Mikor a Duna Gödön át folyt

írta: Horváth Tibor

Ha csak annyit tudnánk az alábbi képről, hogy valahol Göd mellett készült, akkor elsőre azt is gondolhatnánk, hogy – bár vizet nem látunk rajta, de – ez egy homokbucka a Duna-parton. A valóságban azonban a kép a Duna mai partjától majdnem 3 km-re keletre készült. A távolság azonban nemcsak horizontális, hanem vertikális síkon is jelentős; míg a mai Duna víztükre nagyjából 100 méter magasságban van a Balti-tenger szintje felett, addig a fenti kép (a Google Earth szerint) 170 méteres magasságban. Márpedig e homok első ránézésre nagyon hasonlít például a homokszigetünkön található homokra. Hogy került ilyen „lehetetlen” helyre?

2-3 millió éve Göd és környéke egy már szárazulattá vált tófenéki terület volt, annak is nagyjából északnyugati partközeli sávjában. Észak felől érkező vízfolyások lerakódó hordalékai nyomultak egyre lejjebb, fokozatosan töltögetve a medencét. Az első feltöltésekben a Duna nagy valószínűséggel még nem vett részt, hiszen akkoriban még a Kisalföld nyugati szélén déli irányban folyt tovább. Kb. 2 millió éve terelődött annyira keletre, hogy medrét onnantól kezdve lassan egyre mélyebbre vájta az emelkedő visegrádi halmok között, s folytatta a Pesti-síkság feltöltését.

Az V. terasz anyagát lerakó Duna-ágak a günz glaciális (600.000 éve) idején

A fenti kiegészített térképen az ősi Duna egy elképzelhető folyásirányát ábrázoltam, Pécsi Márton kutatásai és megfigyelései alapján. Akkori keleti partjának több szakaszán a mai napig megmaradtak olyan kavics-lerakódási sávok a felszín alatt (ún. Duna-teraszok), amelyek alapján nagyjából sejthetjük az akkori meder vonalát. A folyó szélességét nehéz lenne megbecsülni – az idők folyamán többször változott a vízhozammal együtt; ez az ingadozás (vízhozam, hordalékmennyiség és –minőség tekintetében) pedig különösen az elmúlt egymillió éven belül egymást váltó jégkorszakok és köztes idők során lehetett jelentős. A többé-kevésbé sík területen az is valószínű, hogy egy szigetekkel tarkított Duna-szakasz volt akkoriban a Pesti-síkság. E síkság kelet felőli emelkedése kényszerítette a Dunát egyre nyugatabbra, szintén az utolsó néhányszázezer év folyamán.
 

Miocén agyagból felépülő, homokkal fedett Csomádi-dombok

 
Emiatt Göd mai felszíni formái meglehetősen fiatalok – félmillió évnél nem idősebbek. Amíg a Duna Gödtől jóval keletebbre folyt, addig a már említett keleti parti teraszokkal szemben a nyugati partján is hagyott lerakódásokat, de a nyugat felé vándorlás során azokat rendre elmosta. Helyettük vastagon rakott le folyami homokot – nem véletlen, hogy Gödtől és Dunakeszitől keletre több homokbánya is működik. Az alábbi képek némelyikén gyönyörű szépen kirajzolódnak a folyóvízi lerakódás rétegei.
 

"Kimerített" homokbánya Fóttól északra (1.)

Rétegzett homok a HO-VAN homokbányában, Alsógödtől keletre (2.)

Pleisztocén és holocén rétegek találkozása (2.)

Frissen nyitott homokbánya Göd és a Jancsi-hegy között (3.)

Gödöt és környékét jó ideje tartó mélybeni mozgások teszik enyhén hullámossá. Itt-ott megfigyelhetők futóhomok-képződmények (legszembetűnőbben a Nevelek-dűlőben), valamint a felszín felső rétegeit a szélfújta homok alkotja, de alapvetően mélybeni gyűrődések (Jancsi-hegy és a csomádi dombok), felboltozódások és árkok (Nagy-Gödi Árok, Súgó Árok) teszik változatossá a felszínt. A fentebbi (Alsógödtől keletre található) homokbányai képek szintén egy ilyen felboltozódott területen készültek (amely kb. 70 méteres magassággal múlja felül a Duna mai szintjét) – ez a kiemelkedés (Tetétlen-dűlő) szépen látszik, ha pl. vasúton érkezünk Budapest felől; Dunakeszi-Gyártelep és Alsógöd között kelet felé tekintve.

A Nevelek szélfútta homokbuckái

Nyílt homokfelszín a Nevelek-dűlőben

Vízmosás, vagy szerkezeti árok? A Nagy-Gödi árok.

A Súgó árok oldala a Jancsi-hegytől nyugatra

Mindezek után megadható a válasz a bejegyzés elején feltett kérdésre – ám a kérdést helyesebb megfordítani: hová tűnt a Duna az akkori lerakódásai fölül? A Duna egy korábbi korszakában (0,5-1 millió éve) rakta le azokat, amikor még Gödtől keletre folyt. A folyó nyugat felé terelődésének okai a tágabb környék (még keletebbre fekvő területek) emelkedése és felgyűrődései – ez utóbbiaknak köszönhetően találunk ma dunai eredetű lerakódásokat a folyó mai szintjétől számított jelentős magasságban is.

