2023. szeptember 29., péntek

El a Dunától! — Áporka, Pereg és Lacháza költözése az árvizek tükrében

A XVIII. század során gyakran előfordult, hogy egész települések voltak kénytelenek elköltözni a Duna mellől, mivel a folyó árvizei szinte évente elöntötték a közvetlenül a parton épült falvakat. Sokszor a költözés sem oldotta meg a problémát, a későbbi árvizek az új faluhelyen is elöntötték a házakat. A jelenség az egész magyar Duna-szakaszt jellemezte a Csallóköztől egészen az Al-Dunáig. A Kiskunság északi részén, a Soroksári-Duna mellett négy évtized alatt három település is elköltözött. Áporka, Lacháza és Pereg sorsa nem egyedülálló, azonban a folyópart elhagyása mögött más okok is állhattak. 

Áporka, Lacháza és Pereg 1783-ban (forrás)

Kiskunlacháza és az 1950-ben Kiskunlacházához csatolt Pereg település jelenleg az 51-es főút mentén terülnek el, Pest vármegye déli részén, észak-déli irányban elnyúlva. Áporka a főúttól nyugatabbra található, ez a település esik legközelebb a Soroksári-Dunához, a távolság jelenleg 2,5 kilométer. Kiskunlacháza már három, Pereg pedig az út vonalát követve már 3,5 kilométerre távolodik tőle. Mint a bevezetőből kiderülhetett, ez nem volt mindig így. 

Áporka, Lacháza és Pereg 1731. (forrás)

Mindhárom település eredetileg a Duna partján állt, mielőtt 1735-1775 között sorban fel nem költöztek a biztonságosnak vélt magaslatokra. A költözés régi térképek alapján egy egyszerű kelet-nyugat irányú tengely mentén történt, azaz a lakosság az adott földrajzi szélesség mentén vándorolt keletre, és építette fel új házait. Ha ezt a tengelyt megrajzoljuk, az az érdekes kép rajzolódik ki, hogy mindhárom falu egy-egy dunai szigettel szemben helyezkedett el; Áporka a Cseke-sziget, Lacháza az Angyali-sziget, Pereg pedig a Balabán-sziget mellett. Geomorfológiai szempontból elmondható, hogy a 97,5-98,5 méteres, Balti-tenger felett mért ártéri szintet hagyták el a magasabb, 99,5-101 m.B.f szintért cserébe, amely nagyjából már ármentesnek volt mondható. A települések magjai, a templomok mind a folyóhát legmagasabb pontjain épültek fel. Pereg esetén az EOTR 10000-es térkép 100 méteres szintvonala éppen körülöleli a templom telkét. 

A költözés nem egyszerre és nem egy időben zajlott, de mindhárom eseményt egy vagy több dunai árvízhez szokás kötni. 1876 óta a Soroksári-Dunán az emberek csak a fejüket csóválják az árvíz szó hallatán, hiszen a vízszint ingadozása éves szinten alig haladja meg a 40 centimétert, de amikor a folyó még szabadon járt kelt ebben a mederben az árvízi fenyegetés szinte éves szinten ismétlődött. Ezért nem mondható, hogy a folyópart elhagyása egy konkrét árvízhez köthető, a legutolsó árvíz valószínűleg csak az utolsó, sokadik érv lehetett a költözés mellett. Különösen akkor érthető ez, ha végigtekintünk a Duna XVIII. századi árvizeinek történetén. Az alábbi felsorolás nem teljeskörű (ennél jóval több dunai árvíz vonult le a Dunán, gyakran évente többször is), alapvetően három forrásból táplálkozik, ezek fel vannak tüntetve a jelentősebb árvizek évszáma után. 

