Kétszer eltemetett kápolna

Még szerencse, hogy Kempen báró 1853. szeptember 8-án megtalálta Orsova mellett, az ártéren elásott magyar koronázási ékszereket, ugyanis ha most kellene megkeresni őket, akkor igencsak gondban lennének. Egyrészt csak búvárok juthatnának le a helyszínre, másrészt fúrót is kellene vinniük, ugyanis az elmúlt ötven évben rengeteg hordalék halmozódott fel a rejtekhelyen. Erről az üledékfelhalmozódásról szól egy román kutatók által készített tanulmány, melyben először ábrázolták térképen az elárasztott Cserna-öbölben zajló folyamatokat. 

1849. augusztus 20-án egy szekér hagyta el Orsovát Oláhország határa felé. A szekéren egy ládában voltak a magyar koronázási ékszerek. Alig néhány ember tudta hol van a rejtekhely, közülük is sokan csak másodkézből értesültek róla, pl. Kossuth Lajos. Ők ezután mindannyian átmenekültek Törökországba, így az osztrák kormányzatnak szinte a nulláról kellett kezdeni a keresést. Számunkra most nem a kalandregénybe illő kutatómunka fontos (akit ez érdekel olvassa Kempen báró naplóját), hanem maga a helyszín, a Cserna folyó és a Duna közös ártere. 

Ez egy ötszáz hektáros ártéri öblözet a Duna 953-955 folyamkilométerénél, amely észak felé mélyen benyúlik a hegyek közé, otthont adva három településnek is. 1972-ben ezt az öblözetet az Al-Dunával együtt elárasztották a Vaskapu I. erőmű építése következtében. A 30 méteres vízszintemelkedés azt eredményezte, hogy a Cserna folyó 4 kilométerrel rövidült, eltűnt a régi Orsova, Nagyzsuppány és Tuffás. Létrejött egy 140 kilométer hosszú tó, amely körülbelül 2,4 köbkilométer vizet tárol, 25%-al többet mint a Balaton. Ennek a "tónak" a legnagyobb öblözete lett a 24 méter legnagyobb mélységű Cserna-öböl. A tározó feltöltésével egy időben megindult egy azóta is tartó folyamat, amely minden hasonló beruházásnál előfordul; a tóvá alakított Dunában kiülepedik a folyó hordaléka, amihez hozzá jön a mellékpatakok hordalékmennyisége, valamint a szárazföldi eredetű laterális erózió. 

Ezt a jelenséget nagy vonalakban bemutattuk már ugyancsak egy al-dunai példán, a hordalékba temetett Trikule váránál. Most azonban megjelent egy román tanulmány a szlovén geográfusok kiadványában, az Acta graphica Slovenicában, amely elsőként mérte fel a felduzzasztott Al-Duna egy adott részének üledékfelhalmozódását, melyben sikerült számszerűsíteni is a folyamatot. A tanulmány szerencsére elérhető és olvasható online verzióban is. 

Számunkra azért is fontos ez a tanulmány, mert sokszor látnak napvilágot olyan hírek, hogy amikor leeresztik a tározó vizét egy bizonyos szintig előbukkannak az eltűnt templomok a mederben, például Ada Kaleh minaretje. Utóbbi már csak azért sem lehetséges, mert az elárasztás előtt már lebontották. Ugyancsak nem látszódhat ki a Szent Korona megtalálásának helyén épített kápolna sem, mégpedig két okból. Egy; a kápolna az ártéren, azaz a medence legmélyebb pontján épült. Kettő; kb. 14 méter hordalék fedi a helyszínt. De ne siessünk ennyire előre. 

1853. szeptember 8-án délelőtt 1/4 9 órakor egy helyi román paraszt ásója koppant a földben. Ion Morosina csak annyit mondott "Ferro", amiért később 15 dukát ütötte a markát. 4 év után sikerült megtalálni a Szent Koronát rejtő ládát, azonban ebben nem volt sok köszönet. A rejtekhelyet 1849-ben kiválasztó szakasz sajnos nem volt tisztában a terület hidrológiai viszonyaival, különben valami más helyet kerestek volna rejtekül. Hogy mi volt a probléma az Oláhország felé vezető úttól és a Cserna folyótól egyaránt balra található területtel? Ezzel kapcsolatban átadnánk a szót a kutatásban részt vevőknek:   

A már [1853] június elején meginduló tartós esőzés miatt a Duna és a Cserna kilépett a medréből; Imbrissevich őrnagy ezt a tényt úgy közölte Karger hadbíró századossal, hogy Orsova egész környéke víz alatt van. A helyzetről személyesen megbizonyosodva Karger hadbíró százados a következő rejtjeles üzenetet küldte nekem Coronini altábornagy útján: "A talajviszonyok és vízáradások kétségbeejtők, a leszakadt fahidat elsodorta a víz. A magas vízállás miatt mind a mellékút, mind a leszakadt fahíd, mind az ösvény víz alatt. A leszakadt fahíd nyomait megtaláltam, az eperfát nem sikerült meghatározni. - Állandó esőzés. - Sár." Forrás: Johan Kempen von Fichtenstamm emlékiratai

Ebben a mocsárként is leírt környezetben négy esztendő alatt gyakorlatilag minden szétrohadt a ládában. És nem csak Szent István koronázási palástja, hanem a Szent Korona bélése is, valamint az összes bőrből és szövetből készült tárgy, pl. egy pár cipellő. Sőt, megrozsdásodott a koronázási kard, a koronázási ékszerek egyéb károsodásáról nem is beszélve. A fellelt tárgyaknak hamar híre ment a környéken, így a megtalálók megfelelő biztosítás mellett Orsován be is mutatták, mielőtt Bécsbe szállították volna. Ugyancsak zarándokhellyé változott a Cserna folyó árterén álló vizenyős gödör is, ahol a Szent Korona négy évet töltött. Olyannyira, hogy Ferenc József a megtalálás örömére kápolnát emeltetett a helyszínen, ami párhuzamba is állítható a Zichy Ödön gróf dunaparti halála helyén emelt lórévi kápolnával.

A magyar sz. korona megtalálásának helyén egy a munkálatok beleszámítása nélkül, 6000 pfrtba kerülő kápolna fog építtetni, mely egy kívül nyolcz szegletü góthidomu templomféle épület­ből állani. Ennek az Oláhországba vezető utra néző ajtaja, ablakai s párkányzata különbféle szinü, mes­terségesen faragott kővel lesznek feldiszesítve; tete­jének dombora belül kúpot képez, melyből lámpa lóg. A Duna néha a korona volt helyére kiárad, s azért az emléképület jócskán magasra fog emeltetni, miál­tal mindenhonnan látható leszen, s a táj diszesitésére is szolgáland. 22. szám. Május 29. 1856. Budapesti Visszhang

A helyszínnel kapcsolatos leírások mind megemlítik a hely árvízjárta mivoltát, ezért a kápolnát a lórévihez hasonlóan az árvízszint feletti feltöltésre építették. Ennek ellenére a kápolnában nem csak egy Szűzanya szobor volt látható, hanem maga a gödör is, ahol a Szent Korona pihent. Korabeli újságcikkek alapján az építkezés már 1856-ban elkezdődött, 1857-ben már fogadta a látogatókat. Azaz 2 évvel a lórévi kápolna előtt készült el, ami fontossági sorrendet is feltételez. Ezzel kapcsolatban még el kell mesélni egy érdekes történetet, hogy Ada Kaleh szigete se maradjon ki a megemlékezésből: 

Az uj orsovai török várban levő mohamedán aszszonyok és leá­nyok látni óhajtották az Ó-Orsován azon helyen, hol a magyar koronát megtalálták, épült kápolnát, mely e napokban elkészül. Az ó-orsovai parancsnok örömest meg­engedte a kápolna megtekintését s 9-kén d. u. azonnal, mintegy 40 török nő és gyermek szállt ki az innenső partra két török kíséretében, s folytonos dob-, trombitas allah-énekszó között haladtak át az erdei ösvényen a kápolnához. Ott mindent a legnagyobb bámulás jeleivel szemléltek s Sz. Mária képe előtt letérdeltek. Mielőtt a kápolnát elhagyták, virágbokrétáikat a Madonna szobor talpára tették s úgy tértek vissza Uj-Orsovára. Pesti Napló 1857. szeptember 20.

