Hová tűnt Turnu Severin?

Amikor tavaly képeket kerestem a Vaskapuban található Golu-szigetről szóló bejegyzéshez meglepve vettem észre, hogy az 1790. évi Havasalföld térképen nyoma sincs Turnu Severinnek. A napjainkban közel 100 ezres dunai kikötőváros, a középkori Szörényvár és az ókori Drobeta helyén csak pusztaságot és romokat látni. Mostani bejegyzésünk arra koncentrál, hogy hová tűnt Turnu Severin és mikor került fel újra a térképre. 

Turnu Severin környéke 1790-ben. (mapire.eu)

Turnu Severin, azaz Szörényvár földrajzi elhelyezkedését tekintve leginkább egy dunai hídfőként írható le legjobban. Hídfője volt délnek, amikor a Római Birodalom Dacia meghódítására indult és damaszkuszi Apollodórosz megépítette az antik világ egyik csodáját, a Dunán átívelő hidat. A rendkívül gyorsan, alig két év alatt (103-105) felépített, húsz kőpilléren álló híd lehetővé tette Dacia meghódítását, ezt követően római légióstábor épült Drobeta néven a Duna bal partján. Román kutatások szerint a Septimus Severus császár uralkodása idején colonia rangra emelt településnek fénykorában akár 40 ezer lakója lehetett. Sokat köszönhetett tehát a település a császárnak, de Szörényvár neve mégsem tőle ered. A hidat ugyan már Hadrianus császár visszabontotta, majd Aurelianus császár döntése folyamán a rómaiak 271-ben feladták Dacia provinciákat, de Drobeta továbbra is római katonai hídfőként szolgált egészen Gratianus császár uralkodásáig (375-383). Ezt követően közel ezer éven keresztül pusztult a hatalmas kiterjedésű rommező, mígnem közel egy évezreddel később köveiből új erődöt építettek. 

A római határvidék pusztulásával párhuzamosan egy rövid kitérőt teszünk a Duna felső szakaszára, de még mindig maradunk Szörényvárnál. 

Az V. század közepére a Római Birodalom határvidéke a felbomlás állapotába került. A központi hatalom gyengülése, a germánok betörése következtében összeomlott a közigazgatás és közellátás. Ebben a helyzetben nagyon kevés római úszott szembe az árral, a többség dél felé menekült. Egy ilyen makacs szerzetes volt noricumi Szent Szeverin, aki legenda szerint előkelő itáliai életét cserélte fel az Alpokon túli lakosság szolgálatáért. Életét a Duna fonalára fűzte fel; Bécs és Passau között tevékenykedett. Elsősorban a kétségbeesett noricumiak pasztorizációjával foglalkozott, de az anarchikus viszonyok közepette rengeteg más feladat szakadt a nyakába; foglalkozott az élelmiszer-utánpótlás megszervezésével, a közrend fenntartásával, autoritása révén germán királyokkal tárgyalt hadfoglyok szabadon bocsátásáról. A halál a Wachauban található Favianis városában (Mautern an der Donau) érte 482-ben, holttestét Nápolyban helyezték végső nyugalomra. Noricumi Szent Szeverin Bajorország védőszentje. És az ő tiszteletére szentelték fel a magyarok által felépített Szörényvár első katolikus templomát, ezáltal tőle ered a település elnevezése is. 

