Mai ésszel felfoghatatlan mértékű környezetszennyezés folyt évtizedeken keresztül a Duna partján, Vác déli részén, a Chinoin gyógyszergyár telephelyén. A tevékenység olyannyira rendkívüli volt, hogy szégyenszemre egy közeli dunai sziget is erről kapta új nevét, holott bizonyos álhírekkel ellentétben a környezetszennyezés nem is ezen a szigeten történt. A Duna ebből a szennyeződésből több formában is részesült, az erről szóló hírek azonban ellentmondásosak, sok különálló eseményt mosnak egybe, és mintha térben is összekeverednének a dolgok. És nem beszélnek a szennyezés pontos helyéről, amely egy korabeli légifotón egészen pontosan azonosítható. Azóta rekultiválták, nyoma sem maradt a feslzínen, de mindenképpen meg kell említeni, ennél pokolibb hely nem sok volt Magyarországon.
Hat évvel ezelőtt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a negyvenedik évforduló alkalmával közzétett Facebook bejegyzésben próbálta rekonstruálni az eseményeket, azonban ez nem teljesen sikerült. A cikket átvette a Qubit és két évvel később, a gödi Samsung vízigénye miatt újranyitott Vác-déli ivóvízkutak kapcsán a Magyar Narancs is, azonban az összemosódó eseményeket sem térben, sem időben nem szálazták szét. Pedig enélkül a szennyezés mértéke még inkább felfoghatatlan. Mostani írásunkban a Dunára fókuszálva próbáljuk rekonstruálni az eseményeket és felállítani egy kronológiai sorrendet.
Az újpesti Chinoin gyár 1943-1944-ben vásárolt 15 katasztrális holdat a váci püspökségtől Derecskén, Vác déli részén, a budapesti főút (2-es út) keleti oldalán, annak érdekében, hogy egy új telephelyet hozzanak létre [1]. Ezt a világháború meghiúsította, csak raktárépületek létesültek nyersanyagok és melléktermékek tárolására, azonban az volt a terv, hogy áthelyezik ide az újpesti gyárközpontot, de végül másképp döntöttek. A váci telephely alárendelt szerepben maradt, csak korlátozott mértékben fejlesztették. Déli szomszédja a Pálma gumigyár, későbbi nevén a Taurus volt. A gumigyár lerakata később észak felé bővült, így a Chinoin keleti szomszédjává is vált. A bajt tetézte, hogy tovább Sződliget felé a Taurus gumigyár déli kerítésén túl terült el Vác város bármiféle alsó szigetelés nélküli szeméttelepe. A két gyár és a szeméttelep egy ármentes, dunai kavicsból és a holocén során a szél által ráhordott homokból felépülő (II/a) folyóteraszon létesült, ahol a talajvíz vízzáró oligocén agyagrétegeken áramlott a Duna irányába. A 2-es út túloldalán ez a térszín meredeken szakadt le egy régi, feltöltődött Duna-mederre, ami a váci Gombás-patak torkolatától a sződligeti Sződrákosi-patak torkolatáig húzódott. A széles ártéri mező nyugati részén egy kisebb Duna-ág, ezen túl az ekkor még Tímár néven ismert valódi dunai sziget növögetett.
Sok minden utal arra, hogy a váci Chinoinban nem gyártottak semmit, anyagraktárként funkcionált, de 1952-től kezdve ide szállították az újpesti gyárban naponta képződő kb. 500-600 kiló veszélyes vegyi hulladékot és selejtet, amit részben deponáltak, részben megsemmisítettek. A telephely udvarán korabeli beszámolók szerint a tűz- és robbanásveszélyes gyógyszergyári hulladékot, mérges gázokkal töltött palackokat, kátrányszerű üstmaradékokat, selejtes termékeket, oldószereket tároltak a szabad ég alatt [2]. A fémhordók ki voltak téve a korróziónak, a lyukas hordókból a talajba szivárgott a vegyi anyag, de rendszeres volt az is, hogy a nyári melegben a robbanásveszélyes hulladékot vízzel is permetezték [3]. A telephelyen végezték ezeknek a hulladékoknak a megsemmisítését, amit nemcsak égetéssel végeztek, egyes anyagokat vegyszerekkel semlegesítettek, és a talajba szikkasztották el [4]. A kettes úton közlekedőknek az 1970-es években szokványos látvány volt a telephelyről felszálló, borzalmas szagú fekete füst, amely jobb esetben nem Vác felé, hanem az uralkodó szélirány útján délkelet felé terjedt.
