A sólyomszigeti Rafás Máté legendája

Legendás dunai emberek sorozatunkban Dr. Petrik Béla (Horány) és Hajnal Kolos (Pinnyéd) után most Szigetszentmártonba evezünk. Rafás Máté halászember nem csak az életét kötötte egy dunai szigethez, de esetében az a párját ritkító eset is előfordulhatott, hogy már életében róla nevezték el a korábban Sólyom (pár helyen Somlyó) néven ismert szigetet. Életét korabeli riporterek beszámolói alapján próbáljuk rekonstruálni, akik rendszeresen felkeresték őt és családját a szigetszentmártoni Rafás-szigeten. 

A Rafás-sziget üdülői 1968-ban (fentrol.hu)

Szigetszentmárton térségében a Soroksári-Duna lezárása viszonylag keveset változtatott a folyó arculatán, tekintve, hogy a 26. folyamkilométer közelebb van Tasshoz, mint Csepelhez. Éppen ezért a meder szélessége, mélysége nagyjából az 1872. évi középvíz környékén állandósult. Ez azzal járt, hogy a szentmártoni sziget abban a formában és nagyságban maradt fenn, ahogy a régi térképeken látható. Korabeli beszámolók szerint területe 4-5 magyar hold volt, ami két hektárnak felelt meg. Jelenleg a sziget hossza 600 méter, legnagyobb szélessége 60 méter, ami két sor nyaraló számára elegendő. A sziget területe jelenleg megközelíti a három hektárt, amelyet körülölel egy külső nádas-burok. Ennek az írásnak azonban nem a jelen a témája, hanem az a három évtized 1938-1968 között, amikor a riporterek, például a rimaszombati születésű író, műfordító Szombathy Viktor egymásnak adták az evezőt, csak, hogy felkereshessék Rafás Mátét, akiről már életében elnevezték a szigetet. Azonban a kevésbé hálás utókor a nyomát is eltörölte onnan. 

Azt nem tudni, hogy Rafás Máté nem hagyta, hogy fényképezzék, vagy a riporterek nem akartak tolakodó módon viselkedni, de annyi bizonyos, hogy sem a sziget beépítés előtti állapotáról, sem pedig egykori bérlőjéről nem kerültek be illusztrációk a szöveg mellé. Talán ezért is vannak tele a legköltőibb tájleírásokkal ezek a cikkek, hiszen szóban kellett érzékeltetni ezt az egyedülálló soroksári-dunai halászsorsot. Kallódó, magánkézben lévő fényképekről sem nagyon tudni, az alábbi kép egyelőre az egyetlen, amely bizonyíthatóan őt és a családját örökítette meg. 

Rafás Máté és családja. A fénykép valószínűleg a két világháború közti időből származik

Rafás Máté, a Soroksári-Duna egyik utolsó halászembere 1882 körül születhetett, valószínűleg Ráckevén, ahol a halászattal foglalkozó ősei is éltek, bár családfakutató honlapon ennek nem akadtam nyomára. Egy 1938-as Népszava riport akkor 56 évesnek írta le. A ráckevei kapcsolatot támasztja alá, hogy egy Rafás Máté nevű halászt 1924-ben említ Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági címtára [1]. Ráckevén utcát is elneveztek a Rafás családról, méghozzá Rafás Károly, Máté testvére háza közelében, az Árpád híd közvetlen közelében, aki a számban megritkult öreg-dunai halászoknak készített ladikokat, és azokat a kicsi csónakfőszerű haltartókat, amelyeket bárka néven ismer a dunai halásztudomány. [2]

A még beépítetlen sziget Rafás Máté kunyhójával

A víz közelsége egész életében végigkísérte, azonban ez nem korlátozódott az édesvízre, volt egy nyolc éves periódus az életében, melyet az Adriai-tengeren töltött haditengerészként. Az első világháborút az osztrák—magyar haditengerészet két legnagyobb hajóján szolgálta végig, a Szent Istvánon és a Viribus Unitisen (mindkettő elsüllyedt). Végül nyolc évi szolgálat után a Zrínyi-ről szerelt le. Ugyancsak a riportokból tudjuk meg, hogy 1928 körül kerülhetett a Sólyom-szigetre, bérlőként, ahol feleségével, gyerekeivel és három fehér kutyájával élt együtt egy hatalmas hársfa alatt álló, festői, öreg, évszázados, nádfedeles halászkunyhóban. A szigetet ekkoriban is sűrű nádas vette körül, halászkunyhója a sziget északi csúcsán állt, mely körül különféle halászszerszámok, hálók, csáklyák száradtak, hogy Hermann Ottó halászati könyvének is becsületére váltak volna. "Övé volt a sziget, ő ültette a gyümölcsöst, kaszálta tehénnek a smaragdfüvet, két fiát is itt oktatgatta halászmesterségre." 1938-ban a Népszava riportere látogatta meg, aki a táj leírása mellett a korabeli halászatról is érdekes részleteket közölt:

"Elmondja, hogy a halastavakban nagy szükség van a rablóhálakra, mert másképpen a ponty és a többi tenyésztett hal ellustul és megbetegszik, ha nincs csuka, harcsa, amely űzze őket. Igazi, tanult halászok alig vagyunk tízen az egész országban és mégis alig tudunk megélni. Elborult arccal folytatja: — Mind jobban lenyomják a bérlők az átvételi árakat és amíg azelőtt a jó halász gondtalanul élhetett, ma alig jut kenyérre. Pár éve még 60 fillért kaptunk a ponty kilójáért, ma 20-at. Ötvenhatéves, a forró napsütés, vad záporok, hideg szelek pergamentté cserzették arcát, hajába már a tél ezüstje vegyül, de szemében még most is legényeket is megszégyenítő lángok, bújócskáznak." [3] 

A régi nevű sziget

Rafás Máté és családja a 2. világháború után is maradt a szigeten, habár a megélhetését korlátozta a kiépülő új rendszer. Csak negyven varsát használhatott törpeharcsának, sügérnek, kárásznak, nemes halat (pontyot, harcsát, süllőt) nem foghatott, azt meg kellett hagyni a horgászoknak. A varsákat maga ürítette, szigorúan halőr jelenlétében, fonta télen, maga javította perion-zsinórból. A varsában mindig akadt hal, s ha a fogás gazdagabb, felesége, Juli néni személyesen ballagott be kosarával a faluba, vagy eladta a parton a nyári üdülőknek. De volt úgy, hogy szégyellős horgász vásárolta meg, legyen mit mutogatni odahaza, Pesten, mint saját fogását... [4] A halászat mellett tartott csirkéket is, a tojást, csirkét és halat a horgászoknak és a szentmártoniaknak adták el. Fiaiból is halász lett, bár nem a Soroksári-Dunán, hanem a Körösökön. 

Hatvanéves korában vonult nyugalomba a halász-szövetkezetből. Ekkor megszüntették beszolgáltatási kötelezettségét, adót sem fizetett. Mondjuk nyugdíjat sem kapott. A szomszédos Tóth Sándorral együtt ő volt a legöregebb hivatásos halász a Soroksári-Dunán. Működött ugyan egy halászbokor a soroksári vizen — öt-hat ember —, de az sem foghat nemes halat, s Pestre tartozik elszámolással. Magános varsázónak, minden tudományával, szakértelmével, tapasztalatával, vízi életének minden múltjával Máté bácsi maradt meg. "Csak ránéz a vízre s mondja a haljárást, a milyent, s a mennyit, érdemes-e kivetni a hálót, pecázni horoggal." [4] Ez az idill egészen az 1956-os nagy árvízig tartott, amely a tassi zsilipet is megrongálta, és a betörő víz a nádfedeles tanyáját sem kímélte. 

Az árvíz után a szigetszentmártoni tanácstól kapott parti házba költöztek át. Korabeli leírások szerint a kivonulás a vastagra fagyott jégen zajlott, elöl haladt a már idős, de szálfatermetű Máté bácsi, utána libasorban a tehenek, disznók, libák, tyúkok, míg a sor végén Juliska néni, Rafás bácsi felesége. A parti házat sohasem fejezte be, nem vakolta le és sohasem érezte magáénak, továbbra is rendszeresen átjárt csónakkal a szigetre, legyen rekkenő nyár, vagy jeges tél. Ha a jég meghízott, fakutyával tolta át magát, úgy vágott lékeket. [5]

Miután Rafás bácsi kiköltözött a szigetről, megjelentek az újabb honfoglalók, a horgászok, akik eleinte kiselejtezett pékáruszállító kocsikban húzták meg magukat a szigeten. [5] 1964-ban a halászkunyhó körül már egyre szaporodtak az üdülőházak, megszűnt a kunyhó magányossága, a sziget lassan benépesült. Eleinte az volt a terv, hogy műemlék lesz a kicsi kunyhó minden szerszámával, meg a vén hársfával, és a szigetszentmártoni tanács meghagyja, nem bontatja le, mint utolsó emlékét a környéki halászéletnek, sőt múzeum lesz a kunyhóból, és "múzeumkert" a nádasból. Az ember tervez és az ember végez; az egészből nem lett semmi. 

A rossz nyelvek szerint valaki — teljes befolyásával — elvetődött egyszer csónakon a szigetre, megtetszett neki, tekintélye volt, nyaralót épített Rafás bácsi szomszédságába. Egyes hírek szerint ez a valaki Molnár Károly (1921-2003) belkereskedelmi miniszterhelyettes volt. Megküzdött ő is a nyaralójáért: látták, amikor a ladikkal maga fuvarozta át a Rafás szigetre az egész építőanyagot, nekivetkőzve, beleizzadva, gyakran feltört tenyérrel evezett át napjában hússszor, harmincszor is. [6] Aztán érkeztek mások is, dereglyéken az építési, anyag csőstül. Rafás bácsi hirtelen egy nyüzsgő nyaralótelep közepébe ágyazódott. Az új lakók pedig kinézték. 

Feleségét, Júlia asszonyt 1965-ben vesztette el s azután nem találta helyét Rafás bácsi, emberek közé is ritkán járt. Élete végén a düledező halászkunyhóját jobban kedvelte, mint a parton álló szép, kertes házát, elvégre minden emléke oda kötötte. Utolsó éveiben sokat üldögélt a mindig népes, népszerű szentmártoni csárda előtt, a vízpartra tett asztalok valamelyikén sörözve némiképpen táptalajt adva az alkoholizmusáról keringő mendemondáknak: 

"Ahogy ültünk a parti sörhivatalban, látszott meg, mennyire szeretik fiatalok-vének Rafás Máté bácsit. Minden arra haladó ismerős köszönt neki — egy korsó sörrel. Félóra alatt úgy körül volt már rakva az öregúr söröskriglikkel, mintha legénybúcsúját tartotta volna: — Egészségére Máté bácsi! Be is nyakalta becsületesen." 

Szigeti gyümölcsfái is megöregedtek, alig néhány savanyú alma pottyant a fákról. Aztán mindet kivágták. A táj átalakult, a természetközeli dunai szigetből, és a partból is rendezett üdülőtelep alakult. A kusza természet látszólagos ápolatlansága a bennszülött Rafás bácsival együtt már-már szinte sértő volt ebben az új környezetben. Még bolt és presszó is nyílt a fák között. [7]

Új földrajzi név születik

Rafás bácsi nemsokára el is szunnyadt. Végképp. Kis háza összedőlt, sosem lett múzeuma a dunai halászoknak, már helye is másé. Az utolsó halász búcsúzott el vele. Tiszteletbeli halászként temették el. Talán nem is akarta, de Rafás bácsinak örök élete lett: a Ráckevei Duna-ág legújabb vízitérképén egy picike zöld folt mellett ott olvasható a név: Rafás-sziget. [2] 

Felhasznált irodalom:

[1] Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági címtára 1924. 

[2] Dunakanyar, 1985 / 3. szám

[3] Népszava, 1938-09-04 / 200. szám 

[4] Magyar Nemzet, 1964-11-10 / 263. szám 

[5] Magyar Horgász, 1987. május / 5. szám

[6] Pest Megyi Hírlap, 1973-12-31 / 305. szám

[7] Természetjáró Turista Magazin, 1968-10-01 / 10. szám

Szigetvár Ausztriában

 IN ENGLISH

Spielberg vára a Dunán, Jacob Alt litográfiája

Nem feltétlenül a budai Ínség-sziklára kell gondolni, amikor dunai sziklaszigetekről esik szó, sokkal inkább a Babakáj-sziklára az Al-Dunán, vagy Jochenstein-re a német–osztrák határon. Sziget-vár is akadt a Dunán, talán Ada Kaleh volt a legszebb példány, erődfalaival, füles bástyáival csaknem kitöltötte az egész szigetet, amire épült, mígnem el nem süllyesztette a progresszió. Viszont létezik olyan dunai sziget is, amely egyszerre felel meg mindkét kritériumnak, szálban álló szirt, és vár is épült rá, méghozzá a Duna kellős közepén. Manapság ugyan kissé nehéz rátalálni Spielberg várára; a folyószabályozás eltüntette a Duna közepéről, egy ártéri erdő kellős közepén rejtőzik, Ausztriában, a Duna 2116. folyamkilométernél a bal parton, szemben Enns városával.

 Spielberg romjai 1840-ben (W. Mossman, W.H. Bartlett)

Spielberg vára Matthias Vischer rézkarcán, 1674 (forrás)

Spielberg vára 1650-ben id. Matthäus Merian metszetén (forrás)

Folyószabályozás nélkül igazi hidrológus vár lehetne, Duna-kutató földesurak számára ideális választás, mint egy jégtörő fix pont a Linz és Mauthausen között állandóan változó ártéri szigetvilág kellős közepén. A mederből kiálló gránitszirt mögötti lassabb folyású szakaszon zátonyok és szigetek alakultak ki, és alakultak át minden egyes árvíz után, új alakot öltve. A kisebb szirteken átbukó Duna zúgós, örvényes szakasza nehezítette a hajózást az északi mellékágban, egyben a vár felépülését is. 

Eredetileg Spielberg szirtje a jobb parthoz feküdhetett közelebb, ezt bizonyíthatják a rajta fellelt római emlékek is. Szemközt feküdt LAURIACUM legióstábora az Enns folyó torkolatánál, ahol annak idején a római veterán katonát, Szent Flóriánt malomkővel a nyakában lelökték a hídról. Az római emlékek fellelése sem kevésbé szomorú történet, az 1940/41-es ásatási szezont ugyanis a Mauthausenhez tartozó gusen-i koncentrációs tábor foglyai végezték. Azt megelőzően, az 1930-as években, a korszellemhez hűen, a romvár udvarán környékbeli nácik tartottak benne úgynevezett lovagi ünnepségeket.

Az Enns dunai torkolata és Spielberg vára a folyó közepén (Charles de Feignet rajza)

Spielberg vára közel ezer éves, legkorábbi része a XII. század első évtizedeiben épült fel. Feltehetően már az építése idején is dunai szigeten állt, ugyanis a birtokosai elsősorban nem lakóhelyként, hanem menedékvárként hasznosították. Háborús időkben ebbe a bevehetetlen erődbe menekítették családjukat, kincseiket és egyéb értékeiket. Talán ezért lehetett, hogy a tulajdonosai úgy bántak vele, mint egy tűzforró krumplival, az első fél évezredes története gyakorlatilag a folyamatos tulajdonoscserékről szólt. Volt magánföldesúri birtokban, tulajdonolták uralkodócsaládok, Babenbergek, Habsburgok, és volt többféle egyházi birtokban, közülük talán Regensburg volt a legtávolabbi birtokos, a Szent Flórián kolostor pedig a legközelebbi. 1619-ben dunai vámhely volt, de a vár lakói előszeretettel fosztogatták a gránitsziklák zúgóin hajótörést szenvedett dunai hajósokat. Érdekes módon a vár pusztulása nem ostromhoz, tűzvészhez, vagy a gyakori tulajdonosváltáshoz köthető, hanem éppen a legtovább birtokos Weissenwolff család nemtörődömségéhez, akik 1961-ig birtokolták a várat. 

A vár legrégebbi része az eredetileg öt emelet magas, késő román stílusban épült torony, melyet az 1500-as évek elején, a külső várfal felépítése idején két további emelettel magasítottak. A bejegyzésben található metszetek korát az 1840-ben összedőlt tetőszerkezete alapján is meg lehet határozni. A vár legjobb állapotban fennmaradt része a külső vár. Itt ugyanis a mai napig egy erdész lakik, aki elvégzi az alapvető karbantartási munkákat.