A középkori Szörényvár története összekapcsolódik a Magyar Királyság történetével. Felépítése összefüggött a bolgár fenyegetés elleni határvédelem kiépítésével a XII.-XIII. században. Ebben az időszakban a nyugati kereszténység előretolt bástyája volt a Duna mentén, ahonnan a magyar királyok Havasalföldet szerették volna katolikus hitre téríteni. Székhelye volt a Szörényi bánságnak és a szörényi bánnak, várát vélhetően a római erőd köveiből építették fel. A Magyar Királyság uralma többször megszakadt, például a tatárjárás idején, rendre meg kellett küzdeni az oláh bánok függetlenedési törekvéseivel szemben, de velük szemben ez többnyire sikeres küzdelem volt. És előfordult az is, hogy a birtokadomány és a vele járó felelősség elől egyszerűen elmenekültek a nyugati lovagok. A "nyugattól" végül nem a "kelet", hanem ismét a "dél" ragadta el a hídfőállást. 1522-ben a törökök elfoglalták Orsovát, ezzel Szörényvár helyzete és utánpótlása kritikussá vált. 1524 októberében, egy hosszú ostrom után Kállai János bán a szabad elvonulásért cserében feladta a várat, ezzel végleg megszűnt a magyar uralom Szörényvár felett. És ezzel véget ért a Szörényi bánság története is, amely nem keverendő össze Szörény vármegyével, amely Magyarország legrövidebb életű vármegyéje volt (1873-1881).

A "dél" azaz a törökök nem terveztek hosszú távra. 1526-ban porig rombolták az erődítményt és a hozzá tartozó települést. Ezzel Szörényvár 309 esztendőre eltűnt a térképekről. Nem tudni mi állhatott ennek a stratégiai döntésnek hátterében. A Magyar Királyság ekkor nem állt olyan helyzetben, hogy visszafoglalhassa, az Oszmán Birodalom pedig megszilárdította uralmát a Duna mindkét partján, azaz az erőd őrizhette volna továbbra is a stratégiai fontosságú dunai átkelőhelyet. 

Turnu Severin 1855-57-ben. (maipre.eu)

A rommező környéke ennek ellenére továbbra is megőrizte központi szerepét. Havasalföld 17 megyéje közül a legnyugatibb, Mehedinți központja sokáig a közeli Cerneți volt. Ez a legkevésbé sem városias elrendezésű falu a Topolnița-patak túlsó partján fekszik, alig 3,5 kilométerre Drobeta romjaitól. Egy kolostoron és a környékbeli bojárok udvarházain túl Szörényvár újjászületése miatt is említésre méltó.

A rómaiak és a magyarok után egy újabb nemzetiséget fontos megelmlíteni Turnu Severin alapítói között, de ismét nem a románokról lesz szó. Turnu Severin harmadik alapítása az 1828-1829-es orosz–török háború következménye volt. Amellett, hogy Cerneți-t rendszeresen fenyegették a Topolnița-patakon levonuló árvizek, a háborúban a törökök felgyújtották a települést. Az oroszok győzelmével végződő háború után Havasalföld orosz kormányzót kapott gróf Pavel Kiszeljov személyében, aki 1834-ig töltötte be ezt a pozíciót. Kiszeljov egy reformpolitikus volt, neki köszönhető Havasalföld és Moldova első alkotmánya. Öt éves megbízatása alatt igyekezett a helybéliek életkörülményein is javítani. Amikor Kiszeljov Mehedinți megyében járt, a cerneți lakosok kérvényezték tőle, hogy áttelepülhessenek a Duna partjára, a római és magyar romokkal borított, a Duna felé lejtő ármentes teraszra. 

Turnu Severin városrendezési terve 1893. (Gyulai Attila gyűjteménye) 

1833. április 23-án, Szörényvár pusztulása után 300 évvel adták ki Turnu Severin alapító okiratát. Azonban a harmadik alapítás nem ment zökkenőmentesen. A cernețiek nem voltak hajlandók átköltözni, ugyanis bizonyos díjat számítottak fel nekik az új telkekért. Turnu Severin sakktábla alaprajzú városszerkezetét Bukarest főépítészének, a katalán Xavier Villacrosse-nak köszönheti, a megvalósítás pedig az ugyancsak külföldi illetőségű, de Havasalföldön élő Moritz von Ott munkáját dicséri. Mivel a város betelepülése vontatottan haladt, 1836-ban külföldiek is engedélyt kaptak, hogy Turnu Severinbe költözhessenek. Ezután az új város rohamos fejlődésnek indult, miközben Cerneți visszasüllyedt egy agrártelepüléssé. 1841-ben Mehedinți megye székhelye is Turnu Severinbe költözött. 