"Hét-nyolcezer hordó hever szétszórtan, itt-ott sorba rendezve, majd egy távolabbi sávon rozsdás autóklávok és géproncsok tömege. A ballaszt vegyianyagokat tartalmazó hordók igen nagy része folyik. (A telepvezető kifejezését használva: becsületesen eresztenek.) A kifolyó anyagok egymással kémiai reakcióba lépnek, amit az is bizonyít, hogy több helyen sistergő hang és füst kíséri a jelenséget. A sárról nem lehet megállapítani, hogy esővíz-e, vagy a kifolyt hordók tartalma alakította-e ki. A hordók nagy részét 4—5 éve tárolják itt. A már igen kritikus badellákat a korábbi égető kráterekbe dobálják be, amelyekben folyékony szénhidrogén-tó képződött. Erős fojtó szag készteti sietésre az embert." [5]
1977-ben lakossági panaszok miatt a megyei tanács és a vízügy az égetést megtiltotta, és hatósági ellenőrzéseket rendeltek el, de ez azzal járt, hogy rohamos gyorsasággal kezdett felhalmozódni a vegyi hulladék, amelynek egy részét helyhiány miatt elszikkasztották, ami aztán a talajban elszivárogva megmérgezte a környék talajvizét. Éppen emiatt a hatóságok, pl. az Egészségügyi Minisztérium (!) időről-időre engedtek a gyár kéréseinek, és mégis engedélyezték a nyílt égetést.
Az égetés helyszínét egy 1970-es légifelvételen lehetett egyértelműen azonosítani (lásd kezdőkép), ezt a feltételezést egy újságcikkhez készült sajtófotó is alátámaszt. A rendkívül jó felbontású képen a kör alakú égetőgödör köré sáncként halmozták fel a kitermelt földet, ami a telephely felől vezető út irányába nyitott volt. Körülötte a szabad levegőn különféle felhalmozott vegyipari hulladékokat látni, de a koromtól fekete gödörben is láthatók belehajigált dolgok. A hulladékégető gödör légvonalban 850 méterre volt a Duna főágától, 700 méterre az Égetőre átnevezett Tímár-sziget mellékágától és alig 400 méterre az időnként talajvízből táplálkozó régi Duna-medertől az ármentes terasz peremén. Ha túlságosan felgyűlt a veszélyes hulladék, az alkalmazottak beleborították a gödörbe és felgyújtották. A kép jobb oldalán nem egy erdő sötétlik, hanem a Taurus gumigyár által több háztömbszerűen, emelet magasságban felhalmozott gumiabroncsok milliói, amelyek között utcák is nyíltak. Ha egy mondat erejéig el lehet térni az objektivitástól, ez a hely leginkább a pokol pöcegödréhez hasonlított.
Számos beszámoló keveredik a Chinoin mérgezéseiről, ezért érdemes különválasztani azokat, amelyek egyértelműen köthetők a váci telephelyhez. Ugyanis a gyógyszergyárnak országszerte voltak telephelyei, ahol ugyancsak előfordultak súlyos környezetszennyezések, például a diósgyőri (merkaptán), és a nagytétényi (rovarirtószer) egységekben. Fontos megjegyezni, hogy ezek a beszámolók a szervezett környezetvédelem előtti időkből származnak, a nyugalom megzavarására alkalmas eseményeket írnak le:
- 1980 júniusában a Dunavarsány és Bugyi között fekvő Felsővány telepen az erdő szélén a helyi termelőszövetkezet (TSZ) emberei kinyitották a Chinointól átvett foszgént tartalmazó 82 gázpalackot. A kiáramló gáz kiirtotta az erdő élővilágát, a lomb leperzselődött, a korabeli beszámolók szerint kosárszámra gyűjtötték be az elhullott állatokat, kifolyt szemű fácánok rohangáltak, miközben a közeli kertészetből huszonnégy felnőttet és tizennyolc gyereket vittek mérgezéssel kórházba. A foszgén erősen mérgező gáz, az első világháborúban harci gázként vetették be (a Chinoin az első világháború idején ténylegesen gyártott harci gázokat). A palackokat pénzért vette át a helyi TSZ a Chinointól, de a korabeli cikkekből nem derül ki, hogy a váci, vagy másik telephelyről kerültek ide.
