A Szürkő-sziget első telepesei

"Dr. Petrik Béla, a Szürkő-sziget atyja" című írásunk szerencsére eljutott az egykori szigetlakókhoz és azok leszármazottaihoz. Közülük Lapikás Judit vállalkozott arra, hogy fél évszázad távlatából leírja milyen is volt az élet a Szürkőn. Hogyan változott a sziget, milyen nehézségekkel kellett megküzdeni az ott megtelepedő első nyaralóknak, kik voltak ők egyáltalán, hogyan kerültek oda és mi lett a sorsuk? Az írást a szerző családi fényképei illusztrálják. 

Írta: Lapikás Judit

1955: Egy kép az evezős múltból. A győztes férfi nyolcas egy Visegrád-Római-part verseny után. A kép azért érdekes, mert négy majdani "szigetlakó" rajta van, köztük maga Petrik Béla is: ő jobbról a negyedik, azaz a szemben ülők sorában jobbról a harmadik. (Ekkor még nem volt a sziget "Petrik-sziget" - ha az adatok helyesek).

A Pest Megyei Hírlap archívumában (1973. január 21.) is elérhető cikk  a "szigetlakók" körében hatalmas  felháborodást keltett, erre jól emlékszem. Akkoriban kezdődött a végtelen hosszú tulajdonjogi per a szigettel kapcsolatban.

1965: Készül az első, közös kút. Nem volt semmilyen gépünk, a fúrószerkezetet emberi erővel kellett 6 méteres mélységig lejuttatni. Középen egy vastagabb farönk szolgált a forgatásra, a nyomatékot pedig a hölgyek és a nyakukba kapaszkodó gyerekek adták.

A Szürkő-sziget a 60-as években kezdett benépesülni. Addig csak két-három telek volt rajta, köztük valamilyen vízügyi vállalat, egy idős horgász, egy igen kreatív ezermester, és persze maga Dr. Petrik Béla. Valószínűleg már nem sokan élnek az első telepesek közül, akik többnyire a 10-es, 20-as években született generációhoz tartoztak.  Petrik Béla szerette a nagy társaságot, élvezte az életet, vidám - és nagyon okos ember volt. 

1966: A sziget nyugati oldala, szemben a Szentendrei sziget a horányi hajóállomással és a Horány Gyöngye üdülő/szálloda épületeivel. A szigetnek ez a partja ilyen meredek, állandóan mossa a víz.

Mi úgy tudtuk, hogy amikor Petrik a szigetet megszerezte, az még csak egy zátony volt, növényzet alig volt rajta. (Azt, hogy kártyán nyerte volna, soha nem hallottam, ilyen szóbeszéd se volt). A fűzfákat és nyárfákat már ő ültette. Idővel a szigetből szinte átjárhatatlan őserdő lett, bozót, csalán és nád borította el. 

Petrik a 60-as évek első felében ennek a bozótos területnek egy részét használatba adta barátoknak, ismerősöknek, hogy cserébe rendezzék és tartsák karban a növényzetet. Ők kezdetben főleg az evezős társai voltak.  Az előzmény az volt, hogy a csapat nyáron minden hétvégén túrázni ment, néha épp a "Petrik-szigeten" sátoroztak. Népszerű uticél volt a sziget, mert a Római-parti csónakháztól mindössze 12 kilométerre volt (időben ez csupán 1,5-2 óra kényelmesen evezve. A szüleim az említett evezős csapat néhány tagjával együtt, Petrik Béla invitálására kerültek a szigetre, talán 1963-ban vagy 64-ben. A betelepülés valahogy úgy zajlott, hogy Petrik Béla vágta előttünk az utat egy kaszával, így jelölte ki nekünk az egyes területek határát két-két fa között.

Elsők között lett szigetlakó a legendás evezős bajnoknő és oktató, a magyar női evezés egyik megalapítója: Somkúti Ilona, akit mindenki Cica néni néven ismert. 2002-ben halt meg, hamvait evezősök szórták a vízbe a Duna közepén, a Margit-sziget mellett. Feltétlenül érdemes még megemlékezni a sziget „nagy öregjéről”, a kreatív, ezermester Sanyi bácsiról (az 1965-ös kútfúrós képen hátul áll, és irányítja a műveletet). De sokan voltak még, akik rengeteget tettek a szigetért, eljártak különböző szerveknél, összetartottak bennünket.

1967: Épül a ház. Saját kézzel csináltunk szinte mindent. Ebből a házból két egyforma készült, azonos terv alapján, szomszédos telkeken. Kettő azokból, amelyeknek építési engedélye is volt.

Nyáron sokáig evezve jártunk ki és sátorban aludtunk, tavasszal és ősszel Volán busszal Dunakeszire, esetleg a MAHART nagyhajóval Horányig. Egy ideig a komposokat rá lehetett venni, hogy különjárati díjért és egy kis borravalóért kitegyenek bennünket a szigeten. Azonban ezt valamikor 1970-72 körül megtiltották (bizonyára addig se volt legális). Így mindenki kénytelen volt beszerezni egy ladikot vagy kenut, és annak tárolóhelyet keresni a parti házaknál.  Elég körülményes volt onnan leereszteni a ladikot, majd egészen Gödig felevezni/felmotorozni, hogy a sodrással pont a sziget megfelelő pontján kössünk ki.

1968 A Szürkő-sziget erodálódott nyugati partja

Mi, 8-10 éves gyerekek, hatalmasakat barangoltunk a bozótosban, mert a sziget nagy részén sokáig megmaradt az őserdő. A keleti oldalon fűzfák, a nyugatin nyárfák voltak jellemzőek. Ez utóbbiak az ott töltött 20-30 év alatt veszélyesen hatalmasra nőttek. Hosszú évek alatt egyre több lett a kitisztított terület, ahogy a sziget benépesült.

