Löszfalomlás a Duna szabályozás következtében 2011 Kulcs

Nem telik el év anélkül, hogy ne kapnánk riasztó híreket a Mezőföld keleti partján zajló sorozatos löszfal csuszamlásokról. A 2010-es év csapadékos időjárása következtében Dunaszekcsőn (jún. 16.), Dunaújvárosban (okt. 15), és Kulcson (okt. 22.) csúszott meg a Duna fölé magasodó löszfal. Idén január 18-án újra Kulcson. Az Index oldaláról kölcsönzött videóban elhangzik az az állítás, miszerint a löszfal omlásában szerepet játszhat a Duna szabályozása. Ez a mondat felkeltette az érdeklődésemet és utánanéztem hogyan helyezkednek el a szabályozási műtárgyak Kulcs környékén. 
 

 
Az alap a 2005. évi légifotó sorozat 45_121 EOV szelvényének északkeleti része.

A Duna sodorvonalát a képen haladó két hajó alapján lehet meghatározni, ugyancsak segítség a szabályozási műtárgyak elhelyezkedése. A sodorvonal (kékkel) jól láthatóan a Duna jobb partjának közelében fut, míg a szemközti oldal erősen feltöltődött ártér (a mentett ártér határát a fekete szaggatott vonallal jelzett árvízvédelmi töltés jelöli). Kulccsal szemközt a zölddel jelölt feltöltést egy sarkantyú okozza (feketével). A sarkantyú építésének célja a sodorvonal megváltoztatása, a meder szűkítése. Gyakran használják gázlós szakaszok felszámolására. Ez a folyóra nagyjából merőleges kőszórás hozzákényszeríti a víztömeget a szemközti oldalhoz. A sarkantyús oldalon csökken a vízáramlás, a kiülepedő üledéken hamar növényzet telepedik meg, ami tovább erősíti a feltöltődést. Ezalatt a szűkebb keresztmetszeten átfolyó víztömeg ránehezedik a szemközti partoldalra. Ugyanakkor medermélyülés is jelentkezik, ami a hajózás szempontjából egyértelműen előnyös. 

A lösz 0,02-0,05 mm-es szemcsékből áll, melyet a szél fújt ki a jégkorszak folyómedreiből. Üledékes kőzet, magyar neve a "sárga föld". Lerakódása szélárnyékos területeken történt periodikusan, így rétegei közé enyhébb időszakok eltemetett talajai kerülhettek. Paksnál a vastagsága eléri a 60 métert. A löszfal önmagában állékony, azonban erőhatás (akár taposás) hatására szerkezete szétesik, ezért a szél, víz könnyedén elhordhatja. Így alakulnak ki például a löszmélyutak. Szilárdságát a benne található 10-30% mésznek köszönheti.
 

 Löszmélyút Mogyorósbánya mellett friss szakadással.

A kulcsi löszfal omlást okozhatja a medermélyülés (a magas part elveszíti állékonyságát), a csapadékos időszak (a lösz feküjében elhelyezkedő átnedvesedett, kitűnő csúszópályaként viselkedő pannon vörösagyag).
 

Egy löszcsuszamlás keresztmetszete (bolcske.hu)

Megoldást jelenthet a település számára a szemközti sarkantyú elbontása, melynek anyagával meg lehetne erősíteni részben a szemközti partot. Ez csak ideig-óráig jelenthet megoldást. Amióta a Felső-Pleisztocénban a táblásan kiemelkedett Mezőföld keleti peremén megjelent a Duna a löszfalomlás mondhatni mindennapos jelenség. A Duna oldalazó eróziója következtében alámosott magas partok omlása napjainkban is zajlik.  Történelmi léptékben ennek mértékét jól jelzi Dunaszekcső római tábora, melynek felét az elmúlt 1600 évben már elmosta a folyam. A témáról nálam sokkal szakavatottabbak cikkeit is olvashatjuk: Dávid Lóránt: Bölcske természeti földrajzát ajánlanám elsősorban a téma iránt érdeklődőknek, melyet az interneten is olvashatunk itt.

További cikkek Kulcsról itt és tudományosabban itt

Én elsősorban azt tudnám ajánlani, hogy soha ne építkezzünk se löszfal tetejére, se az alá. Sőt ne is parcellázzunk ilyen területeket. A már beépített löszfalak megtámasztása forintmilliárdokat emészt föl, végig a Duna mentén.

Linkajánló: Vízügyi Adatbank

Vízügyi Adatbank

Ma a doktori beszámolón bosszankodtam egy sort, hogy ezt az oldalt miért nem találtam már meg mondjuk 5 évvel ezelőtt. Kár ezen rágódni már, végül is itt minden megvan, ami egy hidrológusnak a boldogságához szükségeltetik.

Urbanista blog

Nekik pedig köszönetet szeretnék mondani a dícsérő szavaikért. Remélem rászolgálok ezentúl is!

A Hömpölygő Dunának állíttatta...

 

...Tiberius Haterius Callinicus - olvasom a kissé elmosódott feliratot az aquincumi múzeum kőtárának egyik szárnyában álló oltáron. Először Révay József könyvében (Séták a római Magyarországon, 1965) olvastam arról, hogy az ókori ember a Dunát istenként tisztelte. Nemcsak oltárt állított neki, hanem nevét is felvette, büszkén használta. Ismeretes Danuvius, Diassumarus fia egy Duna-menti sztéléről, és Caius Retonius Danuvius sírfelirata, aki nem volt más, mint a császárkultusz főpapja Aquincumban (Révay 82. p.)

     A Duna, mint istenség már az ókori görögöknél megjelent. Az Isztrosz (Ιστριη) név, mely thrák közvetítéssel honosodott meg a görögöknél "gyors", "erős" jelentéssel bírt. Az északi területek és Szkítia folyó-isteneként tisztelték, a mitológia szerint szülei Ókeánosz és Tethys istenségek voltak. Testvérei a Nílus, Eridannus (Pó), és Alpheus (Alfíos, Peloponnészosz). 

