak vízhozamát tekintve időszakos vízfolyássá változott, a helyzetet tovább bonyolítja, hogy tartós esőzések idején hiába figyelhetünk meg vízmozgást benne Budakalász belterületén, a torkolati szakasza ekkor is száraz. A síkságra érkező víz a torkolattól 500-600 méterre elszivárog a mederben. Erre a helyzetre figyelt fel Doroszlai Dénes [1]. Kutatása szerint az elszivárgás oka a torkolati szakasz üledékviszonyaiban rejtőzik. A Duna árterét alkotó korábbi mederanyag, a homokos kavics szivacsként szívja el a Barát-patak vizét, amely ezután a talajvizet táplálja. 

Hol a patak? (A Barát-patak torkolata 2021. november 26-án, esőben)

Ezt a saját megfigyeléseim is megerősítették. 2021. november 26-án egy egész napos eső idején ugyancsak megfigyelhető volt ez a jelenség. A torkolattól légvonalban 600, folyás szerint 620 méterre a Barát-patak vize eltűnt a nyakig érő kanadai aranyvessző kórók között. A kibetonozott torkolati szakaszt csak a lehullott eső nedvesítette.


A Barát-patak elszivárgási végpontja 2021. november 26-án.

Ez az elszivárgás nem egy új jelenség. Mondhatni a kalászi Barát-patak mindig is ilyen vízfolyás volt. Az első katonai felmérésen ugyancsak ezt látjuk. 1783-ban, a térkép elkészítésének az idején egy Budakalásztól délkeletre található, Luki nevű mocsárban veszett el. Ugyanezt a mocsarat táplálta a Bründl-forrás vize is, azonban e kettő együtt sem volt elegendő ahhoz, hogy alapesetben a Dunáig eljussanak a felszínen. Alapeset alatt itt az árvízmentes időszakot kell érteni.

De maradjunk egy pillanatig az első katonai felmérésnél. Mint látjuk, a Barát-patak elszivárog valahol az Ezüst-hegy tövében. Ugyanakkor az elszivárgás helyétől nem vezet meder a Duna partján látható Pusztatemplomhoz, csak egy barnával jelzett út. Délebbre ott látjuk a Csillaghegyi-árokban folyó vízeret kékkel. Amennyiben tehát azt feltételeznénk, hogy a Barát-patak medre eleve a Pusztatemplom felé tartott, azt jelölni kellett volna a térképészeknek. De nem tették, ami azt jelenti, hogy a Barát-patak medre csak később került át erre a nyomvonalra. 

Szerencsére ez az időpont egy előkerült forrás révén meghatározható.

A Barát-patak hegylábi mocsarat táplál 1783-ban. (mapire.eu)

1825-ben már ott látjuk a Barát-patak mai torkolatát egy hajómalmos térképen. Tévedés kizárva, hiszen ott látjuk mellette a Pusztatemplom romját jelző feliratot. Azaz a torkolati szakaszt alkotó árkot valamikor 1783 és 1825 között hozták létre. Szerencsére a létesítés módjára és időpontjáról konkrét forrásunk is van, amivel kizárható, hogy a Barát-patak torkolati szakasza természetes képződmény lenne. 

A Barát-patak és a Csillaghegyi-árok torkolata 1825-ben (forrás)

1826. június 30-án Keller Ignác térképész írta és rajzolta le a Duna térképezése kapcsán a Budakalászhoz tartozó Duna-szakasz  — több szempontból is figyelemre méltó — hidrológiai viszonyait: 

Az ugynevezett Moraszt kiömlésnél bényomúlt 1809 jégindúláskor a nagy árvíz ’s elborította a Herrschaft’s Bründl Acker főldeket, mellyekről a rétbe, ’s a Kalázi Luki felé húzódván az ide való Csajirszkára ’s egy részére a’ Szlatina földnek is kiterjedt. Azon kívül a Dunánszki dűlőt a Granarium megett való vőlgyesebb helyével együtt elöntötte. Egy 3° széleségű Tsatorna, melly a rétekröl a Dunába szivárogtatná a forrási, motsári és esső vizeket, más mellékes árkok által, készült ezelőtt 9 esztendövel. Az árkokat a hegyekről lerohanó esső vizek többnyire bétemették sárral, a fő ároknak nem láttzik elegendő lejtje, ’s nem tisztitódik. Fundamentomát egy Köhidnak, melly szintén akkor épült a templom omladékja mellet a fö Canalison egy esztendőnek lefolyása után az áradás kimosta ’s épületjét ledöntötte. (Duna Mappáció §366 Keller Ignác 1826. június 30.)

A szövegből öt következtetést lehet levonni:

  1. A Barát-patak torkolata mesterséges, 1817-ben ásták ki.
  2. A Pusztatemplom már ekkor romos volt.
  3. A Barát-patak vízhozama szélsőséges; csapadékos időben a nagyvize hidakat képes rombolni (valószínűleg alámosódás történhetett a laza üledékben).
  4. A Duna árvizei nem északról, Szentendre felől, hanem Békásmegyer felől, azaz déli irányból öntötték el a budakalászi földeket.  
  5. A Barát-pataknak nem volt megfelelő esése a Duna irányába.

