Százhúszasok

Surány területén volt egykor a Szentendrei-sziget legmagasabb pontja, de az elmúlt fél évszázadban a nyersanyagkitermelés áldozatául esett. Ezáltal ez a kitüntetett földrajzi pont Kisorosziba tevődött át, de az sem biztos, hogy még megvan. Mostani bejegyzésünkben a Szentendrei-sziget öt legmagasabb "csúcsát" járjuk be, melyek között alig pár méter a különbség.

A "csúcsok" magassági sorrendbe rendezése nem egyszerű feladat. Akárhány térképet nézünk annyi eltérő adattal találkozhatunk. Ennek okai lehetnek mérésbeli pontatlanságok, kerekítések (pl. turistatérképek), de okozhatja az alapszint változása is:

"1960-ban rendelték el, hogy a kelet-európai szocialista országokban az Adriai alapszintről a Balti alapszintre kell áttérni. Ekkor a nadapi alapszintről áttértünk a kelet-európai alapszintre, az ún. balti (kronstadti) alapszintre, amely 67,47 cm-rel feljebb van, mint a nadapi alapszint."

Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy az addig mért szintekből le kell vonni ezt a 67,47 centiméteres magasságot, így csökkent például Magyarország legmagasabb pontja a Kékes-tető 1015-ről 1014 méteres magasságra.  

A Szentendrei-sziget csúcsait ebben az írásban egy 1945 és 1960 között készült szintvonalas térkép alapján vesszük sorba. Az ezen szereplő magasságadatokat nagy valószínűséggel még a nadapi alapszint alapján számolták. Hogy miért nem valami aktuálisabb térképet használunk? Azért, mert ez az utolsó olyan részletes térkép, amelyen pontos magasságadattal szerepel a sziget egykori legmagasabb pontja.  

123,5 

Surány, homokbánya (47.701148, 19.111913)

A Szentendrei-sziget legmagasabb pontja eredetileg a Pócsmegyerhez tartozó Surány üdülőtelepen volt. Egy 1960 előtt készült térképen magassága 123,5 méter volt, későbbi térképeken már nem jelöltek magasságot. 

A fentrol.hu-n található légifelvételek szerint 1961. május 25-én még érintetlen domborzatot láthatunk a dombtető környékén, de 1965. október 7-én már egy bányagödör jelenik meg a helyén (lásd fenti képet). Méretéből és lassú növekedéséből arra lehet következtetni, hogy eleinte valószínűleg illegális homokbánya lehetett. A bányagödör az évek során egyre nőtt, lassan elnyelte az egész dombot. Az 1980-as években már ipari méretű kitermelés zajlott. A kibányászott homok helyén feljött a talajvíz és egy tó jött létre. Egy időben horgásztóként hasznosították, de manapság már valószínűleg magánterület, bejutni legalábbis nem lehet hozzá. 

A bányagödör földutakon körbejárható, de a partján és a kerítés mentén felnőtt erdő és a védő növényzet miatt alig néhány pontról látni rá a türkizkék víztestre. Nyugati részén még érzékelni lehet az egykori domb magasságát, nagyszerű panoráma nyílik az itt található homokpusztáról a Dunán túli hegységekre. Itt a tengerszint feletti magasság manapság is megközelíti a 120 métert a balti alapszint felett.

A partján mindenhol drótkerítés fut körbe, megtámogatva némi homoktövissel, amely nem csak a C-vitaminban gazdag termésével tartja távol a hívatlan látogatókat. 

Az egykori bányaművelés nyomai még mindig megtalálhatók a környéken. Elhagyott gépek, berendezések és egy rozsdás "Bányaterület" tábla igazítja útba a kevés erre tévedő érdeklődőt. 

123,2
Kisoroszi Homoki-szőlők (47.812450, 19.008449)

Miután a surányi csúcsot elbányászták, a Szentendrei-sziget legmagasabb pontja Kisorosziba vándorolt. Az addigi második helyezett a település északi részén található Homoki Szőlők dűlőben felépült nyaralótelepen található. A pont érdekessége, hogy 1960 előtt és után is egyaránt 123,2 méteres magasságot jeleznek itt a térképek, de például a Duna vízisport térképen 122,1 méter szerepel. Közvetlenül a Duna ártere felett magasodik, remek kilátóhely lenne. 

Jelenleg ez a "csúcs" megközelíthetetlen, ugyanis valószínűleg magánterületen lehet. A Pacsirta utca alacsony páros házszámai közül rejti valamelyik. Az sem teljesen biztos, hogy még létezik, ugyanis nyugat felől igencsak közel van hozzá egy bevágás, melyet korábban szeméttelepként jelöltek a térképek, manapság viszont Kisoroszi zöldhulladék lerakata található itt. Amennyiben ez a gödör tovább mélyült kelet felé érinthette a 123,2 méter magas pontot is. 

Mivel a Kisoroszi alatt rejtőző egykori jégkorszaki dunai sziget külső karéja a beékelődő mélyutak ellenére viszonylag egységesen magas, ezért a területen több 120 métert meghaladó pont is található. Például a Rigó utca északi részén található fenyvesben is rejtőzik egy 120,6 méter magas pont, valamint az alábbi képen látható háromszögelési pont is tagja a szentendrei-szigeti százhúszasok klubjának.