      Az Isztroszt általában a Duna Vaskaputól a fekete-tengerig tartó szakaszának neveként szerepel. Azonban nem összetévesztendő a róla elnevezett Istros várossal, mely a deltától délre elhelyezkedő görög kolóniának a neve, melyet a Kr. e. VII. században Milétoszi telepesek alapítottak. Az Istros elnevezést a wikipédián összefüggésbe hozzák az Isar (Bajorország), Isére (Franciaország), Isarco (Olaszo.), sőt a Bistrica folyónevekkel. Hogy ebben mennyi a valóság, jómagam nem foglalnék állást, tény viszont, hogy már maguk a  jelenkori görögök sem az "Istros" elnevezést használják.

     A Danubius név eredetéről ugyancsak megoszlik a kutatók véleménye. Vannak, akik a thrák Donaris szóból származtatják, mások a kelta, vagy iráni Dānuvius mellett teszik le a garast. Utóbbi elképzelés szerint a szó töve a dā ige, amely folyni, sodródni jelentéssel bír. Ezért valószínű, hogy ugyanez a szó jelenik meg a Don, Donyec, Dnyeper, Dnyeszter folyók neveiben. Tény, hogy a Pannoniát elfoglaló római seregek már egy meglévő elnevezést vettek át a folyó mentén élő részben kelta, részben dák etnikumtól. A rómaiak révén pedig a  "hömpölygő" Danubius név vált a világon elterjedté.

 
A Fürdő-sziget elkotrásakor, 1873-ban került napvilágra a második Dunának szentelt római oltárkő. Magassága egy, szélessége fél méter. Nem tudni, hogy a pesti, vagy a budai oldalról kerülhetett a Duna medrébe. Felirata: Danuvio Sacrum (V)etulenus (A)proni(anus) (L)eg, legionus, azaz "A Dunának fogadalmi ajándékul Vetulenus Apronianus légióparancsnok.

A kerepesi révről és annak helyéről

„...tributum fori Geysa et tributum portus Pest et Kerepes, navium etiam cum vino sive cum salibus ascendentium sive cum aliis venalibus descendentium eidem ecclesie"

Kerepes 10000 lélekszámú község Pest megyében, Budapesttől keletre, a Dunától mintegy 14 kilométerre található. Első írásos említése 1148-ból származik, amikor is a budai egyház fráterei adományul nyerték II. Gézától a "pesti és a kerepesi rév vámját, a hajókét is, akár borral és sóval felfelé, akár más áruval lefelé haladnak is." A település neve a kerep szóból származik, mely lapos fenekű ladikot, csónakot jelent régi magyar nyelven. "Feltehetően kis hajókat, csónakokat készítők éltek itt, akik a vízi járműveket az akkor még bővizű Szilas patakon úsztatták a Dunára." -írja Kerepes település honlapja.

Az ember először a Kerepesi réven gondolkodik el komolyabban, hol is lehetett a Gödöllői-dombság tövében akkora víz, ahol a hajókat a szállított áru után vámolni lehetett. Ránézve a térképre egyszerű a válasz: sehol. Semmi esetre sem a "bővizű" Szilas-patakon. A kérdés komolyságát érzékelték az ős-Buda várának kutatói is, akik inkább a "jenői révre" vitték át a nevet, visszautalva a "kerep" szó eredeti jelentésére. (Jenő, középkori település Angyalföld területén állt, valószínűleg a Vácra vezető út mentén, a Margit-szigettel átellenben). A jenői rév volt a harmadik jelentős átkelőhely a mai Budapest területén a megyeri és a pesti rév között.

 

1. kép Pest városa 1764-ben (forrás: budapestcity.uw.hu)

 
A minap, miközben a Széchenyi könyvtárban a kirendelt könyveimre vártam, levettem a polcról Rómer Flóris: A régi Pest című, 1873-ban kiadott könyvét. A régi "Fossa Magna", avagy Rákos-árok kérdésében fordultam a nagytudományú bencés tanárhoz. Amit találtam, az igazolta az előzetes várakozásaimat (20-21 p.):

"...Pestet, ámbár már sz. István király idejében valószínűleg városi kiváltságokkal birt, mint ez az egyik 1496-diki országbírói itéletből kitünik, (...) mégis a XI-dik században többször csak mint révet találjuk említve, mint például sz. Gellért életében. – 1148-ban portus Pest a kerepesi révvel együtt említtetik egy okmányban, melynek soraival Géza király a sz. László király által a budai templomnak adott javadalmakat megerősíti. – Ezen XI-dik századbeli ajándék az élénk kereskedés előmozdítására látszik irányozva lenni, melyet akkor borral, sóval és más élelmi czikkekkel a Dunán át, és ugyanazon fel és lefelé üztek. (...)

Az é helyen előforduló kerepesi rév alatt nem érthetünk mást, mint az átkelést azon külső nagy vizárkon, mely Pestet körülfogá – magnum fossatum, quod circuit villam Pestiensem (...) – és mely még a XVIII. századbeli térképeken mint a Dunának egyik tekintélyes csatornája látható levén, a Rákos árkában a váczi töltéstől kezdve egészen a molnár-tóig huzódott. (l. Palugyai. Magyarország történeti, földirási s állami legujabb leirása. Buda-Pest sz. kir. város leirása I. 337.) Igy tehát különböztetésül az öreg-dunai révtől, melynek kiszálló helye a pesti oldalon, a mai Duna-utczának irányában volt, kerepesinek neveztetett az, mely a mai kerepesi utczának, a Rókuson túli árokrészén átvezetett, a melyet nemcsak az 1752-diki határjárási rajzon, hanem még az 1830-diki Blaschnek-féle térképen is találjuk, sőt nyilt csatorna gyanánt áthidalva egy 1854-iki alapterven is látjuk, melyen Rákos-árkának neveztetik. Ezen árkot a mai akácz és bodza-utczának a kerepesi utczába való átmenetelénél kell gondolnunk."

