A Kacsa-sziget ellaposodó buckái

Történetét tekintve a pócsmegyeri Kacsa-sziget a viszonylag jól feldolgozott dunai szigetek közé tartozik, azonban a szemünk láttára feltöltődő holtág múltjában volt egy elvarratlan szál, még 2012-ben spekuláltunk azon, hogy vajon egy elhagyott BMX pálya buckáit láthatjuk a mederben, esetleg valami más áll a különös felszínformák kialakulása hátterében. 12 és fél év elteltével a buckák már koránt sem olyan markánsak, és a Fentről.hu-ra azóta feltöltött légifotók lehetővé tették az utolsó szál elvarrását, ami egyben arra is magyarázatot ad, miért van még egyáltalán vízborítás a holtágban, kisvíznél.

Nem lehet eleget hangoztatni, hiszen olyan ritkán ismert dolgok ezek, a pócsmegyeri Kacsa-sziget földrajzi név a helyi szájhagyomány alapján Karinthy Ferenctől származik, legalábbis Karinthy Frigyes író fia nevezi így először 1965-ben. A sziget történetével több írásban foglalkoztunk már, többnyire az eltűnés felé vezető út "miértjét" és a "hogyanját" tárgyaltuk, azonban ezeket megelőzően rácsodálkoztunk arra is, milyen érdekes, óriásteknősbékahát-szerű képződmények találhatók a holtág északi, azaz felső részén. Megvan ennek már egy évtizede is, sőt, egy és egy negyed évtizede, egészen pontosan. Ez normál esetben nem nagy idő egy dunai sziget életében a Gönyű-Paks szakaszon, hiszen vannak itt több ezer, illetve tízezer éves szigetek is. Azonban akik régóta olvassák a blogot, tudhatják, hogy már egy ideje nem beszélhetünk a szigetek szempontjából normalitásról, a folyószabályozás és a kavicsbányászat rendkívüli módon befolyásolta a Szentendrei-Duna ág szigetvilágát, többnek az eltűnése is az emberi tevékenységhez kapcsolható. 

Korábbi írásaink a pócsmegyeri Kacsa-szigetről:

• 2011. november. "Piros mint a kármin" - Utolsó pillantás a Kacsa-szigetre 
• 2012. október. A Kacsa-sziget rejtélyes buckái
• 2020. november. Csillagrombolók Karinthyékkal szemben 
• 2020. december. Haldokló Kacsa 

Most is az emberi hatásról lesz főként szó, valahol ott vesszük fel a fonalat, ahol 12 és fél éve elhagytuk, illetve azt a szálat is folytatjuk, amit csak három hónapja kissé északabbra, a Szentpéter-szigeteknél hagytunk el. 

2025. május 3-án, szombaton délelőtt, 141 centiméteres lassan apadó budapesti vízállásnál a Kacsa-sziget holtágának északi része száraz volt. Az északi rész tulajdonképpen két különálló mederszakaszra osztható, az északi csillagrombolótól a part felé vezető, valószínűleg egy ivóvízcsövet rejtő gáttól északra lévő erdőre, illetve a buckás alsó részre, ami azt jelenti, hogy a feltöltődés miatt a szigetet felülről nézve a parttal egybefüggő erdőség borítja, benne egy tószerű medermaradvánnyal. A buckák ma is megvannak, de mintha laposabbnak tűnnének, mint tizenkét és fél évvel ezelőtt. Ennek a legkézenfekvőbb oka valószínűleg az, hogy nem vízből bukkannak ki, mint a legutóbbi látogatáskor, amikor is Budapestnél valamivel magasabb, 172 centiméteres vízállást mértek, hanem szárazon állnak, és csak a legmélyebb gödrökben maradt némi itatónyi víz. 

Hogy jobban megértsük az utóbbi években lezajlott folyamatokat fontos leszögezni, hogy mindkét látogatás hasonló vízrajzi helyzetben történt. Mindkét esetben körülbelül 210-200 centiméteres budapesti vízállásról apadt napokon keresztül le a víz az adott szintekre. 2012-ben még ilyen helyzetben bőségesen volt víz, amiből a teknőchátak kidomborulhattak, most meg alig volt némi víz, a teknőchátak alacsony gerincek mentén egymáshoz kapcsolódtak. Valószínűleg zajlott némi feltöltődés, a mélyedésekbe egyre több hordalék gyűlt föl, kiszorítva a víz helyét, de az alig 30 centiméteres vízálláskülönbség nem indokolna ilyen drasztikus különbséget a két állapot között. 

A halmok így kevésbé látszódnak markánsnak, leginkább a rajtuk azóta felnövő keserűfüvek magasítják meg, bár néhány helyen fás szárú növények is megtelepedtek a buckákon. Közöttük nem a Duna csordogál, hanem az itt élő állatok tapostak ki maguknak egy keskeny csapást. 

A holtág déli részén egy nagyobb, egybefüggő víztest bújik meg az ártéri erdő ölelésében, csakúgy mint legutóbb. Különös belegondolni, hogy tulajdonképpen egy kavicsbányatavat látunk. Tőle délre nőtt fel a legfiatalabb ártéri erdő, lassan elzárva a holtág alsó torkolatát is, de már csak a bányászat felhagyása után. 

Légifotók alapján a mellékág mai arculatát kialakító emberi beavatkozás (ipari és kisipari bányászat) valamikor 1970 és 1990 között ment végbe, két ütemben.

1969. október 15-én egy egységes, bár kiszáradt sóderes medret látunk kisvizes időszakban (Budapest 110 cm) a pócsmegyeri oldalon, ahol a Kacsa-sziget növényzete éppen a csillagrombolót ostromolja dél felől, ahonnan csővezeték halad a parti árvízvédelmi töltés felé. A fehérre száradt mellékágban sehol sem sötétlik gödörben rekedt víz. 

Fehérre száradt meder 1969. október 15. (fentrol.hu)

Következő képen alaposan megváltozott a látvány, 1984. március 28-án (Budapest, 178 cm) a holtág alsó harmadát alaposan kikotorták, két részmedencében látunk vizet, de feljebb, a kőgát felé is mintha lenne egy kisebb gödör az árnyékok alapján. Keréknyomok vezetnek a gödörtől észak felé, a falu irányába, de az ivóvízkútnál a főág mentén is van néhány, elképzelhető, hogy ezen a partszakaszon is zajlott némi maszek kitermelés. A déli, nagyobb gödör mérete alapján arra lehet következtetni, itt (még az is lehet, hogy legális) nagyüzemi kitermelés zajlott, de egy-két éve már leállhattak vele, hiszen az alsó szakaszt egy természetes áramlási csatorna szeli ketté. Azonban ahogy haladunk az időben a jelen felé, úgy fordult illegalitásba a sóderkitermelés. 

A déli bányagödör 1984. március 28. (fentrol.hu)

Valamikor 1990 Környékén, de mindenképpen 1984 után jöttek létre a Kacsa-sziget buckái, a vízzel elárasztott formák alapján egészen biztos, hogy nem természetes úton. 1990. október 16-án (Budapest 160 cm) egy hamisszínes felvételen látjuk a sziget terjeszkedését, miközben a holtágban a lakosság a maga kavicsigényeit elégítette ki meglehetősen ad hoc módon, ahol éppen helyet találtak ástak egy gödröt és pakolták is az értékes építőanyagot az utánfutóra. Mindenesetre ez a látvány egy minden tervszerűséget nélkülöző, maszek kitermelés emlékét őrzi. 1990 után is zajlott ez a munka, néhány újabb gödröt mélyítettek közvetlenül a kőgáttól délre. Aztán három dolog történt, 1) a felnövekvő ártéri erdő lezárta a bejutást a területre, ahol egyre inkább szerves anyagban gazdag iszapos üledék rakódott a sóderra 2) megtiltották a folyó kavicsbányászati célú, ipari kotrását 3) létre jött a Duna Ipoly Nemzeti Park, melynek ugyan a Kacsa-sziget nem része, de több más környékbeli dunai sziget igen. 

A maszek meló 1990. október 16. (fentrol.hu)

Röviden összefoglalva tehát ezt a szálat is sikerült elvarrni, és bár a Kacsa-sziget egy újabb emberi beavatkozás nélkül valószínűleg soha nem lesz újra dunai sziget, a Szentpéteri-szigetekhez hasonlóan a természet itt, Pócsmegyernél is maga vette kézbe a bányászat utáni rekultivációs munkát, amit a maga komótos módján el is fog végezni. 

Haldokló Kacsa

Avagy így kezdődött meg a pócsmegyeri Kacsa-sziget pusztulása az 1980-as években. A sziget történetének második része következik, melyet korabeli fényképekkel illusztrálunk. 

A Kacsa-sziget mellékágában kialakult zátony a pócsmegyeri töltésről fényképezve.
A sziget orrán a vízművek csillagrombolója sejlik fel. 

A mellékág alsó szakasza dél felől, a Szentendrei-Dunáról fényképezve.

Iszapos hordaléklerakódás a mellékágban, az ivóvízkút csővezetékét megerősítő kőszórástól délre.
Háttérben Pócsmegyer református templomának tornya.

A mellékág dél felé tekintve, kisvízi időszakban. Még nem kezdődött meg a növényzet térhódítása

Távolban a Kacsa-sziget. Kilátás a leányfalusi parton felnőtt ártéri erdőből.

Lágyszárú növényzet megtelepedése a mellékágban lerakódott zátonyokon.

Ugyanaz a helyzet kissé tágabb perspektívában

És ismét ugyanaz a nézőpont, magasabb vízállás esetén.

Miután a miértet megtárgyaltuk az előző bejegyzésben, most arról lesz szó, hogy hogyan töltődött fel a pócsmegyeri Kacsa-sziget mellékága. Ehhez segítségül hívjuk a fentrol.hu remek légifotó-gyűjteményét, ahol a leányfalusi Duna-szakaszról szerencsére sok anyag található. Miután térinformatikailag kissé helyretettük a légifotókat, a georeferált képekből kisfilmet lehet készíteni a sziget 1961-2005 közötti történetéről. Azért ez a két dátum a kezdő és végpont, mert 1961-ben a Kacsa sziget még "természetes" állapotában látható, 2005-re pedig gyakorlatilag beérett az összes antropogén beavatkozás hatása; a kavicskotrás, a vízmű csővezetéke a mellékágban. Azaz alig negyven év alatt a Szentendrei-sziget részévé vált az addig "valódi sziget" státuszú földdarab. 

Az alábbi .gif-et érdemes úgy nézni, hogy a kurzort egy adott pontra helyezzük és figyeljük az adott pontban bekövetkező változásokat. Ilyen kitüntetett pont a leányfalusi part a szigettel szemben, a vízműkút és kőszórása, a szigetcsúcsok fejlődése, valamint a mellékág záródása. 

