A Torda-sziget régi csúcsa

Váccal szemben, a kisebbik Torda-sziget mellékágából nyílik egy fokszerű, 1,5-2 méter mély árok. A főágra merőleges, kissé ívelt nyomvonalon vezet át a nagyobbik Torda-sziget mellékágába. Első ránézésre mesterséges vízpótló csatornának tűnhet, pedig nem holtág-revitalizációról van itt szó. Ez a csatorna nagyon is természetes eredetű.

2022. november 26-án, dél körül, Vácott mért 86 centiméteres vízállásnál a kisebbik Torda-szigetet nem ölelte körül teljesen a Duna, körülbelül 30-40 centiméternyi áradás kellett volna még. Éppen ezért a sarkantyú feletti mellékágból, a fokszerű résen nyíló meder is száraz volt, vastagon betakarva a felette összeboruló ártéri erdő avarjával, jelezve, hogy a lombhullás óta nem is volt benne vízáramlás. 

A csatornát részben benőtte a fű, mindössze egy helyen volt benne némi víz, az ív legmélyebb pontján, ahol az áthaladó birkanyáj rendszeresen dagonyáz. Ezen a szakaszon az állati taposásból eredő erózió megbontotta az eredeti mikrodomborzatot, azaz az árok viszonylag meredek peremét, de ezen kívül az árok jól járható és így a víz is akadálytalanul mozoghat benne a holtág irányába. Az ív a Szentendrei-sziget felé ellaposodik és csatlakozik ahhoz a holtág-rendszerhez, ami a XX. század második felében meglehetősen gyorsan beerdősült. Száz éve még nyílt Duna hullámzott errefelé.

Mivel a helyszínen lehetetlen megállapítani mi lehetett ez a csatorna, illetve hogyan alakult ki, némi utólagos kutatásra volt szükség. A Fentrol.hu honlapon és a Hadtörténeti Intézet Térképtárában található légifotók nyújtottak ebben segítséget. Hogy el tudjuk helyezni a csatornát térben, szükséges bemutatni a Váccal szemközti, rendkívül változatos névanyagú szigetvilágot: 

A félköríves ág helyzete és a Torda-szigetvilág elnevezései 1953-ban (Hadtörténeti Térképtár)

Az érdekes, árokszerű mélyedés kialakulása szoros összefüggésben van a Duna kisvízi szabályozásával. A Váccal szemközt felépült a három sarkantyú lassú halálra ítélte a tahitótfalusi oldalon lévő szigetvilágot. Eredetileg nem ez volt a cél, csupán a váci gázlót szerették volna hajózhatóvá tenni, ami meg is valósult a meder szűkítésével (és a két soknevű sziget megszűnésével). A jobb parton meginduló üledékfelhalmozódás szerencsés hozadéka volt a kisebbik Torda-sziget megjelenése. Viszont a két keresztgáttal lezárt Szentendrei-sziget melletti mellékág fokozatosan összeszűkült és az erdő kiszorította a nyílt víztükröt. A Torda-sziget felső, azaz nyugati csúcsánál lelassuló vízben is megindult a zátonyképződés, de valószínűleg a szigetcsúcsnál felgyorsuló vízmozgás és rendszeres átöblítődés révén megmaradt egy csatorna a főág és a mellékág között. Ezzel koránt sem zárult le a feltöltődés.

A Torda-sziget csúcsán képződött zátonyok 1961-ben (fentrol.hu)

A Torda-sziget csúcsán képződött zátonyok 2022-ben (googleearth)

Később, az egyre gyarapodó zátony a folyásirányban felette található sarkantyúig nyújtózott, messze túlnyúlva az 1961-es helyzetén, amikor még nem érte el a Kis-Torda-sziget csúcsát. Az erdő terjeszkedése manapság is zajlik, és ez érdekes kontrasztot alkot a hatvan évvel korábbi kopár állapothoz képest. A szárazföldi élővilág szempontjából nézve ez egy üdvös fejlemény, azonban a vízi élőhelyek változatosságának rovására történik. A növényzet szukcessziója egyértelműen az emberi beavatkozás eredménye; a mederkotrást és a kisvízi szabályozást azonban tetézi a Duna tartós alacsony vízállása. Mindezek a tényezők előrevetítik az ártéri erdők további előrenyomulását a Duna rovására. Az ártéri erőkben megbújó mikrodomborzat azonban megőrizhet valamit a Duna-szabályozás előtti állapotból. 