Tehát a Kerepesi-rév valahol ott állott, ahol a Kerepesre vezető út keresztezte a Nagy-, vagy más néven Rákos-árkot. A mai Blaha Lujza tér környékén. Így már érthető, hogy a király miért adományozta a két révet együtt. Hiszen ha csak az egyik Duna-mederben vámolnak a fráterek, akkor a másik ágban Pestet az eszes kalmárok kicselezhetik őket. Eszerint a "Fossa Magna" 1148-ban olyan méretű Duna-meder volt, melyben hajón árut szállíthattak. Érthető az is, miért nevezték "kerepesinek", egyszerűen azért, mert ott állt a Kerepesre vezető út mentén. Azért, amiért a "Kerepesi" temető is Budapesten található.

Vácréve középkori telepe sem Vácott volt, hanem azzal átellenben, a mai Pokol-csárda környékén. Bogdánréve elpusztult falva pedig ugyancsak a Szentendrei (akkor még Rosd)-szigeten, Dunabogdánnyal szemben. Nyilván tartozott hozzá kisebb telep, ahol a vámszedők és révészek házai álltak. Érdekes elképzelni ezt a folyóparti házcsoportot, ahogy keresztülballagunk a forgalmas Blaha Lujza téren.

Fürdősziget Pest és Buda között

 

Nem célom ide tudományos cikkeket bemásolni szó szerint, de ez az egy most annyira megtetszett, hogy kivételt teszek. Ráadásul témánkhoz is tartozik. 1857-ben ilyen stílusban és helyesírásban íródtak a magyar tudományos élet közleményei.
 

Szabó József első titkártól.

Több izben hallottam s olvastam az ugynevezett Fürdőszigetről (Badinsel), sőt Budapest térképein felrajzolva is van; de egyszersmind tapasztaltam, hogy természettudományi szempontból közelebbről senki sem méltatta.
Fekszik a folyam főágának csaknem közepén a Margitsziget felett, ettől kissé jobbra, szemközt a pesti part azon részével, hol a Rákospatak a Dunába ömlik; nyugatról általellenben az ó-budai nagy sziget van. Hossztengelye meglehetősen Budapest délvonalába esik.
A fürdősziget valódi tünemény; csak akkor látni ha a Duna állása csekély: körülbelül 5 láb képezi a lét és nemlét határát, ha a viz 5 láb alá száll, kimerűl s annál nagyobb, mennél jobban megközeliti a Duna vize a 0 fokot; 5 láb fölött viz boritja s legfölebb a bőven emelkedő vizpára, vagy ha különben a folyamot jég boritja, itt a jégnek hiánya mutatja a helyet, melyen Dunánknak e nevezetessége fekszik.
Homok s kavics képezte felületén számos meleg forrás van, melyek körül meglepő számmal tengenek növények s állatok. *
Én itt három kirándulásnak eredményét adandom elő, melyek küzul az elsőt 1854-ben magam tettem; a másodikat 1856-ben Dr. Kerner tanártársammal; a harmadikat 1857-ben ő maga. Mind a három izben különböző volt a vizállás, különböző a sziget nagysága és a források hőfoka, miként a következő kimutatásból kitünik.
A sziget nagyságát különösen a két első rándulás alkalmával mértem meg lépéssel, ötöt két ölre számítva.

1854. Sept. 28. A sziget hossza 400 (=160 öl) - ; szélessége 65 lépés (=26 öl). A dunavizállás 4' 6'' 9'''.

1856. November 16. A hossza 700 (=284 öl) - ; szélessége 146 lépés (=57 öl). A dunavizállás 4' 1'' 9'''. **

Másod izben tehát csaknem kétszer oly hosszu, és több mint kétszer oly széles volt a föld területe, noha a viz csak öt hüvelykkel állott alantabb.



A sziget derekán a nyugati oldalon vagy 500 négyszeg ölnyi területen találni 50-60 kisebb nagyobb forrást egyesen, vagy csoportosan ugy, hogy hárman négyen egy közös medenczét alkotnak. Lefolyása a Dunába minden forrásnak a nyugati parton van. Ezen kivül találtunk meleg vizet mindenütt, a hol egy két lábnyira leástunk.
E források mind melegek, de a hőfok különböző. Fölöttök a viz a legnagyobb hidegben sem fagy be, s ilyenkor itt vad kacsák nagy mennyiségben tartózkodnak.
Első kirándulásom alkalmával sem elegendő időm sem eléggé pontos szereim nem voltak, azért csak a legdusabb források hőfokát vizsgáltam; ellenben Dr. Kerner a két utóbbi kirándulás alkalmával a méréseket Kapellerféle u. n. forrás-hőmérővel, mely 1/10 fokra van beosztva, vitte véghez.