Képek sorrendje:
1961 (ff), 1965 (ff), 1966 (ff), 1968 (ff), 1971 (keretes), 1978 (ff), 1988 (zöld), 1992 (hamisszínes), 2005 (színes)

Két fő tényezőről beszélhetünk a Kacsa-sziget enyészetével kapcsolatban, úgymint:

• A vízmű által a szigetcsúcsra felépített kút, valamint a hozzá tartozó, kőszórással fedett csővezeték (amit építhettek volna mondjuk két méterrel mélyebbre is)
• Az ipari és folyószabályozási célú mederkotrások (ami 1970 óta legkevesebb 4 millió köbméter anyag kitermelésével járt)

Kezdjük az elsővel! 1961-ben már áll a vízművek csillagrombolója a szigetcsúcson, de egy év még kevés volt ahhoz, hogy a meder morfológiáját befolyásolja. A kisvizes képek alapján lehet megfigyelni a mellékágban lezajló változásokat az 1960-as és az 1970-es években. A mélyben bekövetkező változások felszínre kerülése; azaz a mellékág benövényesedése korrelál a folyami, ipari kavicsbányászat rendszerváltozás körüli megszűnésével. 1988 és 1992 között alig négy év alatt egy komplett ártéri erdő nő fel a kőszórás feletti szakaszon. Ezzel párhuzamosan megkezdődik a déli zátonyok beerdősülése is, majd később az ártéri erdő a partok felől, keletről és nyugatról is elkezd a mellékág rovására terjeszkedni. 2005-re mind északról, mind pedig délről bezárul a mellékág; kialakul a kacsa-szigeti holtág. 

Ebben a folyamatban szerepet játszott a második tényező is, hiszen a kavicskotrás egyik hozadéka a meder mélyülése. A Szentendrei-ágra vonatkozóan valószínűleg jó közelítést adhat a Nagymarosnál és Budafoknál mért fél méteres átlagos medermélyülés. Mivel a mellékág mélységét a pócsmegyeri lakosság saját célú sóderkitermelése (lásd alábbi képet) számottevően nem befolyásolta, ez a meder relatív kiemelkedést szenvedett el, azaz egyre kisebb vízállások mellett vonult le benne a víz. Ezt tetézte időnként az álló vízben kiülepedő hordalék. 

Ma már a tűzifa-szükségletüket elégítik ki a helyiek az egykori sóderbányájuk helyén.

A kavicskotrás hatása azonban ezen a szakaszon a leányfalusi parton figyelhető meg teljes "szépségében". Karinthyék nyaralója 1960-ban még közvetlen dunaparti lejárattal rendelkezett a Kacsa-szigettel szemben, azonban 2005-re 65 méter part nőtt a sétány mellett; ennyivel szűkült a Szentendrei-Duna medre. Ha a teljes keresztszelvényt nézzük a szűkülés még drasztikusabb: a Kacsa-szigettel együtt mért 430 méter széles meder 40 évvel később már csak 200 méter széles. Azaz felére csökkent a Szentendrei-Duna szélessége a Pócsmegyerrel szemben lévő Dóra-patak hordalékkúpja alatt kitáguló szakaszon. 

A Kacsa-sziget egykor és most (1961-2005)

Ez a folyamat mindenképpen örömteli az ártéri erdők élővilága szempontjából, hiszen a szentendrei-szigeti part mentén, a hullámtéren közel háromszor olyan széles az erdő, mint 1961-ben. A Duna szempontjából nézve már kevésbé örömteli a helyzet; csökkent a vízfelület, a meder homogenizálódott, az ártéri erdőkben lerakódó hordalék emelheti az árvizek szintjét. És végül, de nem utolsósorban, itt egy dunai sziget tűnt el, gyakorlatilag egy emberöltő alatt, a szemünk láttára. 

Csillagrombolók Karinthyékkal szemben

Karinthy Ferencnek köszönheti nevét a pócsmegyeri Kacsa-sziget, annak ellenére, hogy elnevezése idején már legalább két évszázada ott állt, a falutól kissé délre, a Szentendrei-ágban. Sorsát a vízművek által felépített "csillagromboló" pecsételte meg, melyet tetézett az ipari kavicskotrás is.

1. kép Csillagromboló Pócsmegyeren (fentrol.hu)

Tulajdonképpen egy pócsmegyeri fantomról beszélünk, hiszen a sziget hol felbukkan, hol eltűnik a történelem során. Ez akár összefüggésben is lehetne a sziget fizikai eltűnésével és megjelenésével, azonban a zátonyból szigetté és újra zátonnyá alakulását olyan hektikusan dokumentálják a különféle térképek, hogy abból nehezen lehet kiindulni, ha a sziget történetét szeretnénk rekonstruálni. Általános térképeken jellemzően feltüntették, míg a fontosabb hidrológiai térképekről hiányzik, még leírás szintjén is. 

Először az első katonai felmérés térképszelvényén bukkan fel 1783-ban, aztán ott találjuk Pócsmegyer mellett 1800-ban (2. kép), de hiányzik az 1826-ban végzett Duna Mappáció térképeiről, sőt még a szöveges leírásában sem szerepel, pedig ott a hajózást nehezítő tényezőket részletesen és rendszeresen feljegyezték. Feltűnik viszont az 1834-ben kiadott Rauchmüller-féle térképen (3. kép). Ott van a második (1841) és harmadik (1882) katonai felmérésen, de hiányzik az egy (!) évvel későbbre datált pócsmegyeri kataszteri térképről (4. kép), ahol minden talpalatnyi földnek névvel szerepel a tulajdonosa. Ugyancsak hiányzik a Duna 1911-ben készült helyszínrajzáról, de felbukkan zátonyként az 1930-as Duna vízisport térképen. Hogy aztán újra eltűnjön a Hadtörténeti Múzeumban található 1941-es légifotó-sorozatról. 1961-től már végleg megvan az akkor még cserjés-fás sziget a fentrol.hu légifelvételei között. 

2. kép A létező Kacsa-sziget 1800-ban (forrás)

3. kép A létező Kacsa-sziget 1834-ben (forrás)

4. kép A nem létező Kacsa-sziget 1883-ban (forrás)

5. kép A Kacsa-sziget kisvíz idején 1965. október 7-én (fentrol.hu)

Ha csak Szeberényi Lehel cikkéből tájékozódnánk, mely a 1969-ben, a Magyar Nemzetben jelent meg azt hihetnénk, hogy a pócsmegyeri sziget meglehetősen fiatal mederforma [1]. 

"Amolyan sóderzátonynak indult, csücskén a Vízművek erődítményével, de hogy évről évre gyarapodik rajta az iszapos homok, s a bolyhosodás lassanként bokrosodássá hatalmasodott, sőt egyes bokrok már magasan a többi fölébe szöknek nagyralátón, hogy még tán fa is lehet belőlük — a zátony immár csakugyan szigetnek léptethető elő." 

Mi állhat a stroboszkópszerű fel- és eltűnések hátterében? A dunai szigete esetében már megszokhattuk, hogy zátonyok keletkeznek, benövényesednek, aztán vagy a sodrás, vagy a folyószabályozás áldozatául esnek. Ebben az esetben nem ez a helyzet. A pócsmegyeri sziget feltehetően többször váltott a sziget és zátony lét között. Ha éppen kibukkant a víz fölé feltették a térképre, ha ellepte a víz még a légifotós sem vehette észre. Ha fa nőtt rajta 1834-ben letarolódhatott 1838-ban, hogy aztán pár évvel később újra szigetként ábrázolják. Korabeli beszámolókból azonban feltűnően kevés van, enélkül azonban lehetetlen rekonstruálni pontosan mi is történt itt az elmúlt kétszáz évben. 

Sőt, éppen ezért vagyunk gondban a sziget nevével is. Feltehetően a zátony-lét határán történő egyensúlyozás miatt nem kaphatott nevet a sziget. Erre csak később kerülhetett sor, amikor már stabilizálódott a hidrológiai helyzete és társadalmi igény is mutatkozott a keresztelőre. Például a filoxéra-járvány miatt kipusztult régi leányfalusi szőlők helyén szárba szökkenő nyaralótelep miatt. 

Ugyancsak Szeberényi Lehel írja egy későbbi cikkében, hogy a pócsmegyeri sziget első nevét egy budapesti bútorgyárosról kaphatta, az 1912-ben leányfalusi praedicatummal nemessé emelt Lingel Károlyról, vagy fiától, Lingel Jánosról [2]. A Lingel család egykori villája ma is megvan Leányfalun, mostanában Sorg-villa néven ismert, de korábban köztársasági elnöki rezidencia, illetve állampárti üdülő is volt. [Érdekesség: Az népszerű építész, Sorg Antalnak köszönhetjük a Dunai Szigetek blog facebook csoportjának logóját is!] A Lingel-sziget elnevezés azonban csak ebben az egy cikkben fordul elő, ezért hitelessége további források előkerüléséig megkérdőjelezhető [3].

6. kép Leányfalu. Karinthy Ferencé a sárga ház és a kispolszki, 
a szomszéd házban forgatták a Linda néhány jelenetét. Takács István képe.

Aztán 1963-ban felépült az első ház a Petőfi sétányon, vagy másképpen a Móricz Zsigmond út 76. szám alatt (6. kép). Tulajdonosa Karinthy Frigyes fia, Ferenc volt, akit Cininek is becéztek. Az apró telken felépült nyaralóval éppen átellenben volt a sziget, melynek a korabeli újságcikkek szerint nagyon rövid idő alatt új neve lett: Kacsa-sziget. A legenda szerint a névadás Karinthy érdeme, legalábbis már ezen a néven ír róla az 1965-ös rekord tartósságú árvíz kapcsán:

"Hatalmas, tág horizont, szemben a cserjés, parányi Kacsa-sziget teljesen víz alatt, mögötte a Szentendrei-szigetet friss nyúlgátak védik, többszörös erődrendszer." [4] 

Hogy a Karinthy Ferenc adta, vagy valaki más a nyaranta itt összegyűlő, vagy a szigeten táborozó nagyközönség tagjai közül, ma már nehezen kinyomozható. 

Annyi biztos, hogy 1963-ban már három éve ott állt Karinthyék nyaralójával szemben az a "csillagromboló", melynek talán a szigetromboló pontosabb elnevezése lenne.

   

7. kép Ivóvízkút Pócsmegyeren (Hidrológiai Közlöny 1965/4. sz.)

1934 óta húzódott a pócsmegyeri vízműtelep kiépítése, ugyanis a vízműterülethez szükséges 863 katasztrális hold terület kisajátítása a birtokosok közbelépése nyomán kudarcba fulladt [5]. Hasonló probléma az 1950-es években már értelmezhetetlen lett volna, így gond nélkül felépülhetett a Duna medrében három ivóvízkút (II. telep) Szigetmonostor és Pócsmegyer között. Közülük a 3. számú a Kacsa-sziget csúcsára került, pontosabban a tulajdonképpeni szigetcsúcstól majdnem száz méterrel északabbra. 1960-as elkészülése idején ez a kút úszó erődítményként emelkedett ki a Szentendrei-Duna kellős közepéből. A kút később, 1965-ben a Hidrológiai Közlöny szakfolyóirat címlapján is megjelent (7. kép). 

8. kép Kacsa-szigeti idill csillagrombolóval (Fortepan/Szalay Zoltán)

A kút központi része betonból készült. A hengeres felépítmény folyásirány felől kapott egy hatalmas terméskő élt, megfelelő vasalással. Erre azért volt szükség, hogy a jégzajlás ne tehessen kárt az építményben. Nem csak a mederben épült 3. számú kút, de a parthoz közelebb, a Kacsa-szigetet délről keretbe foglaló 2. számú és a Határ-csárdánál lévő révátkelésnél épült 1-es számú kút is hasonló jégtörőt kapott. Mindhárom szürreális látványt nyújt az ártéri erdő közepén, mintha valakik a működésképtelen űrhajójukat hagyták volna hátra. 

9. kép A Kacsa-szigeti csővezeték gátja 1984-ben (Farkas József képe)

A pócsmegyeri beruházás teljes mértékben kielégítette a Budapest vízellátásához fűzött reményeket. Viszonylag alacsony összegből (70 millió forint, akkori értéken) sikerült nagy mennyiségű, napi 40 ezer köbméter vizet nyerni [6]. Ezeknél a kutaknál szifonrendszer nem épült, az egyes kutak saját szivattyújukkal termelték ki és emelték át a vizet a gravitációs csatornákba [7]. 

Üröm az örömben: a 3. számú kutat a Kacsa-sziget csúcsán egy olyan kőszórással megerősített csővezeték kötötte össze a parttal, mely kisvíz idején keresztben elzárta a mellékágat (9. kép). Ezek a kisvizek pedig a Szentendrei-Duna kotrásával párhuzamosan egyre gyakoribbá váltak a medermélyülés következtében. Ennek ellenére a sziget a rendszerváltásig valahogy megőrizte sziget jellegét, minden oldalról a Duna vette körbe. Az addig vízszín alatt zajló feliszapolódás és a látványos beerdősülés ezután vette kezdetét, és tart napjainkban is. Olyannyira, hogy az iszapos hordalék már teljesen betemette az egykori kőszórást.

10. kép Búcsúpillantás a Kacsa-szigetre (Fortepan/MHSZ)

Felhasznált irodalom: 

[1] Szeberényi Lehel: A Kacsa-sziget. Magyar Nemzet 1969-11-15 / 266. szám 

[2] Lingel-féle bútorgyár: https://egykor.hu/budapest-vi--kerulet/lingel-butorgyar-kezdete/3667

[3] Szeberényi Lehel: Móricz Leányfaluja. Népszabadság  1979-06-17 / 140. szám  

[4] Karinthy Ferenc: Víz. Magyar Nemzet 1966-04-17 / 90. szám

[5] Budapest székesfőváros vízmüveinek bővítése. Közgazdasági Értesítő, 1934. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

[6] Hajdu György:  A vízellátás és üdülés fejlesztésének összehangolása a Dunakanyarban. Dunakanyar tájékoztató, 1966 (2. évfolyam, 2-3. szám)

[7] Selényi Pál: Budapest vízellátási rendszere. Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam) 4. szám

Még szerencse, hogy itt ez a Duna

Karinthy Ferencnek, Karinthy Frigyes fiának Leányfalun volt nyaralója a Móricz Zsigmond utcában. Legnagyobb sajnálatára. Ugyanis sokkal jobban szerette volna, ha Móricz Zsigmond lakik a Karinthy Ferenc utcában. Tárcáiban gyakran írt a dunai nyarakról, rövid életképeiben sajátos humorral elevenedik meg a '60-as és '70-es évek vízparti világa. A leányfalusiak kedvelt Kacsa-szigete is felbukkan az egyik történetben. Ilyen borongós őszi napokon egy kis derűt hozhat mindennapjainkba ez a három könnyed, vidám történet.

Leányfalu. Karinthy Ferencé a sárga ház és a kispolszki, a szomszéd házban forgatták a Linda néhány jelenetét. Takács István képe.

NYÁRI SZÜNET

Amint becsukott az Opera, F. megjelent Leányfalun. Légszomja van, harsogta mindenkinek, akivel találkozott; van azonkívül egy Skóciából származó gémfejű botja: az első napokban harminc-negyven kilométereket gyalogolt, Dunabogdányig és vissza, Visegrádig és vissza. Esténként egyéb szomjait csillapítja, a legváratlanabb helyeken bukkanva föl, Kisorosziban, Tahiban, ismerős és ismeretlen villákban: baritonja kizeng az országútra, mindig tudni lehet, hogy hol van, mint a preparált óriásbálna, amit a rádió is bemond: saját költeményeit olvassa fel a nyaralóknak. Nekem már nem meri, mert megfenyegettem: minden versért egy operaáriát énekelek.

Aztán fölfedezte a Kacsa-szigetet: reggel felfújja a gimimatracát, és átcsurog, kifekszik a szigetcsúcsra, és meztelenül napozik, mert úgy egészséges, ha a napfény a teljes bőrfelületét éri. Le is égett szép hólyagos-vörösre, ideátról nézve olyan, mint egy partra mászott nagy rák. Közben énekel, skálázik, a Dunából felugráló halaknak leadja az egész repertoárját: Figaro, Wozzeck, Kékszakállú... Ez lett a veszte: maszek áriázása odacsalta a rendőrségi motorcsónakot.

-Az elvtárs mit csinál itt?

-Napozom.

-De miért meztelenül?

-Csak így ér valamit - magyarázza barátunk, és vastag hangja megborzolja a néma vizeket -, a sugárzás ugyanis egyenletesen oszlik meg a bőrfelületen: magának is nagyon ajánlom, barátom...

-Ez közszeméremsértés. Megbírságolom ötven forintra.

-Tessék - nyújt át F. egy százast. - A mai és a holnapi.

KÁNIKULA

Tíz óra elmúlt. a Duna-kanyar egyik vízparti nyári vendéglőjébe böhöm-széles, nagy darab úriember állít be, ingujjban és gyűrött vászonnadrágban, pulóverét hanyagul maga után vonszolva. Lépeti-tekintete arra vallanak, hogy már több hasonló intézményt megjárt, de a fülledt estében csupán az italosokkal lehetett kontaktusa, mert tüstént így szólítja a pincért:

-Mi van enni?

-Egy szép bécsi jó lesz?

-Nem nem lesz jó - törli meg zsebkendőjével nyakát zordonan a vendég. - Adjon nekem egy csúnya bécsi szeletet. 

-Igenis, kérem, egy csúnya bécsi - hagyja rá a felszolgáló, s hamarosan már hozza is, kissé oda is támaszkodik álltában az egyik székhez, ahogy a pincérek szoktak pihenni:

-Elég rossz?

-Megjárja - hümmög a falatozás közben amaz, majd villájával a víz felé bök. - Még szerencse, hogy itt ez a Duna.

-No persze, kérem szépen.

-Képzelje, ha nem folyna itt. ez a vendéglő, a terasz meg ez a sok villa, mind egy sorban, lépcsőkkel, stégekkel, a strandok, csónakházak, miegymás... És mind potyára, ebben a kánikulában, mert nincs benne víz...

-És a hajóállomás! - veszi a lapot a pincér. - Akkor azt is hiába építették volna!

-Meg a rév, a komp!

-Nem is tudna átmenni, megfeneklene a homokon!

-A horgászok se sok halat fognának.

-Az ám, csak dobná be a pecát a sok marha a száraz sóderba!

Még elcsevegtek egy darabig, közben a vendég újabb ételekkel és italokkal erősíti meg magát. De tizenegykor, sajna, záróra, fizetni kell.

-Volt egy bécsim, túrós csuszám, hat minyon, két nagyfröccs, három konyek.

-...Igenis, kérem három konyak.

-Konyek. Én konyekot ittam.

-Rendben van, kérem tisztelettel, három konyek... Az összesen hetvenkettő tíz.

-Nyolcvan - dob oda az ingujjas egy pirosat, de nem nyúl a visszajáró húszas után, csak nézi pislogva, gyöngyöző-vörös arccal.

-Valami probléma van?  - érdeklődik a felszolgáló.

-Azt mondtam, hogy nyolcvan.

-Úgy is van. Hát nem százassal méltóztatott fizetni?

-Nem uram, én egy százötven forintossal fizettem. Nézze meg oda tette legfölülre.

-Hát persze, kérem szépen - kapcsol a pincér. - Ezért adtam vissza egy hetvenforintost.

-Ja úgy, akkor jó - gyűri zsebre megnyugodva a vendég, és kifelé indul, lecsüngő pulóverével a kavicsot söpörve.

PLEIN AIR

A Duna közepén zöld bója ring a vízen, a zöld bója mellett kék gumimatrac, a kék gumimatracon piros fürdőruhás, fehérszőkére szítt hajú lány: a piros-fehér leány egyedül ringatózik a nagy augusztusi délben a nagy víz közepén, a kék matracon, a zöld bójába kapaszkodva. Csend, kék, zöld, fehér, piros.

Fentről egy kajak csurog alá, lassan, lustán, a fiú épp csak megmártja a kéttollú evezőt, meg se csobban a víz, hagyja, hogy vigye az ár. Elcsurog a bója mellett, akkor mégis visszafordul, húz egyet-kettőt fölfelé, megkerüli, aztán megint le, így kering körülötte. A lány hason fekve is látja, de nem szól, nem moccan. A part ide is, oda is jó kétszáz méter.

-Szió - mondja a fiú

A lány nem felel, fekszik a kék gumimatracon, bal keze a vízbe lóg. A fiú újra elhúz előtte.

-Elég jó idő van, ami azt illeti.

Erre sincs válasz. Ide most már direkt kérdés kell, eldöntendő és feleletet provokáló.

-Nem jössz egy kicsit kajakozni?

-Nem.

Ez már valami, ha elutasítás is.

-Miért nem?

-És a matracom? Elvigye a víz?

-Hozzákötjük a kajakhoz... Na?

-Nincs kedvem.

-Lekopjak?

