Üledékhiány Dunakeszin

A Duna mentén jelentkező üledékhiányról már sokat írtunk, jártunk ezzel kapcsolatos konferencián is, ez a mostani bejegyzésünk elsősorban figyelemfelkelés céljából íródott egy dunakeszi példán. Hogyan ismerhetjük fel az üledékhiányos szakaszokat, milyen jellemzői vannak, miért okozhat problémát? 

Dunakeszin, a Szürkő-szigettel szemközti parton, a Csurgó torkolatánál a kerékpárúttal párhuzamosan tipikus és látványos üledékhiányos partszakaszt találunk. Itt nem csupán arról van szó, hogy hiányzik némi sóder a fák gyökerei közül, hanem arról, hogy az üledékhiány emberi létesítmények állékonyságát is veszélyeztet(het)i. A Dunakeszi helyzet egyáltalán nem egyedülálló, ez a bejegyzés játszódhatna bárhol máshol is a magyar Duna-szakaszon. 

A horányi révnél már eltűnik a recens hordalék alatt az a 30 millió éves agyagréteg, amely az alsógödi révig tartó magaspart feküjét adja. Ez a réteg sok helyütt a felszínen is előbukkan, ami azt jelenti, hogy a Dunának ezen a szakaszán nem található dunai hordalék; a folyó közvetlenül az oligocén tengerben lerakódott agyagos üledéken áramlik. Ez az agyagréteg is folyamatosan pusztul a nedvesedés-kiszáradás miatt zajló aprózódás miatt. Az összetöredezett agyagból nem alakulhat ki üledékborítás; a dunakeszi partfalat megközelítő sorodorvonal és a hajózás által keltett állandó hullámzás révén ezt az agyagos szemcsemérettartományt a folyó azonnal elhordja.

Nem csak a legkisebb agyagos szemcseméretű hordalékot hordja el a folyó, hanem a homokot és az aprókavicsot is. A hullámzás folyamatosan mozgatja ezt a hordalékot, ez a mozgás a kötött részeket is megbontja azáltal, hogy a szemcsék egymáshoz ütődnek. Az üledék elmosódását a partmenti növényzet gyökérzete csak lassítani tudja, de nem akadályozhatja meg teljesen.

Sok más oka is van az üledékhiánynak; a hajók által keltett hullámzáson kívül megemlíthetjük például a mellkéfolyók csökkenő hordalékszállítását, a felsőbb szakasz duzzasztóműveit, valamint az ipari mértékű kavicskotrást, amely szerencsére napjainkra átment már az illegalitásba. Mindenesetre az a több mint 22 millió köbméter sóder nagyon is hiányzik a mederből.

Az üledékhiány medermélyülést okoz, a medermélyülés pedig a partfalak állékonyságát gyengíti. Lássuk hogyan!

Képzeljük el az eredeti térszínt úgy a fenti képen, hogy a fák gyökerei a felszín alatt kígyóznak táplálék után kutatva. Mekkora mennyiségű talaj hiányozhat alóluk. Ezek a fák egy korábbi, magasabb térszín magasságát jelölik. Ha ezek a fák kidőlnek (márpedig előbb utóbb elvesztik teljesen az alátámasztásukat) akkor a mögöttes part pusztulása is felgyorsul. Ez a jelenség a tengerpartokon, nagyobb tavak partján abrázió néven ismeri a földrajztudomány. Ezek a fák sokszor magányos "abráziós szirteket " alkotnak, a dunakeszi Duna-soron is találkozhatunk ilyen "Egyfás-szigetekkel", amiket a partelmosódás már elszakított a hátráló eredeti térszíntől.

Nem csak akkor hátrál a partfal, amikor a Duna vízállása éppen a fenti képen látható fél méter magas függőleges partfal tartományában hullámzik. Pusztul akkor is, amikor az emberek letapossák, a benne élő élőlények keresztül-kasul fúrják, kidőlnek a szélére sodródott fák vagy éppen lemossa a lezúduló esővíz. Száz szónak is egy a vége, a meder folyamatosan marja ezt a partfalat, amely lassan, de biztosan hátrál - ebben a konkrét esetben az emberi létesítmények irányába.

Normális, egyensúlyi helyzetben egy partszakaszra ugyanannyi üledéket terít el a folyó, mint amennyit magával visz. Dunakeszin ez nem így van, az üledékmérleg negatív. Az üledék mozgásának iránya a folyó felé tart, pl. amikor a burkolt utakon lezúduló áradat átbukik az útszegélyen és magával mossa a sódert a folyóba, ezután a folyóba érkező üledéket a sodrás elragadja és megindul folyásirányba. Ezt a jelenséget ábrázolja az alábbi kép; a csapadék intenzitásától, ill. az összegyűlt vízmennyiségtől függően különböző méretű vízmosások alakulnak ki. Amennyiben az ilyen vízmosások fala beomlik, a következő vízmozgás azt az anyagot is elmossa a folyóba és mivel az anyag a következő árvízkor sem pótlódik, legfeljebb elegyengetődik, a part tovább pusztul. 

Ahol az üledékhiány és a partelmosódás emberi létesítményeket is fenyegeti, az ellene való védekezés tetemes összegeket emészthet fel. Dunakeszin nem csak a laza üledéket "támadja meg" a folyó, hanem a kőből falazott partvédelmi rézsűt és a révhez vezető lejárót is. Ezek egyrészt alámosódnak, elveszítik a stabilitásukat, másrészt a Duna megbontja a falazást, kimossa a habarcsot, a fagyás tovább roncsolja a többnyire betonból épült szerkezeteket. Erről tanúskodnak a frissen visszafalazott partvédelmi művek, oldalról betonnal kitömködött csónaklejárók és a toldozott révállomás rámpája. 

Ez utóbbihoz találunk egy antik példát is Dunakeszin. A révnél állt egykori késő római kikötőerőd falait az időjárás és a Duna bontotta meg először. Falainak legutolsó szabadon álló, körbeláncolt része továbbra is pusztul, valószínűleg előbb el fog tűnni, minthogy a Duna hátravágódása elérné.