Zöld labirintus Bölcskén

Dunaföldvár és Bölcske között a Mezőföld éles peremmel szakad le a Dunára. A szinte függőleges löszfal teteje magasabban van, mint ameddig a Duna partján növő fák felérnek. Ez az alámosott partszakasz nem is olyan rég még folyópart volt, azonban a folyószabályozás révén a meder ma már keletebbre helyeződött át. Főként azért, nehogy még több leomoljon a partból. A szabályozás során felszámolt szigetek helyén összefüggő erdő nőtt, mely eséllyel pályázhatna a legáthatolhatatlanabb dunai ártér címre.

Ajánlott térkép

2016. augusztus 18-án délelőtt és kora délután Dunaföldváron mért 72-67 centiméteres apadó vízállásnál a bölcskei szigetek egy hatalmas ártéri labirintust alkottak, pocsolyákkal, tocsogókkal, átfolyásokkal. Sokszor kellett visszafordulni, ugyanis a földút előbb ösvénnyé szűkült, majd az ösvény csapássá, hogy az aztán eltűnjön egy mellig érő csalánosban, vagy uszadékfák tömkelege alatt. 

Már az is kihívás, hogy térkép nélkül lejussunk a Duna-partra. Bölcskén sok utca vezet a Duna felé, de ezek többsége elvégződik az ártéri rengetegben és csak kettő vezet el magához a folyóhoz. Az egyik ilyen az Iskola utca, amely keresztezi az Öreg-sziget egykori mellékágát. Száraz időben észre sem lehetne venni, ugyanis egy erdőn áthaladva a sziget elveszik a szántóföldek alatt. Alakját csak a mederben nőtt erdő rajzolja ki, melynek mélyebb részein az összegyűlő esővíz idézi meg a régi komoly Duna-ág emlékét. Az Öreg-szigetről nem nagyon lehet átjutni a Nagy-Duna partjára, legfeljebb a szántóföldeken keresztül. A felé induló földutak magányos épületekig vezetnek csak, onnan nincsen út tovább. Más kivezető utat kell keresni a labirintusból.

Aki a Dunához szeretne lejutni az Alsó-, de inkább a Felső-Rév utcán induljon el. Ugyan nem a révhez vezet, hanem a helyi horgászegyesület házához, ahol már zölden csillog a Duna egyik holtága. Keresztül kell menni az árvízvédelmi töltésen, amely pár száz méterrel balra létjogosultságát veszti a Földvár felé tartó magaspart miatt. Itt a csónakkikötőtől délre lehet kijutni a Nagy-Dunához, ahol ha élesen balra kanyarodnánk a legdélebbi szigetcsúcs után a mélyben megtalálhatnánk a bölcskei római erődöt. Ez az erőd, amely román uszályt is lékelt már eredetileg a túlsó parton épült, csak a folyó mederváltozásai során került a Duna kellős közepére. Az innen származó másodlagos építőanyagot; oltárokat és sírköveket a bölcskei katolikus templom kertjében állították ki. 

Kedvező vízállásnál a kikötőtől további két irány nyílik meg a csónakok előtt, egy északi és egy keleti irányba. Mindkettő erősen záródott medren keresztül. De akármelyik utat választjuk e kettő közül a víz mindenütt állni fog a hatalmas, mintegy fél kilométer hosszú mellékágelzáró gát miatt. A feliaszapolódás mértékéről árulkodik, hogy a gáttól északra 10%, tőle délre 50% nyílt vízfelület maradt meg. 

A gáton a látogatás ideje alatt volt vízáramlás. Ám ugyancsak össze-vissza folyt rajta a víz. Az utánpótlás egy sűrű, fiatal fűzesen keresztül érkezett, majd a gáton vezető kocsiúton keresztül folyt át a tőle nyugatabbra eső szabad vízfelszínű mederbe. Azaz ez a víz maradt az északi oldalon. Mivel a gátat szerencsére itt is megbontották, a víz egy másik része ezen a résen át a déli öbölbe csordogált. 

A gáton vezető kocsiút lassan ösvényre váltott, a sarjerdőben pedig megjelentek már idősebb fák is, amelyeket teljesen beborított a liános futónövényzet. Teljesen olyan érzés volt mintha egy őserdőben járna az ember, ezt az érzést különösen felerősítette a szúnyogok lerázhatatlan felhője. A kedvükért a harmincakárhány fokban célszerű volt hosszú ujjú pulóverben közlekedni. A keresztgát szigeti oldalának déli tövében a kezdőképen látható fennmaradt apró mocsárrét bújik meg, sárga nőszirmokkal, békalencsével és egy apró fokkal a holtág irányába. Talán ha harminc centi víz boríthatta, ennyi apadás és az egész elveszik, kiszárad újra. Még pár lépés az erdőben és már át is értünk Tolna megyéből Bács-Kiskunba. A folyami hordaléklerakódás és a szigetképződés ugyanis igen kevés tekintettel van a közigazgatási határokra. 

Egy réten az ösvény is elveszett, a mellig érő kórók és csalán között valahogy sikerült egy uszadékfával és szeméttel beborított ártéri erdőn keresztül kiérni a Nagy-Dunához. Mivel itt a legszélső fák még bőven vízben álltak nagyon nehéz volt a közlekedés. A Földvár és Bölcske között leszórt 10 sarkantyú miatt nagyon erőteljes a feliszapolódás a dunántúli parton, de ez védi meg a löszparti gazdák földjét az elfogyástól. A part mentén, az uszadékfák között egészen változatos szemét-típusokkal lehet találkozni, van itt villany égő, papucs, cumi, szteroidos flakon, a legszebb talán az ártéri élet változatosságát bemutató vécéülőke volt:

Bölcske zöld labirintusában nagyon könnyen el lehetett különíteni azokat a holtágakat, amelyek kapcsolatban vannak a főággal és azokat, amelyek nem. A fákra rajzolt iszapréteg kijelölte a legutóbbi árhullám magasságát, ez néhány esős napon keresztül még látható lesz, utána a jelek a feltöltődő medret fogják tovább emelni. 

Nem csak a folyószabályozás okolható a holtágak feliszapolódásáért. Közvetlenül a magaspart alatt húzódó medret a csapadékvíz is töltögeti időről-időre. Néhány helyen a meredek löszpart ugyanis kicsorbult, löszmélyutak futnak le a Duna irányába. Az itt lerohanó csapadékvíz rengeteg löszt és löszbabát hord magával, legyezőszerű hordalékkúpokat alkotva a holtágakban. Három ilyen löszszurdok fut le a szigetek mellett, mindegyikben friss hordalék volt az előző napi esők következtében. 

Lösz mellett friss vizet is hordanak ezek a völgyek a holtágba. Az egykori Földvári Alsó-sziget alul és felül zárt holtágából a csapadékvíz patak-méretű átereszen távozik a bölcskei zöld labirintus többi mellékágába, de az árvizek ide nem tudnak bejutni. Itt nincsenek iszapsávok a fák törzsein, sem a nádason, amely a csendes vizet jelzik. 

Ezen a szakaszon szinte lehetetlen átjutni az egyikről a másik szigetre. Járt utak, ösvények nem léteznek, vagy ha a térkép jelöli is őket, a valóságban már régen benőtte a telepített erdő, a szederinda, a csalán és másegyéb. Átvágni ezeken lehetetlen, talán még egy machete is kevés lenne hozzá. Marad a kerülőút és az újratervezés.  

A második legnagyobb keresztgáthoz például 5 kilométert kell kerülni, ugyanis egy térképen nem szereplő régi csónakház és stég mellett képtelenség továbbjutni a meredek parton. "Szerencsére" a Földvári-Alsó-sziget felső szakaszán még megvan a keresztgát, amelyen át be lehet jutni a szigetre és onnan egy másik keresztgáton ki a főághoz. Azaz csak lehetne. A második keresztgátról már ki lehet látni az erdővel borított párhuzammű mellett a főágra, de itt is áthatolhatatlan a dzsungel. Pedig a gégömb itt is "csak" sarjerdőt jelez. 

A bölcskei 10 kilométer hosszú zöld labirintusa féltékenyen őrzi titkait és a benne rejtőző vadvilágot. Miután az ember csalódottan, munkavégezetlenül felkapaszkodik a löszdombokra, hátha onnan jobb kilátás tárul a szigetekre újfent csalódik. Az ártéri rengeteg összezáródik a tekervényes Duna-ágak felett. De talán így is van ez jól.

A bölcskei szigetek történetéről és etimológiájáról talán majd egy következő cikkben...

Gemenc szíve

Mi más lenne, mint a Gemenc? 

Gemenc alatt ma azt az ártéri területet értjük, amely megúszván a XIX. századi folyószabályozást a Dunántúli Duna parton nemzeti parkká szerveződött a Duna-Dráva Nemzeti Park részeként. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy ez a földrajzi név még nem is olyan régen egy jóval szűkebb területet fedett le. Egészen pontosan a Dunának egyik szigetét.

Gemenci vadászház (fortepan.hu)

A Gemenc kifejezés először 1742-ben, Mikovinyi Sámuel térképen bukkan fel először Insula Gementz formában. Egyike a megannyi környékbeli délszláv földrajzi névnek (Sugovica, Grébec, stb.) A törökkel együtt a Balkánról felszivárgó szláv lakosság helynevei azután is megmaradtak, hogy ők beleolvadtak a környékbeli magyarságba, vagy éppen elüldözték őket, legutóbb a Rákóczi-féle polgárháború alatt.

Ekkoriban a Duna nyugatabbra folyt, az ártér pedig szinte a Szekszárdi-Dombság keleti lábáig tartott, Őcsény, Decs, Sárpilis és Bátaszék határában is Duna-mellékágak kanyarogtak. Jópár eltűnt települést is találunk az alábbi térképen: Szomfova templomos hely volt, Otsak lakóit valószínűleg a Duna mederváltozásai késztették költözésre. Ha nem is olyan széles, de a bal parton is megvolt az ártér, azonban itt a folyószabályozás csak pár métert hagyott meg a folyónak.

Insula Gementz Mikovinyi Sámuel térképén

Mikovinyi térképén, azaz történetünk (és a térképezés) kezdetén Gemenc egyetlen szigetet jelölt, melyet minden oldalról a Duna ölelt körül. Északról és keletről a Nagy-Duna, délről és nyugatról pedig a folyamatosan szűkülő Keselyűs-, vagy Ásás-Duna. Manapság ez utóbbi csupán egy árok, gyakran ki is szárad, nehéz róla elképzelni, hogy egyszer itt kanyargott a Duna főága, mely elválasztotta egymástól Tolna és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyét. Gemectől északra találunk egy Major-szigetet (Insula Major), mely későbbi térképeken is megtalálható még, mielőtt végleg eltűnik a köztudatból. A Major-sziget etimológiai különlegesség, hiszen nem túl sok latin nyelvű Dunai-szigettel találkozhatunk Magyarországon. A major itt ugyanis nem a majorságra utal, hanem latinul egyszerűen "Nagy"-szigetet jelent. Valamiért ez a kifejezés maradt fenn. 

Érseki Uradalmi erdők a Duna mentén 1820-ban

Először a Major- és a Gemenc-sziget nőtt össze, miután a kettőjüket elválasztó Duna-meder lefűződött. Amióta a Keselyűs-Duna is árokká zsugorodott a Gemenc név átöröklődött a szigetről a rajta található erdőre. Ez az erdő a kalocsai Érsekségi Erdei Hivatal tulajdonában volt, amely megkezdte a korszerű erdőgazdálkodást a tágabb értelemben vett Gemencen. Birtokosként az érsekség szembeszállt a szántóföldi mezőgazdasági hasznosítással kecsegtető árvízvédelmi munkálatokkal, ennek köszönhetően nem a Duna partján, hanem jóval beljebb épült meg a töltés. 

A szabályozási munkálatok azonban átalakították a tájat, az egykori Gemenc-szigetet északról már nem a Duna, hanem annak átöröklött medrében folyó Sió és a Sárvíz határolta. Megépült a keselyűsi út folytatásaként a gemenci vadászházhoz vezető széles erdészeti út, mely új földrajzi neveket létrehozva Alsó- és Felső-Gemencre osztotta az egykori szigetet. 