121,6 

Szigetmonostor, Homokos (47.649578, 19.089049)

A Szentendrei-sziget déli részén is található százhúsz méter feletti pont, bár ez a terület a vízmű miatt csak engedély birtokában látogatható. Szigetmonostortól délre, Szentendre Pannóniatelep városrészével átellenben található az egyszerűen Homokosnak nevezett csúcs. Térképenként eltérő magasságadatokkal találkozhatunk, 122,3 és 122 méteres magasság is előfordul. 

Ugyancsak az ártér peremén található magaslatról van szó, körülbelül 20 méterrel magasodik a Szerem-földek fölé, ahol a vízművek csápos kútjai sorakoznak. Mivel a környék a szocializmus idejében katonai gyakorlóterületként szolgált, mind a Homokos dombon, mind pedig a tőle keletre található területen számos lövészárkot találunk. Éppen ezért a Szentendrei-szigetnek ezt a részét rendszerint kitakarták a korabeli légifelvételekről. A domb északi részén homokbányászat nyomai láthatók. 

121,3 

Surány (47.714178, 19.110830)

Surány másik százhúszas dombja nem tartozik az ismert pontok közé. Két csúcs is található ezen a nyaralótelepi dombon, az egyik az Alma és a Körte utcák között, a másik a Szilva és a Szekfű utca között. Térképeken jellemzően hiányzik róla a magasságadat megírása, csupán a szintvonalakból olvasható le, hogy kitüntetett helyen járunk. Az alábbi térképen szereplő magasságadat nem is a legmagasabb pontra vonatkozik, hanem a domb oldalában található háromszögelési pontra, tehát a csúcsok valódi szintje ennél akár magasabb is lehet. Egy pontosabb mérés mindenképpen fontos lenne annak kiderítése érdekében, hogy nem itt található-e mégis a Szentendrei-sziget legmagasabb csúcsa.  

120,8 

Szurdok-tető (47.795288, 19.069142)

Kisoroszi és Tahitótfalu között is található egy "százhúszas" csúcs, a két települést összekötő út északi oldalán. A korábbi térképek alapján magassága 120,8 méter volt, de előfordul 121,2 méteres adat is. Az út bevágódik a Szurdok-tető nyugati lejtőjébe, amely a Hatvannégyesek (nem magasságadat, dűlőnév) homokdomb-sorozatának déli részéhez tartozik. Hidrológiai szempontból is kitüntetett helyen van a Szurdok-tető, tövében csatlakozik be egy régi Duna-meder, amely a Váci-ágból vezetett át Szentendrei-ágba. Elhelyezkedését tekintve — hasonlóan a többi százhúszashoz — ez a domb is az ártér fölé magasodik, tőle délre található a nagyrészt már feliszapolódott kecske-szigeti mellékág. 

Felmerülhet a kérdés, hogy miért fontos ezekről a gyakran jellegtelen és észrevehetetlen homokbuckákról írni? Elsősorban a veszélyeztetettségük miatt, de a "százhúszasok" fontos emlékei a sziget kialakulásának és fejlődésének, illetve jellegzetes növénytársulások alakultak ki felszínükön.  

• Mindegyik pont a Szentendrei-sziget legidősebb szigetmagjain található. A jégkorszakban kialakult négy szigetmag alig néhány ezer éve forrt össze egyetlen egységes szigetté. Ez a négy szigetmag mindegyike reprezentálva van a százhúszasok listáján. 
• A "csúcsok" anyaga minden esetben homok. Ennek anyaga a Duna medréből származik, a hideg, száraz időszakokban az uralkodó szelek halmozták fel az ármentes térszíneken. 
• A Szentendrei-sziget homokfelszíneit, így a legmagasabb pontjait sok esetben fenyegeti az illegális homokbányászat. Ennek esett áldozatául a sziget legmagasabb pontja is. 
• Élőviláguk, mint például a homokpusztagyepek, vagy a nyíres-borókások egy része védett, de a fokozódó nyersanyagigény miatt megfontolandó további területek védetté nyilvánítása. 

Megkötött dűnéken, iszapos ártereken

A Szentendrei-sziget déli része a horányi autóskomptól a szentendrei kompig tartó úttól délre terül el. Könnyű felismerni az út szélén álló belépni tilos!, fegyveres őrrel védett terület táblákról. De aki ismeri a módot könnyedén bejuthat és bejárhatja a vidéket amíg el nem jut a következő kerítésig. 

Horány és Dunakeszi között legkevesebb kétezer éve jár a komp, ennek emlékét őrzi egyrészt maga a rév, másrészt az összedőlt római kikötőerőd, valamint a még nem teljesen összedőlt Horányi Csárda. Itt található a Duna egyik utolsó valódi szigete, a Szürkő a maga rejtett, részben ugyancsak összedőlt nyaralóival. És található itt olyan sziget is, amely már a hasonló nevű miniszterelnök pályája előtt eltűnt, sőt a vízművek ide már egyáltalán nem enged belépni senkit, még vízummal sem.

