Angyali-szigeti apróságok

Egy évtizede, amikor a blogon még gyakoribbak voltak a képes szigetbejárások is, valamint a kevésbé fajsúlyos szövegek, és éppen a magyarországi Senki-szigetét mutattuk be olvasóinknak, elkészült egy képes beszámoló a nem messze lévő, ugyancsak Ráckevéhez tartozó Angyali-szigetről is. Különféle okokból ez az írás piszkozatban maradt, azonban a tavalyi "év dunai szigete szavazáson" elért második helyezéshez, a kontrollálatlan nyaralóépítkezést bemutató Víkendsziget cikkhez, valamint a kerek évfordulóhoz kapcsolódva ideje bemutatni hogyan nézett ki az Angyali-sziget egy évtizeddel ezelőtt. 

Acélponty

A Soroksári-Duna mentén található nyaralók kerítései néha olyan különlegesek, hogy akár egy Nepomuki Szent János szobros gyűjtést is megérdemelnének. A betonvasból készített kertkapura hegesztett vas hal akár címere is lehetne az Angyali-szigetnek. Ezek a kerítések, sőt a nyaralók jól tükrözik a rendelkezésre álló szűkös erőforrások optimális felhasználását. Magyarán a nyaralótulajdonosok abból főztek, ami éppen volt. 

Copacabana Ráckevén

Ezekre a kerítésekre egyetlen dolog jelent fenyegetést; egyre többen választják állandó lakhelyül a Soroksári-Duna szigeteit. Ez azzal jár, hogy a régi, romos, kis nyaralók helyén nagyobb családi házak épülnek, ahol a kerítés is a jómódot tükrözi. Ez a változás akár tíz év távlatából is szembeötlő lehet.

Régi idők romjai

Mivel a szigetre csak hajóval és személykomppal lehet bejutni, az Angyali-szigeten nem volt szükséges kialakítani utcákat vagy utakat. Helyette lettek azok a két méter széles ösvények a sziget belsejében, ahol két ember kényelmesen elfér egymás mellett. A sziget körül is vezet út, itt a tágasság érzetét az kelti, hogy csak az egyik oldalon van kerítés, a másikon a Duna kísér utunkon. 

Angyali utca

Az Angyali-sziget betelepülése óta horgászparadicsom, nem véletlen, hogy a szigeten járva lépten-nyomon a helyi halkultusz emlékeivel találkozhatunk. Van úgy, hogy a halkultusz egyéb kultuszokkal keveredik; azonban arról nincs információm, hogy Petőfi Sándor valaha pecázott volna. 

Petőfi-kultusz

Halkultusz

Mivel az Angyali-sziget a Soroksári-Duna déli részén található, a meder itt kevésbé szűkült össze, mint északon. Ennek következtében az egyetlen számottevő változást a sziget alakjában az okozta, hogy északon a Vesszőzátony-sziget zátonyból szigetté vált és megkezdődött a két sziget lassú közeledése egymáshoz. Az elválasztó ág még járható, de a nádas már tíz éve is folyamatosan közeledett a túlsó parthoz. Ezen a részen találhatók a legkiterjedtebb természetközeli terület, amelyet a parcellázás a magas vízállás miatt nem érintett.

Kilátás a Vesszőzátony-szigetre

Magánkikötő a sziget keleti oldalán

Az Angyali-sziget az egyik legnagyobb sziget a Soroksári-Dunán. Ráadásul régi sziget is, de ami még fontosabb, ez egy valódi sziget. A folyó közepén található, és viszonylag széles két ág öleli körül, különösen az északi szakasz medrének jellemzőihez képest. A keleti ág helyenként meghaladja a kétszáz métert, de a nyugati ág szélessége is elérheti a 150 métert. Jelentős feliszapolódás csak a Vesszőzátony-sziget környékén zajlott le, itt a terjeszkedő nádasba kellett vágni a nyaralók csónakkikötőit a keleti oldalon.

Stégek a nyugati oldalon.

Távvezetékek a sziget déli csúcsa felett

Ezen a szakaszon sziget szigetet ér. Ahol az Angyali-sziget déli csúcsa elvégződik, ott kezdődik az észrevehetetlen Balabán-sziget a bal parton. Sziget rezervátum ez, ahol a feszített víztükör mintegy konzerválta azt az régi állapotot, amit a főágban már hiába keresnénk. 

A Belene szigetvilág

Ugyan a természet is tud poklot létrehozni a Földön, azonban egy kukoricaföldön kinövő vulkán mégiscsak más, mint egy kommunista javító munkatábor egy dunai szigeten, amit az ember hozott létre. A bulgáriai börtönsziget a rendszerváltás óta felejtene, egyes dolgokban túl jól halad, de a múlt fekete foltja valószínűleg levakarhatatlan a zöld szigetről.

A Belene-sziget keleti részén található mocsarak © Александър Иванов (forrás)

A Belene-sziget történetéről először Nick Thorpe "a Duna" című könyvében olvastam először, majd másodszor a román-bolgár dunai határvitákról szóló cikkben bukkant elő. Története Magyarországon ismeretlen, de talán a recski munkatábor története párhuzamba állítható vele. A Belene-sziget abból a szempontból is különleges, hogy Bulgária legnagyobb dunai szigete, és közel található a Duna legdélebbi pontjához. Közelebb járunk a valósághoz, ha Belene-szigetcsoportról beszélünk, ugyanis ezen a szakaszon még működik a zátony- és szigetképződés, és nem csak a főágban, de a lezáratlan mellékágakban is. Itt a szigetek "természetes halállal" halnak, hozzáforrnak a nagyobb szigetekhez, vagy a parthoz. 

