2018. augusztus 18., szombat

Kánikula a Kismarosi-szigeten


Az enyészet is lehet szép! Egy haldokló dunai holtágnak is van esztétikája, és az enyészet különféle lépcsőfokain más és más szépség tárul fel. A Dunakanyar legszebben elenyésző holtága kétségkívül a Kismarosi-sziget gátja feletti szakaszon található. 


Legutóbb 2016. decemberében adtunk hírt a lassan felismerhetetlenné váló meder állapotáról. Akkor — talán éppen a téli időszak miatt — még voltak nyílt, növényzet nélküli területek a holtág felső szakaszán, de a 2018. nyár végi kisvizes állapot idején mindenhol sűrű zöld növényzet pompázott. A legelső benyomás, mely a gátról nyugat felé tekintve éri a látogatót olyan mintha a Kárpátokban járnánk; a kicsorbult gát sziklagörgetegeire dőlt óriási fák és az azon megtelepedett lágyszárúak mintha nem is a Duna árterében lennének. 


Az üledéken átszivárgó Duna víz és a Börzsönyből ide érkező Mosoni-patak elegendő nedvességet biztosít a burjánzó ártéri növényzetnek, amely a partok felől különböző feltöltődési periódusokat mutatnak. A legmélyebb gödrökben még éppenhogy megtelepedtek a lágyszárú keserűfüvek — hacsak a vaddisznók ki nem túrták, valamivel feljebb sás és nőszirom nő, a partok felé haladva fűzcsemeték révén emelkedik a növényzet magassága. A parti nagyobb fákon felkúszó vadszőlő és iszalag pedig mintegy paravánként zárja le a látóhatárt. Pár év leforgása alatt megszűnik majd ez a sokszínűség, bezárul a lombkorona az egykori folyóág felett és egy egységes fűz-nyár ligeterdőt találunk majd a meder helyén.


Mindeközben a "túloldalon", a gát alatti mederben még ilyen rendkívül alacsony vízállás idején is marad víz, igaz ki sem látszik a békalencse, az algák és moszatok alól. Az úszkáló vízimadarak nyomán megcsillanó víztükör gyorsan visszazáródik. Hattyúk, kis kócsagok és vadkacsák népesítik be ezt a holtágat, amely semmiben nem hasonlít a korábban bemutatott felső szakaszra. 

Zöld pókháló

Hattyúcsalád

A "vizes" alsó szakasz

Odakintről, a Nagy-Dunáról nézve mindebből semmi sem látszódik. A ki- és betorkollás helyén már korábban felnőtt az erdő, magába zárva a két holtág-részt. A kisvizes időszakban a partvonal sem mutat semmiféle jelet, hogy itt valahol valamikor egy folyóág tért volna vissza a főmederbe. Először felül, majd évtizedekkel később alul is lefűződött a mellékág. 

Itt is bezárult minden...

Búcsúzóul itt egy 1965-ös légifotó, hogyan is nézett ki fél évszázada ugyanez a környék; az idősebb Duna-Réti-sziget és a fiatalabb Kismarosi-sziget. 

Ma már csak emlék... Kismarosi-szigetek 1965. (fentrol.hu)

Ha ma látnánk, rá sem ismernénk...!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...