Nehezen megfogható téma a dunai, vagy más folyóteraszok kialakulása, hiszen időben meglehetősen elhúzódó, akár százezer éves periódusokról beszélünk, ráadásul az éghajlati ingadozások mellett a függőleges tektonikai mozgások is szerepet kaphatnak. Az egyszerűség kedvéért a három legérdekesebb ábrán keresztül vázoljuk a témát a geomorfológiában (eddig még) nem járatos olvasóinknak.
Talán még bonyolultabbnak tűnhet a téma, ha valaki azt hallja, hogy a Duna folyóteraszára épült a Budai Várnegyed és folyóteraszon épült az Esztergomi Bazilika is. Hogyan, mikor és miért kerülhetett ilyen magasságba a Duna? A pontos válaszért vissza kell menni a nagyedidőszaki eljegesedésekig.
Hol máshol lehetne kezdeni ezt a témát, mint az alapoknál, azaz a dunakavicsnál. No nem a fogtörő édességnél, hanem annál az anyagnál, amely a dunai teraszok fő alkotója. Megtalálható a folyó medrében, a Dunán Paksig bezárólag, de előfordulhat akár 300 méteres magasságban a folyó 0 pontja felett, vagy akár fél kilométerrel a felszín alatt. A folyóterasz kutatás tudománya valahol ott kezdődhetett, amikor valaki feltette a kérdést, hogy mit keres a dunai kavics ebben a helyzetben?
Igazából a kavics nem is anyag, hanem egy
szemcseméret-tartomány, melybe a legkülönfélébb hegységekből a legkülönfélébb ellenálló kőzetek tartoznak. Ebből épülnek fel a folyók medrét két oldalról a legkülönfélébb szélességben változó magasságban előforduló sík teraszok. A terasz maga is egy szemléletes elnevezés, hiszen általában remek kilátás nyílik róluk a folyó völgyére, már amennyiben a növényzet nem zavarja a kilátást. Ez a remek kilátás azonban eltörpül egy másik, fontosabb telepítő tényező mellett, ami lehetővé tette az emberi megtelepedést ezeken a térszíneken. A folyóteraszok ugyanis ármentesek, mindegyikük az ártéri szint felett helyezkedik el.
Ez visszavezet minket az kiinduló kérdésünkhöz, hogyan kerülhet a Duna által felhalmozott üledék ármentes helyzetbe, majd pedig olyan magasságba mint a Budai Várhegy? A rövid válasz az, hogy a folyó szakaszjellegének változásai hozzák létre a folyóteraszokat. A Duna esetében is voltak olyan hosszú, akár több tízezer éves periódusok, amikor a vízhozam-hordalék arány az utóbbi felé tolódott el, és a folyó vize szinte elveszett a saját bőséges hordalékában. És vannak olyan rövidebb periódusok, amikor hirtelen megnőtt a vízhozam és a szállított hordalék aránya csökkent, a folyó középszakasz jelleget öltött és bevágódott a korábban lerakott hordalékába. Ezek a változások pedig korrelálnak a pleisztocén éghajlatváltozások periódusaival, amelyek nagyjából százezer évenként követték egymást. A kavicsanyag lerakódása jellemzően a hideg periódusban történt, majd az enyhüléssel párhuzamosan a folyó egy (terasz)szinttel mélyebbre vágódott. Aztán egy újabb lehűlés már ezen a szinten teregette szét a kavicsot és az újabb bevágódással ismét létrejött egy teraszszint.
Pécsi Márton 1959-ben összesen hét teraszt számolt össze. Számozásuk kérdése azonban ma sem problémamentes. "Alulról kezdődik a számozás, a római I.-es számot a magasártér kapja. e fölött már ármentes teraszok következnek, de a II. számú teraszt idővel morfológiai szempontok miatt megkettőzték a fiatalabb II/a és az idősebb II/b teraszra. A legújabb kutatások már a III. teraszt is "a" és "b" szintre tagolják. A IV. sz. terasz kormeghatározása még lehetséges, ezen felül azonban a teraszok olyan mértékben lepusztultak, vagy eltemetődtek, hogy pontos kormeghatározásuk nem lehetséges.
A teraszképződés, ha pusztán csak klimatikus változások lennének egyirányú lenne, azaz a folyóvölgy csak mélyülne. Azonban a földkéreg a legritkább esetben van teljes nyugalomban, függőleges mozgásai hatással vannak a folyóteraszok kialakulására és pillanatnyi helyzetére is. Az alábbi ábra jól szemlélteti a folyó esésvonalával (kékkel) párhuzamosan kialakuló teraszszintek tektonikai eredetű torzulásait a magyarországi Duna-szakaszon. A Kisalföld és a Nagyalföld süllyedése azt eredményezte, hogy a Duna-teraszok eltemetett helyzetbe kerültek. Ezzel párhuzamosan a középhegységek emelkedése lokálisan eltérő ütemben, de megemelte a teraszok relatív szintjét. Igy fordulhat elő, hogy például a lilával és 4-es számmal jelölt középső pleisztocén végi III. sz terasz Nagymaros környékén 80 méterrel magasabban van a Duna 0 szintje fölött, miközben Mohácsnál közel kétszáz métert kell lefúrni, hogy e terasz kavicsanyagával találkozzunk. Tehát a folyóteraszok kutatása arra is választ adhat, hogy milyen átlagos ütemben emelkedtek ki középhegységeink a Duna Visegrádi áttörése óta, illetve milyen ütemben süllyedtek az Alföldjeink.