A Belene-szigetcsoport áll egy fő szigetből, melyet Persin-szigetnek is neveznek, ehhez északon hozzáforrt a Kitka (Китка)-sziget (máshol Golyama Barzina), itt csak egy keskeny mellékág jelzi az elvékonyodó határvonalat. Ebben a mellékágban az ártéri formák alapján több kisebb sziget is rejtőzik. A Kitkától északra található a szép nevű Milka (Милка)-sziget, ami ebben az esetben egy női nevet takar. Tőle keltre, vele szinte egybeforrva jelölik a Calvados (Калвадос)-szigetet, amely tudomásom szerint az egyetlen olyan dunai sziget, amelyet egy alkoholfajtáról neveztek el, a Calvados ugyanis egy észak-francia almaborból készített párlat, amit valami vicces kedvű helybéli jegyezhetett fel a önszorgalomból térképes alkalmazásra. Ezen kívül található ezen a szakaszon néhány olyan névtelen bolgár sziget, ami a román parthoz nőtt hozzá, olyan is, ami a hajóút román oldalán található valódi sziget, ezen kívül kiterjedt zátonyok is tarkítják a Dunát alacsonyabb vízállásnál.

További három sziget található a Belene-település melletti mellékágban, ezek a Magaritsa (Магареца)-sziget, a Belitsa vagy Štureca-sziget és folyásirányban a legalsó a Predela (Предела)-sziget. Ezeknek is beszédes nevük van, ugyanebben a sorrendben magyarul Szamár-, Tücsök és Határ-szigetnek fordíthatjuk őket. Utóbbi arról kapta a nevét, hogy Pleven és Veliko Tarnovo megyék határán fekszik.

A Belene-szigetcsoport körülbelül 54 négyzetkilométernyi területet fed le, ez nagyjából akkora mint a Szentendrei-sziget. Hossza légvonalban 14 kilométer, folyamkilométer alapján 16 kilométer, legnagyobb szélessége eléri a hat kilométert. Ellentétben a Szentendrei-szigettel a Belene-szigetcsoport teljes területe az ártéren fekszik, állandó emberi megtelepedésre alaphelyzetben alkalmatlan.

A Belene-sziget (Googleearth)

Egészen 1949 tavaszáig Belene település egy viszonylag szegény, katolikus lakosságú falu volt. Szegénysége abból a tényből fakadt, hogy a földterületek jelentős része a Duna árterén feküdt, és nem csak a szigeteket, hanem a jobb parti földeket is szinte évente elborította. Az elöntött földeken pedig nem lehetett búzát, csak kukoricát ültetni, ezért a fehér kenyér errefelé luxuscikknek számított. Belene lakossága a szigeteket ártéri gazdálkodásra használta, főleg az állattenyésztés dominált. Tavasszal áthajtották a teheneket, disznókat és juhokat a mellékágon, majd ősszel visszaterelték őket a faluba. A szigetekről nyerték az épület- és tűzifát, a mélyen fekvő vizenyős részeiről pedig a halat, ezen kívül a kiterjedt virágos rétek nagyszerű lehetőséget nyújtottak a méhészkedésre. Ez az idillinek mondható gazdálkodás szűnt meg egyik napról a másikra 1949 májusában. 

Pontonhíd a szigetre (forrás)

1949. május 1-jén, alig négy nappal a munkatáborok építését jóvá hagyó bolgár belügyminiszteri rendelet után két hivatalnok jelent meg Belenében és a szigeteket gyakorlatilag lefoglalták a Belügyminisztérium nevében. Ez azzal járt, hogy őrök érkeztek akik a helyiek húszezres állatállományát, a kaptárakkal együtt rövid távon elhajtották a szigetről. Addig sem volt túl nagy támogatottsága a kommunistáknak a faluban, de a hangulatjelentések szerint ezen a nyáron olyan óriási volt a lakosság elégedetlensége, hogy kétségessé vált a beruházás is. 

Később, ahogy telt-múlt az idő, ez az ellenségeskedés lassan megszűnt, ahogy a falubeliek közül sokan munkát és jó megélhetést kaptak a tábor alkalmazottaiként. Közülük került ki a legtöbb őr és adminisztratív alkalmazott. Volt olyan börtönőr, aki később polgármester lett Belenében.

A Belene munkatáborok áttekintő helyszínrajza (forrás)

A foglyok első csoportja 1949 nyarán érkezett a szigetre. Az érkezőket nehéz volt titokban tartani, ugyanis a szigetre vezető egyetlen pontonhíd Belenén keresztül vezetett a szigetre. Ez a 300 fő még ágakkal befedett gödrökben lakott, az ő feladatuk volt felépíteni a tábort és a barakkokat. A legkülönfélébb társadalmi csoportok kerültek ide, egykori parlamenti képviselők, ellenzéki pártok tagjai, az úri osztály prominensei, köztük Szófia egykori polgármestere, énekesnők, és felekezetre való tekintet nélkül egyházi emberek. Voltak itt értelmiségiek, katonatisztek, kulákok, anarchisták, monarchisták, szocdemek, parasztpártiak, sőt később kommunisták is. Az ötvenes években már annyi "bűn" is elég volt a javító munkatáborhoz, ha valaki nyugati zenét hallgatott, vagy nyugati módra öltözködött. Egyetlen közös volt bennük, hogy mindannyian bírósági ítélet nélkül kerültek Belenére. Kezdetben csak fél évre lehetett valakit ilyen eljárással javító munkatáborba küldeni, 1951-ben ennek időtartamát 3-7 évre emelték. Ennek ellenére nem volt ritka az sem, hogy valaki 14 évig raboskodott különféle bolgár kényszermunkatáborokban, ugyanis nem Belene volt az egyetlen, habár ez volt a legnagyobb és leghosszabb ideig működő ilyen helyszín. A másik hasonlóan hírhedt hely Lovech volt, a Balkán-hegységben de ezen kívül legalább negyven más munkatáborról lehet tudni, habár ez sem pontos adat, ugyanis voltak ideiglenes munkatáborok.

