Ungnád Dávid konstantinápolyi utazásáról három napló maradt fenn. Ezek eltérő hosszúságúak és eltérő részletességűek, de a hármat együtt olvasva kirajzolódik számunkra, milyen volt a Duna, a part menti városok és ami maradt belőlük majdnem fél évezrede, 1572-ben. Ungnád Dávid Bécsből hajón indult Konstantinápolyba, de útját végül Nándorfehérvártól szárazföldön volt kénytelen megtenni. Erről a dunai utazásról a kíséret egyik tajának, Franciscus Omichusnak a naplórészletét közöljük, melynél van részletesebb, Stephan Gerlach naplója, mely a következő részben kerül sorra.
Anno (15)72. április 16-án, midőn a római császári felség a tekintetes Ungnád Dávid urat, Sonneck báróját és Bleiburg zálogbirtokosát követeként - Eduardo Provisionalival együtt - Konstantinápolyba ajándékokkal a török portára bocsátotta. Ő császári felsége az említett urat az azután leírandó útitársasággal - urakkal, nemesekkel - együtt megáldotta, a követ úr kezet csókolt neki, majd búcsút vett mindkét főhercegtől, Mátyástól és Miksától, valamint az egész császári udvartól.
Április 17-én őfelsége a követ urat ismét hívatta, aki kegyelmes parancsolatát meghallgatta. Majd az étkezés után a sok gróf, báró és nemes a követ urat a hajóig kísérte. Őnagysága itt étkezett, ivott egy jó pohár italt, és Isten nevében felszedtük a horgonyt. Öt meglehetősen nagy hajónk volt, egy a követ úré, a másik Eduardusé és a nemes uraké, a harmadik volt a konyhahajó és a két utolsón hajóztak a szekerek és a lovak. Mivel e napon erős széljárás volt, éjszakára - egy mérföldre Bécstől - egy ligetben horgonyt vetettünk.
Április 18-án Friedrich von Sinzendorf birtokán reggeliztünk, és mivel a szél e napon még nagy volt, csak Deutsch-Altenburg táján ütöttünk éjszakai tábort. 19-én Pozsonyba értünk, itt a legátus úrnak néhány utasítást kellett bevárnia őfelségétől, és 26-ig mindig a hajón kellett tartózkodnia.
26-án Pozsonyból Komáromba hajóztunk, és Somorja alatt, egy ligetes öbölben, a hajón maradtunk. 27-én időben értünk Komáromba, és egy fél mérföldnyi hajóúton díszes hajóján elénk jött a nemes és tekintetes André Kielmann úr, őfelsége tanácsosa és óbestere. A követ urat a vízen fogadta, és vacsorára házába kérette. 28-án Komáromban pihentünk, és azokra a törökökre vártunk, akik kísérőink lesznek. Őnagysága ismét az óbester úrral reggelizett, a vacsorát az óbester úr naszádos vajdájával együtt őnagyságánál, a hajón fogyasztották el.
29-én korán hajóra szálltunk, és az óbester úr huszonkét díszes naszáddal, főhadnagyával és hadi népével egy mérföldön át Komárom alá kísért minket, ahol kikötött egy lakatlan falunál, melyet korábban Leovarnak (Leányvár) hívtak. Itt a római birodalom idejében kőhíd volt a Dunán, a Bononia nevű városnál. Ez lefelé hajózásnál jobb oldalon feküdhetett, az alapfalak és a gödrök ma is láthatók. Midőn egy kis időre elvonultunk, a törökök hamarosan nyolc naszáddal elénk jöttek, és hajóinknál kissé lejjebb kikötöttek. Itt egy Haszán nevű török aga lépett a szárazföldre (akit az esztergomi Mahmud szandzsákbég küldött az úr fogadására), és ötven lépést tett meg a követ úr és az óbester felé. Megcsókolta mindkettőjük kezét, és meghajolt a többiek felé. A követ úrnak és az óbesternek átadta a bég üdvözletét, és jelentette, hogy mindnyájan örülnek a követ úr érkezésének. Ezután a többi török naszádos vajdával az úr hajójára ment, ott reggeliztek. Az étkezés befejezése és a búcsúvétel után a mieink távoztak, ezután a naszádokra szálltunk. Az óbester úr ittlevő lövészeivel a naszádról búcsútüzet lövetett, a törökök is lövettek a hajóikról. A Duna mentén jobb kézre fekszik a Neszmély, Lábatlan, Újfalu, Tát, a bal oldalon Leányvár, Mocs, Zsitvatő, Párkány, Muzsa.