A Cserna-torkolat 1866-ban.

A kápolna 115 évig állt ezen a szent helyen, amíg 1972-ben a Vaskapu I. erőmű tározója el nem érte az üzemi magasságot elárasztva az egész síkságot egészen a közeli Allion-hegy lábáig. Azt nem tudni, hogy a kápolnát lebontották-e ekkor, vagy egyszerűen sorsára hagyták, esetleg a kegytárgyakat megmentették-e belőle, de a román nyersanyag-éhség és a régi orsovai házak szisztematikus lebontása alapján a kápolna is valószínűleg hasonló sorsra juthatott, különösen az olyan bontóbrigádok révén, akiknek semmiféle érzelmi kötődése nem volt az épülethez. 

1972 óta a vízfelszín eltemette a romokat, a letűnt korok maradványait és Ada Kaleh szigetét is. Egyúttal jótékonyan elfedte a mélyben zajló folyamatokat, melyeket most a román kutatók hoztak napvilágra. Méghozzá egy viszonylag egyszerű módszerrel.

Egyfelől elkészítették a terület elárasztás előtti domborzatmodelljét. Ehhez két katonai térképsorozatot használtak egy 1:20000 méretarányút 1939-ből és egy 1:25000 méretarányút 1952-ből. Ezen feltüntették a völgyhálózatot, a közlekedési hálózatot, a folyóvízi teraszokat, az árteret, valamint a régi épületeket, valamint a szintvonalak alapján digitális domborzatmodellt (DEM) készítettek. Másodsorban 2017. március 29-én és október 25-én két alkalommal csónakból mélységmérést végeztek az öbölben szonárral. A kapott adatokat korrigálták az aktuális vízállás-adatokkal és a kapott 5551 pontból ugyancsak elkészítették a meder domborzatmodelljét. Majd ezt a két domborzatmodellt összevetették egymással. 

Vízmélység a Cserna-öbölben
(Constantin Nistor et al. - Acta Geographica Slovenica 61-1 2021)

Egy piros-kék színskálán ábrázolták a változásokat, ahol a piros szín jelenti a feltöltődést, a kék pedig a térszín mélyülését. A térképek dátuma miatt van némi bizonytalanság abban, hogy az adott változás mennyiben írható a víztározó kialakításához kapcsolódó folyamatok számlájára, hiszen ezek akár 1939-(1952)-1972 között is bekövetkezhettek. 

A szélső értékeket a 14,3 méteres maximális feltöltődés és a 15,5 méteres lepusztulás jelenti. Kezdjük a legérdekesebb jelenséggel, az eróziós zónákkal, ahol a jelenlegi felszín alatta marad az 1939 vagy 1952 állapothoz képest. Szembetűnő, hogy a legsötétebb kék zónák a partok mentén találhatók, elsősorban a keleti parton. Itt található Orsova vasútállomása, kikötője, ezen a részen kellett a hegyoldalba belemetszeni az új infrastruktúrát, utakat vasútvonalat. Tehát a lepusztulás elsősorban antropogén eredetű. Ehhez jön még a kikötő karbantartása és a hajózó útvonal fenntartása érdekében végzett kotrás. A medence belső részén látható kék zóna (-3 méter) létrejöhetett a Cserna folyó völgyének bevágódása révén is, ami valószínűleg 1972 előtt kellett, hogy megtörténjen. 

Ennél jóval jelentősebb területet érint a feltöltődés. Az öbölbe érkező hordalék számos forrásból eredhet. Behordhatja a Cserna vagy érkezhet a Duna felől. Ugyancsak származhat az öbölbe lefutó ideiglenes vízhálózatból (kék szaggatott vonallal jelölve), valamint a nagyobb csapadékhullás idején az épített felszínen lefolyó víztömegből. És származhat abrázióból is, ami nem más mint a tározó hullámzása által okozott meredek partfalak elmosódása, leomlása. 

Az öböl déli részén látható kiterjedt vörös folt a kutatók szerint dunai eredetű. A főág északkelet felé tartó futása Orsovánál ugyanis megtörik és délkelet irányba térül el. Véleményük szerint a tehetetlenség miatt fut neki a Duna az Allion-hegy lábának és rakja le itt a hordalékát mintegy parti zátonyként. Ezen a szakaszon rakódott le a legvastagabb hordalékréteg. 

Másik jelentős feltöltési terület a Cserna folyó 1300 méter hosszú, 350 m széles vízfelszín alatti hordalékkúpja az öböl északi részén. Vastagsága eléri az 5,5 métert, összetétele is ismert: 10% kavics, 70% homok és 20% iszap. A Cserna folyó másodpercenként 21 köbméteres vízhozammal rendelkezik a torkolatnál, de ami fontosabb, másodpercenként kb. 3 kilogramm lebegtetett hordalékot szállít. Ez annak fényében is jelentős, hogy a felső szakaszán két víztározó is létesült, ami ugyanúgy megfogja a hordalékot, mint a Vaskapu erőmű. A kutatók számítása szerint egyedül a Cserna évi 95541 tonna hordalékot szállít a víztározóba, amelynek egy része kiülepedik. Ez a tározó megépülése óta eltelt 45 év alatt összesen 1,8 millió köbméter hordalékot jelent. 

A régi Orsova városa, amely a kép délnyugati részén a 70-es szintpont közelében állt jelenleg 5-6 méter vastag üledékréteg alatt pihen, amely főleg a felette lévő dombvonulatról mosódott be. Ugyancsak feltöltődés jellemzi Új-Orsova öbölbe nyúló félszigetének környékét. 

Felhalmozódási és eróziós zónák a Cserna-öbölben
(Constantin Nistor et al. - Acta Geographica Slovenica 61-1 2021)

Az öbölben átlagosan 3,8 méter vastag üledék rakódott le, ami évi 8,4 centiméternek felel meg 1972-2017 között. A Vaskapu I erőmű ugyanis a Dunán érkező lebegtetett hordalék 77%-át visszatartja, melynek révén a deltába jutó hordalék mennyisége felére csökkent. Annak ellenére, hogy a feltöltődés természetes és megállíthatatlan folyamat számos káros hatással is jár, elsősorban az ember szempontjából. Csökken a tározókapacitás, akadályozza a hajózást, az orsovai kikötő forgalmát. Valamint felerősödik az eutrofizáció, melynek révén romolhat a vízminőség is. Kiút egyelőre nem látszik, hiszen egyedül a kotrás jöhet szóba, ami persze pénzbe kerül, valamint a szerb és román félnek ezt össze is kellene hangolnia. Másrészt ilyen mennyiségű hordalék kikotrása, deponálása, elszállítása emberfeletti erőfeszítést igényelne. 

Beavatkozás híján a tározó tovább töltődik évről évre, és a finom szemcsés üledék egyre csak hullik és ülepedik az elárasztott és a Szent Koronához hasonlóan sárba temetett Korona kápolna felett. Egyszer talán fel lehet majd építeni a replikáját egy felszínre bukkanó zátonyon. 

A bukaresti béke és Magyarország új dunai határa

Az 1918. május 7-én Romániával megkötött bukaresti különbéke révén Magyarország elérte legnagyobb kiterjedését. Talán éppen az idő rövidsége és az új határok kitűzésének megszakadása miatt az újonnan megszerzett területekről nagyon kevesen tudnak. A Pangea blog épppen e fehér foltok eltüntetésére tesz kísérletet, velünk párhuzamosan, míg a Dunai Szigetek blog a dunai határ kérdését fogja megvizsgálni. 

