Róbert érsek barackfái - Globális éghajlatváltozás nyomai a Helemba-szigeten?

"Mi András, Isten kegyelméből Magyarország királya tudomására hozzuk mindenkinek ki jelen iratot megtekinti, hogy azok közül bárki, aki a Dunán - akár felfelé, akár lefelé- hajózva Róbert esztergomi érsek gyümölcsöséből, mely azon szigeten van, ahol az érseki nyári palota található, s melyet Helemba-szigetnek [Helumbazygeth] neveznek, s a másik szigetről, melyet Szent Mária-szigetnek [Scenthmariazygethe] hívunk szénát eltulajdonít, ha rajtakapják őket mint tolvajok és rablók veszejtsék el életüket; s ezen dolog egyértelmű és hathatós biztosítékául nehogy valaki a tudatlanságra hivatkozzék, a rendelkezés alól kivonassa magát, a Duna kikötőjében meghatározott helyeken és tereken nyilvánosan ki kívánjuk [rendeletünket] hirdetni.

Kelt Pünkösd negyedik napján az Úr megtestesülésének MCCXXXIIII esztendejében.*"

A Helembai-sziget Lázár deák térképén 1514 körül

Vajon mi köze lehet Róbert érsek barackfáinak a globális éghajlatváltozáshoz? Elsőre meglehetősen furcsának tűnhet a kérdés. Gondoljunk bele abba, milyen változások következtében fordulhatott elő, hogy a XII. században a Duna kellős közepén nemcsak érseki nyaraló, templom épült, hanem gondos kezek által telepített gyümölcsös is?  Ott, ahol ma az árvizek rendszeresen elöntik az egész szigetet és nem nő más csak áthatolhatatlan fűz-nyár ligeterdő.  A klímakutatóknak nem kell az Arktiszra, vagy az Antarktiszra utazni, hogy az utóbbi évezredekben lezajlott éghajlatváltozásokat kutassanak drága pénzen. A Dunakanyarban ezek a folyamtok ugyanúgy nyomozhatók. Elég, ha ellátogatunk a Helemba-szigetre és segítségül hívjuk a régészetet!

Ez a földdarab közigazgatásilag Esztergomhoz tartozik, földrajzilag a Visegrádi-hegység északnyugati nyúlványa (Szamár-hegy) és a Börzsöny Szlovákiába került része (Helembai-, vagy Kovácspataki-hegység, szlovákul Burda) közötti medertágulatban helyezkedik el két másik szigettel együtt. A Fogarasi- (Dédai-, vagy Szent Mária) sziget már részben összenőtt a jobb parttal, míg a fiatal Törpe-sziget még alacsony vízállásnál is csak csónakkal közelíthető meg. A sziget elnevezése a szomszédos falu nevéből származik, az pedig a német eredetű Hellenbach szóból.

A Helemba-sziget déli irányból. Fotó: Selmeczi Kovács Ádám

A Helemba-sziget meglehetősen "régi" sziget a Dunán, a régészeti emlékek szerint már az őskorban is lakott volt. Az 1958-ban zajlott terepbejárás és feltárás alkalmával a zselizi, valamint a hatvani kultúrához tartozó cseréptöredékeket, földbe mélyített házhelyeket, hulladékgödröket és emberi csontokat találtak. A zselizi kultúra a késő neolit korra tehető, míg a másik őskori leletcsoport a Kr. e. IX. századból származik. Az alábbi ábrán elhelyezve e két leletcsoportot, könnyen megállapítható, hogy a települések a Helemba-szigeten szárazabb (vagy szárazodó) periódusban keletkeztek, amikor a Duna vízhozama valószínűleg kisebb volt és az árvizek is ritkábban fenyegettek. Ezek a periódusok értelmezhetőek úgy is mint az őskor globális felmelegedési fázisai. Amikor az éghajlat csapadékossá vált, s a Duna vízhozama megnőtt, az őskori telepek is távolabb húzódtak az ártérről.
  

Lelőhelyek elhelyezkedése a nedvesség függvényében, valamint a folyómechanizmus fázisai (Horváth A. 2002)

A fenti ábrát folytatva, a Dunakanyar római emlékei alapján elmondható, hogy a népvándorlás koráig újabb meleg és száraz periódus következett. Számos római hadi létesítmény épült a Duna partjára, a mai talajszint alatt 1-2 méterrel, ott ahol napjainkban a medermélyülés ellenére is rendszeresek az elöntések. A sziget legkésőbb a Valentinianus-kor határerődítési munkáinak során szervesen a Birodalom részévé vált, köszönhetően a helembai és szobi őrtornyoknak. Ennek ellenére római kori leletet nem találtak a régészek. A népvándorlás korától egészen a Honfoglalás-Ezredforduló koráig újból hűvösebbé és nedvesebbé vált az éghajlat.

A Helemba-sziget első említése II. András király idézett okleveléből származik (mely valószínűleg 100 évvel később íródott). Kevés olyan ritka pillanat van a régészet történetében, amikor egy teljes középkori oklevél elevenedik meg egy ásatás alkalmával. A helemba-szigeti ásatás éppen ilyen alkalom volt.

