Az utolsó jeges árvíz az elfajzott Hármas-szigetnél

1876. február közepén több mint száz ember sürgölődött a Gerjen és Fajsz között kialakult jégtorlaszon, A bátyáról érkezett (kényszer)munkások fűrésszel csákánnyal vágták a jeget, abból a célból, hogy a jégdugót megbontsák. A gyorsan visszafagyó résekbe a katonaság dinamitrudakat helyezett el, és hatalmas tölcséreket robbantottak a jégbe. A merőben szokatlan munkálatok azonban nem hozták meg az előzetesen elvárt eredményt, így három nap után felhagytak vele. A Hármas-sziget által megakasztott jégtömeg mondhatni megszokott velejárója volt a tél végi Duna árvizeknek, annak ellenére, hogy 1828-ban átmetszették alatta a várszegi kanyarulatot, az elfajult meder még fél évszázadon keresztül keserítette meg a felsőbb szakasz mentén élők életét. 

A Hármas-szigeteknél kialakult jégtorlasz helyszínrajza. (forrás)

1875. december végén a Duna közepes vízállásánál, egy heti rendkívül hideg időjárás mellett jegesedni kezdett a Duna, ami végső soron azt eredményezte, hogy a sodródó jégtáblák a folyó számos pontján megakadtak. Ezek a pontok elsősorban a széles, sekély, zátonyos, szigetes szakaszok voltak, valamint a Pakstól délre megváltozó szakaszjelleg miatt kialakuló túlfejlett kanyarulatok, mint a régi faddi, a borrévi vagy az imsósi. A gerjeni Hármas-sziget az előbbi kategóriába tartozott, a közel egy kilométer széles mederben legalább három, a folyó közepéig terjeszkedő zátony akadályozta a jég leúszását. 1876. januárjában általánosságban elmondható, hogy több helyen alakult ki jégtorlasz a Dunán, a folyó nem ritkán fenékig befagyott (nem teljes keresztmetszetében, de jelentősen szűkítve az átfolyást) és a feltorlódott, élére állt jégtáblák magassága elérhette a több métert. A torlaszok között előfordult olyan befagyott szakasz is, ahol a vékonyabb jégpáncél alatt áramlott a víz, egyes helyeken jégmentes maradhatott a Duna, az áramlási viszonyok függvényében. 

December végén - január elején Gerjen alatt a Hármas-szigeten összetorlódott jégtáblákból alakult ki hatalmas jégdugó, ahol ez a jelenség szinte évente előfordult. A jégtorlasz egészen a 12 kilométerre lévő Úszódig ért, több helyen fenékig összefagyott, különféle beszámolók szerint magassága 3-9 méter között változott. Ezt az első jégtorlaszt egyes beszámolók szerint a folyó emelkedő szintje még át tudta emelni a zátonyon január elején, de a torlasz a folyamatos utánpótlás miatt hamarosan újraképződött. 1876 februárjában, amikor az Alpok és a Kárpátok hótakarója nyugati irányból hirtelen olvadni kezdett, a Duna sajátos geográfiai viszonyai miatt az árvíz erre az "eldugult" szakaszra zúdult, ahol a jégtorlaszok duzzasztógát módjára emelték meg a vízállást a felvízen. 

A Hármas-sziget és a várszegi kanyarulat az átmetszés előtt, 1822. (forrás)

Mielőtt rátérnénk a jégrobbantási munkálatokra röviden érdemes áttekinteni, hogyan fordulhatott elő a fajszi átvágásban egy ekkora jégtorlasz, majdnem ötven évvel a befejezettnek tűnő szabályozási munkák után. Ha röviden kellene jellemezni a probléma lényegét, akkor az a legvelősebb válasz, hogy Gerjen és Fajsz között a faddi kanyarulat átvágása után azt gondolták, a Duna majd magától rendezi a medrét, csakhogy a Duna nem tette meg ezt a szívességet a vízügyi mérnököknek, sőt, miután magára hagyták, még jobban elfajult.

Az 1828-as átvágás előtt a Duna Várszegnél és Vajkánál két hajtűkanyart vett, egy karcsú dunántúli és egy Duna-Tisza-közi félszigetet kerülgetve. Ekkoriban Ó-Gerjentől délre a Duna éles jobb kanyarulatának domború oldalán a kanyarulatfejlődés tipikus dinamikája (sodorvonaltól távolabb lassabb vízáramlás → üledéklerakódás) két parti zátonyt hozott létre, ezeket valami rejtelmes okból Hármas-szigetnek nevezték, ha meg kellett őket különböztetni, akkor volt egy Belső-Hármas-sziget a part mellett és ennek szomszédságában,a sodorvonalhoz közelebb egy Külső-Hármas-sziget. Tehát ebben az írásban amikor Hármas-szigetről van szó, tulajdonképpen két különálló szigetet értünk alatta. Nem tudni, hogy mikor történhetett a szigetek kialakulása, illetve a furcsa névadás, de valamikor 1806. körül látunk arra kísérletet, hogy új nevet adjanak a két szigetnek, de a negyedik ábrán feltüntetett Kis-, és Nagy Bötz-sziget földrajzi nevek végül nem mentek át a köznyelvbe. A szabályozás előtt a Hármas-szigeteken csak csenevész növényzet nőttek, valószínűleg a jég borotva módjára rendszeresen megkopasztotta őket, a partjai szakadásosak voltak, de itt át is adjuk a szót a Duna Mappáció rendkívül részletes (és korhű nyelvezetű) leírásának:

[A Duna] Jobbik partja eiszakai lineátol lefelé tekéntvén az Galgotz nyak kanyarodásig magos, egyenes, és ambar kemény agyakos főldből álló, mégis viznek ereje, es neki tarto sebessége miatt igen tőredekény anyira, hogy naponként egy Öl és több szileségu táblák le szakadoznak, Onnét egy darabja az graphicus punctumig a partja rezsős de onét egyészen végig jo magos kemény, és egyenes. Bal oldala ambár magos, mégis egyészen iszapolásig igen hullo, mert ambar veszős gazos, és füzfás, megis mert tsupa homok & iszap főldet bir, szűntelenűl dul, & szakadozik, kivált mihelyest viz áradni kezd: kővetkezendő darabja az iszapolásnal későve tétődött, és ugy is mert kemény termeszetes foldje vagyon ahol egyenes is, ot sem tőredékény, hatsak nagyobb viz habjai elnem rongyositják. Az hármas szigetnek az iszapolásnak altal elenében jobbik partja igen magos, egyenes, es igen rongyos, a tőbbi partjai ezen hármas szigeteknek hol rongyosok hol rezsősek amint termiszet viz ereje őket olyanoka tette, be vannak nőve holmi gazzokkal veszőkkel, és nagyobb fűzfakkal, kisseb vizeknél száráz lábon mehet az ember egyikből a másikba, de sub 4a Augusti Anni 1823. nem lehet, a’ torkát ennek a szigetnek iszapolni kezdette kővetsel, és az ellenkező reszt tsupa homokkal, és iszappal. A tőltes bal oldalt védelmezi az kiőntesek ellen, hol jobb hol roszabb foldol áll, a szakadasa nem épen viz ereje, hanem valami gonosz ember’ adárkolása által tőrtént. Imit amot találtatnak arkők laposok, és gődrők, és egy nagy Öreg To neve alat Gerjeni tonak széle, melly igen nádos és kákás imit amot tiszta ér helyek találtatnak benne, ahol majd minden héten az Gerjeniek gazdagon halasznak. Hajo vontatasok esnek a jobbik partjan, es akadályoztotnak a szigetek által. MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B §217. Kelt: Bátyán, November 1826.

1828 és 1876 között a várszegi 1300 méteres átvágás nem fejlődött ki az elvárt módon. Az 1876. évi jeges árvíz idején is mindössze 280-300 méter széles volt, miközben közvetlenül felette, a Hármas-szigetnél egy 1 kilométer széles, zátonyos medertágulat jött létre, ahol, mint egy tölcsérben a nagyobb darabok, akadtak el a jégtáblák. Ez a helyzet köztudott volt, körülbelül az összes jeges árvíznél képződött itt torlasz, például a legnevezetesebb 1838-i jeges árvizet megelőzően 1837. Karácsonyán, és körülbelül az összes jeges árvíznél felpanaszolták a problémát, mégsem történt semmi. Középvíz felett a Duna felesleges vize—töltések hiányában—utat talált a régi medrek irányába, Fadd felé, és ez gyengítette az átmetszés kifejlődését, de végső soron a faddi holtág felső szakaszának rohamos feliszapolódását eredményezte, az itteni Bóvári-sziget ma egy szántóföld kellős közepén található.