Partra vetett szigetek 1. - Torda-sziget

Kisvíz-körképen mutatjuk be a Szentendrei-szigetet körülölelő szigetvilág sorsát a 2015. évi alacsony vízállás idején, azért, hogy dokumentálhassuk a állapotokat. Ilyenkor a mellékágak kiürülnek, a víz helyén lágyszárúak zöldellnek. Ez egyfelől siralmas helyzet a pocsolyákban vergődő ottmaradt halakkal, másfelől remek alkalom feltérképezni a többnyire vízzel borított mederformákat. Elsőként a Váccal szemben lévő Torda-szigetre látogatunk, mely általában szigetként viselkedik. Mostanában kevésbé.

Két sarkantyú közé szorítva tengeti életét a Torda-sziget a tótfalusi parton. Általában Tordáknak nevezik ezt az ártéri erdő-mellékág együttest, jelölve  azt, hogy itt több szigetről van szó. A kompnál lévő Révész-sziget (alias Pokol-sziget a csárdáról, vagy Rabok-szigete a szemközti börtönről), valamint a felette lévő Paradicsom-sziget tartozik még ide, bár ezeket a neveket gyakorta keverik. 2015. november 10-én Vácnál mért -22 centiméteres vízállásnál a külső sziget alsó része egy sivataghoz hasonlított leginkább, sívó homokkal és néhány szárazságtűrő növénnyel megspékelve. Ezt a részt az alsó sarkantyú halmozta fel, mely lelassította a vízáramlást. 

A Torda-sziget 1982-ben - 33 év alatt a homokzátonyon erdő nőtt.

Ez a sarkantyú majdnem a Duna közepéig nyúlik be, felépítése lépcsőzetes, a lépcsők a part felé emelkednek. A legalsó lépcsőn, még ilyen vízállás idején is zúgva bukik át a víz. A sarkantyún felnövő fűzfákat pedig mostanában hódok csócsálják. 

A Torda-sziget alsó csúcsa a sarkantyú végéből fényképezve.

A nyaralók már eltűntek a megszokott helyükről, a szigetcsúcsról. A mellékágban a homokot felváltja a kavics, majd a szentendrei-szigeti oldalon az agyag és az iszap. Két helyen csillog még némi vízfelület, ezek jelölik a meder legmélyebb pontjait. Egyik a külső oldalon a sziget közepe táján, a másik a betorkollás alatt pár méterrel, utóbbi a kisebb.

A nagyobbik maradvány vízfelület.

A meder alja viszonylag egyenletesen sík, de kirajzolódik egy keskeny, pár méteres csatorna. Nemrég előfordulhatott, hogy volt némi vízutánpótlás, erre utalnak a két oldalt húzódó. finom szervasanyagból lerakott fekete szintvonal-csíkok (alsó két képen jobban látszanak). A szigeti oldal meredekebb, a part felé fokozatosan emelkedik a térszín az ártéri erdő irányába, melyen túl még ott van egy másik - jóval elhanyagoltabb - Duna meder.
                             

A kisebbik maradvány vízfelület.

A sziget felső csúcsánál egy kavicszátony zárja le a mellékágat, melynek egy részén egy facsoport nőtt, önálló szigetté alakulva. A Torda-szigethez közelebb eső része felé mélyebb a meder, emelkedő vízállásnál itt bukik át először a Duna. Pontos érték nem ismert, de váci 124 centiméteres vízállásnál van vízáramlás a mellékágban. E névtelen szigetecske másik részén iszapos a meder, remekül megőrződtek benne az ide inni járó haszon- és vadállatok lábnyomai.

A mellékág bejáratát eltorlaszoló turzás

A legkisebb Torda-sziget magját zöldellő fű rajzolja ki, rajta fiatal füzes nőtt. Előterében laza, mozgásban lévő kavicstakaró borítja a medret, mely hordalék-utánpótlást közvetlenül a főágból kap. 

Zöldellő szigetecske nőtt a kavicszátonyon

A sziget északi csúcsa lassan hátrál. Egy elpusztult fa törzse jelöli az egykori pontot mementóként, mögötte egy újabb törzset mosott alá és döntött ki a vízáradat. Felkészül a mögötte következő fűzfa. A sziget déli csúcsa sem épül, ott inkább a strandolók pusztítják a meredek partot (és a fákat).

Fapusztulás a hátráló szigetcsúcson

A meredek part pusztulásának két fő oka van, az egyik a középvízi (hajók által keltett) hullámzás. Ez az állandó vízmozgás lassan kimossa a fák gyökerei közül a szemcséket, majd amikor a fa elveszíti az egyensúlyát, saját súlya alatt dől ki. A másik ok a nagyvízi szervesanyag-szállítás. Ez lehet egészen apró lebegtetett hordalék, de lehet méteres törzsátmérőjű nyárfa is (a Tordáknál is találni ilyen partra vetett óriásokat), ami komoly károkat tud okozni a partmenti fákban. 

Viszonylag mély és növényzettől mentes a mellékág felső szakasza

Szerencsére a betorkollás jó állapotban van, ami azt jelenti, hogy ilyen kisvíznél sem telepedett meg rajta a növényzet és a hullámzás révén helyenként juthatott beljebb is némi Duna víz. A hordalékformák is arról árulkodnak, hogy ez az anyag nem kötött meg, hanem mozog, sajnos befelé a mellékágba, ahonnan nagyon nehezen tud kimosódni az alsó sarkantyú miatt. 

A felső sarkantyú és a rajta pihenő madarak

Annak ellenére, hogy a sziget áramlási viszonyai kedvezőtlenek a két sarkantyú miatt, az év nagy részében szigetként viselkedik, mégha sekély is a mellékág. Kb. 1 méteres vízszintemelkedés újra fel tudja majd frissíteni a kiszáradó mellékágat. Összességében a Torda-sziget ennyire alacsony vízállásnál partra vetett szigetként viselkedik, de a helyzete nem reménytelen. 

KISZ-tábor és politikaliag korrekt szigetnév-csere Vácott

Vác Város Levéltárának facebook oldalán a mai napon ez a kérés jelent meg:  

Egy ritka - most megvásárolt - 1961-ben forgalomban volt képeslap, mely a a DCM B-telepén működött KISZ-sátortábort ábrázolja. (Az A-telep a gyár területén volt, és a ma is meglevő C-telepen, a Duna-part és a 2-es út között, voltak a barakkok és a munkásszállások, ahol elhelyezték a cementgyár építését végző munkásokat.)
A segítésüket kérve: meg tudja-e valaki pontosan határozni a KISZ-sátortábor helyét? Vajon a Dunán látható öböl, holtág, sziget és barakképület ma is megvan-e?

Gondoltam utánanézek. A tábor helyét megtaláltam, azonban találtam még valamit, ami ennél sokkal érdekesebb.

A képen látható tábor a Buki-sziget alsó részével átellenben épült meg a váci parton. A szigetet a parttal összekötő, 1928-ban épült töltés nem látható, feltehetően a kép jobb alsó sarkában leágazó út vezet oda. A kép a kettes út irányába magasodó dombhátról készült. A távolban felsejlik a Szentendrei-sziget és a vele egybeolvadó Tordák, valamint a Révész-sziget. A pontos helyszín azonoításában nagy segítség lenne, ha látszódna a Buki-sziget déli csúcsánál a Dunába torkolló patak, de ez sajnos nem kivehető.

Kicsit reménykedtem benne, hogy az 1961-ban készült képen lesz valami nyoma az egykori Buki csárdának, amely a patak túlsó oldalán állt, közvetlenül a Duna mellett. Ennek a csárdának a második világháborút követően egyszerűen nyoma veszett, ott ahol a térképek jelzik egyetlen téglát sem találni már belőle. Úgy tűnik mégsem a DCM kikötőjének építésekor bontották le, hiszen a kép tanulsága szerint az építkezés megindulása előtt elbonthatták.

1961-ben a Buki-sziget mellékága erőteljesen feliszapolódott, ezt jelzi a déli csúcsánál folyásirányra majdhogynem keresztben képződött zátony. A  magas fák által jelzett régi szigetmaggal párhuzamosan fiatal füzes szökkent szárba, de azt senki nem gondolta volna, hogy egy alábbi képen látható hatalmas erdő lesz majd belőle, mely elfoglalja ez egész medret, (horgász) tóvá alakítva a régi mellékágat.

A telep feltételezett elhelyezkedése egy 1958-as vízisport térképen.

A telep elhelyezkedése egy 2013-as google map felvételen. Amennyiben feltételezzük, hogy a sátrak nyom nélkül eltűntek, a közöttük futó út megmaradhatott. Ezen út mentén nemrégiben parcellázott telkek fekszenek. Néhányukon az új tulajdonos már felhúzta a maga kaliforniai típusú új otthonát. A Budapest-Szob kerékpárút éppen ennek a régi tábornak a parti oldalán halad.

A Buki-sziget sorsát 1928-ban megpecsételő vízmű épülete

A tábor helyét sikerült tehát azonosítani. Miközben azonban a régi térképeket böngésztem egy szokatlan dologra lettem figyelmes. Az angyalos vízisport térképek közül Vác városa kettőn is szerepel. A Budapest-Vác és a Vác-Esztergom szelvényről van szó, melyek értelemszerűen a Duna kanyarodását figyelembevéve Vácnál kellett, hogy megtörjenek. A két térkép kiadása között egy, legfeljebb két év telhetett el, pontos dátumot sajnos nem ismerünk, ugyanis kiadási dátum egyiken sem szerepel. E rövid idő azonban elegendő volt, hogy egy kicsiny zátony-sziget észrevétlenül új nevet kapjon.

