2021. november 21., vasárnap

Csupasz sziget a Vaskapu árnyékában

IN ENGLISH

A Vaskapu I. erőmű építése alaposan átalakította a tájat, nem csak a felvízen, de az alvízi szakaszon is. Míg az előbbi egy sokkal jobban feldolgozott téma, elsősorban Ada Kaleh és Orsova kapcsán, addig az alvízi szakaszon történtek jóval kevesebb figyelmet kaptak. Ezek közül is a legismertebb a Simian-sziget története, ahová Ada Kaleh műemlékeit és lakosait próbálták gyökerestül kitépett faként áttelepíteni. A művelet kudarca előre borítékolható volt, de ugyancsak kudarcba fulladt egy másik projekt is, a Golu-sziget rekultivációja, melyet az erőmű sóderigénye majdnem teljesen elpusztított. 

Kilátás a Golu-szigeti kötélpálya mellől a román partra (Gyulai Emil gyűjteménye)

Mielőtt Gyulai Attila át nem küldte nekem a Golu-sziget rekultivációs terveit gyakorlatilag tudomásom sem volt erről a szigetről. Elképzelhető, hogy már megakadt a szemem rajta valamelyik Al-Dunás térképen, de nem tűnt érdekesnek. A román Duna-szakasz szigetei amúgy is kissé mostoha helyzetben vannak a blogon, elsősorban a távolság és a szakirodalom nyelvi akadályai miatt. Ebben az esetben a nulláról kellett indulni, ami egyben vissza is utal a sziget török elnevezésére; a Çıplak Ada ugyanis Üres-, vagy Csupasz-szigetet jelent. Aztán ahogy a szigettel kapcsolatban egyre több információ került elő, világossá vált, hogy ez az elnevezés legfeljebb a korábbi növényzet-borítással lehet kapcsolatos. 

Ez a bejegyzés elsősorban az 1982-es tervekre koncentrál, némi kitérővel a sziget múltjára. A sziget története ugyanis külön bejegyzést érdemelne, hiszen a földművelés elterjedése előtti középső kőkorszaktól egészen a középkorig találhatunk emberi megtelepedésre utaló emlékeket. 

A sok homályos pont küzül kezdjük a sziget elnevezésével. Három névalak bukkant fel vele kapcsolatban; a Golu-sziget, a Banului-sziget, illetve a már említett török Çıplak Ada elnevezés. A tervrajzon a Golu-sziget elnevezés szerepel, de a régészeti szakirodalomban a Banului-sziget elnevezés terjedt el. A sziget nevével kapcsolatban van némi bizonytalanság, ugyanis ezen a szakaszon a Vaskapu I. erőmű megépítése előtt legalább négy sziget volt, melyek közül csupán a Golu-sziget maradt meg. Hozzá kell tenni, hogy alaposan megtépázva.

A Golu-sziget 2015-ben az szerb-román országhatárral (forrás)

Egykor ez a szigetcsoport volt Ada Kaleh déli szomszédja, már túl a Vaskapu-szoroson és a Prigrada zátonyain. Gura Vaii-nál a Vaskapuból kiérkező Duna sebessége lecsökkent és elkezdte lerakni a hordalékát. A szigetek kialakulását a bőséges hordalékutánpótlás is segítette; a közeli völgyekből lefutó patakok mindegyike jelentős hordalékkúpot épített a Dunába érkezve, ami ugyancsak megnehezítette a hajózást. Gura Vaiinál a Jidoștița-patak egy ilyen hordalékkúpot, összeszűkítve a román Duna-ágat. 

A Golu-szigetet, a szigetcsoport utolsó mohikánját jelenleg alig 1600 méter választja el a duzzasztóműtől. Egyetlen légifotót sikerült előkerítenem a szigetcsoportról, amelyen még a duzzasztómű felépülése előtti állapot látható. A brit légierő által 1944-ben készített felvételekről a Golu-sziget alsó csúcsa sajnos lemaradt, de a felette található három sziget a két képből összeilleszthető. Sőt, egykori méretük is megállapítható. Egyiküket mindössze egy keskeny ág választotta el a Golu-szigettől, mellette egy hasonlóan fél kilométer hosszúságúra becsült, valamivel szélesebb sziget állt a szerb part felé. 

A Golu-sziget (jobbra) és az elkotort szigetek 1944-ben.
Túlparton a Jidoștița-patak hordalékkúpja

Kettőjüktől északnyugatra egy valamivel nagyobb szigetet láthatunk. Ennek hossza kb. egy kilométer lehetett, azaz a Vaskapu erőmű gyakorlatilag ennek a szigetnek a felső csúcsánál épült fel, nem csoda tehát, hogy el kellett kotorni. Nevük egy kéziratos Al-Duna helyszínrajzon maradt fenn, a felső és a jobb parthoz közelebb eső szigetet egyszerűen Serbische Inselnek jelölik, míg a Golu-sziget feletti szigetnek egyszerűen Gura Vaii a neve, azaz elnevezték a legközelebbi balparti, román településről. Ugyanezen a térképen ceruzával be van jelölve Sipnél a később megépülő Vaskapu I. erőmű éppen a legfelső sziget csúcsánál lévő 943-as folyamkilométerhez.