A Szentendrei-sziget déli részén két féle táj váltakozik, egy olyan amely már régen nem és egy olyan ami nemrég is Duna meder volt. A kettő között borzasztó egyszerű különbséget tenni, az egyik dimbes-dombos, míg a másik szinte tökéletesen sík. A Szentendrei-sziget kezedeményei (több ilyen is volt), már a jégkorszak végén léteztek. A Duna bevágódása következtében ármentes térszínné alakultak, melyre a hűvös és száraz éghajlati periódusokban homokot fújt az uralkodóan északnyugati szél. Hogy honnan származott ez az elképesztő mennyiségű homok? A Duna medréből, melynek akkoriban még kifogyhatatlan utánpótlása volt. Ezek a homokdűnék helyenként 20 méterrel vannak magasabban a mai közepes vízállásnál. Bár a Duna a jégkorszak vége óta ki-kiharapott belőlük oldalazó erózióval, ma is markánsan meghatározzák a sziget domborzatát. Időszakosan későbbi korokban is mozoghatott rajtuk a homok, sivatagi külsőt kölcsönözve a tájnak. 

Sivatagos tájhoz oázis is dukálna, de a Szentendrei-szigeten a Csepel-szigethez hasonlóan nincsen állandó vízfolyás. Azaz van, de az szigorúan védett és a felszín alatt történik Budapest irányába. Az Szentendrei-szigeten termelt ivóvíz az ok, hogy ezt a területet gyakorlatilag hermetikusan le kell zárni az állampolgárok elől. A déli részen egyetlen víznyerő hely van, a térképen kúttal jelölt hely.

A 38 fokos nyári pusztában gyalogolva olyan ez mint egy délibábos látomás, az ember nem is hinné el, hogy a Vízművek volt annyira jó fej, hogy kitett egy kék kutat ide, amelyből harmadik nyomásra már jéghideg friss víz csordogál. A mellékelt táblán kérik, hogy ha lehet ne szennyezzük el a vízbázist, cserébe kapunk friss vizet. Valamit valamiért.

A délibábos kúthoz hasonló döbbenet a vízművek földútján legelésző, hegyvidékekből ismert muflon nyáj. Az ember legkevésbé a Duna kellős közepén várja, hogy ilyen állatokat lásson. A legkülönbözőbb méretű egyedből álló csorda nehezen összetéveszthető az őzekkel a csavaros szarvuk miatt. Jobb híján a csápos kutakra másznak föl, lévén ezek az egyetlen magashegységi formák az egész szigeten. Igen fürgék és messziről elkerülik az embert. 

Mezei zsálya

Ugyan az árvízvédelmi töltéseket rendszeresen kaszálják, de beljebb, valamint a parton lehet találni szép gyepeket és mezőket. Még évtizedekkel ezelőtt a Hatos-sziget és a Luppa-sziget között gyakorolta a Honvédség a folyami átkeléseket. Ahogy elnézzük a fenti légifotón kitaposott utakat valószínűleg eljutottak a sziget belsejébe is valamiféle lőgyakorlatra. Ahol a lánctalpak felszakították a növényzetet ott, az előbukkanó homokot újra mozgásba hozta a szél. Ahol a harci járművek átkeltek a szigetre, most virágos rét terül el, felette a töltésen pedig egy lakott gátőrház.

Terjőke kígyószisz

Tejoltó galaj

Csombormenta

A réttől délre található a Tündér-sziget maradványa, ahová idén tavasszal sikerül már eljutni, igaz akkor kajakkal. Akkor megfogadtam, hogy alacsonyabb vízállás esetén visszamegyek megnézni, mi a valódi helyzet a keresztgáttal, átfolyóval és a beerdősüléssel.

Én nem tudom ki nevezte el ezt a szigetet Tündérnek, de az biztos, hogy nagyon régen, vagy sohasem járt ott. Az északi részen elképesztő mennyiségű szemetet rakott le a legutóbbi magasvíz, ami nagyszerűen fennakadt a sarj füzesen. Uszadékfa, pillepalackok és egyéb úszó hulladékból helyenként combig érő áthatolhatatlan akadályok emelkednek. A parton nem lehet sétálni a vízállás és a vízbedőlő fák miatt. A meder itt csak részben kavics, leginkább cuppogós iszap, ezért senki nem jár ide strandolni. 

A part járhatatlan az iszaptól, az erdő járhatatlan a szeméttől, a tündér-szigeti mellékág pedig szimplán járhatatlan. Mint láttuk a tavasszal még kajakkal sem lehet bizonyos részeket megközelíteni. Ez a táj élő embert nem nagyon látott még előttem, az iszapban csak vaddisznó és őz lábnyomokat találni, a sziget alacsony árterében még senki nem tördelte le a száraz ágakat, a magas ártérben áthatolhatatlan a szederinda és csalán dzsungel. Nincsenek itt kitaposott ösvények, a mellékágat északról alig lehet megtalálni, a felső medernek már nyoma sincs. 

Az egykori keresztgát nyomvonaláról is csupán sejtések vannak, kövek csak néhány helyen, a magasabb partoldalban találhatók. Mintha az erdő elnyelte volna nyomtalanul. A mellékágban alig volt már víz, volt helyette egy rakás bedőlt fa, cuppogós sár és szúnyogokból álló felhők. Ilyen elvadult dzsungelt én még életemben nem láttam. 