1918 tavaszán a központi hatalmak szerettek volna mielőbb nyugalmat Romániában, ezért hajlandóak voltak - komoly engedmények árán - békét kötni. Hogy a megszállók engedékenynek mutatkozzanak a békét megelőző tárgyalásokon olyan feltételeket támasztottak, amiből nyugodt szívvel lehetett engedni, azért, hogy mindkét fél elégedetten álljon fel a tárgyalóasztaltól. A béke egyéb pontjai és határváltozásai közül csak a Dunát érintőkre térnénk ki. A Bufteában zajló előzetes tárgyalásokon az osztrák és magyar tárgyalódelegáció 15,9 ezer négyzetkilométernyi területet kapott volna, közte az egész Mehedinți megyét, ami azt eredményezte volna, hogy Vidintől északra létrejön a magyar-bolgár közös határ, azaz Románia elszigetelődik Szerbiától. Magyarországé lett volna Szörényvár, (Turnu Severin) az itt található fontos hajógyárakkal együtt, és Magyarországé lett volna az egész Vaskapu-szoros is. 

Volt már erre precedens a világtörténelemben, a pozsareváci béke (1718) után, amikor a török végleges kiűzésekor megkaptuk Kis-Oláhországot, azaz az egykori Szörényi Bánságot egészen az Olt folyóig. Ez az állapot 1739-ig állt fenn. 

Azóta azonban nagyot változott a világ és a magyar kormány sem támogatta az előzetes tárgyalásokon megjelölt határvonalat. Hogyan lehet ez? Úgy, hogy Magyarország nem kívánta a román nemzetiségű állampolgárainak számát növelni és mivel ekkoriban még nem volt divatban a tömeges kitelepítés csakis egy stratégiai célú hátárkiigazítás jöhetett szóba. Tanulván az 1916-os román támadásból a magyar fél igyekezett minél nagyobbra növelni a határ és a határmenti magyar városok közti távolságot, hogy több idő legyen felkészülni egy meglepetésszerű támadásra. Ez pedig azt jelentette, hogy végül összesen 3772 négyzetkilométer többnyire lakatlan és megközelíthetetlen erdő és hegyvidék került át Magyarországhoz végig a kárpáti határ mentén.

Ez egy átlagosan 5-6 kilométer széles sáv volt, ahol kb. 23000 ember élt. A határ kijelölése során a térképész alakulatok törekedtek arra, hogy a román falvak lehetőleg Romániánál maradjanak.

1914-ben a román magyar dunai határ a frissen megszerzett Ada Kaleh szigetétől közvetlenül keletre kezdődött, majd a Bahna- és a Cerovec-patak völgyében kezdte meg hosszú útját a Kárpátok bércein. 1918-ban Magyarország végül nem kapta meg Mehedinti megyét, sőt még Turnu Severint sem. Ennek oka az volt, hogy a magyarok nem szerettek volna egy ekkora román várost elcsatolni, annak ellenére sem, hogy ekkoriban Turnu Severin kb. felerészben németek által lakott város volt. Az új magyar határ Dudasu településtől délre, egy kis Dunába ömlő pataknál kezdődött, a település ugyan beleesett a békeszerződésben kijelölt sávba, amely körülbelül 200 métert jelentett a valóságban, azt az intervallumot, amelyen belül kellett pontos határvonalat kijelölni. Ennyi mozgástere volt a térképész alakulatoknak. A sávba került román falvakban legtöbbször megkérdezték a helyben lakókat, melyik országhoz kívánnak tartozni - válaszukat annak ellenére is figyelembe vették, hogy kivétel nélkül mind Romániát választották. Így Dudasu és (a térképről azóta rejtélyes módon eltűnt) Seretu falu is maradt az óhazában. Magyarország 12 kilométerrel tolta ki dunai határát, két új dunamenti településsel lett gazdagabb, úgy mint Varciorova és Gura Văii. Előbbinek már nyoma sincs, a Vaskapu erőmű felduzzasztásakor ez a település is eltűnt a föld színéről. Továbbá az Osztrák-Magyar Monarchia bérbe vett további három szigetet Turnu Severintől délre. 

Ezzel a stratégiai határkiigazítással Magyarország fél évre birtokba vette az egész al-dunai szorost és a Kárpátok legszélső dombvonulatáról látótávolságon belülre került a román síkság, Havasalföld. Hogy a későbbiekben mi történt a dunai határral, az már egy sokkal ismertebb történet.

Az 1918-as határvonal google alaptérképre rajzolva ezen a linken böngészhető: http://terinf.hu/dsz/

Amennyiben tetszett a bejegyzés,

Lehet ránk szavazni az idei Goldenblogon Tech/Tud kategóriában!

Valamint a Kutatók a Neten szavazás "Legjobb kutatói blog" kategóriájában!

Új Orsova

Új-Orsova lett Ada Kaleh új neve, miután 1913-ban Krassó-Szörény vármegyéhez csatolták az addig török fennhatóság alatt álló szigetet. A "régi" Orsova, a Monarchia utolsó dunai kikötője néhány kilométerrel feljebb állt a Cserna-folyó torkolata fölött. Ma már hiába keresnénk ezt a két települést, a török reliktumot és a rohamosan fejlődő soknemzetiségű dunai kikötővárost. Mindkettőt elnyelte a progresszió, a technika és a társadalmi szükségletek és a Vaskapu I. erőmű által felduzzasztott Duna. A két település legutolsó pillanatairól előkerült fényképeket - ha jól tudom - Magyarországon eddig még sehol sem publikálták.

Ada Kaleh látképe az orsovai út mellől

A felvételeket Ionica Popovici tette közzé egy Ada Kaleh-ről elszármazottak által működtetett oldalon. A fényképek dátuma 1967, kivéve az utolsót, az feltehetően 1971-es. 

Sosem hittem volna, hogy van olyan ember, aki még ne hallott volna erről a szigetről, de felvilágosítottak róla, hogy az emberek döntő többsége számára tökéletesen ismeretlen vidék az egykori magyar Al-Duna. Nekik mondanám el, hogy Ada Kaleh egy török lakosságú és hangulatú sziget volt, mígnem a román állam úgy nem döntött, hogy ezt a többszáz éves etnográfiai zárványt elpusztítja a Vaskapu I. erőmű kedvéért. A lakók addig a turisták mellett saját cigarettát gyártottak, valamint itt készült a rózsasziromlekvár, mely tényleg lekvár volt és tényleg rózsaszirmokból készült. A Dunai Szigetek blogon már sok térkép, leírás, képeslap jelent meg a legkülönlegesebb dunai szigetről. Érdemes átnézni, annak is aki esetleg nem most hall erről a helyről először.

A Cserna torkolata és a közúti híd, háttérben "Új" Orsova épületei

 
A Vaskapu I. erőmű 33 méterrel emelte meg a Duna vízszintjét, ami azt jelentette, hogy Báziásig, azaz végig az Al-Duna mentén minden település víz alá fog kerülni. A munkálatok megkezdése előtt történészekből és építészekből álló csoport kutatta végig a megmentésre érdemes értékeket és e kiadvány nyomtatott formában is megjelent. Ada Kaleh szigetével kiemelten foglalkoztak, nagy szerencsémre az egyik román tudós unokája ezt el is jutatta nekem és részleteket a Dunai Szigetek blog is közölt.

Nagyzsuppány (Jupalnic) falu helyén épült fel az új Orsova, a távolban Ada Kaleh szigete sejlik fel

 

Voltak olyan települések, amelyeket egyszerűen "feljebb toltak" a völgyekbe, elsősorban ott, ahol 33 méternél kevesebbet emelkedett a vízszint. Orsova környékén, amely a leginkább ki volt téve az elárasztásnak minden falut kitelepítettek, és egy új várost terveztek a Cserna-folyó lapályán keletkező hatalmas öböl mellé. Itt már állt egy kisebb falu, Nagyzsuppány, melyet ugyancsak eltüntettek a föld színéről az új szocialista város kedvéért. Itt, a hegyek tövébe szorítva épült fel végül a legújabb Orsova, ahová a régi Orsova, Tuffier, Nagyzsuppány és Kormanik lakosságát telepítették.