A Vaskapu I. erőmű a bal oldali sziget csúcsánál épült meg.

Anélkül, hogy a sziget múltjába részletesen belemennénk fontos megemlíteni, hogy a Golu-sziget felső csúcsán Transdiana néven egy négy tornyú római erőd állt, amely feltehetően a "bizánci" időszakban, valamint a középkorban is várként használtak. Luigi Fernando Marsigli a törökellenes harcok során részletes kutatásokat végzett a területen, és ő volt az, aki összekötötte a mederben található pillérmaradványokat Traianus császár hídjával. Az ő XIV. szelvénye és egy 1790-es Havasalföld térkép is feltüntette Transdianát, ami azt jelenti, hogy akkoriban is jelentős romról lehetett szó. Felmenő falainak magassága jelenleg is eléri a 1,5-2 métert. Jelentőségét az adja, hogy észak felől védte a stratégiai fontosságú szörényi átkelőhelyet, ahol a római időkben Traianus császár hídja állt. 

Insula Banul és környzete Marsigli igen részletes térképén, 1700 körül. (forrás)

A várat délkeletről egy mély árok övezte, amelybe a Duna vizét védelmi célból felhasználhatták. Manapság a várat egy jókora villanypóznáról lehet felismerni, a várárokban pedig egy hatalmas betontorony áll. A szigetet az erőmű építése előtt részletesen feltárták régészeti szempontból. Nagyon valószínű, hogy végül emiatt menekülhetett meg, és nem került a másik három sziget sorsára. Ugyanis a régészek középső kőkori (~9500 éves), újkőkorszaki, valamint kora vaskori telepet is feltártak a szigeten, ami egyben utalhat arra is, hogy mely korszakokban volt megfelelő a Duna vízjárása, hogy tartós megtelepedést tett lehetővé. A vaskori megtelepedés fontosságát kiemeli, hogy a kora vaskori Hallstatt-kultúra egyik telepét a szigetről nevezték el Insula Banului csoportnak.

Sóderszállító csillepálya a Golu-sziget (balra) és a román parti Gura Vaii betongyára között. 
 
1966 nyarán megérkeztek az építőmunkások a szigetre. A feladatuk az volt, hogy kettős, 450 méter hosszú sodronykötél-pályát építsenek a román oldalon álló betongyárhoz, amelyen a szigetek anyagát egyszerűen át lehet szállítani a feldolgozás helyére. 
"A Vaskaputól Turnu-Severinig négy sziget lapul a folyamban: közvetlenül a jugoszláv szádfal alatt van a Cirkviste, két kilomé­ternyire a Golu, ez román föld, még alább a Konaku és a Pupaza húzó­dik.
A fémhálót, sodronypályát, csil­lékkel együtt két hatalmas betontorony emeli a magasba. Az egyiket közvetlenül a balpartba ágyazták, sok méter mélyre, a másik tartótornyot a Golu-szigetre.
Amolyan üres, csupasz, puszta homok és kavicspad ez a sziget, ahogy a neve is megmondja, déli csücskén kapaszkodott meg pár fűzfa. A nagyocska zátony a temes­vári helytartóé lehetett, határfigyelő-féle, ezért is nevezik sokan Bán­szigetének. Kavicsos vállába ütöt­ték bele azt a második, roppant betontuskót.
Félkilométernél nagyobb nyílást hidal át ez a pálya (Európában kevés az ekkora technológiai nyí­lásköz), a szőnyeg szélessége 22 méter, 31 kábel szeli át az ívet és tartja a folyam fölött a bordákkal merevített, sűrű fémhálót, amelynek felülete kereken 1 hektár.
Ezt az egész, hatalmas védőszer­kezetet csak azért vonták oda föl, hogy az építkezés hét esztendeje alatt a nemzetközi hajózás zavarta­lan legyen, nehogy csille, vagy kő lezuhanása szerencsétlenséget okoz­zon. A Bán-sziget kitermelő gépei­től másfél köbméteres csillék éjjel­-nappal hozzák a kavicsot, homokot. Nőtt is az innenső parton három akkora hegy, hogy Dunát lehetne rekeszteni azzal. Azt is csinálják. Mire a Vaskapu-gát fölépül, a Duna-sziget elfogy. Elhordják, marad egy vékony karéja, ahol három mé­ter vastag kőtakaró mélyén római várrom rejtőzik. Majd 1972-ben a maradék-szigeten hozzákezdenek, hogy kutatóárkokkal föltárják a türelmes, kétezer éves romot." (Romániai Magyar Szó - Előre 1968. november 11.)
A három felső sziget elkotrásával két legyet ütöttek egy csapásra, megtisztították az építkezésre kiszemelt medret a nemkívánatos akadályoktól, valamint helyben biztosították az építkezés sóderigényét. A Golu-szigetet homok és sóderrétegeit ezek régészeti jelentősége ellenére is érintette a kitermelés. Összesen három bányagödör létesült. Egy a sziget belsejében, a római erőd szomszédságában, a várárkon túl. Kettő pedig a sziget közepén, melyekbe később belefolyt a Duna vize. A területről letermelt meddőt a sziget alsó csúcsán halmozták fel, betemetve a régészeti rétegeket. Ekkoriban, 1968-1972 körül a sziget valóban rászolgálhatott "csupasz" jelzőtre, a kopár, szétbányászott táj miatt.