A szigetre északon könnyedén be lehet sétálni, azonban délebbre, ahol a meder már megjelenik ez egy közel lehetetlen küldetés. Persze egy nyakig érő gumicsizmában ez nem nagy ügy, bár még abban is el lehet teljesen süllyedni helyenként. A kifolyónál volt egy ritkásabb rész, ahol vadcsapáson át lehetett vergődni egy iszapos domborulaton ahhoz a kifolyóhoz, melyen tavasszal még vígan lehetett kajakozni. Ez a rész alacsony vízállás esetén levágódik a főágról és csupán a mesterségesnek tűnő meredek árok látható. 

Ezen szerencsére ki lehetett jutni a Szentendrei-Dunához, ahol az első képen látható idilli kép fogadott. Szép a kilátás nyílik a Luppa-szigetre, a Megyeri hídra és a Pilisre Szentendre felé. 

A parton a vízbedőlt fák és az iszap és a szemét mellett más érdekességeket is találni, például groteszk módon megtört fűzfákat (fent) és hódrágás nyomait (lent). Utóbbi nem valami friss, a juhar már megtalálta a módját, hogy a derékbetört törzsét kijavíthassa. 

Tulajdonképpen öröm volt kiérni ebből a sáros, pókhálós, szúnyogfelhős, szemetes, sűrű erdejű Tündér-szigetről. A Szentendrei-sziget déli részének nyugati oldalán még van egy hasonló állapotban lévő sziget, a Tenke-sziget, melyről már korábban ugyancsak volt szó itt a Dunai Szigeteken. Itt a homokdombok közelebb húzódnak a Dunához, a legmagasabban villanyoszlop is épült. Jó lenne rá felmászni, egészen jó képeket lehetne csinálni erről, meg a Dunakeszi-Horány révnél álló párosról. Ez a part ugyancsak szigorúan védett vízmű-terület, és látszik rajta, hogy szépen karbantartják. Ha vízmű alkalmazottak lennénk csak akkor mehetnénk tovább dél felé a Medgyesi-szigetre, ahol meg tudnánk nézni alulról a Megyeri hidat. De nem vagyunk, így a bekamerázott kerítés mögötti terület vágyálom marad. (Talán egyszer kenuval...)

A töltés-vízvezeték párhuzamokat időnként szivattyúházak szakítják meg, némelyikben a jelek szerint laknak is. Kertjeik rendezettek, többnyire tele vannak örökzöldekkel, így kissé elütnek a környezetüktől. Jó tudni, hogy néhány ilyen állomáson van nyilvános kék kút, azaz a tikkadt vándorok sem halnak szomjan.

Elhagyva az utolsó ilyen épületet még áthaladunk egy elpusztult településen, a középkori Bolgárfalun, mielőtt elérnénk a Szigetmonostor-Szentendrei révállomást. Ahol újra tiltótábláktól mentes földre léphetünk.

Még megvan a Tenke-sziget

Zsebemben a friss dunai vízummal vágtam neki, hogy felkutassak egy, a Szentendrei-sziget déli csúcsánál jópár évtizeddel ezelőtt eltűnt szigetet. Csupán a térképek őrzik emlékét a nevenincs sziget valószínűtlen alakjának és keskeny mellékágának. Helyét benőtte az erdő, mindössze abban lehetett reménykedni, hogy egykori medrének még meglesz valahol a nyoma. És akkor talán még egy nevet is érdemes lesz választani számára. 

Úti célom a Szentendrei-sziget kisebbik ága mellett található, éppen a már alaposan kivesézett Hatos/Sárkány/Szálasi-szigettel átellemben.  Ez azt jelenti, hogy ez az eltűnt sziget is a hatodik folyamkilométernél található. A szárazföld felől az ártéri erdő mögött viszonylag magas homokdombok, északról a Pilis és a Visegrádi-hegység vonulatai, dél felől pedig a Megyeri-híd zárja a látóhatárt. Aki nem tudja, hogy mit keressen nagyon könnyedén elhaladhat mellette a töltésen futó úton ugyanúgy, mint hajón a dunai oldalon. Ha tudjuk, hogy pont e sziget fölött halad át a magasfeszültségű vezeték, akkor e két hatalmas villanyoszlop támpontot adhat. 

A bejegyzés első térképnek a Duna Mappációból választottam, így hamar túl is eshetünk az önkényes névadáson. Ahelyett ugyanis, hogy egyfolytában a semmitmondó "sziget" nevet használnám jobbnak láttam ezt a kicsiny földdarabot a környék legmagasabb pontjáról, a 110 méter magasságot is meghaladó Tenke-hegyről elnevezni Tenke-szigetnek. 

Tenke-sziget a II. kat. felmérésen (mapire.hu)

A Tenke-sziget az első katonai felmérés térképein még a Szentendrei-Duna közepén látható, de 40 évvel később már alig válik el egy keskeny kiszáradtnak ábrázolt mederrel a parttól. Ez az ábrázolás még kb. 100 éven keresztül fennmaradt, az Angyalos vízisport térképeken még jelölik a mellékágat, később már teljesen benőtte az erdő. Mivel a fák mindent eltakarnak célszerű a helyszínen megbizonyosodni róla, hogy itt valóban állhatott egykor egy sziget.