- Ugyancsak 1980 júniusában a Chinoin a balatonkenesei Egyetértés Termelőszövetkezettel egyezett meg, és 300 tonna fenol és cián tartalmú vegyi anyagot borítottak be a litéri homokbányába, alig 1,5 kilométerre a Balatontól. Mivel a lerakás nem maradt titokban, a KÖJÁL kötelezte a gyárat a szennyezés felszámolására, mert az veszélyeztette volna a környék talajvizét. Itt sem szólnak arról a hírek, honnan került a bányagödörbe a hulladék.
 |
| Egy dunai sziget keresztelője a Chinoin gyár hulladékégető gödrében, 1981 július. |
- Az 1970-es évek vége felé Vác egyes részein a csapvíz zavarossá, sárgás színűvé vált, ami átható vegyszerszaggal társult. Ez felkeltette a lakosság aggodalmát, főként annak fényében, hogy hányással, hasmenéssel járó tüneteket észleltek. A Pest megyei egészségügyi hatóság szerint a lakosság körülbelül 20%-a érintett volt. A helyzet orvoslására irányuló kezdeményezések a bürokrácia útvesztőiben fulladtak kudarcba, szerintük az ivóvíz minősége megfelelő volt [6].
- "Ma 12 és fél ezer tonna ilyen megsemmisítésre váró anyagunk van és nagyon félő, hogyha valami történne, több száz milliós kárunk lenne és a szomszédos gyáraknak is, körülbelül több száz milliós kára származna, s emberi életek foroghatnának kockán, esetleg fél Vác leégne." -nyilatkozta Tóth Géza a Chinoin gyár műszaki igazgatója, a Kossuth rádiónak 1979 szeptemberében, melyet a Pest Megyei Hírlap idéz szó szerint. A cikk amúgy ilyenformán zárul: aggodalomra tehát nincs ok. [5].
- 1980. május 16-17-én 300 tonna veszélyes hulladékot égettek el a Chinoin hulladékgödrében, a Meteorológiai Intézet szakvéleményével a zsebükben, csakhogy a szélirány megváltozott és a mérgező füstöt a Duna felé fújta és elszennyezte azt, veszélyeztetve több millió ember ivóvízellátását. Budapesten négy napra le kellett állítani a Fővárosi Vízművek Felszíni Víztisztító Művét.
- 1981. február 14-én a Dunamenti Regionális Vízművek kezelésében lévő Vác déli vízmű kútjaiban ismeretlen eredetű szennyeződést mutattak ki. Vácott gyógyszerszagú csapvíz miatt panaszkodtak a város déli részén élők, de hasonló panaszok érkeztek a környékbeli településekről, pl. Sződligetről. Gödön a gyerekek között annyira sok volt az iskolai hiányzás, hogy járványra kezdtek gyanakodni [7]. A kutakat az észlelés után azonnal lezárták, ennek következtében több környékbeli településen ideiglenesen megszűnt az ivóvízszolgáltatás; a pótlást a Szentendrei-szigetről átvezetett ivóvízvezetékkel sikerült orvosolni. Érdekesség, hogy 1978 óta a vízmű vízjogi üzemelési engedély nélkül működött [7]. A vizsgálatok kimutatták, hogy az oldószeres szennyeződés (pl. l-butanol, benzol és toluol) a Chinoinból érkezett [6]. Az égetőgödör mellett vett talajminták rendkívül toxikusak voltak, a talajvízen bűzös, szerves folyadékot találtak, ráadásul ezek a nyílt levegőn sem vesztettek toxicitásukból, ezért az egyetlen lehetőség a talaj teljes cseréje volt.
- A vállalatot kötelezték a helyzet rendezésére, a szállítható hulladékokat Ausztriába vitték, a bécsi szemétégetőben semmisítették meg, azonban volt egy jelentős mennyiség, amit nem lehetett szállítani, olyan rossz állapotban voltak a tárolók. 1981. július 28-29-30-án, három napon keresztül újabb 350 tonna vegyi hulladékot égettek el a váci égetőgödörben. A szürreális sajtófotókon látható, hogy nézőként helyet foglaló minisztériumi alkalmazottaknak, sajtóknak székeket hordtak ki, ahonnan figyelhették az ég felé gomolygó fekete füstöt. A közeli gyárak munkásai három nap szabadságot kaptak az égetés idejére. Ezután 1982 februárjában megkezdődtek a talajcsere munkálatok, 9 ezer négyzetméter területről kb. 50 ezer köbméter talajt szállítottak el a geológusok által kijelölt mogyoródi riolittufa bányába. [4].
- Egy 1989-es cikkből kiderül, hogy a Chinoin tovább folytatta a környezetszennyezést, a szabad ég alatt rohadó hordókat az ígéretük ellenére nem szállították el. A talajcsere után a váci telephelyen egy égetőművet építettek, melynek szerepét később a dorogi égető vette át, de ezen a kéményen továbbra is dőlt a mérgező füst, a Chinoin nem volt hajlandó levegőtisztasági méréseket végezni. Az interjúban felmerült kérdésre, miszerint az égetőben állattetemeket is égettek tízezer-számra a vállalat nem reagált [3].
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése