A paksi fenékküszöb, pontosabban a Paksi Fenékküszöb nevével ellentétben csak a túlpartról, Dunaszentbenedekről látogatható. A látogathatót itt szó szerint kell érteni, hiszen a kőszórás parti oldalára lerakott sorompó a teljes keresztmetszet alig negyedét zárja el a katasztrófaturizmus elől, és mivel egyetlen egyenruhás sem őrzi, az ötöt mutató ordító fejet senki nem veszi komolyan. Kitaposott ösvény kerüli meg jobbról és balról is, így gond nélkül ki lehet sétálni a fenékküszöb végéig, be a Duna közepére, hiszen a terméskő tömböket leszórták apró szemű murvával. Ez a műtárgy a 2026. évi abszolút hidrológiai katasztrófa kitüntetett emlékműve. Az itt megforduló nemzetközi stábok száma alapján valószínűleg világszenzáció. Fel lehetne rajta sorolni a kiszáradt tavainkat, patakjainkat, évente megkoszorúzni az aszály pusztítására emlékezve, mondjuk azon az őszi napon, amikor a dunai vízmércéken ötödször vagy hatodszor dől meg majd a Dunán valaha mért legkisebb vízállás.
2026. október 4-én, vasárnap dél körül, rövid idő alatt legalább 20 autó fordult meg a szentbenedeki poros, árnyéktalan parton, katasztrófaturisták tucatjai biztosították a forgalmat az amúgy igencsak kellemes fekvésű Pillangó Büfének. Ekkor –116 centiméteres vízállást mutatott a paksi vízmérce, 24 centiméterrel a valaha mért legalacsonyabb vízállás fölött. Ez a 24 centiméter azt mutatta, hogy a fenékküszöb működik, teszi a dolgát, amiért augusztus közepén elkezdték megépíteni: biztosítja a paksi atomerőmű számára a hűtővizet. A kontextus miatt fontos leírni, hogy ugyanekkor egy vízmércével feljebb, Dunaföldvárnál éppen új negatív rekordot mértek, de egy vízmércével lejjebb, Bajánál is ugyanez volt a helyzet.
Ebben a helyzetben a fenékküszöb látható koronaszintje körülbelül fél méterrel volt magasabban a duzzasztott felvízhez képest, míg az alvíz értelemszerűen jóval alacsonyabban állt. A két szint között a fenékküszöb szűk nyílásán keresztül rohanó víz rajzolta ki a megváltozott esést. Fontos megemlíteni, hogy itt is van egy kőszórás a víz mélyén, különben a sodrás két oldalról mosná alá a műtárgyat. De nemcsak ezen a nyíláson keresztül tapasztalható vízáramlás. Az eséskülönbség és a létesítmény szerkezete miatt a fenékküszöbön keresztül is áramlott a víz. Felvízen a nagyobb kövek közti rések elnyelték a Duna vizét, ami a fenékküszöb túlsó oldalán a mélyedésekben jelent meg újra, mint valami fordított Donaversickerung. A finomabb murvával leszórt út alatti átáramló víz mennyisége az építkezés befejezése óta egyre csökken, ugyanis a köveken megtelepedő moszatok, az ezeken fennakadó hordalék folyamatosan szűkíti a kövek közti réseket.
Alig egy hónappal az elkészülése után, a még mindig rendkívül alacsony vízállás miatt láthatóvá váltak az eleve sekélyebb balparti zátonyok a Paks alatti folyókanyarulat domború oldalán. Ez a szakasz a megváltozott áramlási viszonyok miatt intenzív üledékfelhalmozódási terület. A parti zátonyok eltérő formakinccsel megtalálhatók a fenékküszöb mindkét oldalán. Míg a felvízi oldalon egy széles, lapos, meglehetősen furcsa színű (konkrétan zöldesbarna) térszín látható, addig a kőszórás alatti részen formás homokdűnéket alakított ki egy korábbi magasabb vízállás során átbukó víz. Eredetileg ezek a dűnék kapcsolódtak a kőszórás oldalához, azonban az átszivárgó víz ezt a kapcsolatot megszakította. Az átszivárgó víz több tíz méter hosszúságban a küszöbbel párhuzamosan folyik, és sodrásával sorban átvágta a homokdűnék tövét, érdekes csonka formákat hozva létre. A dűnéken túl, az alsó szakaszon is sivár, sivatagra hasonlító homokpusztaság nyúlik egészen a horizontig, ott, ahol normál esetben a Duna hullámainak kellene homokszemcséket görgetni.
Az üledékfelhalmozódási zónák mellett a megváltozott áramlási viszonyok miatt a két partról induló, leginkább sarkantyúkra hasonlító kőszórások között a vízsebesség megnövekedése miatt intenzív kimosódás jelentkezett. Egyes beszámolók [1] szerint helyenként több mint 10 méterrel mélyült a meder az alvízen, ami a fenékküszöb stabilitását is veszélyeztette. Ez egyfelől kalkulált dolog volt, másrészt az alvízi meder monitorozása folyamatos, még vasárnap is élénk motorcsónak és mérőhajó mozgást lehetett megfigyelni a Dunán. Így bármilyen hirtelen változás esetén rögtön be lehet avatkozni. A szentbenedeki oldalon a partfalat is megerősítették a Dunakilitiből ideszállított betonkockákkal, ugyanis a küszöbön átbukó víz oldalazó eróziója miatt a Pillangó Büfé alatti laza üledékes partszakasz is alámosódhat.
Végezetül álljon itt néhány gondolat, amit nem lehet szó nélkül hagyni a Paksi Fenékküszöb kapcsán. Az első és legfontosabb tanulság, hogy egy lefelé tartó ökológiai spirál egyik emlékműve lesz ez a létesítmény. Az emberiség története során a természetvédelmi szempontokat mindig a legutolsó helyre tette. E szemlélet eredménye például az idei nyár, ami végső soron ezt a paksi beavatkozást is szükségessé tette. Azaz a természetvédelem szempontjainak mellőzéséből fakadó problémáink kezelésénél egyre kevésbé tudjuk/akarjuk figyelembe venni a természetvédelem szempontjait. Vajon hová fog ez vezetni? A Dunai Szigetek blog egyre mélyebb pesszimizmusa ebből a felismerésből fakad.
Lehetne még beszélni olyan nüanszokról, mint a Hartánál elakadt francia BatoLabo expedíció tagjairól, akiknek valószínűleg végleg meghiúsult a tervük, hogy Franciaországból elhajózzanak a Duna-deltába. Jó lenne tudni, hogy a fenékküszöböt állandó vagy ideiglenes létesítménynek szánták? És meg lehetne azt is említeni, hogy ez a fenékküszöb pontosan ott épült, ahol 1887-ben több mint kétszáz ember veszett hullámsírba, amikor felborult velük a biskói rév. De az már egy másik történet lesz...
[1] https://atlatszo.hu/kornyezet/2026/09/02/paksi-fenekkuszob-kikezdte-az-epitmenyt-a-felgyorsult-sodras-es-a-meder-kimosodasa/
.JPG)