Építési terület, háttérben a magasított út új hídja

A semmiből épült fel a biztonságos magasságba emelt város. Épületei semmiben sem emlékeztettek a régi településre. Modern panelházak nőttek ki gomba módjára egy akkor még nem létező öböl íve mentén.

1966-1974 között teljesen átalakult a táj.

 

A Cserna-folyó lapálya helyén ma a tározó vize hullámzik.

Kilátás az Új-Orosva feletti hegyről északkeleti irányba

A halálraítélt Nagyzsuppány felett már ott magasodnak Orsova új épületei.

Épül a hegyoldalba vágott új út a Duna fölött.

Az elárasztás megkezdődött.

A Traianus-tábla megemelése

Nem csupán a lakosokat kellett arrébb költöztetni, a román állam nem volt közömbös a kulturális értékek megmentése iránt. A fenti képen éppen a Traianus táblát emelik a tározási szint fölé. A munkálatok során kivágták a sziklafalból majd betonoszlopokkal megtámasztották a timpanonját és beillesztették vasalással jelenlegi helyére. Valamiért Abu Szimbel kőbevésett alakjai jutottak az eszembe róla, akiket az Asszuáni-gát miatt telepítettek odébb. De talán azt még nem graffitizték össze.

Orsova helyén ma egy víztározó hullámzik, az új települést Nagyzsuppány fölött hozták létre mely egészen a Cserna mai torkolatáig nyúlik északon. 3 milió köbméter beton épült be az erőműbe, mely örökre eltüntette a vizákat a felsőbb Duna-szakaszokról.

Ada Kaleh végnapjai

Orsova lakói szerencsésebbek voltak Ada Kaleh törökjeinél, jelenleg is Orsovában lakhatnak, igaz kissé odébb. A törökök lakhelyéül a román hatalom az erőmű alatti Simian-szigetet jelölte ki, ahová át is költöztették a számozott téglákra bontott erődöt. A törökök azonban nem maradtak ott sokáig, szétszóródtak a szélrózsa minden irányába. Az idő előrehaladtával lassan kihal ez a kis közösség is, éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy az emlékeiket, fényképeiket, anekdotáikat valaki összegyűjtse és az utókor számára megmentse.

Egy történelmi pillanat: az utolsó ismert fénykép Ada Kaleh szigetéről. A felvétel a szerb partról készült, szemben az új Orsova-Turnu Severin út hídja látható a feltöltésre váró Bahna-öböl felett. Ada Kaleh szigetén már nem állnak épületek, a házakat, erődítményt szétbontották, a lakosokat kitelepítették. Csupán az erőd szögletes falait látjuk, maga sziget már hullámsírba merült. A képről bebizonyosodik, hogy nem igaz az a legenda, miszerint a minaret tornya még sokáig kiállt a tározóból és csak évek múltán omlott bele. Egy tökéletesen lecsupaszított, halott sziget várta az emelkedő vízszintet, mely örökre elborította.

Szentjánosbogár és Katica - IV. Károly magyar király és Zita királyné utolsó útja a Dunán

A Glowworm Baján

H. M. S. Glowworm, nov. 1.

Egész éjjel haladt vonatunk, s az állomásokat nem tudtuk felismerni, mert mindenütt, ahol megállottunk, az állomáson kivül, teherkocsik között vesztegeltünk. Hatkor reggel Bajára értünk. Pompás őszi reggel volt, az ég derüsen, sugárzó-kéken, mintha a magyar földtől való nehéz bucsut akarta volna vidámabbá varázsolni, a bucsut, melyet az emberek oly komorrá tettek.
A vonat Baja állomása előtt nyílt pályán állott meg, a Duna partján, s amint az ablakból kitekintettem, láttam lent két kis hajót horgonyozni. Nem mertem elhinni, hogy ezek közül valamelyikre szándékoznak a királyi párt szállítani. Annyira nem nyújtottak fejedelmekhez méltó látványt, hogy bárki is meggondolta volna, hogy rászánja-e magát rajtok hosszabb ut megtételére. A szalonkocsi ablakai alatt a magyar és entente-tisztek között véget érni nem akaró tárgyalás indult meg, melynek tartalmáról nem tudtunk meg semmit. Végre láttuk, hogy a kocsitól a hajóhidhoz vezető rövid úton teljesen szoros kordont vonnak magyar katonákból, s mikor ezzel elkészültek, Siménfalvy ezredes felszólított, hogy menjünk a hajóra. Elől ment Siménfalvy ezredes, utána a felséges pár, s utánok én. Ez volt az egész kiséret! A szuronyos kordonon belül haladt a fogoly király és királyné a Dunapartig, hol leirhatatlanul meredek kőlépcső vezet le emeletmagasságról a vizig. Itt keskeny deszkából álló, rögtönzött hajóhidon, melyen félelmetes volt átmenni gyakorlatlan lábbal, jutottunk a Glowworm fedélzetére. A sürü kordonból egy katona, amint a király előtte elhaladt, odaszólt hozzá: "Viszontlátásra, Felség!" - Nem hiszem, hogy e becsületes magyar katona ezt parancsnokságának kívánságára tette volna! Ellenben a felségek annál jobban örültek neki.
A másik hajó, melyet a vonat ablakából láttam, a Lady Bird volt, mely kísérni fogja a Glowwormot. A Glowworm parancsnoka érkezésünk pillanatában még nem volt a hajón, s igy a Lady Bird parancsnoka fogadott. A felségek azonnal a számukra kijelölt kabinokba mentek, s kellemesen meglepődtek a  kis hajó ragyogó tisztaságán. Közelről nézve mégis sokkal barátságosabb volt, mint ahogy a vonatból látszott.
A királyi pár rendelkezésére bocsátották a parancsnok lakosztályát, mely egy nagyobb kabinból állott, - ez volt a szalon és ebédlő, - mellette egy kis hálófülke, mely oly szük vol, hogy őfelsége ágyán keresztül kellett a fürdőszobába átmenni. Alig voltunk a hajón, midőn láttuk, hogy vonatunk helyet ad egy másik vonatnak, melyből a pápai nuncius, Msg. Schioppa és a királyné főudvarmestere, Esterházy Sándor gróf szállottak ki. Esterházy Sándor itt csatlakozott hozzánk, hogy mint egyetlen ur kisérje őfelségét szomoru utjára. A nunciust azonnal a király elé bocsátották, ki őt már kabinjában fogadta.
Mialatt a nuncius a felségeknél volt, a magyar tisztek az entente-tisztekkel jegyzőkönyvet vettek fel a király és királyné kiadatásáról, de a jegyzőkönyv tartalmát velünk sohasem közölték.
Nemsokára ezután hozzám jött Selby angol ezredes, az egyik entente-tiszt, ki már Tihanyban volt, s ki férjemet régebbről ismeri. Beszélgetés közben sajnálkozásának adott kifejezést, hogy Tihanyban nem engedték meg neki férjem meglátogatását. Igen elcsodálkoztam ezen, mert hisz nekünk Tihanyban mindig azt mondották, hogy az entente-tisztek őrködnek a foglyok teljes izoláltsága felett., s magyaráztam neki, mennyire hozzájárult az ő rendelkezése is ahhoz, hogy nem látogathatta meg férjemet. Ez ellen Selby a leghatározottabban tiltakozott, s mondotta, hogy kifejezetten kérte az engedélyt férjem meglátogatására, mert szeretett volna vele találkozni, azonban a magyar kormány tisztjei ezt határozottan megtagadták.
Alig váltam el Selby ezredestől, midőn visszajött a hajó parancsnokának megbizásából s bocsánatot kért, hogy négy karikaturát Vilmos német császárról a felségek cabinjában felejtettek. Most, hogy a pápai nuncius nálunk van, nem mernek bemenni, de biztositott, hogy amint a nuncius elment és a felségek egy percre elhagyják a kabint, eltávolítják azokat. Azzal mentegetőzött, hogy a hajó csak tegnap kapott parancsot a király és királnyé felvételére s igy rengeteg tatarozni és rendezni való volt. A nagy készülődésben egész megfeledkeztek e karikaturákról, melyek a háboru alatt kerültek a hajóra. Csakugyan a képeket el is távolitották onnan azonnal, amint a felségek a fedélzetre jöttek és ők észre sem vették azokat.
A parancsnok jelentette, hogy a hajó indulásra készen áll. A magyar tisztek és Kánya követ, aki titkárával együtt a mi vonatunkon utazott, s rögtön utánunk a hajóra is feljött, elhagyták a hajót. Leszállott Schioppa nuncius is, miután néhány percig beszélhettem vele. Schioppa szintén rendkivüli elragadtatással beszélt a felségek bámulatos lelki erejéről, s tiszta megitélésükről, mellyel a helyzetet nézték. Megigérte, hogy fogságban lévő férjem sorsa iránt a legmelegebben fog érdeklődni, hisz férjem a szentszék melletti követség ügyvivője volt akkor, midőn őt a budapesti nunciaturára küldték ki, s igy már Rómában jó viszonyban volt vele. A nuncius igérete igen megnyugtatott, mert természetesen aggódtam kissé férjem sorsa miatt.
A Glowwormon megérkezésünk után hamarosan elkészültek az utra és elindult lefelé a Dunán. Nemsokára reggelit kaptunk, ami igen jól esett, hiszen utoljára tegnap délben étkeztünk az apátságban, mert a vonaton feltálalt sajtot nem lehetett a legjobb akarattal sem étkezésnek minősiteni!
Reggelinél a királyné két levelet mutatott nekem, melyeket abban a pillanatban kapott, amint Tihanyban vonatra ültünk. Az egyiket két osztrák polgárember irta, melyben megbotránkozásuknak adtak kifejezést afelett, hogy a "magyar királyság" hogyan bánik királyával, s mit várjanak még hajdani testvérállamuktól ily gyászos tett után. A másikat hasonló tartalommal egy svájci ember küldötte, azzal a megható hozzáfüzéssel, hogy szeretne valamit a Svájcban maradt fenséges gyermekek érdekében tenni. A királyi párt ezek az ismeretlen kézből származó közvetlen sorok mélyen meginditották! Istenem, természetes is, ilyen pillanatban!
Gyönyörű őszi nap volt. Az étkezések kivételével folyton a fedélzeten ültünk. Esterházynak részletesen elmeséltük az eseményeket, melyek Sopron óta lejátszódtak, s a király, mint vadászember, nagy érdeklődéssel szemlélte a Dunában uszkáló és a partokról felrebbenő sokféle és érdekes szárnyast.
Délután elhelyeztek engem is az alsó fedélzeten egy kis kabinban, mely bizony nagyon szük volt. Esterházyt a Lady Bird-ön szállásolták el. Öt óra tájt megérkezett a Glowworm parancsnoka, Snagge kapitány, ki azonnal bemutatkozott a felségeknek. Remek szép napnyugta volt, de az idő hüvösre fordult, hiszen már késő őszben vagyunk. El kellett hagynunk a fedélzetet, s a hajó hat óra felé horgonyt vetett a folyam közepén, mert a csekély vizállás mellett a holdtalan sötét éjjelen nem mertek hajózni, féltek, hogy zátonyra juthatnánk. Hét óra körül az esetbédet szolgálták fel, és velünk evett Snagge parancsnok is. Igen mulatságos ember, ebéd alatt sok érdekeset mesélt utazásairól. Az asztalt üvegtartályban két szép uszkáló aranyhal disziti, Snagge kedvencei, vele voltak valamennyi utján a háboru alatt is

