"Mindenki ment a partra, székekkel..." — adalékok az 1838-as jeges árvíz váci történetéhez

Lassan összegyűlnek az 1838-as váci árvíztáblák és kezd körvonalazódni a jeges ár levonulásának helyi története — elsősorban a második árvíztábla publikálását követő reakcióknak köszönhetően. Három pontban foglaljuk össze az újonnan napvilágra került információkat, melyek külön-külön korábban ismertek voltak, ha nem is túl széles körben.

Vác város Burgundia negyedének elöntési térképe,
 a helyben található (pirossal) és a feltételezett árvíztáblák (kékkel) helyének feltüntetsésével.

Alig egy hét telt el a második váci árvíztábla bemutatása óta, mely egy magánház kertjében várja, hogy újra helyére kerülhessen. Korábban még nem volt példa hasonlóra; hét nap alatt érkezett visszajelzés a Vác Város Levéltárától, a Tragor Ignác Múzeumtól és a Püspöki és Káptalani Levéltártól is. Annyi új és érdekes információ gyűlt össze, hogy szükségessé vált egy újabb cikk megírása az 1838-as jeges árvíz váci levonulásáról. 

A váci Remete étterembe átmentett árvíztábla

A Püspöki és Káptalani levéltárból egy rövid részletet kaptam, a Piarista Rendház úgynevezett Háztörténetéből (Historia Domus):

"Eszerint Vácott március 13.-án délelőtt volt a főbíróválasztás - tehát különösebb eseményre a lakosság nem készült. A sikeres választás után délben harangszó és ágyúzás mellett történt meg a Székesegyházban az új bíró és jegyzők eskütétele. Ezek a hangos rezgések valamilyen szinten nyilván hozzájárultak ahhoz, hogy 1/2 2 körül a jég lassan megindult, és 3 órakor már gond nélkül folyt az egész mederben a jeges víz. A látványosság megtekintésére mindenki ment a partra, székekkel... A víz a fentebbi területekről hozta magával a hajókat, csónakokat, szénát, épületfát, és közben emelkedett a szintje: a Duna-parti házakat ekkor kezdte elönteni. Eszerint tehát a víz addig csak a jég alatt tudott folyni; a többit visszatartotta a Vác feletti torlasz. Vesperás idején (azaz cca 5-6 óra tájban) a víz felszíne már lényegében tiszta volt, azonban a Hétkápolnánál már megfigyelték, hogy a még sodrott néhány jégtábla lassabban mozog, elkezd torlódni, és ebből következtettek egy lentebbi elakadásra. Este 8-ra már egy lábnyit emelkedett a vízszint, 10-kor pedig gyors emelkedés indult, mely tartott egész éjjel. Reggelre a vízszint meghaladott minden korábbi ismert vízállást, az 1775. évit is. A Ferences Konvent (azaz a Püspökvár) falában lévő táblán jelzett szinthez képest a vízállás a 3' 9'' magasságot érte el. A vízszint még délig emelkedett, majd megindult az apadás: 4-ig 2 hüvelyknyit apadt."

A leírás megerősíti azt az információt, hogy Vácott a jeges ár március 14-én reggel tetőzött, egy nappal az esztergomi után és egy nappal pest-budai előtt. A leírás konkrétnak tűnő adatot is tartalmaz az árvíz szintjével kapcsolatban. A Püspökvár kerítésfalában, a Dunaparton a mai napig megvan az az 1775. évi árvíztábla, amelyhez képest az 1838-as szint 117,5 centiméterrel magasabban volt. Ezzel csak annyi gond van, hogy az 1775-ös táblán nincsen szintjelző vonal. A tábla maga 45 centiméter magas és 60 centiméter széles, így közel fél méteres hiba is lehet a szint meghatározásában. Szerencsére az elöntési szint meghatározásának vannak ennél jóval egyszerűbb módjai is. 

A legegyszerűbb módszer megvizsgálni Vác rendezett tanácsú város 1883. évi bitrokvázlatát. Ezen nem csupán az alig 7 évvel korábban pusztító jegesár szintjét tüntették fel, hanem a 45 évvel korábbi rekord elöntést is. Kérdés, hogy ezt a szintet milyen módszerrel reprodukálták. 