Az 1876. februári robbantások helyszínrajza a Hármas-sziget alatt. (forrás)

A gerjeni torlasznál végzett robbantások előtt már voltak intő jelek a dinamit felhasználásával kapcsolatban. Nem sokkal korábban, 1876. január 30-án Dunavecse határában, a varajti csárdánál vetettek be először kísérleti jelleggel robbanóanyagot a dunai jég megindítása céljából. A Dunavecse alatt beállt jégbe három helyen lesüllyesztett dinamitrudak hatalmas, tölcsérszerű mélyedéseket robbantottak a jégbe, de ezekbe a mélyedésekbe szinte azonnal visszafagyott a lehulló jégtörmelék és nem keletkeztek olyan repedések, ami a jégtáblákat fellazították volna. A nyilvánvalóan sikertelenül végződött kísérlet ellenére Jankovich Miklós kormánybiztos megbízásából Hoiny János cs. és kir. hadmérnök és Dolecskó Mihály m. kir. mérnök vezetésével újabb robbantásokat terveztek be a Hármas-szigetnél feltorlódott jég felbomlasztására, ezen a szakaszon ugyanis a torlasz alatt kialakult egy jégmentes terület, ahol a tervek szerint a sodorvonalnál meginduló jégtömeg utat talál dél felé az 1,3 kilométer hosszú fajszi átmetszésen keresztül.

Február 13-án a hármas-szigeti medertágulat alsó részén, az 1828-as átvágásban, a nyílt víztükör feletti jégen egy 100 méter széles csatornát tűztek ki a Duna közepén, ahol robbantással és élőerővel kívánták meg útnak indítani a jégtáblákat. A csatornában élőerővel elválasztott hatalmas jégtáblákat az indulás pillanatában akarták kisebb részekre robbantani.  

A munkát másnap kezdte meg a balparti Bátyáról kirendelt szász ember, akik fejszékkel, fűrészekkel és a várszegi erdőből beszerzett szilfa rudakkal felfegyverkezve kezdték meg a csatorna szélein kialakítani az árkokat. Az árkokból kifűrészelt jégdarabokat csáklyával emelték ki, így sikerült leválasztani egy 7500 négyzetméteres jégtáblát, melyből robbantással leválasztották körülbelül a felét, ami leúszott a nyílt vízfelületen, majd elakadt annak déli peremében. Feljegyezték, hogy a leúszó jégtömb alja földes volt. A jégtábla másik felén tölcsérek és repedések alakultak ki, de a helyén maradt.

Annak ellenére, hogy már az első nap világossá vált a munkálatok hiábavalósága, másnap és harmadnap (február 15-16.) is folytatták tovább a munkát a csekély eredmény ellenére, de most már főleg rudakkal feszegették a jeget, dinamitot már csak akkor használtak, amikor feltétlen szükséges volt. A kudarcba fulladt és rendkívül költséges vállalkozás után összesen 10 ezer négyzetméternyi, 30-70 cm vastagságú jeget sikerült leúsztatni, 20%-át emberi munkával, 80%-át robbantásos módszerrel. Magát a torlaszt a munka nem érintette, a hatalmas jéghegyek továbbra is intaktul magasodtak a két part között. 

Némi zavar a névadásban, a Bötz-szigetek 1806-ban. (forrás)

Konklúzióként két dolog biztosan elmondható: hamar kiderült, hogy dinamittal nem túl hatékony háborúzni a jégtorlaszok ellen, és a Duna nem végzi el a folyószabályozást az ember érdekei mentén. A  jégrobbantásoknak semmi értelme nem volt a jegesedett szakasz kellős közepén, legfeljebb, ha a a jeges szakasz alsó részétől kezdték volna meg, ami 1876-ban valahol Bajánál volt (ugyanis a Dráva hozzáfolyó vízhozama nagyban segítette a jég levonulását). A teljes jeges szakasz végigrobbantása azonban óriási és rendkívül költséges munka lett volna és korabeli számítások szerint legalább 13 tonna dinamit kellett volna hozzá. A hatóságoknál valószínűleg az utolsó csepp a pohárban az 1876-os jeges árvíz volt. A Hármas-sziget(ek) sorsa ekkor pecsételődött meg. 1881-ben, a III. katonai felmérésen már csak a Belső-Hármas-szigetet találjuk a parthoz forrasztva, a mederben párhuzamművek és T-sarkantyúk szűkítették le a Gerjen alatti tölcsérszerű medertágulatot, bevégezve az 1828-as átvágási munkálatokat, egyben kialakítva a ma is látható medret. A szabályozási munkálatokat a partokon is folytatták, 1890-re megépült a jobbparti töltés, ami ténylegesen elzárta a faddi holtágat a Dunától. Létrejött tehát egy csatornázott folyószakasz, ahol a hajók gond nélkül közlekedhetnek, a jég pedig már valószínűleg soha nem áll be. Vesztettünk pár dunai szigetet és zátonyt, Dodó madárként több méter magas jégtorlaszt, de hát ki állhatna a haladás útjába...?

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007) 

Kéziratos kataszteri térképvázlat rejti a történelmi váci árvízszinteket

Éveken keresztül foglalkoztunk a blogon a Duna 1838-as és 1876-os jeges árvizeinek tetőzési magasságával. Vizsgáltuk árvíztáblák magasságát, korabeli adatokat, forrásokat és elöntési szinteket is vetítettünk mai szintvonalas térképekre az egész Duna mentén, de különösképpen Budapesten, Esztergomban, Szentendrén és Vácott. Utóbbi városban már egész jó közelítéssel meg lehetett határozni a tetőzést. Aztán 2022. november 27-én Horváth Ferenc, Vác Város Levéltárának igazgatója átküldte az alábbi térképvázlatot, amin konkrétan szerepel mindkét érték. 

Vác belvárosának kéziratos felmérési helyszínrajza (Vác Város Levéltára engedélyével)

Horváth Ferenc igazgató elmondása szerint a térképvázlatot egy lomtalanítás során találták, és évszám nélkül vették levéltári nyilvántartásba. Mivel a térképvázlat nem csak az árvízszintek miatt bír jelentős értékkel, hanem térképészeti szempontból is figyelemre méltó, célszerű mindkét szempontból megvizsgálni. 

Érdekes kérdés, hogy mikor és mi célból készülhetett? Szerencsére a vázlat tartalmaz ezekre vonatkozó utalásokat, és kellő hozzáértéssel az adatok is elkezdenek beszélni. 

A váci székesegyház környezete a korabeli Dunaparttal (részlet)

Először is azt kell tisztázni, hogy mi a különbség a vázlat és a térkép között. Első ránézésre látható, hogy kéziratos munkával állunk szemben. A satírozások, a vonalak, a használt színek, a nem egységes feliratok arra utalnak, hogy kézzel szerkesztett munkáról van szó. Az igaz, hogy a földfelszín egy darabját ábrázolja méretarányosan kicsinyítve, de ez az arány nincsen feltüntetve a kereten kívül, ráadásul sem égtájak, se jelmagyarázat nincs hozzá. A szerkesztés alapját képező adatok is szerepelnek rajta, amire egy térképen semmi szükség nem lenne, hiszen egy vonalzóval a méretarány alapján minden távolság mérhető lenne. És a vizuális élményt sem rontaná el a rengeteg szám. 

Kérdéseket vethet fel a városközpont ábrázolása is. A vázlaton Vác rendezett tanácsú város központi területe látható, de a négyosztatú szelvényből északnyugaton és délen is kilóg a beépített terület. A térkép középpontja sem a belváros közepére esik, hanem északabbra található a külső területek felé. Mindebből arra lehet következtetni, hogy itt nem az volt a szerkesztő célja, hogy az egész várost ábrázolja, hanem annak csak egy részletét. Feltehetően további vázlatok is készültek a hiányzó városrészekről, vagy külterületekről. Erről árulkodhat a vázlat címe is K. oszl: I. 28. sz:ah.

