Szigorúan ellenőrzött szigetek

1944 a Duna légifotózása szempontjából az egyik legsűrűbb év volt. Április 3-án lezajlott Budapest első szövetséges bombázása, ezt két héttel követte a Magyar Királyi Honvéd Légierő kárfelmérése, amelyet a mapire.eu honlapon a Fortepan és az Arcanum közös munkában kiadott. Ezen a Palotai-szigettől Csepelig látható a Duna. A szövetségesek nyári légi offenzíváját bombázások közben is fényképezték, erről a Lángban álló szigettenger c. cikkben mi is beszámoltunk hat éve. Azonban a szövetségesek ezen kívül még legalább két légifotózást végeztek 1944 április 25-én és október 7-én, ahol a Duna ismét fel-felbukkant. Ez lenne mai bejegyzésünk témája.

A Mosoni-Duna torkolata 1944. július 8.

A légitámadások hátterét és a szövetséges légitámadások adatbázisát a National Collection of Aerial Photography (NCAP) honlapján mostani bejegyzésünkkel párhuzamosan a Pangea blog dolgozza fel így arra nem térnénk ki.

1944-ben járunk tehát, amikor a dunai szigetekről még jobbára csak térképek állnak rendelkezésünkre. 1941-ből származik az első ismert légifotó sorozat, amely az "Új", megnagyobbodott Magyarországot volt hivatott felmérni annak céljából, hogy a katonai térképeket frissíthessék. Ennek dunai vonatkozásairól már írtunk itt és itt. Eppúgy, mint az 1944-es sorozat, az 1941-es is a Hadtörténeti Múzeum archívumából került elő. Az ország tudományos alaposságú és katonai titkosságú légifényképezése az 1950-es évekre esett, amikor szinte évente repülték be az országot, ez az állomány ugyancsak a Hadtörténeti  térképtárában böngészhető. Az 1959-2007 közötti időszak iránt érdeklődőket pedig a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) szolgáltatása a fentrol.hu szolgálja ki 117 ezernél is több magyar légifotóval. 

A Verőcei és Kőgeszteri-sziget 1944. október 7.

Azt gondolhatnánk az 1944-es szövetséges légifotózás 569 szelvénye nem sokat ad hozzá ehhez a sok korabeli légifotóhoz, holott éppen ellenkezője igaz. A Dunának sok szakasza csak itt tanulmányozható, ugyanis a mapire.eu Budapest 1944 (kizárólag a főváros és szűkebb környezetét lefedő) sorozatnál földrajzilag nagyobb területet fényképeztek le. Dél-Németországtól egészen a Vaskapuig barangolhatjuk be a Duna-mentét. 

Palotai-sziget 1944. április 25.

Ebben a bejegyzésben a Győrtől a Vaskapuig tartó szakaszt járjuk be folyásirány szerint. A kezdő képen Győr és a Mosoni-Duna látható, de a Duna egészen Esztergomig kanyarog, ahol éppen a Vaskapu-hegy zárja le a látóhatárt. A Csallóköz és a Szigetköz elhagyott folyómedrein kívül látható még pár dunai sziget, mint például a baljós nevű Kolera-sziget. 

Szokatlan helyről is vannak fényképek, ilyen például a Naszály és a Börzsöny déli előtere Nógrádverőce környéke. A második kép a frissen parthoz kapcsolt Verőcei- és Kőgeszteri-szigetet ábrázolja. A mellékágak kezdődő feltöltődését világos homokzátonyok jelölik, a szigetek növekedését nyugat felől pedig sötétebb színű erdőrészlet. Mindkét sziget eredeti magját szépen kirajzolja a part mentén futó fasor. Nyugaton még éppen látszik a Kismarosi-sziget csúcsa.

Az 1944-es Palotai-szigetről már készült bejegyzés, de a szövetségesek légifotóink kétszer is szerepel, egyszer áprilisban, egyszer pedig októberben, két különböző vízállásnál. Ezáltal a szigetről alkotott képünk tovább árnyalhatjuk.

Népsziget és az Óbudai-sziget északi része 1944. október 7.

A Népsziget és környéke egyike volt a Duna egyik legszigorúbban ellenőrzött szakaszának, 1944-ből három ismert sorozaton is feltűnik Budapest forgalmas közlekedési csomópontja miatt. A Népsziget 1944. október havi fényképén újdonság azonban, hogy egyrészt a hajógyár nem szenvedett károkat, másrészt az Újpesti vasúti híd óbudai része egy augusztusi légitámadás következtében megsérült. 

Óbudai-sziget 1944. április 25.

Az Óbudai-sziget április 25-i állapota is tartogat újdonságot. A mapire.eu egy héttel korábbi felvételein még nem áradt ki ennyire a kétszínű Duna. A fekete jelzi a pangóvizet, míg a szőke szürkés árnyalata az áradó, hordalékosat. Kirajzolódik előttünk a "régi" Óbudai-sziget nyugati partja, amely feltehetően a hajógyári-szigeti ág lezárása után szűkült ennyire össze. Láthatjuk a hamvába holt Északi-kikötő elárasztott első kapavágásait a Rákos patak torkolatától északra.

Margit-sziget 1944. április 25.

 

Ismerve a szigeten lezajlott heves harcok eredményét feltehetően a fenti kép az egyik utolsó háború előtti állapotában ábrázolja a Margit-szigetet a félbe hagyott Árpád híddal együtt. 

Lágymányos 1944. október 7.

 

Lágymányoson éppen zajlik a feltöltés, hogy az utolsó emlékét is eltöröljék a régi, széles Duna-medernek. Az öböl feltöltése 1944-ben alaposan felgyorsult, hiszen a felöltésnek végtelen utánpótlása származott a légitámadások nyomán összedőlő épületekből. Az ütem nyomon követhető a mapire és a NCAP öt hónap eltéréssel készített felvételeinek összehasonlításával. Lágymányos, a Csepel-sziget északi része, valamint a Soroksári út ipartelepei szenvedték el a legsúlyosabb pusztítást. 

Csepel-szigeti árvíz 1944. április 25.

A Csepel-szigetet sem kerülte el az április végi árvíz. A védekezés azonban egy meglehetősen érdekes futású töltés mentén zajlott. A képen ugyancsak jól elkülönül a pangó és a hordalékos-áramló víz, kirajzolódnak azok a pontok is, ahol a külső töltésen átömölhetett a Duna. Budapesten a Palotai-sziget északi részétől a Csepel-sziget csúcsáig teljes hosszában bejárható az 1944-es Duna. De mi nem állunk itt meg, hiszen szerbiai és román szigetek is találhatók az angol légifotós gyűjteményben. 

Nagy Hadi-sziget, Belgrád 1944. június 9.

Belgrád alatt egy hatalmas, lapos, kopár, félhold alakú sziget terül el, amelyet a nagyobb árvizek teljesen ellepnek. Nagy Hadi-szigetnek hívják és már a törökellenes harcokban is ábrázolták a metszeteken. Kialakulása a Száva és a Duna összefolyásának köszönhető, ahol a lecsökkenő vízmozgás miatt kiülepedhetett a hordalék. Hosszanti irányban megfigyelhető rajta néhány mélyedés, azaz ún. sarlólapos.

Ada Kaleh 1944. június 9.

A Vaskapu-szorosban található Ada Kaleh szigetét szerencsére nem kell bemutatnom a Dunai Szigetek blog régi olvasóinak. Ez a gyönyörű felvétel szerencsére teljes egészében tartalmazza a keletre tájolt, törökök által lakott és meglehetősen szomorú sorsú szigetet. 

Gura Văii szigetei 1944. június 9.

Ez a négy sziget ugyancsak a Vaskapu-szorost ékesítette, manapság már csak egy maradt meg belőlük. 1918-ban öt hónapon keresztül Magyarországhoz tartoztak Gura Văii településsel együtt. Sorsukat Ada Kaleh szigetéhez hasonlóan a Vaskapu erőmű felépítése pecsételte meg. 

Simian-sziget 1944. május 17.

1944-es sorozatunkat azzal a szigettel zárjuk, amely akár az új Ada Kaleh is lehetett volna — amennyiben a lakói is így gondolják. A törököknek eszük ágában sem volt erre a vadidegen szigetre költözni, ahová a román állam már átpakolta megmentésre méltó műemlékeket. A téglánként visszaépített erőd jelenleg méteres gazban rejtőzik, az elhagyatott török skanzen a Duna egyik szomorú mementója. Mint ahogy a NCAP légifotógyűjtemény 1944-es dunai sorozata is. 

Csepel gyárkéményeitől Dunaföldvárig

- ismeretlen diaképek a Dunáról 1932-ből

Archív felvételek szerelmeseinek szívből ajánlom a Virtuális Diamúzeumot, ahol bárki számára kiderülhet, hogy diafilmek nem kizárólag gyerekeknek készültek, hanem túlnyomó részben felnőtteknek, igen komoly tartalommal. A címre és címkére is kereshető archívumban azt hiszem teljesen egyértelmű volt, hogy a Dunára kell először rákeresni. Hétből ugyan 5 dia még feltöltés alatt van, ám mindenért kárpótol ez az 1932-ben készült 80 állóképes sorozat, melyet a Budapest Székesfővárosi Pedagógiai Filmgyár készített. A Budapest-Baja Duna-szakasz első részében (ki tudja hová keveredett el a második..?) Soltig mutatja be a korabeli tájat, soha nem látott felvételekkel. 

Ízelítőül közlünk párat közülük.

A diaképek egy része biztos, hogy korábban készült, mint 1932, ugyanis például a dunaföldvári képeken még nyoma sincs az 1930-ban átadott, Dunán átívelő hídnak.

Kilátás a csepeli Weiss Manfréd művekre Budafokról

Ercsi, Eötvös kápolna (igen, még a huszártoronnyal!!!) és obeliszk

Kilátás Ercsire a Szigetújfalusi-szigetről

Mellékágrendszer Ercsi alatt, feltehetően az Adonyi Nagy-szigetnél

Dunapentele löszfala

Dunaföldvár még híd nélkül, és a Bottyán-torony

Dunaföldvár Kálvária-hegy. Az előtérben az egy T-sarkantyú és nem pedig sziget

Rejtély! Az 1932-es diafilmen még nincs rajta a '30 novemberében átadott híd!

Dunaföldvár, a Kálvária-hegy meredeken szakad le a Dunára

Élet a Duna-parton

Végül a legaranyosabb kép: a dunaegyházi erdőőr és unokája (?)

A diasorozat teljes egészében ezen a linken érhető el. Vigyázat, nagyon addiktív!!

Csepeli exodus 1838

 
Az 1838 márciusi jeges áradat számtalan Duna-menti települést elpusztított. Hol több, hol kevesebb ház dőlt össze, voltak akiknek mindenük odaveszett és teljesen elölről kellett kezdeniük mindent. A levonult árvíz után minden település, közösség kénytelen volt számot vetni és terveket készíteni, hogyan is lehetne az újabb árvizeket kivédeni. Az elpusztult települések közül kétségkívül Csepel német és illír lakosai hozták meg a legnehezebb döntést.

Az addig Budafokkal (Promontor) szemben, közvetlenül a parton álló település házainak 95%-a teljesen elpusztult, a maradék 5% is annyira megrongálódott, hogy nem lehetett lakni. Nyilván a Csepel-sziget északi csücskén fennakadó jégdugó felszakadása és pusztító erejű megindulása okozta a falu vesztét. Nem csodálkozhatunk, ha a csepeliek eztán úgy döntöttek, hogy ha a falujuk nem kell a Dunának, akkor nekik sem kell a Duna, elköltöznek biztonságosabb vidékre (1. ábra). A döntés nagyon nehéz volt, hiszen a csepelieknek igencsak élő kapcsolata volt a Dunántúli parttal. Sok helybélinek volt szőleje Budafokon, sokuknak rokonsága, és bizonyára a rév közelsége is előnyére volt a falunak, gondolok itt a rendszeresen látogatott budai vásárokra. 

Az új, szabályos alaprajzú falu a régitől másfél kilométernyire délkeletre épült fel. A lakosság egy ideig még visszajárt a régi telkeire konyhakertet gondozni, de aztán az idő múlásával lassan kiveszett a közös tudatból a régi faluhely.

Csepel volt Magyarországon az egyetlen dokumentált település, melyet dunai árvíz miatt tervszerűen költöztettek el. Álljon itt egy rövid összefoglaló Kubinyi András tollából, mi is történt Csepelen 1838 márciusában és közvetlenül utána:

    

Csepel az első és a második katonai felmérés térképein.

     "...Feltehetően ma is a régi helyen állna azonban Csepel, ha időközben nem következett volna be egy természeti katasztrófa. Már a XVIII. századból is gyakran olvashatók a régi írásokban a csepeliek panaszai: a szigeten nemegyszer árvizek pusztítanak, és ezek nemcsak a szántóföldekben, hanem olykor a falu épületeiben is kárt okoznak. Ez érthető is: a sziget nagy része a Duna ártéri feltöltéséből keletkezett. A legnagyobb vészt Csepelre azonban mégis az 1838-as árvíz hozta.

     Ez év tavaszán a Duna áradása országszerte hatalmas károkat okozott. Pest városa maga is víz alá került, ma is a pesti Belváros nem egy épületének falán megtaláljuk az árvíz szintjelzőit. Így azután nem csoda, hogy Csepelt is elöntötte: annál is inkább, mert jégtorlasz akadályozta a sziget mellett a víz lefutását. Az árhullám 1838. március 10-én jutott el a Csepel-szigethez, és rögtön áttört a gátakon. A falusi lakosság még néhány napig megfeszített munkával harcolt az árral: igyekezett a gátakat kijavítani, illetőleg mögöttük új gátakat emelt. Ez a hősies munka lehetőséget nyújtott arra a falu népének, hogy biztonságba helyezze magát, állatállományát és ingóságai egy részét. Négy napos harc után végül a Duna maradt a győztes, március 14-én a megerősített, illetőleg az új gátakat is áttörte, és percek alatt elöntötte a falut. Csepel 114 házából 106 teljesen elpusztult, és a megmaradt 8 épület is összeomlás előtt állott. Az árvíz elől a lakosság a falu legmagasabban fekvő területére, az uradalmi juhakol környékére menekült; életük és ingó vagyonuk nagy része ugyan megmenekült, de élelmezésük nehézségekbe ütközött, ami a hatóságnak is gondot okozott. Maga a királyi helytartó, József nádor küldött egy gőzhajón élelmiszert a falu népének. A hajón, március 17-én Széchenyi István is meglátogatta az árvízsújtotta csepelieket. Két nappal később ugyancsak hajóval a megyei hatóság küldött 600 kenyeret a falunak, egyben kiküldte a hajóval az illetékes szolgabírót, Eckstein Rudolfot is, hogy mérje fel a helyzetet. A kár bizony igen nagymérvű volt. A hatóságok 94,7%-ra becsülték.

     Ez a kár a község vezetőit arra bírta, hogy a falu más helyen történő újjáépítésére gondoljanak. Abból a helyes ötletből indultak ki, hogyha amúgy is majdnem minden házat teljesen alapjaitól kezdve újból fel kell építeni, akkor fölösleges az árvízveszélynek kitett régi helyen építkezni, ugyanolyan költséggel ármentes helyen is felépíthetik a falut. Hozzájárult ehhez a már említett gazdasági ok: a falu vezetői számára már nem volt fontos az, hogy közel legyenek Budához. Ármentes helyek inkább a keskeny soroksári Dunaág környékén voltak, ahol könnyen át lehetett kelni a pesti partra és megközelíteni az új gazdasági központot. Így azután a község vezetői az uradalomhoz fordultak, kérték, hogy engedjék meg a falunak az uradalom birtokához tartozó juhakol közelében, az ármentes helyen az újjáépítést. Az uradalom elöljárói nemcsak kijelölték ezt a helyet a falu felépítéséhez, hanem azonnal el is rendelték az építkezés megkezdését. Ezenkívül pedig igyekeztek minden segítséget megadni a falu népének.

(...)

     Az új falut két utcára tervezték, amelyek párhuzamosan haladva, a középen egy nagy tér által kötődnek össze. A tér közepén jelölték ki a plébániatemplom helyét, míg tőle északra és délre az uradalomnak, a plébániának, községházának és iskolának mértek ki telkeket. A templomtér keleti és nyugati oldalán osztották ki a három-három egésztelkes jobbágy telkét. A féltelkes jobbágyok házhelyeiket a falunak a két megnyitandó utcája által közrefogott területén kapták meg. A zselléreknek kiosztott terület a falu szélére, az utcáknak a határ felé eső oldalára, a féltelkesekkel szemben jutott. Összesen 6 egész és 32 féltelkes jobbágy- és 76 zsellérházhelyet osztottak ki, ez valamivel magasabb volt, mint a tényleges háztulajdonosok száma. (Például csak 21 jobbágytelek volt, de a telkes házhelyek 22 teleknek feleltek meg.) Az egyes telkek nagysága ugyanazon kategóriában egyforma volt, azonban az egésztelkes kb. kétszer olyan nagy házhelyet kapott, mint a féltelkes, ez pedig ugyancsak kétszeresét a zsellérházhelynek. Az új építkezés módot nyújthatott volna arra, hogy a házatlan zsellérek is házhelyhez jussanak. Ettől azonban élesen elzárkózott a község vezetősége: csak az kapott háztelket, akinek a régi faluban is volt háza. A házhelyekkel egyidejűleg a szérűknek is jelöltek ki helyet, elsősorban a falu keleti oldala mellett. 1848-ban a falu nyugati oldalán egy tíz holdas erdőt telepítettek, ugyanis ebből az irányból állandó szélfúvás tette kellemetlenné a falu életét. Az erdőt szélfogónak szánták.

