Letúrva, lebombázva, beépítve — Hol van a Csepel-sziget legmagasabb pontja?

Miközben a hírek a Mount Everest hegymászóiról szólnak, valamint arról, hogy a Földön már semmi felfedezhető nem maradt, addig azt sem tudjuk, hol van a Csepel-sziget legmagasabb pontja. Vonatkozó írásokat és térképeket böngészve vált nyilvánvalóvá, hogy azon kívül, hogy a konkrét pont és magasságadat sem ismert, a téma senki fantáziáját nem mozgatta meg. Eddig.

Homokbányának használt homokbucka Szigetszentmiklós és Szigethalom határán

Földrajzos körökben a lokális magaslatoknak különös kultusza van, legyen szó az Yding Skovhøj-ről (Dánia legmagasabb pontja), az Ólom-hegyről (Bácska), vagy éppen a Hoportyóról (Nyírség). Hasonló elhivatottságból született cikk a Százhúszasokról, avagy a Szentendrei-sziget legmagasabb csúcsairól, de volt már szó a Mohácsi-sziget legmagasabb hegycsúcsáról, amely nem csupán homokdomb, hanem egy valódi szirt a felszínen. Hazánk harmadik legnagyobb dunai szigete, a Csepel-sziget ebből a szempontból, ugyanis száz évvel ezelőtt minden gond nélkül be lehetett volna járni a "száztízeseket", a sziget legmagasabb homokbuckáit. Azonban az elmúlt évszázad szuburbanizációja javarészt maga alá temette ezeket a korábban sivatagi eredetűnek vélt homokdűnéket. Reliktumként maradhatott fenn néhány természetközeli terület, mint például a Tamariska-domb a csepeli Királyerdő területén. A közhiedelemmel ellentétben a Tamariska-domb nem a Csepel-sziget legmagasabb pontja.  

A  virágzó Tamariska-domb Csepelen

Ha csak a Csepel-sziget földrajzi neveit nézzük, azt gondolhatnánk, hogy valahol a Kárpátokban lehet. Ráckeve környékén létezik egy Akasztófa-hegy, egy Pokol-hegy, Szigetújfalutól délre egy Ürgehegy, de eszünkbe juthat a rádiótoronyról nevezetes Lakihegy. Ezek közös jellemzője, hogy magasságuk a legritkább esetben haladja meg a 105 m.B.f szintet. Az ártéri síkságból kiemelkedő halmokon a környékbeli népesség sokszor szőlőt telepített. A 110 m.B.f szint feletti magasságú terület a Csepel-szigeten már teraszfelszínnek számít. A II/a terasz térszínét a jégkorszak vége felé a száraz és hideg éghajlat idején fújó metsző szelek által megmozgatott folyóvízi eredetű homok emelte meg. A Duna medréből származó anyag olyan szomszédos helyeken halmozódott fel, ahonnan a Duna azóta sem tudta elhordani, elegyengetni. ÉNY-DK-i irányban húzódó maradékgerincek, szélbarázdák jellemzik a Csepel-sziget homokos területeit. A gyér növényborítás miatt a humusztartalma alacsony, a humusz gyorsan ásványosodik, a vizet könnyen elnyeli, ráadásul a felnyíló (pl. legeltetés, kitaposás miatt) területeken a szél könnyen újra mozgásba hozza a homokszemcséket. 

Északon Csepel és Szigethalom, valamint délen Ráckeve és Lórév környékén fordul elő homokfelhalmozódás. Közülök az északi terület a magasabb, és itt jóval változatosabb a felszín. Lórév környékén jellemzően K-Ny irányúak a homokformák és jóval alacsonyabb a formakincs. Északon a magasabb homokdombvidék a Soroksári-Duna irányából látványos igazán, ahol a part igencsak meredek a folyó alámosó hatása miatt. Ebben némiképpen szerepet játszott a Soroksári-Duna lezárása, hiszen a leszálló víztükör révén a homokbuckák relatív magassága nőtt. Az északi rész két nagyobb homokfelszínre különül el. Az Alsó-buckák Szigethalom és Szigetszentmiklós között terültek el, manapság egy részén az ÁTI ipari park található. A Felső-buckák vidéke, mai nevén a Királyerdő, a főváros XXI. kerületéhez, Csepelhez tartozik. 

A Tamariska-domb parcellázásból kihagyott területe, és a 110 méteres szintvonal 1960 körül.
Jobbra a Soroksári-Duna lecsapolásával nyert terület (forrás)

Konkrétan a legmagasabb pont beazonosítása azért problémás, mert ahány térkép annyiféle változat és annyiféle különböző magasságadat található. A II. katonai felmérés az első olyan egységes térképsorozat, melyen magasságadatok is szerepeltek. Az 1858-os dátumú térképeken még ölben szerepelnek az Adriai-tenger feletti abszolút magasságok. Ezen kívül használtam az 1880-as III. katonai felmérést, az 1930-as dunai vízisport térképet, az 1941-es országtérképet, valamint a Duna Pozsonytól a déli országhatárig tartó térképét, amely szinte minden szempontból egyezett az EOTR 10000-es sorozat vonatkozó szelvényeinek szintvonalaival (nem derül ki egyértelműen, hogy ezeket a Balti, vagy az Adriai alapszinthez viszonyították-e). E térképek alapján a Csepel-sziget legmagasabb pontja szempontjából három helyszín jöhet szóba. 