  • 1700. [3] június 17. Bécs, közepes árvíz
  • 1705. [3] július 16-25 Bécs, nagyárvíz
  • 1708. [3] Jégzajlás okozta árvíz, jelentős károk Bécsben
  • 1709. [1] [3] nagyon kemény tél, jeges árvíz
  • 1716. [1] [3] jegesárvíz és további két árvíz nyáron, a bécsi szakaszon
  • 1718. [3] március, közepes árvíz. Bécsben a jégzajlás olyan heves volt, hogy hidakat is összetört, károk házakban és kertekben is.
  • 1729. [3] február 9. Nagy (jeges)árvíz. A vadak Bécs városába menekültek, az árvizet az eső és az olvadás súlyosbította, az összes híd megsérült, az épületekben rendkívüli károk keletkeztek, Bécsben a jég mintegy 10,9 m magasra torlódott. Nyáron újabb, de alacsonyabb árvíz.
  • 1730. [1] [3 ]Május 19. Bécsben nagyárvíz eső és hóolvadás következtében, a Duna mindkét partját elöntötte, épületek víz alatt, néhány házat elsodort a víz. Júliusban újabb árvíz.
  • 1732. [1] [2] 636 cm felett, más adat szerint 695 cm magasan állt a víz Pesten
  • 1736. [3] Nagy áradás, Bécsben nagy károk, elpusztult földek. Július 18-20-án újabb árvíz nagy esőzések következtében. Rossau és Leopoldstadt külvárosainak lakói kénytelenek voltak csónakokkal közlekedni az utcák nagy részén; a bécsi nagy híd jelentős károkat szenvedett. 
  • 1741. [1] [2] [3] A pesti Ferencesek templomának oltára is viz alatt állt. Év elején Bécsben jegesárvíz. Június 5-21. újabb árvíz.
Kiskunlacháza elköltözik
  • 1743. [3] Januárban jegesárvíz Bécsben
  • 1744. [1] [2] [3] III. 10-én 712 cm (a Budapest lexikon szerint 812 cm) volt a tetőzés; 50 ház omlott össze Pesten. Bécsben különösen magas vízszint (az 1. emeletig/tetőig), nagy pusztítás nyolc napon keresztül. Minden híd és csónak/hajó megsemmisült, épületek megrongálódtak.
  • 1755. [1] Bécsben pusztító árvizek.
  • 1758. [3] Jégtáblák az utcákon, Brigittenau elárasztva, Schlagbrücke tönkrement, a bécsi nagy Duna-híd megrongálódott.
  • 1768. [1] [3] Nagy pusztítást végez Pest megyében. Bécsben az első emeletig érő víz, hidak és épületek pusztulása, jégtorlasz Erdbergben. Újabb árvizek május végén és július végén.
  • 1770. [1] [3] tavaszi és nyári árvíz
  • 1771. [1] [3] május-június árvíz, Bécsben lerombolja a hidakat.
Pereg elköltözik
  • 1775. [1] [2] [3] II. 16-én 765cm - a Budapest lexikon szerint 864 cm. - Pesten 611 ház dőlt össze, Kiskunlacháza könyékén Zsuzsanna-napi árvízként ismerik, az új település alsó részeit is elöntötte négy napon keresztül. Áporkát lerombolja. Bécsben a Duna elárasztja a part menti területeket és a Marchfeldet.
Áporka is elköltözik
  • 1776. [3] február 14. nagy jeges árvíz Bécsben, hidak pusztulása.
  • 1777. [3] június közepes árvíz, a Marchfeld víz alatt.
  • ...
A felsorolásból bizonyára érthető, hogy ha egy egész közösség dönt úgy, hogy elköltözik a Duna mellől és sosem tér vissza. A szinte évente ismétlődő árvizek, az évente többször is jelentkező árvizek minden egyes alkalommal költözésre kényszerítették a lakosságot. Habár jellemzően pár nap múlva visszatérhettek, és a legtöbb használati tárgy akkoriban szárítás után újra használható volt, de az élelem, a termény és az ingatlanokban keletkező károk ismétlődése végső soron szegénységbe taszította és tartósan ebbe a helyzetbe kényszeríthette a lakosságot. Ez a sivár kilátás kikényszerítette a költözést. Azonban hozzá kell tenni, hogy több esetben maga a lakosság költözött árvízveszélyes helyre a török kiűzése utáni időszakban. 

Áporka 1783. (forrás)

A három település közül valószínűleg csak Lacháza lakossága vészelte át a felszabadító háborúkat helyben, még ha időszakosan bujdokolniuk kellett az átvonuló seregek elől. Áporka sokáig csak praediumként szerepel a térképeken, mígnem 1761-ben, azaz Lacháza költözése után két évtizeddel, tizenegy Bars és Hont vármegyei nemes család kérvényezi, hogy Áporkán telepedhessen meg [4]. Tehát Áporka lakói mindössze 14 évig éldegéltek a Duna partján, de ez alatt valószínűleg nem egy árvizet kellett átvészelniük. Pereg (korábban Virágosberek) ugyancsak elnéptelenedett a török időkben és csak a török kiűzése után települt újra Ópereg területén, főleg szlovák jobbágyokkal. Ez az Ópereg Ráckevével szemben feküdt, az akkor még Peregi-szigetként ismert Balabán-szigettel szemben [5]. Egykori templomát feltárták a Peregi Parkerdő természetvédelmi területén. Pereg másodikként, 1770-1771-ben telepedett át Új-Lacháza déli szomszédságába. Áporka és Pereg esetében tehát gyanítható, hogy a lakosság eleve rossz helyre települt vissza, ahonnan a Duna rövid időn belül menekülésre kényszerítette a lakókat.