A 70-es években érkezőknek már fejlettebb technikák álltak rendelkezésre, többet invesztáltak a telkekbe, így az északi és a déli rész látványa némileg különbözött. A déli rész szélesebb, de alacsonyabb felkvésű volt. Az északi részen, ahol mi is voltunk, a nyugati oldal volt kellemesebb, bár

ezt a partot erősen mosta a Duna, így a házak egyre közelebb kerültek a vízhez. A keleti oldalon húzódó mély lagúnákba hamar feljött a víz, viszont alacsony vízállás esetén itt nagyszerű, sóderes volt a part. Úgy tudom, minden árvíz több centiméterrel emelte a talaj szintjét. A hordalék vastag iszapréteget alkotott, és hetekig tartott, amíg kiszáradt, majd újra előbújt a növényzet.

1968 húsvét: Váratlanul hó lepte be a szigetet. Addig így még sose láttuk, télen nemigen jártunk ki.

A szigeten nem volt semmilyen közmű, eleinte még kút se. Mindent a túlpartról vagy otthonról kellett vinni. Aztán a telepesek megunták ezt a nomád életmódot, és nekiláttak házakat építeni.  Pedig az árvíz évente egyszer-kétszer elöntötte a szigetet. 1965-ben volt az egyik addigi legmagasabb árvíz, 8 méter feletti vízállással. Ezt vettük alapul a lábas házak felső szintjének magasságához. Egyszerű, többnyire egyszobás házak voltak ezek. Néhány téglából épült, építési engedéllyel, mások deszkából, vagy kész faházat vettek. De mind beton lábakon állt.  Fúrtunk kutakat is, jó minőségű volt a víz.

1974: Decemberi árvíz. A képen jól látszik a két egyforma ház, és háttérben egy másik. Az előtérben félig elöntött, sötét faépület is egy nyaraló, csak alacsonyabban fekszik, mint a többi.

Idővel sokan kedvet kaptak a ház alatti rész beépítésére. Ezzel romlott a házak árvíztűrő képessége, és folyamatosan figyelni kellett a vízállásjelentést is, hogy sikerüljön időben mindent felpakolni a felső szintre.

Természetesen szó se volt arról, hogy "jórészt jól kereső önálló kisiparosok, ügyvédek, mérnökök, minisztériumi osztályvezetők" lettek volna a bérlők, ahogy a cikk írja...  Jóval később épült ugyan egy-egy igényesebb ház is, egyeseknek motorcsónakja, vizisí-felszerelése is volt, de a sziget továbbra is csak a vizen át volt megközelíthető, autóval behajtani nem lehetett, közművek továbbra sem voltak, bár úgy tudom, néhány háznál az áramot valahogy megoldották. Voltak, akik ezt az elzártságot előnynek tartották, míg másoknak éppen elvette a kedvét.

1980: A sziget keleti partja. A hajóval ekkor már egy másik generáció evezősei érkeztek. Itt most a magas vízállás miatt nem látszik, de ezen az oldalon az év nagy részében szép, sóderes a part, remekül lehet strandolni.

A telkek jogi helyzetében komoly változás történt 73-74 körül, amikor kiderült, hogy a sziget jóval nagyobb, mint amekkora területtel a nyilvántartásban szerepel.  Erről a cikk részletesen ír. Petrik Béla tulajdonjogát megtámadták, és hosszadalmas pereskedés után végül a növekményt el is vették tőle, az állami tulajdonba került. Addigra azonban néhány telket magánszemélyeknek eladott. (Hamarosan ezután el is hunyt). A növekmény területet illetően tisztázatlan és ellentmondásos jogi helyzet alakult ki, és ez megakadályozta, hogy a többiek is megvásárolják a telküket, de új bérleti szerződéssel a szigeten maradhattak. A 90-es évek közepén úgy tűnt, bemozdul az ügy, ám Apám életében, 2006-ig semmilyen fejleményről nem kaptunk hírt. Az „őslakosok” gyerekei közül legtöbben már nem találták elég vonzónak a szigetet, elmaradtak. 

1982: Átkelés ladikkal. Miután a 70-es évektől a komp nem köthetett ki a szigeten, kénytelen volt mindenki valamilyen más megoldásról gondoskodni. Már szinte senki nem járt evezve, hanem autóval, amit Dunakeszin vagy Horányban hagytak. Mivel ez az ág széles, az ilyen ladik pedig lassú, nem volt egyszerű vele az átkelés.

Azt a kb. 10 evezős családot, akik a szigeten kezdetben megtelepültek, igen szoros barátság fűzte össze, és ez mindvégig megmaradt. Ma már szinte senki se él az eredeti társaságból. Amíg kevesen voltunk a szigeten, mindenkit ismertünk, a később jövőket azonban már csak akkor, ha közös ismerős hozta őket oda. A második generációból — ahová én is tartozom — néhányan ma is tartják a kapcsolatot.

Az első generáció a 90-es években már idősödött, egyre kevésbé tudta vállalni a megterhelő átkelést, a terület rendben tartását. Sokan átengedték a telket ismerősöknek. A sziget olyan embereknek (volt) eszményi, akik élvezik a barkácsolást, a fizikai megterhelést, a félnomád életmódot, és elégrugalmasak, hogy kezelni tudják az árvízveszélyt. A fiatalabb korosztályoknál ez a motiváció többnyire hiányzott – sőt addigra a „hétvégi telek”, mint műfaj is veszített a népszerűségéből. De még mindig előfordul, hogy felcsillannak szemek, amikor mesélek a szigetről…

Insulam Insulatos Vocatam - Zsigmond király kolostora Kisorosziban

Rendkívül érdekes és fontos cikk jelent meg a legújabb Várak, kastélyok, templomok magazinban (XIV. évf. 1. szám) egy Szent Zsigmondról elnevezett kolostor kapcsán. Laszlovszky József cikkében a számomra eddig teljesen ismeretlen kolostort egy nemrég előkerült oklevél alapján (kimondatlanul) a Kisoroszihoz tartozó Verőcei-szigetre feltételezi. Az elmélet azonban néhány földrajzi szempontot nem vesz figyelembe, ezek tisztázásával szeretnénk a kolostor helyszínének beazonosítását segíteni.