Végezetül egy kép arról, ami konkrétan Alsógöd alatt van közvetlenül. Szerencsémre pont e bejegyzés írása idején cserélte ki az Elektromos Művek az oszlopát a házunk előtt, és az új, vaskosabb oszlop alapjának jó 2 méteres gödröt ástak. Ha ezek a rétegek mesélni tudnának…!!!

A szerző:

Horváth Tibor vagyok, a hétköznapi életben könyvelő, csak amatőr szinten foglalkozom földtannal. Kiskorom óta sokat járok kint a Göd környéki földeken, így kezdett el egyre jobban érdekelni, hogy miként is alakult a felszín, és ami még titokzatosabb, hogy mi rejlik a mélyebb rétegekben."
______________________________________________________________
Felhasznált irodalom:

•  Dr. Pécsi Márton: Budapest természeti képe (Akadémiai Kiadó, 1958)
•  Dr. Pécsi Márton: A magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana (Akadémiai Kiadó, 1959)
•  Halaváts Gyula: A budapest-vidéki kavicsok kora (Földrajzi Közlöny, 1898)
•  Strömpl Gábor: A visegrádi Dunaszoros és a Pesti-síkság fiatalabb kavicstelepei (Földtani Közlöny, 1913)
•  Szabó József: Göd környéke forrásainak geológiai s hidrográfiai viszonyai (MTA, 1888)
•  Burján Balázs: Budapest-környéki idős Duna-teraszok nehézásvány-tartalmának statisztikai vizsgálata (Földrajzi Értesítő, 2003)
•  Burján Balázs: A budapesti V. terasz általános üledékképződési modellje
•  Fürt Renáta: A Dunakanyar hajózási problémái (TDK Konferencia, 2010)
•  Vass Dániel: A Gödi-sziget és mellékág hidrológiai viszonyai (2008)

Köszönet a Ho-Van Kft.-nek, hogy a bányagödör oldaláról készíthettem néhány felvételt!

Hattyúk a Dunán

írta: Selmeczi Kovács Ádám

A hattyúkat mindenki ismeri, s ha hirtelen más nem is, legalább a tisztaság, fehérség jelképeként megjelenik tudatunkban, mikor erre a madárra gondolunk. A madártani szakközönségnek azonban korántsem ez az ártatlan tisztaság jut az eszébe, hanem épp a fordítottja, amelyet a Duna mellett élők a téli hattyúetetésekkor tapasztalhatnak meg: e nagytestű madarak sokszor agresszíven lépnek fel, korántsem félősek és saját fajtársaikon kívül másokat – pl. a récéket – is „elmarnak” az élelemforrástól. 

 

Bütykös hattyú gúnár offenzívában

 

Hazánkban három hattyúfaj fordul elő, de ezek közül a hétköznapi ember gyakorlatilag csak a bütykös hattyúval (Cygnus olor) találkozik. A Duna mentén elsősorban télvíz idején tűnnek fel az ember közelségét is elviselő példányai, amelyek az olvadás kezdetén visszatérnek a hínárral benőtt tavaknál, öblöknél lévő fészkelőterületükre.

Hazánkban e faj a nagy mocsarak, lápok lecsapolásával pusztult ki, s csak alig 30 éve vált újra a hazai fészkelő madárfauna tagjává. Hogy lehet ez, amikor a természetes vizes élőhelyek nem szaporodtak meg és javultak fel? A bütykös hattyú azon kevés vízimadárfajok egyike, amely nagyszerű alkalmazkodóképességgel bír, s így a mesterséges vizek (halastavak, bányatavak, stb.) adta lehetőségeket is ki tudja használni, bár emellett nem elhanyagolható az sem, hogy a nálunk élők zöme parkokban, élőkertekben tartott állományokból származó „félvad” hattyú.

 

A Kismarosi-sziget mellékágában fészkelő pár hat fiókát nevel idén (a képen látható tojó a 10TH, párja a 39TE színes jelölőgyűrűt viseli)

 

Magyarországon mintegy 400 pár hattyú fészkel, részben a Duna menti területeken. Felmerül a kérdés, hogy ha ilyen kevés fészkelő pár van nálunk, akkor honnan kerül pl. a Balatonra nyár közepén az a „rengeteg” hattyú? Tudni kell, hogy a vízimadarak nyári vedlése (az ún. lohosodás) a röpképesség elvesztésével jár, amíg a szárnytollak le nem cserélődnek. Ez nem kis kockázat a madarak számára, így ilyenkor biztonságos helyet kell keressenek. Közép-Európa legnagyobb tavánál jobbat nem is találhatnak, így hozzánk jár a környező országok hattyúnépessége is: nyár derekán nem ritkán láthatunk horvát, lengyel, szlovák „turistákat”.

S hogy honnan is lehet tudni, hogy milyen nációba tartozó hattyúról van szó, arra a különböző madártani szervezetek által végzett színes gyűrűzési program adja meg a választ. Ennek lényege, hogy a madarak lábára, vagy akár nyakára színes (legtöbbször sárga) gyűrű kerül, amely nem különösebben zavarja madarat, viszont rengeteg információt szolgáltat, hiszen egyedileg azonosíthatóvá teszi a szemre egyforma hattyúkat.

 

A 67JA nyakgyűrűt viselő példány egy fiatal madár társaságában

 

A kizárólag növényi táplálékon élő hattyúk a tél beálltával elhagyni kényszerülnek az állóvizeket, s kiszorulnak a nagy folyókra, ahol az állatszerető emberek kenyérrel és egyebekkel táplálják őket, amelyre sokszor nagy szükség is van.