Ó-Pereg a Balabán-szigetnél 1772. (forrás)

Más a helyzet Lacháza esetében, hiszen Lacháza a török időkben végig lakott település volt a Duna-partján. A szabad kun területhez tartozó falu költözése nem köthető egyetlen árvízhez, és csak évek alatt mehetett végbe. Bél Mátyás még láthatta Lacházát a Duna-parton, de már ő is tisztában volt a földrajzi helyzetből adódó problémákkal: 
"A Duna Lacházát teljesen elválasztja Jenő-szigettől [Csepel-sziget] és igen gyakori kiöntéseivel nem csupán az amúgy is szűkös területét árasztja el és teszi tönkre, hanem menekülésre készteti a lakosokat is. Alig múlik el egyetlen tavasz, hogy szegénykék ne kényszerülnének a falujukat elhagyni, és ne lennének kénytelenek ide-oda bolyongva megvárni a csendes napokat, azaz a vizeknek medrükbe való visszatérését. [...] bár földjük termékeny mégis mikor a vetés a legnagyobb reményekkel kecsegtet, rászedi őket, gyakran már a csomókban álló termést és a boglyába gyűjtött takarmányt is elnyelte a hullámsír [...] merem állítani, hogy nem láttam ennél szerencsétlenebb falut az egész Kiskunságban." [6]
Az egyidőben létező Új- és Ó-Lacháza 1742-ben (forrás)

A legtöbb forrás szerint a végső lökést az 1741. évi árvíz jelentette, azonban több adat utalhat arra, hogy a költözés már 1735-ben megkezdődött és a két település párhuzamosan létezett. Mivel Lacháza kun jogállású település volt, a földesúri terhek elől menekülők közül sokan költöztek be a faluba. Ezáltal a dunaparti falu eltartóképessége csökkent, így az új lakosok egy része már eleve Új-Lacházára költözött be. Új-Lacházának 1742-ben már állt a temploma a mai helyén, 1739-től indul a református anyakönyvezés, és a kiskun kerületek esküdtei vélhetően már 1737-ben felavatták az új bírói épületet [7].

Az 1741/1742. évi árvizek ezt a folyamatot zárták rövidre, amikor végleg letarolták az Angyali-szigettel szemközt álló Ófalut. A régi faluhelyeket, temetőket megőrizte az emlékezet, későbbi térképeken rendre feltüntették őket, Antiqua colonia latin felirattal. Aztán lassacskán kikoptak az emlékezetből, sőt Áporka és Lacháza helyét be is szántották. Ópereg helyén ma erdőt találunk.

Végezetül, ha kitekintünk Magyarország egészére, egy hasonló volumenű költözködés zajlott le Baja környékén is, habár két-három évtizeddel később. Ez azt bizonyítja, hogy a Duna pusztító árvizei az egész évszázad során és még azon is túl kitartottak. Érsekcsanád, Sükösd, Kákony és Pandur falvak 1804-el bezáróan költöztek fel az ártérről a biztonságot nyújtó Homokháti peremre. Ebbe a sorozatba illett a bácskai Szonta költözése is, mely mögött az izlandi Laki vulkán kitörése után bekövetkezett klímaromlás állhatott. 


Felhasznált irodalom:

[1] Nagy Lajos Zoltán: A Csepel-sziget és a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág történeti földrajza. ELTE 2015.

[2] Rajna György: Árvíztáblák Budapesten, Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

[3] Severin Hohensinner: Historische Hochwässer der Wiener Donau. Zentrum für Umweltgeschichte 2015. 

[4] Áporka 100 éves. A Hon 1875-03-09 / 55. szám 

[5] Hajdú Mihály: A Csepel-sziget helynevei. Akadémiai Kiadó, Bp. 1982.

[6] Nagy János: "Harc víz és tűz ellen" - természeti csapások Kiskunlacházán a XVIII-XIX. században, Fons XXII. évfolyam 2015.

[7] Péter László: Adalékok Kiskunlacháza történetéhez. Honismeret, 38. évf. 4. sz. (2010.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...