Valaki ráismer? A Verőcei- és jobb oldalt részben a Kőgeszteri-sziget 1984-ben

Sokat foglalkoztunk már a Dunakanyar régészeti emlékeivel és próbáltunk ezek elhelyezkedéséből a folyó mederváltozásaira következtetni, de őszintén meg kell vallani, ez a verőcei Szent Zsigmond kolostor mindeddig nem került szemünk elé. Mint a cikkből kiderül nem véletlenül. Mindössze annyit lehetett tudni a kérdéses középkori létesítményről, hogy 

• Verőce közelében állt, 
• 1452-ben V. Miklós pápa rendelkezésére a pálosok átadták a karmelitáknak
• Később Szent Zsigmond néven egy malmot említenek vele kapcsolatban

Romjai, elhelyezkedése, alapításának dátuma, további sorsa ismeretlen. A nemrég fellelt oklevélben azonban új információk kerültek elő. 1414. június 30-án keltezték azt az oklevelet, amelyet Zsigmond király európai utazása egyik állomásán, a svájci Agaune-i Szent Móric kolostorban készült. Itt átadjuk a szót Laszlovszky Józsefnek:

"Az oklevél megfogalmazása szerint az épület a váci egyházmegye területén lévő "Marus" és Voaretza", azaz Maros és Verőce között, egy dunai sziget melletti elhagyott területen fekszik. [...] A latin szöveg egyik furcsa részlete a hely leírásánál az "Insulam insulatos vocatam" szavakat használja. Vagyis mintha a sziget szigetéről lenne szó. Ez pontosan ráillik a Szentendrei-sziget északi végének Verőce felőli oldalára, ahol korábban egy különálló kis sziget volt, a kettőt csak egy keskeny Duna-ág választotta el. A parton pedig a római őrtorony maradványai mellett egy középkori épület részleteit is azonosították a régészek. Az oklevél szövege lehetővé teszi, hogy ezeket a régészeti nyomokat összekapcsoljuk az említett Szent Zsigmond kolostorral..."

A "Kisoroszi-sziget" 1770-ben

A cikkben illusztrációként szerepel az alábbi 1770-ben készült Kisoroszit ábrázoló térkép, rajta a Kismarosi-, Martuska-, és a Szentendrei-sziget.  Mivel a Váci-ágban látható Verőcei-sziget szerepel a kép közepében, úgy véljük, hogy a szerző kimondatlanul ezen a helyen azonosította a Szent Zsigmond kolostort. Az ötlet, hogy a Duna kellős közepén egy középkori kolostort feltételezzünk egyáltalán nem valóságidegen.

Láttunk már ilyet például Dunapentelénél is. 

És még számtalan más helyen találunk Duna árterére épített monostorokat, a Szentendrei-szigeten például Szigetmonostornál. A verőcei-szigeti helyszínnel kapcsolatban azonban van néhány probléma, amelyről a cikk nem beszél. 

• Az általam ismert régészeti szakirodalom nem ismer a Verőcei-szigetről, sőt a Szentendrei-sziget északi partvidékéről középkori romokat. Római romokat igen; őrtornyokat is például a hosszúréti kikötőerődön kívül. Egy kolostor szükségszerűen nagyobb alapterületű, mint egy római őrtorony, vagy kikötőerőd, valamint logikusan egy kőben szegény területen a középkori kolostorok épülnek a római romok anyagából, tehát a nagyobb eséllyel találnak meg egy nagyobb kiterjedésű középkori romot, mint egy ezer évvel azelőtt épült, később szétbányászott, méretében kisebb római katonai létesítményt. 

• Egyáltalán nem biztos, hogy a Verőcei-sziget létezett a középkorban. A legelső térkép, amelyen szerepel, a már említett 1770-es térkép Kisorosziról. De megtaláljuk a néhány évvel később készült I. Katonai felmérés szelvényén. Érdekes módon, 1880-ban a Verőcei-szigetet zátonyként jelölik. Mindez csak azt bizonyítja, hogy a XVIII. sz. végén létezett, azt nem, hogy öt évszázaddal korábban, a kolostorépítés fénykorában is ott volt. Természetesen érthető, hogy a jelen helyzetből vonunk le következéseket a múltra. De ez a feltételezés nem zárja ki azt sem, hogy a sziget létezett, sőt a klímaoptimum miatt alacsonyabb dunai vízállások miatt jóval nagyobb területű volt. És éppen emiatt akkoriban még alkalmasabb volt az emberi megtelepedésre, mint 5 évszázaddal később. 


Láttunk már ilyet például a Helembai-szigeten.

Verőcei-zátony 1880.

• Maros és Verőce között attól függően változnak a szóba jöhető szigetek, hogy Kis-, avagy Nagymarost értünk alatta. Értelemszerűen utóbbi esetben egy tágabb térbeli előfordulást feltételezhetünk, hiszen a szórásba beleesik a nagymarosi Sólyom-sziget is.
    
• Azonban kiindulhatunk olyan földrajzi formákból is, amelyek a jelenben már nem, de a múltban még létezhettek. Itt a bizonyítás sem is olyan nehéz, mint ahogy elsőre tűnik. Kismaros mellett ott találjuk a Duna-réti-szigetet, melyre már csak a kerékpárút íve emlékeztet, vagy a tökéletesen ismeretlen és még a Dunai Szigetek által sem feldolgozott (de már elnevezett) Kisoroszi-szigetet. 