Valószínűleg hosszas online, és/vagy levéltári keresgélés következett volna annak érdekében, hogy kiderüljön miféle térkép készült ebből a vázlatból, ha nincs a "Váci árvízi album 1876." című cikk a blogon, ahol szerepelt már egy olyan váci térkép, amin szorgos kezek pontosan ezt a két árvízszintet jelölték be szintvonalszerűen. Egyeznek a szelvényhatárok, feliratok, távolságok, megvan a négyes osztat is, azaz minden jel arra mutat, hogy ez a vázlat alapul szolgált Vác város 1883-as kataszteri térképsorozatának.

A vázlat alapján elkészített térkép (forrás 1.) (forrás 2.) 

A Vácz város rendezett tanácsú város Pest-Pilis-Solt Kiskun megyében c. térképsorozat 1883-ban készült el. A helyszíni méréseket Wagner Antal mérnök végezte, a szerkesztés Jankovich László munkája volt. Elképzelhető tehát, hogy valamelyikük példánya volt az a vázlat, ami végül a Váci Levéltárba került. 

A vázlaton kék satírozással szerepelnek a beépített területek, fekete satírozással a fontosabb középületek (Indóház, Vörös ház, laktanya, stb.). Piros és fekete pontok, valamint tornyok jelzik azokat a templomokat, melyeket alappontként a háromszögelés során felhasználhatták. Fekete üres négyszögek jelzik az utcahálózat kitüntetett pontjait, melyek közötti távolságokat fekete színnel feliratozták. Többségük mellett található piros színű szám is, ezek magasságadatok. Ezt onnan lehet tudni, hogy a Duna mellett találhatók a legkisebb értékek és fokozatosan nőnek a számok a vázlat jobb felső sarka felé. A szerkesztő fekete szaggatott vonallal kötötte össze a fontosabb (tízzel osztható) magasságpontokat, amit a rendelkezésre álló adatok interpolációjával szerkesztett ki. Tehát a Március 15. tér egésze a 60-as szintvonal fölött helyezkedik el, míg a Kálvária és a mögötte húzódó magaslatok már meghaladják a 70-es értéket.

Itt felmerülhet a kérdés, hogy mik ezek a számok egészen pontosan, hiszen méterben biztosan nem ekkorák sem a távolságok, sem a magasságok, sőt az utóbbiról azt sem tudni, hogy mihez viszonyítva állapították meg őket. Erre vonatkozóan a vázlat semmiféle támpontot nem nyújt, ami pedig egy térkép esetében elvileg kötelező elem lenne. 

Szerencsére az utcahálózat ma is megvan, sőt a távolságok is ugyanazok, mint nagyjából másfél évszázada. Ezért a valóságban mért adatokat össze lehet vetni a vázlaton szereplő adatokkal, amiből kiderülhet milyen mértékegységről lehet szó. Például a Konstantin tér Piarista gimnázium előtti szakasza jelenleg kb. 185 méter hosszú, miközben a vázlat ezen szakaszán 97,65 szerepel. Elosztva ezt a két adatot 1,9 körüli értéket kapunk, amit meg lehet ismételni más távolságokkal is, de mindig ezt az értéket kapjuk. Tehát a vázlaton használt mértékegység a bécsi öl, ami 1,8965 méternek felelt meg és hivatalosan alkalmazott távolság-mértékegység volt Magyarországon a méter bevezetése előtt. 

1,9-cel felszorozva a magasságadatokat átválthatjuk őket méterre. Tehát a vázlaton a 60-as szintvonal 114 méternek feleltethető meg, a 70-es szintvonal pedig 133 méternek. Az EOTR (egységes országos térképrendszer) térképekkel összevetve az adatokat nagyfokú egyezést látunk, a Március 15. téren a 113 méteres szintvonalat látjuk, míg 70-es szintvonalon belül lévő Kálvária magassága 136 méter. Csakhogy még mindig nem tudjuk mihez képest volt ilyen magas az adott pont, amit 150 évvel ezelőtt megmértek. Az értékek hasonlósága miatt nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy mindkettőt a tengerszinthez képest határozták meg. Az EOTR térképek magasságadatairól tudható, hogy a Balti (kronstadti) alapszinthez képest határozták meg, de ezt a rendszert csak az 1960-as évektől vette át Magyarország, azelőtt az Adriai (trieszti) alapszintet használták a Monarchia örökségeként. A két alapszint között 67,47 centiméter eltérés van. 

Adriai alapszint - 0,6747 méter = Balti alapszint

Tehát a térképvázlat mértékegysége a bécsi öl, alapszintje pedig a trieszti mólón mért középtengerszint. 

Hogy egy térképvázlaton szereplő magasságadatot mai értékre válthassunk, az alábbi műveletet szükséges elvégezni. (x=vázlaton szereplő magasságadat, y=jelenlegi magasságadat)

1,8965x-0,6747=y

A széljegyzet

A fentiek ismeretében egyszerűen meghatározható a vázlat széljegyzetén olvasható két vízállásadat abszolút magassága, amennyiben a fenti két adatot megbízhatónak fogadjuk el: 

1838. 1,8965*57,07-0,6747=107,56 mBf.

1876. 1,8965*56,49-0,6747=106,45 mBf.

A két érték meglehetősen közel van a kataszteri térkép alapján tett előzetes becsléshez. A már említett Váci árvízi album 1876. cikkben az 1838-as árvizet 107,7 mBf., az 1876-os árvizet pedig 106,5 méteres szintre tippeltük, azaz 14, ill. 5 centimétert tévedtünk csak. 

Az 1838-as árvíz relatív tetőzési szintjét egykor árvíztáblák jelölték Vácott, de ezek közül egy sincs eredeti pozíciójában. Egy korabeli leírás szerint ez az árvíz az 1775-ös árvíz felett 3 láb 9 hüvelykkel tetőzött, de mivel az egyetlen eredeti helyzetben található váci árvíztábla, az 1775-ös nem tartalmaz magasságjegyet, így ez az érték sem használható. Viszont ebből visszaszámolható, hogy az 1775-ös árvíz 106,38 mBf. szinten ill. 825,5 cm mai váci vízmérce szerinti vízállásnál tetőzött.

Az 1876-os árvíz relatív váci tetőzési szintjét eddig is ismertük, de a február 22-i 7,69 méteres érték a vízmérce 0 magasságpontja hiányában nem volt átváltható abszolút, tengerszint feletti értékre. Azonban a széljegyzeten szereplő adatok ismeretében az abszolút vízállásmagasság átváltható relatív vízállásadatra, amely révén a váci vízmércén összehasonlíthatóvá válnak ezek az értékek más árvizek tetőzésével. Ehhez mindössze az alábbi adatokra van szükség, melyek közül a legfontosabb a vízmérce nullpontja:

A váci vízmérce adatai (forrás)

1838. 107,56-98,12=9,44 méter

1876. 106,45-98,12=8,33 méter

Tehát mindkét jeges ár szintje meghaladta a 2013-as rekord árvíz szintjét. Azonban a hidrológiában a jeges árvizeket külön mérik a jégmentesektől, ugyanis az előbbiek magasságát a kialakuló jégtorlaszok rendkívüli mértékben megemelhetik. A jégtorlaszok kialakulása és felszakadása miatt egy jeges árvíz vízállásai akár szomszédos vízmércéken sem korrelálnak. Ugyancsak befolyásolta a tetőzési szintet, hogy a 2013-as árvízzel szemben az 1838-as és az 1876-os is kilépett a mederből, azaz jóval nagyobb területen terült szét. 

A Váci Levéltárban található térkép jelentőségét az adja, hogy egyszerre segít megérteni a kataszteri térképezés munkafolyamatait, és tisztázza számunkra a XIX. század két legnagyobb árvizének szintjeit Vácott. 

Váci árvízi album 1876.

Vác városáról készült első fényképek, szám szerint hét darab, egy nevezetes vízrajzi eseményhez kapcsolódnak; az 1876-os jeges árvízhez. Jelenlegi ismereteink szerint ez volt az első dunai árvíz, amit Magyarországon fényképeken is megörökítettek. A Tragor Ignác Múzeum gyűjteményében található felvételek jelentőségét az sem csökkenti, hogy ezt az árvizet Budapesten és Esztergomban is dokumentálták fényképészek. 

A tartóssága miatt rendkívüli árvíz kilalakulásáról, lefolyásáról az "Esztergomi árvízi album 1876." című írásban már beszámoltunk, ezért most csak a váci eseményekre koncentrálunk. Az árvízi képek bemutatásán kívül szó lesz a váci árvízszintről is, ez utóbbi meghatározása annak ellenére sem egyszerű, hogy azt az árvíz után alig 7 évvel már térképen ábrázolták. 

A váci Tragor Ignác Múzeum leírása szerint a képek adományozás útján kerültek gyűjteménybe. A két adományozó neve fennmaradt, de a fényképészé nem. Feltételezhető, hogy Erdősy Rezső fényképész és birtokos készítette őket, aki ekkoriban Vác városában dolgozott, és arról volt nevezetes, hogy 1000 váci polgár portréját szerette volna elkészíteni egy megalapítandó múzeum javára. A sors fintora, hogy több váci árvízi fotó maradt fenn az utókor számára, mint portré.

A fényképek készítésének pontos időpontja nem ismert. Az jeges árvíz Vácott február 25-én tetőzött, majd márciusban egy újabb, kissé alacsonyabb, immár jégmentes árvíz érkezett. A fényképen látható jégtömbök alapján a képek nem a tetőzés időpontjában készültek, talán a tetőzés után közvetlenül. Ugyanis a belváros alatti dunaparti út járható, sőt egy kikötött hajó is felbukkan, amelyet egy jégzajlás aprófává aprított volna. A háztetőkön nem látunk havat, azonban a táj alaposan átázottnak tűnik, amely egyaránt származhat a Dunából, vagy közvetlenül csapadékból. Ebben a tekintetben nagyon hasonlítanak az Esztergomban készült képekhez.

Négy kép a mai Liszt Ferenc, vagy Ady Endre sétányon készült, az utolsó három kép pedig valószínűleg az elöntött Burgundia városrésztől délre található mélyfekvésű területen, vagy távolabb, a Gombás-patak völgyében. Az épületek nagy része ma már nem létezik, ezért a helyszínek beazonosítása sem egyszerű, de akadnak támpontok, mint például a Ferences templom tornya a második képen. Régi térképeken a mai uszoda területén házcsoportokat látunk, ennek támfalán található a nevezetes 1775-ös árvíztábla, melynek jelentőségéről még lesz szó alább. 

1876. február 25-én délután tetőzött a jeges árvíz Vácott. A szint meghatározása már akkor sem lehetett egyszerű, ugyanis a víz felszínén egymásra torlódott jégtáblák hatalmas torlasza állt. Ekkor a Margit-sziget felett egészen Vácig beállt a Duna jege. A feljebb lévő Szob és Nagymaros település, valamint szemben az egész Szentendrei-sziget víz alatt állt. Az időjárás hideg volt, éjszakánként fagyott és viharos szelet is feljegyeztek. A jégtorlasz hol megindult, hol megakadt, miközben a víz folyamatosan emelkedett a városban, elöntve a déli városrészt és a Gombás-patak völgyét egészen a vasúti hídig. Vízben állt a patakparti Lövőház is, melynek restaurálása a későbbiekben komoly pénzt emésztett föl. 

Emberi áldozatról nem érkezett tudósítás, talán éppen a lassan emelkedő vízszint miatt, azonban 25-én már 11 váci ház állt vízben, és néhány lakost, akik a parton álló deszkarakásokra menekültek, elsodort az ár. Voltak olyan szerencsétlenek is, akiket a jégtáblák elsodortak, sorsukról nem tudni. Pest felé kerülni kellett közúton, mert az út bizonyos szakaszai víz alá kerültek.

"Vác, 14 óra; A jég 13 óra 35 perckor megindult és sebesen halad. A veszély mindig nő. Vízállás 26 láb (824 cm). Több ember a jég által felrakott deszkarakások tetejéről lesodortatott. Még élnek. 14 óra 45 perc; A jég folyamatosan, de lassan úszik 2 óra 20 perc óta. 15 óra 5 perckor már azt jelentették, hogy a jég egy órai úszás után megállt. A víz ismét nő." 

"Vác, 14 óra 50 perc. A Polgármesteri Hivatal kéri, hogy azt a négy váci lakost, akik a jég megindulásakor egy jégtáblán voltak és azokat a jég magával vitte, amennyiben a jégtáblán Pestre érkeznének, mentsék meg." 

A jég végül 25-én megindult és levonult a főváros felé, azonban ekkor már állt a Gubacsi-zárás a Soroksári-Dunán, a víz arra nem talált lefolyást és az egész vízhozam a Budafoki-ágba szorult. Ráadásul Ercsinél a főágban még állt egy jégtorlasz. Erre zúdult rá a Vácról érkező jég, ami azzal fenyegetett, hogy hasonló visszaduzzasztást okoz, mint történt 1838-ban. Az érkező víztömeg azonban kitért bal kéz felé és a Csepel-szigetet letarolva a jeges-szennyes áradat belezúdult a Soroksári-Dunába, létrehozva hazánk legnagyobb vízmosását Szigetcsép mellett. Ez a szakadás mentette meg a fővárost a pusztulástól, ahol az előirányzott folyószabályozási munkálatokat csak részben sikerült elvégezni, mint például a folyóágak szűkítése Lágymányosnál, vagy a rakpartok kiépítése.

A tököli szakadás miatt Budapesten az 1876-as árvíz végül "csak" 867 centiméteren tetőzött a Vigadó téri vízmérce 0 pontja felett. Ez több mint másfél méterrel maradt el az 1838-as szinttől, de ami talán fontosabb, mindössze 3 centiméterrel haladta meg az 1775. évit, melynek, mint láttuk Vácott emléket állítottak a Duna partján. Azaz két árvíz gyakorlatilag ugyanazon a szinten tetőzött. 

Egy fontos különbséget mindenképpen meg kell említeni a két árvíz között, ez pedig a tartósság kérdése. 1838-ban az árvíz gyorsan érkezett és gyorsan le is vonult. Ezzel szemben 1876-ban (lásd: alábbi táblázat) láthatjuk, hogy a Duna Vácott február 22-én lépett ki a medréből és csak április 14-én, azaz majdnem két hónap múlva tért csak vissza. Ennél hosszab ideig tartott a dunai árvíz a Tisza-torkolat feletti szakaszon, ugyans a két folyón egyidőben vonult le az árvíz, aminek tartós visszaduzzasztó hatása volt. Azonban március elejétől az árvíz fő oka már már nem a jégdugó, hanem az olvadást kísérő hosszú esőzés volt. Később csak az 1965. évi árvíz tudta meghaladni ezt a tartóssági értéket, mint ahogy a Budapesten 1876. március 9-én tetőző jégmentes árvíz szintjét is csak ez az árvíz fogja felülmúlni.

Az 1876-os árvíz szintje és tartóssága Duna-menti településeken (forrás: Nagy László)

 

Kérdés, hogy mennyiben feleltethető meg a fővárosi adat a vácinak? Jégmentes árvíz esetén sem lenne telesen egyértelmű a kapcsolat, például a mederviszonyok (Vác mellől hiányzik pl. a Szentendrei-Dunán lefolyó vízhozam), vagy a két állomás közti távolság. Jeges árvíz esetén ez a megfeleltetés nem működik, ezért tartják nyilván a hidrológiában a jeges és jégmentes árvizeket. Mint láttuk, a Vácnál beállt jeget a Margit-sziget csúcsán feltorlódott jégdugó okozta, amely a leszívás miatt alacsonyabb vízállást eredményezett a Vigadó-térnél, a duzzasztás miatt pedig magasabbat Vácott. 

Az 1775-ös árvíztábla az uszoda támfalában.

A szint meghatározásában a képek sem segítenek, az azokon látható vízszint egészen biztosan elmarad a tetőzés szintjétől, amikor az egész parti sétány járhatatlan volt a feltorlódott jég és a kiáradt Duna miatt.  

Az 1838-as váci árvíztáblák kapcsán már volt szó arról az 1883-ra datált kataszteri térképről, amelyen egy rajzoló bejelölte mind az 1838. évi, mind pedig az 1876-os jeges árvíz hozzávetőleges tetőzési szintjét. Mai szintvonalas térképre, vagy abszolút értékre vetítve az 1838-as árvíz a 107,7 m.B.f. szintvonal alatt mindent elárasztott. Ha a Budapesten mért különbséget vesszük alapul, akkor az 1876-os árvíz kb. éppen meghaladta volna a 106 m.B.f. szintvonalat. Az 1883-as kataszteri térkép alapján azonban ez az érték, feltehetően a visszaduzzasztó hatás miatt magasabb lehetett fél méterrel, és a 106,5 m.B.f. abszolút értéken tetőzhetett a jeges árvíz. Ebben az esetben pontosabbnak kell feltételezni a berajzolt kék szaggatott vonalat, elsősorban az árvíz időbeli közelsége miatt. 

