Melyik az első sziget a Dunán? - Virtuális barangolás Donaueschingennél

  
Donaueschingenben a Szent János templom mellett találjuk a Duna "hivatalos" forrását. A forrásból csörgedező víz hamarosan a Brigach patakba ömlik és folytatja útját, mígnem a várostól keletre találkozik a Breg patakkal. E két patak összefolyásától kezdve beszélhetünk tulajdonképpen Dunáról. Ezen a ponton a torkolattól  2784 (folyam)kilométernyire állunk (ugyanis a Duna folyamkilométereit a torkolattól számítjuk). A folyócskának is alig nevezhető Duna szélessége 15 és 40 méter között változik attól függően, hogy mennyire kanyarog. Azonban ilyen keskeny keresztmetszetnél is kialakulhatnak szigetek és zátonyok. Megjelenésük elsősorban az áramlási viszonyok, másodsorban hordalékmennyiség, harmadsorban pedig az emberi tényező függvénye. A Gégömb (googleearth) forgatása közben jutott eszembe, hogy megnézzem; vajon melyik a legelső sziget a Dunában?

A legelső három sziget elhelyezkedése a Dunán, Donaueschingen közelében.

A legelső szigetre, Pfohren falu mellett találtam rá. Leginkább egy aprócska kizöldült zátonynak néz ki a maga 48,5 méteres hosszával. Mindenesetre ez az apró sziget a legelső a Dunában. Donaueschingentől 4,5 kilométernyire keletre található, a 2779,5 fkm-nél.

Mivel a Pfohren melletti szigetecskét roszindulatból lehetne csupán zátonynak minősíteni, merő kíváncsiságból megkerestem a következő szigetet. Erre 2,5 kilométernyi távolságban, Neudingen mellett találtam rá (2777 fkm). Ez már sokkal inkább nevezhető szigetnek. Bár nyilvánvaló, hogy a sziget nyugati (felső) csücskénél emelt fenékküszöb jelentős hatással bírt a mellékág kialakulására. Valószínűleg egy régen üzemelt vízimalom "üzemvíz-csatornájáról" lehet szó ebben az esetben. A Neudingeni-szigetet két közúti és két vasúti híd kapcsolja a parthoz, hossza 860 méter.

Mivel három a magyar igazság, kerestem még egy szigetet. A Geisingen mellet talált vízimalom már kétséget sem hagy róla, hogy itt bizony valóban mesterségesen elterelt Duna-ág következtében keletkezett a sziget. A két ágra azért volt szükség, hogy az árvizek ne károsíthassák ezen a mesterséges csatornán  keresztül magát a malmot, mindig legyen egy hely ahol a nagyobb vizek levonulhatnak. Ez a Malom-sziget Geisingen településtől nyugatra található, Donaueschingentől 14 (folyam)kilométerre (2770 fkm).

A régi lágymányosi Duna-part nyomában

 

Lágymányosi egyetemi éveim alatt csak lassan - hidrológiai tanulmányaim előrehaladtával - tudatosult bennem az, hogy tulajdonképpen egy régi Duna meder kellős közepére járok nap mint nap. Hallottam legendákat, hogy az ELTE épületeinek alapozása 11 emelet mélyre nyúlik a föld alá, csak ott találtak megfelelő teherbírású oligocén rétegeket. Ha földmunkát végeztek a környéken, mindig kíváncsian nézegettem a kitermelt földet, ami földnek aligha volt mondható. Bélyeges téglák, vakolat, habarcs, sóder, homok, betondarabok tarkították a leginkább sittnek tekinthető földet. Hogyan került ide mindez? Aki eleve úgy nő föl, hogy az a terület, ahol jár, ahol él szárazföld, meg sem fordul a fejében, hogy lehetett ez régen másként is. Ott ahol napjában ezrek fordulnak meg, villamosok buszok közlekednek, égbe szökő háztömbök, irodaházak, sőt egy atomreaktor áll, 140 évvel ezelőtt a Dunának egy sekély, iszapos, gyakran kiszáradó része terült el (1. kép).

1. kép A dél-pesti Duna a szabályozás előtt. (kép forrása: budapestcity.org)

Budapest nem felejt.