Külön bejegyzést is megérne e sziget története, hiszen egyike a Szentnedrei-szigetet felépítő 4-5 jégkorszaki szigetmagnak. Ezek a szigetmagok a pleisztocénben alakultak ki, amikor az olvadó alpesi jég hatalmas mennyiségű kavicsot hordott le a Dunán és teregetett szét a mederben. A Szentendrei-sziget helyén felépülő  különálló kavicszátonyok között dunai mellékágak kanyarogtak. Közös jellemzőjük, hogy a folyásirány szerinti csúcsokon érik el a legnagyobb magasságot, ettől távolodva fokozatosan simulnak bele az ártérbe. Két legszebb példájuk Takács Zoltán térképén is előtűnik; az egyik Kisoroszinál, a másik pedig Szentgyörgymezőnél, Váccal szemben. Kisoroszi legmagasabb "csúcsa" 121, Szentgyörgymezőé pedig 115 méter. Kettőjük között egy ősi Duna-meder húzódik, legnagyobb mélysége 102 méter körül van. Ez ma is egy árok, benne mezőgazdasági művelés folyik az ármentesítés óta. Azonban a régi térképek mindegyike (köztük a fenti kettő is) jelöl benne vizet.

A Verőcei-szigetnél ágazott ki a Váci-ágból és már Tahitótfalu közigazgatási határán belül, a Kecske-sziget északi csúcsánál torkollott bele a Szentendrei-Dunába. Nagyon is valószínű, hogy a középkorban Kisoroszit egy Duna-ág választotta el a Szentendrei-sziget többi részétől. Ennek bizonyítéka lehet az is, hogy Kisoroszi a szigeti településekkel ellentétben Nógrád vármegyéhez tartozott. Konklúzióként elmondható, hogy ha ennek a Kisoroszi-szigetnek nem volt középkori neve, vonatkozhat rá az oklevélben olvasható "Insulam insulatos vocatam" kifejezés. 

Az egykori Duna-ág nyomvonala (a kép jobb oldalán sötéttel) 1956-ban

Egyetlen megjegyzés erejéig érdemes kitérni a "hajómalom, vagy vízimalom" kérdésre is. 

"A hajómalmokra a 14. századtól vannak egyre növekvő számú adataink Magyarországról, kora újkori térképeink pedig százával mutatnak a Dunán ilyeneket, sokat éppen olyan kis szigetek közötti csatornákban, mint ami Kisoroszi mellett található."

Ez nem teljesen fedi a valóságot, a dunai hajómalmokat a leggazdaságosabb módon a sodorvonalon volt érdemes üzemeltetni, olyannyira, hogy se szeri, se száma a dunai hajósok panaszainak és pereinek, miszerint a hajómalmok akadályozzák a folyami közlekedést. Lassabban folyó, sekélyebb mellékágakba legfeljebb telelni, vagy javítani vonták be a malmokat, nehogy a zajló jég kárt tegyen bennük. Tehát hajómalmok bárhol lehettek a főágon, működésükhöz nem volt szükség szigetek közti kis csatornákra. 

Ivóvízkutak a Verőcei-sziget mentén

Még egy komoly érv szól a Verőcei-szigeti helyszín ellen, erről egy 1975. év tavaszi légifotó árulkodik. 1975 tavaszán épült ki Kisoroszitól északkeletre, végig a Duna partján az az ivóvízkút-rendszer, amely Budapestet is ellátja friss, parti szűrésű dunavízzel. A munkálatok során a folyóval párhuzamosan ásott árok a régészek figyelmét sem kerülte el, a szentendrei járás régészeti topográfiájában szóba kerülnek olyan leletek, amelyek ebből az árokból kerültek napvilágra. Középkori emlékről nem esik szó. Mondhatnánk, hogy ez az árok a Szentendrei-szigeten húzódik, de az alábbi kép szerint egy leágazás érintette a Verőcei-szigetet is. Romokat itt sem találtak.

Előfordulhatott az is, hogy a sziget északi részét a kolostorral a sodorvonal vándorlása elpusztította, de a mederbe süllyed romokat egy folyami kotrás megtalálta volna. Mint ahogy előkerült a Dunából Pentele monostora és Bölcske római emlékei.

Ivóvízkút-hálózat épül 1975 tavaszán a Verőcei-sziget keresztgátjánál (fentrol.hu)

Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a jövőben sem fognak romok előbukkanni a Verőcei-szigeten. Sőt, ennek örülnénk a legjobban, de egyelőre semmi nem utal arra, hogy a vértanú burgund királyról elnevezett Szent Zsigmond kolostora ezen a helyen rejtőzne. 

Ajánlott irodalom:

Várak, kastélyok, templomok 2018. február XIV. évf./1.

A Rábca négy torkolata III. - Régi híd az új meder fölött

Sorozatunk előző részét valahol ott fejeztük be, hogy 1906-ban elterelték a Rábcát, a medrét betemették, két évre rá pedig a hidat is elszállították az újonnan kiásott szakasz fölé. A Szarvas utcai híd majdnem nyolc évtizedig ívelte át a Rábcát, napjainkra a Rábca is eltűnt alóla és több más — jobb helyzetbe lévő — átkelő is létesült a holtággá vált meder felett.

1906 és az 1980-as éve közepe között a Rábca birtokba vette az új medrét, és annak ellenére, hogy legalsó szakaszán — a régi zsidó temető és a Mosoni-Duna között — mesterséges mederben kanyargott meglehetősen természetközeli képet mutatott. Mindkét partján árvízvédelmi töltés húzódott, de a közöttük meghagyott ártér 170-től 440 méter szélességig váltakozott. Abda alatti szakaszán a Pinnyédi ártér volt a legterebélyesebb, ebben a régi Duna meder, a Nagy-Tákó mélyedése is szerepet játszott. 