Az fenti táblázat konkrétan feltünteti a Vácnál mért árvíz relatív, azaz a vízmérce 0 pontjához viszonyított szintjét, ami 769 centiméter volt. Kérdés milyen szinten volt ekkoriban a vízmérce 0 pontja. Ha a mai értéket vesszük alapul, akkor a tetőzés szintje alatta marad a 106 méternek (98,12 m + 7,69 m =105,8 m). 

Váci árvizek elöntési vonalai és az 1775-ös árvíztábla pozíciója (forrás)

Vác északi részén az árvíz jelentéktelen károkat okozott, még a Buki-csárda épületét sem érte el. Kisvácon csak a legalacsonyabban fekvő parti házakba tört be az áradat. A tabáni sétány alsó házasorai vízben álltak egészen a Ferences rendházig. Elsősorban a meredek part miatt az elöntési vonal csak kissé távolodik el az 1838-as szinttől, ez a távolság azonban kitágul a Vártól délre a Gombás-patak völgyében. Ez azt eredményezte, hogy az 1876-as árvíz jóval kevesebb házat érintett a Burgundia területén, azonban ismét felhatolt egy azóta betemetett patakvölgyön a Csányi László körút nyomvonalán a Göbölös térig (kb. a Csányi L. körút 73-as számmal szemközt), keletről is megkerülve a várost. 

Vácról nem ismerünk 1876-os árvíztáblát, de Budapesten is talán csak egyetlen maradt fenn. Egy ilyen tábla esetleges in situ előbukkanása nagyban segítené a váci árvíz pontos szintjének meghatározását. 

Az 1876-os esztergomi árvíz szintje

Az 1876. évi esztergomi árvízi album cikkünkben nyitva hagytuk a kérdést, hogy vajon mekkora lehetett a februári tetőzés abszolút tengerszint feletti magassága. Nos, a kérdés továbbra is nyitva marad, annak ellenére, hogy az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságtól és az Országos Vízügyi Főigazgatóságtól is választ kaptunk a kérdésünkre. 

1876-os árvíztábla Budapesten

De miért fontos, hogy ismerjük a tetőzés abszolút magasságát? Egyszerű a válasz; azért, hogy össze tudjuk hasonlítani a történelmi árvizeket. Hogy ez miért fontos? Ha például valaki Esztergomban szeretne egy árvízi emléket állítani, csak ez alapján tudná berajzolni az árvizek szintjét. Például, ha valaki szeretné ezt az árvízi emléket kibővíteni.

Az 1876. évi esztergomi árvízről sajnos nem készült olyan remek összefoglaló térkép, mint 1838-ban de Miguel révén, aki tiszt volt az Esztergomban állomásozó 39. sz. cs. k. gyalogezred másod osztályában. Ezt 2012-ben már alaposan kiveséztük "Az 1838-as jeges árvíz emléktáblái Esztergomban" c. írásban, ezúttal arra teszünk kísérletet, hogy a rendelkezésre álló vízállás adatokból, valamint Beszédes Sándor képeit felhasználva megpróbáljuk meghatározni az 1876. év árvizének szintjeit Esztergom városaiban (a többes szám nem véletlen, Esztergom 1895 előtt négy különálló közigazgatási egységre oszlott). 

Egy árvíz legnagyobb magasságát (azaz tetőzését) viszonylag könnyű meghatározni még akkor is, ha nem áll rendelkezésünkre vízmérce. A folyó által lerakott szervesanyag, faág, uszadék csak olyan magasságban rakódhat le, ahová a víz még éppen elért, egy ház falán is könnyű berajzolni a legmagasabb vízszintet, hacsak nem dől össze. Fontos azonban, hogy az ilyen empirikus méréseknél jókor legyünk jó helyen. Esztergomban 1876-ban volt vízmérce, le is írták, hogy milyen magas volt a tetőzés február 25-én, egy pénteki napon, mégis hiányzik valami, amely lehetővé tenné, hogy más árvizek tetőzésével összevethessük. Egy gondolatkísérletben mégis megkíséreljük rekonstruálni a tetőzés lehetséges szintjét.

Vegyük számba mi áll rendelkezésünkre az esztergomi tetőzés meghatározásához.

• megvannak a napi vízállás adatok
• megvannak Beszédes Sándor képei
• Egy korabeli olvasói levélből ismerünk egy relatív vízállás adatot. 
• 1838-ban 110 méter körüli abszolút magassággal tetőzött az árvíz Esztergomban

Ami hiányzik:

• Nem tudni mekkora relatív (vízmérce szerinti) értékkel tetőzött az 1838-as árvíz Esztergomban
• Hiányzik az 1876-os "sempont", azaz az esztergomi vízmérce 0 értékének tengerszint feletti magassága
• Emiatt nem ismerjük a tetőzés abszolút magasságát
• Nem tudjuk pontosan mekkora volt az aktuális vízállás amikor Beszédes Sándor Esztergomban fényképezett

Dr. Nagy László szerint a következőképpen alakult  a vízállás Esztergomban (több helyen megjegyzik, hogy az esztergomi vízállás adatok nincsenek összhangban a reggel 7 órás leolvasásokkal). Dőlt betűvel szerepel Beszédes Sándor fényképeinek dátuma, félkövérrel pedig a tetőzés. 

1876. 02.22 09:50 — 490 cm

1876. 02.22 20:03 — 432 cm

1876. 02.23 11:18 — 436 cm
1876. 02.24 07:30 — 529 cm

1876. 02.24 09:40 — 536 cm

1876. 02.25 09:30 — 634 cm

1876. 02.25 ????? — 691 cm

1876. 02.26 07:30 — 672 cm

1876. 02.26 ????? — 604 cm

1876. 02.28 18:20 — 625 cm

1876. 03.05 17:20 — 663 cm

1876. 03.06 ????? — 663 cm

1876. 03.07 10:40 — 665 cm

Beszédes Sándor képei a feliratok szerint 1876. február 24-én készültek, ezen a napon Esztergomban reggel fél nyolckor 529 centimétert mértek, később, a nap folyamán 536 centimétert. 

Esztergom, Széchenyi tér 1876 február 24-én

A tetőzés meghatározására három különböző kísérletet teszünk. Az első kísérletben egy már 1838-ban is állt épület siethetne a segítségünkre, amelynek jobb oldalán található egy árvíztábla (lásd fenti kép). A Városháza árkádsorának legnyugatibb oszlopán a jelenlegi utcaszinttől 159 cm magasságban mutatja egy mutatóujj az 1838. évi tetőzést. Beszédes Sándor fényképén látunk vizet ugyan, de nem tűnik túl mélynek a csónak ellenére sem. Az árkádok alatt embereket látunk, akiknek kb. fejmagasságig ért a régi árvíz szintje. Tehát ha feltételezzük, hogy február 24-én 536 cm körüli vízállásnál 10 centiméterre saccolt víz borította a Széchenyi teret, akkor az 1838-as vízállás 150 centiméterrel volt magasabb, azaz 1838-ban 690 centiméteren tetőzött volna az árvíz. Ez pedig kevésnek tűnik.

A második kísérletben használt bizonyítási módszer (a "mérés" kifejezés semmiképpen nem alkalmas ebben az esetben), egy 1876 március 4-én (~660 cm vízállás) keltezett olvasói levél alapján teljesen más eredményre jutunk:

„A német utcát és a temető alját kivéve egyetlen utcánk sincs mely a víztől mentes volna. A kerekded fekvésű szabad királyi város északról, délről és nyugatról körül van véve, mondhatni körül folyva. Legszebb utcái, mint a Duna utca (ma Deák Ferenc utca) a Duna medre fölött 4 lábnyi (1,2 m) magas vízben áll. Tereink, mint a Széchenyi, Szent Anna és Gábris-tér csak csónakokkal közelíthető meg bármely irányból, a Kispiacon a csatornákon folyt be a Duna vize. Aki ma e városban kíváncsiságból vagy szükségből sétát kíván tenni, egy negyedóra alatt azt befejezheti, miután több időt igénylő sétánál csónakra vagy dereglyére van kényszerítve." 