1854. Sept. 28-kán legmagasabb volt a vizállás;

1856. Nov. 16-kán csekélyebb.

1857. Márt. 7-kén még csekélyebb = 3' 10" 0'''. **

Innen látni, hogy a források hőfoka annál magasabb mennél csekélyebb a viz állása; s ez azon magyarázatra vezet, hogy az közvetlenül a Duna vize uralma alatt áll: ha ez magas, akkor a porond rétegen sok hideg viz szivárog oda, s a források hőfoka leszáll; ellenben mentől csekélyebb annál kevesebb fér a hideg vizből a forrásokhoz, s ezek annál magasabb hőfokot mutatnak. A légnek és a dunaviznek hőfoka közvetve semmi vagy csak elenyésző befolyást gyakorol a forrásokra. Igy 1854 Sept. 28-kén kellemes őszi nap volt, de magas vizállás, s e miatt legcsekélyebb hőfok mutatkozott a forrásoknál; ellenben 1856 Nov. 16-kán a lég + 5 C, a dunaviz + 4 C, ugy szintén 1857 Mártius 7-kén a léghőfoka +4 C, a Dunáé +3 C, de a vizállás sokkal csekélyebb s megfelelőleg a források hőfoka magasabb volt.
E meleg források vize tiszta, szintelen. A +41 C hőfokuak *** mind gyengén hydrothionizűek, de kellemesen itatják magokat; mig a hidegebbek hydrothiont nem árulnak el, kellemetlen izűek s gyengén savanyuk. Némely forrás tisztán folyt le a Dunába, mig néhány közülük vasokkert rak le utjában. A vizzel együtt lég is bugyborékol fel, melyből, a mennyit ott létünk ideje alatt lehetett, egy jól záró üregben felfogtam, azt honn megvizsgálandó. ****
E légnemnek sem szine, sem szaga, sem ize. Egy üvegcsőbe zárva s káli vagy mészoldatba állítva, terjéből keveset veszt. Égő faszál benne azonnal tökéletesen kialszik. Tehát nem közönséges levegő. Azon neme a kisérletnek, melyet a hydrogennél szokás tenni, hogy t. i. két egyenlő hengert, melyek közül az egyik hydrogennel, a másik levegővel van megtöltve, egymásra állitunk, itt azt mutatta: hogy a felső henger, melyben a forrásviz légneme volt, miután egy más közönséges levegővel tölt hengerre tettem volt is, változatlan maradt, mert benne az égő faszál most is elaludt. A forrásvizből felfogott gáz tömöttsége e szerint nem nagyobb, mint a közönséges levegőé. Az tehát nitrogen; keverve oly csekély szénsavval, hogy tömöttsége nem mulja felül a közönséges levegőét. Hogy e mellett tartalmaz-e oxygent csekély mennyiségben, az anyag elégtelensége miatt nem vizsgáltam.
A sziget felső rétege homok, kevés sziklahömpölyökkel. Ezek közt kopott de belül még ép trachyteket, quarczot, gránitot, csillámpalát és euritet ismertem meg. Ez utóbbi hófehér, s a felületén kyanit van kiválva, melynek az anyakővel egyaránt elkopott krystályai szép kék pettyeket képeznek rajta. E felső réteg mozgó, azt a vizár hol megtölti hol elhordja, azért képzelhető, hogy annak a vastagsága különböző, és hogy ennek következtében a sziget felülete is, többé kevésbé nagyobb lehet ugyanazon vízállás mellett egy izben mint más izben.
Vagy két lábnyira leásva, trachytkavicsot találtam, melyben a trachyt mállott állapotban van oly formán, mint azon rétegben, mely Pest rónáját borítja. Leebb ásni az előtóduló viz miatt nem lehetett.
E réteg alatt hydrographiai és geológiai szempontból tömött agyagot kell föltenni, ugyanazt mely a szemközt fekvő pesti parton egy kis helyen a legfelső réteget képezi, s tovább környöskörül a trachytos kavics alá merül.
A fürdőszigeti meleg források hydrogeologiai viszonyait illetőleg, a vidék általános földtani szerkezetére támaszkodva, azon meggyőződésben vagyok: hogy azok egyik ágát képezik a Józsefhegy alatt felnyuló főnyilásnak, mely a tömöttanyag által a hideg dunaviz behatása ellen óva egész idáig jő, s itt a vékonyodó agyagrétegen magát felüti.
Könnyebben felfoghatók e viszonyok a következő keresztmetszet segítségével:


 
A források medenczéjében többnyire mindenütt látni algákat (moszatokat), melyekből társam dr. Kerner egy üvegbe szedett, azt Bécsbe Heufler urnak, ki, miként tudva van, e tárgyakat különösen tanulmányozza, felküldendő.***** Más nap dr. Kerner megmutatja az eltett növényt s meglepetve láttuk, hogy a vizet erősen megfestette. Leöntvén az oldatot s uj vizet öntvén reá szintoly erős szinű maradt, gyengülést csak többszöri ismétlés után lehetett észrevenni; tehát az állás alatt az algából festék vált ki nagy mennyiségben.
A festék oldata az áteső világosságban violaszínű, a reá esőben barnaveres.
Hamarjában nehány vegykisérletet tettünk vele, melynek eredménye ez: savak a szint nem változtatják, tehát nem lakmusz; alkálik felolvasztják halványzöld szinnel. Ebből következtetni, hogy vegytermészetre nézve e festanyag sav, s annak kiválasztása nagyban különösen a sósav HCl látszik hivatva lenni.
Heufler utólagos közlése szerint e festékbocsájtó moszat legvalószínűbben Oscillaria nigra.
Kerner a górcső alatt azon észleletet tette, hogy e moszat szálai igen élénken mozognak, s hogy azoknak bizonyos szemcsés tartalma az, mely a levágott növényben rövid idő alatt festanyaggá esz, s mint ilyen a körötte levő vizben felolvad.
Ezen moszatot Kerner inkább a sziget nyugoti oldalán fekvő forrásokban találta uralkodni, hol az egy festékzöld bőrt képez, melyen a vizzel felbuggyanó légrészek gyakran hólyagot fújnak. Ellenben a sziget derekán egy más világoszöld moszat a tulnyomó, melyet Heufler Spyrogyra jugalis-nak Ktjg. határozott meg.
Kerner szerint a források lefolyási csatornájában még a következő növények díszlenek: Veronica angallis, Agrostis stolorifera és Chara papillata Wallr.
Az állatország sincs képviselők nélkül; vannak de nem nagy számmal, infusiorák; ellenben a kagylórákok ****** gyakoriak. A spyrogyra jugalis szálain különösen lehet a harangállatocskák csoportjait venni észre.
Tekintve, hogy e szigetet sokszor viz borítja, azt lehetne gondolni, hogy a rajta tengő növényzet léte tünékeny. Nem kevéssé volt dr. Kerner meglepetve, a mint az idei kirándulása alkalmával tapasztalta: hogy azon növények, melyeket taval ősszel látott ott, most tavaszkor is ugyanazokon a helyeken hajtottak ki.
Észrevette ugyanekkor, hogy mig a főforrások helyzete változatlan maradt, volt egy-kettő, mely magának jobban kelet felé készitett kifolyást.
Végül szabadjon archaelogiai tekintetben felhozni, hogy Fegyveres budai folyamkerületi mérnök ur bizonysága szerint három évvel ezelőtt e szigeten a molnárok egy márványlépcsőt ástak ki, sőt Linzbauer tagtársunk is emliti ismert jeles munkájában, ******* hogy biztos adatok szerint mondhatja, hogy nehány év előtt a fürdőszigeten még falazatnak voltak nyomai, de azokat a téli jég lassanként elsöpörte. Az ő véleménye szerint e zátony egykor az ugynevezett "Pesti sziget" része volt, s fürdők valószinüleg voltak rajta.


*) Mondják hogy a jelen század első tizedében még fűz és nyárfák voltak rajta, de az 1811. és 1813-ki magas viz azokat végkép kipusztitotta. - Sz.
**) A budai cs. kir. épitészeti hivatal jegyzése szerint. - Szabó
***) Az 1856. nov 16-ki mérés szerint. - Sz.
****) Töltsérem nem lévén, fáradságos volt e felfogás és nem adott ki, mert a gáz egy-egy helyen csak csekély mennyiségben s időről idöre megszakadva jő fel. Töltsérrel ellátott üvegeket minden ily forrás fölé állítva lehetne egy óra alatt tán 1 liter gázt is gyüjteni. - Sz.
*****) Heufler urnak 1850-ben Gerenday tanár s tagtársunk is küldött a császárfürdő melletti malomtó fenekén levő kövekről meghatározás végett egy moszatot fel, melyben Heufler egy uj fajra ismert, s Anhaltia flabellum-nak L.v. Heufler nevezte (Verhandunglen des zoologisch-botanischen Vereins in Wien. 1852.)
******) Ezeket Chyzer Kornél tagtársunk lesz szives meghatározni. A már egy izben átadott példányok, nem lévén tökéletesen kifejlődve, nem voltak elégségesek a faj meghatározására; de azon tényt lehetetlen meg nem említenem, hogy ezen állatocskák, melyek +40 körül álló meleg vizben élnek, a közönséges hőmérsékre lehűlt vizben csaknem két hétig éltek. - Szabó
*******) Die warmen Heilquellen der Haupstadt Ofen, von dr. Linzbauer 1837. 152. lapon.

Vízi élővilág a gödi mellékágban

írta: Szekeres József

A Gödi-sziget mellékága gazdag vízi puhatestű faunával rendelkezik, amelyek között védett fajokat is találunk. A vízicsigák közül ilyen például a folyamcsigák két faja (Fagotia acicularis és F. esperi), a hazai Duna-szakasz mentén visszaszorulóban lévő rajzos bödöncsiga (Theodoxus danubialis), és a kúpos kerekszájú csiga (Valvata naticina). A borsókagylók számos faja előfordul itt a gömbkagylókkal együtt. A sziget északi részén a főág felőli oldalon megtalálható a tompa folyamkagyló (Unio crassus), amely egyben Natura 2000-es jelölőfaja is a Duna és árterének.

Életciklusuk lárva állapotát a vízben élő kérészek közül figyelemre méltó a védett dunavirág (Polymitarcys virgo) jelenléte (lásd 1. kép).

Szintén védett folyami szitakötőink közül a feketelábú és a sárga folyami szitakötők (Gomphus vulgatissimus, Stylurus flavipes) egyaránt megtalálták életfeltételeiket a mellékágban. Az említett fajok mellett magasabbrendű rákok (felemáslábú-, hasadtlábú rákok, folyamirák, kecskerák és az Észak-Amerikából behurcolt cifrarák), tegzesek, piócák, árvaszúnyog lárvák, laposférgek, vízi poloskák, gyűrűsférgek népesítik be ezt a vadregényes mellékágat.

Jól látszik, hogy a mellékágban ki tudott alakulni egy diverz közösség, amely az élőhelyek változatossága miatt hosszútávon fennmaradni képes, és megtalálják benne az életfeltételeiket az állóvízi, lassú áramlást kedvelő és a gyorsabb vízmozgást kereső állatok egyaránt.

A Gödi-sziget mellékágában egyaránt megtalálhatóak az áramláskedvelő és állóvizekre jellemző fajok. A vízátfolyás volumene miatt a fajkészletében már magasabb arányban találhatóak a reofil fajok, mint például a fejes domolykó (Leuciscus cephalus), a jászkeszeg (Leuciscus idus) és a paduc (Chondrostoma nasus). A két leggyakoribb faja az állománynak az élőhelyével szemben nem specialista küsz (Alburnus alburnus) és bodorka (Rutilus rutilus). A keresztgát kövezés tipikus fajai a pontokaszpikus eredetű, terjeszkedőben lévő gébfélék. A Natura 2000 terület jelölőfajaként a balin (Aspius aspius) és a védett, életmenetének bizonyos szakaszában csendesebb áramlású vizet igénylő szivárványos ökle (Rhodeus sericeus), továbbá a halványfoltú küllő (Gobio albipinnatus) előfordulását sikerült kimutatni. A Duna őshonos fauna elemei mellett számos idegenhonos faj is megtalálható a mellékágban, mint például az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio), a gébfélék és a kínai razbóra (Pseudorasbora parva). Megtalálható halfajok a mellákágban a teljesség igénye nélkül: szilvaorrú keszeg (Vimba vimba), dévérkeszeg (Abramis brama), sügér (Perca fluviatilis), vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus), csuka (Esox lucius) és a fekete törpeharcsa (Ameiurus melas).

Képek: 

1. kép: Dunavirág, keresz.blogspot.com

2. kép: Fejes Domolykó

Forrás:

• Oertel Nándor, Nosek János, Bódis Erika, Borza Péter, Tóth Bence (2010): Dunai makrogerinctelen-mintavételek tanulságai a Gödi-sziget térségében, Acta biologica Debrecina, Supplementum oecologica hungarica 21:139-152.
• Szalóky Zoltán, György Ágnes Irma (2010): Halbiológiai felmérés a gödi mellékágban (kézirat)
• Szekeres József, Csányi Béla (2010): A Gödi-sziget makrozoobenton faunája (kézirat)

Angyalos vízi sporttérképek

 

A két világháború között megjelent "Angyalos térképek" különleges szépségüknek köszönhetik hírnevüket. Elnevezésüket a magyar címert tartó két angyalról kapták, melyek egyaránt megtalálhatók a vizi sport-, és turistatérképeken. A vizi sporttérképek színe kék, míg a turistatérképek pirosak.

