2012. február 25., szombat

Erdők s vizek közt II. - Orsovától Traianus császár hídjáig


A Kárpátok vonulatait keresztező Duna szorosát általánosan Vaskapunak hívják. Szűkebb, földrajzi értelemben azonban a Vaskapu ennek a Báziástól Szörényvárig (Turnu Severin) terjedő szoros-rendszernek csupán egy része. A Sip-szurdokként is ismert, zúgókkal, zátonyokkal teli  hegyvidéki Duna-szakasz utoljára itt mutatja meg hatalmas erejét. Az Orsovától kezdődő Turnu Severinig tartó Vaskapuban ér ki a Duna Havasalföldre. Patrick Leigh Fermor leírása ide kalauzol el most bennünket.

  
"Kockázatos döntésemért, mellyel hagytam, hogy a földmérők esetleg túlvigyenek azon a ponton, ahonnan még aznap visszatérhetek (gyalog legalábbis), bőven kárpótolt a Moldova Vechén lelt kis gőzös; még a délelőtt folyamán vissza is érkeztem rajta orsovai kiindulópontomra. Roppant hálás voltam a földmérőknek. A Vaskapu hangzatos neve oly kíváncsivá tett, hogy elmulasztottam volna miatta a lenyűgöző Kazánt. Ez volt az utolsó napom Közép-Európában; úgy döntöttem kockáztatok még egy kicsit: nem szállok ki a orsovai rakparton, hanem elkísérem a doktort a következő megállóig, aztán pedig majd csak visszajutok ide, ahogy tudok.
A folyamnak ezen a szakaszán szinte túl sok volt a látnivaló. kevéssel azután, hogy hajónk eltávolodott a rakparttól, a doktor az északi parton egy sokszögletű kápolnát mutatott nekem, amely egy fasor végében állt. Mikor az 1848-as felkelés idején az osztrákok kelet felé szorították a magyar forradalmi sereget, nehogy a fiatal Ferenc József királlyá koronáztathassa magát, Kossuth a budai koronázótemplomból Erdélybe vitte Szent István koronáját a koronázási jelvényekkel együtt. A fegyverletétel után a felkelés vezetői egy mezőn titokban elásták ott a koronát, aztán átkeltek a Dunán, és török fennhatóság alatt álló területre léptek. Egész Magyarország gyászolta a korona vesztét, ám a kincset később a kellő időben megtalálták és kiásták. A császárt végül mégis királlyá koronázták, s ezt a nyolcszögletű kápolnát azon a helyen emelték, ahol a korona el volt rejtve.
 
 
Ugyanazon a parton Trianon előtt egy kis falucska volt Románia legdélnyugatibb határállomása Magyarország felé.
Közben mindkét parton újra fölénk magasodtak a hegyek, beszorították a folyamot, s a Kazán-szoros valamivel enyhébb változatát hozták létre. A hajónk körüli viharos remegés, zubogás jelezte, hogy már a Vaskapuban járunk. Itt azonban a teljes dráma a víz színe alatt zajlott, és a folyómeder nagyszabású egyenetlenségei vad és bonyolult áramlatokat hoztak létre. A sárkányfogakhoz hasonló sziklák sora évszázadokig életveszélyessé tette ezt a szakaszt, mely csak magas vízállásnál volt hajózható. A múlt század végén aztán a szerb oldalon, a part mentén a mérnökök egy biztonságos, egymérföldes csatornát vájtak-kotortak-robbantottak a vízben, s a végét víz alatti gáttal zárták le. E veszedelmes pontok kerülgetése miatt, mint megtudtuk, csak igen lassan és nehézkesen lehet az árral szembe, fölfelé haladni, lefelé viszont gyorsan és könnyedén közlekedett velünk a hajó. Nemsokára békésebb tájra értünk, a hegyek szelídebb lankákba mentek át, és hamarosan Turnu-Severinben a Regat, vagyis a Trianon előtti Románia földjére léptem.
Azért jöttünk ide, hogy megnézhessük a Római Birodalom legnagyobb hídjának, Traianus lenyűgöző építményének a romjait. Építője, Damaszkuszi Apollodórosz, szíriai görög volt, és a román oldalon még álltak a híd két hatalmas csonka pillérének romjai, egy harmadik pedig a túlparton, egy szerbiai réten állt. A víztükör fölött fecskék cikáztak, vörös lábú vadászsólymok lebegtek és lecsaptak a valahai húsz hatalmas pillér e három megmaradt hírmondója körül. Egykor ezek rendkívül magasra nyúltak, és több mint egy mérföld hosszúságú, boltozatos gerendaépítményt hordoztak, amelyen átkaptatott a lovasság és végignyikorgott az ökör vontatta hadiszekerek sora, mikor a Tizenharmadik Légió Decebalus ellen Sarmizegethusa ostromára indult. Ott helyben csak e három pillér maradt meg, de a fölszentelési ceremóniát teljes részletességgel ábrázolja Traianus római oszlopa. A Forum Romanum galambjai, ha csavarmenetben körülröpülik az oszlopot, domborművű ábrázolásban szemlélhetik ugyanezeket a pilléreket; a balusztrádos hídmű épen ível át a folyam fölött, és a köpenyes generális maga is ott várakozik az áldozati bika s az oltár lángja előtt, legionáriusai pedig sisakkal a kézben állják körül sasos hadijelvényeik alatt.
 
