A dunai útirajzok mindegyike egyedi, hiszen a szerzők a saját szempontjaik szerint látják a folyót. Van aki az élővilágra koncentrál, van a ki a társadalmi szempontokat figyeli meg és van olyan is, aki egy átfogó képet szeretne alkotni, de még ekkor is észrevehető bizonyos fókusz. A dunai útirajzok egyik különleges példánya Hans Christian Andersen meseíróé, aki a meseírás mellett szenvedélyes utazó is volt; bejárta szinte egész Európát. 1841. május-júniusi dunai útja egy nagyobb utazáshoz kapcsolódott, melynek során Dél-Olaszországon felé kerülve meglátogatta Konstantinápolyt, és hazafelé tartó útját egy dunai gőzhajón tette meg Csernavoda és Bécs között.
De mit keresett Andersen Csernavodában? Ebben a korban két út kínálkozott hajóval Konstantinápolyból Bécsbe, az egyik a Deltán keresztül, a másik út pedig részben szárazföldön vezetett Köstencéből Csernavodába. Ezt alig egy nap alatt meg lehetett tenni, megúszva a több napos hajózást a Deltában. Nem ez volt az egyetlen pont, azonban, ahol az utasoknak gyalogolniuk kellett, ugyanis az volt a szabály a Vaskapuban, hogy utasokkal teli hajót nem vontathatnak árral szemben egy pár évvel korábbi baleset miatt, ahol mindenki meghalt egy hajóbalesetben.
Az útirajz során vissza-visszatérő elem, hogy Andersen a látottak alapján beugrik egy dániai emlék, legyen az egy tágas mező, csalogány a sziklafalon, a karlócai templom vagy tokajiba mártott rozskenyér. Az orosovai kötelező karanténban átérezhetjük a COVID járvány miatti bezártságot; akkoriban minden utazónak 2 hetet el kellett töltenie a nagyzsuppányi Kontumaz-on (vesztegzárállomás). Ha bárkivel érintkezett ez idő alatt, a számláló újra indult.
Útja során az érdekesebb találkozásokat feljegyezte kezdve a Franciaországba tartó piócaügynököktől, akik milliószámra vitték korárban a bolgár piócát a katonának készülő oláh parasztgyereken, Adam Marcón keresztül a magyar csillagászig, aki egészen képben van a dániai tudományos viszonyokkal. Rajtuk kívül még sok érdekes epizódszereplő bukkan fel, ami nem csoda, hiszen a Medárd-napi pesti vásár miatt dugig van tömve a gőzös, még az asztalokon is alszanak esténként, akiknek nem jut különb hely. Aztán bukkannak fel érdekes figurák a parton is, mint a latinul diskuráló magyar hivatalnokok, amit úgy tűnik minden valamirevaló utazó megemlít Magyarországgal kapcsolatban. Valamint ott vannak a vízimolnárok, és különös "népszokásuk" a hajómalmokon:
"Gyors iramban haladtunk tovább; a bal parton apró falvacskák kukucskáltak ki a zöld lombok közül, mint parányi, úszó kolóniák a Dunán; minden ház vízimalom volt, forogtak a kerekek, a molnárlegények egymás hegyén-hátán tülekedtek a nyitott ablakoknál, hogy láthassák a hajót és a sok idegent. Itt kezdődött el egy mókás játék, mely egészen Pestig tartott; a magyarok, mindahányszor elhaladtunk egy malom előtt, a kalapjukat a hónuk alá csapták és úgy tettek, mintha őröltek volna; ami annyit akart jelenteni, hogy a molnárok a saját kalapjukba őrölnek, azaz lopnak; innentől kezdve e jelzést mindenhol megértették és ugyancsak tréfás mutogatással meg is válaszolták. Hátat fordítottak felénk, és lecsupaszították testüknek azon részét, melyet itt most nem lenne illdomos megneveznem, egy jó nagy vesszőseprűt vettek a lábuk közé és ide-oda mozgatták, mint róka a farkát; ez mindig nagy derültséget váltott ki."
 |