A Buki-sziget déli csúcsánál lévő kicsiny zátony-sziget nevénél a térkép szerkesztői valamilyen oknál fogva eltérő nevezéktant használtak. A Budapest-Vác szelvényen a Füzes-sziget szerepel, a Vác-Esztergom szelvényen pedig a Cigány-zátony. Utóbbi feltehetően a közelben beömlő patakról, a Cigány-völgyről kaphatta nevét. Figyelembevége a szigetképződés sorrendjét, előbb alakul ki a zátony, majd később a sziget, ezért a Cigány-zátony elnevezést kell korábbinak tekinteni. Sokat segítene, ha ismerhetnénk a térképek dátumát.

A Füzes-sziget történetéről már született egy írás, akkor azonban nem tűnt még fel az elnevezésbeli különbség. Az 1958-as térképen még önálló - de sajnos névtelen - sziget később a DCM épülő kikötőjének esett áldozatul. Egykori mellékágát egy apró horgásztó őrzi, ugyancsak a Budapest-Szob kerékpárút mellett.

Vajon a létezett abban a korban politikailag korrekt okból földrajzinév-csere? Azt hiszem a 80 évvel ezelőtti névcsere valódi okára sohasem fogunk megnyugtató és kielégítő választ találni.

A Dunakanyar madártávlatból - egy madarász szemével

Selmeczi Kovács Ádám nyerte a Dunai Szigetek bejegyzés író pályázatát, a dunai hattyúkról szóló bejegyzésével. Ez a mostani beszámoló azonban egy másik bejegyzés apropóján készült, mert mint kiderült a Pap-szigetet ábrázoló légifotót is ő készítette. Rövid levélváltás útján kiderült, hogy ahonnan az jött, ott lennie kell még másnak is! Így született meg ez a nagyszerű, ezúttal békésebb (légi)felvételekkel illusztrált írás. Gondolkodtam róla, hogy bármit hozzáfűzzek-e, de mivel a következő hétvégén ugyanezt a távot leevezzük, így most nem tennék hozzá semmit.

Mindig nagy élmény a magasból képet alkotni arról a területről, amit földközelből jól ismer az ember… Legutóbb tavaly október elején nyílt lehetőségem – dr. Kalotás Zsolttal való közös fotós repülésünknek köszönhetően – egy Cessna sportrepülőből szemlélni az általam gyakran járt Budapest-Esztergom közti Duna szakaszt. Az élményt fokozta, hogy ebben az időszakban az extrém alacsony vízállásnak köszönhetően jól kirajzolódtak a faelszín alatti, mederben lappangó képződmények. 

Bár a kisrepülő oldalsó ajtaját a reptéren hagytuk (hogy véletlenül se akadályozzon a fotózásban) az általam elfoglalt hátsó ülés sokkal inkább a szemlélődésre, mintsem jó képek készítésére volt alkalmas. Persze néhány érdekesebb, jellemző zátonyról és szigetről azért készült egy-két fotó.

Szürkő-sziget

Szürkő-sziget: bár a Szürkő természeti értékei mára jobbára eltűntek a beépítés és a kis kiterjedés miatt, azért ettől még egy igazi dunai sziget! A csúcs irányból való fejlődés, növekedés jól megfigyelhető. A háttérben látható, hogy – a közúton utazva minket érő impulzusok ellenére – Dunakeszi és Göd (még) nem épület egybe...

A Fegyveresi-sziget egyik sarkanytúja

 

Gödi sarkantyú: a képen látható sodrásterelő kőszórás valójában a Szentendrei-sziget oldalában (tehát a jobb parton) Pócsmegyer községhatárban található. A sarkantyú alatt jól megfigyelhető a hordaléklerakásnak köszönhető intenzíven fejlődő zátony, amely eszményi madárélőhely. A vízimadarak számos csoportja és faja kedveli a friss iszappadokat és a nyugalmas zátony-oldalakat, amelyek kiváló pihenő- és táplálkozóhelyek.

A tahitótfalusi Tordáktól északra képződött zátony

Váci-zátony: szintén csak a madarászok által használt „munkanév”, mivel ez a zátony is a jobbpart közelében, a víz sarkantyúk mögötti visszaforgásából adódó hordaléklerakás következményeként jött létre a Szentendrei-sziget oldalában Tahitótfalu területén.

A különböző nagysirályok kedvelt pihenőhelye, de több ízben láttam már itt a hazánkban szórványosan előforduló csigaforgatót (Haematopus ostralegus).

A háttérben a balparti sávban húzódik az egyik már csak valaha volt dunai sziget: a Buki.