Végig a part mentén futó út mellett ott húzódnak a szigorúan védett vízműterület létesítményei, a csápos kutak, az árvizek, esővizek gyors leeresztését szolgáló műtárgyak és a vízművek épületei. A délebbi monostor-szentendrei révtől folyásirányban lefelé már tiltott területen járunk. Egyfelől védett vízbázison, másrészt természetvédelmi oltalom alatt álló területen; ez a rész  a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. A 4 kilométernyi aszfaltos utat itt-ott szántók és legelők is kísérték, sőt egy helyen régi homokbánya nyomait lehet felfedezni, melyet a pleisztocén szigetmagokra kifújt folyami homokban létesítettek. 122 méteres magasságot elérő homokdombok lábánál széles, lapos ártér terül el, ebbe az ártérbe ékelődik a szokatlan formájú Tenke-sziget. 

A térképen nem a megszokott orsó alakú szigetet látjuk, hanem egy kevésbé áramvonalas háromszög formát. Elképzelhető, hogy ez nem mindig volt ilyen, lehet, hogy a Duna mederváltozásai nyomán mosódott el a sziget nyugati oldala és alakult ki ez a különös alak. Legnagyobb hosszúsága 200, legnagyobb szélessége 130 méter. 

És ami a legkülönösebb, ennyi év feltöltődés után is tanulmányozható a meder a szokatlanul érintetlen és sűrű ártéri erdőben. Szemét sajnos itt is rengeteg van, de legalább itt nincsen nyoma helyben termelődött hulladéknak, amit jellemzően a táborozók és horgászok hagynak maguk mögött. A Tenke-sziget északi részén lévő közel derékszögű kanyarulat töltődött fel a legjobban, itt egy autónyi széles, néhány deciméter mély árok található. Innen mindkét irányba a Duna felé mélyül a meder és egyre markánsabb felszínformák ismerhetők fel. 

Míg a Tenke-szigeten derékig ér a csalán és az egyéb aljnövényzet, addig a keskeny mederben legfeljebb fű és kakukktorma (Cardamine pratensis) nő. Embermagasságú mélyedésben járunk, melybe folyamatosan potyognak odafentről az elszáradt faágak. Kidőlt, és már elkorhadt fákból sincs hiány, de a Duna is rengeteg uszadékot halmozott fel a mélyebb részeken. Kifejezetten sűrű, sötét és áthatolhatatlan ez az ártéri erdő, ezt az érzést csak erősítette a viszonylag magas vízállás, amely alig hagyott egy szűk sávot a parton. A mellékág legmélyebb részein volt némi víz, ezt alaposan kihasználták a környék vaddisznói. A vakarózófák között kellemes dagonyát alakítottak ki. 

Kinn a Szentendrei-Duna partján hatalmas, többszörösen összenőtt törzsű fűzfákat találni, lombjukon keresztül átsejlik a szemközti Hatos-sziget. A Hatossal ellentétben a Tenke már régen nem valódi sziget, szakaszosan feliszapolódott mellékágában állandó vízfolyás nem is tudna kialakulni. De éppen ennek az árok méretű mellékágnak köszönhető, hogy nem csupán a térképek őrzik a Tenke-sziget emlékét. 

A Szentendrei-sziget elpusztult települései

Egészen a török kor kezdetéig 10 név szerint ismert és egy névtelen település állt a Rosd-, újabb nevén a Szentendrei-szigeten. Közülük csupán négy maradt fenn. Az elpusztult települések közül néhány nevét megőrizte az utókor, településrészként, vagy éppen dűlőnévként, a többit csupán oklevelekből, vagy régészeti leletekből ismerjük. Mostani bejegyzésünkben rövid sétát teszünk a középkori Szentendrei-szigeten.

1, római romok. 2, elpusztult település. 

3, létező település. 4, a Szentendrei-sziget kiterjedése a középkorban

A Szentendrei-sziget északi csúcsa egy viszonylag magas homokhát, mely folyásirányban folyamatosan ellaposodik. Alakja emlékeztet a sivatagi barkánra, de itt nem csak a szél, a víz is közrejátszott kialakulásukban. Magjuk főként kavicsból áll, melyre a szél hordott homokot a szárazabb és hidegebb periódusokban. E térszínekből több is van, ezek jelölik azokat a sziget kezdeményeket, melyből a jégkorszak után egybeforrt a ma is ismert egységes Szentendrei-sziget. Ezek voltak az emberi megtelepedés első térszínei, ahol az árvizek nem fenyegették az ott élőket. Legmagasabb pontjaik meghaladhatják a 120 métert. 

Kisoroszi legmagasabb pontján a római korban egy kiserőd állt. A Kápolna-dombi erőd tövében jött létre a hagyomány szerint Kálmán király uralkodása alatt (1095-1116) Kisoroszfalva település. A Galíciából érkező rutén (orosz) telepesek királyi ajtónállók voltak, feltételezhetően a közeli Visegrádon teljesítettek szolgálatot. Annak ellenére, hogy a település első okleveles említése 1631-ből származik a cserépleletek alapján biztosan kijelenthető, hogy már az Árpád-korban is létezett. A török megszállás alatt (1588-1626 között) elnéptelenedett, majd újratelepült és átvészelte a felszabadító háborúkat.