1838-ból három árvíztáblát ismerünk a Deák Ferenc utcából. A 16. szám alatt található árvíztábla 222 cm, a 34. és 59. szám alatti: 230 centiméterrel magasodik az utcaszint fölé. Amennyiben ezt az igazolhatatlan négy lábnyi vizet kivonjuk az 1838-as adatból 100-110 centiméter különbséget kapunk eredményül, azaz 1838-ban egy egész méterrel magasabban, 760-770 centiméterrel tetőzhetett az árvíz Esztergomban. Ez pedig 70-80 centiméterrel több, mintha a fényképek alapján határozzuk meg ugyanezt az értéket. A számítás alapján abszolút értékre vetítve az 1876-os árvíz 109 m tengerszint feletti magasságon kellett, hogy tetőzzön. 

A harmadik kísérletben az ismert nullpontok szintjéből indulunk ki. Jelenleg az esztergomi vízmérce 0 pontja: 100.920 mBf abszolút magasságban található az 1718.500 folyamkilométeren. A vízügy.hu szerint 2013-ban mérték ezen a mércén a legnagyobb árvizet, amikor a legnagyobb mért vízállás (LNV) 813 cm, azaz 109.05 méter a tengerszint fölött. Az esztergomi vízmérce nullpontja azonban az idők során többször is változott. 

Kaján Imre dolgozatában megemlíti, hogy az esztergomi vízmérce sempontja 1876 és 1897 között három alkalommal változott. Sajnos sem az adatok forrását, sem pedig magukat az adatokat nem közli. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság  adatigénylés után azt közölte, hogy 1888 előttről nincsen adatuk erre vonatkozólag. Az esztergomi vízmérce 0 pontja a törzskönyv alapján az alábbiak szerint változott: 

Kezdő időpont — 0' pont magassága (mBf)

1/1/1888 — 101.010

1/1/1937 — 100.940

4/30/1949 — 100.960

10/6/1999 —100.920

A törzskönyvben a balti alapszint szerepel minden értéknél, az első három érték valószínűleg átszámított érték, ugyanis 1953. (katonai) és 1958. (polgári) előtt az adriai alapszint volt érvényben.

Mivel a vízmérce nullpontja 1888 óta mindössze kilenc centimétert változott. Ezért egy gondolatkísérlet erejéig tételezzük föl, hogy az előző száz évben sem változott ennél többet, azaz a nullapont abszolút magassága 101 méter körül ingadozott. 

A budapesti Vigadó téri vízmérce rekordárvizei (A 2013. jún. 9-i 891 centimétert gondoljuk rá)

Ez alapján tegyük fel, hogy a tetőzés 101+6,91≈108 méteren történt 1876. február 25-én. Beszédes Sándor egy nappal korábban készült képein pedig ≈106,5 m körüli vízállás látható. Ha ezt a feltételezést összehasonlítjuk a Deák utcai, második gondolatkísérlettel, egy méteres különbséget kapunk (108 és 109 méter tengerszint felett).

Összegezve a három gondolatmenetet: 

• Az első kísérletben bizonytalan a fénykép készítésének pontos időpontja és a téren mért vízállás.
• A második kísérletben bizonytalan a 4 lábnak mért relatív vízállás és annak pontos helyszíne
• A harmadik kísérletben pedig nem tudjuk bizonyítani, hogy 1876-ban is 101 méter körül volt az esztergomi vízmérce 0 pontja. 

A rendelkezésre álló adatokból tehát csak annyi állapítható meg csupán, hogy az 1876-os árvíz Esztergomban valahol a tengerszint felett 108-109 méter között tetőzhetett. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• http://mnl.gov.hu/mnl/keml/hirek/a_viz_kiontessel_fenyeget_ha_meg_nehany_labat_arad
• https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_DUNA_Fvm_11_1876_Arviz/?pg=314&layout=s
• www.dunamuzeum.hu/public/imre/Esztergomi19.DOC

Esztergomi árvízi album 1876.

Az 1838. évi jeges árvízhez képest az 1876-os árvíz jóval kevesebb figyelmet kapott a történetírók részéről. Talán ismerünk róla néhány fényképet, ahogy a budapesti Fő utcán csónakáznak a lakosok, talán egy-egy nagy dunai árvíz esetén említés szintjén szóba kerül. Pedig az 1876. évi jeges árvíz, majd az azt követő olvadás által okozott kár jócskán meghaladta az 1838. évit. Nem csak a Duna öntötte el az árterét, de a mellékfolyói is, beleértve az egész Tisza-vízgyűjtőt. Ezért méltán nevezhetjük ezt az árvizet a Kárpát-medence legnagyobb természeti katasztrófájának. Tetőzése február végére, március elejére esett. Ebben az időben Esztergomban Beszédes Sándor fényképész rendíthetetlenül rótta Esztergom városainak utcáit és dokumentálta az árvíz pusztítását. A Dunai Szigetek blog az ő fényképeivel emlékezik meg a 142 évvel ezelőtti árvízről.

Víz alatt az esztergomi Prímás-sziget

1876-ban három árvíz vonult le a Kárpát-medencében, amelyek kitűntek a többi közül tartósságukkal és az okozott anyagi kár tekintetében. A háromból két árvíz a Dunán folyt le, az első egy jeges, míg a második az olvadást követő esőzésekből kialakuló árvíz volt. Ugyanebben az időben árvíz vonult le a Tiszán is, a kettő Titelnél találkozott, amire addig még nem volt feljegyzett példa. 

Esztergom, Széchenyi tér

Az árvíz nem egyformán sújtotta a magyarországi Duna Dévénytől Orsováig tartó szakaszát. Pozsonyban az 1876-os árvíz mindössze a 13. legnagyobb volt, ha az 1809-1909 közötti évszázadot vizsgáljuk. Budapesten és az ország középső részén ez volt a második legmagasabb vízállás az 1838-as óta, ennek okaira ki fogunk térni. Újvidéken érdekes módon az 1876-os árvíz magasabban tetőzött az 1838. évinél. Ennek oka lehetett pl. az egyidőben áradó Tisza visszaduzzasztó hatása.

Esztergom, Széchenyi tér

Különösen nagy károkat szenvedett Komárom, Vác, Újpest, Óbuda és a Csepel-sziget mellett Esztergom is. Esztergomon beül a legnagyobb pusztítás a Tabán városrészben volt, de a Vízivárosban (nomen est omen) is sok ház került víz alá 1876 tavaszán. Emberéletet az árvíz nem követelt a városban. Az árvízzel elborított terület meghatározása nehézkes, ugyanis Beszédes Sándor a tetőzés előtt egy nappal fényképezte a várost és nem maradt fenn szakszerűen megszerkeszett térkép az elöntésről, sőt még az esztergomi vízmércétől sem várhatunk segítséget, mivel nem tudjuk hol volt a 0 pontja 1876-ban.

Esztergom, Széchenyi tér

1875/76 tele rendkívül csapadékos volt, a csapadék pedig a nagy hidegek (min: -17 fok) miatt hó formájában hullott. A Duna már decemberben befagyott, bár időszakos enyhülés miatt Karácsony táján jégmentessé vált. Néhány nap múlva azonban visszatért a dermesztő hideg és a Fejér és Tolna vármegyei szakaszon az előrehaladott szabályozás ellenére jégdugók képződtek. Január folyamán az egész Dunát jég borította Pozsonytól Újvidékig, ez alatt Orsováig jégmentes volt a folyó. Az akadálytalan levonulás érdekében egy délről érkező felmelegedés lett volna ideális, azonban pont az ellenkezője történt. 

Esztergom, kispiac

Február 13-14-én Württembergből és Bajorországból enyhülést jeleztek, megindult az olvadás. Kiáradt a Rajna és az Inn is. Nyugat felől hamarosan a Kárpát-medencét is elérte a felmelegedés, miközben a Dunán Gerjennél dinamittal próbálták felrobbantani a jégdugót. Február 18-án érte el az árvíz Bécset, másnap átszakadt a balparti gát és a folyó elárasztotta a Morvamezőt. 20-án ért az árvíz Pozsonyba, ahol a város egy részét elöntötte, nyolcan életüket vesztették. Miközben Budapesttől északra megindult a jég, a fővárostól délre még szekerekkel közlekedtek rajta. 