.JPG) |
| A dunai teraszzintek tengerszint feletti magassága (forrás: Pécsi Márton) |
Ideális esetben—például egy tankönyvi ábrán—a folyóteraszok mindkét parton megtalálhatók, teljes hosszukban kísérik a folyót, különböző relatív magasságokban, ami lépcsőzetes megjelenést kölcsönöz a folyóvölgy keresztmetszetének. Ideális helyzet azonban nem létezik, ez különösen igaz a magyarországi Duna-szakaszra. A folyóteraszoknak ugyanis számos természetes ellenségük van, például az üledékfelhalmozódás és az erózió különféle formái. Életkorukból következően a legveszélyeztetettebb helyzetben a folyó legidősebb teraszai vannak. Ezek vannak a legkiemeltebb helyzetben és az eróziónak több ideje volt, hogy elpusztítsa őket. Már a terasszá válás után fenyegeti a folyó oldalazó eróziója, vagy felszabdalhatják a partokról érkező vízfolyások, és az ezek által hordott hordalék néha nehezen különíthető el a Duna hordalékától. Röviden összefoglalva minél idősebb egy folyóterasz, szakaszai annál nehezebben azonosíthatók, és annál nehezebb kialakulásuk korának meghatározása. A fiatalabb folyóteraszokra ennek ellenkezője igaz, hosszú szakaszon nyomozhatók, viszonylag felismerhetők és ebből kifolyólag koruk is pár ezer év bizonytalansággal, de ismert. Lásd alábbi ábra:
Léteznek azonban olyan folyamatok is, melyek segítenek megőrizni a folyóteraszokat. Ilyen például a folyómederből kifújt homok vagy lösz, ami nemcsak eltemeti a folyóteraszokat, de segíthet meghatározni azok korát is. A lerakódott homok és a közéjük települt paleotalajok termolumineszcens koradatai felső értéket adhatnak a terasz kialakulási korának. A lösz és a futóhomok azonban viszonylag laza üledék, az erózió könnyen megbonthatja. Ennél keményebb üledékek is kialakulhatnak a folyók árterén. Budapesten viszonylag széles körben ismertek a hegylábak tövében, az ártéren, sőt a Duna medrében feltörő hévforrások. Ezek a folyó lokális erózióbázisán törnek a felszínre és szállítják magukkal a környező hegységek kőzetanyagából kioldott karbonátokat. A túltelített oldatokból a felszínre érve kiválik a mészkő, hivatalos nevén a travertínó. A mészkiválások mintegy páncélként védik a terasz kavicsanyagát a lepusztulástól. A források jellemzően gazdag élővilága lehetővé teszi a képződés környezeti rekonstrukcióját és ezáltal a kormeghatározásukat is. A budai várhegy édesvízi mészköve például tavi környezetben képződött, körülbelül 350 ezer és 420 ezer évvel ezelőtt. Mai helyzetébe az évi 0,11 mm átlagos kiemelkedési rátája jutatta. Északabbra, az Ezüst-hegy környékén gyorsabban emelkedett a térszín, az éves átlagos ráta elérhette az évi 0,3 millimétert.
Zárszóként érdemes volna szót ejteni a jövőbeli folyóterasz-képződés trendjeiről. Mivel a Duna jelentős szakaszán be van lépcsőzve, és vízerőművek módosítják a folyó esésviszonyait, ráadásul a folyószabályozás és kotrás radikálisan átalakította a folyó szakaszjellegét, ma már nem beszélhetünk természetes teraszképződésről. A folyó antropocén bevágódása a magyar szakaszon már elsősorban emberi, és nem éghajlati, vagy tektonikai okokra vezethető vissza. A szocialista rendszerben végzett folyami rablógazdálkodás során legalább
64 millió köbméter kavicsot termeltek ki, miközben a duzzasztóművek radikálisan lecsökkentették a hazánkba érkező hordalék utánpótlását. A napjainkban kialakuló új teraszt célszerű lesz majd "A" betűvel jelölni, utalva az egyértelmű emberi hatásra. Hacsak a tervezett magyarországi duzzasztóművek nem alakítják át drasztikusan a Duna szakaszjellegét
.JPG)