Ármentes térszín és ártér találkozása Kisoroszinál

Nem volt ilyen szerencsés a Dunabogdánnyal szemközt, az Istvánffy-földeken feltételezett Bogdánrév falu. Történetéről csupán annyit tudni, hogy 1397-ben együtt említik a folyami átkelőhelyet és a falut, melyet valószínűleg a révész és családja lakott. A török kor elején néptelenedhetett el, utoljára 1623-ban említik pusztaként. Neve ezt leszámítva teljesen feledésbe merült. 

Tahitótfaluról sokan tudják, hogy a dunántúli Tahiból és a szigeti Tótfaluból jött létre, azt azonban már kevesebben, hogy ezen kívül még 4 középkori falu területét kebelezte be. Tahitótfalu mentségére legyen mondva, hogy a bekebelezés idején ezek a falvak már régen elnéptelenedtek. Két faluról, Tordáról és Vácrévéről már részletesebben beszámoltunk a Dunai Szigeteken. A lebontott Pokolcsárdától délre állt Vácréve első okleveles említése 1318-ból származik, 1623-ban pedig már pusztaként említik. Bogdánrévhez hasonlóan a neve sem maradt fenn, jelenleg egy erdővel benőtt sportpálya alatt nyugszik. Torda falu egy a Dunával párhuzamos homokháton épült templomos település volt. Nevét egy dűlő őrizte meg. A szántásból rengeteg cserép kerül elő mind a mai napig, köztük VIII. századiak is. Nem lehetetlen, hogy a honfoglalás előtti népek települése egészen a török időkig fennált. Lakói Tótfaluba költöztek be. Majdnem megérte a keresztény hadak győzelmét, 1685-ben írják le először elnéptelenedett faluként. Református templomának helye még az 1800-as években felismerhető volt. 

Ennyi maradt Tordából

Ugyancsak a Váci-Duna partján feküdt Szentgyörgy. A Torda-sziget felső részénél épített sarkantyúnál a kisoroszi szigetmaghoz hasonló homokhát magasodik. A parttól 200 méterre épült Szentgyörgy falu és a hozzá tartozó templom. Okleveles említését nem ismerjük, valószínűleg a török kor elején pusztulhatott el. Templomát és temetőjét régészek megtalálták, neve dűlőnévként él tovább. A helyszínen talált leletek itt is egy korábbi avar települést feltételeznek. Tahitótfaluhoz csatlakozott egy másik szentről elnevezett elpusztult falu, melynek neve ugyancsak dűlőnévként él tovább; Szentpéter. Cirpi római táborával átellenben magasodó Józsa-hegy nevű homokdombon a római korban őrtorony állt. Ennek tövében a névből következtetve a XIII. században jött létre település. A név alapján az is megállapítható, hogy templomos helyről volt szó, kőtemplomának maradványai az 1800-as években tűntek el végleg. A falut 1546-ban már kihalt helyként említik, helyén a XX. században nyaralók épültek. Maga Tótfalu pedig nem csupán túlélte a török megszállást, de 1686-ban Pest vármegye egyik legnépesebb települése volt, többen laktak itt mint Cegléden. 

Szentgyörgy falut rejtő fenyves

A terepviszonyok alapján elképzelhető, hogy Torda, Szentgyörgy, Tótfalu és Szentpéter között a középkorban időszakosan Duna meder húzódhatott nagyvíz idején. A Kecske-sziget déli csúcsától kiinduló árok egészen Sződligetig nyomozható, ehhez csatlakozott egy másik meder, mely Szentgyörgy és Torda között szakadt ki a váci ágból. 

Pócsmegyer hasonlóan Tótfaluhoz épségben átvészelte a török kort, folyamatosan lakott hely volt. Középkori templomát csak 1788-ban bontották le, festett köveit beleépítették az új református templomba. Pócsmegyer közigazgatási határain belül nem állt más középkori falu, viszont a XX. században létrejött Surány nyaralótelep manapság sok embernek szolgál állandó lakhelyül.

A Szentendrei-sziget alsó harmada Szigetmonostorhoz tartozik. Régi település ez is, amely kis költözködéssel ugyan, de túlélte a törököket. Létrejötte a Szent Szalvátor bencés(?) monostornak köszönhető, mely eredetileg az horány-alsógödi révháztól délre állt. Alapítását 1198-1221 közé teszik. Oklevelekben "rosdszigeti"-ként említik az itt birtokos Rosd nemzetségről. Ez a szigetnév a törökök megérkeztéig van használatban, ekkortól kezdik Váci-, ill. Szent András szigetének nevezni. Monostor falu a XVI. században költözik a mai helyére, azt nem tudni, hogy a monostor pusztulása, vagy árvizek következtében, bár az utóbbi valószínűbb. Többször elnéptelenedik, de a XVII. század közepétől folyamatosan lakják és átvészeli Buda ostromát is 1686-ban. 