1959. augusztusában zajlottak azok a feltárások, mely révén előbukkant a föld alól a királyi oklevélben szereplő érseki nyaraló, valamint egy kisebb templom. A sziget legmagasabb részén, 1937-ben még megfigyelhető volt egy 4,6x4,2 méter alapterületű hajóból és egy 2,1x2,5 méteres szentélyből álló árpád-kori templom alapfala. Ezt később a sziget egy későbbi tulajdonosa vagy bérlője elbányászta, amikor egy tanyaépülethez keresett építőanyagot. Ennek ellenére a régészek harangtöredéket és egy körmeneteknél használatos keresztet is találtak a törmelék között. Az apró templom körül népes temető helyezkedett el 146, többnyire XIII. századi sírral, annak ellenére, hogy a szigeten nem volt állandó településnek nyoma ebből a korból. Feltehetőleg a Helemba falu lakói vagy az érseki birtok szolganépe temetkezhetett erre a helyre.
Az alpozásnál épségben fennmaradt érseki nyári lak alapterülete 18,5x6 méter, egyetlen helyiségből állt és feltehetően több szintes volt. Építésének koráról sajnos nincsen adat. Az őskori telepek feltárásakor, a lehordott humuszos réteg alatt egymástól 2,5 méter távolságban 80 centiméter oldalhosszúságú szabályos négyzet alakú beásásokra bukkantak. A gödrök sorokban helyezkedtek el, melyek az érseki nyaraló falainak nyomvonalát követték. Trogmayer Ottó régész szerint itt állhatott az Angliából vagy Lüttich-ből (Liége, Belgium) származó, az oklevélben is említett Róbert érsek gyümölcsöse. A talajban talált pollenek vizsgálata arra is fényt derített, milyen gyümölcs termett itt 800 évvel ezelőtt. Őszibarack.

Ez abban a korban meglehetősen nagy ritkaságnak számított. A gyümölcs ekkor kezdett elterjedni Európa-szerte Franciaországból, kolostorok és szerzetesrendek által. A XIII. században már léteztek kifejezetten kereskedelmi célokra "termelő" faiskolák is! Valószínű tehát, hogy a nyugati kapcsolatokkal rendelkező, szentéletű Róbert érseknek is köszönhető ennek a gyümölcsnek a magyarországi meghonosodása.

A gyümölcs elterjedésének elengedhetetlen feltétele volt a enyhe éghajlat. Az első ezredfordulótól egészen a Kis-jégkorszakig tartó évszázadok alatt kedvező volt a feltétel a délről származó gyümölcsök megtelepedésének. Kifejezetten rövid, és enyhe telek voltak akkoriban: volt, hogy a fák már januárban virágoztak és nem volt ritka az sem, hogy évente kétszer teremtek.

Ez a meleg időszak lassan ért véget valamikor a XV. század folyamán. Az átmenetet egyre hidegebb, havasabb és hosszabb telek jellemezték, melyek novembertől egészen márciusig kitartottak. A változás egyik drasztikus momentuma volt a Dunán valaha feljegyzett legnagyobb árvíz, mely 1501-ben pusztított 10 napig Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.) környékén. Ha hihetünk a bécsi adatoknak, ez mintegy másfél méterrel haladta meg a 2002. évi nagy árvizet.

Tomori Pál (Somogyi Győző festménye)

Az árvíz komoly károkat okozhatott a Helemba-szigeten. Az esztergomi ferences hagyomány szerint 1520-1523 között Tomori Pál még kertészkedett az érseki kertekben, a nyaraló ekkor még állhatott. Erre sajnos nem találtam bizonyítékot, a kertészkedést viszont említi maga Szerémi György is művében (Epistola de perditione Regni Hungarorum):

"...Amikor beléptem Esztergomban a kolostorba, ahol ő lakott, kérdezték a testvérek, kihez jöttem. Mondtam: Tomori Pálhoz jöttem... És amidőn beléptem a barátok kertjébe, akkor kapált a hüvelyesek vetésére. Hogy meglátott engem, nyomban eldobta a kapát kezéből és hozzám jött.."

Ebben az időben készült el Lázár deák térképe, melyen a sziget - nyilván jelentőségénél fogva - szerepel. Mint titkár feltételezhető, hogy Bakócz Tamás esztergomi érek környezetéhez tartozott, így személyesen is ismerhette a szigetet. 

A helemba-szigeti gyümölcsös, nyári lak, valamint templom pusztulását legkésőbb a török hódoltság elejére tehetjük, amikor ez a terület egy 150 éven keresztül gyakran változó frontvonallá vált. Érdekes kérdésfelvetés, hogy az éghajlat romlásával egyidejű török támadás nélkül is elnéptelenedett volna az érseki birtok? A válasz: valószínűleg igen, akkor is kénytelenek lettek volna sorsára hagyni a gyümölcsöst és az épületeket.  