A pusztító 1838-as jeges árvíz után merült föl először a Szent Gellért-hegytől délre kiszélesedő, ellaposodó Duna-meder szabályozása. Ugyanis itt torlódtak egymásra azok a jégtömbök, melyek elzárták a hömpölygő víz útját, így Pestnek és Budának romba dőlését okozták. Mint minden veszedelem után, a veszélyérzet alábbhagyott, így a meder szűkítése egyelőre lekerült a napirendről. Majd az 1848-49-es események hátráltatták a mérnökök által szorgalmazott beavatkozást. A kiegyezés után elérkezettnek látszott az idő, hogy a budapesti Duna szakasz szabályozási munkálatai megkezdődjenek. A hatalmas munkának csak egy része volt a lágymányosi részen felépített ún. Kopaszi-gát. Nevét a mederben található Kopaszi-zátonyról kapta. Északon a mai Gellért fürdőtől indult ez a 3 km hosszú párhuzammű. A helyenként másfél kilométer széles medret 380 méteresre szűkítette le, eredeti koronamagassága a pesti vízmérce fölött mért 379 centiméter volt. A Kopaszi-gát által elzárt Duna meder területét nevezték el ekkor Lágymányosi-tónak (2. kép).

2. kép A Lágymányosi-tó (benne a Kopaszi-zátony) és a Magyar Királyi József Műegyetem. (kép forrása: budapestcity.org)

1876-ban azonban majdnem megismétlődött a közel negyven évvel azelőtti hatalmas jeges árvíz. Ferencváros, Újlak és a Víziváros egyes részeit újból elöntötte a jéghideg Duna. Ez a váratlan esemény a mérnököket arra késztette, hogy átgondolják a szabályozási terveket. Ekkor nyitották meg újra a néhány éve elzárt Soroksári-Duna ágat. A Kopaszi-gátat jelenlegi magasságára, azaz 8,52 méterre emelték. Felismerték továbbá, hogy nem elegendő a budapesti szakasz rendbetétele, a szabályozást folytatni kell tovább Paks irányába. Kotrásokkal tovább mélyítették a már amúgy is összeszűkített medret, hogy az árvizek gyorsabban levonulhassanak. Budapest nem felejtett, megzabolázta a Dunát, mely azelőtt többször romba döntötte.

3. kép A Lágymányosi part futása (forrás: maps.google.com)

Séta a lágymányosi part egykori nyomvonalán - a "régi" harmad

Sétánk induljon a Szent Gellért-hegyről, hiszen Lágymányos elhódítása a Dunától is innen vette kezdetét (3. kép). A hegyről dél felé tekintve sűrűn beépített terület tárul a szemünk elé.  Míg a régi fényképek készítőit nem zavarták a belógó fák ágai, manapság már nehéz jó képek készíteni innen. A Kopaszi-gát közvetlenül a Szent Gellért téren csatlakozott a Duna jobb partjához (4. kép). Az 1870-es évek óta a tér szintjét alaposan megemelték, az egykori Sáros, most Gellért fürdő felszíni forrásai ma mélyen az aszfaltréteg alatt helyezkednek el. Ugyancsak ármentes térszínre volt szükség a Ferencz József híd budai hídfőjének. Induljunk el a Budafoki úton dél felé, követve egy hipotetikus vonalat; a lágymányosi régi Duna-partot.

4. kép A Kopaszi-gáton most a Budai alsó- és a Műegyetem rakpart fut.

A Budafoki útról befordulva, a Műegyetem kertjében hatalmas fák árnyékában járunk (5. kép). Felidézhetjük az egykori Lágymányosi-tó partján egészen a déli összekötő hídig terjeszkedő és csupán fél évig működő, Konstantinápolyt idéző török vigalmi negyedet. Hogyan került Konstantinápoly Lágymányosra? A forgalomnak 1877-ben átadott déli vasúti híd töltése miatt elzárt öbölrészben alakult ki a Lágymányosi-tó. A töltésen keresztül zsilipeken keresztül volt kapcsolata a Duna főágával. A folyószabályozási tervekben szerepelt, hogy az elzárt részt téli kikötőnek szánják. A rossz közlekedési viszonyok, a sekély meder az állandó kotrás miatt nem érte meg az üzemeltetés, így a kikötő az 1890-es évek elejére csődbe ment.  A terület északi részén, 1896-ban felépült az akkori Európa egyik legnagyobb vigalmi negyede, mely külalakjában a török fővárost utánozta. De erről meséljen inkább a falanszter blog.