Hamarosan Esztergomba értünk, a már említett bég őnagyságát ismét udvarbírájával és más embereivel fogadtatta. Tizenhatféle ételt küldetett, mindenféle szükséges fűszert, húst és egyebet is rendelt a hajóra. A következőket üzenték az úrnak: Mivel ilyen magas rangú és származású vendég eddig házában még nem járt, legyen szerencséje és tisztelje meg őnagysága, és kéri őnagyságát, hogy nemes társaival együtt a reggelit nála fogyasszák el. Őnagysága arra gondolt, hogy az utazást folytatni kell, kimentette magát, végül a buzgó kérlelésre mégis beleegyezett. 30-án kilenc órakor a bég két lovat, istállómesterét és négy más előkelő törököt küldött a hajóhoz. Magához kérette az urat. A bég egy olyan teremben ült, melyet szép alakok, festmények díszítettek, a keresztre feszítés, a feltámadás és a tizenkét Szibilla. Az úr elé jött az ajtóig, majd egy hosszú - vörös és fehér kendőkkel fedett - asztalnál ültek le (ezen sok tányér volt mindenféle fűszerrel), és mindenféléről beszélgettek. Amikor őnagysága átadta a neki szánt ajándékot, mégpedig két fej alakú kupát és háromszáz tallért, a bég ezt tisztelettel elfogadta. Hamarosan huszonnégy fogást hozatott, az asztalra rakatta. Étkezés közben sokat beszéltek a határokról, majd szóba hozták a velünk való szomszédságot. Közben sokat ittak a legátus úr és Eduardus egészségére. A bég pálinkát ivott, végül leitta magát. Étkezés után megengedte, hogy megnézhetjük a templomokat. Mindegyik romos, kivéve egy kápolnát, melyet római módra vörös márványból emeltek. A következő verset írták rá aranyozott római betűkkel: Thomas Backootz de Erdeut Cardinalis Strigoniensis Almae Dei Gentirici Mariae virgini extruxit, Anno 1507. Ezután a mezővároson át, melyet rosszul épített, gyenge fal vesz körül, és főleg törökök lakják, hajóinkhoz mentünk. Ezt a várat és várost Szulejmán szultán 1543-ban hódította meg. Itt folyik a Garam folyó a Dunába, erről kapta a mezőváros nevét. Ezen a napon eljutottunk két mérföldnyire Esztergomtól, egy a bal parton fekvő mezővárosba, melyet Marosnak hívnak. Szemben a jobb oldalon van Visegrád, németül Plintenburg, magas, elpusztított vár, hatalmas nagy falakkal. Itt jó és friss vizet ittunk. Magasan a várban egy nagy kősófal, szikla formájú, amit a török császár szorgalmasan őriztet, semmit sem enged elhordatni belőle. Az említett várat ötven török őrzi. Alatta, a Dunánál, magas torony van, ahonnan évekkel ezelőtt - mint látható - út vezetett a várba. mellette szétrombolt kolostor és nyaraló, azt mondják, ebben laktak a magyar királynők, abban az időben, amikor a magyar királyok székhelye itt volt. A koronát is itt őrizték. Az udvari népnek az említett Maros mezővárosban a lovagi játékokkal sok öröme volt. E mezőváros lakói, ifjak és öregek jól beszélnek németül, azt mondják, hogy Marót, Zebegény és Nagybörzsöny községekben is jórészt németek laknak. Esztergomtól Budáig mindkét oldalon szép, magas hegyek láthatók, mindkét parton falvak vannak: Garamkövesd, Helemba, Szob, Nagymaros, Verőce, Vác, Bogdány, Tótfalu, Oroszfalu.
Jobb kézre, negyed mérföldnyire Buda előtt, láthatók a régi Buda városfalai, melynek közelében szép sziget van, amit hajdan fal vett körül. Itt néhány szép templom és a Szent Margit-rend apácáinak kolostora volt. Midőn ezen a napon, május elsején, Budára érkeztünk, a Szokolovity nemzetségből származó Musztafa pasa beglerbég a legátus úr elé - fél mérföldnyire - húsz díszes naszádot küldött. Díszlövésekkel fogadtak, körülvettek minket, és a városig előttünk hajóztak. A pasa a követ urat a parton tihajájával, azaz főudvarmesterével, Piri béggel fogadtatta, az audenciát a következő napra tűzte ki. Ettől az órától az udvarbíró minden szükségest elegendő mennyiségben biztosított számunkra, és ezt hozzánk szállíttatta.
Folytatása következik.
Ungnád Dávid konstantinápolyi utazásai (Fordította Kovács József László) Szépirodalmi kiadó, 1986.