Bár a Duna Mappáció térképszelvényeinek jelentős része elveszett vagy lappang, a kérdéses terület Budakalásztól keletre szerencsére megvan. Ráadásul a térképészek az árvízi elöntést is bejelölték rajta. Hogy melyiket, az viszont kérdéses. A leírásban az 1809. évi februári jeges árvíz szerepel (tetőzés Budán 21' 5" 9'"), azonban Lászlóffy Woldemár, az 1838-as árvíz műszaki leírásában az 1775-ös árvizet említi (tetőzés Budán 23' 9" 9'") [5]:

"Pedig az 1775-ös árvizet mint egészen rendkívülit tartották nyilván és az országos építési főigazgatóság által 1823-ban elkezdett "dunai mappáció" lapjain mint addig észlelt legmagasabb vizet tüntették fel."

A két árvíz budai szintje között kb. 74 centiméter volt a különbség, az 1775-ös ennyivel magasabban tetőzött. Bizonytalan azonban, hogy a budai vízmérce semponjának (0 pont) szintje azonos volt-e 34 év távlatában, illetve az is bizonytalan, hogy volt-e jégtorlasz, ami befolyásolhatta volna a tetőzést Budakalásznál. Néhány dolog azonban bizonyos. Amennyiben az 1809-es árvíz elöntötte a Budakalásztól keletre fekvő földeket, akkor az 1775-ös is. Ugyanakkor az is valószínű, hogy 1775-ben is szárazon maradt a Pusztatemplom és a környező magasártéri terület. 

A Duna Mappáción ábrázolt árvízi elöntés kiterjedése (forrás)

A Csillaghegyi-árok volt az a pont, ahol a Duna ezen a szakaszon először kilépett a medréből. Azonban az árvíz utat talált észak felé is, és átlépve a Bründl-forrás vizét északra térítő lokális magaslatot, elárasztotta azt a mocsaras területet, ahol a Barát-patak alapesetben elszivárog. Egyúttal elárasztotta azokat a területeket is (Csájerszka, Szaltina), amelyek eleve nedves rétek voltak, és főként legelőként hasznosítottak. Tehát 1817 előtt csak árvíz idején beszélhetünk a Barát-patak dunai torkolatáról. Apadásnál a víz ugyanabban az irányban hagyta el a területet, azonban egy részét az "Uraság Földjénél" látható küszöb visszatartotta, így a vízborítás esetleg az árvíz után is kitarthatott. A Barát-patak új torkolatának kiásása véleményem szerint ezt az állapotot volt hivatva rendezni. 

Összevetve az 1826-ban lerajzolt árvízi elöntést a modern szintvonalas térképekkel viszonylag bizonytalan közelítéssel (a szintvonalak nem követik pontosan az elöntés kék vonalát) a 103-104 méteres tengerszint feletti magasság intervallumában határozható meg az árvíz szintje. Mint látható, a Duna partján húzódó folyóhát magassága meghaladja a 104 métert és néhány helyen megközelíti a 105 méteres szintet, azaz majdhogynem ármentes magaslatnak tekinthető. Ilyen magasártéri terület a Pusztatemplom környezete is, amely innen dél felé egészen a Csillaghegyi árokig tart, északi irányban, a Dera-patak torkolata felé pedig ráadásul még ki is szélesedik. 

Alulról töltődik. Árvízi elöntés iránya a Barát-patak-torkolat kiásása előtt.

Amikor 1817-ben kiásták a Barát-patak új medrét abból a célból, hogy lecsapolják a belvizes, mocsaras területet, a jobbágyoknak le kellett küzdeniük körülbelül két méteres szintkülönbséget, amikor kettévágták a 104,5 méter tengerszint feletti magasságú folyóhátat a Pusztatemplomtól északra. Ezért fordulhatott elő, hogy 1826-ban az új árok rossz esésviszonyairól írtak. És ebből következik az elszivárgás is, hiszen a patak új medrét egy laza, sóderes üledékű területen ásták ki. De miért nem a lefolyás irányába, azaz a Csillaghegyi-árokba vezették a patakot? Ez jóval nagyobb munka lett volna, ráadásul a belvizes problémát nem oldotta volna meg csak "lejjebb" tolta volna Békásmegyer területére. 1817-ben a legegyszerűbb, legolcsóbb megoldást választották; a legrövidebb úton ásták ki a csatornát a Duna irányába.