A lány csak a vállát rándítja, fektében a gumipárnán. A fiú ismét elhúz mellette, majd:

-Nem unalmas így egyedül?

-Elég jól bírom.

-Jól van, nem kell úgy fölvágni.

-Én nem vágok föl.

-Akkor gyere kajakozni.

-Mondom, hogy nincs kedvem.

-Miért jársz valakivel?

-Minek azt neked tudni?
-Jó fej?

-Nem rossz.

-És most hol lóg?

-Üzemi gyakorlaton.

-Milyen krapek?

-Elég rendes krapek.

-Na igazán, nem akarsz kajakozni? - tér vissza a fiú a lényegre, ám a lány ez ügyben megingathatatlan, most is csak a fejét rázza, fehérszőke hajának egy tincse a folyó tükrét borzolja.

-Akkor meghalok - jelenti ki a dunai lovag, s átfordul a kajakkal, fejjel lefelé lóg a vízbe, a csónaknak csak a feneke látszik, szép csöndben sodorja az ár. Fél perc, egy perc, két perc, ekkor a lány kezd nyugtalan lenni - nem tudja, hogy ez amolyan evezős mutatvány, páka a neve: a fiú odalent bebújik a kajakba, mint egy búvárharangba, öt percig is kibírja, van elég levegő.

-Na igazán, ne izélj... - szól oda, aztán, hogy erre se billen vissza a csónak, ijedten-bátortalanul: -Megfullad! Segítség!... - és hangosabban, a víz fölött elröppenő kis sikollyal: - Segítség! Emberek!...

-Szóltál valamit? - bukkan fel a fiú faarccal, csöpögő-nedvesen.

-Hülye - mondja amaz, és átfordul a matracon, a másik part felé, hogy ne is lássa. A fiú még egyszer megkerüli, de ebből már nem lesz közös kajakozás, ez vili, azaz világos; lassanként továbbcsurog, elmarad mögötte a zöld bója, kék gumipárna, piros fürdőruha, sugárzó szőkeség. Azért nincs harag, még vissza is kiált:

-Szió.
-Szió. - dünnyögi a vízbe a lány.

A Kacsa-sziget rejtélyes buckái

A Szentendrei-Dunán fekvő, mára feliszapolódott Kacsa-sziget mellékágában alacsony vízálláskor teknősbéka-szerű zátonyok bukkannak elő. Sokfelé megfordultam már a Duna mentén, de ilyen felszínformákat sehol máshol nem találtam. Mintha a vízáramlástól többnyire elzárt mellékágban kicsiben leképződnének a régi Nagy-Duna meder zátonyai. Itt azonban már régóta nem beszélhetünk stabil mederről. Csak idő kérdése és a Kacsa-sziget mellékága beerdősül és teljesen eltűnik. 

A Pócsmegyer melletti-szigetről már volt szó a Linda-sorozat kapcsán. Abban a bejegyzésben még egy 2005-ös légifotó szerepelt, egységes arculatú mellékággal. 2012-ben, az új google felvételen azonban már drasztikus az átalakulás jelentkezik az északi mederrészben. A víz alól előtűnő buckák szinte sivatagi formakincsre emlékeztetnek.

Ezek a zátonyok nem túl nagyok, október 6-án alacsony vízállásnál, pár négyzetméter volt a kiterjedésük. Ami szokatlan, az a zátonyok meredeksége és egymástól való függetlensége. Tucatnyi található ebben a viszonylag mély mellékágban. Többnyire csupaszok, csupán néhánynak tudott eddig növényzet megtelepedni a legmagasabb pontján. Anyaguk kavics és homok, felszínüket csúszós iszap borítja, megnehezítve az egyikről másikra ugrálást. Felmerülhet a kérdés, vajon nem egy extrém kisvíz idején kialakított bmx pályáról van-e szó?

A rejtélyes felszínformák mellett még számtalan érdekességet rejt a Kacsa-sziget környezete. Megfigyelhető például az ártéri szukcesszió valamennyi fázisa. A lassan kizöldülő zátonyok mellett vannak itt egykori mederszakaszok, ahol a keserűfüvek már hosszú távra terveznek.

A déli, nyíltabb meder felé átmenetet képeznek a bokorfüzes  társulások fiatal fűzfái. Lassan, de biztosan, évről-évre szűkítik a megmaradt vízfelszínt. A Kacsa-szigeten pedig fűz-nyár ligeterdők alkotják az ártéri erdő fő tömegét. Sűrű, áthatolhatatlan aljnövényzet nehezíti meg benne a közlekedést. A feliszapolódásnak fő okát, a mellékágelzáró gátat nem találtam meg. Talán nem is volt, és mindez csupán természetes folyamat lenne?

A megmaradt mellékág első ránézésre is könnyedén osztható két különböző szakaszra. Míg az északiban ott találjuk a különös zátonyokat, addig a déli egybefüggő vízfelület, a parton horgászokra utaló nyomokkal. Feltetehően ők a legjobb ismerői annak, hogy mi zajlott itt le az elmúlt évtizedekben, hogyan lett a szigetből először félsziget, azután egy csöppnyi holtág.

A déli szakaszt további két ágra osztja egy mederközépi -  már beerdősült - zátony. Alábbi képen látható a kisebb vízfelszín. Amely inkább már tó, mint Duna-ág. Dagonyázásra viszont kiválóan alkalmas. Ennek már nincsen lefolyása a Nagy-Duna felé, csupán egy keskeny feliszapolódott csatornán keresztül tartja a kapcsolatot a szélesebbik ággal.