A Golu-sziget 1982-es tervrajza (Gyulai Attila gyűjteménye)

Az erőmű felépülése után kb. 10 évvel készült el a sziget rekultivációs terveit ábrázoló helyszínrajz. A tervek szerint művésztelepet, szabadtéri múzeumot és strandot szántak a szigetre, azonban a tervrajznak van két érdekessége. Egyrészt a rajzon szerepelnek szintvonalak, olyan helyeken is, ahol a bányászatból kifolyólag már negatív formáknak, azaz víz alatt lévő gödröknek kellene lenniük. Ugyancsak érdekes a strand medencéjének elhelyezkedése. Ez gyakorlatilag egy Duna vízzel teli bányagödör, azonban olyan helyre rajzolták ahol manapság nincs bányagödör. Sem az erőd tövében lévő tavat, sem pedig a sziget közepénél ásott két gödröt nem ábrázolják. E két tényező alapján nem ördögtől való a feltételezés, hogy az 1982-es évszám ellenére ez a tervrajz már az erőmű munkálatai előtt elkészült. 

A Golu-sziget felső csúcsa az erőddel. (Gyulai Attila gyűjteménye)

Amennyiben ez a terv megvalósul egy kisebb üdülősziget jöhetett volna létre a duzzasztómű tövében. Központjában strand állt volna a felnőtt és gyerekmedencével, zuhanykabinokkal, öltözőkkel körbevéve, a román part felé nyitva. A nyaralók kényelméről klubház, szálláshely, étterem gondoskodott volna, lett volna lehetőség strandfelszerelést kölcsönözni. A sziget délkeleti, alsó csúcsán gyümölcsöst telepítettek volna, míg a túlsó szigetcsúcs az erőd körül szabadtéri múzeumként és művésztelepként funkcionált volna. A terven nem szerepel hajókikötő, vagy más formája a megközelítésnek. A kábelpálya óriási karbantartási költsége miatt nem valószínű, hogy a sóderszállító drótkötélpályát alakították volna át személyforgalmúra. Ezt ugyanis már 1978 előtt leszerelték. 

Bányagödörből strand. (Gyulai Attila gyűjteménye)

Gura Vaii felett a hegyoldalban áll egy villa. Egykor Nicolae Ceaușescu számára épült, Dunára néző ablakaiból szemmel lehetett tartani a grandiózus beruházást, és remek kilátás nyílt a sóderbányának használt dunai szigetekre. A villa azért épült, hogy legyen hol egyeztetni az erőmű építéséről a jugoszláv vezetővel, Titóval. Miután a Vaskapu I. felépült, Ceaușescu soha többé nem látogatta meg ezt a villát. A figyelem másfelé terelődött. Mint ahogy a kitelepített ada kaleh-i törökök sem kapták életük végéig az elektromos áramot, melynek kedvéért letörölték otthonukat a föld színéről, úgy a golu-sziget üdülőtelepként való hasznosításából sem lett semmi. Az 1990-es évek közepéig senki földje volt, katonai övezet a két ország határvidékén. Csak a bátrabb halászok kötöttek ki rajta, esetleg a helyiek vitték át oda a disznaikat, ahol félvadon éldegéltek, majd miután meghíztak levágták őket. Ezelőtt 15-20 évvel sok nyúl is élt a szigeten, talán elvadult házi nyulak leszármazottai lehettek. Az ártéri erdő lassan visszahódítja a csupasz szigetet.

A rekultivációt tehát végül a természet maga végezte el. 


Köszönet Gyulai Attilának az ötletért és a cikk megírásában nyújtott segítségért!

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Megdöbbentő!
Köszönöm a cikket!

CsBA

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...