 |
| A Fogarasi-sziget északi csúcsa 1966-ban (Fortepan#176433 Chuckyeager tumblr) |
Egy sziget dunai sziget története sosincs kész, mindig kerül elő valami újabbb érdekesség, hiányzó forrás vagy tanulmány, de a blog formátum szerencsére lehetőséget biztosít régi írások frissítésére. Néha azonban annyi minden kerül elő egyszerre, hogy az adatokat célszerű egy új posztban összefoglalni. Ez a helyzet a Pilis északnyugati részén található Szamárhegy tövében fekvő, meglehetősen régi dunai szigettel is. Márkus Péter családi fényképei és a sziget múltba fordul jelene kapcsán több mint 11 éve foglalkoztunk utoljára a területtel és annak történetével.
Ez az Esztergomhoz tartozó sziget egyedülálló abban, hogy három teljesen elfogadott és térképeken használatban lévő neve van: Dédai-sziget, Fogarasi-sziget és Szentmária-sziget, közülük egyik sem domináns, tehát ha valaki írni szeretne erről a szigetről, önkényesen el kell köteleződnie valamelyik névváltozat mellett, mint például a címben, vagy egyszerre használni mindhármat, mint ahogy itt a blogon korábban is tettük a szövegrészben.
Ádám Szilvia 2020-as doktori dolgozatában külön fejezetet szentelt a Fogarasi-szigetnek, sok érdekes új adatot közölt a sziget múltjáról, hasznosításának időbeli változásáról, és a folyószabályozás okozta változásokról [1]. A doktori dolgozat mellett a 2014-ben írt két bejegyzéshez érkezett kommentek között is voltak hasznosak, például kiderült ki is volt az, akitől a "Fogarasi" elnevezés származott, de ezen kívül más forrásokból is bővültek ismereteink a Dédai-szigetről.
 |
| A Dédai-sziget és a hasonló nevű csárda 1886-ban a mai állapotokra vetítve (mapire.eu) |
A "Dédai" névváltozat egy etimológiai folyamat végén alakult ki, először személynévből lett településnév, majd a település nevéből szigetnév. A névadó Déda ispán a XIII. század elején élt, aki a környékbeli birtokait III. László királytól kapta. A róla elnevezett középkori falu ugyan elpusztult, de a régi név a sziget és a sziget melletti csárda (lásd fönti térkép) révén fennmaradt. Mivel a régi dunai csárdák részét képezték a régi folyóparti tájnak, fontos információkat szolgáltatnak a korábbi hidrológiai állapotokról, fontos közölni ennek a csárdának az 1926-os nekrológját:
Egy másik igen látogatott kirándulóhely volt a szentgyörgymezei határban a dédai csárda. Amint elnevezése is mutatja, ez már nem pusztán kirándulóhely volt. A dédai csárda a pilismaróti országút mellett, a dédai szigettel szemben épült. Az épület a közbirtokosságé volt. Itt pihentek meg a vadászok, télen bálok után egész társaságok mentek ki szánkón és ott fejezték be a mulatságot. Nyáron kedvelt kirándulóhely volt. Visegrád, Dunabogdány, Dömös, Pilismarót népe előtte vonult el Esztergom felé. A molnárlegények idehozták eladni a lopott lisztet. Előtte a Dunán természetes strandfürdő volt, melyet főleg vasárnapokon lepett el a közönség. Szép csárdásnék, szép csárdásleányok mérték ki az esztergomi régi jó szőlőnedűt. Egy szép napon férjhez ment a csárdásné vonzó külsejű leánya. Azóta nem akadt bérlő a csárdára. Üres maradt. A hideg északi szél szétszaggatta tetejét, ablakait, ajtóit ellopkodták, csupasz falait szétmosta a zivataros eső és a kimozdult téglákból is napról-napra kevesebb maradt annyira, hogy ma már csak egy kis emelkedés és néhány diófa jelzi a kutatószemnek, hogy valamikor itt is épület volt; csárda volt, melyből állandóan hangos jókedv csendült ki, ahol összejött, találkozott messze környék népe az akkor még boldog sorban élő, természetet kedvelő esztergomi polgársággal. Elmúlt a szép, a boldog idő. És mint városunk sok más részén, itt is nehéz szívvel nézünk a sokszor taposott nyomokra. Már csak kevesen vannak azokból a régiekből, akik férfikoruk delén sok kellemes órát töltöttek el ezen eltűnt kedves tanyán. [2]
Litzner Miklós térképész 1823-ban a Szent Mária-szigetet és a szomszédos Helemba-szigetet meredek partfalú, magas szigetként írja le, amit alámosott a Duna, mindkettő felszínét cserjés növényzet borította. A Duna Mappáció leírásához tartozó térképlapok szerint a Dédai-szigetet magas partja ellenére a nagyobb árvizek teljesen elborítják.