Olykor előfordult, hogy a Rábca medre kénytelen volt a Mosoni-Dunával osztozni. A nagyobb dunai árvizek rendszeresen visszaduzzasztották a Rábcát, ilyenkor a keskeny ártéri erdő lombkoronaszintig vízben állt. Az 1965-ös árvízi légifotója éppen egy ilyen ritka alkalmat örökít meg, bár fontos tudni, hogy ebben az esetben a Nagy-Duna vize torlódott fel Gönyűtől, hiszen a rajkai zsilip nem engedett árvizet a Mosoni-Dunára. A rendkívül hosszú, három hónapos árvíz ideje alatt nem csak a Rábca medre, de a környező, mentett ártéren fekvő mélyebb területek, egykori medrek is víz alá kerültek. A kép bal alsó sarkából induló árok a sorozatunk negyedik részében kitüntetett figyelmet kap majd.

Árvíz a Mosoni-Dunán 1965. július 8. 

1945-ben a Szarvas utcai híd sem kerülhette el a sorsát, március 28-án a visszavonuló németek felrobbantották. 1948-ban kezdődött meg a kiemelése, de a teljes helyreállításig 1958-ig kellett várni.

Tavaly november végi kirándulásunk alkalmával kissé más Rábcát találtunk. Az már ismert volt, hogy a Bős-Nagymarosi építkezések során Győrben is jelentősen átalakult a Duna; elkészült a püspökerdei átvágás, valamint az a beruházás Abda mellett, amelynek révén a Rábca egy életre megmenekült a dunai árvizektől (és egyben újabb torkolatot kapott, de erről majd később).

Legkésőbb 1986-ban a Rábca Abda és Győr közötti szakasza holtággá vált két zsilipnek köszönhetően. Közülük az alsó (leeresztő) zsilip egy szivattyúteleppel a torkolat felett néhány tucat méterrel épült meg. Rábcából így lett holtág, azaz Pinnyédi Öreg-Rábca. 

A holtág hossza 4,5 kilométer, átlagos szélessége 80 méter. Átlagos vízmélysége 1,2 méter, felülete 36 hektár, víztérfogata körülbelül 430 ezer köbméter. Helyi jelentőségű víztest, amely nem áll védelem alatt. Szerencsére nem került a Bercsényi-liget sorsára, azaz nem temették be. A torkolati zsilipnek köszönhetően immár ki lehet zárni a dunai árvizeket, azaz a két partján futó töltésre már nincsen szükség. Egyszerű megoldás lett volna beletúrni a mederbe és betemetés után hasznosítani, de tudni kell, hogy a töltések tetején sok helyütt utak futnak. Közülük a legfontosabb a Kunszigeti út, amely Győr belső területeit köti össze a Nagy-Tákó árterén keresztül Pinnyéddel. 

A Kunszigeti úti zsilipnél tett látogatásunk legérdekesebb megfigyelése az volt, hogy a Pinnyédi Öreg-Rábca nem vált holtággá, a zsilip jelentős mennyiségű vizet engedett át a Mosoni-Dunába. Abda mellett a beeresztő zsilipnél tehát megosztják a Rábca vizét; egy hányada az új mederbe kerül, míg a régi meder is kap friss vizet, hiszen Győrt is érinti és ennek közegészségügyi vonzata is van. A természetben a kéttorkolatúságot bifurkációnak nevezzük, ebben a helyzetben azonban inkább a vízügyesek által kialakított rendszerről van szó. Mindez persze jelentheti azt is, hogy a Rábcának pillanatnyilag két  torkolata van a Mosoni-Dunába. 

A csökkenő vízmennyiség hátránya, hogy a zsilip feletti szakasz folyamatosan szűkül, a Rábca felett egyre jobban összeborul az ártéri erdő lombkoronája. Így az 1908-ban áthelyezett hidat is egyre jobban elnyeli az erdő, lásd a kezdő képet, amely a zsilipről készült.

Miután a Duna már többé nem juthatott be a Rábca medrébe a környező területek talajvízszintje csökkent Győrszigeten, Gorkijvárosban és Pinnyéden. Ezáltal csökkent a belvíz által fenyegetett területek nagysága.  

Sorozatunk negyedik, záró fejezetében ellátogatunk a Rábca éppen aktuális torkolatához!

Dr. Petrik Béla, a Szürkő-sziget atyja

Egészen elképesztő az a történet, amely egy 1973-as újságcikk sorain elevenedik meg. Nem tudni, hogy dr. Petrik Béla, aki doktori címe ellenére férfiszabó egy antikommunista Robin Hood, egy horányi Baktay Ervin, vagy egy szimpla szélhámos volt, aki majdnem túljárt a pártállam eszén is. Lényeg a lényeg, a Szürkő-sziget lábon álló nyaralóházait az ő hatályos törvények között lavírozó leleményességének köszönhetjük. 

Lapikás Ernő: A Szürkő-sziget Horány felől 1968.

A Pest Megyei Hírlap riportjában képet kaphatunk egy lakatlan zátony benépesüléséről, földhivatali trükkökről és az egyén állam elleni harcáról. Dr. Petrik Béla ma a szürkő-szigeti telepesek szemében egy legenda (van aki Petrik-szigetnek nevezi a Szürkőt mind a mai napig), annak ellenére, hogy alig maradtak már élő szemtanúk, akik a '70-es években elhunyt szigeti remetét személyesen ismerhették. Az ő hozzájárulásuk a mostani kezdőképünk is, amely a rendkívül mély horányi mellékág felől ábrázolja a szigetet 1968-ban nem sokkal a parcellázás után. Az alábbiakban a teljes 1973-as cikket olvashatják: 

Az olvasó bizonyára ismeri Tímár Mihályt, az aranyembert. Az Al-Dunán megbúvó egykori Senki-szigetének urát, aki gyermekkorunk kedvenc Jókai-hőseként segített elűzni a hosszú téli esték unalmát. Én most egy mai aranyembert szeretnék bemutatni írásomban. A neve: dr. Petrik Béla, foglalkozása férfiszabó — és szigettulajdonos. Az ő Senki-szigetét Szürkőnek hívják és nem az Al-Dunán, hanem a Dunakanyarban fekszik. Dunakeszi és Szigetmonostor között.