Itt rejtőzik Bolgárfalu

Monostor gyakran együtt szerepel egy másik faluval az adóösszeírásokban. Ez Bolgárfalu, mely ugyancsak a Duna partján épült, szemközt Szentendrével és a Bükkös-patak torkolatával. Nevezték Polgárnak és Polgárdinak is, de ez nem más mint névtorzulás, hiszen nem polgárok, hanem bolgár telepesek lakták. 1592-ben már pusztaként említik, később sem települ újra. Jelenleg a falu helyét szigorúan őrzi a Vízművek, tilos a látogatása. 

Végül meg kell említenünk a legdélebbi települést is, melynek a neve sem maradt fenn. X-XIV. századi cserepek és egyéb leletek alapján gondolják a régészek, hogy a Szentendrei-sziget déli csúcsa lakott hely lehetett. Kifejezetten sok bronzkori lelet mellett római emlékeket is leírtak innen, sajnos a vízművek építkezései alaposan átformálták itt a terepet és a római emlékek már nem nyomozhatók. Buda 1686-os visszavívásakor a keresztény hadak egy földsáncot építettek a sziget déli csúcsára, hogy így biztosíthassák a megyeri átkelőt. 

Mivel a Szentendrei-szigeten nincsenek állandó vízfolyások érthető, hogy valamennyi település a Duna partján jött létre. Egyetlen kivétel Szigetmonostor, ez a település máig tisztázatlan okból költözött a sziget belsejébe a XVI. században. A megtelepedésre legalkalmasabb térszínek Tahitótfalu környékén találhatók, ez volt a legsűrűbben lakott terület, ahol egyes falvak egy kilométeres távolságon belül helyezkedtek el egymástól. Gyakran a középkori cserép leletek mellett nagy számban találni bronzkori emlékeket ugyanott. Ha az egyes települések továbbélése nem is bizonyítható, de valószínű, hogy eleink bölcsen ugyanazokat az ármentes halmokat népesítették be, mint előttük már oly sokan. 

FRISSÍTÉS!

Mindig nagy öröm, ha a bejegyzések másokat munkára inspirálnak, szerencsére ez történt ez alkalommal is. Takács Zoltán küldte az általa szerkesztett Szentendrei-sziget domborzati térképet némi kommentárral ellátva:

"Nagyon tetszett a Szentendrei-sziget elpusztult települései című bejegyzés. Korábban nézegettem Lázár deák térképét is, és ott láttam, hogy anno jóval több település lehetett a szigeten, mint ma.
A mostani bejegyzés alapján próbáltam elhelyezni őket hol, merre lehettek. Kiindulásként jobb híján a mai domborzatot vettem figyelembe. Nyilván ez közel sem egyezik az 500-1000 évvel korábbi domborzattal, de az tűnt fel, hogy a mai terepviszonyok szerinti legmagasabb részeken nem nagyon vannak, és nem is voltak települések. Illetve talán megfigyelhető pár a cikkben említett szigetmag is. Csatolok egy kezdeti képet, talán érdekes lehet."

Köszönjük a térképet, annyi hozzáfűznivaló lenne talán, hogy a sziget legmagasabb térszínei időszakosan mozgó futóhomok hamok voltak, amelyre középkori ember - ugyanúgy, mint ártérre - nem volt hajlandó építkezni. A térképen nagyszerűen kirajzolódnak a szigetmagok is, egy kivételével - Szentgyörgy is egy ilyen ősi magra települt. 

Gödi puszta határához tartozó Fegyveres Ádám szigetje

 

"Érdekes feladata lehet a Gödi Almanach eljövendő szerzői, szerkesztői számára, hogyan lett a Göd szigetből Fegyveresi sziget." - zárta sorait 2003-ban Bátorfi József gödi helytörténész, az 1775-ben Vácot elpusztító jeges árvíz kapcsán írt cikkében. Nos ezennel üzenem Dodi bácsinak, hogy 9 év kellett hozzá, de megtaláltuk a választ.

A Dunai Szigetek facebook oldalán kaptam június 24-én egy üzenetet egy horányi olvasótól, miszerint a szigetmonostori Faluházban található két térkép, ami talán érdekelne. Június 30-án átkerekeztem Monostorra, ahol valóban ott volt a Faluház lépcsőfordulójában a két emített térkép. Legszívesebben mindkettőt közzétenném, de sajnos fénymásoltak és üveglap mögé zárták őket, amiért nagyon rossz minőségű képek készültek. 

 

 

A Fegyveresi-sziget etimológiája miatt érdekes térkép egy 1857-es felmérést tükröz, amely révén 1866-ban elkészült Szigetmonostor legelő elkülönítési térképe. A térkép bal felső sarka már Göd pusztát ábrázolja, az alábbi felirattal:

A Duna mappáció térképészei is megemlékeztek erről a földdarabról, 1826-ban még Nagy Gödi-sziget néven volt ismert. A névváltoztatás tehát az 1826 és 1857 között eltelt 31 évben kellett, hogy bekövetkezzen. A térképen ott húzódik Göd és Szigetmonostor határvonala, Fegyveres Ádám szigetétől nyugatra. Ez a térképről majdnem lelógó információ végre megmagyarázza, honnan is származik a Fegyveresi-sziget elnevezés. Már csak a névnek kell utánajárni, hogy ennek a már nem is gödi és nem is létező szigetnek a múltját sikeresen visszafejthessük! A névről sajnos egyelőre nem sikerült többet kideríteni. Vajon monostori, göd pusztai, vagy sződi lehetett Fegyveres Ádám?