A H.M.S. Lady Bird

H.M.S. Glowworm, nov. 2.

Reggel korán nagy vizesés ébresztett fel, mely a kabinablakon át fülkémbe ömlött. A fedélzetet mosták s miután éjjelre nyitva hagytam az ablakot, mely valójában csak szellőztetőlyuk, az egész áradat bezubogott a kabinba. A matróz, akinek kötelessége lett volna mindenhová beszólani, hogy a nyilásokat zárják el, nem mert kopogásával felébreszteni, miért a steward nem győzött eléggé bocsánatot kérni. Sokat nevettünk ezen reggeli alatt.
Közeledtünk Ujvidékhez. Hallottuk, hogy ott egy motorcsónak partra megy és feladja a postát. Mennyire örült a szegény királyné, hogy ismét hirt küldhet gyermekeinek! S én is boldog voltam, hogy irhatok férjemnek, ki bizonyára nagyon várja már a fogházban levelemet!
Ismét gyönyörű idő volt és a fedélzeten tartózkodhattunk egész nap.
Snagge kapitány a nap folyamán a király becsületszavát kérte, hogy mig hajóján van, nem fogja megkisérelni a Magyarországra való visszatérést, illetve nem fogja hajóját saját elhatározásból elhagyni. Őfelsége ezt megtette.
Hallottuk, hogy reggel egy szerb tiszt szállott a hajóra, ki azt az akkoriban még hazug hirt hozta, hogy a pesti nemzetgyülés detronizálta Károly királyt, s minden áron be szeretett volna hozzá menni, hogy lemondási nyilatkozat aláirására szólitsa fel. E szerbnek nem sikerült a király elé jutnia, azonban a detronizálásról szóló hirt, mely igen pauzabilis volt, elhittük, mert minden hirforrástól el voltunk zárva. A magyar kormánynak ez az eljárása természetesen nagyon keserüen érintette a felségeket, bár a mult napok tapasztalatai alapján egyebet nem vártak. Annál jobban örültek a magyar nép újra és újra megnyilatkozó hüségének, mely a kormány eljárását meghazudtolta. Az angol kapitány mesélte, hogy semmi áron nem tudott még a szerbek által megszállott területekről sem magyar révkalauzt kapni, mindannyian azt mondták, hogy ők bizony nem kalauzolják ki a magyar királyt elhurcoló idegen hajót! Végre nagy összegért szerb kalauzt fogadott fel.

H.M.S Glowworm (wikipedia.org)

H.M.S. Glowworm, nov. 3.