Kilátás a Garam völgyére

Február 21-én Neszmélynél jégdugó alakult ki, amely Komáromnál még a Vág-Dunát is visszaduzzasztotta és az áradat elvitte a hidat is róla. Közben az enyhülő időjárás miatt a Vágon is megindult a jég. Töltésszakadás miatt víz alá került a Csallóköz jelentős része. Mindezek következtében Komárom városa sokszorosan megszenvedte az árvizet.

Kilátás Párkányra

Esztergom városaiból már 22-én jelentettek elöntést, de az árvíz kezdő dátumának február 23. délelőtt 9 órát szokás jelölni. Február 25-én tetőzött a vízállás 691 centiméterrel, majd körülbelül egy métert csökkent, de ettől még Esztergom egy része víz alatt maradt. Két nap múlva újra emelkedni kezdett a Duna. Február 28-án már 400 ház volt víz alatt, 800 családot költöztettek ki, nagy részük a szőlőhegyi telkükre menekült, vagy rokonok fogadták be őket a város magasabb részein. A vidéki városokból rendszeres sürgönyöket küldtek Budapestre, ezzel tudtukon kívül is megvetették a távjelző szolgálat alapjait. Egy ilyen sürgönyről a Magyar Nemzeti Levéltár is megemlékezett. A menekültek segélyezéséről a katolikus egyház gondoskodott.

A mai Kossuth Lajos utca a Szent Anna templomból

A meginduló és megakadó jégtáblák Esztergom alatt és Visegrádnál megakadtak, majd még sok helyen Vácott és lejjebb, de a jégdugó csak a február 25-i tetőzésért volt felelős. Az országot elborító hó gyors olvadása miatt árhullám vonult le Győr folyóin, különösképpen a Rábán, valamint a Vágon, a Nyitrán, Zsitván, a Garamon és az Ipolyon is. Mivel a torkolati szakaszuk már amúgy is víz alatt volt a Duna visszaduzzasztó hatása miatt, szépen sorban kiléptek a medrükből és végeláthatatlan összefüggő tengert alkottak a bal part mentén. 

Vízivárosi hajómalmok

Miután a jég már márciusban viszonylag gyorsan eltűnt a Dunáról a mellékfolyók tovább nyújtották az áradást. Az árvíz csak áprilisra vonult le teljesen, de még májusban is kitartott a nagyvízi helyzet, akadályozva a Esztergom újjáépítését és kitakarítását. Esztergomban sem ember, sem állat nem veszett oda, kisebb nagyobb mértékben összesen 400 ház állt vízben, közülük összedőlt 23 épület, amibe nem számolták bele a statikai okokból később lebontott házakat. 

Pór Antal tér és a Deák Ferenc utca

Március 2-án így írtak az esztergomi helyzetről:

„Február 22.-e óta máig víz alatt áll városunk és vidéke. A vízállás legnagyobb magasságát 25.-én érte el, ekkor 21 láb és 10 hüvelyk (691 cm) magasan állt a víz. A tetőzés után hirtelen apadni kezdett s leszállt 19 láb 1 hüvelykig (604 cm). Február 27.-én azonban újra emelkedett, s  máig növekvőben van, jelenleg 20 láb 10 hüvelyk (660 cm). Nincs is remény gyors apadáshoz, mert Győr vizei, a Vág és a Zsitva áradásai folyton táplálják az árt. Tíz napja a város nagy része, 400 ház, víz alatt áll. Legalább 800 család van kiszorítva lakásából. Mily pusztulást fognak találni, ha visszatérnek. Mintegy 12 ház máris bedőlt, sőt emeletes házak is kezdenek repedezni..." 

Táti vámház

Szintén március 2-i beszámoló:

"Az árvíz naponként növekedett, a kár kiszámíthatatlan. A komáromi jégtorlódás folytán február 23-án reggel 9 órakor városunkat elöntötte az árvíz, ettől kezdve folytonosan el van árasztva, az egész Duna utca, Ároksor, Tóthi utca, Dorogi út, Kiskereszt utca, Szél, Rózsa és Liliom utcák, Tabán városrész, Buda és Öreg utcák alsó részei egy hét óta víz alatt állnak. Különösen Tabán városrészben a Tóthi út házai szenvednek annyira, hogy kétséges, vajon ezen házak, a víz lefolyása után lakhatók lesznek-e. Jelenleg 15 ház ledőlését jelentették be. Minthogy a házak egy hét óta víz alatt állnak. A víz ma, március 2-án is növekedett, és kilátásunk nincsen, hogy hamarosan ezen utcákból lefolyhasson, aggódunk, hogy a szilárdabban épült házak is romba fognak dőlni." 

Összedőlt házak a Tabánban

Március 4-én a következő volt az árvízi helyzet Esztergomban:

„A német utcát és a temető alját kivéve egyetlen utcánk sincs mely a víztől mentes volna. A kerekded fekvésű szabad királyi város északról, délről és nyugatról körül van véve, mondhatni körül folyva. Legszebb utcái, mint a Duna utca a Duna medre fölött 4 lábnyi (1,2 m) magas vízben áll. Tereink, mint a Széchenyi, Szent Anna és Gábris-tér csak csónakokkal közelíthető meg bármely irányból, a Kispiacon a csatornákon folyt be a Duna vize. Aki ma e városban kíváncsiságból vagy szükségből sétát kíván tenni, egy negyedóra alatt azt befejezheti, miután több időt igénylő sétánál csónakra vagy dereglyére van kényszerítve..." 

A Tabán a Szt. Anna templomból

Esztergom közönsége 1838-ban árvíztáblákkal jelölte meg a történelmi vízállást, közülük 16 darab ma is látható szerte a városban. ismeretünk szerint 1876-ban nem készültek hasonló táblák, amelyek megkönnyítenék számunkra az árvíz szintjének meghatározását (aki mégis tud ilyenről, kérjük szóljon!).

Az 1876-os esztergomi árvíz szintjéről egy külön cikk készült. Itt olvasható.

Örsújfalu harca a Dunával

Örsújfalu (Nová Stráž) 1980 óta Komárom településrésze. Körülbelül 1800 lakosa közül a többség magyar, de talán még ők sincsenek tisztában településük és a Duna kapcsolatával. A falu az elmúlt évszázadokban számos csatát vívott a folyóval és többnyire vesztesen hagyta el a csatamezőt. Egy hatalmas árvíz után a harctér elhagyását sajnos szó szerint kellett érteni.  

Planum Danubii infra, ac supra possessionem Ujfalu i. Cottu [Comaromiensi] ingremiatam
defluentis faciem vehementer abradentis rippae statim in superiori fine possessionis exhibens... 1784 (forrás).

A Hungaricana térképgyűjteménye indította útjára ezt a bejegyzést is, amikor a Koppánymonostori (Szent Pál)-sziget történelméhez kerestem adatokat. A kérdéses szigetről találtam egy 1784-ben készült helyszínrajzot, ahol a keresett szigeten kívül minden más sokkal érdekesebb volt. Balról jobbra haladva először is ott van a Lidia-sziget, amely ma már nincsen ott és egyelőre nem is tudni mikor tűnt el és miért. Jövőbeli feladatunk lesz ennek felderítése. És ott van baloldalt fenn Szent Pál puszta, a Szent Pál-sziget névadója. 

Sajnos a térképen nincsen jelmagyarázat a betűkhöz, a kép beszédes latin felirata azonban pótolja ezt és segít eligazodnunk. A Duna és a tőle északra elhelyezkedő, Komárom vármegyei Újfalu és Cottu (?) birtokok helyszínrajzát látjuk, ahol az erős sodrás alámossa a település feletti partszakaszt. Ezt a részt recézett vonallal és "zatony" felirattal jelölik. Az elmosódás természetesen a homorú oldalon jelentkezik és partomlással veszélyezteti a település nyugati házsorait. A helybéliek látszólag tisztában voltak a veszéllyel és megtették a tőlük telhető intézkedéseket, hogy a katasztrófát elkerüljék:

1. Építettek két háromszög alakú sarkantyút a Lidia- és a Szent Pál-sziget között található ún. inflexiós pont két oldalára (S és 6. ill.  B és C jelzés). 
2. A második sarkantyú és a település közti partszakaszt hordalékfogó vesszőfonattal erősítették meg az elmosódás ellen. 