Gemencz, 1823

1945 után Gemenc egyháziból állami kézbe került és a földrajzi név lassan elterjedt a Sió torkolattól Bátáig, sőt még azon is túl terjedő átréti rengetegekre. Ennek két fő oka volt, egyrészt állami kézben a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság rendelkezett a terület felett, így a Gemenc elnevezés vált általánossá. Másrészt a természetvédelmi terület 1977 óta ugyancsak a Gemenc nevet visel, így ez az eltűnt dunai sziget igen komoly karriert futott be. 

Gemenc a II. kat. felmérésen 1859 körül

Ma már általánosan elterjedt név a Gemenc, de mi lett volna, ha valamely másik erdőrész, vagy sziget neve válik széles körben elterjedté? Hiszen lehetett volna e terület akár Rezét, Pörböly, Grébec, Gyűrűs-alj, Pandúr, vagy Szomfova is. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

http://elbiferrum.blogspot.hu/2014/02/a-gemenc-kistajainak-rovid-tortenete.html

http://shgemenc.blogspot.hu/2010/11/gemenc-keselyustol-grebecig.html

http://elbiferrum.blogspot.hu/2011/03/az-asas-duna-tortenete.html

Hét év

Nagy idő. 
És rengeteg Dunai Sziget.
Nem csak sziget, hanem minden, ami kicsit is Duna.
Hét éve ezen a napon indult útjára a Dunai Szigetek blog és még messze van a vége. 

Ada Kaleh szigete (fortepan.hu)

2009. augusztus 6-án csütörtökön, egy szép nyári estén kezdődött minden...

E hét év alatt többször is bejártuk a Dunát forrástól a torkolatig, elkalandoztunk mellékfolyói mentén, időben pedig a jégkorszaktól egészen a jelenkorig. Személyesen sikerült az Ausztriai Melktől egészen a horvátországi Erdőd váráig bebarangolni a Duna mindkét partját. Ami azt jelenti, hogy még mindig van mit bejárni, bemutatni, felkutatni.

E hét év alatt egy gödi blogból sikerült először egy dunakanyarbeli, majd egy országos blogot létrehozni, melyet most már sokan olvasnak a határokon túlról is. Sok idő telt el a nagy örömmel és meglepetéssel olvasott legelső kommenttől, a lelkes szerzők által beküldött cikkeken, a rádióinterjúkon, tévés szereplésen, a külföldi nyelveken írt Donauinseln blogon, a sok lelkes szerző által beküldött cikkeken át a jelenig.

E hét év alatt elkészült 488 bejegyzés. Ezek az utóbbi időkben ugyan heti egyre csökkentek, de ezzel párhuzamosan hosszabbakká és mélyebbé váltak. Nem lehetetlen, hogy a rövidebb, egyképes bejegyzések is visszatérnek majd. Nagy öröm volt, hogy vannak visszatérő szerzőink is, akik akár csak egy ötlettel, akár egy komolyabb cikkel is sokat tesznek hozzá a blog arculatához.

Báziás kikötője a Vaskapu-szoros bejáratánál (fortepan.hu)

E hét év alatt rengeteg szigetet bejártunk szárazon, vízen, árvízkor és kisvízkor. A kimaradt szigetek, Duna-szakaszok száma egyre csökken és lassan sor kerül majd mindegyikre. Az akciórádiusz középpontja a Dunakanyar, innen született a legtöbb bejegyzés. Előkészület alatt áll egy Duna-szalag, melyen a cikkek helyeit fogjuk feltüntetni folyamkilométer szerint, hogy láthatóvá váljanak a kiugróan sokat szereplő és a kellőképpen elhanyagolt vidékek, melyekre több gondot is lehet fordítani a jövőben. 

Ártéri gyertyák a születésnapi Dunán

Sosem gondoltam volna az első bejegyzés megírásakor, hogy ilyen messzire jut a blog egyszer. Ezért köszönet mindenkinek, akik olvasóként, íróként, hozzászólóként segítette a munkát! 

Kifejezetten szeretném olvasóinkat az írásra ösztönözni, hogy járjanak nyitott szemmel a Duna partján és járjanak utána mindannak amit a folyó mentén látnak! 

Valahogy így született ugyanis az első bejegyzés is ezen a blogon!

A Napsziget erődje

Vinica kereskedővárosa a XV. század elején eltűnt a föld színéről. Az 1420-as évek török hódítása pusztította el valószínűleg az egykor virágzó római, majd bolgár, végül genovai várost. Méghozzá olyan nyomtalanul, hogy a régészek azóta sem találták meg, legfeljebb feltételezéseik vannak romváros elhelyezkedéséről. A tucatnyi lehetséges helyszín egyike egy román dunai sziget. 

Vinica városa Petrus Roselli portolán térképén (wikipédia)

Magyarországról nézve a Duna egy ponton túl már ismeretlen folyóvá válik, nyugat felé ez a pont bizonytalan, de kelet felé, miután elhagyta Orsovát és a Vaskapu-szorost már egy teljesen idegen dunai táj tárul a szemünk elé. Nem csupán idegen, de ismeretlen is. Hiszen ki hallott már közülünk valaha Vinica városáról? A széles, hatalmas ártereket bejáró folyó itt már más népek történetét őrzi, nem véletlen, hogy a görögök innentől már más névvel is illették a folyamot. Istros és Danubius, mintha két külön folyó lett volna már az ókorban is. Alsó szakaszán alacsony vízálláskor olyan romok bukkannak elő, amely más világok történetét mesélik el. 

Ott, ahol a Duna végleg búcsút int Bulgáriától egy 13 kilométer hosszú sziget nyújtózik Olténia és Dobrudzsa között. A neve Păcuiul lui Soare, melyben érdekes módon nem az insulă (sziget) szó szerepel, hanem annak archaikusabb verziója. Nyugati vége Szilisztra bolgár város keleti szélétől indul és kisebb, nagyobb mellékágak megszakításával húzódik kelet felé. A sziget közigazgatásilag Ostrovo településhez tartozik, mely az első jobb parti román település Dobrudzsában. Itt a Duna ágakra szakadva kanyarogja be a meglehetősen széles árterét, ahol Románia legnagyobb dunai szigete, a Balta Ialomiței található. E hatalmas szigeteket eredetileg lápok, mocsarak és ártéri erdők borították, de a szocializmus ideje alatt a partokon védtöltéseket emeltek és átalakították mindet mezőgazdasági területté. 

A Napsziget legkeletebbi csúcsán, ahol a Duna élesen észak felé kanyarodik masszív, négyzet alakúra faragott kőtömbökből épített falak süllyednek a Duna medrébe. Néhol kibillenve, néhol az erdőben folytatódva, sűrű aljnövényzettel benőve folytatódnak, de legjobban a Duna partján nyomozható a rejtélyes erőd nyoma. 1956-ban kezdődtek errefelé a tudományos igényességű régészeti ásatások, ennek köszönhető, hogy a rom nagyrészt kiszabadult az ártéri dzsungelből.

A régészek közel ezer éves folyamatos emberi jelenlétet mutattak ki a Napszigetről. Kezdődött minden a rómaiakkal, de a történelem errefelé más népeket sodort a Duna partjára, mint a Pannóniából ismertek. A hely kezdetben valószínűleg egy vámhely lehetett a Duna egyik gázlóján a közeli Durostorum (ma: Szilisztra, Bulgária) mellett. A Duna partjára sodort népek leszármazottai eltérően vélekednek az erőd kialakulásáról. Míg a bolgárok szerint az Első Bolgár Birodalom idején Krum kán építette fel itt palotáját, addig a román források a proto-bolgár emlékekről mélyen hallgatnak, náluk az erőd csak 971-972 készül el I. (Tzimiszkész= vörös csizma) János császár uralkodása idején, aki a kijevi rusz, valamint magyar és besenyő szövetségesei ellen viselt háborúja során terjesztette ki ismét a Birodalom északi határait a Dunáig, miután 64 napos ostrom után bevette Durostorum erődjét. A két uralkodó személyesen tárgyalt a békéről, a fogságba esett kijevi fejedelem ígéretet tett arra, hogy tiszteletben tartja a dunai határt.