Belenén öt tábor volt szétszórva, ezeket római számmal jelölték. Az I. telep jelenleg is börtönként működik, egészen 1953 óta. Jelenleg 500 szigorúan elkülönített rab tölti itt büntetését. Ez van legközelebb a településhez, a pontonhídtól nyílegyenes út vezet ide. A munkatábortól az különböztette meg, hogy ide bírósági ítélettel kerültek a rabok, ami nem jelentette azt, hogy a tábor és a börtön között nem volt átjárás. 1953-ban, amikor Sztálin halála után Bulgáriában is amnesztiát kaptak a kényszarmunkára ítélt politikai foglyok, sokukat nem engedték el, hanem átkerültek a börtönbe. 1957-től a börtön felügyelete átkerült az Igazságügyi Minisztériumhoz. A II. számú tábor volt a tulajdonképpeni szögesdróttal, vizesárokkal és őrtornyokkal lezárt munkatábor. Messze, benn a sziget keleti részén volt, mocsarakkal övezve, 10 kilométerre Belenétől. Itt őrizték a politikai foglyokat, gépfegyveres őrökkel. A sziget nagy távolságai miatt ezek az őrök lovon közlekedtek, felszerelésükhöz korbács is tartozott. Az itteni elítéltek nehéz fizikai kényszermunkát végeztek, töltést építettek, mocsarakat csapoltak le, ezen kívül mezőgazdasági munkát végeztek, valamint erdőt irtottak.

A táborlakók visszaemlékezései szerint a barakkokban nem volt fűtés, nem kaphattak orvosi ellátást és a külvilággal való kapcsolattartást is akadályozták. A tábort 3000 főre tervezték, de 1949-1953 között 12 ezer ember fordult meg itt összesen. Ha a teljes időszakot vesszük 1949-1989 között, akkor ez a szám elérhette a 30 ezer főt. A koszt leggyakrabban híg leves volt, száraz és/vagy penészes kenyérrel, előfordult, hogy a levest vagy teát telente megfagyva kapták. Éhezés, fagyás, orvosi ellátás hiánya és kínzás miatt haltak meg a legtöbben. Túlélők visszaemlékezései szerint előfordult, hogy az elítéltek holttesteit malacokkal etették meg, de büntetésként jellemző volt a korbácsolás, ami után a foglyokat ruhátlanul kikötözték valami mocsaras helyre, ahol a kínzás hátralévő részét a szúnyogok végezték el. A szigeten elhunyt embereket tömegsírba temették, de ezek helyét a mai napig nem sikerült feltárni. 

A IV. számú tábor a Shturets-szigeten állt, itt helyezték el a női foglyokat. A III. és V. számú táborokban dolgoztatták a foglyokat, az egyik mezőgazdasági üzem volt, a másik egy téglagyár. A Belene-szigeten összesen 2000 hektáron gazdálkodtak, miután sikerült a kényszermunkával felépített töltésrendszerrel kiküszöbölni a dunai árvizeket.

Belene II. számú tábora (forrás:  Krum Horozov)

Annak ellenére, hogy Belene volt a leghosszabb ideig működő és legnagyobb kényszermunkatábor Bulgária területén, nem volt állandóan használatban. Bulgáriában az 1944. szeptember 9-i kommunista puccstól kezdve egészen a szocializmus bukásáig működtek ilyen táborok, annak ellenére, hogy Bulgária ezeket nyilvánosan letagadta. Bulgáriában még 1989 nyarán is internáltak embereket bírósági eljárás nélkül. Belene első szakaszban 1949-1953 működött munkatáborként, 1956-ig volt 3 évnyi szünet, de a belenei börtönbe ekkor is érkeztek elítéltek. 1956 őszén, az elbukott magyarországi forradalom után a tábor újra megnyílt és 1959-ig működött. Visszaemlékezések szerint ez a periódus volt a legbrutálisabb időszaka a tábornak. 1959-ben a tábort bezárták és az elítélteket átvitték a lovechi kényszermunkatábor kőfejtőjébe. Az ott elhunyt áldozatok holttesteit azonban 1962-ig teherautókkal szállították vissza a Belene-szigetre. Napi két turnus volt, egy reggel egy este. A tetemeket volt, hogy a Dunába dobálták, de a legtöbbjük jelöletlen tömegsírba került a kisebb szigeteken. A börtön és a munkatábor egyidejű működése miatt a határ elmosódott a helyiek emlékezetében. A visszaemlékezők közül nagyon kevesen tudták megmondani mi a különbség a kettő között, így gyakran egy kalap alá vették a két intézményt. 

