Épül a sztálinvárosi kikötő

1954. nyarára készült el Dunaújváros — akkoriban Sztálinváros, azelőtt Dunapentele — kikötője. A Szalki-sziget lezárt mellékágában azonban nem ment zökkenőmentesen az építkezés. A laza talaj, az árvizek és az emberi hanyagság is hátráltatta a munkát. 

A munkálatok megkezdődnek 1950. körül.

Az 2016. év dunai szigete versenyt a dunaújvárosi Szalki-sziget nyerte, ennek kapcsán több cikk (pl. ez és ez) is megjelent, sőt TV-adás is foglalkozott a győzelemmel járó felelősséggel. Sok levelet, megkeresést kaptunk olvasóinktól, akik közül néhányan még képeket is csatoltak. Jiling Krisztián András több képet is küldött a Szalki-sziget 1950-es éveiből, amikor a sziget déli csúcsán megkezdődött a város képét a mai napig meghatározó kikötő építése. A Duna fölé emelkedő Mezőföld meredek, löszös magaspartja remek kilátó volt a fényképészek számára. 

1941-ben a Szalki-sziget csúcsa már "készen állt". Forrás: mapire.eu

1903-ban ért el a Duna-szabályozás Pentele faluhoz, ekkor robbantották fel a hajózás érdekében Szt. Pantaleon római romokra és azokból épült kolostorát, mely a település nevét is adta (Érdekes módon a sziget a szemközti településről kapta nevét). A szabályozás apropóját az adta, hogy 1890-ben és a rákövetkező évben is feltorlódott Pentelénél a jég, melynek visszaduzzasztó hatása akár Budapestet is érinthette.

A szabályozás során a Szalki-szigetet az árvízszint feletti magasságú keresztgáttal a parthoz kapcsolták, hogy magas vízállás esetén is megközelíthető legyen a Szalkszentmárton felé közlekedő rév. Az 1941-es térképen a rév Há. jelöléssel látható. A térképen már látható az első képen is megfigyelhető "nyúlvány" a sziget déli részén, amely nem más mint egy párhuzammű, mely ekkor még csak a középvízi medret szorította össze. Már ekkoriban is téli kikötőként volt nyilvántartva a Szalki-sziget öble, habár a kezdeti időszakban még csak a környékbeli hajómalmokat vontatták be ide a jég elől.

Épül a ruhagyár a szigeten (Fortepan Nr. 91081.)

A kikötő építéséről 1950-ben döntöttek. Két másik helyszín versenyzett a Szalki-szigettel; a Kisapostagi-sziget, valamint még délebbre a Kisapostag alatti folyószakasz. Mivel a kikötő a Dunai Vasmű igényeit szolgálta, célszerű volt hozzá minél közelebb felépíteni. A kapcsolattartást azonban nagyon megnehezítette a meredek löszfal szintkülönbsége. További gondot okozott a keresztgát alatt feliszapolódott öböl, hiszen 50 éve nem volt vízmozgás a mellékágban. 

Az építkezés még Dunapentelén kezdődött, de Sztálinvárosban ért véget. 1951. november hetedikén, a vasmű első csapolása után nevezték át a várost az 1961-ig viselt nevére; Sztálinvárosra.  

A kikötő vasbeton szekrényeinek lerakása (Fortepan Nr. 91581.)

Éppen ezért a munkálatokat a mellékág kotrásával kellett kezdeni. Először a kikötő bejárati csatornáját készítették el, majd a II. ütemben a kikötőmedencét mélyítették ki, hogy az építésben részt vevő hajók gond nélkül ki-be közlekedhessenek. Szükség is volt a kellő mélységű mederre, ugyanis 53 darab hatalmas vasbeton szekrényt kellett ide szállítani vízi úton. Közülük 51 darab 10*10*10 méter, azaz 1000 köbméter méretű volt kettő pedig 10*10*22,69 méteres. 

Vasbeton szekrények és a jeges Duna (forrás: Kisely Tamás)

A vasbeton szekrényeket egy vezérárokba letett fél méter vastag kőszórásra alapozták. A lerakott szekrények 562,5 méter hosszú kikötő partfalat alkottak. Ezen a hosszon összesen 6 uszály tudott egy időben horgonyozni. 1952 nyarára került az összes szekrény a helyére, ez után kezdődhetett a mögöttes terület feltöltése. Ide iszapmentes homokot s kavicsot töltöttek be, majd tömörítették az anyagot, hiszen el kellett bírnia a kirakodott anyagot, a vasúti kocsikat, a sínpályát és a kikötői darut is. A közel két méteres feltöltés során a Szalki-sziget déli része ármentes területté vált.

1952. Épül a ruhagyár, déli irányban épül ki a kikötői partfal.

A feltöltést azonban szakszerűtlenül végezték, így a 40-53. szekrény elcsúszott, vízszintes irányba majdnem 6 métert, míg függőlegesen 60 centimétert. Ezért ki kellett szedni a szekrénybe már betöltött homokos kavicsot, majd újból ki kellett kotorni a vezérárkot és letenni az alapozást. 

1954 júliusában készült el a kikötő. Ugyanebben az évben, ugyanebben a hónapban a Dunán levonuló árvíz a partfal süllyedését okozta; a tömörödés következtében elmozduló szekrények között a feltöltött laza üledék kifolyt a mellékágba, szabályos hordalékkúpokat alkotva. 

Az elkészült kikötő

1957 nyarán akkora mennyiségű ércet halmoztak fel a kikötőben, hogy a partfalat alkotó szekrények újból elmozdultak. A rakpart átlagosan 20 centimétert süllyedt, a legnagyobb elmozdulás közel egy méteres volt, míg a vízszintes elmozdulás 63 centiméter volt. Ha a partfal élét ma megnézzük, ez a kidudorodás még ma is jól látszik. Az elmozdulás következtében a vasúti pálya és a darupályát is ki kellett javítani. 

1957-re készült el a kikötő emblematikus épülete, a Vörös Október Ruhagyár, ahol a fénykorban 700 munkás dolgozott. A gyárat 1993-ban privatizálták, 2005-ben, a megszűnés évében is 300 alkalmazottnak adott megélhetést. 

A vízisportolók is birtokba vették a kikötőt 1965.

A kikötő partfalának stabilitását az 1960-as években sikrült biztosítani végül, a kikötő azóta is Magyarország legforgalmasabbjai közé tartozik. 2013-ban évi 1,4 millió tonna árut rakodtak ki- és be, de a teljes kapacitás elérheti a 3,2 millió tonnát.

Amikor az uszályok végre birtokba vehették az öblöt, a helybéli vízisport élet is fellendült. Jól megfér itt egymás mellett a kajak és a szén-, vagy ércszállító uszály. Azóta is ez a kettősség jellemzi a Szalki-sziget öböllé alakított mellékágát. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Kisely Tamás: Dunaújvárosi kikötő fejlesztése, fedett áruberakó és daruzott raktártelepítése
• Tőry Kálmán: Duna és szabályozása. Akadémiai kiadó 1952.