2021. március 12., péntek

Solt dunai tanúhegyei

Hazánk legszebb tanúhegyei kétségtelenül a Balaton-felvidék bazaltvulkánjai; a Badacsony, a Csobánc, vagy a Szent György-hegy. Azonban kevesen tudják, hogy tanúhegyek máshol is találhatók, például a Duna partján is, méghozzá olyan helyen, ahol legkevésbé számítana az ember hegyekre. Solt mellett kettő is található belőlük; a Solti-halom és a Tételhegy. 

A Solti-halom pereme a Dunaföldvári-sziget felől nézve

Solt és Dunaföldvár között nemrég bemutattuk a Dunaföldvári-sziget melletti Solti-Dunát, már ami maradt belőle. Látótávolságra a szigettől, keleti irányban egy magas vonulat zárja le a látóhatárt. Északi részén terül el Dunaegyháza (korábban Tótegyháza), egykor a történelmi Magyarország egyik szlovák többségű települése a kettő közül a Duna mentén. Déli részén pedig a Kunsági Borvidékhez tartozó solti pincesor, valamint Petőfitelep, Solt városrésze. Előbbi szoros összefüggésben van az évszázados tájhasználattal; már negyed évezreddel ezelőtt is szőlőhegyként ábrázolták a Solti-halmot, melyet a Duna mocsaras ártere ölelt körbe. 

A földtörténet legutolsó mederváltozása az 1880-as éveben zajlott ezen a tájon, amikor az ember a folyószabályozás alkalmával lezárták a Dunaföldvári-sziget (más néven Felső-sziget) keleti ágát. A Duna nyugat felé vándorlása természetes folyamat, már az utolsó jégkorszak óta tart, amikor a Kalocsa-Dráva torkolat között végbement holocén (~12 ezer éve) süllyedés révén lecsúszott a saját maga által épített hordalékkúpról. Ezt a területet ma már nem gondolnánk tipikusan dunai tájnak, annyira átformálta a szél, de a Duna-Tisza közén található Homokhátság, a szikesek és turjánosok valójában egykori dunai hordalékkúpon jöttek létre. Nem akármekkora hordalékkúpról beszélünk, amikor a pliocén-pleisztocén (~2 millió éve) határán megjelent a Duna a Visegrádi-szorosban eleinte délkeleti irányban folyt, Szeged irányába. Hordalékával fokozatosan töltötte fel a süllyedő térszínt, Hódmezővásárhely környékén a negyedidőszaki üledék vastagsága a 700 métert is meghaladja [1]. 

Solt két tanúhegyének keletkezése a legújabb kutatások szerint összefüggésben van ezzel a hordalékkúppal. Közülük a Solti-halom nagyobb területű és magasabb, annak ellenére, hogy a Tételt nevezik hegynek. A méretbeli különbségek ellenére a Tétel-hegy kutatása jóval előrehaladottabb állapotban van elsősorban a régészetnek köszönhetően. Bóna István (1930-2001) régész nem publikált feltételezése szerint ugyanis a Tételhegyen állt a kárpát-medencei avar állam központja. Szentpéteri József 2005-2013 között végzett interdiszciplináris kutatásai során nem csupán a halom történelme tárult fel, de a táj földtörténete is. 

A Tétel-hegy a harmadik katonai felmérés térképén (mapire.eu)

Míg a Tételhegy kiterjedése leírható nagyjából egy kilométer átmérőjű körrel, addig a Solti-halom 6 kilométer hosszú, 2 kilométer széles és alakja leginkább egy biciklinyeregre hasonlít. A Tételhegy 114 méteres magasságával szemben a Solti-halom legmagasabb pontja az Ebédleső-hegy 123,5 méter magas a Balti-tenger szintje felett. Ez nem mond sokat első hallásra, hiszen a hegy és halom jelleget a tekintélyes relatív magasságuk alapján akasztotta rájuk a köznyelv. Az egykor ugyancsak Duna-meder helyén kialakult sík vidék magassága 93-94 méter a tengerszint felett, így a Solti-halom 30, a Tételhegy 20 méterrel emelkedik ki a környezetéből. A kettőjük közötti távolság 5 kilométer, ezt részben egy dunai medermaradvány, a solti szájhagyomány szerint egykor hajózható és a Szelidi-tó felé kanyargó Nagy-ér, újabb névalakban a Nagy-éri csatorna tölti ki. Az övzátonyok fehér foltjai még a legújabb légifotókon is árulkodnak az egykor bővebb vizű mederről. A Solti-halom változatos felszínű táj, a szintkülönbségeket a szőlőművelés sem tudta eltüntetni.

A Solti-halom elhelyezkedése

Igazából ha körbenézünk e két tanúhegyről mindenfelé a Duna árterét látjuk, annak ellenére, hogy a Duna manapság már jóval nyugatabbra távozott. Ma már nem a tanúhegyek oldalát mossa, hanem a Mezőföld keleti peremét pusztítja. A Mezőföld nem véletlenül kerül szóba, ahogy lassan áttérünk a tanúhegyek kialakulásának bemutatására. Ugyanis a kutatók egy időben úgy vélték, hogy a Solt melletti két magaslat nem más, mint a Mezőföldről leszakadt darab. Két kicsiny Dunántúl-rész a Duna-Tisza-közén. Ez az elmélet Bulla Bélánál jelenik meg először, 1935-ben. Korábban mások is felfigyeltek a két különös magaslatra, de ekkor még úgy vélték, hogy mindkettő alföldi, ópleisztocén felszíndarab [2]. Bulla Béla szerint azonban a Solti-halom és a Tétel-hegy a Dunántúli pannon rétegekkel mutat hasonlóságot, hiszen lösz borítja őket, melyet később a Duna medréből kifújt futóhomok emelt meg jelentősen (helyenként 15 méter vastagságban). Elmélete szerint a Duna tektonikai mozgások miatt került át Dunaföldvár mellé és egy időben két oldalról ölelte körül a Solti-halmot, mielőtt a keleti ág (Nagy-ér) lefűződött volna [3].   

"A vastag lösztakaró a pleisztocén derekán még ki nem alakult mai főmeder helyén megszakítás nélkül átszolgált keletre és a röghöz kapcsolta a solti löszöket is. Az összeköttetés ezután már nem tartott sokáig, mert a Dunaföldvárnál kétségtelenül tektonikus vonalon (ÉÉNy—DDK) futó Duna az utolsó interglaciális időben, tehát a mai városi terraszok szintjének feltöltését közvetlenül megelőző időben a Solti halmot leválasztotta a dunántúli rög testéről." 

Földtani szelvény Dunaföldvár és Solt között (Erdélyi Mihály 1960.)

1951-ben Pávai-Vajna Ferenc harmadkorinak határozta meg a Tétel-halom homokrétegeit ősmaradványok alapján, miközben a halom kiemelkedését szerkezeti okokra vezette vissza. A Duna két partján található rétegeket is megfeleltette egymással [4]. 
A Dunaegyház—Solt közti szőlőhegyen és a Tételhalomban ugyanazok az alsó-diluviális képződmények, sőt a kövületes felső-pannóniai-pontusi rétegek is felszínen vannak, amelyeket a Dunaföldvár és Bölcske közötti magas partokban a felszínen látunk. Dunatörésmenti levetődésről szó sem lehet, mert az összes kiemelkedő és bemélyedő, rétegtanilag megállapítható redők a Duna alföldi részén is folytatódnak.
1960-ban Erdélyi Mihály is erre a következtetésre jutott Geomorfológiai megfigyelések Dunaföldvár, Solt és Izsák környékén c. tanulmányában [5], melyben először vázolta fel az első és eddig egyetlen részletes felszínalaktani leírást. Fúrásmintákból meghatározta a magaslatok rétegsorát, ahol 12,5 méteres vastagságban azonosított mészkőpadot és rajta vörösagyag rétegeket, melyeket kora pleisztocén korúnak határozott meg, amikor még a jégkorszakok előtt melegebb és csapadékosabb lehetett az éghajlat.
"A Duna a dunántúli felszínbe vágódott be, és azután szélesítette ki a völgyét, kitakarította a pleisztocén képződményeket. A szívós, vastag agyagréteg védte meg és örökítette ránk a Titél-halom formáj ában az eredeti felszín egy darabját. A bevágódás az utolsó interglaciális idejére eshetett."
Erdélyi azzal indokolta a Dunántúli eredetet, hogy ugyanezeket a rétegeket Dunaújváros mellett is azonosították a löszfalban. Mivel a vörösagyagban nem talált pollent arra következtetett, hogy nem lehet állóvízi eredetű. Ezt a vörösagyagot később, a pleisztocén végén egy hidegebb korszakban lösz borította be, majd a Duna medréből kifújt homok telepedett rá. Ezek buckasorokba rendeződve ma is megtalálhatók a Solti-halom felszínén, miközben közöttük egy szélfútta, lapos völgy is kialakult Dunaegyházától keletre. 

Ugyanez az elméletet Jelenik meg Pécsi Márton A Magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana c. művében [6], 1959-ben (ő még Bulla Béla kutatásaira hivatkozik értelemszerűen), majd a dunai Alföld kötetben [7]. Ezután majdnem 50 év telt el újabb kutatás nélkül, és az újabb cikkek sorozatban vették át a korábbi kutatási eredményeket. Ugyanúgy a Mezőföldről levágott tanúhegyek szerepelnek a 2002-ben kiadott Magyarország földje c. kötetben [8], valamint Schweitzer Ferenc 2009-es tudományos ismeretterjesztő cikkében [9]. 

Ezután kezdődött meg a Castrum Tetel feltárása, melyben részt vettek az ELTE kutatói is. Nagy Balázs, Horváth Erzsébet, Bradák Balázs és Ruszkiczay-Rüdiger Zsófia 2006-2008 között végzett kutatásai során mintegy hetven fúrást végeztek a Tétel-halmon és bebizonyították a Tétel-halomról, hogy a korábbi kutatási eredmények nem feltétlenül helytállóak [10]. Fontos leszögezni, hogy ezek a kutatások nem terjedtek ki az öt kilométerrel nyugatabbra található Solti-halom területére, azaz annak felszínfejlődését ez a kutatás nem tárhatta fel, habár elképzelhető, hogy azonos környezetben képződtek, azonos módon. Ennek meghatározására további kutatások szükségesek. 

A legújabb kutatás szerint a korábban egységesnek vélt agyag és mészkő rétegek korántsem egységesek, sokkal inkább mozaikosak, térben változó minőségű és mennyiségű összetételben. Más analógiák alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ez inkább egy hordalékkúpokra jellemző sajátosság, amelyet a Duna később az ellenálló rétegei miatt nem tudott elhordani. Négy fő érvük a hordalékkúp-eredet mellett:
  1. a réti mészkő pados, lencsés kibukkanásai
  2. a térben változatos rétegződés, egységes rétegek hiánya
  3. a változatos üledékképződési környezetre utaló vörösagyagok elszórt elhelyezkedése
  4. eltemetődött medermaradványok
Ennek alapján a Tételhegy fejlődéstörténete az alábbi módon rekonstruálható: Kezdetben a Duna fonatos medrei töltötték fel vastag üledékréteggel a térszínt. Ez több periódusban váltakozhatott olyan szakasszal, amikor a bevágódás és kanyarulatfejlődés dominált csapadékosabb klímaperiódusokban, amikor a mészkövek és vörösagyagok képződhettek. Később a Duna egyre jobban bevágódott a saját hordalékkúpjába, feltehetően lokális tektonikai süllyedések miatt, de ez a bevágódás kikerülte a két ellenállóbb anyagból felépülő halmot. Ebben az időszakban két fő hatás érte a Tételhegyet, a folyóvíz oldalazó eróziója, valamint a felszínen zajló szél által szállított üledékek kiülepedése (lösz, futóhomok), melynek révén a domb magasodott, miközben a környező térszín relatíve süllyedt. Aztán a Duna elhagyta ezt a tájat és megindult a deráziós völgyképződés, amely jellemzően nem vízfolyások által formálta a tájat, hanem lejtős tömegmozgásokkal. Ebben a korban már nem csak a külső erők, hanem az ember is formálta a tájat. Árokkal vette körül a megtelepedésre alkalmas halmot, melyen a mezőgazdaság fokozatosan elegyengette a tájat. A mészkőrétegeket a peremeken kifejtették, miközben alájuk pincék is mélyültek. Ezt a mészkőt helyben hasznosították pl. egy középkori templom építéséhez. Tehát a Tételhegy (és feltehetőleg a Solti-halom is) valóban tanúhegyek, de nem a Mezőföld, hanem a Duna egykori jégkorszaki hordalékkúpjának maradványai.

A Solti-halom digitális domborzatmodellje a korábbi Duna-medrekkel

Érdemes röviden kitérni a Solti-halom holocén felszínfejlődésére is. Ebben a Duna játszott tekintélyes szerepet, oldalazó eróziója révén jött létre a biciklinyereg-forma, valamint a meredek partélei. Azokat a térszíneket, ahová a víz már nem ért fel a szél formálta. Az uralkodó ÉNY-i szélirányról a Solti-halom négy homokbucka-vonulata árulkodik. A homok eredetileg a Dunából származott, melyet a szél hordott fel a dombra, valamint a mögötte elterülő szélárnyékos helyekre. Jutott a homokból az ártérre is, de ennek egy részét a Duna árvizei elegyengették, elhordták. 

A Duna egykori lefűződött medreinek helyén lapos, széles mocsarak alakultak ki, pl. a két Sákor-tó, melyet csak az utóbbi száz évben sikerült lecsapolni a Kákás (máshol Kakas)-éren keresztül. Mindeközben a Duna tovább erodálta a halom nyugati peremét. Ezen a részen a folyó két darabkát is lemetszett a Solti-halomról. A Zöld-hegy és a Közép-hegy (110 m) gerince a Solti-halom déli csúcsától nyugatra, található, feltehetően egykor a Solti-halomhoz hasonlóan ugyancsak dunai szigetek lehettek a Bazslang-réten. Később a Duna két lépésben tovább tolódott nyugat felé. Először a Révbér-dűlő területén alkotott egy szigetet, majd ezeket a korábbi észak-déli irányú medreket délkeleti irányban egy újabb bevágódással elmetszette (lásd: Dunai Mappáció) és létrehozta a Dunaföldvári-szigetet.  

A vizek már régen elhagyták tehát a Solti-halom és a Tétel-hegy környékét, azonban mindkét magaslat régi korok tanújaként őrzi az egykori, jégkorszaki dunai hordalékkúp emlékét. 



Felhasznált irodalom:

[1] RÓNAI A., FRANYÓ F. 1992: A kvarter üledékek vastagságtérképe. - In: BORSY, Z. 1992: Evolution of the alluvial fans of the Alföld. - In: RACHOCKI, A. H. & CHURCH, M. (eds.): alluvial fans: A field approach. John Wiley & Sons Ltd. 452 p

[2] Schilling Gábor: Adalékok az Alföld földrajzához. Földrajzi Közlemények 1931. 6—8. szám. 

[3] Bulla Béla dr.: A Solti halom, Földrajzi közlemények I. 1935. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/FoldrajziKozlemenyek_1935/?query=solti%20halom&pg=123&layout=s

[4] Pávai-Vajna Ferenc: Az alföldi Dunamellék rétegtana és hegységszerkezete. A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése 1951. http://epa.niif.hu/02900/02934/00102/pdf/EPA02934_mafi_evi_jel_1951_069-074.pdf

[5] Erdélyi Mihály dr.: Geomorfológiai megfigyelések Dunaföldvár, Solt és Izsák környékén, Földrajzi Értesítő 1960. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/FoldrajziErtesito_1960/?pg=288&layout=s

[6] Pécsi Márton: A Magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana, Akadémiai 1959.

[7] Pécsi Márton (szerk.): Alföldi Duna-völgy in: A dunai Alföld / Magyarország tájföldrajza I. Akadémiai 1967. 

[8] Karátson Dávid (szerk.): Magyarország Földje. Pannon Enciklopédia Magyar Könyvklub 2002. 

[9] Schweitzer Ferenc: Az Ős-Dunától a Duna-szabályozásig. História 2009. 1. szám https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Historia_2009/?pg=24&layout=s

[10] Nagy Balázs – Horváth Erzsébet – Bradák Balázs – Ruszkiczay-Rüdiger Zsófia: A Tétel-halom kialakulása, szerkezete, domborzata, in.: Somogyvári Ágnes, Szentpéteri József, V. Székely György: Településtörténeti kutatások Solt–Tételhegy, Kiskunfélegyháza, Amler-bánya. Kecskemét, 2014.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...