1985-ben a II. számú tábor újra megnyitotta a kapuit, amikor a nacionál-kommunista kormányzat erőszakos asszimilációra kezdte kényszeríteni a török és pomák kisebbséget. Már azzal is Belenére lehetett kerülni, ha valaki nem volt hajlandó bolgárosítani a nevét. Jellemzően az ellenállás vezéregyéniségeit internálták a szigetre. Ezek az intézkedések kitartottak az államszocializmus bukásáig, és amikor a határok kinyíltak 300 ezer bulgáriai török vándorolt ki Törökországba.

A belene-szigeti emlékmű (forrás)

Az államszocializmus bukását Bulgáriában idézőjelbe kell tenni, ugyanis 1990-ben, az első szabad választáson a kommunista párt utódpártja a Bolgár Szocialista Párt nyert, méghozzá úgy, hogy abszolút többséget szereztek az új Parlamentben. Ugyan indultak perek a kényszermunkatáborokat felügyelő emberek ellen, de közülük senkit nem ítéltek el. Egyrészt ezek az emberek többnyire már nem éltek, esetleg a perek közben haltak meg, de azért sem sikerült a teljes felelősségre vonás, mert a hivatalos iratok többnyire eltűntek, elvesztek. Azaz hivatalos dokumentumok hiányában azt is lehetne mondani, hogy ilyen táborok sohasem léteztek Bulgáriában. A múlt feldolgozása ezért nehézkes, kizárólag csak az őrök és fogvatartottak beszámolói alapján lehetséges. Eltűntek a dokumentumok, nincsenek tömegsírok, lassan a túlélők is meghalnak. Bulgáriában a túlélők úgy érzik elmaradt a szembenézés, nincs intézmény, amely a kommunista időszak bűneivel foglalkozna. 

A Belene-szigetén pedig a természet lassan visszahódítja azt, amit annak idején elvettek tőle. A sziget keleti fele 2000 óta védett terület, számos madárfajnak ad otthont. Négy egykori nagy mocsarát revitalizálják; a szigetet körülölelő, könnyből és vérből felépült töltéseket a természetvédők megbontják, hogy a Duna újra birtokba vehesse árterületét. Így fordulhat elő, hogy a Belene-szigetcsoportot manapság egyszerre emlegetik, mint "Bulgária Dachau"-ja és a "Duna gyöngye". 

További monográfiák, fényképek és visszaemlékezések Belenéről:

• https://beleneisland.org/history/?lang=en
• https://www.businessinsider.com/my-visit-to-the-gulag-where-my-grandfather-was-tortured-2021-9
• https://vagabond.bg/dark-tales-belene-3275
• https://us4bg.org/news/belene-2019/
• https://webcafe.bg/report/483133946-belene-syakash-nikoga-ne-e-bilo/gallery
• https://belene.bg/en/tourism/belene-memorial-park/
• Daniela Koleva: Belene: remembering the labour camp and the history of memory. 2012.
• Lilia Topouzova: Reclaiming Memory: The History and Legacy of Concentration Camps in Communist Bulgaria. 2015.

A Festő-sziget vége

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis szigetecske a Margit-sziget déli csúcsánál. Ezt a szigetet ma már hiába keresnénk a Margit híd szárnyhídjának nyugati oldalán, fokozatosan feltöltötték párhuzamosan azzal a folyószabályozási munkálattal, ami végül a Margit-sziget is alaposan átformálta. Ebben az írásban a Festő-, avagy Budai Kis-, megint más nevén Alsó-sziget történetének utolsó két évtizedét tekintjük át. 

A Festő-sziget 1870 körül (Alois Beer felvétele)

Ellentétben a Fürdő-szigettel, a Festő-szigettel szerencsénk van abban a tekintetben, hogy később tűnt el, ezért fennmaradhatott róla korabeli fénykép. Ezek többnyire a Várnegyedből készültek, fő témájuk a Lánchíd, és jellemzően 1870 előtt készültek. Ugyanis az 1872-76 között felépült Margit híd a várból nézve már kitakarta volna a Margit-sziget alsó részével együtt. Alois Beer 1870 körül készült fényképén a Lánchíd felett látjuk a különálló Budai Kis-szigetet, ami a nevével ellentétben nem is volt olyan kicsi, legfeljebb a mellette fekvő Margit-szigethez képest. Hossza 600 méter körül lehetett, legnagyobb szélessége elérte a 100 métert, területe pedig a 4 hektárt. 

Tervezett feltöltések a Margit-szigeten és környezetében 1870. (forrás)

A Margit-szigettől csak egy keskeny és sekély Duna-ág választotta el, amelyen a korabeli leírások alapján kisvízkor át lehetett lábalni, ezzel pedig meg lehetett "úszni" a belépőjegy váltását. A sekély ág egy része már 1870 körül beerdősülhetett, erre utalhat a fenti képen a sziget keleti oldalán látható alacsonyabb növésű növényzet. A Festő-sziget felszíne alacsonyabban volt szomszédjánál, ezért az árvizek gyakrabban elborították.  A Festő-szigetet ebben a korban az "elhanyagolt" jelzővel volt szokás illetni, ugyanis a rajta burjánzó ártéri erdő éles kontrasztot alkotott a rendezett, parkosított Margit-szigettel, ami összefüggésben lehetett azzal, hogy míg a Margit-sziget magántulajdonban volt, addig a Festő-sziget tulajdonosa Buda városa volt. Néhány 100 forintnyi díjért használhatták bérlők. 

Mivel Buda városa nem nagyon tudott mit kezdeni a szigettel, a képviselőtestület 1873. szeptember 19-i határozatában a Margit-sziget tulajdonosának, Habsburg–Lotaringiai József Károly főhercegnek ajándékozták, azzal a céllal, hogy kapcsolja össze a két szigetet. A főherceg cserében vállalta, hogy elvégzi a szükséges szabályozást, beleértve a feltöltést, és parkot alakít ki az így nyert földterületen. A terv beleillett a már évtizedek óta szorgalmazott fővárosi Duna-szabályozás keretébe, valamint lehetőséget adott, hogy hosszabb távon a Margit-sziget összeköttetést nyerjen a Margit híddal, azaz száraz lábon megközelítővé válhasson. József főherceg megköszönte szépen az ajándékot és cserébe átutalt a budaiaknak 25 ezer forintot közhasznú célra: 

"Buda szab. kir. főváros tekintetes közönségének. Örömmel tapasztaltam f. é. [1873.] szeptember hó 26-án kelt s Buda szab. kir. főváros szeptember 19-én tartott közgyűlésének határozatára alapított föl- iratból a tisztelt közönségnek az iránt való meleg méltánylását, hogy a Margit-szigetet közélvezetnek megnyitottam. A visszaemlékezés boldogult atyámra, ki a testvér-fővárosok iránt oly előszeretettel viseltetett, ösztönzött a Margitszigetre nézve úgy intézkedni, mint intézkedtem. Örvendek, hogy ezt tehettem; hiszem és remélem, hogy örököseim már csak irántam való kegyeletből is törekedni fognak, amig csak lehet, folytatni azt, mit én kezdettem. Nemes hálaérzületének ad a tisztelt közönség kifejezést, midőn az úgynevezett „festő-szigetet“ a Margit-sziget nagyobbitására és kikerekitésére nekem tulajdonomul fölajánlja. Jól esett nekem ez, Buda városától különösen, melyhez gyermekkori minden édes emlékeim elválhatlanul kötnek. Szívélyesen köszönöm s elfogadom az ajánlatot, másrészt azonban fölkérem a tisztelt közönséget, hogy szíveskedjék tőlem viszonlag 25 ezer frtot elfogadni s azt bölcs belátása szerint Buda szab. kir. főváros bármely közhasznú czéljára fordítani. És ha ezen viszonajánlatom — mint reményiem - elfogadva lesz, a nevezett kis szigetet bekebelezem nagy szigetembe, s biztosítom Buda főváros közönségét, hogy az a Margit-szigettel egyenlő gondozásban fog részesülni. Különös hajlandósággal váltig maradván a tisztelt fővárosi közönségnek, Buda 1873. október 2-dikán, őszinte tisztelője, József s. k."

Mint az előző bejegyzésben láthattuk, 1832-ben már készültek olyan terv a pest-budai Duna szabályozására, amely nem számolt a dunai szigetekkel, még a Margit-szigetet is a pesti parthoz csatolták volna egy egységesen kialakítandó 150 öl széles (285 m), csatornázott meder mentén. Győri Sándor tervéből végül (szerencsére) nem lett semmi, de a többi változat is a meder jelentős szűkítésével számolt. Mihálik János, 1871-es terve 200 öles (380 m) általános mederszélességgel számolt, a Margit-szigetnél összesen 250 öllel (475 m): a budai ág mint főág szélesebb lett volna a pestinél. A Margit-sziget melletti budai ágat 150, a pestit 100 öl (190 m) szélességűre kívánták szűkíteni. A szükséges mederszélességet jelentős mértékű feltöltéssel kívánták elérni nem csak a pesti és budai parton, de a Margit-sziget nyugati oldalán is. Egyik terv sem kalkulált a Festő-sziget megtartásával. 

A végleges szabályozási terv 1872-ben készült el. Végül külföldi szakértők véleménye alapján a Margit-sziget melletti két Duna-ágat egyenlő szélesre vették (érdekes módon a második ábrán, 1870-ben már az egyenlő szélességű medrek szerepelnek). Mivel a Duna 1876. évi árvize komoly károkat okozott a szigeteken szükségessé vált a sziget felszínének megemelése is. Eredetileg a Margit-sziget felszíne ~102,5 méterrel volt a tenger szintje felett, ez napjainkban megközelíti a 105 m.B.f értéket. 

A feltöltés első lépése, töltés az alsó hajóállomáshoz. 1891. (forrás)

Hogyan és mikor tűnt el a Festő-sziget a budapesti Duna-szakaszról? Annyi bizonyos, hogy csak fokozatosan, méghozzá a XIX. század legutolsó évtizedében. Budapest 1890-es térképén még önálló szigetként ábrázolták. Rá egy évvel már egy töltést látunk a mellékágon keresztül. A Festő-sziget nyugati oldalán lévő hajóállomást kapcsolták össze ilyen módon a nagyobb szomszéddal. Az elkészült töltés lehetővé tette, hogy rövidebb úton és száraz lábbal lehessen eljutni József főhercegnek a nagyközönség számára látogathatóvá tett birtokára. Az 1891-es térképen szerepel a leendő szárnyhíd nyomvonala, valamint a Margit-sziget és a rakpartok szabályozási vonala. 

