A váci rév vándorlásának hidrológiai okai

  

Ha mostanában Tahitótfalu felől közelítünk a váci révhez, kénytelenek vagyunk a lerombolt Pokol csárdánál két éles kanyart tenni a macskakővel borított töltésre. A kompkikötő lassan négy emberöltő óta áll mai helyén. Csak nagyon kevesen emlékezhetnek arra, hogy régen közvetlenül a Pokol csárda tövében épült lehajtóról indultak a hajók Vác városába, ahol Nepomuki Szent János, a révészek védőszentje várja az utazókat. A csárda alatti területet lassan elborítja az iszapon felnövő növényzet. Egy déli irányba növekvő zátony - melyet egykor az itt dolgozókról Révész-szigetnek neveztek el  - okozta a feltöltődést. A lerakódott hordalék hatására kellett még a múlt század 30-as éveiben új révátkelőhelyet keresni.

A rév számára az az ideális helyszín, ahol megvan a kellő vízmélység a kikötéshez és a partok viszonylag stabil helyzetben vannak. Ez azt jelenti, hogy a két kikötőben sem feliszapolódás sem partelmosódás nem jellemző. A hidrológiában az ilyen helyeket inflexiós pontoknak hívják. A folyó sodorvonala és középvonala itt egy pontban találkozik. Sodorvonalnak hívjuk a folyó leggyorsabb sebességű pontjait összekötő egyenest, középvonalnak pedig a folyó közepén a  mindkét parttól egyenlő távolságban lévő egyenest. Könnyen belátható, ha a parton állva hozzánk közelebb esik a középvonal a sodorvonalnál, akkor feltöltődés, ha távolabb, akkor partelmosódás történik. Az inflexiós pontok helyzete állandóan változik egy Duna méretű folyó esetében. Vándorlásuk sok mindentől függhet, lehet vízhozamváltozás, hordalékviszonyok megváltozása, emberi beavatkozás következménye. Az inflexiós pontok történelmi léptékben lezajlott elmozdulásait követhetjük régi térképek elemzésével, azonban a térképek előtti korok esetében már jóval nehezebb a feladat. Amikor Vácnál egy órát vártam a kompra eszembe jutott egy lehetséges módszer. Erősen hipotetikus, egyenlőre komolyabb bizonyíték nem is áll a rendelkezésemre, hogy igazoljam helyességét. Ha abból a feltevésből indulunk ki, hogy egy révátkelőhely ideális esetben mindig ott helyezkedik el, ahol az inflexiós pont éppen található, akkor meghatározásukhoz már csak a régmúlt révállomásait kell felkutatni.

Tahitótfalu Vác felé eső részén, a mai komphoz közeli területeken a legkorábbi leletek a neolit korból származnak. Később a bádeni-kultúra embere hagyott ránk egy feltárt élelemtároló gödörben egy szarvasmarha csontvázat. Valószínűleg folyami átkelő már akkor is lehetett itt, ha rév nem is, de gázló mindenképpen (csak a XX. században sikerült részlegesen felszámolni). A rómaiak kezdetben megelégedtek a Szentendrei-Duna-ág nyújtotta védelemmel, csak a III. századtól kezdve szállták meg a Szentendrei-sziget területét. Itt építették ki a birodalmuk keleti védműrendszerét, mely őrtornyok, kiserődök, kikötők és táborok láncolatából állt. A Hétkápolnával szemben a Duna jobb partján egy kisebb dombon épült fel a Bolhavárnak elnevezett kikötőerődjük (a mellékelt ábrán a hasonló elrendezésű dunafalvi kikötőerőd látható). Előtte a Duna, mögötte a Nagy-árok nevű feliszapolódott meder védelmezte és tette megközelíthetetlenné. Itt húzódott az állandóan változó római-kvád-szarmata hármashatár. Megoszlanak a vélemények, hogy I. Valentinianus császár korabeli, avagy korábban épült-e. Mócsy András régész szerint valószínűleg révállomás lehetett. Túlparti párja nem ismert, hacsak nem rejtőzik valami római rom a mai Hétkápolna alatt. Körülbelül az 1677,6 fkm-nél helyezkedik el. Ez tehát az első bizonyítható átkelő pont a történetünkben. 

A rómaiak után kevés népvándorlás kori leletet leszámítva a következik a honfoglalás kora. Vác mint püspöki székhely várat kap, melyet a tatárok porig rombolnak. Vele szemben, a Duna túloldalán apró Árpád-kori telep áll. 1318-as oklevélből ismert a neve: Vácréve. Elnevezéséből és elhelyezkedéséből ítélve nem tévedünk nagyot, ha ide képzeljük el az Árpád-kor váci révállomását. Összekötő kapocs lehetett a kelet-nyugati közlekedésben. Vácréve település a török kor hosszas háborúinak és ostromainak következtében 1609 és 1623 között végleg elnéptelenedett. Vác városát a tatár pusztítás után kissé északabbra építették fel újra.

A Pokol-csárda (kép forrása: profilia.hu) felépítéséről nincsen semmiféle információm. Valószínűleg nem is lesz már, hiszen néhány éve nyomtalanul eltűnt. Egyetlen bélyeges tégla sem maradt belőle. Az első katonai felmérésen már feltüntették, mint révátkelőhelyet. A római őrtorony, csárda, révállomás hármasság igencsak jellemzője a magyar dunai átkelőhelyeknek. Vác városa és Tahitótfalu között a Pokol csárda falai alatt zajlott körülbelül 300 évig az átkelő forgalom. (1679 fkm) Később a jobb part feliszapolódása következtében egyre nehezebbé vált a hajók kikötése a folyásirányba növekedő zátonyok miatt. Ebből a hatalmas  balparti zátonyból lett a két Torda-sziget és a Révész-sziget. Egészen véletlen szerencse, hogy egy családunkban öröklődő 1929-es vízisport térkép megörökítette a kompkikötő legutolsó áthelyezését. Ekkor a kompnak már nagy ívben kellett megkerülnie Révész-sziget déli csücskét, amennyiben nem akart zátonyra futni. A mai kompállomás körülbelül az 1679,2 fkm-nél található.

Megfigyelhető tehát, hogy az elmúlt 1600 évben az inflexiós pont fokozatosan vándorolt északi irányba, a folyásiránnyal ellentétesen. Ennek elsődleges okát én a sodorvonal fokozatos áthelyeződésével magyarázom, aminek a következtében Vác alatt egyre inkább a jobb parthoz közelített. Ennek köszönhetően iszapolódott fel a mai révállomástól egészen Sződligetig tartó bal part. Az inflexiós pont vándorlásának üteme 1,7 km/1600 év, azaz 1,06 m/év. A mellékelt ábrán, melynek alapja a II. kat. felmérész szelvénye mindez nyomon követhető. Szürkével látható a Váctól délre eső feltöltődő mederszakasz. A váci rév tehát ennyit vándorolt az elmúlt másfél évezredben.

Napjainkban a révátkelők helyét már egyre kevésbé befolyásolják a hidrológiai és természetföldrajzi tényezők. Kotrással huzamosabb ideig fenn lehet tartani a horgonyzóhelyet és a kellő vízmélységet a hajók számára. Vélhetően a váci rév sem vándorol már tovább észak felé, és végleg megpihent a Révész-sziget főági oldalán. Hacsak nem épül itt egyszer híd, még sokáig lesz az átkelők szolgálatára, vélhetően ugyanazon a helyen.