Turnu Severin 1914-ben

A külföldiek beköltözése miatt Turnu Severin Havasalföld, majd később Románia nyugati hídfőjévé vált. 1910-ig a románság csak a második legnépesebb etnikum volt a németek mellett, rajtuk kívül éltek itt még görögök, törökök, magyarok, olaszok, szerbek, zsidók és örmények. A tágas, közvilágítással ellátott utcák, terek, közintézmények, gyárak, kikötők és múzeumok egy nyugati város képét mutatják, annak ellenére is, hogy a későbbi városrészek már nem követték szigorúan a Villacrosse-féle terveket. A város terjeszkedésével párhuzamosan zajlott a régészeti emlékek feltárása, Drobeta és Szörényvár emlékei szerves részét képezik a fiatal Turnu Severinnek. 

A bukaresti béke és Magyarország új dunai határa

Az 1918. május 7-én Romániával megkötött bukaresti különbéke révén Magyarország elérte legnagyobb kiterjedését. Talán éppen az idő rövidsége és az új határok kitűzésének megszakadása miatt az újonnan megszerzett területekről nagyon kevesen tudnak. A Pangea blog épppen e fehér foltok eltüntetésére tesz kísérletet, velünk párhuzamosan, míg a Dunai Szigetek blog a dunai határ kérdését fogja megvizsgálni. 

1918 tavaszán a központi hatalmak szerettek volna mielőbb nyugalmat Romániában, ezért hajlandóak voltak - komoly engedmények árán - békét kötni. Hogy a megszállók engedékenynek mutatkozzanak a békét megelőző tárgyalásokon olyan feltételeket támasztottak, amiből nyugodt szívvel lehetett engedni, azért, hogy mindkét fél elégedetten álljon fel a tárgyalóasztaltól. A béke egyéb pontjai és határváltozásai közül csak a Dunát érintőkre térnénk ki. A Bufteában zajló előzetes tárgyalásokon az osztrák és magyar tárgyalódelegáció 15,9 ezer négyzetkilométernyi területet kapott volna, közte az egész Mehedinți megyét, ami azt eredményezte volna, hogy Vidintől északra létrejön a magyar-bolgár közös határ, azaz Románia elszigetelődik Szerbiától. Magyarországé lett volna Szörényvár, (Turnu Severin) az itt található fontos hajógyárakkal együtt, és Magyarországé lett volna az egész Vaskapu-szoros is. 

Volt már erre precedens a világtörténelemben, a pozsareváci béke (1718) után, amikor a török végleges kiűzésekor megkaptuk Kis-Oláhországot, azaz az egykori Szörényi Bánságot egészen az Olt folyóig. Ez az állapot 1739-ig állt fenn. 

Azóta azonban nagyot változott a világ és a magyar kormány sem támogatta az előzetes tárgyalásokon megjelölt határvonalat. Hogyan lehet ez? Úgy, hogy Magyarország nem kívánta a román nemzetiségű állampolgárainak számát növelni és mivel ekkoriban még nem volt divatban a tömeges kitelepítés csakis egy stratégiai célú hátárkiigazítás jöhetett szóba. Tanulván az 1916-os román támadásból a magyar fél igyekezett minél nagyobbra növelni a határ és a határmenti magyar városok közti távolságot, hogy több idő legyen felkészülni egy meglepetésszerű támadásra. Ez pedig azt jelentette, hogy végül összesen 3772 négyzetkilométer többnyire lakatlan és megközelíthetetlen erdő és hegyvidék került át Magyarországhoz végig a kárpáti határ mentén.

Ez egy átlagosan 5-6 kilométer széles sáv volt, ahol kb. 23000 ember élt. A határ kijelölése során a térképész alakulatok törekedtek arra, hogy a román falvak lehetőleg Romániánál maradjanak.