A kikötő és a fél éven belül csődbe ment török szórakozónegyed építése során a táj kezdett lassan átalakulni. A lágymányosi parton minden építkezés során újabb és újabb feltöltésekkel magasodott a part. A terjeszkedő főváros peremvidékein megindult parcellázások elérték a Szent Gellért-hegy déli lejtőjét is. Miután a magyar állam  döntött a Magyar Királyi József Műegyetem végleges elhelyezéséről, felvásárolta a csődbe ment vigalmi negyed telkeit és ezzel megkezdődött a Lágymányosi-tó lassú, de végleges feltöltése. A Magyar Királyi József Műegyetem első tömbjei építésekor 7,2 hektárnyi telket nyertek a folyó egykori medréből. Az 1909/1910-es tanévet már az új helyén megkezdő műegyetemisták a mai Bertalan Lajos utcán túl még nyílt vízfelületet láthattak.

5. kép A partvonal a Műegyetem könyvtára előtt futott

A palotának is beillő egyetemi fűtőház mellett kiérünk az egyetem első rektoráról elnevezett Stoczek utcára. A modern háztömbök között sétálva ne feledjük, hogy az utca teljes nyomvonalán a Duna hullámzott. Az Irinyi és Karinthy utcák kereszteződésében lévő nyitott téren tekintsünk a Petőfi híd felé. Itt 140 éve még a Duna felé lejtő lapos, iszapos partot láttunk volna. Most pedig éppen, hogy a hídfő irányában emelkedik a part, az egyetemi villamosmegálló sokkal magasabban van, mint az Irinyi - Karinthy útkereszteződés. Mi az oka ennek?

Az "új" harmad

A Lágymányosi-tó második nagy feltöltési szakasza a Horthy Miklós híd 1937-es felépüléséhez kapcsolódik. A kékre festett felsőpályás rácsos gerendahíd budai hídfőjének feltöltéséhez 1,425 millió köbméter földet használtak fel. További 1,5 millió köbméter föld kellett az új hídtól délre elterülő, maradék tó betemetéséhez, ami számítások szerint 540000 vagonnak felelt meg. Ezt a hatalmas anyagmennyiséget a Lágymányosi-tó vasúti összekötő hídtól délre eső részének kikotrásával nyerték. Ezáltal a régóta kihasználatlan téli kikötő is alkalmassá vált hajók fogadására. 

Elhagyva a forgalmas útkereszteződést, rátérünk a csendesebb Bogdánfy utcára. A part vonala két ízben is metszi az aszfaltcsíkokat, majd egy elhagyatott, beerdősült telken keresztül áthalad a szebb napokat is látott Tüskecsarnokon. A Lágymányosi hidat - vagyis mai nevén a Rákóczi hidat - nagyjából a Vízpart utcai gyalogos aluljárónál éri el. Ez a szakasz sokkal tovább volt élő víz partja, errefelé ritkásabb a beépítés, és az épületek is jóval későbbi időkből származnak.

6. kép A Kopaszi-zátony az 1990-es térszínre vetítve. Forrás: http://www.old-ikarus.hu/legifotok.htm

A Petőfi és Lágymányosi híd közötti legulolsó feltöltés szomorú apropója Budapest II. világháborús pusztulása volt. A megsemmisült épületekből származó építési törmelék révén emelkedett a térszín a mai 103-104 méteres tengerszint feletti magasságba. Itt emelkedett az ún. Kopaszi-zátony, amely régen annyi kárt okozott a fővárosnak. Itt torlódtak föl a zajló Duna jégtáblái 1838. március 15-én, hogy a felduzzadt folyó aztán elöntse Budát és Pestet. Ez a közel 300 méter hosszú még szigetnek sem nevezhető kavicspad leginkább az Észak-Pesten található, 1775 utáni Fürdő-szigetre hasonlított. A zátonyról elnevezett Kopaszi-gát megépülte után a rendszeresen kotort kikötő üledékeit rajta halmozták föl. A II. Világháború utáni feltöltések következtében több méter törmelék alatt nyugszik. Végül a meghiúsult világkiállítás földmunkáinak köszönhetően alakult ki a ma ismert térszerkezet. Ha a mai tájban keresnénk nem kell mást tennünk, mint az ELTE északi tömbjéről délnyugati irányba nézünk az Infopark E épülete felé (6. kép).

