A Kacsa-sziget rejtélyes buckái

A Szentendrei-Dunán fekvő, mára feliszapolódott Kacsa-sziget mellékágában alacsony vízálláskor teknősbéka-szerű zátonyok bukkannak elő. Sokfelé megfordultam már a Duna mentén, de ilyen felszínformákat sehol máshol nem találtam. Mintha a vízáramlástól többnyire elzárt mellékágban kicsiben leképződnének a régi Nagy-Duna meder zátonyai. Itt azonban már régóta nem beszélhetünk stabil mederről. Csak idő kérdése és a Kacsa-sziget mellékága beerdősül és teljesen eltűnik. 

A Pócsmegyer melletti-szigetről már volt szó a Linda-sorozat kapcsán. Abban a bejegyzésben még egy 2005-ös légifotó szerepelt, egységes arculatú mellékággal. 2012-ben, az új google felvételen azonban már drasztikus az átalakulás jelentkezik az északi mederrészben. A víz alól előtűnő buckák szinte sivatagi formakincsre emlékeztetnek.

Ezek a zátonyok nem túl nagyok, október 6-án alacsony vízállásnál, pár négyzetméter volt a kiterjedésük. Ami szokatlan, az a zátonyok meredeksége és egymástól való függetlensége. Tucatnyi található ebben a viszonylag mély mellékágban. Többnyire csupaszok, csupán néhánynak tudott eddig növényzet megtelepedni a legmagasabb pontján. Anyaguk kavics és homok, felszínüket csúszós iszap borítja, megnehezítve az egyikről másikra ugrálást. Felmerülhet a kérdés, vajon nem egy extrém kisvíz idején kialakított bmx pályáról van-e szó?

A rejtélyes felszínformák mellett még számtalan érdekességet rejt a Kacsa-sziget környezete. Megfigyelhető például az ártéri szukcesszió valamennyi fázisa. A lassan kizöldülő zátonyok mellett vannak itt egykori mederszakaszok, ahol a keserűfüvek már hosszú távra terveznek.

A déli, nyíltabb meder felé átmenetet képeznek a bokorfüzes  társulások fiatal fűzfái. Lassan, de biztosan, évről-évre szűkítik a megmaradt vízfelszínt. A Kacsa-szigeten pedig fűz-nyár ligeterdők alkotják az ártéri erdő fő tömegét. Sűrű, áthatolhatatlan aljnövényzet nehezíti meg benne a közlekedést. A feliszapolódásnak fő okát, a mellékágelzáró gátat nem találtam meg. Talán nem is volt, és mindez csupán természetes folyamat lenne?

A megmaradt mellékág első ránézésre is könnyedén osztható két különböző szakaszra. Míg az északiban ott találjuk a különös zátonyokat, addig a déli egybefüggő vízfelület, a parton horgászokra utaló nyomokkal. Feltetehően ők a legjobb ismerői annak, hogy mi zajlott itt le az elmúlt évtizedekben, hogyan lett a szigetből először félsziget, azután egy csöppnyi holtág.

A déli szakaszt további két ágra osztja egy mederközépi -  már beerdősült - zátony. Alábbi képen látható a kisebb vízfelszín. Amely inkább már tó, mint Duna-ág. Dagonyázásra viszont kiválóan alkalmas. Ennek már nincsen lefolyása a Nagy-Duna felé, csupán egy keskeny feliszapolódott csatornán keresztül tartja a kapcsolatot a szélesebbik ággal.

A Kacsa-sziget déli mellékága egy sudár fűzfaerdőben veszik el. Mindössze egy méternyi széles és fél méter mély árkocska vezeti ki az embert a Szentendrei-Dunához és a szemközt, Leányfalu fölött magasodó hegyekhez. Ez az árkocska azt jelzi, hogy a nagyobb árvizek azért még rendszeresen átöblítik a holtágat, fenntartva magának ezt a fák között megbúvó medret. Feltehetően ezek a gyors áradások felelősek a sok apró zátony kialakulásáért.

Mindössze egyetlen emberi létesítmény található a Kacsa-szigeten, a Pócsmegyer II. vízbázis 3. számú kútja. A kilátónak is beillő épületet ellátták jég elleni védelemmel, sőt ember ellenivel is, ugyanis egyik lépcsője befalazott kapuhoz vezet. A tetejéről sem lehet szétnézni, bejáratát lelakatolták. Hiába, szigorúan védett vízbázison járunk, ahonnan fél Budapest ivóvize származik. Végül búcsúzzunk ettől a szép tájtól Gyulai Pál versével, aki feltehetően a szépirodalom művelői közül egyedüliként örökítette meg a Kacsa-szigetet, 1881-es versében.

...

A Duna halk hullámmorajja
Kifáradt lelkem' hívja, csalja:
Odább, odább egy zöld sziget,
Egy kis falu, dombos liget.

Fogadj be, völgy, diófák árnya,
Mint fészken a madár védszárnya!
Jó pihenő, jó sirnak is,
Legyen, ha kell, hát annak is.

Ringasson el a méla hullám;
Zengjen madár az agg diófán,
Takarjon virágos halom,
Lengjen körűl lágy fuvalom!

Gyulai Pál: Leányfalván (1881.)