A két fél: Kompkötő- és Buki-sziget, Vác

Kompkötő-sziget: e Vác feletti sziget az egyik ihletője Gánti Tibor „Eltűnő szigetek” című könyvének, amely igen szemléletesen festi le a technokrata korszak mellékágelzárásainak következményeként fellépő lekötést, azaz a szigetek emberi szempontból lassúnak tűnő, valójában sajnos nagyon is gyors „halálát”: a mellékág feliszapolódását követő parthoz való csatlakozást, beolvadást.

A Kompkötő-sziget a Duna-Ipoly Nemzeti Park részeként védelmet élvez ugyan, emberi hatásoktól jórészt mentes, s bár közel 800 éves dokumentumokban is fellelhető már, mégis az utóbbi évtizedekben megfigyelhető a mellékág gyorsuló feltöltődése, amely ezen a képen is jól kivehető.

A háttérben a Dunakanyar képét is uraló, bányászati tájsebéről könnyen felismerhető Naszály tömbje, előtte a DDCM üzeme vonja el tekintetünket a Dunáról.

A Morgó-patak torkolata, Verőce

 
Morgó-torok: a Börzsöny egyik legjobb természeti állapotú kisvízfolyása a Morgó vagy Török-patak, amely Verőcénél érkezik a Dunába. Az elmúlt évtized szélsőséges csapadékviszonyai révén leérkező jelentős mennyiségű hordalék ősállapotot idéző mini-deltát hozott létre, mely fentről mutat igazán. 2004-ben itt költött hazánkban először az észak felől terjeszkedő nagy bukó (Mergus merganser), egy fűrészes csőrű, kizárólag kis halakon (a Dunán főként gébeken) élő szépséges bukóréce.

A torkolat környéki puhafás ligeterdő természeti értékekben (madárfajokban és védett ártéri növényekben) gazdag területe Natura 2000 védelem alatt áll, csakúgy, mint a Dunakanyar teljes vízterülete és parti sávja. A háttérben a patak forrásvidékét jelentő Börzsöny fő tömbje rajzolódik ki.

Nagymaros fiatal zátonyai és a szigetcsúcs észak felől

 
Dunakanyar: bár ez valójában a már alatta elterülő szakasz, mégis ezt hívja a köznyelv Dunakanyarnak. A Dömös és Visegrád közötti (innen majd’ 5 km-rel feljebb lévő) áttörést egy lassulási szakasz követi, nem véletlen tehát, hogy itt rakódott le a 30 km hosszú Szentendrei-sziget óriási kavicstömege, amelyet az Alpokból hoz(ott) folyó.

A szigetképződés a mai napig intenzív: ezen a képen a már említett néhai Gánti professzor által is leírt kismarosi szigetcsoport a bal part mellett két jól erdősödött sziget formájában rajzolódik ki, előttük a kavicsos felszínű Nagymarosi-zátony. Ez utóbbi kiváló vízimadaras terület - récék és sirályok kedvelt pihenőhelye.
 

A nagymarosi zátonyok keleti irányból

 
Szigetcsúcs: a Visegrádi-tömb alatt fantasztikus szigetvilág található, egyfelől a közismert Szentendrei-sziget puhafás ligeterdejével fedett, kis vízállásnál fürdőzésre alkalmas csúcs, másfelől a balpart már említett zátonyai, illetve névtelen szigetei. Túl a romantikus megközelítésen fontos tudnivaló, hogy ezen – intenzív emberi jelenléttől és területhasználattól mentes – szigetek a dunai élővilág megmaradásának zálogai!
 

A kecses Zebegényi-sziget

 
Zebegényi-sziget: a település egyik büszkesége (is lehetne) ez a kiváló állapotban lévő kis sziget. A csúcsi lerakódás itt is jól kivehető, de szerencsére itt a vízjárás mikéntje nem fenyegeti feltöltődéssel a mellékágat. Kiváló madármegfigyelő-hely, a szigetvégeken pihenő madarak a bal parti részről könnyen szemügyre vehetők.
 

Az Ipoly torkolata Szobnál

 
Ipolytoroki-zátony: az Ipoly szobi torkolatát egy zátony is jelzi, amely igazán csak kis vízállásnál mutatja meg magát. A legkiválóbb pihenőhely télen-nyáron, ám sajnos ezt nemcsak a madarak ismerik fel, hanem az erre járó jachtosok is. A rétisasok (Haliaetus albicilla) kedvelt tépőhelye (azaz a fogott zsákmányt gyakran itt fogyasztják el).

Három fa és két bokor

 
Szobi-zátony: valójában ez már az Ipoly torkolata felett, a 1710 fkm-nél található a szlovákiai Helemba (Chl’aba) közelében, de még magyar oldalon, közigazgatásilag Pilismarót területén. Előzőnél magasabb térszínen való elhelyezkedését néhány (vélhetően ide sodródott és gyökeret vert) idős fűzfa jelzi, amelyek sikerrel dacolnak az elöntésekkel. Mivel azért sokszor – valódi szigetként – kiemelkedik a vízből és kellően nyugodt, kiváló és jelentős madárpihenő.
 

A Helembai-sziget

 
Helemba-sziget: bár névadója a már említett balparti (zömében magyarok lakta) település, a sziget Esztergom területén fekszik.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park védelme alatt áll; idős ligeterdeje, megfelelő méretű kiterjedése és viszonylagos zavartalansága okán itt található a Dunakanyar egyetlen gémtelepe.

A gázlómadarak előszeretettel fészkelnek csoportokban, szinte egymás hegyén-hátán lévő fészkekben. A nemrég még színes, fajgazdag telepet mára eluralták a kárókatonák (Phalacrocorax carbo), amelyek kiszorították az egykor itt fészkelő fokozottan védett gémféléket, így a bakcsót (Nycticorax nycticorax) és kis kócsagot (Egretta garzetta). E csoportból most már csak a szürke gém (Ardea cinerea) fészkel, sajnos egyre fogyatkozó számban.

Szentgyörgymező két hatalmas sarkantyúja

 
Burda: a kép felső harmadát uraló Burda vagy Borda a szlovákiai Kovácspataki-hegység legszélső tagja, látványos kirándulóhely és természetvédelmi terület.

A dunai hajózóút e hegy alatt található a Helemba-sziget bal oldalán, miközben a szélesebb víztest a jobbpart felé esik. Ennek magyarázata szintén a vízjárás: a feliszapolódás miatt (e képet is uraló) két sodrásterelő kősarkantyú „tolja ki” a vizet a keskenyebb, végeredményben mellékágat jelentő fősodorba.
 

A Garam tokolata

 
Garamtoroki-zátony: a sötét vízű, gyors folyású Garam Párkány (Štúrovo) határában érkezik a Dunába. A korábban említett Morgó-patakhoz hasonlóan itt is a lerakódott hordalékból egyfajta delta képződik, amelynek magasabban fekvő szárazulatait kerülget a víz. Folyamatos változást mutató terület - kiváló madárélőhely!

A jobbparti sáv mára erőteljesen lecsökkent potenciállal bír, az egy fasornyi szélességű ártéri/hullámtéri sáv csak látszólagosan elegendő, a természeti értékek fennmaradása szempontjából sokszor elégtelennek bizonyul.

A dunai élővilág számos (nemcsak szárazföldi) tagjának megmaradását a jól erdősödött, természeti folyamatok által uralt és irányított szigetek, valamint a hozzájuk kapcsolódó örökösen alakuló, változó zátonyok szolgálják!

Selmeczi Kovács Ádám – www.fotoska.hu

Révészek, Rabok és a Pokol - I. rész Fényképek

 
Váccal szemben, de már Tahitótfalu közigazgatási határán belül terül el az egykori Révész-sziget. Más néven Rabok-szigete. Megint más néven: Pokol-sziget. Vagy akinek az előbbi nem tetszik: Paradicsom-sziget. Egyre kevésbé nevezhető szigetnek, amióta a révhez vezető macskaköves töltés megépült. Ennek már megvan 80 éve is, azóta halódik. Néha az árvizek még elborítják, de évről évre egyre jobban belesimul a Szentendrei-szigetbe. Lassan eltűntek feliszapolódott partjáról a strandolók, helyüket átvette a természet. Egykori mellékágában öles fűzfákat találunk, és legmélyebb pontjain sem csillogott már víz, amikor egy szép koraőszi napon arra jártam.

 

Makovecz Imre által tervezett, gomba formájú váróterem fogadja a Vácról érkezőket
a sziget déli részére áthelyezett révállomásnál.

A révhez vezető töltésről déli irányba kitekinthetünk az egykori mederre.
Ez a pocsolya képviseli jelenleg a mellékág összes víztömegét.

A töltésről északi irányba tekintve szép, üde, ligetes mező tárul szemeink elé.
Senki sem gondolná, hogy itt még 60 éve is a Duna vize hullámzott.

A sziget központi részein erdőgazdálkodás folyik. Példás sorokba ültetett unalmas erdő tárul a szemeink elé.
Egy fafaj, elvadult aljnövényzettel, melyet itt-ott felvidít egy-egy késői sárga liliomvirág.

A Vízművek egykor itt is csápos kutakat telepített, melyek a feliszapolódott parszakaszról már nem tudnak
több tiszta vizet adni. A vasbeton monstrumokat lassan eltünteti a kúszónövényzet.