A Szürkő-sziget az '50-es években

Jogszabálysértések

 

Ha el akarunk igazodni a mintegy két kilóra hízott aktatömegben, javaslom, kezdjük a legelején: 1886-nál, amikor is a császári és királyi hatóságok feltérképezték a magyar Dunát. A Szentendrei-sziget déli partjánál, Horánytól egy kődobásnyira apró szigetet találtak. Területe mindössze 322 négyszögöl volt, néhány évtizede rakódhatott le a vén folyam hordalékából. A csekély aranykorona-értékű, legelőnek regisztrált szigetecske felfedezésekor már magántulajdonban volt (kiében?). 

Ötvenöt évvel később, 1941-ben ismét felmérték a Szürkő-szigetet és kiderült, hogy területe időközben 1 kat. hold 1250 négyszögölre növekedett. Ismét elszaladt 15 esztendő, s 1956. augusztus 15-én a Szürkő-sziget gazdát cserélt: új tulajdonosa dr. Petrik Béla budapesti lakos lett. És ezzel megkezdődött a jogszabály- sértések sorozata... 

Dr. Petrik Béla a Szigetmonostori Községi Tanácstól kérte a sziget megvásárlását. Ott azonban természetesen elutasították, mivel a sziget területe jóval nagyobb az előzetes kérelemben feltüntetett 1 kh 1250 négyszögölnél, amelyet fűzfavessző kitermelésére maga kívánt hasznosítani. Az akkori Szentendrei Járási Tanács vb mezőgazdasági osztályának illetékese viszont ezt nem tudva, a beadványában magát okleveles közgazdásznak nevező, valójában belvárosi szabókisiparosnak minden további nélkül megadta a kért jóváhagyást. Ennek birtokában 1956. augusztus 15-i dátummal megkötötte az adás-vételi szerződést F. Miklós budapesti lakossal, mint eladóval. A szerződésben gondosan mellőzték a terület nagyságának feltüntetését. 

Néhány hónap múlva, 1957. január 11-én Petrik benyújtotta az adás-vételi szerződést a Szentendrei Járási Tanács vb mezőgazdasági osztályának jóváhagyásra, ami a 614—Sz—15/1957. sz. határozattal- megtörtént. Az irat január 19-én átkerült a telekkönyvi hatósághoz, ahol még aznap végrehajtották a telekkönyvi bejegyzést.

A Szürkő-sziget 1961-ben

Csodálatos földszaporulat 

— Önnek látnia kellett, hogy a sziget a valóságban sokkal nagyobb a telekkönyvben feltüntetett 1 kh 1250 négyszögölnél. Miért nem mérették fel az adás-vétel előtt? 

Dr. Petrik Béla nem is próbál tiltakozni: 

— Mindannyian tudtuk — az eladók is —, hogy a sziget nagyobb. Csakhát — a felmérés sokba kerül. Nem akartunk erre is költeni. 

— Érdekes. Alig néhány hónappal a telekkönyvi átírás után már nem voltak ilyen aggályai. Háromezer forintot fizetett a felmérésért, amelyet H. István, az Állami Földmérésügyi és Térképészeti Hivatal főmérnöke végzett el. 

— Kérem, én a pénztárba fizettem be a pénzt. H. Istvánt nem is ismertem. Nem emlékszem ilyen névre... 

— Segítek: H. István volt az, aki 1958. január 7-i megkeresésében arra kérte a Szentendrei Járásbíróság — mint telekkönyvi hatóság — illetékesét, hogy „az 1219 helyrajzi számú sziget területét: 1 kh 1250 négyszögölről szíveskedjék a jelenleg helyes 8 kh 976 négyszögölre (!) helyesbíteni, ennek megtörténtéről az érdekelteknek végzési értesítést kiküldeni.” 

A helyesbítés január 11-én megtörtént, s erről dr. Petrik Bélát és H. Istvánt értesítették. 

— így válhatott ön — most már papíron is — egyedüli tulajdonosává egy több mint 8 és fél holdas szigetnek! Csaknem tíz évvel azután, hogy a 13 100/1948. Korm. sz. rendelet, majd az ennek végrehajtása tárgyában kiadott 33 100/1948. FM. sz. rendelet 8. §. (1) bekezdése a magántulajdonba megszerezhető földterület nagyságát maximálisan 2 katasztrális holdra korlátozta! Továbbá kilenc évvel az alkotmányunkról szóló, 1949. évi XX. törvény hatályba lépése után, amelynek 6. §-a a folyóvizeket, a csatornákat és természetes tavakat, ezeknek medrét, valamint a folyóvizek elhagyott medrét és a folyóvízben újonnan keletkezett szigeteket az állam szocialista tulajdonává tette. 

— Nem tudtam, kérem, hogy az állami tulajdonjog a Szürkő-szigetre is vonatkozik. 

— Úgy gondolta, hogy a törvények az egész Magyar Népköztársaságban érvényesek — kivéve a Szürkő-szigetet? 

— Azt gondoltam, hogy az állam tulajdonjoga csak az ezután — újonnan — keletkező szigetekre vonatkozik. 

— Figyelemre méltó elgondolás; nekem is van egy. Amikor ön 1956 augusztusában a szigetet megvette, majd 1957-ben a nevére íratta, a sziget területe 1 katasztrális hold és 1250 négyszögöl volt a telekkönyv szerint. Másfél év alatt, 1958 januárjáig — amikor is a térmértéket a telekkönyvben helyesbítették — a sziget területe 8 kat. holdra és 976 négyszögölre növekedett. Mivel mindez több évvel az alkotmány kibocsátása után történt, az újonnan keletkezett szigetrész tehát mindenképpen az államot illeti meg. Ehhez a változathoz mit szól? 