Die Ufer der beÿden Inseln Helembai und Dedai Sziget sind hoch und steil, oben zwar meistens Gesträuch bewachsen, doch werden selbe unterwaschen und brechen stark ab. Unter die Dedai Insel führt beÿ mitlere und niedere Donauwasser der Treppelweg. [3]
 |
| A csupán partjain fás Szent Mária-sziget 1900-ban, előtérben a hasonló állapotú Helemba-sziget (képeslap, saját gyűjtemény) |
Ez a meredek partfal a hosszú évszázadokon keresztül viszonylag állandó morfológiájú Fogarasi-sziget belső oldalán mind a mai napig megmaradt és megfigyelhető. Ezt a stabilitást a XX. században két dolog billentette ki visszafordíthatatlanul, a folyószabályozási munkálatok, illetve a nagyipari dunai kavicsbányászat. A Helemba-szigetet délről megkerülő mederszakaszt egy túracsónak térkép már az 1930-as években is úgy jellemezte, hogy "sekély meder", amit a folyószabályozás során felépített sarkantyúk is konzerváltak, a hajózás számára kijelölt és kikotort hajózási útvonal végleg a Helemba-szigettől északra került, ami végső soron azt eredményezte, hogy Trianonban a Helemba-sziget a hasonló nevű faluval ellentétben Magyarországon maradhatott. A jobb parton, Szentgyörgymezőnél megépített sarkantyúk miatt erőteljes hordaléklerakódás indult meg a déli ágban, a Szent Mária-sziget és a Törpe-sziget között, és északi előterükben kiülepedő homok, kavics és sóder bányászatát 1962-ben már légifelvételeken örökítettek meg. A kitermelt mederanyagot a nyugati szigetcsúcsnál betöltött mellékágon keresztül szállították teherautókkal a hideglelőskereszti kőbánya területére, az itteni lerakatból terítették az anyagot szerte a megyében környékbeli vállalatok és magánszemélyek számára még az 1980-as években is.
Búbánat; Hideglelős-kereszt. A kőbánya lábánál időnként sóderhegy nyúlik a magasba [...] Ha a vízállás is úgy akarja, nemsokára újra megjelennek a kavicskotrók, s néhány nap alatt újabb sóderhegyet emelnek a Fogarasi-sziget orránál kikotort jó minőségű, iszapmentes hordalékból. Azért nem többet, mert a túlzottan magas vízállás jócskán megrabolhat. Aztán meg ősz jön, kevesebben építkeznek — vázolják tudatos gazdaként a közeljövő tervét. Jövőre új teherautókkal, rakodógéppel, betonkeverővel gyarapodnak. S akkor még gyorsabban tűnik majd el innen egy-egy sóderhegy. Építő és szolgáltató kisszövetkezet. Ez a hivatalos elnevezésük. Már az idén is komoly mennyiségű kevert betont adtak el az esztergomi városgazdálkodásnak és vízműveknek. De állandó vevőjük a KOMÉP és a Pilisi Parkerdő és Fafeldolgozó Gazdaság is [...] [4]
 |
| A Szent Mária-sziget 1943. (Fortepan#72459 Lissák Tivadar) |
Volt egy lejárat a keleti, alsó szigetcsúcsnál is, ahol a Törpe-sziget kavicszátonyait termelték ki, így a vízáramlást a Dédai-sziget mellékágának mindkét végén egyszerre kezdték lezárni. Már az 1930-ban készült túracsónak térképen is megjegyezték, hogy a Szent Mária-ág 70 centiméteres (vélhetően budapesti) vízállás alatt nem hajózható, de 1991-ben még keresztül lehetett evezni magasabb vízállásnál, de 2005-ben a felső, nyugati szigetcsúcsnál a mederanyagon felnövekedő füzes benőtte a mellékág medrének felső szakaszát. A következő, 2006-os év újabb lépést jelentett a Fogarasi-sziget pusztulásában; a korábbi kezelő TSZ által 1963-ban fásított sziget nemesnyárasát illetéktelenek letermelték, annak ellenére, hogy a sziget 1997 óta a Duna-Ipoly Nemzeti Park része volt. Az elkövetők betöltötték a medret, így tudták elszállítani a faanyagot, ezt a betöltést később az önkormányzat még 2009 előtt kikotortatta, a létrejövő, markáns, meredek falú, de évtizedek után is mesterségesnek tűnő átvágáson egy híd vezet át a Szent Mária-szigetre, melynek sem kisvíznél, se nagyvíznél nincs semmi értelme. Előbbi esetben az árkon árhol keresztül lehet menni száraz lábbal, árvíznél pedig a híd mindkét oldala víz alatt van.
 |
| A Fogarasi-sziget 1965 körül. (képeslap, saját gyűjtemény) |
A sziget, más dunai szigetekhez hasonlóan csak a legutóbbi időkben erdősült be, már a középkorban is elsősorban kaszálóként és fűzfavessző-nyerő helyként hasznosították, azaz csak a partja mentén voltak fás szárú növények, a középső rész fátlan volt, mint ahogy azt az 1900-ban feladott képeslapon is megfigyelhetjük. 1945-ben azonban történt egy érdekes momentum a hasznosítás tekintetében, ami más szigetekre kevésbé volt jellemző; Fogarasi Károly gazdálkodó parasztember a földosztáskor szerzett itt kilenc hold földterületet, (akit nemzeti parasztpárti kapcsolatai miatt az 1956-os forradalom idején szentgyörgymezei parasztok delegáltak az esztergomi Nemzeti Tanácsba) és a téeszesítésig itt gazdálkodhatott a meglehetősen termékenynek tűnő szigeten. 1948-ban így írt munkásságáról a Szabad Szó:
[...] Megcsodáljuk Fogarasi Károly újgazda tudását. Fogarasi kilencholdas szigetet kapott a földosztás során, másutt már nem jutott. Ladikon vitte a szigetre a lovát s szerszámait. S íme, három év munkájának eredménye itt van az asztalon: 40-42 kilós tökök, óriási káposzták, hatalmas paprikák és hófehér gyapot, amit Esztergom vármegyében másutt nem lehet látni. [5]
Ezáltal Fogarasi Károly olyan híres magyar sziget-névadók sorába lépett, mint például Luppa Péter, Rafás Máté vagy Fegyveresi Ádám.
Ajánlott és felhasznált irodalom:
[3] Duna Mappáció leírásai §II_232, 1823. október
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése