Patrick Leigh Fermor 1933 decemberében, gyalogszerrel indult el Hollandiából Konstantinápolyba. Mindössze 19 éves volt ekkor. A kalandvágyó angol ifjú húsvétkor lépett magyar földre Esztergomnál. A korabeli arisztokrácia angol szimpátiájának köszönhetően szinte kézről kézre adták őt. Kastélyról kastélyra vándorolt nem csupán Magyarországon, de Erdélyben is. Mindenütt szívesen fogadták, s amin maga is meglepődött, mindenütt angolul szóltak hozzá. Élményeit útinaplójába gyűjtötte, melyben az budapesti Arizona mulató éppúgy helyet kapott, mint a vándorcigányokkal eltöltött éjszakák, Segesvár temetője, vagy a Kárpátok bércein megfigyelt hatalmas sasmadarak. Egy letűnt mesevilág utolsó pillanatfelvételét készítette el, mindig próbálva megérteni a számára ismeretlen tájat és embereket. Hosszú útjának magyarországi és erdélyi szakasza szerencsére elérhető, Erdők s vizek közt címmel jelent meg. Története a Dunánál kezdődik és az Al-Dunánál végződik. Hogyan látta egy angol legény ezt a vadregényes tájat 1934 augusztusában? A Dunai Szigeteken részletekben közölt leírásának első részében a Kazán-szoros örvényei elevenednek meg.
****
"...Az utazó, aki a szokásos útvonalat választotta, a Duna folyását követte volna, vagyis középen, déli irányban keresztülvág Magyarországon, és utána a keletre kanyarodó folyammal Belgrádba érkezik, aztán pedig a Duna északi partját követi, és a Nagy Síkság legdélibb részére ér. Ha ott megáll s a lekaszált nádasok és a délibáb fölött kelet felé tekint, a sík látóhatárból magasba törő hegyeket lát, mintha egy csapat bálna járna arra.
Ezeknek a hegyeknek az északi vonaulata, mely egészen a Duna bal partjáig leér, a Kárpátok végpontja. A jobb parton emelkedő déli vonulat lényegesen alacsonyabb ugyan az északinál, de mindazonáltal az a Balkán-hegység (1) kezdete; nem akármilyen találkozás ez. E két hegyvonulat, mely minden közelítő lépésre magasabbnak tetszik, egyetlen hatalmas tömbnek hat, holott a valóságban ormától tövéig láthatatlan repedés hasítja ketté, és utat enged Európa legnagyobb folyamának, amely átzúdul rajta. Én az ellenkező irányból értem erre a pontra, s most éppen a repedés nyugati pofái közt jártam, ismét keleti irányban. A kanyon sötét kanyarjain túl már pirkadt, magasan az égen pedig szétterültek a hajnali sugarak, akár a japán zászlón.
 |
| Sziklába vájt út a Kazán-szorosban |
Jobb kéz felől a Babakai nevű börtönsziget még sötét árnyékba burkolt foltja maradt el mellettünk. Valaha egy pasa láncra veretve oda száműzte egyik hűtlenkedő feleségét, aki éhen is halt, annak rendje s módja szerint. Nemsokára fönn a magasban áttört a napsugár a fatörzsek és a bozót között, s a Golubac nevű szerb vár falait világította meg. Börtön volt valaha az is, egy nevenincs római császár hitvesé. A támpilléres falak romos hengerek és sokszögű építmények egész sorát hurkolták körül, föl a hegyfok csúcsáig, ahol a tátongó szakadékok és meredélyek miatt megint csak félhomály uralkodott. Az erdő pereme alatt román és szerb halászfalvak követték egymást, s a hegyoldalak egyre fenyegetőbben meredekek és függélyesek lettek, míg végül a Duna egy szabályos folyosó alján hömpölygött tova.
 |
| A Babakáj-szikla |
A hajó egyetlen utasa, egy művelt román orvos, aki Bécsben tanult, Turnu-Severinbe tartott. Ahogy a víz alatti zuhatagok felé hajóztunk, elmondta, hogy a Visegrádtól idáig sík terepen folyó Duna itt hirtelen tökéletesen megváltozik. Az iszapos meder kemény fenekű, keskeny vályúvá válik, melyet a víz alatti kvarc-, gránit- és csillámpalabordák kereszteznek, s ezek közt mély hasadékok nyílnak.