Az I. katonai felmérés idején (1773-1781)

A II. katonai felmérés térképén (1809-1818)

A II. katonai felmérés térképén (1869-1887)

A vár XVIII. századi fokozatos pusztulásával párhuzamosan zajlott az a folyamat a Duna-mederben, amely lassacskán eltávolította a várat a folyó közepéről. A főmeder a kanyarulatfejlődés révén áttevődött a vártól délre folyó Enghageni-ágba, a XIX. századi folyószabályozás már ezt az állapotot konzerválta, különösen sokat rontott a helyzeten az Abwinden és Asten között megépült duzzasztómű, a Spielberg várának otthont adó ártéri erdő ugyanis közvetlenül az erőmű alatt helyezkedik el, így a kiszáradás fokozottan éreztette a hatását. A szigetvilágot alkotó kisebb medrek feltöltődtek, a hordalékon pedig a mikrodomborzatot elfedő erdő nőtt. A folyamat betetőzéseképpen Spielberg várát közigazgatásilag 1997. január 1-jén hivatalosan átcsatolták Ennstől a balparti Langensteinhez. Spielberg vára jelenleg is magántulajdonban van, karbantartására, állagmegóvására helyi civil szervezet alakult 2013-ban.

Spielberg vára napjainkban, a gusen-i hídtól délre (Google)

Azonban, ha sikerül is helyreállítaniuk a várat, a Dunát már nem valószínű, hogy ismét nekivezetnék a magányos gránitszirtnek, így az ártéri várból nem lesz újra egy párját ritkító hidrológiai kuriózum; dunai sziget-vár. 

Geomorfológiai szintek a haraszti Sportszigeten

1892-ben, a HÉV töltés megépítése után létrejött egy apró félsziget Dunaharasztinál a Soroksári-Dunában. Az eredetileg a Közönséges-sziget csúcsát képező félsziget területe aztán tízszeresére növekedett az évek múlásával, a nyílt víztükör rovására. A terület eredetileg Dunaharaszti strandja volt, de nagy része ma már nem vízfelület, hanem városi park focipályával, teniszpályával, csónakházzal, sőt szánkódombbal. Nem véletlenül nevezik ezt az önálló életre kelt sziget-darabot Sportszigetnek. Története érdekes adalékul szolgál a Soroksári-Duna gubacsi zárás utáni mederleürüléséhez. 

Kilátás a régi haraszti strandra, balra a Sportsziget, jobbra a magaspartra épült HÉV vonal.

A jelenlegi szigetcsúcs, kilátással az úszólápokra

A zátony karéj ívét követő sétány egyben tanösvény

Dunaharaszti hajóállomás

Jelenleg a HÉV töltés és a Soroksári-Duna által körülhatárolt Sportszigetnek három jól elkülöníthető geomorgológiai szintje van. A sziget központi része a legmélyebben fekvő térszín, ez egy fás terület, amely leginkább egy városi park és egy ártéri erdő átmeneteként értelmezhető. Ebben ugyanúgy megtalálható térkövezett sétány, játszótér, de a fák alatt növő fűben sok helyen víztócsák csillognak, jelezve, hogy ez a terület (az alább leírt folyamatok hatására) Duna mederből vált szárazulattá. Az erdő tehát viszonylag új jelenség itt, a szukcesszió korábbi fázisában, 1968-ban még nádast láthatunk a légifelvételen. Keleti oldalán egy benövényesedett Duna meder húzódik, a Közönséges-sziget egykori mellékágának maradványa. A legmélyebben fekvő területet 1971-től kezdődően részben feltöltötték, a Kvassay-zsilip alatti szakaszról kikotort kaviccsal. Az anyagot a töltés tövében, illetve a karéj-alakú zátonyon helyezték el. Ezzel kapcsolatban először 1971 decemberében bukkan fel először a Sportsziget elnevezés, amelyet ebben az írásban egyben fogom írni, ugyanis ez a földdarab a földtörténet során sosem volt önálló sziget, sokkal inkább Dunaharaszti egyik városrésze. 

A szigetcsúcs 1930 körül, a főági hídtól délre kompátkelőt jelöl a térkép.