A Helemba-sziget 1599. októberében került utoljára a történelem lapjaira, amikor a magyar királyi követek a törökkel itt, a romok között tárgyaltak Esztergom és Eger átadásáról, sikertelenül.

 

Hajózási viszonyok a XIX. század derekán

1826-ban a Duna Mappáció térképészei már a sziget nevét is elfelejtették, lapjaikra a Donau Insel, azaz Duna-sziget került. Mindössze egyetlen megjegyzést fűztek hozzá: ganz überschwimmt, az árvizek rendszeresen elöntik. És elöntik ma is. 

Trianon után mindössze azon múlt, hogy Magyarországnál marad-e, hogy a hajózó út melyik oldalán feküdt. A mellékelt 1850 körüli hajózási térkép még mindkét ágat egyaránt hajózhatónak jelöli, de 1923-ra (amikor a határkijelölők ide érkeztek) az északi ág vált főággá, így a sziget Magyarországhoz kerülhetett, igaz Honttól Esztergom vármegye kapta meg.

A Helemba-sziget képe ma: áthatolhatatlan liános fűz-nyár ligeterdő.

Az árpád-kori tájhasználat, mint láttuk gyümölcsös volt, majd a később a török időktől kezdve kaszálóként hasznosították egészen a II. világháborút követő időkig, mint az régi légifotón is jól megfigyelhető. Az ártéri erdővel körülölelt legelőn később félig-legálisan nyaralók épültek, mígnem 2009 májusában az Esztergomi Önkormányzat felmondta a bérleti szerződéseket és lebontatta a nép nyári lakjait. Így aki ma kiköt a Dunakanyar kapujában álló Helemba-szigeten buja ártéri erdőt fog találni Róbert érsek gyümölcsöse helyén.

A Helemba-sziget nyugati csücske, kőszórással megerősítve.

Az ember jelenléte nem múlt el nyomtalanul a szigeten, még áll néhány nyaraló, valamint egy kőkereszt a sziget belsejében. Régi telekhatárokat jelző táblák, lebontott stégek, valamint az árvíz által partra vetett bójákkal is lehet még találkozni. A rendszeres árvizek nyomai szürke sávként még ott száradnak a fák törzsén. Aki a vadszőlők és csalánok között próbálna itt sétálni, nem is hiheté, hogy egykor egyáltalán nem pusztították árvizek és emberek élték nyugodt mindennapjaikat.

Életrevaló fűzfa a keleti szigetcsúcson.

A sziget több mint 7000 éves története során több éghajlatváltozást is megélt. Az őt körülölelő Duna hol több, hol kevesebb vizet hozott. Voltak időszakok, amikor kisebb árvizek érkeztek az egyenletes vízjárás miatt, máskor gyakoribbá váltak a szélsőségesen nagy vízszintek. Ha abból indulunk ki, hogy elődeink a józan eszére hallgatva csak olyan területen telepedtek meg, ahol nem veszélyeztették árvizek, akkor elmondható, hogy a középső neolit, a késő bronzkor, valamint a X-XIV. századok során a Duna szintje és egyben vízhozama a mainál alacsonyabb volt. Ezáltal vált lehetővé az állandó megtelepedés a Helemba-szigeten. És ezek a településnyomok segítenek nekünk ma, hogy rekonstruálhassuk a holocén éghajlati változásait.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Szeretgom.hu: A Helemba-sziget első említése 
• Szerémi György: Magyarország romlásáról. Szépirodalmi, Budapest. 1979.
• Kovalszki Júlia: Középkori emlékek a Helemba-szigeten. (feltehetőleg Élet és Tudomány cikk)
• Trogmayer Ottó: Gyümölcsöskert 700 évvel ezelőtt. Élet és Tudomány 1968. 47. 2222-2224. pp.
• Horváth Anikó: Újholocén klíma- és folyóvízi környezetváltozások vizsgálata hazai régészeti adatok segítségével. 2002.
• http://www.hidlap.hu/news/view/helemba-visszavetele

* "A. Ch. 1234. Idem Andreas Nauigantes e pomario A. Episcopali Strig. in Helumba-Szigethe foenum asportaturos tamquam fures ac spoliatores capitis damnat, sententiamque proclamari iubet.

Nos Andreas, Dei gratia, Rex Hungariae. Notum facimus Vniuersis praesentem paginam inspecturis: Quod, quicunque Nauigantes, per Danubium videlicet ascendentes et descendentes, pomarium Roberti A. Episcopi Strigoniensis, vbi domum Episcopalem habere dignoscitur, in insula Helumba-Szigethe dicta, ac foenum de alia insula Szent Mária-Szigethe vocata, asportauerint, tamquam fures et spoliatores, si deprehensi fuerint, vitam perdant. Et haec propter euidentiam rei, et testimonium efficax, ne quispiam propter ignorantiam possit se excusare; volumus per certa loca et fora, in portu Danubii existentia, publice proclamari. Datum in Octauis Pentecostes. Datum ab Incarnatione Domini Millesimo, Ducentesimo, Tricesimo quarto.

Ex Archiuo Primatiali, Originali, in pergamena."