A jól látható sárga nyak- vagy lábgyűrűk természetesen a hozzá nem értő, jó szándékú emberek figyelmét is felkeltik, s sokszor megpróbálják a szelídebb madarakról „leműteni”, amely a madárnak (is) több kárt okozhat, mint hasznot. Ellenben a nem szakember érdeklődők által leolvasott, biztos adatok is nagy segítséget, tudományos értékű információt jelentenek, amelyekre szükség van!

A leolvasási adatok a Magyar Madárgyűrűzési Központ címére (ringers@mme.hu) küldhetők be a megfigyelési körülmények feltüntetésével együttesen.

A ritka rokonok

Ahogy említettem, a közismert bütykös mellett a hattyúk két másik, ritka faja is előfordul hazánkban.

Az énekes hattyú (Cygnus cygnus) több mint 200 éve tűnt el fészkelő faunánkból. Azóta északi költőhelyéről rendszertelenül megjelenő, elsősorban téli vendégként volt ismert, mígnem 2005-ben – igazi nemzetközi madártani szenzációt keltve – az Ipoly-völgyében megtelepedett, s azóta is évről-évre sikerrel fészkel egy pár. A család tagjai a fészkelési idő után időnként a Dunakanyarban is felbukkannak.

 

Az Ipoly-völgyi énekes hattyú (Cygnus cygnus) család egy része:
a tojó (a kép bal szélén) és két fiatal a Pilismaróti-öbölben

  

A kis hattyú (Cygnus columbianus) a leginkább emberkerülő (északi elterjedésű) faj, Magyarországon igen ritka kóborlóként tartjuk nyilván. Ennek fényében különösen érdekes jelenség volt, amikor 2010 telén egy fiatal példánya bukkant fel az Esztergom és Párkány között ingázó dunai bütykös hattyúk közt, amely átvette a gyakori rokon viselkedésformáit, így többek közt igen bizalmassá vált, s ezzel egy csapásra az etetőhelyet felkereső laikusok és terepi madarászok kedvencévé vált.

 

A kis hattyú (Cygnus columbianus) tényleg kicsi: az előtérben a bizalmas fiatal madár, a háttérben pedig egy kétszer akkora – szintén fiatal – bütykös hattyú

 
A szerző:

Selmeczi Kovács Ádám természetvédelmi mérnök, a Duna-Ipoly Nemzeti Park tájegységvezetője, a dunai vízimadarak szerelmese vagyok. Két évtizede foglalkozom a Dunakanyar élőhelyeinek és fajainak védelmével, korábban a civil, újabban pedig az állami természetvédelem keretein belül. Terepen végzett munkáim elsősorban a telelő és átvonuló madárfajokhoz kötnek.

_______________________________________________________________________

© Selmeczi Kovács Ádám – www.fotoska.hu

A bejegyzés író pályázat lezárult!

Nagy örömömre a mai éjjel, éppen a határidő lejárta előtt beérkezett két pályaművel együtt összesen négyen kerültek versenybe a díjért, az egy éves Földgömb előfizetésért! Témakörök szerint: volt földtan; kő és homok, voltak madarak és volt tájlélekrajz is. Most nem is árulnék el erről többet!...

A beérkezett munkák elbírálása: A bejegyzéseket kétnaponta (az elsőt holnap reggel 8 órától) fogom közzétenni itt a blogon, a beérkezésük sorrendjében. Tehát az elsőt 06.27-én, majd 06.29-én, 07.01-jén, az utolsót pedig 07.03-án. A pályázók egymás műveit fogják értékelni majd nekem elküldött e-mailben (sajátjukra nem szavazhatnak), de lesz lehetősége a közönségnek is részt vennie a győztes kiválasztásában. A Dunai Szigetek facebook oldalán minden egyes bejegyzés mellé kerülő "like"-ért és megosztásért egy pontot kap a pályázó. Aki a legtöbbet szerezte az a végelszámolásnál egy plusz pontot szerez az alábbi táblázatban. Szóval tessék szólni a szomszédoknak, rokonoknak, csoport- és munkatársaknak, hogy itt a remek alkalom szavazni! Amennyiben a végén pontegyenlőség alakulna ki én fogom kiválasztani a győztest, mégpedig július 10-én, kedden este 8-kor. Eddig tart a facebook szavazás is.

 

Ha bármi kérdés merül fel az elbírálással kapcsoltban, vagy valami nem érthető, esetleg tisztázásra szorul, nyugodtan lehet írni a mellékelt e-mail címre, vagy szóban, kommentben, esetleg a facebookon!

Még egyszer köszönöm mindazoknak, akik vették a fáradságot és megírták a pályázatukat! Akik pedig ezek olvasása során csapnak majd az asztalra, mondván:  "ilyet én is tudtam volna írni!", azok se keseredjenek el, lesz még lehetőségük bejegyzést írni a Dunai Szigetekre! 

Lángban álló dunai szigettenger - Archív felvételek Magyarország 1944-es bombázásáról

IN ENGLISH

Szorgos halál kutatja ezt a kort... 1944 késő nyarán és őszén amerikai bombázók által magyar célpontokról készült fényképeket tett közzé a Fortepan.hu honlap. Kettősség rejtőzik ezekben a felvételekben. Verőfényben fürödve hömpölyög a Duna, kavicsos partjain akár strandolókat is láthatnánk, ahogy a bárányfelhők közül kibukkanó bombázókat nézik, félig eltakarva szemüket. Odafentről pedig az amerikai fiatalemberek mint térképet látják Magyarországot, melyen piros kereszt jelöli az elpusztítandó létesítményeket. Gombnyomással oldják ki terhüket a repülőgépek, majd dolguk végeztével örülnek, ha ép bőrrel visszatérhetnek Itáliába. És az egyik gépen egy ijedt fényképész dokumentálja, hogy mennyit sikerült elvégezni az aznapi munkából.

A fortepanos képek közül csak azokat válogattam ki, melyek kapcsolatban állnak a Dunával. Az első képen az almásfüzitői "Magyarországi Vácuum Olaj Üzemek Magyar Királyi Kincstár kezelésében" elnevezésű - a háború előtt amerikai tulajdonban álló - olajfinomító látható az 1944. augusztus 9-i légitámadás után. Tőle északra az akkor még szabályozatlan Prépost-sziget, s rajta a korábbi fejlődési periódusok tanulmányozhatók. Az üzemtől délre elhagyott óholocén mederben feketéllik a víz.

A második képen Győr városa látható. A belvároshoz közelebb lévő gyártelepek már lángolnak, míg a mai Audi gyár melletti csatornát éppen felrobbanó bombák füstje takarja el.

Az almásfüzitői bombázás képei keleti irányból. A Duna mindkét partja Magyarország, háttérben az egyesített Komárom, az Erzsébet-sziget, valamint az embrionális állapotban lévő Szőnyi-sziget látszik. A kép jobb oldalán alul a Zsitvatorok vize feketéllik.

Az almásfüzitői olajfinomító felülről. Füst takarja el a Prépost-szigetet. A képen folyásirányban fölfelé az egykori Brigetiot övező Duna-meder íve látható, szemben pedig Pat derékszíj parcellái. A Duna aznap, augusztus 9-én Vácnál mért 474 centiméteres tetőzés után lassan apadt. A parton ezért nem látni fehéren csillogó kavicsfelszínt. A németek által leszerelt üzem területét a megrongálódott töltésen áttörő jeges árvíz öntötte el 1945 februárjában.

1944. szeptember 5-én a 464. bombázó csoport gépei támadják a szobi Ipolyon átívelő hidat. A híd sértetlen maradt a támadás után. Vácnál ekkor 184 centiméteres vízállást mértek, a partot két oldalról a sekély vízre jellemző homokos-kavicsos mederanyag kíséri. Háttérben a Garam torkolata, a Helembai-, Dédai- és Törpe-sziget. A meder közepén két fiatal zátony bukkan a habok fölé. Szobbal szemben a szántóföldektől csíkos parton mintha egy régi sziget körvonalai rajzolódnának ki.

Valahol Sződ fölött készülhetett ez a fénykép az égő Ferencvárosról. Jobbra a Szentendrei-sziget déli csúcsa éppen belóg a képbe, míg Budapesttől délre a Csepel-sziget tömbjét emeli ki a Duna két világos szalagja.

Pesthidegkút felől tekintünk a lángoló Budapestre. A Duna hidak még állnak. A bombázók elsősorban ipari létesítményeket, valamint pályaudvarokat és az utánpótlás szempontjából létfontosságú vonalakat támadtak. Az Óbudai-sziget ekkor még mezőgazdasági terület, mögötte az Északi összekötő híd jelöli a Népszigetet. A repülőgépek mögül éppen csak előbukkan a Margit-sziget.

A vékonyka Ráckevei Dunára hullanak a bombák a Gubacsi híd fölött. Pestszenterzsébet gyárai és vasútállomása lángolnak, füstjük eltakarja a Kis- és Nagy-Zsidó-szigetet.

A Csepel-sziget északi részén található Weiss Manfréd-féle ipartelep ekkor már az SS birtokában volt. A légitámadás a tőle északra fekvő kikötőt érte. Utólag fehér kerettel jelölték meg a célpontot a fényképen. Néhány bomba jutott a jobb partra is, a Budafok-Alberfalva vasútvonal mentén bombatölcsérek és füst látható. Valahol a parton ekkor még áll a Kutyavilla csárda.

Ez a kép néhány bombával korábban készült az előzőnél. Itt még nem lyuggatták ki a budafoki szántókat és a füst is valamivel alacsonyabban száll. A kikötő tiszta fekete vize élesen elüt a Duna hordalékosabb, világos színétől.

A Lágymányosi-öböl, valamint a Déli összekötő vasúti híd fölött készült ez a felvétel. Számtalan bombát nyelt el a Duna ott, ahol ma már az ELTE tömbje található. Az öböl fokozatos feltöltését jól mutatják a lerakott föld és építési törmelék által kirajzolt félkörök. A sziget északi csúcsán lévő szántóföldekre is jutott bombatölcsér, de a Kvassay-zsilip szerencsésen átvészelte a támadást.

A lángoló csepeli kikötő és a gubacsi ipartelepek  füstje egyetlen fekete felhővé keveredik. Mintha egy óriási vulkán tört volna ki a Csepel-szigeten. 

Szigetszentmiklós, Taksony és Dunaharaszti települések láthatók ezen a képen. A közelmúltban felépült Kvassay-zsilip révén alig csordogál víz a Ráckevei Dunában. A keskeny folyót két oldalról övező sötétebb területek jelölik ki a szabályozás előtti medret. A taksonyi Közönséges-sziget kiszáradt mellékága miatt már nagyrészt összeforrt a balparttal.

Az erdővel borított Beliczay-szigetről ismerhető fel, éppen merre járnak a bombázók. A sziget jól elválik a világosabb (szárazabb) dunántúli környezetéből. A Háros-sziget fele még belelóg a kép jobb oldalán, de a Kis-Háros-sziget még nem bukkant a hullámok fölé. Az amerikai bombázók a tököli katonai repülőteret támadják.

A bajai híd bombázása az egyetlen kakukktojás felvétel. A kép nem a fortepanról származik, hanem innen.

A még Magyarországhoz tartozó Újvidék madártávlati képe a Szerémség irányából. A szerémségi Péterváradtól északra már feltöltődött medrek övezik a Hadi-szigetet, melyet övzátony-sarlólapos mintázat csíkoz. Ugyancsak összeforrt a bácskai parttal a Kapitány-sziget és a kácsi Felber-sziget. A felvétel előtérében a nedvességtől feketéllő, összeolvadt Kamanci-szigetek (Ada Sremska Kamenica).

Kilátás a Bácska fölött repülő bombázókból dél felé, Pétervárad és a Szerémség irányában. Újvidéket fehér füst borítja. Az összes képről a támadó kötelékek közül egyet tudtam azonosítani, a 464th Bombardment Group-ot. A hadtörténeti elemzést nem vállalom, befejezésül inkább Radnóti szavait idézem:

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. 

(1944. január 17.) 

Egy centi sár miatt nem nyitott ki a Neszmélyi Hajóskanzen

 

Azt hiszem megvan a dunai vízállás-előrejelzés megszűnésének első áldozata. Ez pedig nem más mint a Neszmélyi Hajóskanzen, ahová a blog szervezésében 9 lelkes ember gyűlt össze, hogy megtekintse többek között az itt kiállított Lajta monitort. Délelőtt fél tizenegykor, fél órával a nyitás után érkeztünk, örömmel konstatálva, hogy szerencsére nem 2 nappal ezelőtt érkeztünk oda, amikor az egész part víz alatt volt. A magas vízállás nedves és sáros nyoma még ott száradt a műkő sétányon.

Egy papírt kitenni (szigorúan a magyar feliratra) mindig könnyebb mint felszámolni a problémát.

 

Nem is gondoltuk volna, hogy ez a vékony iszapréteg fogja meghiúsítani a kirándulásunkat, melyért oda-vissza 200 kilométert tettünk meg. Gondoltuk megnézzük a Lajta monitort, mielőtt a Kossuth térre vontatják, és talán lesz belőle némi ingyen reklám is a Hajóskanzen számára. Végül sajnos minden másképp alakult mint ahogy azt elterveztük.

 

Leküzdhetetlen akadály

A bejáratnál mindössze egyetlen kézzel írt papír tájékoztatta a számos látogatót, hogy aznap csak du. 3-kor nyit a hely. Kérdésünkre, hogy mi az oka a csúszásnak az volt a válasz, hogy a sáros hajóhídra nem engedhetnek föl embert, mert balesetveszélyes. Nos a három általunk meglátogatott hajóhíd közül a Neszmélyé tökéletesen száraz és tiszta volt, az előző este még vendégek aludtak a szállásként is funkcionáló hajó fedélzetén. A Zoltán gőzhajó feljáróján egy centi iszap és némi ráragadt uszadék volt, amit két rúgással le is takarítottunk róla. A Lajta monitor feljáratán vékony, iszapból származó porréteg hevert. Az árvíz pedig állítólag péntek este levonult. A skanzen alkalmazottai hajthatatlannak bizonyultak, hiába ajánlottuk föl Zubreczki Dáviddal együtt (akiről érdemes tudni, hogy eddig mind a négy dunai szigetes kiránduláson megjelent), hogy segítünk letakarítani. A hajóskanzen honlapján semmiféle tájékoztatás nem jelent meg arról, hogy a partot elöntötte volna az árvíz, ami miatt a hajók nem látogathatók. Miért nem telefonáltunk oda előre? - hangzott a magválaszolhatatlan kérdés. És úgy döntöttünk nem erőltetjük tovább a dolgot, elköltjük a belépőkre és büfére szánt pénzt valahol máshol. Ahogy szétnéztünk, sokan cselekedtek hasonlóképpen.

Ki tudja, visszatér-e az árvíz?

Dél körül pedig megkezdődött a takarítás, de mi már nem vártuk meg a végét. Útban a Tatára azon gondolkodtam, vajon a Hajóskanzen hogyan tervez előre vízállás-előrejelzés hiányában? A helyiektől megtudtuk, hogy 440 centiméteres komáromi vízállásnál az egész part víz alá kerül és kénytelenek bezárni. (Vasárnap reggel Komáromban 375 centimétert mértek.) Eddig elég volt leolvasni a hydroinfo.hu honlapon található előrejelzés görbéről a másnapi, jövő heti, esetleg  távolabbi adatokat, hogy tudni lehessen, kinyithat-e a Hajóskanzen, vagy sem. Lesz-e bevétel, vagy sem? A látogatók szempontjából sem mellékes, (amennyiben szeretik a kirándulásaikat előre megtervezni) hogy aznap reggel kénytelenek-e szembesülni a ténnyel, hogy meghaladta a vízállás a kritikus értéket és nem érdemes elindulni Neszmélyre. És a Neszmélyi Hajóskanzen csupán egyetlen a sok száz és ezer dunai múzeum, büfé, révátkelő, strand közül, amely bevételt termel, adózik és gyarapítja a nemzetgazdaságot. Valamiért az az angol dal jutott az eszembe, amely így végződik: máskor verd be jól a patkószöget!

Búcsúpillantás a Lajta monitorra. Talán majd legközelebb (az Országház előtt).

Hazafelé már a marketinges tanulmányaim utolsó megmaradt emlékében bíztam: a negatív reklám is reklám. Legközelebbi látogatásunk alkalmával megvárjuk míg a vízállás tartósan 350 cm alatt marad Komáromnál! (Persze csak akkor, ha lesz még vízállásjelentés...)

Duna szabályozás és Ipoly takarítás

Két nagyszerű videót kaptam a minap Pataki Zsolttól, Vácról. Sajnos ideje hiányában nem nevezte be őket a bejegyzésíró pályázatra, ezért kénytelen vagyok én méltatni őket. Az elsőn, saját készítésű felvételein keresztül mutatja be - tudtán kívül - a doktori dolgozatom főbb témaköreit. Alig pár percbe sűríti mindazt, amiről itt a blogon is már számtalan bejegyzés szólt; a folyó szabályozását, a meder mélyülését, a döbbenetes mennyiségű kitermelt sódert és az egyre szélsőségesebbé váló vízjárást. A felvételek helyszíneit és időpontjait remekül választotta meg, hangulatos képeiről úgy vélem sok embert fognak a hétvégén a partra csábítani. Külön öröm a gondolatébresztő bevezető, ahol mindenki végiggondolhatja, mit is jelent számára a Duna. Úgy gondoltam, hogy ideje a Dunai Szigetek blogon a sok szöveg mellett a mozgóképet is segítségül hívni, ha a Dunát meg akarjuk mutatni a maga sokszínűségében.

Kék Dunán fehér hajó from Pataki Zsolt on Vimeo.

A második videót egy nagyon szimpatikus kezdeményezés miatt illesztettem be. Idén július 6. és 8. között szervezi a Magosfa Alapítvány Ipolytisztítási akcióját. 20 lelkes ember kenuval végigjárja az Ipoly völgy alsó 40 kilométeres szakaszát és ott minden fellelhető szemetet megpróbálnak összegyűjteni. Ugyan a 20 fő már összegyűlt, de nem hiszem, hogy haragudnának, ha a Tésa és Szob közötti partokon százak követnék a példájukat. Kedvcsinálónak tehát ajánlanám Pataki Zsolt másik felvételét a Duna egyik kedves mellékfolyójáról, az Ipolyról. 

Az Alsó-Ipoly-völgy 2010. május 17-én from Pataki Zsolt on Vimeo.

További információk a magosfa.hu honlapon!

Virágzó Duna

 

A tiszavirág jobb marketingjének köszönhetően a dunavirág csak a második helyet foglalja el a kérészek nem létező ismertségi versenyében. Egykor híres rokonához hasonlóan virágzott tőle a Duna és annak összes mellékfolyója. Napjainkban jól körülhatárolható körre szűkült ismeretsége, főként (hidro)biológusok, ökológusok és lelkes horgászok gondolnak növény helyett állatra, ha valahol szóba kerül a dunavirág neve.

  

Dunavirágok rajzása Brehm könyvében.

 

Hogy mikor kapta a Fehér kérész (Polymitarcys virgo Ol. máshol: Ephoron virgo) a dunavirág nevet? Dátumra utaló nyomot sajnos nem találtam. Brehm alább hivatkozott, a múlt század 20-as éveiben íródott művében, még az előbbi név szerepel. A kérészekről már Arisztotelész is megemlékezett annak idején:

„A Hypanis-folyón, mely a Boszporusba ömlik, a nyári nap fordultával szedernagyságú zsákocskák uszkálnak, amelyekből szárnyas állatocskák bújnak ki, estig röpködnek, azután elbágyadnak s napnyugtával elhalnak.”

Dunai utazásáról szóló, 1726-ban kiadott művében Margsigli gróf is említi őket. Azt nem tudni, hogy pontosan a duna-, vagy tiszavirágot látta, utóbbi ugyanis régebben megtalálható volt a Dunában, sőt a Drávában és a Nyitrában is.

A kérészek ma egy hanyatló rovarrendhez tartoznak, mely a földtörténet során először a Perm (299-251 ma) időszakban jelent meg. Nagyszerű példányait ma főként borostyánkőbe fagyva láthatjuk teljes életnagyságban. A dunavirágot elsőként Olivier (Ol.) írta le 1791-ben.

Gyakori tévedés, hogy ezek a rovarok mindösszesen 2 napig élnek. A félreértés eloszlatása végett nézzük végig egy dunavirág élettörténetét születéstől egészen a halálig:

A kérészek petéi a vízben, a meder aljzatán kelnek ki. 6-7 hónap is eltelik a peterakás és a fejlődés megindulása között. A lárva állapot során a egyre mélyebbre ássák be magukat a folyó aljzatát alkotó anyagba. Kacskaringós járatokat építenek maguknak az iszapban. Szeretik a tisza és oxigénben dús vizet. Egy lárva élete 19-27 vedléssel megszakított lárvaállapotból áll. Azt az állapotot, amikor a kérész lárvák nemi jellege is meghatározható nympha stádiumnak nevezzük. A kérészek lárvaállapota 2-3 évig tart, ami ugyanúgy az életükhöz tartozik, minta a víz felett eltöltött rövidke idejük. Érdekesség, hogy a nymphák meglehetősen fotofóbok, azaz fénykerülők. De ezt különös módon később kinövik.