A feltöltés második fázisa, a Festő-szigetnél 1895. (forrás)

Ezt követően a töltéstől északra eső mederrész magától is feltöltődött volna, de a Budapest térségében zajló mederkotrások elegendő nyersanyagot biztosítottak a szigetek szintjének megemeléséhez, valamint a mellékág feltöltéséhez. 1895-ben még megvolt a mellékág déli része, miközben az északi feltöltést már részben parkosították. Azzal, hogy a Margit-sziget feltöltését a csúcsoktól kezdték, a sziget különös formát nyert. Az eredetileg szabályos, orsó alakú sziget északi csúcsa olyan lett, mint egy tintahal farka, miközben a déli része a feltöltés miatt aszimmetrikussá vált. 

Épül a szárnyhíd. Szó szerint és átvitt értelemben is: a Festő-sziget vége (balra)

József főherceg 1898-ban 200 ezer forinttal járult hozzá a szigeti szárnyhíd felépítéséhez és alig egy év alatt el is készült, 1899-1900 között. Ezáltal a sziget száraz lábbal megközelíthetővé vált. A szárnyhíd által a Margit hídba tervezett törés is új értelmet nyert (mindkét oldal merőleges a két Duna-ág sodorvonalára), és ma már egyértelműnek tűnhet, hogy a törést a szigeti lejáró miatt építették így. Ezt a szárnyhidat nem érintette a második világháborús pusztítás.

A "majdnem kész" Margit-sziget 1918-ban.

A szabályozással összesen 100 ezer négyszögöl területet nyert a Margit-sziget a Duna rovására. A nyugati oldal feltöltése később lelassult, 1914-ben pedig le is állt a világháború miatt és csak 1920-tól folytatódott. A Margit-sziget végső formáját három évtizeddel a munkálatok megkezdése után, 1925. év végén nyerte el. 

A Margit-sziget egészen 1908-ig állt a Habsburg-Lotaringiai család nádori ágának birtokában, ekkor József főherceg fia, József Ágost tábornagy eladta a szigetet a fővárosi pénzalapnak, de 13 hektárt a kincstár kapott meg. A Festő-sziget napjainkban ott hever eltemetve valahol a Margitszigeti Atlétikai Centrum alatt, leszámítva kissé kilógó a déli csúcsát, amit a Duna elhordott.

Hogy nézne ki Budapest a Margit-sziget nélkül?

El tudjuk-e képzelni a városképet úgy, hogy csak a régi budai ágban folyik a Duna, miközben az egykori Margit-sziget szerves részét képezi a XIII. kerületnek? Feleakkora a Margit híd, miközben a többi híd is rövidebb, más formájú. Máshol épül meg a Parlament, városnegyedek épülnek a Duna régi medrében. Mindez ma elképzelhetetlennek tűnik, de Győri Sándor mérnök 1832-es terve alapján a Margit-sziget—a Szentendrei-, és a Csepel-szigettel együtt—megszűnt volna szigetnek lenni.

Elöljáróban megállapítható, hogy Győri Sándor terve megvalósulása esetén hasonló mértékű változást okozott volna a fővárosi városképben, mint Reitter Ferencnek a Nagykörút helyére tervezett Duna-csatornája, ezért urbanisztikai szempontból fontos megismerkedni vele. 

Ez a terv a Lánchíd építésével kapcsolatban merült fel. Gróf Széchenyi István 1820 óta foglalkozott komolyan a pest-budai állandó híd kérdésével. A híd létrehozásának technikai, PR és pénzügyi hátterének megteremtésével az ugyancsak 1832-ben megalapított Hídegylet foglalkozott. Győri Sándor, földmérő, mérnök és matematikus ebben az évben jelentette meg "A Buda s Pest közt építendő álló hídról" című könyvét, amely elsősorban két kérdésre kereste a választ: 1, szükséges-e a Duna szabályozása Pest-Budán a híd megépítése előtt, ill. 2. milyen híd épüljön. 

Számunkra elsősorban az első kérdésre adott válaszok érdekesek, mégpedig azért, mert olyan drasztikus módon alakították volna át a Dunát, ami nem is biztos, hogy megvalósulása esetén akár a folyószabályozás szempontjából jó ötlet lett volna. 

Győri Sándor részt vett a Duna felmérési munkáiban, matematikusként és földmérőként tagja volt az MTA elődjének, a Magyar Tudós Társaságnak. Fő munkássága a matematikai kifejezések magyarítása volt, ezek azonban nem mindig mentek át a köztudatba. A pesti hídról szóló munkájában is előfordulnak (sok helyen alaposan megnehezítve a megértést), így ez a kötet a nem csak a Margit-sziget felszámolása miatt, hanem a korabeli szaknyelv miatt is kuriózum. 

1832-ben a Duna Budapest térségében még jóval szélesebb volt, mint manapság. Ebben az évben még egyetlen dunai szigetet sem szabályoztak, nem kapcsolták őket a parthoz, mind valódi sziget volt ezen a szakaszon. Ekkor még nem épült meg a Széchenyi-féle hajógyár sem az Óbudai Kis-szigeten. A folyó szélessége meghaladta a 480 ölt (közel 1 km) a szigeteknél, miközben a Gellért-hegy tövében ez az érték 150 öl (~280 m) volt. A Margit-szigetnél a budai Duna-ág szélessége változó volt, északon keskenyebb (300 m), míg délen a Festő-sziget miatt fél kilométerre szélesedett ki. Ez volt az a kiindulási alap, melyet mindenki, aki folyószabályozással foglalkozott a korban, meg akart változtatni.