1914-ben a román magyar dunai határ a frissen megszerzett Ada Kaleh szigetétől közvetlenül keletre kezdődött, majd a Bahna- és a Cerovec-patak völgyében kezdte meg hosszú útját a Kárpátok bércein. 1918-ban Magyarország végül nem kapta meg Mehedinti megyét, sőt még Turnu Severint sem. Ennek oka az volt, hogy a magyarok nem szerettek volna egy ekkora román várost elcsatolni, annak ellenére sem, hogy ekkoriban Turnu Severin kb. felerészben németek által lakott város volt. Az új magyar határ Dudasu településtől délre, egy kis Dunába ömlő pataknál kezdődött, a település ugyan beleesett a békeszerződésben kijelölt sávba, amely körülbelül 200 métert jelentett a valóságban, azt az intervallumot, amelyen belül kellett pontos határvonalat kijelölni. Ennyi mozgástere volt a térképész alakulatoknak. A sávba került román falvakban legtöbbször megkérdezték a helyben lakókat, melyik országhoz kívánnak tartozni - válaszukat annak ellenére is figyelembe vették, hogy kivétel nélkül mind Romániát választották. Így Dudasu és (a térképről azóta rejtélyes módon eltűnt) Seretu falu is maradt az óhazában. Magyarország 12 kilométerrel tolta ki dunai határát, két új dunamenti településsel lett gazdagabb, úgy mint Varciorova és Gura Văii. Előbbinek már nyoma sincs, a Vaskapu erőmű felduzzasztásakor ez a település is eltűnt a föld színéről. Továbbá az Osztrák-Magyar Monarchia bérbe vett további három szigetet Turnu Severintől délre. 

Ezzel a stratégiai határkiigazítással Magyarország fél évre birtokba vette az egész al-dunai szorost és a Kárpátok legszélső dombvonulatáról látótávolságon belülre került a román síkság, Havasalföld. Hogy a későbbiekben mi történt a dunai határral, az már egy sokkal ismertebb történet.

Az 1918-as határvonal google alaptérképre rajzolva ezen a linken böngészhető: http://terinf.hu/dsz/

Amennyiben tetszett a bejegyzés,

Lehet ránk szavazni az idei Goldenblogon Tech/Tud kategóriában!

Valamint a Kutatók a Neten szavazás "Legjobb kutatói blog" kategóriájában!

Erdők s vizek közt II. - Orsovától Traianus császár hídjáig

IN ENGLISH 

A Kárpátok vonulatait keresztező Duna szorosát általánosan Vaskapunak hívják. Szűkebb, földrajzi értelemben azonban a Vaskapu ennek a Báziástól Szörényvárig (Turnu Severin) terjedő szoros-rendszernek csupán egy része. A Sip-szurdokként is ismert, zúgókkal, zátonyokkal teli  hegyvidéki Duna-szakasz utoljára itt mutatja meg hatalmas erejét. Az Orsovától kezdődő Turnu Severinig tartó Vaskapuban ér ki a Duna Havasalföldre. Patrick Leigh Fermor leírása ide kalauzol el most bennünket.

  
"Kockázatos döntésemért, mellyel hagytam, hogy a földmérők esetleg túlvigyenek azon a ponton, ahonnan még aznap visszatérhetek (gyalog legalábbis), bőven kárpótolt a Moldova Vechén lelt kis gőzös; még a délelőtt folyamán vissza is érkeztem rajta orsovai kiindulópontomra. Roppant hálás voltam a földmérőknek. A Vaskapu hangzatos neve oly kíváncsivá tett, hogy elmulasztottam volna miatta a lenyűgöző Kazánt. Ez volt az utolsó napom Közép-Európában; úgy döntöttem kockáztatok még egy kicsit: nem szállok ki a orsovai rakparton, hanem elkísérem a doktort a következő megállóig, aztán pedig majd csak visszajutok ide, ahogy tudok.