Amikor a nymphák légzőnyílásai végül kialakulnak, a testük megtelik levegővel és a felszínre emelkednek.  A víz felszínét elérve levetik "nadrágjukat". Pár órán keresztül sub-imago állapotban, egy levélen, vagy fűszálon várják ki, míg megkeményedik testük és képesekké válnak a repülésre.

A "virágzás" legtöbbször a hőmérséklettől függően július végén, augusztus elején késő délután, vagy estefelé figyelhető meg. Ez tulajdonképpen az a rövid időszak, amikor a párzásuk zajlik. Egy kifejlett kérész átlagosan 2 napig él, de a párzásukat halogató hímeknél ez az időszak hosszabb is lehet. A dunavirágról jegyezték föl, hogy nem kötődnek annyira a vízhez  mint tiszai testvéreik, hanem ellepik a környező területeket, településeket is. Kifejlett állapotukban a kérészek már megfeledkeznek a fénnyel szemben érzett gyermekkori viszolygásuktól. Fénycsapdával nagyon könnyű elfogni őket, ilyenkor a nyílt lángba is gondolkodás nélkül egyenesen belerepülnek. Rajzáskor a halak és madarak előszeretettel lakmároznak belőlük.

Miután lerakták petéiket - egy nőstény átlagosan 1600 darabot - elpusztulnak.

 

Dunavirágok peterakás közben http://fr.wikipedia.org/wiki/Ephoron_virgo

 

A dunavirág hazánkban természetvédelmi oltalom alatt áll, egy példányának eszmei értéke 2000 forint. Sajnos napjainkban egyre ritkább a látványos rajzásuk, pedig gyakran még a tiszavirágnál is nagyobb szabású volt. Nagyon érzékeny a vizek szennyezettségére, éppen ezért jó hír ha megjelenik; jelzi a víz tisztaságát. A tiszavirágról a fehér színe különbözteti meg, ezért szokták Fehér kérésznek is nevezni. Ha a magyar szakasz vízminősége tovább javul esetleg láthatunk majd még mi is dunavirág rajzást a Duna partján.

Brehm: Az állatok világa http://mek.oszk.hu/03400/03408/html/2645.html

Három kép a dunavirágzásról: http://www.mtbk.hu/mtbk07/fotok/

Adathiány

 
7/2012. sz. Ügyvezető Igazgatói Utasítás

 Tárgy:  A  Társaság  működésével,  tevékenységével  kapcsolatos  információ nyilvánosságra hozatala a sajtón keresztül.

 A  társaság  ügyvezetőjének írásbeli engedélye nélkül egyetlen munkavállaló sem hozhat nyilvánosságra, vagy tehet hozzáférhetővé a táraság működésével, tevékenységével,  vagy  gazdasági  helyzetével  összefüggő semmilyen tényt, adatot vagy információt, különösen sajtó útján.
 Minden  fenti,  ezen  utasításban  foglalt tilalmat sértő magatartás súlyos szándékos  kötelezettségszegésnek  minősül, amely a munkaviszony rendkívüli felmondással  történő  megszüntetésén  túl, akár kártérítési igényt is maga után vonhat.

 Budapest, 2012. május 22.

Csúzy Anita sk.    
  
ügyvezető igazgató

 

Már most hiányzik nekem a www.hydroinfo.hu. Az évek során reggeli rutinná vált a munkahelyemen a vízállásadatok végigböngészése. Ami másnak egy egyszerű adat volt, az sok más embernek kézzel fogható valóság. 125 cm Vácnál? Örömhír, van vízáramlás a gödi mellékágban. 250 cm? Most már az Égető-sziget is valódi szigeté vált. -50 cm Budapesten? Irány az Ínség-szikla, nem otthonfelejteni a fényképezőgépet! 

És ezentúl majd, ha a hétvégén vízállást akarnánk mérni valamelyik mellékágban, majd a hasunkra ütünk és fiktív adatokkal fogunk dolgozni? Vagy árhullámok tetőzési időpontjainak dátumát házilag fogjuk kiszerkeszteni?

És ez csak a vízállás.

Emellett ott vannak a tanáraink, a Kvassay-zsilipnél megtartott hidrológia óráink, az a rengeteg gyaloglás át Lágymányosról, hóban, fagyban, napsütésben. Barátok, munkatársak, akik a Vitukinál helyezkedtek el végül. Most bizonytalanná vált a helyzetük, és a fenti körlevélre hivatkozva még nekünk sem árulják el mi lesz majd eztán velük, az intézettel, a vízállásjelentéssel, és az előrejelzéssel. 

2007. nyara óta nem mondja már be a Petőfi, hogy a "hajóvonták találkozása tilos". Nem sokan tiltakoztak ellene, mondván teljesen felesleges, amikor mehet helyette reklám, vagy valami bugyuta zene. Voltak akiknek nagyon hiányzott: akik a Duna partján álló nyaralójukban az ebéd utáni kávéhoz még meghallgatták meddig jön föl a Duna másnapra, akik vízitúrára indultak, nemcsak a térképet fóliázták le, hanem az előrejelzést is kinyomtatták. Erdészek, természetvédők, vízügyi szakemberek, mérnökök, akiknek a munkavégzéshez elengedhetetlen volt a vízállásadatok ismerete.