Reggel áthaladtunk Belgrádon, Snagge kérte a királyi párt, hogy mig a város alatt elmegyünk, maradjanak a kabinjokban, nehogy a fedélzeten megpillantva őket a szerbek tüntetést rendezzenek. Egész délelőtt nagyon szép időnk volt, de délutánra beborult az ég, hideg őszi szél kerekedett, s igy a kabinokban maradtunk. Olvastunk és a királnyé a változatosság kedvéért patience-t rakott. Igen szomoru és levert voltam. Semmi reményem nem volt, hogy valahol hirt kaphatok férjemről, s abban sem biztam, hogy az én leveleim el jutnak hozzá. A királyné érezhette bánatomat, mert egyszerre csak minden előzmény  nélkül a legbájosabban elkezdett vigasztalni, s biztatott, hogy beszéljek Snagge-el, akinek biztosan módjában lesz férjemről hirt szerezni. Igazán nagy asszony a királyné! Saját gondja és bánata nem tölti el annyira szivét, hogy környezetének személyes bajaival ne törődjék és vigasztaló, jóleső szavakat ne találjon számunkra! Kimondhatatlanul jól esett igazán anyai szivjósága és rokonszenve!
Kissé megvigasztalva lementem Snagge-hez, ki készségesen megigérte, hogy az angol követség révén kisérletet tesz és hirt küld férjemnek a fogságba és róla is szerez értesitést. A válasz Turnu-Severinbe jöhet meg. Snagge ezután elbeszélte, hogy a hajón időző szerb tiszttől érdekes dolgokat hallott. Közölte a tiszt, hogy a király Magyarországra érkezésének hirére a belgrádi állomáson ismeretlen tettesek több benzintartályt felrobbantottak, ami nagy tüzet idézett elő, ugy hogy a belgrádi állomás - a mozgósitás szempontjából a legfontosabb gócpont - nagy veszélyben forgott. Egyáltalán Snagge-nek az volt a benyomása a szerb tisztekkel folytatott megbeszélésük után, hogy a hadjárat, melyet a szerbek esetleg inditani szerettek volna őfelsége Magyarországa ellen, rájuk nézve kevés sikerrel járt volna.
Snagge bevallotta, hogy tegnapi leveleink nem mentek el Ujvidékről, mert azt a parancsot kapta, hogy egész postánkat valamelyik angol követségnél személyesen adja le továbbitás végett, s ezt majd csak visszafelé jövet teheti meg. Természetesen igen elszomoritott ez a hir. Azonban elgondolkodtam, hogy a királyné a nálaménál sokkal nehezebb sorsát mily lelkierővel viseli. Ő sem kap hirt gyermekeiről már napok óta, s azért van elválasztva tőlük, mert hazajött, s itthonról kikergették.  Most hontalanul bolyong, s gyermekeit nem is tudja mikor és hol fogja viszontlátni. Az ő példájából erőt meritettem, s könnyeimet leküzdve, visszamentem a kabinba.
Esterházy ma szintén a mi hajónkon, a Glowwormon kapott helyet s igy nem kellett többé ebéd után a Lady Birdre átcsónakáznia, ezért kissé tovább maradtunk este a királyi párral. Snagge kapitány mindent elkövetett, hogy időnket kellemesen megrövidítse. Igazán figyelmes háziur volt, el akarta velünk felejtetni, hogy tulajdonképpen börtönben vagyunk.

IV. Károly rakpart, Baja (szoborlap.hu)

H.M.S. Glowworm, nov. 4.

Tegnap este óta Moldava előtt horgonyzunk. Éjjel mindig állt a hajó, csak nappal haladtunk, mert a vizállás rendkívül alacsony. Ma reggel pedig el sem indultunk. A Vaskapunál a vizállás olyan csekély, hogy hajónk semmiesetre sem mehet rajta keresztül. Azon tanakodnak, nem lehetne-e motorcsónakkal áthatolni a Vaskapun, s azután egy elénk küldött hajóra átszállni. A román kormány azonban azt akarja, hogy autókon menjünk Orsováig, s onnan vonaton. Ennek eleinte Snagge kapitány ellenszegül, mert nem akar román területre menni az őrizetére bizott királyi párral.
Annyi bizonyos, hogy a Glowwormon nem folytathatjuk utunkat. Az öreg Duna, a magyar folyó, a Vaskaput alkotó magyar hegyóriások ellenszegültek annak, hogy Magyarországot korcs ivadékok meggyalázzák, s e természetes védőfalon keresztül vihessék ki idegenek a magyarok felkent királyát és királynéját! Szegény ősi Duna, szegény ősi hegyek, ti a magyar becsület fogalmát egy évezreden át más nemzetektől tanultátok, mint a mostani, de sajnos, ellenállásotokat és becsületeteket ma le tudják küzdeni a technika eszközeivel!
Egész nap folytak a tanácskozások Snagge és a román kormány között továbbutazásunkat illetőleg. Snagge mindenáron azt akarta, hogy a Vaskapu túlsó oldalán hajóra szálljunk, mely azután egyenesen Sulinába megy az ott várakozó angol hadihajóhoz. A románok ezzel szemben ujból és ujból hangoztatták azt a kivánságukat, hogy Orsovától Galacig vonaton menjünk.
A moldvai francia révparancsnok, minthogy hajónk egész nap ott vesztegelt, eljött jelentkezni, s gyönyörü chrysanthemeket hozott a királynénak.
A nap folyamán azt a biztosnak látszó hirt kaptuk, hogy a számüzetési helyül Malta szigetét állapitották meg, aminek a királyné rendkivül megörült, mert gyermekei, különösen a még nem is egy éves Charlotte királyi hercegnő meg volnának kimélve hosszabb tengeri uttól.
Borus, esős őszi nap volt, már nem lehetett a fedélzeten maradnunk s egész nap kabinjainkban kellett tartózkodnunk. Este még mindig nem tudtunk semmi biztosat holnapi sorsunkról.

A királyi pár (illusztráció a könyvből)

H.M.S. Glowworm, nov. 5.

Hajnali négy órakor zörögnek és jelentik, hogy reggel kilenckor autókon indulunk tovább Moldaváról, mig a podgyászt már reggel hétkor előreküldik. Gyorsan összecsomagoltam s aztán tovább aludtam, de az indulástól majdnem elkéstem, mert elfelejtettem órámat a keleteurópai időre állitani, mely időszámitás tudvalevően egy órával megelőzi a középeurópait. Nyolc órakor reggeli volt s kilenckor csónakon Moldvára mentünk, hol egy csomó gépkocsi várt bennünket.
Kiséretünkben volt Snagge kapitány és titkára és 20 angol tengerészkatona Roberts hadnagy parancsnoksága alatt. Tehát nem a románok őrizetében voltunk. Csupán egy román tiszt jöhetett velünk s csatlakozott egy francia tengerész-tiszt is az illető Duna-szakaszról.
Megindultunk. Elől egy gépkocsin Roberts hadnagy négy tengerészkatonával, utána az egyetlen csukott gépkocsin a királyi pár Snagge kiséretében, a vezető mellet egy fegyveres angol katona ült, a következő kocsin Esterházy és én, velünk Snagge titkára és a román tiszt, végül, mint utóvéd az angol tengerészkülönítmény többi katonája.
Moldova teljesen csendes volt. Itt-ott nézett ki az ablakon egy-egy kiváncsi arc; azt hallottuk, hogy Moldavát két nappal ezelőtt jórészt kilakoltatták.
A Dunamentén, a Vaskapun átvezető pazar szépségü országut, melynek megragadó regényességéről boldogult Erzsébet királyné nem tudott eleget beszélni környezetének, elhagyatott volt. A Dunán mindenütt homokzátonyok bukkantak elő és egy hajó vagy csónak sem kavarta fel a hatalmas sima viztükröt. A hegyek némán tekintettek le az alattok elsikló szomoru menetre. Gyönyörü őszi napsütés volt ismét! Nagymagyarország csodálatos szépségeit mégegyszer megbámulhattuk és megsirattuk! Az országuton sürün találkoztunk csendőrjárőrökkel, akik a forgalmat az uton feltartóztatták, ugy hogy alig láttunk az egész idő alatt élő lelket.
Beérkeztünk Orsovára. A város teli volt az utcákra kisereglett lakossággal s oly meleg tüntetést rögtönöztek a fogoly királyi pár mellett, hogy nem birom leirni. Mindenünnen harsogott az "éljen", integettek és hivták a királyt, jöjjön már őket felszabaditani. Ugylátszik, nem osztották szegény elszakitott honfitársaink a "budapesti magyarok" nézetét.
Az állomáson kivül szálltunk a vonatra, mely szalon, háló, étkező-kocsiból, egy rendes személykocsiból és podgyászkocsiból állott. A szalonkocsi természetesen a Mávtól lopott magyar kocsi volt.
A királyi pár azonnal beszállott a szalonkocsiba, én a komornyikkal a podgyászkocsiba mentem kézipodgyászukért, melyre a huszórás utazás alatt szükségük lesz. A szalonkocsiban kaptunk helyet Snagge és én is.
Orsova után áthaladt vonatunk a régi magyar határon. Miután ezt a vonalat könnyes szemmel elhagytuk, őfelsége visszavonult és levetette egyenruháját. Most már külföldön volt, tehát a régi szokás szerint polgári ruhába öltözött...