A folyamnak ezen a szakaszán szinte túl sok volt a látnivaló. kevéssel azután, hogy hajónk eltávolodott a rakparttól, a doktor az északi parton egy sokszögletű kápolnát mutatott nekem, amely egy fasor végében állt. Mikor az 1848-as felkelés idején az osztrákok kelet felé szorították a magyar forradalmi sereget, nehogy a fiatal Ferenc József királlyá koronáztathassa magát, Kossuth a budai koronázótemplomból Erdélybe vitte Szent István koronáját a koronázási jelvényekkel együtt. A fegyverletétel után a felkelés vezetői egy mezőn titokban elásták ott a koronát, aztán átkeltek a Dunán, és török fennhatóság alatt álló területre léptek. Egész Magyarország gyászolta a korona vesztét, ám a kincset később a kellő időben megtalálták és kiásták. A császárt végül mégis királlyá koronázták, s ezt a nyolcszögletű kápolnát azon a helyen emelték, ahol a korona el volt rejtve.

 

 

Ugyanazon a parton Trianon előtt egy kis falucska volt Románia legdélnyugatibb határállomása Magyarország felé.

Közben mindkét parton újra fölénk magasodtak a hegyek, beszorították a folyamot, s a Kazán-szoros valamivel enyhébb változatát hozták létre. A hajónk körüli viharos remegés, zubogás jelezte, hogy már a Vaskapuban járunk. Itt azonban a teljes dráma a víz színe alatt zajlott, és a folyómeder nagyszabású egyenetlenségei vad és bonyolult áramlatokat hoztak létre. A sárkányfogakhoz hasonló sziklák sora évszázadokig életveszélyessé tette ezt a szakaszt, mely csak magas vízállásnál volt hajózható. A múlt század végén aztán a szerb oldalon, a part mentén a mérnökök egy biztonságos, egymérföldes csatornát vájtak-kotortak-robbantottak a vízben, s a végét víz alatti gáttal zárták le. E veszedelmes pontok kerülgetése miatt, mint megtudtuk, csak igen lassan és nehézkesen lehet az árral szembe, fölfelé haladni, lefelé viszont gyorsan és könnyedén közlekedett velünk a hajó. Nemsokára békésebb tájra értünk, a hegyek szelídebb lankákba mentek át, és hamarosan Turnu-Severinben a Regat, vagyis a Trianon előtti Románia földjére léptem.

Azért jöttünk ide, hogy megnézhessük a Római Birodalom legnagyobb hídjának, Traianus lenyűgöző építményének a romjait. Építője, Damaszkuszi Apollodórosz, szíriai görög volt, és a román oldalon még álltak a híd két hatalmas csonka pillérének romjai, egy harmadik pedig a túlparton, egy szerbiai réten állt. A víztükör fölött fecskék cikáztak, vörös lábú vadászsólymok lebegtek és lecsaptak a valahai húsz hatalmas pillér e három megmaradt hírmondója körül. Egykor ezek rendkívül magasra nyúltak, és több mint egy mérföld hosszúságú, boltozatos gerendaépítményt hordoztak, amelyen átkaptatott a lovasság és végignyikorgott az ökör vontatta hadiszekerek sora, mikor a Tizenharmadik Légió Decebalus ellen Sarmizegethusa ostromára indult. Ott helyben csak e három pillér maradt meg, de a fölszentelési ceremóniát teljes részletességgel ábrázolja Traianus római oszlopa. A Forum Romanum galambjai, ha csavarmenetben körülröpülik az oszlopot, domborművű ábrázolásban szemlélhetik ugyanezeket a pilléreket; a balusztrádos hídmű épen ível át a folyam fölött, és a köpenyes generális maga is ott várakozik az áldozati bika s az oltár lángja előtt, legionáriusai pedig sisakkal a kézben állják körül sasos hadijelvényeik alatt.

 

 

Itt végződik a nagy szoros. Innen keletre a Kárpátok roppant lánca húzódik délkeleti irányba, a folyam pedig délnek, majd keletnek kanyarog, miáltal egyidejűleg jelöli a vallachiai síkság peremét, Bulgária északi határát és a Balkán kezdetét. Végül aztán ezer négyzetmérföldnyi susogó nádas és sokmilliónyi madár ricsaja közepette érkezik el a Fekete-tengerhez.

...