A sziget pusztulásáért ez a sarkantyú (is) felelős. Körülbelül 250 méterre nyúlik be a Duna főágába,
a váci parthoz kényszerítve a sodorvonalat. A jobbparton, a lelassuló vízből lassan feltöltődik a mellékág,
miközben a Duna a főágban mind mélyebbre vágja magát.

A Révész-sziget a sarkantyúról fényképezve. Megfigyelhető a kőszórás két oldalán jelentkező
vízszint-különbség, valamint a megtelepedő bokorfüzesek is.

A sarkantyún nőtt bokorfüzesnek nincsen könnyű dolga, a víznyomás minduntalan eltorzítja törzsüket.
A folyásirányba tört fűzfák híresek uszadékfogó képességükről.

A Torda-sziget és a Révész-sziget közti mellékág déli kifolyása.
Kőszórással próbáltak meg több vizet tartani ebben a mederben.
Kevés sikerrel. Háttérben a Váci Fegyház épülettömbje látszik.

Ahol a természet gátat emelt a hordalékból, ott az ember átvágta a töltést, hogy több víz juthasson a holtágba.
Mindössze egy méteres a rés, ahol az friss vizet hozó árvizek áttörhetnek a feliszapolódott mederbe.
Itt az északi részen a legfiatalabb a sziget, ennek ellenére a legmagasabb pontja is itt található.

 

Keserűfű-rengeteg borítja a már hosszú ideje szárazon álló medret. Ha huzamosabb ideig tartó árhullám érkezik,
a lágyszárú növényzet eltűnhet, de a minden egyes árvíz után kiülepedő iszap folyamatosan emeli a
terep magasságát. Ezáltal egyre ritkább az elárasztás, és egyre könnybben telepedik meg a növényzet.

Mocsári nefelejcsből álló virágszőnyeggel fogadta a sziget a szeptemberi látogatókat.

A meder legmélyebb pontjain - ahol a legtovább tart a vízborítás - záródik utoljára a növénytakaró.
Sétánk végén a távoli fák között már felsejlik minden rossz forrása, a rév töltése.
A késő délutáni napfény által bearanyozott fűzfák még hívtak és csalogattak, hogy maradjak,
de lassan indult már a komp hazafelé.

Törmelékek Torda falu kultúrrétegeiből

 

Torda városáról már hallott mindenki, azonban Torda faluról már kevesebben. Ilyen nevű község létezik ma is a Bánságban. A középkorban ennél jóval több Torda nevű település létezett, az egyik éppen a Szentendrei-szigeten, Váccal átellenben.
A tavaly őszi és idén tavaszi kirándulások a tahitótfalusi Alsótordák-dűlőben mintegy 1,5 kilogrammnyi leletet eredményezett. A képen látható begyűjtött anyag 99,99%-a cserépedény töredék, mindössze egyetlen bronz díszecske került elő a szántásból.  Alapos tisztogatás után a poros, szürke cserepek színt kaptak, és előkerültek a formák is. Csoportosításuk először szín szerint történt, voltak éles peremmel elváló fehér töredékek, vastagabb, csillámos homokkal tarkított kopott cserépedény peremek, XIX-XX. századi porcelán, mázas cserepek és pirossal festett fehér fülek. Sok edényfül került elő, elsősorban a vastagságuk miatt őrződtek meg jobban a vékonyabb oldalsó részekhez képest. Egészen mostanáig egy dobozban pihentek.

Bronz dísz

A beazonosítás hátralévő része ma 2011. szeptember 14-én történt meg Vácott a Tragor Ignác Múzeumban, Kővári Klára régész segítségével. Sok értelme ugyanis nem volt, hogy ennyi cserepet itthon kerülgessek, jó helye lesz majd nekik Szentendrén a többi lelet között. Tahitótfalunak az Alsótordák dűlője ugyanis már kívül esik a váci múzeum hatáskörén annak ellenére, hogy pár száz méterre esik tőle. A leletek gerincét a középkori anyag teszi ki, ezek közül a durvább, szürke, homokosabb darabok Árpád-koriak, volt egy sűrűn rovátkázott avar kori oldaltöredék, néhány késő-középkori festett fehér cserép, valamint számtalan elsőre nem beazonosítható darab. A legrégebbiek a bronzkorból származnak. Mivel a kelták (vaskor) előtt nem létezett korongozott edény, ezek könnyen felismerhetők. A mintegy 4500 évvel ezelőtt élt fazekasok kézzel simították őket. A római korban ez a terület majdhogynem senki földje, frontvonal volt, így ebből az időszakból nem tudtunk leletet meghatározni.

