2018. augusztus 7., kedd

Főhercegi vasút Erdőfűre


Érdekes fekete vonal halad keresztül Erdőfű telepen egy 1930-as térképen. Kis kanyarral kikerüli a vadászlakot, keresztülmegy az Gerechát felé vezető úton egyenesen a Duna felé. Átkel a töltésen és egy ártéri révháznál elvégződik. A vonalat Habsburg-Tescheni Frigyes főherceg rajzolta még 1901-ben, hogy 1910-ben már egy gőzös pöfögjön végig rajta a boki töltéstől Nagynyárádig és ezen túl Pécsig és Mohácsig — a béllyei uradalmán megtermelt javakat szállítva.

Erdészlak Erdőfűn (forrás)

Habsburg-Tescheni Albrecht főherceg béllyei uradalma, melyet eredetileg még Prinz Eugen, azaz Savoyai Jenő kapott a királytól törökellenes harcai elismeréseképpen — Magyarország egyik legjobban karbantartott mintagazdasága volt. Magában foglalta a Kopácsi rétet és a Herceg- előtaggal rendelkező drávaszögi (német) falvak nagy részét. A főherceg 1895-ben bekövetkezett halála után a birtokot testvére fia, Frigyes főherceg örökölte. A több kisebb és két nagyobb részből álló birtoktest északi részét ma Béda-Karapancsa tájegységként ismerjük és a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képezi. Erdőfű eredetileg dunai ártér volt a bédai és a boki kanyarulatok között. 1860 előtt ez a vidék valódi vadnyugat volt, ahol a Duna hozta a szabályokat, hozzá voltak kénytelenek alkalmazkodni az ide menekülő törvényen kívüliek; orvvadászok, orvhalászok, földfoglalók, akik között szerbek, magyarok  és horvátok is voltak. A Duna évről-évre újrarajzolta a területet, egy nagyobb árvíz után az itt élők sem ismertek rá a tájra; új szigetek, új medrek, levágódó kanyarulatok születtek. 

Erdőfű nagy magtára (kép: Elblinger Ferenc)

A folyószabályozások és az árvízvédelmi töltés megépülte után kezdődött a táj természet- és társadalomföldrajzi átrendeződése. A század utolsó negyedében megépültek a védőgátak; csatornahálózatot, szivattyútelepeket létesítettek, a területet lecsapolták, a földfoglalókat elűzték, vagy letelepítették. Az ideiglenes viskókból tanyák, majorok nőttek ki a kiszáradó vidéken. Erdőfű és a tőle délkeletre található Gerechát valamikor az 1860-as években létesült (az 1865-ös kataszteri térképről még hiányoznak), az 1875-76-os árvíz rögtön el is pusztította őket, amikor a Duna meghaladta a töltést és elöntött 13 ezer holdnyi területet. 1897-ben újabb árvíz érkezett, ennek emlékét német nyelvű árvíztábla őrzi. 

Az 1897-es árvíz emléke (kép: Elblinger Ferenc)

1880-ban mindkét major ismét feltűnik a béllyei uradalom térképén. Habsburg-Tescheni Albrecht Erdőfűt a bédai birtoktest alközpontjának szemelte ki. Kiépüléséhez téglagyárat is létesített, az innen kikerülő téglákból épült fel a kis kastély (erdészház), a hatalmas magtár valamint a cselédség példás sorba rendezett — a kor lakászszínvonalát messze meghaladó — lakóházai. A házak elé díszfák sora került, mely ma is megcsodálható, valamint a telep kapott egy vasúti megállóhelyet is.  Erdőfű később Frigyes főherceg feleségéről az Izabellaföld nevet kapta, amelyet 1945-ig viselhetett, ekkor visszakeresztelték Erdőfűre. 

Erdőfű közigazgatásilag a sokác Izséphez tartozott, de mivel a trianoni határ leszakította a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz kerülő településről, területét átcsatolták Kölkedhez. Érdekesség, hogy a Mohácsi járásban található, a délszláv államhoz került Izsép község határából 2000, Dályok község határából 3200 és Darázs község határából 6350 kataszteri hold magyar területen maradt. A délvidéki bevonulást követően 1941-1945 között Erdőfű ismét Izséphez tartozott, majd 1945-ben visszakapta Kölked. 

Izabellaföld vasútja 1930-ban.

