Csatorna a pentelei Hét Hercegséghez

A Hét Hercegségnél kevés szebb városrész-elnevezés létezhet, főleg, hogy Duna-parti telepről van szó. Dunapentele legészakibb utcáját alkotta, a Felső-foki patak felett, a negyven méter magas löszfalak tövében, a Szalki-szigetre megépített kőtöltés időpontja előtt közvetlenül a Nagy-Duna partján. Aztán a folyóból holtág, majd tó lett, partján megszűnt a "Hercegség", Pentelét is már Dunaújvárosnak hívták, amikor mintegy korai revitalizációs projekt keretében, 1968-ban egy csatornával kötötték össze a tavat és a Dunát. 

Korábban már volt szó Dunapentele, mostani nevén Dunaújváros vízrajzáról, amely alapvetően meghatározta a település szerkezetét. Magas löszfennsíkról érkeznek ezek a vízfolyások, völgyük pedig lehetővé tette az emberi megtelepedést a Dunához közel. A délebbi Lebuki- és az északabbi Felsőfoki-patak egymáshoz viszonylag közel torkollik a Dunába, egy rendkívül alámosott, földcsuszamlásos partszakaszon, ahol a Duna folyamatosan pusztította a nyugati partját a folyószabályozás előtt, ezért akár az is elképzelhető, hogy a két pataknak egykor közös torkolata volt, amit a Duna kissé lerövidített. 

Dunapentele hét hercegsége a Felső-foki patak és a régi izraelita temető között helyezkedett el, érdekes módon mind a III. katonai felmérés, mind pedig az "Angyalos" vízisport térképek nyolc házat jelölnek ezen a részen. Helytörténészek szerint a név a házsor frekventált helyéből adódott, molnárok és halászok laktak itt, azonban sem a lakók társadalmi pozíciója, sem pedig a falu- és temetőszéli helyzete nem indokolná ezt a névadást. A "frekventált" helyet is illik idézőjelbe tenni, ugyanis a szabályozott part ellenére az 1940 tavaszán levonuló árvíz után a fölöttük magasodó löszfal megcsúszott, a házak megrongálódtak, az árvízkárosult lakók pedig új házakat kaptak a löszdomb felső részén, a mai Hajós utcában. Így ért véget Dunapentele hét hercegsége, pedig a földrajzi név szépsége miatt nem lett volna baj, ha tovább él.

2024. november 17-én, vasárnap, Dunaújvárosnál mért 5 centiméretes alacsony vízállásnál a szabadstrand környékén a néhány horgász sem zavarta a ködös csendet, legfeljebb a zúzmarától elnehezedve lehulló levelek csobbantak halkan a tükörsima vízfelületre. Egy hattyú és tucatnyi kacsa úszkált a Borisz-árvíz által valamelyes felduzzasztott, kb. 10 hektáros vízfelületen, a Szalki-sziget, a töltés, a löszdomb és az északon feltöltött terület között. Az árvíz szürke lepedéke itt is megmaradt két hónappal a tetőzés után. 

A tó kifolyója északkeleten található, egy zsilipre épített hídon lehet közlekedni a két part között, ami délen a Szalki-sziget, északon pedig a Duna feltöltött medre. A majdnem vízszintes betonfal (lásd fenti képen a sötét részeket) szabályozza a tó szintjét, ezen van egy zsilip is, ez kb. egy méterrel tudja módosítani a vízszintet. 

A szeptemberi árvíz óta a víz nagyrészt már távozott a tóból, a délkelet felé húzódó egyen-szélességű, avar borította kifolyón. A fölé boruló fák miatt a levegőből egyre kevésbé látni, de a két oldalán magasodó elzárás miatt meg tud rekedni a víz apadás idején is. A vízáramlás mértékét két helyen is meg lehetett figyelni (bukóval akár mérni is lehetne a vízhozamot), az egyik hely a zsilip betongátja, a másik pedig a csatorna főági vége, ahol a feltöltődés miatt már csermely méretűre csökkent az egykor rendesen kikotort meder a feltöltődés miatt. Igazából itt kettős feltöltődésről van szó, a csatorna a Szalki-sziget északi részéhez van bekötve, de a Rácalmási-sziget szabályozása kapcsán megépített párhuzamművek miatt ez a terület is töltődik, miközben a vonalba rendezett kőszórásokon önálló szigetek alakulnak ki. 

Tulajdonképpen az alábbi két fentről.hu-s légifelvétel ihlette ezt az írást, dátumuk 1968. május 17. és nagyjából a csatorna kiásásának időpontjában készülhettek. Bal oldalt a szántók a löszfennsíkot rajzolják ki, az erdősáv nagyjából az a pont, ahol a meredély leszakad a Duna völgyébe. A lejtőket gyümölcsfákkal és veteményessel ültették be, közvetlenül a telkek keleti végében haladó út túloldalán már a Duna árterületét látjuk, a folyószabályozás előtti, beerdősült medret. Az erdő még fekete fehérben sem egyforma, a sziget belső részén fiatal füzest láthatunk, ami utal a holtág feltöltődési folyamatára. Ebbe az árterületbe vág bele egy töltés, ami a parti úttól indul, ezen látható egy áteresz a felső szakaszon, ahol a két mélyedés között áramolhat a víz. A töltéstől délre pedig ott látható az újonnan kikotort csatorna, ami a holtágat hivatott összekötni a főággal. 