A mesterséges nyomvonalról árulkodik az is, hogy a patak metszi a torkolatnál a szintvonalakat. Természetes állapotban azoknak körülbelül párhuzamosan kellene futniuk a vízfolyással, így kizárható az a feltételezés, hogy egy korábbi vízfolyás medrét használták fel, vagy egy feltöltődött Duna-medret bővítettek volna ki. Ugyancsak érdekesség, hogy a mesterséges nyomvonalból az is következik, hogy Békásmegyer-Budakalász közigazgatási határa nem a patak vonalát követte, hanem éppen ellenkezőleg, a patak új nyomvonalát ásták ki a két település határán. 

Patak hegymenetben, keresztül a szintvonalakon. (pirossal a Pusztatemplom, 1965. körül)

Akkoriban még nem volt szempont, de ez azzal is járt, hogy szétbányásztak egy régészeti lelőhelyet, ahol az emberi megtelepedés szinte folyamatos volt. Csakhogy ezzel nem csak a lelőhelyet bolygatták meg, de a régészek tájról alkotott fogalmát is. A régészet Pusztatemplomra vonatkozó, általam átnézett szakirodalma egyöntetűen úgy veszi, mintha a Barát-patak torkolata fontos telepítő tényezőként eleve itt lett volna, azaz a jelen állapotokat vetítették vissza a régmúltba. És ez számos tévedéshez, képzavarhoz vezetett:

"Kisméretű őrtoronynak kellett állani a békásmegyeri „pusztatemplom“ területén, amely mellett, mint legtöbb esetben, szintén patak torkollik a Dunába. Ezt az itt talált római téglák és vakolattöredékek teszik kézzelfoghatóvá." [6]

"Amint látjuk, ennek az ásatásnak és a róla szóló ismertetésnek során érintettük a neolithikumot (késői vonaldíszes kerámia), az átmeneti korba (aeneohthikum) tartozó harangidomú serlegek kultúráját, a bronzkort, a hallstatti (illir) és La Téne (kelta) kultúrát, a római kort, majd a középkort nevezetesen az Árpádok korát s evvel a gótikán és a reneszánszon át az újkort is, jeléül annak, hogy ez a hely az őskortól kezdve napjainkig mindig lakott volt. Ezt főleg kimagasló helyzetének és a Dunához és egy patakhoz közel eső voltának lehet tulajdonítani." [7]

"Itt két adata között némi ellentmondást érzünk. Mert ha a pusztatemplomot a patak északi partján állott őrtorony anyagából építették volna fel, akkor helyben nyilván nem találtak építőanyagot. Ha viszont valóban állott a déli parton is őrtorony, akkor nem volt szükség arra, hogy a patak túloldaláról szállítsanak ide az építkezéshez anyagot. A magunk részéről valószínűnek tartjuk azt, hogy a patak mindkét partján állhatott egy-egy kisebb burgus — és hogy a patak déli partján állott őrtorony — legalábbis részben — azonos a pusztatemplom szentélytornyával." [8]

"A római korban a Barát-patak északi oldalán burgus létesült, melynek maradványait Nagy Lajos még látta." [9]


Azzal hogy Keller Ignác két évszázaddal ezelőtt lelkiismeretesen dokumentálta a Budakalász mellett tapasztalt jelenségeket, nagy szolgálatot tett a régészet és a geomorfológia számára. Tisztázta, hogy a Csillaghegyi-ároktól nagyjából a Dera-patak torkolatáig egy egybefüggő, emberi megtelepedésre alkalmas folyóhát húzódott. A békásmegyeri Pusztatemplom környékén pedig egy egységes régészeti lelőhelyről beszélhetünk, amelyet 1817 előtt nem vágott még ketté a megbontott dunai hordalékban elszivárgó Barát-patak. 


Felhasznált irodalom:

[1] Doroszlai Dénes: Hová tűnik el a Barát-patak vize? Hidrológiai Közlöny 2021/4.
[2] Kovács Péter: A Római-part kisvízfolyásainak (Aranyhegyi-patak, Barát-patak) hidrológiai vizsgálata. 2016. http://www.hidrologia.hu/vandorgyules/34/dolgozatok/word/1107_kovacs_peter.pdf
[3] https://www.budakalasz.hu/talajviz-es-talajszennyezes-az-egykori-lenfono-es-szovogyar-teruleten/
[4] https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarNemzet_1983_07/?query=%22bar%C3%A1t-patak%22&pg=50&layout=s
[5] Lászlóffy Woldemár: Az árvíz műszaki leírása. in.: Némethy Károly: A Pest-Budai árvíz 1838-ban 173p.
[6] Nagy L.: Aquincum és a későrómai védőrendszer. In : Szendy K. (szerk.) Budapest Története 1.2, Budapest 1942.
[7] Garády Sándor: Ásatások a békásmegyeri ú.n. Puszta-templomban és mellékén. Budapest Régiségei 15. (1950)
[8] Lócsy Erzsébet: Alhévíz és Békásmegyer középkori templomai. Archaeologiai Értesítő 94. évf. (1967/2)
[9] Budai Balogh Tibor: A kissingi Pusztatemplom környékén végzett megelőző feltárásról. Aquincumi Füzetek 12. Budapest, 2006.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...