A "vízparti" harmad

A kelet felé domborodó - két híd által három részre tagolt - "kontaktlencse" alakú egykori tóból napjainkra mindössze a déli harmad maradt meg nyílt vízfelületként. Partján egészen a múlt század végéig vízisport telepek, nyaralóházak, vendéglátóipari egységek álltak. A színvonaluk nem volt mérhető mondjuk a Római-parthoz, de sok dél-budai ember számára jelentett élő kapcsolatot a folyóval. Ennek a félig-meddig illegális vízparti életnek a végét az Öböl XI. Kft. beruházása jelentette, melynek révén a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl tíz hektáros területe elnyerte mai arculatát. A "régi" vízivilág felszámolásáról Nemes Gyula forgatott kétrészes dokumentumfilmet A Mulandóság Gátja és Letűnt Világ címmel. (Akinek esetleg megvan sürgősen szóljon!)

Ebben a harmadban nincsen nehéz dolgunk, ha követni akarjuk az egykori part futását, hiszen a jelenlegihez képest alig van pár méter eltérés. Ez főként abból adódik, hogy a kelenföldi ipari telepek építésekor itt is nagyszabású feltöltéseket végeztek. Meredek, kőszórással megtámasztott part kíséri a gyártelepeket egészen a Kopaszi-gát déli csücskéig (7. kép). Az öböl területe 11 hektár, északi partja 330 méter, a nyugati 750 méter.

7. kép A kelenföldi hőerőmű kőszórással biztosított partja

A Kopaszi-gáton az elmúlt években felépült Budapest egyik legszebben parkosított területe. Aki a Duna-parton az ártéri erdőkhöz szokott, meglehetősen idegenkedve fogadja a nyírott gyepet, a modern vendéglátóhelyeket, valamint a nagy tömeggel járó sürgés-forgást. Ezzel együtt el kell ismerni, hogy a fővárosnak itt van a "legélőbb" kapcsolata a folyóval. Ez az "élő" kapcsolat nem csupán abban nyilvánul meg, hogy kajakosok, fürdőzők, napozni vágyók közvetlenül - autópályák keresztezése nélkül - juthatnak le a Dunához, hanem abban is, hogy az öböl állandó kapcsolatban van a főággal. A Kopaszi-gát déli végén nyitott öbölbe  legkisebb vízállás esetén is jut friss víz (8. kép). A csepeli szennyvíztisztító megépülése óta a víz minősége itt is ugrásszerű javulást mutat. 

8. kép A Kopaszi-gát déli csücske

Helytörténeti sétánk tehát sikerélménnyel zárult, a lágymányosi part egy része még most is bebarangolható. Könnyedén megközelíthető a 103-as busszal, de az ELTE lágymányosi tömbjétől is csupán öt perces séta. Érdemes felkeresni!

Két különös jelenség a Gödi-szigetről

2011 tavaszán elmaradt a megszokott tavaszi árvíz. A váci vízmérce szerint szinte folyamatosan 100 cm alatt volt a Duna vízszintje. Ez a Gödi-sziget szempontjából azt jelenti, hogy a mellékágban nincsen vízáramlás, sőt sokszor megszakadt a déli küszöbnél a főági kapcsolat. Május 28-án este sem tapasztaltunk vízáramlást  (67 cm Vácott) ezen a ponton, mindössze a forrásokból összegyülekező vizeket vezette egy keskeny ér a főágba. Május 29-én (délelőtt 83 cm) a helyzet megváltozott, déli irányból megkezdődött a mellékág feltöltődése friss vízzel. Ezt a pillanatot kaptuk el ma délután a keresztgátnál. A gáton vágott átereszen a víz vidáman zubog át déli részmedencéből az északiba. A feltöltődés folytatódott, végül este 124 cm-es vízállásnál megindult a vízáramlás északról is.

A Gödi-szigeten az elmaradt tavaszi árvíz hatására kizöldült az északi küszöb kavicszátonya. A Duna medernövényzetében is gyakorinak számító lapulevelű keserűfű (Persicaria lapathifolia) borítja a zátonyt. (1-2. kép).