A holtág északi része 1968. május 17-én. (fentrol.hu)

A csatorna 400 méter hosszú, kb. 20 méter széles és kb. 45 fokos szöget zár be a főággal, ez meglehetősen különös megoldás, ugyanis a folyónak szinte visszafelé folyva kell feltöltenie az új medrét. Főági torkolata éppen a Szalki-sziget régi csúcsánál található, az 1581-es folyamkilométernél. Jelenleg a csatornától északra található terület már nem ártér, néhány évtizede az utcaszintig feltöltötték. Érdemes egy pillantást vetni a területre a munkálatok megkezdése előttről, ugyanis már az 1968-as képeken is látható egy olyan felszínforma, ami arra utal, hogy a csatorna nem volt minden előzmény nélkül. 

A Szalki-sziget északi csúcsa 1968. május 17-én. (fentrol.hu)

Kevesebb mint egy évvel korábban, 1967. június 15-én még nyoma sem volt az erdőirtásnak és a földmunkáknak. Az ártér víz alatt van, Budapesten ezen a napon 596 centiméteres vízállást mértek. A Szalki-sziget még szárazulat, északi csúcsánál, ahonnan a csatornát ásni kezdték, nyílt vízfelületet látunk. Ugyancsak nyílt víz látható az ártéri erdőben a holtág északi részén, a csatorna másik végében. Vagy megindult már a növényzet irtása, vagy talán valami vízátfolyás lehetett ott korábban is, mintegy előrejelezve a csatorna nyomvonalát. 

Bár munkának nyoma sincs a vasúttal kibővített keresztgáttól északra, attól délre a löszfal tövében különös formákat látni a mederben. Ezek a munkálatok összefüggésben voltak a következő évben kiásott csatornával. Történt ugyanis, hogy folyamatos figyelmeztetések után 1964. február 29-én több száz méter hosszúságban lecsúszott a löszfal Dunaújváros Radar (másik szép földrajzi név) városrészében, a Papírgyári út mentén. Összesen 7 millió köbméter föld mozgott lefelé, jelentős anyagi kárt okozva a területen felépült barakkvárosban, ahol a munkásszállások álltak. A lecsúszott anyag új, ideiglenes szigeteket hozott létre a Dunában, és egyben szükségszerűvé tette a löszfal megerősítését. Ekkor alakult ki a ma ismert lépcsőzetes partoldal, egyúttal megoldották a csapadékvíz-elvezetést, és mintegy mellékprojektként egyúttal revitalizálták a keresztgáttól északra elterülő holtágat. 

A Szalki-sziget 1967. június 15-én. (fentrol.hu) 

Ahol valóban létezett hidrológiai előzménye a csatornának, egy olyan ismeretlen dátumozású dunai térképszelvényen, melynek datálásához hozzájárulhat a csatorna is. Hiszen mindenképpen 1968 előtt kellett, hogy készüljön, mert nem látható rajta a kikotort meder. Viszont látható rajta egy vékonyka meder, ami eleve biztosított némi természetes kapcsolatot a lefűződő holtág és a Szalki-sziget északi részénél folyó főág között. A szintvonalak alapján itt egy összeszűkülő, feltöltődött Duna-ágról lehet szó, melynek létezését korábbi térképek is igazolják. 

A Szalki-sziget északi részén eltűnőfélben lévő meder az 1960-as években.

1930-ban valahogy így nézett ki a Szalki-sziget feltöltődő északi előtere, bár ezt a gyors feltöltődést nehéz pontosan ábrázolni térképészeti módszerekkel. Két szigetnek mondható zöld terület alakult ki a part mentén, a csatorna nyomvonala körülbelül köztük és a Szalki-sziget között maradt fenn, ahol a sekély vizet növény ikonokkal jelölték. Ezen a képen felsejlik a keresztgáttól északra a nyolc házból álló Hét Hercegség is.  

A Szalki-sziget 1930-ban.

Ismerve jelenlegi a medermélyülési és feltöltődési folyamatokat, a holtágba vezető csatorna rövid távú feltöltődése szinte garantált. Persze elképzelhető, hogy a helyi önkormányzat időről-időre kikotorja majd, egyre mélyebb fenékszinttel az friss vízáramlás biztosítása érdekében, hiszen ha egyszer kialakítottak egy szabadstrandot, ott fenn kell tartani a vízminőséget. Mindenesetre az emberalkotta csatorna az általam ismert egyik első magyarországi revitalizációs projekt, melynek nyomvonala nagyjából egy régebbi meder emlékét őrzi, mégha azt egy ugyancsak emberi beavatkozás következtében létrejött ágban alakítottak ki, melynek apró részlete látható az 1968-as légifotón a töltés és az új csatorna között. 