A szigetcsúcs 1960 körül, térképen

Ezt az erdőt nyugat felől ívesen körülöleli egy nyaralókkal és sportlétesítményekkel jellemezhető, az előbbi szintnél valamivel magasabban fekvő földkaréj. Alsó része illeszkedik a HÉV töltéshez, felső része a DMTK teniszpályánál végződik el. Egykor valószínűleg mederforma lehetett, amely 1872 után zátonyként emelkedett ki a nyílt vízfelületből, amikor a meder leürült. A leürülés különösen erősen érintette a Soroksári-Duna északi részét. A dunaharaszti magaspart és a szigetszentmiklósi sziget-perem között 1872 előtt közel fél kilométer széles nyílt víztükör húzódott, ez napjainkra egy legfeljebb 50, ill. egy 25 méter széles mederszakaszra szűkült, nádasok nélkül számolva. Ebben a fél kilométer széles mederben nőtt ki először a megtelepedésre alkalmassá váló zátony-karéj. A zátony kiemelkedésének fő oka volt, hogy 1872-ig a Soroksári-Duna nem volt "vízszintes". Ugyanaz a vízállás Csepelnél magasabb abszolút értéket vett fel, mint Tassnál. 

A szigetcsúcs 1968. szeptember 28-án, légifotón

A vízszínesés néhány centiméter volt folyamkilométerenként, de mivel a Sportsziget környezete a 44-45 folyamkilométerek között helyezkedik el, a különbség a méteres értéket is meghaladhatta. Miután a Soroksári-ágat lezárták, a Duna vízszintessé vált, de ez azt eredményezte, hogy míg Ráckevénél a Soroksári-ág nagyjából továbbra is teljes szélességben kitöltötte a medrét, Harasztinál a vízállás alaposan lecsökkent, és előbukkantak a mederből a zátonyok. gykorlatilag minden mederforma ugrott egy szintet: az ártéri szigetből egy beépítésre alkalmas ármentes terület vált, a mederből zátonyok bukkantak elő. Ezen a szituáción később csak keveset módosított a vízbeeresztés, avagy a Tassi- és a Kvassay-zsilipek felépítése. A két világháború közötti időszakban élte fénykorát a dunaharaszti strand, melynek kiszolgáló létesítményei, csónakházak vendéglők, és a hajóállomás ezen a zátony-karéjon létesültek. A jobb megközelíthetőség érdekében a felső csúcsára fahíd vezetett át, ezt később elbontották. 

A Közönséges-sziget északi csúcsa az alsó híddal. Háttérben a HÉV híd

Az alsó híd és a nádassal benőtt Duna-meder

A harmadik térszín a Közönséges-sziget haraszti csúcsa, amit 1892-ben vágtak le a sziget fő tömegétől a HÉV-töltés és a Duna híd megépítésével. Ez a legmagasabb térszín, dél felől illeszkedik a HÉV töltéshez, amely a Haraszti és Taksony által közösen birtokolt Közönséges-sziget legmagasabb pontja. Az egykori szigetcsúcsot egy beépített terület jelöli ki a Csónak és Sziget utcáknál, arculatát tekintve alaposan elkülönülve a sziget többi, javarészt mezőgazdasági területként hasznosított részétől. A térszín fokozatosan laposodik el észak felé. Eredetileg ide is vezetett egy fahíd, ezt is elbontották, amikor a mellékág kotrásából származó földdel feltöltötték a HÉV vonalától északra elterülő medret. Ugyan a HÉV töltés pozitív felszínforma, de ennek kialakításakor létrejött egy negatív felszínforma is: egy, a töltéssel párhuzamos árok, ahonnan kitermelték a szükséges földmennyiséget. A XIX. században viszonylag kényelmes megoldással épültek a töltések, közvetlenül a föltés nyomvonala mellett termelték ki, Haraszti esetében ez a töltés déli oldala volt. A HÉV eredetileg két hídon keresztezte a Soroksári-Dunát, volt egy kisebb híd a Közönséges-sziget mellékága felett is, ez utóbbit az 1956-os földrengés után megszüntették, a híd helyét egy betongyűrű vette át, így a HÉV és a Haraszti és Taksony között kiágazó Duna-Tisza-csatorna közötti szakasz holtággá vált. Végleges feltöltődése valószínűleg csak idő kérdése.