Petrik úr rövid tűnődés után úgy dönt, hogy nem hallotta a kérdést. 

Nos, akkor beszéljünk másról. Például az adózásról. Ez sem érdektelen.

Adó: 82 forint 

Ismeretes, hogy 1971-ig mezőgazdasági jövedelemadót nem a föld fekvése, hanem a tulajdonos lakóhelye szerint illetékes tanácsnál kellett fizetni. Petrik úr esetében ez a Budapest, V. kerületi Tanács vb-adóhivatalát jelentette. Itt élvezett a Szürkő-szigeti aranyember 9 évig — 1959-től 1968-ig — adómentességet! 

Mezőgazdasági jövedelemadót ez idő alatt egyáltalán nem, földadót is csupán 32—34 kilogramm búzát, illetve — 1967-ben — 82 forintot fizetett. Miért is vetettek volna ki rá többet, amikor adóbevallásában a szigetet rét és legelő művelési ágba tartozó, alacsony aranykorona értékű területnek tüntette fel?! 

— Honnan vette a 0,10 aranykorona értéket? 

— Felfelé kerekítettem a Szigetmonostori Községi Tanácstól 1957-ben kapott felvilágosítást, mely 0,06 aranykoronáról szólt. 

— Úgy tudom, az 1961. évi földrendezés végrehajtásakor a Földrendező Bizottság a valóságnak megfelelő művelési ágakba — erdő. szántó, rét kategóriába — sorolta a szigetet, és összesen 69,71 aranykoronára értékelte. Miért nem ezt írta az adóbevallásába? 

— Mert ezt a papírt kaptam 1962 tavaszán, a földrendezést követően.

A Szürkő-sziget 1965-ben

Különös földrendezés 

Sárgult papírt mutat, a Szentendrei Járási Tanács VB 6756/1962. B. Sz. 5. sz. határozatát, rajta a művelési ágaknak a valóságtól eltérő adatai és az alábbi szöveg: „A földrendezési eljárás során megállapítást nyert, hogy a rendelkező részben megjelölt ingatlan tulajdonosa egyéni gazdálkodó, ezért az 1959. évi 24. sz. tvr. 13. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a Földrendező Bizottság a szőlő, gyümölcs, málna művelési ágú ingatlanát új helyrajzi számmal helyén hagyta”. Az aranykorona-értékről egy szó sem esik. Az okmányt a Szentendrei Járási Tanács VB akkori elnökhelyettesének sajátkezű aláírása hitelesíti. 

Mindezekből csupán alábbi apróságok nem stimmelnek: dr. Petrik Béla fővárosi férfiszabó soha nem volt egyéni gazdálkodó; a sziget még jóindulattal sem nevezhető „szőlő, gyümölcs, málna művelési ágú ingatlannak”, és semmiképpen sem lett volna szabad „helyén hagyni”. A sziget nagyobb része — 5 kát. hold 302 négyszögöl — ugyanis 4. osztályú erdő, amit az 1961-ben kibocsátott, VII. sz. erdőtörvény értelmében — mint 1 katasztrális holdat meghaladó erdőterületet — egyéni tulajdonosa köteles lett volna a termelőszövetkezetnek vagy az állami erdőgazdaságnak bérbe adni. Ha előbb nem, legalább az erdőtörvény végrehajtására létrehívott külön bizottság intézkedésére. 1964-ben! 

Hogyan történt, hogy nem, Szürkő-sziget kimaradt a bérbeadási kötelezettségből... Három évvel később pedig, amikor megjelent az 1967. évi IV. sz. földjogi törvény, amely kimondta, hogy az egyéni tulajdonosoktól bérelt erdőterületeket az államnak meg kell váltania, Szürkő-sziget megint csak kimaradt. Világos: ahol nincs bérelt erdő, ott nincs mit megváltani...

A Szürkő-sziget 1984-ben

Ötven víkendtelek 

Ezekután takaros víkendházat épített, méghozzá — okulva az 1965. évi Szentendrei-szigeti árvíz tanulságaiból — kétszinteset: alul van a betonba ágyazott kamra, felül a lakószoba. Aztán kiválasztott ötven (!) — saját megfogalmazása szerint: — „rendes embert”, és öt évtől „életfogytig” terjedő időre, kinek hogyan, használatba adta a sziget egy-egy darabkáját. A világért sem parcellákat, hiszen a parcellázáshoz megosztási terv szükséges, ami pénzbe is kerül, meg hatósági jóváhagyást is igényel, hanem úgynevezett eszmei hányadokra osztotta a szigetet. Egy-egy ilyen eszmei hányad „tulajdonosa” a víkendtelek használata fejében köteles a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően, bizonyos mennyiségű fát, mogyoróbokrot ültetni, utat készíteni, gazt irtani, egyszóval, a sziget rendben- tartásában segíteni. Hogyan, hogy nem, az ötven „rendes ember” jórészt jól kereső önálló kisiparosok, ügyvédek, mérnökök, minisztériumi osztályvezetők köréből verbuválódott. 

Az eszmei hányadok birtokosai aztán építkezni kezdtek 

Röpke négy-öt év alatt 31 víkendház épült a szigeten, ebből három: építési engedéllyel. A többi csak úgy. A 31 víkendház-tulajdonos közül hatan — köztük Petrik Béla — házadót is fizetnek. A többiek csak víkendeznek. Ám az építkezésekhez hely is kellett. Az „eszmei tulajdonosok” tehát szépen kiirtották az útjukban levő fákat. Természetesen hatósági engedély nélkül... 