Ezalatt szinte észrevétlenül egyre közelebb nyomultak hozzánk a hegyoldalak. Egy kétszázötven méter magas sziklatömb egészen a folyó közepéig benyúlt, és a falának ütköző víz élesen délnek fordult, ahol is a szerb oldalon egy jó ötszáz méter magasra törő, függőleges falnak ment neki, miközben a folyó szélessége is alig több mint százméteresre csökkent. A két egymáshoz közeli szirt és a felszín alatti zátonyok és szakadékok okozta kavargás és zubogás remegő hullámokat küldött a vízben folyásiránnyal szemben fölfelé, egészen Belgrád magasságáig. A folyam dühöngve sistergett keresztül a szoroson, és kormányosunk gyors, elegáns mozdulatokkal tekerte a kormánykereket, hogy elkerüljük a veszélyt. Végre kiértünk a szabadba. Kinyílt a táj, az áramlatok elcsöndesedtek, és máris egy hegyek békés karéjába foglalt, széles és sima vízi térségen siklottunk. Ez volt a Kazán-szoros "üstje". Sirályok kíséretével, halkan lopakodtunk át a kerek, rezzenetlen tükrön, fölöttünk magas, széltől nem zavart füstoszlop állott, akár egy Jules Verne-regény acélba metszett illusztrációján.
 |
| A Traianus-tábla |
Elértük a túloldalt, s most megint hegyek közébe furakodott a hajó, a folyosó sziklateremből szilaterembe vitt bennünket. A kanyargó folyam szüntelenül új meg új, haránt eső fényekkel és árnyakkal tarkított látványokat tárt föl előttünk. Itt-ott, enyhébb szakadékok zugaiban házcsoport, néhány fa, egy-egy kék vagy sárga templom bújt meg, mögöttük meredeken, sziklák és omlások közt kapaszkodott fölfelé a rét, míg el nem érte az erdők sötét hullámvonalát. A bal parton a napvilág most már teljes bonyolultságában mutatta a Széchenyi-féle utat, és ami még annál is merészebb vállalkozás lehetett, itt-ott a jobb part függőleges falába is gyalogjárót vájtak, éppen annyira, hogy két ember eljárhasson rajta egymás mellett. Helyenként már csak nyomait, a sziklába vésett hornyokat lehetett látni, ahová valaha a víz fölé kiszögellő folyamatos fapalló tartógerendái illeszkedtek. A Tiberius által megkezdett (aztán Vespasianus és Domitianus által folytatott) és Traianus által befejezett hadi út a víz fölött vezette a támadó légiókat a néhány mérfölddel lejjebbi, Dáciába nyúló hídfőálláshoz. Fölötte nagy, négyszögletes kőtáblát illesztettek a sziklafalra, rajta faragott delfinek, szárnyas védőszellemek és császári sasok fogták körül a föliratot, mely a hadi út építésének befejezését és az arra A. D. 103-ban következő hadjáratnak az emlékét örökítette meg. Az idő már szinte az olvashatatlanságig lekoptatta a szöveget. (2)
További kanyarok következtek, majd pedig kiszélesült a szoros, és megérkeztünk Orsova utcái közé."
****
1, Maga a nagy Balkán-hegység, mely nem azonos a "Balkán"-nal, csak a bolgár-román határ túloldalán kezdődik.
2, Utóbb sikerült megszereznem a szöveget. Imperator Caesar divi Nervae filius, Nerva Traianus Augustus Germanicus - Pontifex Maximus tribunitae potestatis quartum - Pater patriae consul quartum - montis et fluviis anfractibus - superatis viam patefacit. Caesar, a császár - az isteni Nerva fia - Nerva Traianus Augustus Germanicus - főpap és négyszer tribunus - az országnak atyja és negyedszer consul - legyőzvén a hegyek és folyók veszedelmeit, ez utat megépítette.
További részletek:
További részletek:
Ha jól emlékszem (a könyvből), Fermor januárban (elsején?) indult útnak.
VálaszTörlésValóban! Nem nyáron, hanem 1933 decemberében.
Törlés