Most, hogy visszatértem ide, kezdtem már valamennyire kiismerni ezt a szinte hihetetlen hegyszorost, amelyet kora hajnalban láttam meg először. Ez a folyam teljes hosszának legzordabb szakasza.

A kormányosnak, aki hajózik rajta, és a part menti lakosságnak egyaránt sokfajta veszedelemmel kell itt számolnia. Legkomiszabb ezek közt a koszovói szél, amely Koszovó tragikus földjéről kapta a nevét, ahol a régi Szerbia, Macedónia és Albánia érintkzik egymással. Arrafelé pillanatok alatt szörnyű délkeleti irányú viharok tudnak kitörni, s a monszunnal egyesülve, a föld forgásától is táplálva lecsapnak a Duna középső és alsó folyására. A tavaszi napéjegyenlőség idején sebességük eléri az ötven vagy hatvan mérföldet óránként, és görcsösen hánykolódó infernóvá változtatják a folyót, elviszik a hajók árbocait, betörik az ablakokat, és egymáshoz kötözött uszályok sorát küldik a fenékre. 

 

 

Ősszel viszont, mikor csökken a vízszint s a sztyeppszerű vidék fölmelegszik, akár a kemence, a szélvész forró, kavargó porviharként tombol, elvakítja a kormányost, s az egyik partot lepusztítja a víz színéig, olyannyira, hogy a folyó néha kicsap medréből és áradást okoz, egyidejűleg a túlsó part mentén megdöbbentő gyorsasággal rögtönzött homokpadokat és zátonyokat hord össze, miáltal eltorlaszolja a navigációs folyosókat és földuzzasztja a folyót. E szezonális katasztrófákat aztán hónapok munkájával, töltések építésével és kotrással kell helyrehozni. Ahogy a leírást hallgattam, fölsejlett bennem a folyó jellemrajza. Víz alatti források százai táplálják névtelen adómányozóként; a víz sodra tömegesen görgeti a kavicsot, ami bizonyos szakaszokon hallhatóan énekel az áramlás tompa zúgásában; hordalék állandóan milliótonna-szám utazik a vízzel; a mélybeli árkokban és hasadékokban billegő hatalmas sziklák leszippantják az áramlatokat, majd pergő vízmotollákban a felszínre hajtják; hernyószerű mozgással híg iszaptömegek vándorolnak, és roncsok láthatatlan menete bukdácsol le a mélybe a fenék hosszú lépcsősorán; a hegyszorosokban a folyam roppant súlya és ereje egyre mélyebbre vájja útját, óriási sziklatömböket repeszt le és ragad magával a sötét mélyben, lassan kaviccsá koptatja őket, majd sóder válik belőlük, aztán kődara, s végül homok. A szoros keleti végében, Vallachia sík déli vidékein kegyetlen téli szél, a buran támad a vidékre Oroszország felől. Romániában crivatz lesz belőle, és mikor megindul, mélyen a fagypont alá zuhan a hőmérséklet, a folyó negyvennyolc óra leforgása alatt beáll, egyenletes jégpáncél borítja be, amely egyre vastagszik, ahogy halad előre a tél. Mindezt a meleg nyárban csak bizonyos erőlködéssel tudtam elképzelni magamban - szántalpak szürke vagy csillogó végtelenbe vesző nyomvonalát, a hatalmas jégtáblákat, mintha ezernyi összegyűlt és eggyé fagyott jéghegy alkotná őket, ameddig csak ellát a szem. Jaj az elővigyázatlan hajósnak, akit fogjává tett a jég! Mikor a víz jéggé tágul, úgy roppan szét a hajótest, akár a dióhéj. "Föl szoktunk vinni a hídra egy vödör vizet, és mikor jegesre fordul az idő, belemártogatjuk a kezünket", magyarázta a kormányos. "Ahogy megjelenik rajta a jéghártya, irány a téli kikötő."

****

További részletek a könyvből:

• Erdők s vizek közt I. - A Kazán-szoros üstje
• Erdők s vizek közt III. - Rózsasziromlekvár Ada Kálén
• Erdők s vizek közt IV. - Epilógus