Ebben a bejegyzésben elsősorban a Dunával kapcsolatos térképekről lesz szó. Ennek egy prózai oka van; a nagyapám révén - aki kielboat-jával szelte a két világháború között a Duna habjait - ezek vannak meg. Többségükön még ceruzával jelzett módosítások láthatók, egy-egy mellékág elzárás következtében. Miután beszkenneltem őket, gondoltam szentelek ennek a témának is egy rövid bejegyzést.

A magyar Duna-szakaszt 8 térkép fedi le, úgymint:

5. szám Budapest - Vác, 33 km, 1932, 1936.
6. szám Vác - Esztergom, 38 km, ?
7. szám Esztergom - Győr, 85 km, ?
8. szám Gönyű - Oroszvár - Bécs, 138 km, 1931.
9. szám Mosoni (Győri) Dunaág, 130 km, 1928.
11. szám Soroksári Dunaág, 58,275 km, ?
12. szám Budapest - Paks 84 km, ?
13. szám Paks - Mohács, 80 km, 1932.

Sajnos a legtöbb térképen nem szerepel évszám, ezért a keltezés több esetben bizonytalan, valószínűleg mind az 1930-as évek fordulóján készülhettek a Magyar Királyi Állami Térképészetnél (Budapest II. Retek u. 43.) A térképek koordinátarendszere egyaránt figyelembe veszi a greenwichi 0 pontot és az addig az Osztrák-Magyar Monarchiában használatos Ferro (Hierro, Kanári-szigetek) sziget középpontú rendszerét, amely 1884-ig töltötte be szerepét, mint Európa legnyugatibb pontja. Így a térképeken, minden ettől a ponttól keletre helyezkedett el (2. kép).
 

Mindegyik térkép tartalmaz egy áttekintő részt az ország területéről megjelentetett vizi sporttérképekről,  egy teljes térképet az adott szakaszról és egy részletes (de nem minden részletre kiterjedő) jelmagyarázatot. A térképeken feltüntették az adott szakasz hossz-szelvényét is (3. kép).
 

 
A vizi sporttérképek színezése első ránézésre puritánnak tűnhet. Mindössze 5 színt használnak (lásd 4. kép):

• piros - partmenti csónakházak, kocsmák, jellegzetes pontok és azok feliratai, valamint a haladási irányok
• zöld - erdős területek
• barna - szintvonalak, lejtővonalak
• kék -  vízmélység szerinti árnyalatai
• fekete - feliratok, partvonal, épületek, magassági pontok és minden egyéb.

Szintvonalai a hegységekben 10 méterenként vannak feltüntetve egybefüggő vonallal, minden 50 méter vastagon van szedve. Kisebb reliefű területeken 2,5 méteres segédszintvonalak találhatók szaggatott vonallal. A mederbe rajzolt szintvonalak méterenként váltakoznak. A mellékágak sekélyebb részei világoskékek, a zátonyokat pöttyözéssel jelölik, ezek azok a területek, amelyek alacsony vízálláskor zátonyként jelennek meg. A térképek a középvízi medret jelölik a Dunának, az alacsony ártér külön nincs megjelölve.

Az angyalos vizi sporttérképek tartalmukat tekintve kevés és pontatlan információval szolgálnak a vizitúrázók számára. A II. Világháború után megvalósított Duna-szabályozás teljesen átrajzolta a sodorvonalakat, a mellékágakat és a mélység-adatokat. A berajzolt irányok, melyek mindig a legkönnyebb irányt mutatták a sportolóknak, most lehet, hogy a legörvényesebb szakaszra vezetnek. A jelentősségük egyrészt az egyszerű szépségükben rejlik, másrészt kortörténeti dokumentumok. A Dunának a 80 évvel ezelőtti állapotát rajzolják elénk, amelyből számtalan következtetést és megfigyelést lehet megtenni. A 4. képen Angyalföld még pusztaság, az Árpád-híd még csak álom, a Palotai-sziget egymagában úszik a Duna közepén. Újpest pedig önálló város, nem része Budapestnek. És ez csupán 10 kilométernyi szakasz.

A sorozatban megjelentek további térképek a Tisza egész szakaszáról, a Balatonról, a Velencei-tóról és a Rábáról.

A római helytartó elsüllyedt fürdője: A hajdanvolt Fürdő-sziget

  

Fenn állok az Árpád-híd margitszigeti lehajtójánál. Elképzelem azt a tájat, amit a balra fekvő Óbudai-szigeten  lakó római helytartó láthatott 1700 évvel ezelőtt. A széles, lapos medren túl a barbár területek húzódtak, ameddig a szem ellátott. Itt ért véget a rómaiak által ismert világ, és kezdődött a szarmaták földje. A széles, lapos, szigetekkel tarkított Danubius telente gyakran befagyott, majd tavasszal hatalmas reccsenéssel indult meg az áradat zátonytól zátonyig. A helytartói palota ablakából látszódott a túlparton épített magányos erőd, Transaquincum. Időszakosan hajóhíd vezetett hozzá, melynek félútján kis sziget húzódott. Rajta meleg hévforrások fakadtak, melyek elegendő hőfokú és mennyiségű vizet biztosítottak ahhoz, hogy a rómaiak fürdőt emeljenek rajta. Végül a sorozatos barbár csapások után a rómaiak örökre feladták a dunai határt és a kis fürdő is pusztulásnak indult. A magyarok bejövetelekor még állhattak falai, így a népnyelv átvette a Fürdő-sziget elnevezést.

A sziget 1775-ben szenvedte el az első csapást, mely elindította pusztulását. Ekkor ugyanis Vác városát részben elárasztotta a feltorlódott jég által felduzzasztott Duna. A felszakadó hatalmas jégtömeg letarolta a Fürdő-szigetet, legyalulván róla szinte minden romot, amely addig átvészelte az évszázadokat. Egyetlen fa sem maradt rajta. A Rákos-patak torkolatánál fekvő szigetből zátony lett, s csak az alacsonyabb vízállások idején emelkedett ki a Duna habjaiból.