A napszigeti erőd alaprajza, szaggatott vonallal az elpusztult falak (wikipédia)

A határ biztosítása érdekében 971-ben pedig elkezdődött a szigeti erőd építése. Az éppen elkészült erőd, a flotta frissen felavatott folyami hadikikötőjével együtt tíz éven belül a bolgárok kezébe került. Helyzete miatt igen gyakran cserélt gazdát, alkalmanként bizánci, kun, bolgár, török hadak foglalták el. János császár erődjének felépülése és a végső pusztulása között 6 különböző réteget tártak fel a régészek, gyakran tűz nyomai választották el az egyes régészeti korokat egymástól. 1359-ig ortodox metropolita székhelye volt, ezután a metropolita átköltözött a Duna túlsó oldalára, Havasalföldre. Az ismeretlen nevű várost 1421-1422-ben végleg elhagyták lakói. Hogy ennek a török hadjárat, vagy a Duna mederváltozása volt a végső oka nem tudni. 

Az erőd XX. századi pusztulása (1958-as és 1974-es partvonal)

Az egykor trapéz, vagy négyzet alakú erőd 3-5 hektár alapterületet foghatott körbe. Ennek nyugati részét teljesen elmosta a Duna. Egy 24 méter hosszú rakpart, egy 10,5x14,7 méteres torony és egy kapu maradt fenn, valamint egy 42 és egy 240 méter hosszú falszakasz, mely helyenként 5-6 méter magas lehetett. A rövidebb fal leglátványosabb szakasza a Dunára merőlegesen leszakadó rész. Alapozása megperzselt tölgyfacölöpökön nyugodott, 4-6 méter széles faragott kőtömbökből állt. Már a méretei alapján is hatalmas erődről beszélhetünk. A város lakói halászat és mezőgazdaságon kívül iparral és kereskedelemmel is foglalkoztak.

Az erőd neve még ma sem ismert, Vinicával való azonosítása azon alapul, hogy az eltűnt város 200 mérföldre állt a Duna torkolatától és virágzó kereskedőváros volt. A szigethez közeli Călărași pedig a 370. folyamkilométernél található. Azonosítását nagyban megkönnyíthette volna, ha sikerül feltárni a metropolita palotáját, de ha létezett is, már biztosan a Duna fenekén van. 

Nagy Tulchia-sziget és környéke 1864-ban (forrás: http://charta1864.ro/charta.html)

A település sorsát egy török hadjárat pecsételhette meg, a romokat azonban a Duna hordta el. Dél felé viszonylag magas part húzódik Dobrudzsában, de az erőd már a középkorban is egy szigeten állhatott. A kikötő helyzete ugyanis egyértelműen jelzi, hogy az erőd és a magaspart között folyóágnak kellett húzódnia, mégpedig elég nagynak ahhoz, hogy egy dunai flotta elférjen benne. A szárazföldi kapcsolat csak a keskeny keleti partszakaszon volt lehetséges, ugyanis a szigettől délre egy nagyobb mocsaras tó (fenti képen Eseru Garlitei) húzódott. A Duna errefelé már alsószakasz jellegű és viszonylag gyakorta változtatja a medrét ezáltal a szigetek alakja is gyakran változik (lásd a két mellékelt ábrát). Feltételezhetjük, hogy a középkori város lakói gondot fordítottak arra, nehogy a Duna elmossa a városfalat, akár kőszórással, akár csatornák ásásával. Miután ők nem voltak többé a folyó nekiláthatott alámosni, bedönteni a masszív falakat.

Az erőd (Ostrov Bokui csúcsán)  környezete napjainkban és a II. kat felmérés idején (mapire.eu)

A folyószabályozás és a mellékágak felszámolása inkább csak rontott a lelőhely állapotán. A főág éppen a romoknál kanyarodik észak felé, kialakítva az állandóan alámosódó homorú partoldalt. Tervben van ugyan egy látogatóközpont építése a szigeten, azonban a romok nehéz megközelíthetősége, a szúnyogok, az árvizek és a hely ismeretlensége akadályozza a kivitelezést. A Duna közben szépen lassan minden egyes árvízzel tovább bontja a falakat. 

Ajánlott és felhasznált irodalom, valamint a képek forrása:

http://www.pontuleuxin.ro/m-pacuiul-soare.php
Ionuţ Oprea: CETATEA BIZANTINĂ DE LA PĂCUIUL LUI SOARE, JUD. CONSTANŢA