Hála Petrik úr szorgalmának és a haszonbérleti szerződések kikötéseinek, a sziget időközben — szaknyelven szólva — teljesen beerdősült. A baj csak az, hogy Petrik úr ezt elfelejtette a járási földhivatalnál bejelenteni. így esett, hogy ott a sziget egészen a közelmúltig úgy szerepelt a nyilvántartásokban, mint semmire sem hasznosított külterület: Kiserdő-dűlő 087 helyrajzi szám alatt. 

És ez lett Petrik úr veszte...

Tizennégy parcella 

Történt ugyanis, hogy Petrik Béla 14 parcellát el akart adni a szigetből. Vevőt találni nem volt nehéz, a sziget árnyas erdeje, lapályos partja, a Duna fürdésre és evezésre egyaránt kitűnő itteni szakasza vonzotta az érdeklődőket. El is készült a 14 adás-vételi szerződés, amit aztán rendre- sorra beterjesztettek a Járási Földhivatalhoz. És itt történt a baj: az illetékes fennakadt az egyik 50 négyszögölről szóló adás-vételi szerződésen. Ki vesz ötven négyszögölet a Kiserdő-dűlőben, külterületen? És, ha megveszi, mi célból? 

Előbb írásban érdeklődött a Szigetmonostori Községi Tanácsnál a külterület távlati fejlesztési terveiről, majd személyesen is kiment, hogy körülnézzen. Így derült ki, hogy a Kiserdő-dűlő 087: Szürkő-szigettel azonos, az pedig tulajdonképpen erdő művelési ágú terület, mégpedig akkora, amekkora — fennálló törvényeink értelmében — magánszemély tulajdonában nem lehet. 

A látogatást hatósági intézkedés követte,, és olyan értelmű határozat, hogy a szigetmonostori 087-es számú ingatlanból 6 kh. 1326 négyszögölet — vagyis az 1 kh. 1250 négyszögöl, és a sziget valódi területe közötti különbséget — állami tulajdonba veszik. A Szigetmonostori Községi Tanács vb pedig 563/1972. sz. határozatában építési tilalmat rendelt el a szigeten és megtiltotta a jogtalan tulajdonosi és használati ügyek lebonyolítását. 

Az elsőfokú határozat ellen dr. Petrik Béla a Pest megyei Földhivatalhoz fellebbezett. Az pedig , másodfokú határozatában helybenhagyta az elsőfokú döntést, elrendelte a sziget megosztását állami és magánterületre. semmisnek nyilvánította a haszonbérleti szerződéseket, és javasolta az erdőrendezési eljárás lefolytatását. 

A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, ám megpanaszolni, végrehajtását hosszabb- rövidebb ideig ezzel is elodázni — lehet. 

Én nem próbálkoznék vele Petrik úr helyében... 

Nyíri Éva

Dr. Petrik Béla munkásságát árnyalja a szigetmonostori helyi építési szabályzat, ahonnan kiderül, hogy nem férfiszabó, hanem banktisztviselő volt, aki a Magyar Nemzeti Bank evezőse volt. A Szürkő-sziget tulajdonviszonya 1979-ben rendeződött, amikor állami tulajdonba került az egész. Az itt élők nem tulajdonosai a birtokuknak, hanem az államtól bérlik azt. A fent említett szabályozás szerint a tulajdonviszonyok mind a mai napig rendezetlenek. Dr. Petrik Béla esete tanulság arra, hogy eszünkbe véssük, minden Dunából előbukkanó zátony az állam tulajdona. Hogy sajnos, avagy szerencsére mindenkinek a saját belátására bízom! 

Felhasznált irodalom: 

• Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)1973-01-21 / 17. szám
• https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1983_02/?pg=266&layout=s&query=sz%C3%BCrk%C5%91
• http://www.szigetmonostor.hu/~szigetmo/images/dokumentumok/egyeb_dokumentumok/Szigetmonostor_-_elozetes_tajekoztatasi_anyag_2015.03.pdf

"Megfogytunk egy darabbal..."

1889. február 1. szomorú nap Göd, illetve a jogelőd település, Sződ szempontjából. Ezen a napon csatolták át a Fegyveresi-, másik nevén a Nagy-Gödi-szigetet a vácitól a szentendrei járásbírósághoz. Erre végső soron a Duna-szabályozás miatt volt szükség, ugyanis az addig a folyó közepén elterülő sziget mellékágának lezárása révén a Szentendrei-sziget szerves részévé vált. 

A Fegyveresi-sziget a harmadik katonai felmérésen. (mapire.eu)

Tisza Kálmán igazságügyminisztereként Fabiny Teofil jegyezte azt a rendeletet, amely Fegyveresi Ádám szigetét a váci járásbíróságtól a szentendreihez csatolta:

A 4683/I. sz. rendeletben a "Gödi-sziget" földrajzi nevet használják, amely megtévesztő lehet, hiszen ekkoriban két gödi sziget volt a Duna ezen szakaszán, egymással szemben. 1866-ban, a Szentendrei-sziget legelő elkülönítési térképén hivatalos névként már a Fegyveresi Ádám szigetje elnevezést használták, amely a sziget felszámolása után még használatban volt egy ideig. Az 1888. évi aktus 1889. február elsejétől lépett hatályba. 

"Megfogytunk egy darabbal. A gödi sziget, mely igazságszolgáltatási tekintetében eddig hozzánk tartozott, az igazságügyi minsztérium legutóbb kiadott rendelete értelmében a szent-endrei kir. járás- birósághoz csatoltatott."

Mindazonáltal  egy kérdés továbbra is tisztázásra vár; ez az igazságügyi rendelkezés egy időben történt-e a közigazgatási átcsatolással? Hiszen ez a belügyminiszter hatáskörébe tartozhatott és pontos ideje egyelőre ismeretlen. Feltehetően megelőzhette a járásbírósági átcsatolást. 

Források:

• Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)1889-01-06 / 1. szám
• Magyarországi Rendeletek Tára 1867-1945 Rendeletek tára, 1888