Buda és Pest vízellátásnak problémái kapcsán az 1850-es években újra a figyelem középpontjába került a Fürdő-sziget. 1854, 1855 és 1857-ben dr. Szabó József geológus tanulmányozta a forrásokat. 1857. márciusában 12 olyan forrást találtak, melyek hőfoka meghaladta a 40 fokot. A legmelegebb közülük 42,2  Celsius fok hőmérsékletű volt. Az itt mintaként begyűjtött és elszállított vízről megemlítették, hogy később elszíneződtek. A régészek ugyancsak érdeklődtek a sziget római emlékei iránt, Szabó József látogatásának évében Zsigmondy Gusztáv mérnök is felkereste a szigetet, és vázlatokat készített az itt található emlékekről, melyeket ő római hídpillér-maradványként azonosított. Összesen négyet talált belőlük. 1861-ben Siklóssy Károly tett ajánlatot, hogy a sziget forrásait felhasználva létesítene vízvezetéket a város szükségleteinek kielégítésére. Ezt a tervet később elvetették.  A Fürdő-sziget sorsát végül - mint sok más társáét - a folyószabályozás pecsételte meg. 1874-ben a Dunagőzhajózási társaság kotrógépei megindultak és a meder közepén fekvő - a hajózást nagyban akadályozó - zátony-szigetet teljes egészében elkotorták. Anyagával valószínűleg a Margitszigetet töltötték föl.

A Vasárnapi Újság 1875 szeptember 19-i 38. számában már múlt időben ír a zátonyról:

"Ez az 1874 óta már nem létező sziget a Margit-szigeten valamivel felül még a múlt években csekély vízálláskor látható volt, mint hosszú, keskeny zátony. Ezen, mintegy 4 lábnyi Dunavizálláskor, 700 lépés hosszú és mintegy 150 széles szigeten nem kevesebb mint 50-60 meleg forrást számoltak meg a zátony  Buda felőli részén. Ma már a szabályozás kotrógépe a Duna fenekével egyenlővé tette e szigetet s a rajta volt források csak a Duna fenekén fognak felbuzogni s talán, mint ezelőtt mindig, meggátolni a Duna befagyását környékükben."  

A Fürdő-sziget sorsáról több - egymástól igencsak eltérő - véleményt is találni az interneten és különféle leírásokban. A Margit-szigettel foglalkozó tudományosnak is mondható honlap szerint a Fürdő-szigetet teljes egészében hozzákapcsolták és beépítették a szabályozott Margit-sziget területébe. Ezt az állítást egyszerű megcáfolni, hiszen a Fürdő-sziget egyértelműen az Árpád-hídtól északra terült el. Olvasni továbbá olyan állításokat is, miszerint a sziget az Árpád-híd építésének esett áldozatul. Véleményem szerint 1940-ben a sziget már régen nem létezett, így valószínűleg a Vasárnapi Újság korabeli beszámolójára kell támaszkodnunk a Fürdő-sziget sorsa kapcsán.    
 

 
A Fürdő-sziget forrásai ma is megvannak valahol az Árpád-híd pesti hídfőjétől közvetlenül északra.  A mai Népfürdő utca vonalában húzódó egykori Duna part napjainkban sokkal beljebb tolódott a feltöltéseknek köszönhetően. A betonozással megerősített part elér egészen a Fürdő-sziget pesti oldaláig. 1948-ban, az egykori pesti mellékág feltöltött területén mélyített fúrásokból forróvizet hoztak fel a mérnökök. Ezek a feltörő hévizek táplálják napjainkban is a Dagály-fürdő medencéit. Így elmondható, hogy a Fürdő-sziget hévforrásait az ember manapság is élvezheti.

1. kép. Légióstábor Aquincumban, a mai Flórián tér helyén.

2. kép. A Fürdő-sziget elhelyezkedése 1857-ben, Zsigmondy Gusztáv vázlata alapján. 1,2 kép forrása: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bolcske/pages/Pannoniai_kutatasok/nemet/009_soproni.htm

Irodalom:

• Halitzky A.: Rövid értekezés egy Hídvárrul... 1820 III. 9-26p.
• Osváth Gyula: Szent Margitsziget hajdan és most. Budapest 1901.
• Szabó József: Fürdősziget Pest és Buda között. A Magyar Természettud. Társulat Évkönyvei 1857 III. köt. 250-256p.

Duna Stratégia

 

Az ember természetes biológiai igénye a napfény, a víz, a mozgás, a levegő. Nem kellett messzire mennie, hogy ezt megkapja. A legnagyobb, legszennyezettebb ipari városunkból, Budapestről is elég volt a Normafáig, vagy a Római-partig menni, hogy mindez rendelkezésre álljon. A Duna két partja végestelen végig természetes üdülőhely volt, ezért egy Dunakeszin, Gödön, Sződligeten, Vácott, Verőcén élő ember hol is talált volna saját szűkebb pátriájánál különb üdülőhelyet? Amit a fürdőhelyekből a folyószabályozás meghagyott, az tönkrement a víz szennyezettsége miatt. Aligha volt csodálatosabb dolog, mint a dunai zátonyon bóklászni. Ma ezt az ember csak természetes undorát elfojtva teheti: mindenütt szemét, szenny. Műanyag flakonok, fóliacafatok, üveg- és gumidarabok, téglák, csempék, cserepek és ki tudja még miféle törmelék halmozódik a mederben, a parton, a zátonyokon.

     A Dunában fürdeni nem ajánlatos. De akkor hol?