A Kacsa-sziget déli mellékága egy sudár fűzfaerdőben veszik el. Mindössze egy méternyi széles és fél méter mély árkocska vezeti ki az embert a Szentendrei-Dunához és a szemközt, Leányfalu fölött magasodó hegyekhez. Ez az árkocska azt jelzi, hogy a nagyobb árvizek azért még rendszeresen átöblítik a holtágat, fenntartva magának ezt a fák között megbúvó medret. Feltehetően ezek a gyors áradások felelősek a sok apró zátony kialakulásáért.

Mindössze egyetlen emberi létesítmény található a Kacsa-szigeten, a Pócsmegyer II. vízbázis 3. számú kútja. A kilátónak is beillő épületet ellátták jég elleni védelemmel, sőt ember ellenivel is, ugyanis egyik lépcsője befalazott kapuhoz vezet. A tetejéről sem lehet szétnézni, bejáratát lelakatolták. Hiába, szigorúan védett vízbázison járunk, ahonnan fél Budapest ivóvize származik. Végül búcsúzzunk ettől a szép tájtól Gyulai Pál versével, aki feltehetően a szépirodalom művelői közül egyedüliként örökítette meg a Kacsa-szigetet, 1881-es versében.

...

A Duna halk hullámmorajja
Kifáradt lelkem' hívja, csalja:
Odább, odább egy zöld sziget,
Egy kis falu, dombos liget.

Fogadj be, völgy, diófák árnya,
Mint fészken a madár védszárnya!
Jó pihenő, jó sirnak is,
Legyen, ha kell, hát annak is.

Ringasson el a méla hullám;
Zengjen madár az agg diófán,
Takarjon virágos halom,
Lengjen körűl lágy fuvalom!

Gyulai Pál: Leányfalván (1881.)

"Piros mint a kármin" - Utolsó pillantás a Kacsa-szigetre

 
Akár rejtvényfeladvány is lehetne ez az epizód a Linda című TV-sorozatból, melyet a blog egyik olvasója ajánlott a figyelmembe. A Linda II. évadjának 6. részét, a  Piros mint a kármint 1986-ban forgatták egy dunai szigeten. Az operatőr fejében valószínűleg meg sem fordult, hogy a szigetnek szinte utolsó pillanatait kapta lencsevégre a repülőgépről. A háttérben, messze felsejlik a Nyerges-hegy, a Vörös-kő és a Dunáig lenyúló Nagy Malom-hegy. Így talán már nem is nehéz kitalálni hol is találjuk a filmben Mostoha-szigetnek elnevezett idilli festőtábort.

 
A felvételen Bodrogi Gyulát és Pécsi Ildikót még egy valódi szigeten látjuk nyaralni, valamikor a nyolcvanas évek közepén. A déli zátony a nyári kisvizes időszakban sem kapcsolódik össze a parttal, rajta nyoma sincsen a később felnövő ártéri bokorfüzeseknek. Ez az egészséges, csak csónakkal (komppal) megközelíthető sziget azóta alaposan megváltozott. Valószínűleg már a színészek egyike sem ismerné fel, ha újra partra szállna itt (vagy csak nemes egyszerűséggel besétálna a Szentendrei-szigetről). 2005-ben így látta egy felette elrepülő hivatásos légifényképész.

A Kacsa-sziget Pócsmegyertől délre, 2005-ben

Alapos utánajárást igényelt, míg kiderítettem, hogy ennek a földdarabnak bizony nincsen neve. Annak ellenére nincsen hivatalos neve, hogy már az első katonai felmérés térképein is jelölik, a XVIII. század végén. A későbbiekben is ott találjuk minden térképen, hol zátonyként, hol szigetként jelölve. Név azonban sehol. Talán érdemes lenne konzultálni a Földrajzinév-bizottsággal, mielőtt túl késő lesz, és a sziget még azelőtt eltűnik, hogy hivatalos nevet kapott volna. Az egyszerűség kedvéért itt a helyiek által használt Kacsa-sziget elnevezést fogom használni.

A Kacsa-zátony elhelyezkedése 1929-ben

 
A vízisport térképen szépen kirajzolódó mederviszonyok alapján megállapítható, hogy a Kacsa-sziget a Pócsmegyer és Leányfalu településektől délre, a két Malom-hegy alatti medertágulatban jött létre. Tipikusnak mondható az alámosott, mélyebb vizű homorú- és a szemközti lassabb vizű domború partszakasz. A szentendrei-szigeti oldalon kialakuló sekélyebb mellékágban zajlott le az utóbbi húsz-huszonöt év drasztikus feltöltődése. Szinte már szabályszerűen először a mellékág ki és betorkollásásnál épülő zátonyon telepedett meg a növényzet. A friss víztől elzárt holtág aztán a partok felől kezdett lassan feltöltődni. A folyamatot gyorsította a Kacsa-sziget északi csücskén felépült ivóvízkút, melynek parti csatlakozása mellékág elzáró gátként tovább gyorsította a feliszapolódást. Ezért a Kacsa-sziget már csak nagyobb vízállások esetén viselkedik valódi szigetként. A forgatás óta komoly ártéri erdő nőtt a Dunától elhódított területen. Éppen ezért örültem meg nagyon ennek a filmfelvételnek, mely akaratlanul  a Kacsa-sziget utolsó természetes állapotát örökítette meg.