 
Itt végződik a nagy szoros. Innen keletre a Kárpátok roppant lánca húzódik délkeleti irányba, a folyam pedig délnek, majd keletnek kanyarog, miáltal egyidejűleg jelöli a vallachiai síkság peremét, Bulgária északi határát és a Balkán kezdetét. Végül aztán ezer négyzetmérföldnyi susogó nádas és sokmilliónyi madár ricsaja közepette érkezik el a Fekete-tengerhez.
...

Most, hogy visszatértem ide, kezdtem már valamennyire kiismerni ezt a szinte hihetetlen hegyszorost, amelyet kora hajnalban láttam meg először. Ez a folyam teljes hosszának legzordabb szakasza.
A kormányosnak, aki hajózik rajta, és a part menti lakosságnak egyaránt sokfajta veszedelemmel kell itt számolnia. Legkomiszabb ezek közt a koszovói szél, amely Koszovó tragikus földjéről kapta a nevét, ahol a régi Szerbia, Macedónia és Albánia érintkzik egymással. Arrafelé pillanatok alatt szörnyű délkeleti irányú viharok tudnak kitörni, s a monszunnal egyesülve, a föld forgásától is táplálva lecsapnak a Duna középső és alsó folyására. A tavaszi napéjegyenlőség idején sebességük eléri az ötven vagy hatvan mérföldet óránként, és görcsösen hánykolódó infernóvá változtatják a folyót, elviszik a hajók árbocait, betörik az ablakokat, és egymáshoz kötözött uszályok sorát küldik a fenékre. 
 
 
Ősszel viszont, mikor csökken a vízszint s a sztyeppszerű vidék fölmelegszik, akár a kemence, a szélvész forró, kavargó porviharként tombol, elvakítja a kormányost, s az egyik partot lepusztítja a víz színéig, olyannyira, hogy a folyó néha kicsap medréből és áradást okoz, egyidejűleg a túlsó part mentén megdöbbentő gyorsasággal rögtönzött homokpadokat és zátonyokat hord össze, miáltal eltorlaszolja a navigációs folyosókat és földuzzasztja a folyót. E szezonális katasztrófákat aztán hónapok munkájával, töltések építésével és kotrással kell helyrehozni. Ahogy a leírást hallgattam, fölsejlett bennem a folyó jellemrajza. Víz alatti források százai táplálják névtelen adómányozóként; a víz sodra tömegesen görgeti a kavicsot, ami bizonyos szakaszokon hallhatóan énekel az áramlás tompa zúgásában; hordalék állandóan milliótonna-szám utazik a vízzel; a mélybeli árkokban és hasadékokban billegő hatalmas sziklák leszippantják az áramlatokat, majd pergő vízmotollákban a felszínre hajtják; hernyószerű mozgással híg iszaptömegek vándorolnak, és roncsok láthatatlan menete bukdácsol le a mélybe a fenék hosszú lépcsősorán; a hegyszorosokban a folyam roppant súlya és ereje egyre mélyebbre vájja útját, óriási sziklatömböket repeszt le és ragad magával a sötét mélyben, lassan kaviccsá koptatja őket, majd sóder válik belőlük, aztán kődara, s végül homok. A szoros keleti végében, Vallachia sík déli vidékein kegyetlen téli szél, a buran támad a vidékre Oroszország felől. Romániában crivatz lesz belőle, és mikor megindul, mélyen a fagypont alá zuhan a hőmérséklet, a folyó negyvennyolc óra leforgása alatt beáll, egyenletes jégpáncél borítja be, amely egyre vastagszik, ahogy halad előre a tél. Mindezt a meleg nyárban csak bizonyos erőlködéssel tudtam elképzelni magamban - szántalpak szürke vagy csillogó végtelenbe vesző nyomvonalát, a hatalmas jégtáblákat, mintha ezernyi összegyűlt és eggyé fagyott jéghegy alkotná őket, ameddig csak ellát a szem. Jaj az elővigyázatlan hajósnak, akit fogjává tett a jég! Mikor a víz jéggé tágul, úgy roppan szét a hajótest, akár a dióhéj. "Föl szoktunk vinni a hídra egy vödör vizet, és mikor jegesre fordul az idő, belemártogatjuk a kezünket", magyarázta a kormányos. "Ahogy megjelenik rajta a jéghártya, irány a téli kikötő."

****

További részletek a könyvből:

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...