     Bár ez a tervezet ésszerű volt, ennek ellenére a falusiak egy része -feltehetően a kis házhelyet kapott és a falu szélére jutott zsellérek- ellenszegült. Ezen nem csodálkozhatunk. A régi faluban a belsőség nagysága nem volt megszabva. Különösen azok a jobbágyok és zsellérek, akiknek Promontoron szőlőjük volt, továbbá azok, akik ott vállaltak napszámosmunkát, rosszabb helyzetbe kerültek, elkerültek a rév mellől. A házatlan zsellérek viszont joggal félhettek attól, hogy házigazdájuk az új faluban az építkezési költségekre tekintettel felemeli a lakbért. Az ellentétek ezért úgy kiéleződtek, hogy a község vezetősége kénytelen volt a vármegye segítségét kérni. 1838. augusztus 14-én a Pest megyei kis gyűlés bizottságot küldött ki az ügy elintézésére. A hattagú bizottságnak a megyei főügyész, a járási főszolgabíró és az a mellé beosztott esküdt is tagja volt. A kiküldött bizottság meglepően rövid idő alatt eljárt feladatában, és már augusztus 27-én beterjesztette jelentését. Ebben elmondták, hogy az uradalom az új helyen az egésztelkes jobbágyoknak 1600, a féltelkeseknek 800, míg a zselléreknek 400 négyszögöles házhelyeket osztott ki, mivel pedig ez az ügy “az uradalomnak és a lakosságnak” “egész megegyezésével” intéződött el, a kijelölt új helyen “az építés hozzá fogásához a lakosokat utasítottuk”. Nyilvánvaló, hogy a feudális megye vezetősége a ráckevei uradalomnak és az azzal megegyezett gazdag parasztoknak adott igazat a zsellérekkel szemben. Igaz ugyan, hogy jelen esetben az árvízveszély miatt a falu összérdeke a csepeli vezetők érdekével esett egybe.

     Így azután a parasztok nem tehettek mást, megkezdték a házépítést. 1839. október 25-én a falu nagy része már felépült. Ekkor kész volt 5 egésztelkes, 26 féltelkes és 49 zsellérház, építés alatt viszont 2 féltelkes és 6 zsellérházat találunk. A parasztok ugyan házhelyet kaptak, de a házat maguknak kellett felépíteniük. Jellemző, hogy a középületek egyikét sem kezdték még meg építeni, az új templom is csak a század második felében épült fel. A falu életét ezentúl már az új helyen élte, a régi falu helyén konyhakerteket tartottak fenn a régi tulajdonosok. Az újonnan felépült falu alaprajzát -ha akkor épült házainak nagy részét nem is- megőrizte a mai Csepel is. A mai Ady Endre, Kiss János altb., Karácsony Sándor és Láng Kálmán utcák által határolt terület az eredeti falu. Az egykori Főtér, a mai Tanácsház tér, az akkori falu két utcája, melyek belső oldalán a féltelkes jobbágyok, külső oldalán a zsellérek házai épültek fel, a mai Kossuth Lajos és Rákóczi Ferenc utcák. A mai Fürst Sándor és Sallai Imre utcák csak 1893-ban keletkeztek, amikor a csepeli községi elöljáróság a beltelkek közepét kisajátította és új utcát nyitott..."

Kubinyi András (www.csepel-sziget.hu)

Csepel egykor és most (alaptérkép EOV 65.413, 64.431)

Mai térképeken már hiába keresnénk az egykori Csepel hűlt helyét. Egy részét elkotorták és kikötői öböl került a helyére (2.ábra). A többi részen kikötői létesítmények emelkednek. Annyi év után Csepel újra Duna parti település lett, sőt akkorára nőtt, hogy két Duna partja van. Az ipari oldala a főágra néz, a csendesebb Ráckevei Duna-ág felé a lakosok ablakai tekintenek.