1838. március 14-én reggel Vác várost nem egységesen pusztította az árvíz. Míg északon, Kisvác területén az ármentes teraszra épült házak jobbára megmenekültek. Kivételt képezhetett persze néhány Dunára rúgó telekvégi fészer, de a börtön felett lakó népesség viszonylag szerencsésen vészelte át a jégzajlást. A börtön és a vár között sűrűbben beépített belváros alsó házsorai már vízben álltak, de az árvízi elöntés sávja keskeny sávban, párhuzamosan futott a folyóval. Ez a párhuzamos a vár tövében végződött el, azazhogy váltott át egy másik párhuzamos vonalra, de ez már a Gombás-patak viszonylata volt. Nem véletlen, hogy éppen itt épült fel a vár, ahol a Duna és a Gombás-patak ártere két oldalról nyújtott védelmet. 

A domborzatból eredő okokból Vác déli része, a Burgundia szenvedte a legnagyobb károkat. A városban összedőlt 210 ház (az épületállomány kb. 15%-a) jelentős része erre a területre koncentrálódott. A Gombás-patak széles völgyét még a vasúti hídon túl is visszaduzzasztotta a Duna, de ami a legérdekesebb, az elöntési vonal kirajzolt egy korábbi mellékpatak völgyét, amely körülbelül a Csányi László körút (=Patak-sor) ívét követte "Luxemburgig", azaz majdnem a Rádi út vonaláig. A Gombás-pataktól délre váci lakóházak már nem álltak, de a városi Lőház figyelmet érdemel, ugyanis a feltételezések szerint ezen az 1948 körül lebontott épületen állhatott a "második" árvíztábla. A Lőház egy látogatott közösségi hely volt, amelyet lövészeken kívül a Duna árvizei is rendszeresen látogattak, komoly anyagi terhet róva a fenntartó lövészegyletre. Az épület történetét Fehér Tamás geológus dolgozta fel a Honismeret folyóiratban (A váci Lőház története, XLII., 2014/05).

Árvízi elöntési szintek Vác város 1883-as kataszteri térképén (forrás)

Fehér Tamás írt egy számunkra relevánsabb cikket is. Az "Árvíztáblák Vácon" a Váci Polgár 2012. májusi számában jelent meg, benne egy fényképpel a "harmadik" 1838-as váci árvíztábláról. A cikkre Zomborka Márta, a Tragor Ignác Múzeum munkatársa hívta fel fel a figyelmemet, amit ezúttal is köszönök. A harmadik árvíztábla ma is látható a Remete étterem pultjától jobbra, talán azért is mert éppen szemmagasságban van. Utóbira az a magyarázat, hogy az étterem korábbi tulajdonosa, Molnár Tibor mentette meg egy Fűz utca-Mária utca sarkán lebontott épület romjai közül. Aztán jobb híján beépítette a saját éttermébe, ahol—ha nem is az eredeti magasságban—sikerült az utókor számára megőrizni. 

Maximalista megoldásként az éttermi árvíztáblát könnyen be lehetne szintezni az eredeti pozícióban (amennyiben ez nem az étterem padlására vagy pincéjére esik). Összevetve az 1883-as árvízi elöntési vonalat a topográfiai térképek szintvonalaival, tengerszint feletti magasságban kifejezve a 107 és a 108-as m.B.f. vonal közé kerül, de közelebb van a 108-hoz. Fehér Tamás 107,7 méteres szintet adja meg, amit pontosabb mérés (pl. a Budapesti főúti tábla szintezése) híján elfogadhatunk.

A Remete étteremben található tábla felirata magyar nyelvű: Duna árja Marczius 15én 1838. A balra mutató újj egy polírozott vörösmárvány táblán húzott vonalra mutat. Figyelemreméltó a táblán szereplő dátum, hiszen március 15-én már Pest-Budán tetőzött az árvíz. Figyelmetlen volt a megrendelő? Esetleg a váci ház tulajdonosa Pest-Budán vásárolta a táblát és aztán csak legyintett az egy napnyi eltérésre? 

Az 1838-as jeges árvíz kb. 107,7 méteren tetőző szintje a Gombás-patak mentén, Vác déli részén.

Ezt valószínűleg sohasem tudjuk már meg. A három fennmaradt váci árvíztábla közül csak egyetlen található meg eredeti helyzetben (+az 1775-ös). Figyelemre méltó, hogy a három tábla közül az egyik nem ad meg dátumot, és a másik kettő közül is csak egy találja el a tetőzés valódi dátumát. Három tábla három különféle alakkal, rajtuk három különféle felirat szerepel, ami annak ellenére is különös, hogy a budapesti árvíztáblák sem olyan egységesek, mint amilyeneket Csillaghegyen tettek ki az 1945. februári árvíz után. Fehér Tamás gyűjtése után már csodaszámba menne, ha további 1838-as árvíztáblák kerülnek elő Vácról. Reméljük a számuk sem fog csökkenni.