1. kép Az északi küszöb kavicszátonya

2. kép Lapulevelű keserűfű (Persicaria lapathifolia)

A sziget fejlődése szempontjából ez egy nagyon káros folyamat. Ha több éven keresztül megmarad a tavaszi alacsony vízállás, a megerősödő fásszárú növényzet - túlnyomórészt zöld juhar (Acer negundo) - jelentős mértékben felgyorsíthatja a sziget növekedését. Ez a folyamat főként az északi zátony környékét fenyegeti, ha huzamosabb ideig nem sikerül kiirtani a növényzetet róla, bekövetkezhet a mellékág végleges elzáródása is. A medermélyülés miatti szukcessziót a 2011. évihez hasonló alacsony vízállások jelentős mértékben felgyorsíthatják.

Kutyavilla

 
1937-ben feladott, a "Kutyavillát" ábrázoló képeslap (lásd kép) hátulján ez a reklámszöveg olvasható:  Balatoni útját vegye Budafok felé és térjen be a "Kutyavillába", hol a legfinomabb halételek, jó magyar konyha és jó bor várja. Tisztelettel: a Csárdás. 

A csárdák, a finom dunai halételek a csárdásokkal együtt eltűntek mára, nemcsak Budafokon, hanem az egész Duna mellől. Ha lehet valahol véletlenül halat kapni, az biztos, hogy "hekk", ami a halételek megcsúfolása. Hogy miért történt ez így nem firtatnám, inkább álljon itt egy rövid leírás a budafoki Duna-part múltjáról.

Kutyavilág

"Arcukat vesztik a tájak, ha átsöpör rajtuk a fejlődés. Nincs arca a budafoki Duna-partnak sem, sőt első látásra azt mondhatnánk: a budafoki Duna-part egyáltalán nem is létezik. A városrészt a túlburjánzott közlekedési útvonalak szinte hermetikusan elzárják a folyótól. A kalandvágyóbbak persze átkelhetnek a vasút és az üvöltő forgalmú 6-os út felüljárója alatt a vízpartot keresve, de a tájék képe elborzasztó. A Hosszúréti-patak kibetonozott, halott medrében fut a torkolata felé. Lent az autógumik és a szeméthalmok között gyerekek játszanak, gátat próbálnak építeni a betonteknőben csordogáló víz elé. A Dunán rozsdás uszály horgonyoz a part menti fák árnyékában. A környéken látszik, hogy valamikor parkosíthatták, de vízparti korzónak csak nagy jóindulattal lehetne nevezni a patak, az autóút és a folyó közötti háromszöget. Ez a sivár, kelet-európai táj, ami Rosztovtól Dobrudzsáig bárhol lehetne, száz évvel ezelőtt még a Római-parthoz hasonló romantikus kirándulóhely volt. A patak túlsó oldalán, az azóta megszűnt házgyár helyén állt Dél-Buda leghíresebb halászcsárdája, a Kutyavilla, amelyet Krúdy, Bródy Sándor és Ady is szívesen látogatott. Számtalan régi képeslap őrzi az oromzatos fehér vendéglő emlékét, amelynek muskátlis vízparti teraszán elegáns polgárasszonyok és cilinderes urak ücsörögtek. A régi csárda maradványait 1965-ben bontották le, a hangulatos terasz és az árnyas fák alatt kanyargó, vidékies országút eltűnt a betongyár irdatlan csarnoka alatt. Budafok a 6-os út kiépítésével vesztette el végleg a kapcsolatot a folyóval, s eddig papíron maradt minden olyan terv, amely az elveszett partot legalább részben visszaadná a városnak."

