Mindig örülök, ha helybéliek hívnak, hogy bemutathassák nekem az ő Duna-partjukat, és meséljenek róla. Hiszen mindenki azt a Duna-szakaszt ismeri a legjobban, ahol nap-mint-nap megfordul, él, fürdik, horgászik, sétál, vagy csak éppen gyönyörködik a természetben. Ilyen verőfényes áprilisban ez a gyönyörködés sokkal könnyebben megy, mint az év más hónapjaiban. Végre újra megjelenik a zöld szín a tájban, melyet a víz és az ég kékje egészít ki. Egy, a közeljövőben megjelenő interjúról estem be a megközelíthetetlenségéről hírhedt Háros-szigetre.
Már a hatos útnál lehet érezni a Duna illatát, ami elvegyül a jellegzetes tavaszi föld és virág illattal. A rügyek már kifakadtak, a fű és a levélkezdemények üde zöldben pompáztak. Míg vártam házigazdámra sikerült bejárni a közeli parti füzest, a meredek partot a kerékpárút tövében. Ugyan már sokszor jártam erre, tavasszal még soha, így a táj egy egészen új arcát mutatta.
A Hárosról és a szomszédos Hunyadi-szigetről már volt szó a blogon, annak ellenére, hogy mindkettő 103 éve már csupán félsziget. Bejártuk a Honvéd Horgászegyesület tanösvényét, a Háros-sziget katonai romjait, és volt szó a különös névvándorlásáról is. Ezúttal csónakkal bejártuk a mellékágat és a sziget eddig ismeretlen részeit. És még korántsem láttunk mindent, mert arra egy délután nem elég, legalább két nap kellene, az év minden szakában.
A Háros ugyanis viszonylag nagy sziget és a természeten kívül nagyon sok civilizációs látnivalót is találni itt. Csak a katonaság volt területe 10 hektár, ehhez jön a "maradék" természet a maga 86 hektárjával és a kis Hunyadi-sziget még 3 hektárral. A szigetre vezető egyetlen utat portás ellenőrzi, így az illegális látogatónak vagy jóban kell lennie a portással, vagy szereznie kell egy csónakot. Van még egy opció: ki kell várni egy aszályos időszakot, amikor gumicsizmát húzva lehetne átgázolni a sekélyebb részeken. Ami nem egyszerű, ugyanis a mellékágat kotorják.
A csupa halról elnevezett háros-menti üdülőtelep horgászegyesületénél már kinn ringatóztak a csónakok a vízen. Voltak partra vetett csónakok is, itt a tulajdonos még az utolsó simításokat végezte a vízrebocsátás előtt. A csónakok száma alapján komoly vízi élet (horgász és sport) zajlik a Háros-sziget mellékágában. Tegyük hozzá gyorsan minden adott hozzá, síma víztükör, sok hal és nagyszerű "biodíszlet", már ha nevezhetjük a hárosi ártéri dszungelt így.
Miután megérkezett R., aki meghívott erre a túrára, szépen lassan vízreszálltunk, és elindultunk a Szerelem-sziget felé. Erről a szigetről annyit érdemes tudni, hogy ez Budapest harmadik olyan dunai szigete, melyet egész évben víz ölel körül. Ez a jelentős tény a Margitsziget és az Óbudai-sziget árnyékában igen jó teljesítmény, de arra nem elég, hogy szélesebb körben ismertté váljon. Ez a sziget a Hunyadi-sziget folytatásaként, az 1911-es lezárás után jött létre és a mellékág kotrása révén őrződött meg ilyen állapotban. 220 méter hosszú és 50 méter széles aprócska sziget, melyen fákon és némi aljnövényzeten kívül más nem él. Talán néhány hódcsaládot leszámítva.
Remek helyszín a Háros-Duna, amennyiben valaki fát szeretne fotózni a Dunai Fák fotópályázatra. Hogy a fák gyökerei kilógnak a vízbe, az elsősorban a hullámzás és a meder kotrására vezethető vissza. R. szerint a mellékág legfelső szakaszát nem kotorták, mivel itt a közeli furnérlemezgyár valamilyen oknál fogva vastag gerendákat rakott le a mellékág mélyére.
A Szerelem-sziget északi csúcsa meglehetősen közel van a Hunyadi-sziget déli csúcsához, köztük mindössze egy 10 méteres Duna-szakasz található. A hárosi parton a fák gyökerei között régi hódvár található. A hódok rágásnyomai végikíséretek bennünket a szigetek partjainál, mint ahogy azt egy fentebb látható kép is bizonyítja. Hódokon kívül más élőlényekkel is találkoztunk.
Elsőként a teknőcök szállták meg a legjobb napozóhelyeket. Mocsári teknősökön kívül akváriumszökevény ékszerteknősökkel is találkozni errefelé. Szóval ha valaki hiányolná a házi kedvencét érdemes ide is lenézni.
Teknősökön kívül láttunk még egy szép kócsagot és néhány balint, amint azok a kisebb halakat hajkurászták. Ezután lassan kikötöttünk a szigeti oldalon és immár három főre bővülve megkezdük a rövidke expedíciónkat a sziget belsejébe.
A Háros-sziget korántsem nyújt olyan idilli képet, mint a mellékág. Vannak legendák a szigeten elhagyott tüzérségi lőszerekről és elhagyott aknákról, de szerencsére eddig még nem érkezett arról hír, hogy bárki felrobbant volna. Aknákon kívül más is akadályozza a járókelőket errefelé. Látogatásunk időpontját is igyekeztünk minél korábbra tenni, ugyanis lombfakadás után az egész sziget egy áthatolhatatlan dzsungellé válik nyakig érő szederindákkal és égig (legalább is lombkoronaszintig) érő vadszőlő és iszalag liánokkal. Köztük gyakran megbújik szögesdrót és egyéb kerítésmaradvány. De van itt más is.
Főként romok és szemét. A romok az egykori katonasági épületeket jelentik, némelyik ajtaján a barátságos sugárveszély jelzéssel. A szemét pedig a kirámolt épületekből származik, jellemzően sitt és a berendezések romjai. De van itt egy régóta nem használt út is, ahol minden villanypóznát derékban elfűrészeltek, fából készült kutyaól, amelyet földsáncba ástak és őrtorony, melyen már csak kúszónövények gyakorlatoznak és onnan figyelik meg az alatta elfolyó Dunát.
Komoly betontemető található a Háros nagydunai oldalán, ahol nyilvánvalóan a partelmosódás védelmében deponáltak elképesztő mennyiségű és méterű betontömböket. Van itt legalább két sarkantyú is, mögöttük limánnyal, de még ez sem tudja megakadályozni a partomlásokat, melynek lassan áldozatául esik a kettős kerítésrendszer, melyen hazafelé még át kellett jutnunk.
A Nap már messze járt, de kísérőim még maradtak horgászni. Nem lehetetlen, hogy később sort kerítünk egy másik expedícióra.
.JPG)