Így a szaggatott vonallal jelölt sodorvonal a meder közepére került és part pusztulása lelassult. Az ekkor még két részből, Posessio Újfaluból és Praedium Örsből álló falu egy időre megmenekült a Dunától. 

1824. Duna mappáció

Negyven év múlva, a Duna Mappáció valamikor 1824-ben készült szelvényén újabb folyószabályozási műveket láthatunk, 10 apró sarkantyút. A térképhez egy részletes leírás is tartozik, melyet Báthory István térképész jegyzett le 1824 nyár elején. Ebben leírja Örsújfalu XIX. század elején a Dunával vívott harcát:

A falu feletti part egy szakaszon erősen elmosódott, (1824) májusban és júniusban, a térképészek ott tartózkodása idején 1-2 öl tűnt el a partból. Valójában már néhány évvel korábban több helyen vesszőfonatos sövénnyel megerősítették, melyek mögött a hordalék kezdett felgyűlni, de a gyakori áradások megrongálták és elmosták mögüle a partot, így azok most szabadon állnak a vízben.  Ezt a vesszőfonatos védművet újfalusi segítséggel szeretnék javítani és megkettőzni, úgy, hogy mindkét sarkantyú közé még egyet építenének. Az uradalom már rendelkezésre bocsátotta a szükséges anyagot a szemközti (Szent Pál)-szigetről. Alacsony vízállásnál kilátszik egy sarkantyú maradványa, amelyet a vármegye több mint tíz éve épített ott, ahol a pusztuló part kezdődik. Ez a sarkantyú sikeresen feliszapolta a partot, melyen fűzfák nőttek, de egyes részei a szarvasmarhák és a hajóvontatók taposása nyomán elpusztult. Legkisebb vízállás idején a jobb oldali Dunaág sok helyütt szárazra kerül és a hajósok kénytelenek a Monostori-sziget alatt, a bal part felé haladni.  A bal parti területek laposak és a legnagyobb árvizek teljesen elborítják. Az árvizek többnyire az Érsekújvári-Dunán érkeznek, Komárom város területén keresztül és praktikus módon ugyanezen az irányban térnek vissza a mederbe. Az Újfalu és Szent Pál puszta között körülbelül 30 évvel ezelőtt a vármegye által épített töltés a főágban tartja az rendszeres éves árvizeket. A legnagyobb árvizek azonban elöntik a környéket és veszélyeztetik a Komárom-Pozsony út forgalmát. Az újfalusi rész talaja felül  laza, 3-4 láb vastag homokos altalajból áll, alatta a kavics és a homok válik uralkodóvá. 

Plan über den Stand-Ort der Mühlen zu Ujfalu 1854 (forrás).

Az 1824-ben egymástól mindössze egy utca által elválasztott települések még mindig a Duna partján találhatók. Mint ahogy újabb 20 év múlva is, amikor valaki úgy döntött 1854-ben, hogy külön térképet szentel az Újfalunál állomásozó két darab hajómalomnak. Örsújfalu úgy tűnik helyben vészelte át az Esztergomot is elpusztító 1838-as jeges árvizet, de még ekkor sem egyesítették közigazgatásilag.

Osztrák hajózási térkép, 1857.

Az 1857-ben kiadott, tehát valamivel korábban felmért osztrák hajózási térképen már valami megváltozik. A két település, Újfalu és Nemes-Örs még ott van a parton, miközben a főút mellett új házhelyeket parcelláztak. Nem példa nélküli az, amit itt látunk. A pusztító 1838-as jeges árvíz után költözött mai helyére Csepel, és korábban Szigetmonostor is. Valamikor 1854 és 1857 között Duna-Újfalu, megelégelvén a Duna kibírhatatlan szomszédságát, fél kilométerrel északabbra költözött a Komárom-Pozsony főút mellé. 

Az újfalusi rész házait lebontották és fél kilométerrel északabbra újra felépítették. A régi településen a térképek nem ábrázoltak templomot, az új templom 1910-ben készült el. Örsújfalu magja a Podzáhradná /Alsókert utca, Vnútorná / Belső utca és Krizna / Kereszt utca által bezárt területen jött létre. Úgy tűnik, a község határát keletről alkotó Dunajsky rad/ Duna sor mentén "csúsztatták" el a falut a mai helyére.

III. kat. felmérés; elköltözött a falu. 1882 (forrás: mapire.eu)

A III. katonai felmérés 1882-ben készült szelvényén Duna-Örsöt még mindig a helyén találjuk, nem lehetetlen, hogy a különálló faluban eltérően határoztak a költözésről. De mi lehetett az a hidrológiai esemény, amely költözésre bírta az őrsieket is? 

Nincs könnyű dolgunk, ugyanis az Örsújfaluról elérhető cikkek, honlapok némák ezzel kapcsolatban. És azért sem egyszerű megmondani mi történhetett, mert két olyan esemény is volt ebben a negyedszázados intervallumban, melyek külön-külön is eredményezhették a költözést. 

1876. február 21-én egy Gönyűben 8 óra 15 perckor feladott távirat vezethet minket nyomra:

Tegnap erős jégzajlás volt, a víz szintje 7,21 méter, 83 cm-t emelkedett. Kolozsnéma és Nagykeszi védőgátjait átlépte a víz, Örsújfalunál átszakadt a gát.

Csakhogy négy évre rá, 1880-ban újabb téli jeges árvíz pusztította el Komárom szabad királyi város környékét:

...Mindezekhez járúltak még az 1876- és 1880-iki téli árvizek, melyek ismét tetemes károkat okoztak a sokat szenvedett városnak. Az 1880-iki árvíz után épűlt ki az akkor Komáromban lakó Salvator János főherczeg kezdeményezésére és támogatásával a vár terűletét biztosító dunaparti védtöltés.

Feltehetően fokozatos elvándorlásról lehetett szó, nem pedig egy drasztikus esemény váltotta ki. Mindenesetre a hidrológiai okokat sem zárhatjuk ki.

Örsújfalu szabályozási művei 1911. (forrás)

Örsújfalu a költözéssel egy időre megszabadult a Duna hívatlan látogatásaitól. Komárom környékén már az 1880-as árvíz után (a nagy szabályozás előtt) megépültek a védművek, de ez nem terjedt ki a Komárom vármegyei teljes Duna-szakaszra. A millennium évében, 1896-ban készült el az Alsó-Csallóközt védő töltés, melyet később fokozatosan magasítani kellett.

Az 1965-ös árvíz által elöntött terület (nyilak jelzik a töltésszakadást)

  

Ugrunk egy kicsit az időben, egészen 1965-ig, amikor Csehszlovákia történetének legpusztítóbb árvize vonult le a Dunán. A "levonult" kifejezés nem teljesen fedi azt mi is történt március és július között, ugyanis e négy hónap alatt folyamatosan olyan magas volt a vízállás, hogy a töltések júniusra teljesen átáztak. Június 15-én Pat és Zsitvatő között átszakadt a töltés és a kiömlő víz egészen Ógyalláig elborított mindent, leállt a közlekedés a vasúton és az Érsekújvár-Komárom főúton. Két nap múlva, június 17-én Kulcsod és Csicsó között 18 méteres hosszon átszakadt a töltés, mely később negyed kilométeresre tágult. 

Az árvíz pusztítása Örsújfaluban (forrás)

Teljesen víz alá került az Alsó-Csallóköz Örsújfaluval együtt. Komáromot ekkor már csak Magyarország felől lehetett megközelíteni és evakuálni. Valószínűleg ez a két töltésszakadás mentette meg Magyarországot a hasonló katasztrófától. 1200 négyzetkilométeren 37 települést evakuáltak, összesen 54000 ember volt kénytelen elhagyni lakóhelyét.  

Örsújfalu azóta is a mai helyén található, bár újabb és újabb földterületeket parcelláznak, a település magja még mindig az a terület, ahová őseik 1854-1857 között áttelepültek. Régi házainak nyomát a Duna már réges-régen elegyengette. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Bumm.sk: 50 éve változtatta tengerré a Csallóközt az évszázad árvize 
• SME.sk: Polstoročie od pohromy so šťastným koncom 
• Dr. Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007) 
• Magyar Nemzeti Levétár: „a víz … kiöntéssel fenyeget, ha még néhány lábat árad” 
• Új Szó: A nagy árvíz, negyvenöt esztendő távlatából