/Zsuppán András - Heti Válasz 2010. X/42./

Vizek fohásza

 
Vándor, ki szomjadat oltod forrásom vizével
vigyázz reám!
Én hűsítem arcodat forró nyári napsütésben,
én frissítem fáradt testedet vándorútjaid után.
Csobogásom nyugtatja zaklatott lelkedet,
habjaim tánca bűvöli tekintetedet.
Poros gúnyádat tisztítom,
egészséged őrzöm.
Szépítelek, gyógyítalak,
üdítelek, vidítalak.
Erőmmel hajtod gépedet, malmodat.
Tartom csónakodat, hordozom hajódat.
Általam sarjad vetésed,
én küldök termékeny esőt
szikkadt kertjeidre.
Ott búvom édes gyümölcseidben,
a nádasok illatában rejtezem,
barlangok mélyén, erdők rejtekén,
sziklák között, csúcsok fölött,
posványban, sodrásban,
rám találsz.
Az élet bárkáit ringatom.
Otthonaként velem érez megannyi lény,
úszó, lebegő állat, lengedező növény.
Kusza hínár, tündérlő virág,
meglepő, eleven vízivilág.
Remélő ikra, játszi poronty,
leső harcsa, óvatos nyurga ponty.
Bölcső vagyok,
folytonos születés csöndes színpada.
Kezdet vagyok, a földi élet ősanyja.
Változás vagyok, végzet vagyok, a pillanat méhe.
Állandóság vagyok, szüntelen harcok békévé összegződő reménye.
Szelíd forrásként becézhetsz,
érként, patakként kedvelhetsz,
folyamként köszönthetsz.
Megmosolyogsz tavaszi pocsolyákban,
üdvözölsz berekben, limányban,
lidérces lápon, keserű mocsárban.
Csepp vagyok és óceán.
Tomboló vihar és szivárvány,
búvópatak és szökőár,
felhő és kút.
Ismersz, mint szigorú jéghegy, zord jégvilág,
mint lenge hópehely, tréfás jégvirág,
illanó pára, gomolygó zivatar.
Vízesés robaja, hullám moraja,
cseppkő csöppenése, veder csobbanása,
eső koppanása, véred dobbanása.
Kék vagyok, mint a tenger,
fénylő, mint a csermely,
szőke, mint a folyó,
zöld, mint a tó,
fehér, mint a hó.
Feszítő gőz vagyok, tanulj meg tisztelni!
Csikorgó fagy vagyok, tanulj meg kibírni!
Aranyhíd vagyok, tanulj meg csodálni!
Örvény vagyok, tanulj meg vigyázni!
Buborék vagyok, tajték vagyok,
szeretned kell!
Hűsítő korsó vagyok,
heves zuhany vagyok,
élvezned kell!
Tükör vagyok, arcod vagyok.
Hullám és híd, part és a víz.
Erő és báj, folyó és táj,
úszás és merülés,
áldás és könyörgés,
értened kell!
Víz vagyok.
Őrizned kell!

/Lehoczky János/

Szigetek Kismaroson - térképek és légifotók.

Hogyan változott a Kismarosi-szigetek területe  az évszázadok folyamán?

I. katonai felmérés

II. katonai felmérés

1929. Duna Angyalos vizisport térkép

1955. légifotó

EOV 10000-res szelvény (75-144)

2005. légifotó

A Kismarosi-szigetek paramétereinek változása 1780-1980

Májusi látogatás a Kismarosi-szigeten

Ha turista érkezik Kismarosra, 99%-ban nem a Duna felé veszi az irányt. Felül az Erdei Vasútra és irány a Börzsöny. Érdemes azonban megismerkedni a település dunai oldalával is, többek között tanösvény is vezet arrafelé. Ha mostanában az ember lesétál a kismarosi Duna partra, csinos kis játszóteret talál a kerékpárút túloldalán. Tovább haladva Nagymaros irányába horgászokkal találkozhatunk, akik egy holtág partján üldögélnek. Egy gátat is láthatunk, amely az egykori Kismarosi-szigetre vezet bennünket. Ma ezen a szigeten faültetvény növekedik, a példás sorokba rendezett nemesnyárak között egy fenyőt és két tuját is láthatunk. A túlsó parton, a Szentendrei-sziget mögött a Visegrádi-hegység tömbje magasodik, a bal parton pedig a Börzsöny zárja el észak felé a látóhatárt. Ha letérünk a kitaposott ösvényekről, beszélni kezd a táj a Dunáról és annak itteni történetéről.

1. kép A duna-réti mellékág egykori nyomai, a kerékpárút mentén.

