Borisz hagyatéka I. - Porördög Fischamendnél

1. kép. Ártéri porördög

Lassan fél éve már, hogy levonult a szokatlan időpontban érkező Borisz-árhullám a Dunán, a mostani kisvizes időszakban az emlékek elhalványulnak, valószínűleg már arra sem emlékszik mindenki, hogy hányadik legnagyobb szinten tetőzött a harmadik évezredben. Azonban a hagyatéka bizonyos helyeken, mint például az alsó-ausztriai Fischamend Alter Kuhstand sziget árterén mind a mai napig megvan, néhol porördögként köröz a levegőben, emlékeztetve minket olyan ártéri folyamatokra, mint az öntéstalajok, illetve a folyóhátak képződése. 

Fischamend, Alter Kuhstand. Áttekintő térkép a fényképek helyszínéről. (Az 5. nyugatabbra készült)

2025. március 5-én, reggeltájban átkelve az autópálya alatt, kiérve a fischamendi ártérre, olybá tűnt, mintha szürkésfehér dér borítaná a rétet ameddig a szem ellát (5. kép). Hidegnek hideg volt a levegő, de semmiképpen nem fagyos mint az előző reggel Wachauban, azaz semmi nem indokolta, hogy deresek legyenek a fűszálak ezen a tágas, de egy régi meder mentén növő fasorral két részre tagolt ártéri síkságon. A keleti rét egy önálló sziget volt egykor Alter Kühstand néven, míg a nyugati rész az előbbitől keletre, nyugatra és délre elterülő Schüttel-sziget nevű jókora sziget legnyugatibb részén található. Hogy bonyolítsuk a helyzetet, az Alter Kühstandtól északra, a főág mentén még ott találjuk a hosszúkás, kelet felé egyre markánsabbá váló Melichar-szigetet, ez az egyre táguló és mélyülő mellékág azonban egy motorcsónak klub kikötőjének kotrása miatt szembeötlő. A "deresedés" mindhárom szigetet érintette, bár eltérő mértékben. 

A zöld helyett látható fakószürke színt egy homokréteg okozza a mezőn, ami lepeként borítja be a füvet. Nem valószínű, hogy az árvízi védekezés homokzsákjait ürítették ki ilyen módon, viszonlylag biztosnak tűnik a természetes eredet. Vastagsága változó, a part mentén például teljesen betakarja a növényzetet, a Dunától távolodva már előbukkannak fűszálak, és az üledék szemcsemérete is finomodik kőzetlisztes homoktól egészen a vályogos homokig. A finomabb szemcséket a kiszáradt felszínről a szél könnyedén felkapja és porördögök formájában áthalmozza, esetenként mélyebben fekvő területekre, beleszórja a Dunába, vagy széthordja a füves területen, ahol a növényzet idővel majd megköti (1. kép). 

Ezt a tekintélyes mennyiségű homokot a 2024. szeptemberi Borisz-árvíz teregette szét a parton egy bizonyos szint felett. Ez a szint egészen látványos módon megfigyelhető a fischamendi lapvízmércén, ahol a hordalék helyenként több mint tíz centiméter vastagságban betemette a mellette lévő lépcsőt is, miközben jól szemléltetve a 2025. március havi szokatlanul alacsony vízállást a lapvízmérce alsó része a Duna vízszintje felett végződik el (2. kép). Ez a folyamat nem csak itt, de a Wachauban is megfigyelhető volt, előző nap Weißenkirchen strandján készült felvételen a partra vezető lépcsőket temette be szinte teljesen a hordalék, kiásásuknak valószínűleg nem sok értelme volt, a következő árvíz ugyanígy be fogja temetni őket (8. kép). 

A hordalék ártéri kiülepedésének dinamikája megegyezik a folyóhátképződés menetével. A medréből az ártérre kilépő folyó szinte azonnal szétteríti a hordalékát, először a nehezebb szemcséket, míg a könnyebb, lebegtetett szemcséket messzebbre szállítja. Mivel ez a folyamat minden egyes árvíznél ugyanezt a mintát követi, belátható, hogy idővel a part mentén egy magasabb, hosszanti vonulat képződik, amit a geomorfológia folyóhátként ismer. Ez egyfajta természetes árvízvédelmi töltésként szolgál, hiszen a folyónak minden egyes árvíz esetén magasabb térszínt kell meghaladnia. Néhol a víz oldalirányban áthágja ezeket a folyóhátakat, ezeket a kifolyásokat nevezzük fokoknak.

Fischamend mellett a Melichar-szigeten figyelhető meg a legvastagabb üledékréteg, helyenként több mint fél méter magas nyílt felszínű homokdombokat lehet megfigyelni (3. kép). A kiülepedés nem egyenletes, az áramlás dinamikája változatos formákat hozott létre, kialakultak hosszanti homokgerincek, miközben a fák törzse körül kör alakú mélyedéseket alakított ki az áramlás változása. Az erdős területeken a formakincs megfigyelését részben megnehezíti, hogy a fák lombja az árvíz levonulása után hullott le. Hasonló homokfelszínek nem csak a főág partján, de például már lefűződött, de az árvíz idején újra aktivizálódó holtágak mentén is megfigyelhető, például az Alter Kühstand mellékága mentén, de ebben az esetben az áramló víz nagy valószínűséggel a holtág mederanyagát halmozta át (4. kép). Erről (is) szól majd a második része az írásnak.

A fentebb leírt áthalmozódás mellett, vagy azt követően létezik egy másik említésre méltó folyamat is, ez pedig az üledék talajosodása. Alapesetben a folyó által lerakott hordalék szinte kizárólag ásványi anyag, rendkívül alacsony szerves anyagtartalommal. További jellemző tulajdonsága a rétegzettség, amit az egymást követő árvizek hoznak létre. Néha több év is eltelik két árvíz között, ez idő alatt a megtelepedő növényzet, avar sötétebb, humusz- és szerves anyagban gazdagabb rétegeket is kialakíthat. Ilyen tortaszerű rétegzettséget a Duna mentén sok helyen meg lehet figyelni, ahol szakadozott a part, vagy kidőlő fák bontják meg a talajt (6. kép). Vélhetően itt, Fischamend mellett is az eltemetett fű ahol tud előbb utóbb áttör a homokrétegen, gyökérzete behálózza az új rétegeket, egyben megakadályozza, hogy a külső erők (szél, víz) ezt el tudják hordani (7. kép). Létrejön egy újabb rétegnyi öntéstalaj, amit majd a soron következő árvíz tovább gyarapít.

2. kép. Összefoglaló ábra a Duna jelen helyzetéről:
az egyszerre semmibe lógó és eltemetett lapvízmérce

3. kép. Fél éves, fél méteres homokdombocska a főág partján

4. kép. A szemünk láttára képződő folyóhát tankönyvi ábrája

5. kép. Fél éves homokpuszta, Fischamend

6. kép. Öntéstalajok rétegződése, alul a dunakavics, felül a Borisz-homok

7. kép. Öntéstalaj képződés első lépés: a megkötés

8. kép. Ártéri feltöltődés üteme Weißenkirchenből (Wachau)

Ez a hordaléklerakódás viszonylag kedvezőtlen folyamat az árvízi védekezés szempontjából, hiszen az ártér szintje egyre magasodik, hacsak nem mélyül hasonló ütemben a meder, a hullámtér egyre jobban töltődik fel, azonos vízhozam egyre magasabb vízszintek mellett kénytelen levonulni, azaz az árvízvédelmi töltések relatív magassága csökken, így növekedik az árvízveszély.