A főhercegi uradalom kettészakadása nyomán a virágzó gazdaság hirtelen egy ellenséges szomszédos állam határmenti perifériájává vált. A helyzet 1945 után tovább romlott. A Habsburg uradalomból Sátorhelyi Állami Gazdaság lett és Erdőfű és Gerechát telepek 1948 után egy vasfüggönnyel, aknazárral ellátott határsávban találták magukat, ahonnan a kommunista hatóságok minden megbízhatatlan elemet (főként délszlávokat) kitelepítettek. Mindezt azért érdemes ilyen részletesen tárgyalni, mert mindez már a múlté. Az új határ, a gazdasági kapcsolatok megszakadása, a határzár és a kitelepítések megtörték Erdőfű és a környező majorok népének szívósságát. Pesti János Baranya megye földrajzi nevei c. művében olvashatunk a két major további sorsáról.

Épületek közül akkoriban Erdőfűn még csak egy cselédlak, egy igásállat-istálló és egy tengerigóré állott".   Lakóinak száma kb. 650 fő volt 1960 körül. Különböző nemzetiségű és felekezetű emberek lakhelye. 1973-ban már csak 332 lakosa volt. Jelenleg jobbára csak az „őslakosok" leszármazottai maradtak: 84 magyar, 18 német, 22 délszláv, 1 cigány; összesen 125 fő. 
Gerechát major annyival rosszabbul járt, hogy ma már nem is létezik.
Gerechátmajor; major volt, a főhercegi uradalomé, Izséphez tartozott. Egy cselédházban 6 család lakott, 1973-ban már csak 7 fő. Akkor bontották le.  
A Mohács-Nagynyárád-Erdőfű vasútvonal átnézeti térképe (1930.)

A Nagynyárádról Erdőfűn keresztül a Dunához vezetett vasútvonalat 1901-ben kezdték tervezni és végül 1910-ben készült el. Keskeny nyomtávú erdészeti vasútnak készült, de személyszállításra is használták. Kezdetben lovak, később gőz és dieselmozdonyok vontatták a szerelvényeket keresztül a mohácsi csatatéren és a Külső-Béda partja mentén. Gemenc honlapján a kisvasutas aloldalán szerencsére található némi információ az ipari vasút működéséről:

A fővonalból repülővágányokat (ideiglenes vágányok, amelyeket egy erdőrész termelésének idejére, gyengébb felépítménnyel építettek, majd utána közvetlenül el is bontották őket) építettek a kitermelésre szánt erdőrészekbe, és ezeken lóvontatással közelítették ki a fával megrakott kocsikat a fővonalra, ahol az így összeállított szerelvényt gőzmozdony vontatta a bokki révbe, később a mohácsi fűrészüzembe és a MÁV átrakóra. 
Sátorhelyen ennyi maradt a 462. sz. vasútvonalból (forrás)

A két világháború között a vonat Mohácsig közlekedett és faáru mellett személyszállítást is lebonyolított. 1945 után a Sátorhelyi ÁG (a későbbi Bólyi Mezőgazdasági Kombinát) telepeit kötötte össze, végállomása Erdőfűn volt. Régi menetrendek szerint a vonalon még 1959/60-ban is volt forgalom, de csak a mohácsi vasútállomás és Vizslak között. Utána nem sokkal felszedhették a síneket. A 23 km hosszú vonalon a következő állomások sorakoztak:
  • Mohács állomás
  • Nagynyárádi kitérő 
  • Sátorhely 
  • Újistálló puszta 
  • Vizslak 
  • Felsőbéda 
  • Erdőfű 
Sátorhelyen ennyi maradt a 462. sz. vasútvonalból (forrás)

Kölked déli külterületén Erdőfű és Gerechát majorok sorsa kissé hasonlít a rettentő hidegben lefagyó vidéki Magyarország kislábujjaira. 1910-ben az ún. "feudális" magyar vidéken vasút, virágzó gazdaság, átlagon felüli lakáskörülmények és jelentős népesség élt. A bédai tájegység déli részét a harmadik évezredben lassan újra visszahódítja a természet. Az egyetlen kiút talán a turizmus fellendülése lenne az elnéptelenedő vidék számára. 


Ajánlott és felhasznált irodalom:

  • http://digitalia.lib.pte.hu/books/albrecht-foherczeg-o-fensege-bellyei-uradalmanak-leirasa-1899/web/index.php?page=b087&wpid=2000
  • http://www.vasutallomasok.hu/index.php?o=vonkep&num=462
  • Pesti János (szerk.): Baranya megye földrajzi nevei. II. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1982)
  • https://www.kisvasut.hu/view_cikk.php?id=150&rfa=47
  • http://elbiferrum.blogspot.com/2014/07/ket-nap-bedan-5-erdofu.html
  • https://www.kolked.hu/erdofu.html
  • https://sites.google.com/site/hercegszantotoertenete/home/helytoerteneti-irasok-tanulmanyok/a-bellyei-uradalomtol-beda-karapancsaig

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...