A hírek szerint megszűnik a 120 éves Országos Vízjelző Szolgálat. Le is vettem a polcról a 100 évfordulóra kiadott, féltve őrzött kiadványt, melyben Stelczer Károly leírja, hogy 1886-ban a megalapítás fő szorgalmazói Hermann Ottó polihisztor és Hieronymi Károly, az Osztrák-Magyar Államvasutak vezérigazgatója voltak az Országgyűlésben. Nem vonnám kétségbe a maiak hozzáértését, de talán érdemes lenne a döntéshozóknak utánaolvasni, hogy annak idején miért hozták létre ezt a szolgálatot. Vagy esetleg arccal és névvel kiállni és vállalni a döntés súlyát. Esetleg elmagyarázni, hogy ezt most így hogy?

Nem értem miért kell egy működő, 120 éves rendszert felszámolni. Mindenesetre érdemes figyelemmel kísérni a szervezet sorsát. 

Hátha ez az adathiány csak egy ideiglenes rossz álom lesz.

A császár elkerülő útja Nagytétényben

Nepomuki Szent János szobra miatt utaztam Nagytétényre múlt pénteken, de ezúttal nem a szoborról lesz szó. Nem is a Dunáról. Azaz közvetve arról is.

Mielőtt a 33-as busz beérkezne a Nagytétényben a Kastélymúzeum megállóhoz, egy meglehetősen valószínűtlen kanyart tesz meg. Már régebben is sokat gondolkodtam, mi szükség van erre a kanyarra, sík terepen, egy nyílegyenes úton? Elnézve az út szélén álló házakat, valószínű, hogy ez a közlekedésföldrajzi rejtély legalább egyidős a török hódoltság után újratelepült Nagytéténnyel vagy még annál is régebbi.

Nem tűnt lehetetlennek, hogy az ok természetföldrajzi eredetű, s mint ilyen kapcsolatban áll a Dunával. Az ív emlékeztetett egy kiszáradt folyómederre, mely az egykor a kanyar belső oldalán húzódhatott, melyet az út elkerült (lásd mellékelt térkép). Ilyen hirtelen kiszélesedő folyómedrek gyakran szigetet is feltételeznek a közelben.

Az út azonban ma meglehetősen távol található a Dunától. Ráadásul ha elindulunk a Szent Flórián utcán dél felé, ahelyett, hogy egyenletesen süllyedne a térszín a folyó felé még némileg emelkedik is. Mi lehet ennek az oka? A terep annyira azért nem emelkedik, hogy magaslatról vagy dombról beszélhessünk, amin a Nagytétényi utat nem lehetett volna keresztülvezetni. Valahol máshol kell keresni a választ.

Amikor a Nagytétényi út nyomvonala kialakult az a domb jóval magasabb volt a mostaninál. A térszín is változatosabb volt. A magaslatot árkok rendszere övezte, nem is egy, hanem három. Itt állt ugyanis a római Campona (1) (2) tábora, mely a dunai határt és az itt található folyami átkelőhelyet ellenőrizte. 

Késő-római elkerülő út: Campona tábora és a Nagytétényi út nyomvonala

A római korban az Aquincum felé vezető nyílegyenes Duna menti parti út áthaladt a táboron. A Domitianus császár idejében (81-96) felépített tábor kezdetben földből és fából készült erődítmény volt, csak később, Antonius Pius uralkodása alatt (138-161) építették át kőerőddé. A délnyugat felől érkezők a porta principalis dextrának nevezett kapun keresztül érkeztek a táborba, majd a porta principalis sinistrán távoztak Pannonia székhelye felé. Ezen kívül még két kapu volt használatban, lásd: mellékelt alaprajz.

A sorozatos barbár támadások következtében a tábort I. Valentinianus császár uralkodása idején (364-375) átépítették, ennek eredményeképpen a fent említett két kaput befalazták. Ezáltal megszűnt a délnyugat-északkelet irányú forgalom a táborban. Az új elkerülő út valószínűleg a barbárok által többször elpusztított polgárvárosi telkek között haladt, s akkor sem lehetett sokkal szélesebb mint ma. Az Iskola utcai telkeken feltárt másik kapu, a porta decumana esetében nem találtak a régészek befalazásra utaló nyomokat, így valószínűsíthető, hogy a Camponát észak felé megkerülő útról ezentúl itt jutottak be az erődbe. Dél felől a dunai árvizek akadályozták volna az út járhatóságát.

Campona pontos helyzete Nagytétényen belül.

Így hát nem tévedhetünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy 1640 éve, I. Valentinianus császár camponai építkezései következtében jött létre ez az elkerülő szakasz. És így került rá először a limesútra, majd évszázadokkal később a Nagytétényi útra ez a rejtélyes kanyarulat, mely a későbbi korok településszerkezetébe is átöröklődött.

Sajnos kevesen tudnak róla, de ha minden jól megy ez a kanyarulat Campona táborával és az egész magyarországi ripával (közleletű, de hibás nevén: limes) együtt a Világörökség része lehet. Én nagyon szurkolok neki.