Röviden összefoglalva ez lett volna a terv: 

Hogy a felső szent Endrei, és alsó Ráczkevi szigetek közt egyesült Duna ágya a szent Gellért hegyi szűkülettől fogva a Margit vagy festő sziget csucsáig átaljában 150, egyebütt pedig a' felsőbb szigetek között, a' mennyire lehet közel 150 ölnyi szélességre szoritassék, a Pesten alól két ágra u. m. Soroksári és Promontoriumi ágakra oszlott Duna egyedül a' promontoriumiba nyomattassék, a' felső Vátzi és Sz. Endrei ágak közül pedig rendes ágynak csupán az egyik, mellyet vagy a' hydrotechniai, még ezután következendő mérésekből meg' határozandó resultaturnok, vagy egyéb tekintetek fognak javállani, tartassék meg. 

1. ábra Győri Sándor terve a pesti oldal szűkítésére (Pest, 1832)

Abban minden korabeli Dunával foglalkozó szakember egyetértett, hogy ezen a szakaszon a Duna egyszerűen túl sekély volt ahhoz képest, hogy milyen széles. Ez elsősorban a jégtorlódások és a jeges árvizek kialakulása miatt volt problémás, főleg a felső szigetcsúcsokon rekedt meg a zajló jég. Tehát a meder szűkítésének szükségességét nem vitatta senki, a vita az arányok kapcsán volt, és ebben Győri Sándor képviselte aaz egyik szélsőséget. Álláspontja szerint a jégtorlódások nem a szűk és mély szakaszokon alakulnak ki, mint például a Gellért-hegy alatti rész, ahol a Duna 150 ölre (~280 m) szűkül, hanem lejjebb, a Csepel-sziget csúcsánál, ahol széles, zátonyos mederben két nagyobb ágra oszlik a Duna vize. Győri Sándornak rendelkezésére álltak a korabeli legmodernebb mederprofilok, ahol a keresztszelvényekben medermélységet és vízsebességet is mértek. Neki ezekhez az adatokhoz hozzáférése volt, elsősorban azért mert ős maga is részt vett ezeken a méréseken, másrészt a könyvében lévő ábra igencsak hasonlít Vörös László 1833-ban publikált térképére (2. ábra - Alap ‘s Vizhelyzeti térképe Buda és Pest szabad királyi fő Városának).  

2. ábra Vörös László térképe 1833. (forrás)

A Győri-féle terv azon alapult, hogy a pest-budai Duna medre a közeljövőben jelentősen el fog fajulni. Álláspontja szerint az 1775-ös jeges árvizet okozó problémák, amely a tanulmánya megírásáig a legnagyobb árvíz volt Pest-Budán, nem csökkentek, sőt egyre gyarapodnak ezen a szakaszon. A mederelfajuláshoz még a Pozsony-környéki Duna-szabályozást is hozzávette. Szerinte a felülről meginduló szabályozás miatt az ott szűkülő és kimélyülő meder azt fogja eredményezni, hogy a Duna nagy mennyiségű kavicsot görget az alsóbb szakaszokra, ezért a pest-budai szigetek között jelentős hordalék-lerakódást és mederelfajulást jelzett előre. 

"Minekutánna a' Duna felvétele Posontól Pétervárig tökéletesen elvégeztetett (noha az óhajtandó minél elébbi keresztmetszés, és vízszintmérések még hátra vannak) ennél fogva a' Duna egész lefolyása 's annak minden körülményei ismeretesek, a' Duna regulátiójának fő principiumát könnyű meghatározni, melly a' felsőbb részekre nézve szükségesképen a' concentratio, a' víz erejének össze szedése, hogy a' felülről jövő kavicsot tovább hordani, a' maga ágyát ön ereje által szüntelen tisztán tartani, tehetős legyen. Ezen princípiumtól, melly szerint, jól meg kell jegyezni a' felső regulázás már el is kezdetett, mind addig, míg a' szerző ok meg nem szűnik, elállani nem lehet, ennek értelmében pedig, mivel a' lehordott kavics a' regulázás folytában kétség kivül elébb utóbb ide érkezik , Buda Pest között is összeszedés (concentratio) által való regulázást, az az, a' külön ágaknak egy ágyba és olly szélességbe leendő összeszorítását kell javaslani, melly által a' Dunának lehető legnagyobb ereje eszközöltessék. Mi okból tehát, a' két város között, mind azért, mivel ezen részt rendes partok formálása végett szükségesképen kerítésekkel kell a' víztől elválasztani, mellynek hossza a több vagy kevesebb szélesség által nem igen változik, mind azért mivel a' szent Gellérti szorulatnál vett mértékekből a' víz munkálatjára igen meghatározó következéseket lehet húzni; mind végre azért, hogy ezen szélesség alatt a' szent Gellérti legtartósabb víz-álláskor lenni szokott keresztmetszés a' Margit sziget alatti kis szigettel igen alkalmasan összeköttethetik: a' Duna szélesség mértekinek 150 öl, az az épen a' szent Gellérthegyi szorulat közép legtartósabb vízzel találtató mértéke, alább és felébb pedig a' Ráczkevi 's szent Endrei szigeteknél, hol az épen 150 ölre való szorítás felesleges és sokba kerülő szándék volna, a' sziget egyik ága ajánltatott, magára hagyatván a' már így összeszedett, megerősült Dunára, hogy ágyát továbbra ön ereje által elkészítse." 