Boroviczény Aladárné: Az entente fogságában /részlet/

Erdők s vizek közt IV. - Epilógus

IN ENGLISH 

Idén lesz 40 éve, hogy a haladás és a fejlődés nevében tucatnyi települést árasztottak el az Al-Dunán. Patrick Leigh Fermor még egyszer visszatért ide, és nem véletlen, hogy Esztergomtól Orsováig tartó utazásának utószavát kizárólag ennek a döbbenetes pusztításnak szentelte. Ada Kaleh törökjei számára a folyásirányban valamivel lejjebb lévő Simian-szigeten jelöltek ki új lakást. Átköltöztették a várat, a minaretet. De mint ahogy az idős fák is elpusztulnak, ha átültetik őket, a kis török köszösség sem maradt az idegen szigeten; szétszéledt a szélrózsa minden irányába. Mindennek nyoma veszett.

Halva született ötlet: új Ada Kaleh a Simian-szigeten

Gondolatok egy kávéházi asztalnál Kazán és a Vaskapu között.

"Mára ezt az egész tájat víz alá temette a haladás. Egy utazó, aki az orsovai rakparton leülne régi asztalomhoz, ma csak vastag, rézkarimájú üveglapon át szemlélhetné a kilátást. Homály és iszap tárulna szeme elé a keretben, mivel ólomtalpú ruhát kellene viselnie, búvársisakból bámulna kifelé. és légzőcsövön kapná föntről a levegőt, a feje fölött harminc méterrel álló csónakból. Ha sodrás iránt, lefelé indulna el, néhány mérföld után belebotlana a víz alá merült szigetbe és a megfulladt török házakba; ha viszont fölfelé vágna neki, a Széchenyi gróf útját torlaszoló hínár és törmelék közt kellene evickélnie, és a mély, sötét szakadék fölött átpisloghatna Traianus művének nyomai felé. Körülötte, alatta, fölötte, mindenütt, fekete mélység tátongana, s ahol valaha áramlatok siklottak, zuhatagok dübörögtek egyik partról a másikra, és a függőleges sziklafalak közt cikázva szállt a visszhang, ma a vízözön némasága várná. Aztán, talán, egy-egy eltévedt napsugár fényénél megpillantaná egy alámerült falu romjait, majd egy másodikét, harmadikét, iszapba temetve.

Az utazó napokig küszködhetne a vízfenék e komor vizsgálatával, mert a Vaskapunál Románia és Jugoszlávia fölépítette a világ legnagyobb vasbeton duzzasztógátját és vízi erőművét. Százharminc mérföldnyi Duna ettől egyetlen hatalmas medencévé változott, mely a felismerhetetlenségig földagasztotta és elmosta a folyam eredeti partvonalát. Szurdokok tűntek el, kiugró sziklaszirtekből szelíd halmok lettek, s a víz a szépséges Cserna-völgyben majdnem Herkules Fürdőjéig fölhatolt. Orsova és a vízparti települések sok ezer lakóját ki kellett szakítani környezetéből és máshová telepíteni. Az Ada Kaleh sziget népét átköltöztették a Duna egy lentebbi szigetére, régi otthona pedig úgy eltűnt a néma vízfelszín alatt, mintha soha nem is létezett volna. Csak remélni lehet, hogy az erőmű által termelt áram jólétet hozott mindkét parton az embereknek, és a román és jugoszláv városok ezentúl fényesebben lesznek kivilágítva, mint korábban, mert a gazdaságot leszámítva, a pusztítás minden más téren jóvátehetetlen. Talán az idő múlásával, s ahogy halványodnak az emlékek, az emberek majd elfelejtik iszonyú veszteségüket. 

Másutt, mások is jártak ugyanígy vagy ennél is rosszabbul, de sehol másutt történelmi emlékek, természeti szépség és vadvilág ilyen mértékű pusztulása nem fordult elő. Eszembe jut most osztrák polihisztor barátom, s az, amit annak idején mesélt nekem, hogy tudniillik ezermérföldnyiről, a krími Tatárországtól a halak fölúszhattak egészen a Fekete-erdőig és vissza, semmi sem állta útjukat; ezért kesergett 1934-ben a Felső-Ausztriában Persenbeugnál tervezett erőmű miatt. "Eltűnik majd minden! Európa legvadabb folyóját úgy meg fogják szelidíteni, hogy olyan lesz, akár a városi vízvezeték. Azok a keleti halak! Nem jönnek vissza többé. Soha, soha, soha többé."

Ma már az új, jellegtelen tavon veszélytelen a hajózás. A búvárruhás utazó a mecset helyén csak egy kerek üreget találna odalent: a tornyot darabokra szedve elszállították, a törökök új lakhelyén összerakták és újra felépítették. Azt hiszem, ugyanez történhetett a falu másik templomával is. Az irdatlan pusztítás enyhítésére tett efféle jóravaló erőfeszítések a titokzatosság utolsó foszlányait is fellebbentették e kísértet járta vizekről. A fantáziadús és romantikus lelkületű utazót nem fenyegeti többé a veszély, hogy azt képzeli, az imára szólító kiáltás a víz alól harsan, és nem lesz már többé olyan illúziója, hogy elsüllyedt harangok kongását hallja, mint a cathédrale engloutie harangszava Ysben, a breton partoknál, vagy a Volga középső folyásánál, Kityezs legendás városában, nem messze Nyizsnij Novgorodtól. Ottani költők és elbeszélők szerint a harang Batu kán támadásakor merült a víz alá, később pedig egy tó nyelte el, és a szerencsés kiválasztottak néha hallhatják a kongást az emerült tornyokból.

Itt sajnos nem így van: mítoszt, néma harangszót, történelmet, mendemondát egyként elsöpörtek, és semmi sem maradt belőle ebben az árnyak völgyében. Szó szerint megfogadták Goethe tanácsát: "Bewahre dich von Räuber und Ritter und Gespenstergeschichten".* Mindennek nyoma veszett."

* Óvakodj a rablótól, lovagtól és a kísértethistóriáktól.

Erdők s vizek közt I. - A Kazán-szoros üstje
Erdők s vizek közt II. - Orsovától Traianus császár hídjáig
Erdők s vizek közt III. - Rózsasziromlekvár Ada Kálén

Erdők s vizek közt II. - Orsovától Traianus császár hídjáig

IN ENGLISH 

A Kárpátok vonulatait keresztező Duna szorosát általánosan Vaskapunak hívják. Szűkebb, földrajzi értelemben azonban a Vaskapu ennek a Báziástól Szörényvárig (Turnu Severin) terjedő szoros-rendszernek csupán egy része. A Sip-szurdokként is ismert, zúgókkal, zátonyokkal teli  hegyvidéki Duna-szakasz utoljára itt mutatja meg hatalmas erejét. Az Orsovától kezdődő Turnu Severinig tartó Vaskapuban ér ki a Duna Havasalföldre. Patrick Leigh Fermor leírása ide kalauzol el most bennünket.

  
"Kockázatos döntésemért, mellyel hagytam, hogy a földmérők esetleg túlvigyenek azon a ponton, ahonnan még aznap visszatérhetek (gyalog legalábbis), bőven kárpótolt a Moldova Vechén lelt kis gőzös; még a délelőtt folyamán vissza is érkeztem rajta orsovai kiindulópontomra. Roppant hálás voltam a földmérőknek. A Vaskapu hangzatos neve oly kíváncsivá tett, hogy elmulasztottam volna miatta a lenyűgöző Kazánt. Ez volt az utolsó napom Közép-Európában; úgy döntöttem kockáztatok még egy kicsit: nem szállok ki a orsovai rakparton, hanem elkísérem a doktort a következő megállóig, aztán pedig majd csak visszajutok ide, ahogy tudok.