 

Közvetlenül a kerékpárút mentén, a dunai oldalon egy 10-15 méter széles, 1-1,5 méter mélységű árok fut két kilométer hosszúságban (1. kép). Ez az egykori Duna-Réti-sziget mellékága, amely körülbelül száz éve iszapolódott fel. Nagyobb vízállás esetén újra megindulhat benne a vízáramlás. Ennek bizonyítéka, hogy a környezetéhez képest sokkal ritkásabb a növényzet benne. Hajdanvolt partját idős fűzek kísérik. Egy alkalommal a kerékpárút is keresztezi, kisebb áteresz jelzi azt, hogy itt még néhanapján szokott élő víz csörgedezni. Magán a szigeten - amelynek területe fénykorában elérte a 30 hektárt - ma réteket találunk, elszórt facsoportokkal. A víz által épített zátonyok enyhe domborzata még áttűnik a  többnyire védett virágok között. Néhány helyen az ember keze nyomát is viseli e táj; szántó, gyümölcsös és néhány kupac szemét formájában.

2. kép A kismarosi holtág nyugati szakasza.

 

Közel a fent említett árok nyugati elvégződéséhez, átvágva szántókon, réteken és legelőkön, majd csalános-szedres akadályokon, leszánkázva iszapos meredélyeken megpillantjuk azt, ami a kismarosi holtágból megmaradt (2. kép). Május elsején, az elmaradt tavaszi árvizek miatti alacsony vízállásnál (Vácnál 64 cm) nedves iszapos, de szemmel láthatóan kiszáradt medret találtunk. A laza üledékekben tűnik el a kismarosi holtág egyetlen állandó vízutánpótlásáról gondoskodó Mosoni-patak. Ez a patak a Törökmezőtől keletre emelkedő Nagykelemen-hegy oldalában fakad, és a mellékvölgyekből gyűjtött vizével figyekszik frissíteni a holtág pangó vizét. A kedvező talajadottságok miatt a növényzet gyorsan birtokba vette a nyílt mederfelszínt. A kép előterében állatnyomok vezetnek át a szemközti szigetre.

3. kép Ez a nyárfa jól példázza a főági oldalon tapasztalható elmosódást.

 

Rövidebb kitérő után könnyen át lehet jutni a Duna fő ágához. A Kismarosi-sziget ugyanis nyugaton teljesen egybeforrt a parttal, az egykori mederformákat szinte észre sem lehet venni. A sziget külső peremén már nyoma sincsen a holtágban tapasztalható feliszapolódásnak. A szűkített mederbe szorított Duna folyamatosan pusztítja a partfalat. Embermagasságban leszakadó, meredek rézsűn leereszkedve ez a látvány fogad minket (3. kép). A háttérben magasodó nemesnyáras ültetvény szélső, fiatal fái közül jónéhány kidőlt már az erőteljes erózió következtében. A fák gyökerei között találkoztunk egy bábjából kibújó szitakötővel.

4. kép A kismarosi holtágat kettészelő keresztgát.

 

A masszív, terméskőből épített keresztgáton is visszajuthatunk a szigetről a partra (4. kép). Ez a gát nem előidézte, csak felgyorsította a holtággá válást. Jóval a megépülése előtt már sekély, homokzátonyokkal jellemezhető terület volt a sziget nyugati vége. A gát által kettéosztott meder nyugati része töltődött fel jobban (5. kép). Nyílt víztükör ugyan még megfigyelhető, ugyanakkor a szigeti oldalról már megkezdődött a növényzet térhódítása.

5. kép A gáttól nyugatra eső holtág.

 

Az alacsony vízállás ellenére a gáttól keletre eső holtág partrján sokan horgásztak. Ezt a részt a gát hordalékfogó képessége óvta meg a feltöltődéstől. Keleten ugyan időszakosan fennáll kapcsolat a főággal, az alacsony zátonyon nőtt erdőben, de itt nem áramlik be annyi üledék, hogy hosszú távon veszélyesztesse a horgászok kikapcsolódását (6.kép). Csapadékosabb időben egy vízelvezető árok hoz friss vizet a János-hegy lejtőiről.

6. kép A keleti mederrész. Háttérben az elzáródást jelző fák

 
Erősen merülő fényképezőgép akkuval értük el a sziget keleti elvégződését. Itt sokkal gyorsabb az átmenet a nyílt víz és az erdő között, mint a nyugati szakaszon. Bár a 1980-ban készült térképek még élő kapcsolatot jeleznek a főággal, május elején ennek nem volt nyoma. Az erdő fái és a tőzike-szőnyeg között mélyülő kifolyás markánsan válik el a környezetétől (7. kép). Ha figyelembe vesszük, hogy a keresztgáton utólagosan egy átereszt építettek be, arra következtethetünk, hogy  a bevágódás ennek a következménye, ugyanúgy mint azt a gödi mellékágban tapasztaltuk. A beépített vascső révén sokkal gyakrabban jelentkezhet a holtágban vízáramlás.