Az elfajult meder "megregulázása" érdekében azt javasolta, hogy szűkítsék le a Duna medrét, és ne csak a pesti szakaszon, hanem Nagymarostól egészen a Csepel-sziget déli csúcsáig. A Szentendrei-sziget sorsával kapcsolatban bizonytalan, vagy a Váci-, vagy a Szentendrei-ágat tartaná meg, de a kettőt együtt semmiképpen. A főváros mai területén nem maradt volna egyetlen sziget sem, és ebbe beleértendő a Csepel-sziget is. Halálra ítélte tehát a Palotai-, Óbudai-, Hajógyári-, Fürdő-, Margit-, Festő-szigetet, valamint a Népszigetet is. Mivel Győri munkája elsősorban a leendő híd közvetlen környékére koncentrál, a tanulmányhoz mellékelt térképen csak a Festő-sziget déli csúcsa szerepel.

A Duna csatornázott medrében vezették volna le az egész vízhozamot, mégpedig a Gellért-hegy alatti mederszélesség kivetítésével az egész szakaszra, azaz a Duna szélessége mindenhol egységesen ezt a 300 méter körüli értéket venné fel. Elgondolása szerint azért is a pesti oldalról kell szűkíteni a medret, mert domború partként amúgy is feltöltődik, miközben a budai homorú partélt az erózió rombolja.

Mi történt volna a leszűkített Duna-mederrel? Győri terve szerint a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomtól (Erzsébet híd környéke) és a Festő-sziget alsó csúcsától kiindulva két sor cölöpöt vertek volna le a mederben 150 ölnyire a budai parttól. A két cölöpsor valahol a Parlamentnél találkozott volna. A cölöpök közét kővel, agyaggal, kaviccsal töltötték volna ki, feladata az lett volna, hogy a budai-ágba szorítsa a vízhozamot a Margit-sziget mellett. A megnövekedett vízhozam kimélyítette volna a budai oldalon lévő medret, miközben a pesti oldalon megindult volna a hordalék lerakódása és a mederfeltöltődés. Győri terve ezen a ponton kapcsolódik a pest-budai állandó híd pénzügyi fedezetéhez. Mivel a pesti oldalon a feliszapolódás még így is lassan ment volna végbe, erre a folyamatra rásegített volna a két város kommunális hulladéka, amit a cölöpsor mentén feltöltésre lehet használni. Az így kialakított új pesti városnegyed körülbelül 100 ezer négyszögöl telket eredményezett volna a kialakított parkokon, utcákon, korzón és színháznak kiszemelt helyen felül. Átlagosan 40 pengő forint bevétellel számolt négyszögölenként, ennek eladásából lehetett volna finanszírozni a hídépítést. A Szentendrei-sziget és Pest közötti szigetek elrekesztését ugyancsak a létrejövő, elsősorban mezőgazdasági földterületek eladásával kívánta finanszírozni, de erre vonatkozó számításokat nem végzett.

Győri Sándor maga is tisztában volt a tervének gyenge pontjaival. 1, a mederszűkítés szükségszerűen együtt járt volna a vízállás megemelkedésével. Számítása szerint ez nem lett volna jelentős, és a meder bevágódása ellensúlyozni tudja majd. 2, a megnövekedett vízsebesség és sodrás erőteljesen pusztította volna a budai oldalt. Érdekes módon nem abban látta az oldalazó erózió megoldását, hogy kövezéssel meg kell erősíteni a partot, hanem rendszeres földvisszatöltéssel kellene orvosolni ezt a problémát.

Győri Sándor terve a pest-budai állandó hídra (1832)

Kritikát másoktól is kapott, de ezek már általánosabb kérdéseket feszegettek. Gróf Andrássy György és Gróf Széchenyi Istvánnak a' budapesti Hid-egyesülethez irányzott jelentésében azt kifogásolták, hogy a Dunától nyert óriási területet el lehet-e adni adott időn belül, illetve valós-e az a négyszögöl ár az akkori kereslet fényében. Azaz megkérdőjeleződött a híd-terv anyagi háttere. Továbbá azt sem tartották elfogadhatónak, hogy meg kelljen várni azt, hogy a Pozsony táján járó Duna-szabályozás elérjen Pest-Budáig. Ez ugyanis megkérdőjelezte a beruházás belátható időn belül történő megvalósulását: "...mert javaslata procrastinatióra vezet, a' mi — mondjuk ki egyenesen —- hazánk legkártékonyabb rossza." Ráadásul ezt felesleges is lenne megvárni, hiszen a világ számtalan hídját lehet felhozni arra, hogy szabályozatlan szakaszon is lehetséges állandó kőhidat építeni. 

Győri Sándor terve mindezen kritika ellenére is fontos vízépítés-történeti munka. Amit a meder elfajulásának kockázatairól írt mintegy előre vetítette az 1838-as jeges árvíz pusztítását. A Duna szűkítése a későbbi szabályozás során ugyancsak megvalósult. A Margit-sziget mellett mind a pesti, mind a budai partot beljebb vitték a Duna rovására, ráadásul a Margit-szigetet is felhizlalták a nyugati oldalon a Festő-sziget hozzákapcsolásával. Tehát a későbbi munkálatok bebizonyították, hogy meg lehetett egyszerre oldani, hogy a meder is szűküljön és a Margit-sziget is megmaradjon. 

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• Győri Sándor: A Buda s Pest közt építendő álló hídról 1832. 
• Gróf Andrássy György és Gróf Széchenyi Istvánnak a' budapesti Hid-egyesülethez irányzott jelentése.