A folyamnak ezen a szakaszán szinte túl sok volt a látnivaló. kevéssel azután, hogy hajónk eltávolodott a rakparttól, a doktor az északi parton egy sokszögletű kápolnát mutatott nekem, amely egy fasor végében állt. Mikor az 1848-as felkelés idején az osztrákok kelet felé szorították a magyar forradalmi sereget, nehogy a fiatal Ferenc József királlyá koronáztathassa magát, Kossuth a budai koronázótemplomból Erdélybe vitte Szent István koronáját a koronázási jelvényekkel együtt. A fegyverletétel után a felkelés vezetői egy mezőn titokban elásták ott a koronát, aztán átkeltek a Dunán, és török fennhatóság alatt álló területre léptek. Egész Magyarország gyászolta a korona vesztét, ám a kincset később a kellő időben megtalálták és kiásták. A császárt végül mégis királlyá koronázták, s ezt a nyolcszögletű kápolnát azon a helyen emelték, ahol a korona el volt rejtve.

 

 

Ugyanazon a parton Trianon előtt egy kis falucska volt Románia legdélnyugatibb határállomása Magyarország felé.

Közben mindkét parton újra fölénk magasodtak a hegyek, beszorították a folyamot, s a Kazán-szoros valamivel enyhébb változatát hozták létre. A hajónk körüli viharos remegés, zubogás jelezte, hogy már a Vaskapuban járunk. Itt azonban a teljes dráma a víz színe alatt zajlott, és a folyómeder nagyszabású egyenetlenségei vad és bonyolult áramlatokat hoztak létre. A sárkányfogakhoz hasonló sziklák sora évszázadokig életveszélyessé tette ezt a szakaszt, mely csak magas vízállásnál volt hajózható. A múlt század végén aztán a szerb oldalon, a part mentén a mérnökök egy biztonságos, egymérföldes csatornát vájtak-kotortak-robbantottak a vízben, s a végét víz alatti gáttal zárták le. E veszedelmes pontok kerülgetése miatt, mint megtudtuk, csak igen lassan és nehézkesen lehet az árral szembe, fölfelé haladni, lefelé viszont gyorsan és könnyedén közlekedett velünk a hajó. Nemsokára békésebb tájra értünk, a hegyek szelídebb lankákba mentek át, és hamarosan Turnu-Severinben a Regat, vagyis a Trianon előtti Románia földjére léptem.

Azért jöttünk ide, hogy megnézhessük a Római Birodalom legnagyobb hídjának, Traianus lenyűgöző építményének a romjait. Építője, Damaszkuszi Apollodórosz, szíriai görög volt, és a román oldalon még álltak a híd két hatalmas csonka pillérének romjai, egy harmadik pedig a túlparton, egy szerbiai réten állt. A víztükör fölött fecskék cikáztak, vörös lábú vadászsólymok lebegtek és lecsaptak a valahai húsz hatalmas pillér e három megmaradt hírmondója körül. Egykor ezek rendkívül magasra nyúltak, és több mint egy mérföld hosszúságú, boltozatos gerendaépítményt hordoztak, amelyen átkaptatott a lovasság és végignyikorgott az ökör vontatta hadiszekerek sora, mikor a Tizenharmadik Légió Decebalus ellen Sarmizegethusa ostromára indult. Ott helyben csak e három pillér maradt meg, de a fölszentelési ceremóniát teljes részletességgel ábrázolja Traianus római oszlopa. A Forum Romanum galambjai, ha csavarmenetben körülröpülik az oszlopot, domborművű ábrázolásban szemlélhetik ugyanezeket a pilléreket; a balusztrádos hídmű épen ível át a folyam fölött, és a köpenyes generális maga is ott várakozik az áldozati bika s az oltár lángja előtt, legionáriusai pedig sisakkal a kézben állják körül sasos hadijelvényeik alatt.

 

 

Itt végződik a nagy szoros. Innen keletre a Kárpátok roppant lánca húzódik délkeleti irányba, a folyam pedig délnek, majd keletnek kanyarog, miáltal egyidejűleg jelöli a vallachiai síkság peremét, Bulgária északi határát és a Balkán kezdetét. Végül aztán ezer négyzetmérföldnyi susogó nádas és sokmilliónyi madár ricsaja közepette érkezik el a Fekete-tengerhez.

...

Most, hogy visszatértem ide, kezdtem már valamennyire kiismerni ezt a szinte hihetetlen hegyszorost, amelyet kora hajnalban láttam meg először. Ez a folyam teljes hosszának legzordabb szakasza.

A kormányosnak, aki hajózik rajta, és a part menti lakosságnak egyaránt sokfajta veszedelemmel kell itt számolnia. Legkomiszabb ezek közt a koszovói szél, amely Koszovó tragikus földjéről kapta a nevét, ahol a régi Szerbia, Macedónia és Albánia érintkzik egymással. Arrafelé pillanatok alatt szörnyű délkeleti irányú viharok tudnak kitörni, s a monszunnal egyesülve, a föld forgásától is táplálva lecsapnak a Duna középső és alsó folyására. A tavaszi napéjegyenlőség idején sebességük eléri az ötven vagy hatvan mérföldet óránként, és görcsösen hánykolódó infernóvá változtatják a folyót, elviszik a hajók árbocait, betörik az ablakokat, és egymáshoz kötözött uszályok sorát küldik a fenékre. 

 

 

Ősszel viszont, mikor csökken a vízszint s a sztyeppszerű vidék fölmelegszik, akár a kemence, a szélvész forró, kavargó porviharként tombol, elvakítja a kormányost, s az egyik partot lepusztítja a víz színéig, olyannyira, hogy a folyó néha kicsap medréből és áradást okoz, egyidejűleg a túlsó part mentén megdöbbentő gyorsasággal rögtönzött homokpadokat és zátonyokat hord össze, miáltal eltorlaszolja a navigációs folyosókat és földuzzasztja a folyót. E szezonális katasztrófákat aztán hónapok munkájával, töltések építésével és kotrással kell helyrehozni. Ahogy a leírást hallgattam, fölsejlett bennem a folyó jellemrajza. Víz alatti források százai táplálják névtelen adómányozóként; a víz sodra tömegesen görgeti a kavicsot, ami bizonyos szakaszokon hallhatóan énekel az áramlás tompa zúgásában; hordalék állandóan milliótonna-szám utazik a vízzel; a mélybeli árkokban és hasadékokban billegő hatalmas sziklák leszippantják az áramlatokat, majd pergő vízmotollákban a felszínre hajtják; hernyószerű mozgással híg iszaptömegek vándorolnak, és roncsok láthatatlan menete bukdácsol le a mélybe a fenék hosszú lépcsősorán; a hegyszorosokban a folyam roppant súlya és ereje egyre mélyebbre vájja útját, óriási sziklatömböket repeszt le és ragad magával a sötét mélyben, lassan kaviccsá koptatja őket, majd sóder válik belőlük, aztán kődara, s végül homok. A szoros keleti végében, Vallachia sík déli vidékein kegyetlen téli szél, a buran támad a vidékre Oroszország felől. Romániában crivatz lesz belőle, és mikor megindul, mélyen a fagypont alá zuhan a hőmérséklet, a folyó negyvennyolc óra leforgása alatt beáll, egyenletes jégpáncél borítja be, amely egyre vastagszik, ahogy halad előre a tél. Mindezt a meleg nyárban csak bizonyos erőlködéssel tudtam elképzelni magamban - szántalpak szürke vagy csillogó végtelenbe vesző nyomvonalát, a hatalmas jégtáblákat, mintha ezernyi összegyűlt és eggyé fagyott jéghegy alkotná őket, ameddig csak ellát a szem. Jaj az elővigyázatlan hajósnak, akit fogjává tett a jég! Mikor a víz jéggé tágul, úgy roppan szét a hajótest, akár a dióhéj. "Föl szoktunk vinni a hídra egy vödör vizet, és mikor jegesre fordul az idő, belemártogatjuk a kezünket", magyarázta a kormányos. "Ahogy megjelenik rajta a jéghártya, irány a téli kikötő."

****

További részletek a könyvből:

• Erdők s vizek közt I. - A Kazán-szoros üstje
• Erdők s vizek közt III. - Rózsasziromlekvár Ada Kálén
• Erdők s vizek közt IV. - Epilógus