 

7. kép. A Kismarosi-sziget keleti "csúcsa"

 

Visszafelé a játszótér felé vezető ösvényen még megtaláltuk a Duna-Réti-sziget egykori futását, közel ahhoz a ponthoz, ahol visszatért vize a Nagy-Dunába. Itt már nyaralók állnak, annak ellenére, hogy a régi töltés egy utcával beljebb halad. Magam sokáig azt gondoltam kerékpározás közben, hogy a Kismaros és Nagymaros közti szakasz a legunalmasabb rész Szob felé haladva. Ez mára megváltozott. 

A főágban talált két új, egyenlőre névtelen szigetről majd később lesz szó.

2011 az erdők éve

 
2011-ben, ha ártéri erdőkben járunk a Duna, vagy más vízfolyás partján, gondoljunk arra, hogy az ENSZ az idei évet az Erdők Évének szentelte. Yann Arthus-Bertrand-t kérték fel, hogy készítsen egy átfogó ismereteket nyújtó reklámfilmet. (A film forrása: index.hu)
Ebben az évben a  Dunai Szigetek blog a földrajzos tartalom mellett igyekszik minél több ismeretet és átfogó képet nyújtani a Duna mentén húzódó erdőkről. Tervek szerint több lesz a növényzettel kapcsolatos bejegyzés. Hiszen egy dunai szigetet az különböztet meg egy dunai zátonytól, hogy már megtelepedett rajta a növényzet.
 

Baranyai magaspart

 

Akár rejtvénynek is beillene a mellékelt ábra. Vajon a Duna mely szakaszáról készült ez a domborzatmodell? Magyarországon járunk, Bátaszék és a magyar-horvát határ közötti területen. Itt, a Dunai Szigeteken már két bejegyzés is szólt a Duna mezőföldi szakaszának fokozatos nyugatra tolódásáról, és az ennek következtében jelentkező partomlásokról. Ezen a mellékelt ábrán az a partvonal domborodik ki markánsan, amelyet a Duna legtávolabb elért nyugati irányban. Egykor az élénkebb relieffel jellemezhető terület, a Mecsek előterének lealacsonyodó nyúlványai jóval keletebbre végződtek el. A Kapos, Sárvíz, és Sió vizei ekkor még valahol az Észak-Bácska, déli Kiskunság táján ömölhettek a Nagy-Dunába. Mi okozhatta végül azt, hogy a Duna "megindult" nyugat felé?

Egy Kalocsa központtal jellemezhető süllyedék terület a pleisztocén végén vált aktívvá. Ennek következtében a Duna lassacskán nyugati irányban lecsúszott saját hordalékkúpjáról. Az utolsó eljegesedés után az éghajlat váltakozásai következtében a Duna vízhozama nem volt egyenletes. Voltak időszakok, amikor a mai vízhozamának többszöröse érkezett a mederben. Ezek voltak azok az időszakok, amikor a baranyai magaspart az oldalazó erózió következtében kialakult. A folyó hatalmas kanyarulatai belemartak a nyugati parton a jégkorszakban felhalmozódott laza üledékbe, a löszbe. Később, amikor szárazabb és hidegebb időszakok következtek, a vízhozam csökkent, de hordalék továbbra is folyamatosan érkezett. A folyó csökkenő munkavégző képessége miatt hatalmas kavicstömegek halmozódtak fel végig a Duna medrében. Amikor ismét bővizűbb időszakok következtek, a folyó bevágodott ebbe az önmaga által felhalmozott hordaléktömegbe. Így keletkeztek a folyó menti kavicsteraszok. Egy ilyen terasz figyelhető meg a kép alsó részén, azon a helyen, ahol ma Mohács városa áll. A Duna már csak a Báta-Dunaszekcső-Bár szakaszon éri el közvetlenül a magaspartot, itt a part pusztulása napjainkban is tart. Az pedig, hogy a Duna egykori eróziója meddig terjedt ki, jól szemlélteti ez a domborzatmodell-részlet.