Luppa-szigeti árvízi emlékek

Egy felülről a negyedik árvíz is komoly erőpróbának tette ki a Luppa-sziget lakóit 2024 szeptemberében. A körülbelül két méteres víz alá temetett szigeten szürke jeleket hagyott maga után a Borisz-árvíz, ezek dokumentálásával igyekezni kellett, hiszen ezek csak ideiglenes árvíztáblák, a levélhullás, eső, köd, és a helybéliek munkája révén egyre halványulnak.  

2024. október 23-án, alig egy hónappal az árvízi tetőzés után a Danube Culture honlap szerkesztőjével látogattuk meg a három lakott (és árvizek által rendszeresen látogatott) dunai sziget egyikét, a Luppa-szigetet. A kultúrtörténetileg is jelentős sziget önmagában is méltó egy fél napos látogatásra, különösen most az árvíz után, ami két szempontból is kiemelte a szigeti védekezést a napi hírek közül. Darók "Nem kell ide szakember" János, a parti Ebihal büfé tulajdonosa emlékezetes interjút adott az árvízi védekezés helyi szempontjairól az ATV tudósítójának, és erre reagálva a Luppa-szigeten lakó Dezső András oknyomozó újságíró is írt egy cikket az ártéri és árvízi életről. Mindketten együtt élnek a folyóval és egészen biztosan többet tudnak a Dunáról az átlagembernél, de a Nyírségből idevezényelt vízügyeseknél mindenképpen. 

Friss iszapréteg az Ebihal büféhez vezető lejáró két oldalán

Az árvíz már a kerékpárút mentén elénk jött, először a bokrok alján bukkant fel a jellegzetes szürke sáv, ami a part felé haladva felkúszott nyakig a villanyoszlopokra, fatörzsekre, kerítésekre és házfalakra. A másik szembeötlő változás az Ebihal büféhez vezető betonlejáró mentén lerakódott jókora mennyiségű iszap, a meder felé haladva egyre vastagodott ez az újonnan lerakódott réteg, ami fényes, növényzettől mentes felszínével nagyon "újnak" tűnt. Mintha a történelemórán hallott, Egyiptomnak életet adó nílusi helyzetet látnánk élőben. Ebben a betonsúlyú, nedves iszapmasszában kell az apadó Dunához igazítva kilapátolni a büféhez vezető kerekes feljáró alól a visszakívánkozó sarat. Nagyon úgy tűnik, hogy ezen a budakalászi parti szakaszon igencsak erős a feltöltődés. 

Árvízi szintek a révhez vezető utcácskában

A Luppa-sziget környezetében az árvíznek viszonylag széles tere van szétterülni, az árvízvédelmi töltés a kalászi oldalon 200 méterre húzódik a Szentendrei-Dunától az Ebihal tengelyében, a Szentendrei-sziget déli része ugyancsak árterület, mint ahogy a Dunának lehetősége van kiönteni a kettes útig a székesdűlői oldalon is. Ez a távolság körülbelül két kilométer, ami észak felé két és fél kilométerre is tágulhat. Ez a széles árterület potenciálisan csökkentheti a fővárosban tetőző árvízszintet, az ártéri erdők, de az ártéren épített házak is ellaposíthatják az árvízi görbét. Itt most a kalászi oldalon beépített ártérre kell gondolni, ugyanis a Luppa-szigeten a nyaralók annak idején lábakra építették a házaikat, melyek között a víz elvileg akadálytalanul áramolhatna, de a kerítések, sövények itt is üledékcsapdaként funkcionálnak, megakasztva az uszadékot. 

Árvízi jelzés a nevezetes platánokon, és egy luppa-szigeti tengeralattjáró

Az uszadék mellett a lebegtetett hordalékot is kiszűrik ezek az üledékcsapdák, az árvíz a szürke iszapját friss vakolatként keni fel az épületek falára, és minden másra. Ahol nincs útban, és kellően védve van a külső erők lepusztító munkájától, ott még sokáig emlékeztetik a járókelőket az árvíz tetőzési szintjére, bár minél feljebb kerül annál vékonyabb is a borítás az árvíz tartósságából kifolyólag. 

A szeptember végi esők már lemosták felül az iszaplerakódást

Az a lebegtetett hordalék ami nem vertikálisan, hanem horizontálisan rakódik le a talajon, a fűszálakon a sziget tömegét gyarapítja, emeli annak szintjét, árvizenként néhány centiméterrel. Az emelkedés megfigyelhető a szigeti épületek lakószintjénél is, jellemzően minél régebbi egy ház, annál alacsonyabb lábakon áll. 

Ennyivel növekedett az árvíz után a Luppa-sziget felszíne.

Őszi kikericsek utóvirágzása az árvíz után.

Száradó fa és száradó sétány.

Ember feletti szürkeség.

A Borisz-árvíz körülbelül két méterrel tetőzött a sziget felszíne fölött, amit a nagyvizek Budapesten mért 600 centiméter körül kezd el teljesen ellepni. A szürkeség és a magasnyomású mosók zajának halványulásával párhuzamosan ez az árvízi jel is felkerül hamarosan a luppa-szigeti árvízi oszlopra, amely a Sanyi bácsi büféjénél található. Felülről a negyedik lesz majd.