     Sorban épültek meg a százmilliókba kerülő mesterséges fürdők. Ha Budapestet nem is tekintjük, Csillaghegyen, Leányfalun, Visegrádon, Esztergomban, Vácott költséget, munkát nem kímélve készültek a betonteknők. És természetesen velük együtt a vizüket biztosító mélyfúrások. Akármilyen gyönyörűen parkosíthatják is ezeket a strandokat, mégsem vehetik fel a versenyt a természetes plázsokkal, lagúnákkal, szigetekkel. De ha felvennék is, befogadóképességük igencsak korlátozott. Mit vállalhat át például Vác 33 méteres medencéje a 25000 méteres egykori Duna-parttól? Pedig az igények egyre növekednek. A lakótelepi lakosok sokkal-sokkal több természeti kompenzációt igényelnek, mint az egykori családi házban élők.

     Megindul hát az áradat oda, ahol e természetes igény kielégítésére vélt vagy valódi lehetőség van: a Balatonhoz, a Velencei-tóhoz, minden elképzelhető és elképzelhetetlen természetes és mesterséges vízhez, még a vízzel elöntött téglagyári gödrökhöz is. Azután ezek sem bírják a rohamot, s a túlterhelt üdülőtelep is menthetetlenül elszennyeződik.

     De ez még nem minden. Az üdülőtelep, az építkezés, a vízellátás, a fák kivágása, s az ezt követő fásítás pénzbe kerül. És pénzbe, sok-sok pénzbe kerülnek az utak is, amelyeken a telkek megközelíthetők, az elektromos vezetékek, berendezések, amelyekkel a világítás, fűtés megoldható. A gépkocsik, amelyekkel a tulajdonosok felkeresik a hétvégi "Paradicsompótlót", a benzin, amely a gépkocsikat hajtja, a korrrózió, amit a kipufogó gázok okoznak; a szervíz- és a benzinkúthálózat, az útinform, a mentők, a közlekedésrendészet...

     Azt mondjuk, hogy a hajóval való fuvarozás a legolcsóbb szállítási mód. Ez bizonyára így van, ha csak azokat a költségeket vesszük figyelembe, amelyek a hajózási vállalatoknál jelentkeznek. Talán még akkor is igaz, ha ezekhez a folyószabályozás költségeit is hozzászámítjuk. De vajon hozzászámolta-e valaki valahol a hajózás költségeihez azokat az összegeket is, amelyek a folyószabályozás következményeiként másodlagosan jelentkeznek? Például az "üdülési népvándorlás" közvetlen és közvetett költségeit? 

-Gánti Tibor: Eltűnő szigetek 1983

2011. január 1-től Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki posztját. A magyar elnökség kiemelt feladatként kezelné az úgynevezett Duna Stratégiát. A tervben egyaránt szerepelnek közlekedésfejlesztési és természetvédelmi tervek. A fő kérdés azonban az, hogy ezek milyen súllyal esnek majd a latba. A hajózási vállalatok legszívesebben három vízlépcsővel tagolt 300 méter széles, a partjain kővel, betonnal borított 3 méteres állandó mélységű Duna szakaszt szeretnének látni Magyarországon, míg a természetvédők - amellett, hogy elfogadják a hajózás igényeit - messze nem egységesek abban, milyen Dunát is szeretnének. A szabályozások előtti állapotot visszaállítani ma már lehetetlen. Nem is baj, hiszen ki szeretné, ha évről évre jégfalak duzzasztanák fel a folyót a zátonyokon, pusztító jeges árvizeket okozva. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ha egy szakaszon szabályozzuk a folyót, akkor a többi szakaszon is kell, mert ott fenn fog állni a mederelfajulás lehetősége. Továbbá mérlegelni kell azt is, hogy akarunk-e vízlépcsőt vagy inkább évről évre a kotrás mellett döntünk. Olyan nem lehetséges, hogy egyiket sem választjuk, mert hát hajózni kell... 

  
Gánti Tibor könyve 1983-ban egy korszak végleges elmúlását tükrözi. A hajózás érdekei miatt már nem lehet többé fürödni a Dunában, nem a szennyezettség, hanem sokkal inkább a sodrás miatt. Ahol sodrás nincs ott iszap van. Azon a pár helyen, ahol még nem mosta el a hajózás keltette, sodrás erősítette hullámzás a homokot, nyaranta hatalmas embertömeg zsúfolódik össze (pl. Gödi-sziget), teljesen élvezhetetlenné téve a Duna-partot. Másik veszélyforrás a gátlástalan parcellázás. Budapest környékén minden talpalattnyi helyet eladtak már a Duna mentén. Üdülőtelepek nőttek egykori szigeteken, partokon, és a telekhatár egészen a vízig ér. Még az ártereken is házak épülnek, aztán persze panaszkodnak a lakók, hogy a tulajdoni lapjukon miért található az "ártér" bejegyzés... A lakók az ártéri erdőket irtják, hogy szép kilátásuk legyen, ugyanakkor a szemetüket is oda hordják, mert azt gondolják ott senki sem látja. Dehogynem.

   
A folyószabályozási munkálatok előkészületei során az önkormányzatoknak nincsen egységes kialakult álláspontja, a politikai szembenállás mellett a gazdasági érdek miatt sem tudnak (akarnak) közösen fellépni a Dunáért. Még akkor sem, ha erre lehetőség lenne, mint például most, amikor felmerül a mellékágak revitalizációjának a lehetősége. Tervek kellenének, de nincsen aki elkészítse őket, nincsenk adatok, ami alapján dönteni lehetne. Szükség lenne kollektív emlékekre, melyet a helybéliek a Dunáról őriznek, amely érdekében akár fel is lépnének. Az intenzív kitelepedés miatt ilyen nincs, és már nem is lehet. Mit őrizzünk meg? Amit ma látunk a Duna parton, bármerre is járunk az országban az mind emberi beavatkozás eredménye. Kiszáradt mellégágak, sarkantyúk, öklömnyi kvarckavicsok, partcsuszamlások, szemét, erdőirtás, felparcellázott Duna-part. Van egyáltalán mód arra, hogy ezen változtassunk, van egyáltalán bármi halvány remény, hogy a hajózási lobbi valamit meghagy a parton élőknek a Dunából?

   A Duna Stratégia kapcsán, Uniós elnökségünk (fél)évében ezen is érdemes lenne elgondolkodni.