*Frissítés!* Egyik sem, ugyanis pesti illetőségű volt. A rövid nyomozás során kiderült, hogy Fegyveres Ádám 1819. szentestéjén látta meg a világot a Nyitra vármegyei Privigyén. 1848/49-ben a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium törzsállományába tartozó 21 napidíjas mérnök közt említik. Később Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főmérnöke lesz, és 1872-ben ebben a minőségében említik bizonyos "dunai védfal kiépítésére vonatkozó iratok"-kal kapcsolatban.

A faluház lépcsőfordulójában lévő térkép további érdekességeket is tartalmaz, a Luppa-sziget itt még Kissingi-sziget, létezik a Papok-szigetje Szentendrétől délre, valamint szerepel feliraton a XVI. században elpusztult Bolgárfalu, a szentendrei Bükkös-patak legyező alakú deltatorkolatával szemben.

A másik térképről szándékom szerint lesz még szó, 1839-es keltezése és precíz, részletes nevezéktana miatt. Eredetije a Pest megyei levéltárban található, ill. feltöltötték a Hungaricana.hu honlapra is, ahol mindenki számára elérhető: http://maps.hungaricana.hu/hu/view/10548/?bbox=-362%2C-10079%2C10401%2C-5163. A másolatot pedig mindenki megtekintheti személyesen is a szigetmonostori Faluház falán. Érdemes!

A Szentendrei-szigetről

Visegrád alatt a nagy folyam két ágra szakad s a folyam medrét kísérő és irányitó hegyek kényszere folytán görbe szigetet képez, mely hol szélesedve, hol ismét keskennyé válva húzódik le Békásmegyerig, ahol a kétfelé oszlott Duna ujra eggyé válva hömpölyög tova.
Ez a gyönyörü sziget - a Szentendresziget, ezelőtt Monostorsziget. Keletkezése egészen természetes, a nagy erővel mozgó viztömeg, amelynek keletfelé irányuló folyásának hirtelen gátat vet a folyó balpartján huzódó hegylánc - s kénytelen egyszerre déli irányba csapni, és ezen a természetes átvágódás a viztömeggel együtt hömpölygő föld és kőanyagot lerakja, ami által a vizfenék emelkedvén - végre a vizszintjén is felülállva szigetet képez. Igy termett a Duna közepére a folyamnak magyarországi részén ez a második legnagyobb szigete. - Hossza 33 km. szélessége pedig 2-3 km.
Alakja szeszélyes - mint mindennek, amit a természet spontán teremt. Mindkét oldalán számos kisebb-nagyobb sziget kiséri, melyek közül a legnagyobbnak a területe sem nagyobb másfél száz holdnál - s ezen szigetekkel az egész - mondjuk szigetcsoport - térfogata körülbelül tizenkétezer hold. Rajta négy község van
...
Sziget-Monostor .... Valamikor  a sziget jóval népesebb volt. A török világ előtt számos olyan község feküdt itt, amelyekről okleveleinkből tudunk, nyomukat eltemette a vizárhozta föveny, a szellő hordta por és föld s a fáról hullott haraszt...
Igy tudunk arról, hogy itt állt Várad, Szent -Péter, Bulgár, Torda, - Tahi (mely a mai Tahi-Tótfaluval együtt formál csak helyiséget) egyedül is szép kiterjedésü helység lehetett, és Vác-rév emléke talán még ma is az a rév, mely Vác és a sziget között közlekedik.
...
Valamikor a község (Szigetmonostor) 4232 holdnyi terjedelmű határában két elég nagy község állott még, melyeknek ma azonban a helye nem, csak a neve ismert: Bulgár az egyik Szempe a másik. Sőt vannak irott nyomok, melyek szerint itt római lakott hely is lett volna s azt annak idején SALVA MANSIO ANTONIO néven nevezték. Építési maradványok hiányában persze ezekről nem szólhatunk.
A sziget, - melynek szélein a Duna odahömpölygette homok nagy területeket hordott be - persze ma sürün lombos, erdős, ami által maga a helység is felettébb sokat nyer. Itt a sziget földjét jól termőnek mondhatjuk, ahol a szép szántóföldek, buja rétek és gazdagon termő szőllők vannak.
Igy a lakosság módos, a mezőgazdaságra gondot fordító és értelmes.
Az 1754. évi vármegyei nemesi összeirás szerint már ekkor itt zálogos birtokos volt Horányi Antal budai lakos. E család szerepet játszott Pestvármegye életében, s annak alispánt, dietai követet, meg táblabirót is adott. A család nevét ma is őrzi a HORÁNYI CSÁRDA a pesti társaságok kedves kiránduló helye.
A helység egyik legnagyobb birtokosa ma Surányi József, aki birtokának egyik részét parcellázva nyaraló települ szánta. Ez a telep az alább tárgyalt Surány.

Rexa Dezső: Dunamenti nyaralóhelyek, Magyar Városok Monográfiája XV.