2019. február 28., csütörtök

Dunai sziklák Münchenben


München nem az a kifejezetten dunaparti város. A bajor városban azonban található egy templom, melynek bejárata egy dunai tájat idéz meg. A Sendlinger Straße 32. szám alatt álló, sok szempontból rendkívüli Nepomuki Szent János templom kapujának két oldalán álló sziklák legendája egy dunai hajótragédiának állítanak emléket.  


A müncheni Asamkirche eredetileg egy magánkáponának épült két testvér, Egid Quirin Asam és Cosmas Damian Asam jóvoltából. A testvérpár a saját házuk szomszédságában építette fel a templom méretű kápolnát, amely illeszkedik a Sedlinger straße házsoraiba. Cosmas festőként és szobrászként, Egid pedig építészként kereste kenyerét, ezért az egész templom az ő kezük munkáját dicséri. Olyannyira együtt éltek a templommal, hogy ezt a helyet választották sírhelyüknek, sőt állítólag a hálószobájukból nyíló ablakon konkrétan az oltárra láttak rá. A templom védőszentjéül az építés megkezdése előtt az alig négy éve szentté avatott Nepomuki Szent Jánost választották. Hogy miért? A legenda szerint egy csodával határosan túlélt dunai hajóbaleset miatt.

Kelheim sziklái (forrás)

Weltenburg bencés apátsága és Kelheim között a Frank-Jura középhegység mészkő sziklái 80 méter magas falként tornyosulnak az összeszűkülő Duna fölé. A szurdok természeti jelentőségét mi sem emeli ki jobban, minthogy 1840 (!) óta áll természetvédelmi oltalom alatt; újabban Natura 2000-es terület és geotóp is egyben, ami azt jelenti, hogy a környék geológiai értékei (barlangok, szirtek, sziklafalak) is védelmet élveznek. A védett terület 5,5 km hosszúságban kíséri a folyót, teljes kiterjedése 580 hektár. A folyót övező szirtek a késő jurában, sekély tengerben ülepedtek le mintegy 150 millió éve, ami megmagyarázza a kőzetben rejtőző számtalan fosszíliát. A Duna mélysége ezen a szakaszon helyenként a 20 métert is elérheti!

A fivérek a legenda szerint hajójukkal éppen ezen az áttörésen haladtak keresztül. Szobrokat és építőköveket szállítottak a Kelheim és Weltenburg között, amikor vihar csapott le rájuk és a zátonyos-örvényes szakaszon már-már úgy tűnt, hogy odavesznek. A legnagyobb veszedelemben Nepomuki Szent Jánoshoz, a vízenjárók és bajbajutottak védőszentjéhez imádkoztak és ígéretet tettek, ha megmenekülnek hálából egy templomot emelnek.

Nepomuki Szent János szobra a Weltenburgi szurdokban, a Dunáról fényképezve (wikipédia)

Már a kezdőképen lelőttük a poént; végül mindketten megmenekültek és 1733-ban le is tették a templom alapkövét. Az építkezés 1746-ra fejeződött be. A bejárat két oldalán látható sziklák a kelheimi szurdokot szimbolizálják, amely között a Duna folyik a templom ajtaján keresztül. Természetesen a sziklák jelképezhetik Szent Pétert is, a sziklát, akire Jézus az egyházat építette fel. A rendkívül gazdagon díszített rokokó templom védőszentje pedig a Duna mentén olyannyira népszerű Nepomuki Szent János lett, akinek az élettörténetét a templom faragott kapuján végigkövethetjük még mielőtt a templomba lépnénk. 


Az Asam-testvérek ezt a templomot egyfajta portfóliónak, vagy katalógusnak is használhatták, ahol a megrendelőknek be tudták mutatni a tudásukat, anélkül, hogy a saját házukat el kelljen hagyniuk. Hogy mennyi igaz a legendából mindenki döntse el maga, mindenesetre a sekélynek tűnő, valójában nagyon is mély folyó néhány kilométer hosszú áttörése mentén magasodó sziklafalak sehol sem kínálnak kikötésre alkalmas helyet a világ legöregebb apátsági sörfőzdéje (Weltenburg) és a Duna-Rajna-Majna csatorna torkolata között. 


Az Asamkirche legendája megidézheti számunkra a Duna-partot Münchenben, az Isar-menti Athénban. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...