A lelőhely      

 

Az egykori Torda falu elhelyezkedése és templomának feltételezett helye

A váci révtől mintegy 500 méternyire a Duna mentén található. Alig kiemelkedő dombhát, mely a Duna felé meredeken szakad le. Tengerszint feletti magassága maximálisan 107,5 méter. Jelenleg árvízmentes térszín. Cserépedények a legmagasabb térszínen, a Dunához közelebbi oldalon találhatók nagyobb számban. Megfelelő időben a terepen nem nehéz egy-két maroknyit összegyűjteni.

A bronzkori leletek miatt biztosra vehetjük, hogy az adott korban a legnagyobb árvizek elkerülték a lelőhelyet. A kelta és római korban megszakadó település oka lehet a megváltozott éghajlat és az ehhez kapcsolódóan megváltozó Duna vízjárás is. Természetesen nem zárható ki az sem, hogy ennek történeti okai vannak.

Hosszú időbeli szünet után a VIII-IX. századból az avarok révén újra benépesül a homokos dombhát, és a folytonosság tart egészen a török hódoltság végéig. Ebből a korból a fentebb felsorolt mintázatú cseréptöredékek maradtak fönn. Torda falu első okleveles említése 1546-ból származik, ekkor a törökök 15 lakost írtak össze. 1626-1628 között névről is ismerjük református lelkészüket: Rákóczi Pált. 1685-ig a számtalan hadjárat következtében népessége egyre fogy, utolsó lakosai Tahitótfaluba költöznek be (Tótfalu 1686-ban népesebb település volt, mint Cegléd).  Ma újra lakják, egy-két lakóház is áll a nyaralóházak között. Régen templomos helyként ismerték, a Magyarország Régészeti Topográfia kötet szerint templomának helyét a XIX. század végén még be lehetett azonosítani.
 

Itt állhatott Torda falu temploma

A mai terepbejáráson célirányosan ezt a pontot kerestem. Beazonosítása elvileg könnyű, mindössze habarcs, tégla és kődarabokat kell találni hozzá. Egy ekkora középkori faluban a templomon kívül nem valószínű, hogy más létesítmény épült volna hasonló építőanyagokból. Hosszas keresgélés után mindössze egy hely felelt meg az elvárásoknak. A fenti képen látható házikó előtt a szántásban az eke egy hatalmas vulkanikus kőtömböt fordított ki, mellette törött tégladarabok és habarcstól fehéres barázdák látszódtak. Ha ez nem recens sitt, akkor minden bizonnyal egy potenciális templomhely lehet. Ugyan nem a legmagasabb pontja a dombvonulatnak, de a körülötte tapasztalt leletbőség igazolhatja az elképzelésemet.
 

Torda falu és sziget

Az egykorí vízrajz rekonstrukciójában mint sok más helyen, itt is segíthetnek a régészeti leletek. Mint a Szentendrei-sziget egyik magja ez a terület is a jégkorszak végén, a holocén kezdetén alakulhatott ki. A felhalmozódó kavics üledékek a Duna bevágó hatása miatt relatíve kiemelkedtek, és ezt a kiemelt térszínt tovább magasította a kisvizeknél a mederből kifújt homokmennyiség. A megtelepedő növényzet révén a talaj humusztartalma megnövekedett a környező területekhez képest, így a dombhát lassacskán alkalmassá vált az ember megtelepedésére.

A középkori falu ma a Duna feliszapolódása következtében messze került a főágtól. Ez a feltöltődés nem ma kezdődött, így lehet, hogy szerepe volt egy, a Dunából élő falunak (halászat, hajózás, rév) az elnéptelenedésében. A bronzkor óta egymásra rakódó kultúrrétegek megmagasíthatták az eredeti térszínt, jobban kiemelve a homokdomb-vonulatot. Ezáltal a népvándorlás kor népessége már teljesen ármentes térszínen telepedhetett meg. Ezt az ármentes térszínt azonban gyakran körülölelte a Duna mindkét oldalról. Az árvizek ugyanis a lakott területtől nyugatra, a Szentendrei-szigeten át is levonultak. Ez a jelenség teljesen természetes velejárója volt például a jeges árvizeknek. Egészen a folyószabályozásig rendszeresen az elhagyott medrek vezették le a megnövekedett Duna vizeket, sokszor a mezőgazdaság rovására.

Régészeti feltárás a mai napig nem volt a területen, mindössze terepbejárások alkalmával tájékozódtak itt régészek. Remélem egyszer egy feltáráson sikerül meghatározni az egyes kultúrrétegek szintjét, amelyből lehetne következtetni a holocén mederváltozásokra, melyek a Szentendrei-szigetnek ezt a részét érintették.