1. A Fácán-hegy Csepel-Háros területén, a Halásztelekre vivő út és a Duna között

2. Egy névtelen homokdomb az ÁTI ipartelep víztornyától délkeletre

3. Egy ugyancsak névtelen domb a Királyerdő területén a Kórus u.- Juharos u.-Tölgyes utca között

A hat térkép mindegyikén a királyerdei domb a legmagasabb, a magasságadatok 118+ és 124,9 m.A.f adatok között szóródnak, jellemzően minél régebbi a térkép annál magasabb a csúcs. A második és harmadik helyért nagyobb a közdelem, de lehetetlen eldönteni melyikük volt magasabb, mielőtt lebombázták, illetve beépítették volna ezeket a pontokat. A Fácán-hegy magassága 116,4-119 méter, az Alsó-buckák legmagasabb dombja pedig 111,2-119 méter között váltakozik. A Duna 0 pontjához (Budafok 94,39 m.B.f) viszonyított relatív magasságuk meghaladja a 23 métert. 

Komoly gondban van az, aki manapság meg szeretné mászni a Csepel-sziget három legmagasabb pontját. Komolyabb gondban lenne az, aki GPS-szel megmérné a pontos magasságukat, ugyanis a 2023-ban mért érték köszönőviszonyban sem lenne a térképeken feltüntetett adatokkal. A Csepel-sziget csúcsait ugyanis letúrták, lebombázták és beépítették. Közülük kettő magánterületen található, egy pedig egy elplanírozott füves térség alatt. Nézzük őket sorban!

Csepel-Háros, Fácán-hegy (1930. k.)

A Háros-szigettel szemben fekvő Fácán-hegyen először téglagyár épült valamikor 1880 után, ahová iparvágány is vezetett. A magaslat egykor telepítő tényezője lehetett a Csepel-szigeten (és nem a Dunántúlon) fekvő Háros településnek. A bányászat által megbontott dombon jelenleg egy jókora bútorbolt található, melynek északi előterében lehetett az egykori magasságpont. Ezt a helyszínt viszonylag egyszerűen be lehetne szintezni, meghatározva a lepusztulás mértékét a korábbi térképek adataival összevetve.

Szigethalom-környéki buckák 1979. (fentrol.hu)

Nem lehetetlen bejutni az ÁTI ipartelepre, ahol a II. világháború idején még Messerschmitt repülőgépeket gyártottak. Éppen ezért vált a buckás vidékbe vágott gyártelep a szövetséges bombázások fő célpontjává. Még 1979-ben is pontosan kivehető volt, hogy 25 évvel korábban merre hullottak a bombák. Az ipartelep déli része még ma is érintetlen erdős bucka, ahol több 110+-os homokdomb rejtőzik. A legmagasabb közülük a szigethalmi oldalon a víztoronytól délkeletre található. Megközelítése nehézkes, galagonyabokrokkal erősen benőtt terület, ahová nem vezet ösvény, ellenben két bombatölcsér határolja. A "csúcson" egy lebontott szerkezet beton alapozása található, növényzettel alaposan benőve, éppen ezért a helyszínen vegetációs időszakban szinte lehetetlen értékelhető fényképet készíteni. A buckasor legdélebbi pontja a telepen kívül esik, így fordulhatott elő, hogy a fele hiányzik; a lakosság magáncélból elhordta (lásd első kép). 

A Csepel-sziget csúcsai

Lassan száz éve, hogy a Királyerdőt, korábbi nevén a Felső-buckát felparcellázták. Az 1930-as években kitűzött telkek és az utcahálózat is árulkodik a változatos domborzatról. Mintha kifejezetten az lett volna a cél, hogy ne fordulhassanak elő párhuzamos utcák és egyforma méretű és formájú telkek. Ez a mintázat azonban a domborzat által előre jelzett, így fordulhatott elő, hogy a Királyerdő legmagasabb pontja magánterületre került. 

"A parcellázó kitűnő mérnök volt: Dégen Imre, aki később nagyra vitte: az OVH elnökeként fejezte be aktív pályafutását. Gondos tervezés alapján alakította ki a Királyerdő utcarendszerét, amely az északnyugat-délkeleti szél következtében létrejövő buckavidék morfológiai, földfelszíni lehetőségeit hasznosította. Így az útvonalak is a régi buckák közötti völgyekben, szélbarázdákban vezettek, itt jelölték ki az útvonalakat, s találták meg a főútvonalakat. [...] Öt területet jelöltek ki közösségi fejlesztési területként." (forrás: A Királyerdő egykor és ma)

A Kórus utca-Juharos utca-Tölgyes utca által bezárt területen hét ingatlan tulajdonosa közül az egyik mondhatja el magáról, hogy övé a Csepel-sziget 118-119 méter magas csúcsa. A csúcs leméréshez a telektulajdonos azonosítása, majd pedig az engedélye lenne szükséges. Szerencsés esetben nem bányászta még el.

Azok számára, akik eredeti szépségében szeretnének látni egy jégkorszak-végi, Duna-medréből kifújt homokból felépült homokbuckát ott van a 2012 óta védett Tamariska-domb Természetvédelmi Terület. Az egykor hatalmas homokpusztagyep ritka és védett növényeinek apró reliktuma ez a hely. A hangulatos ösvényei behálózzák a változatos domborzatot, érintve az egykori légoltalmi bunker bejáratait is. És 116,8 méteres magasságával nem is marad el messze a Csepel-sziget legmagasabb pontja mögött. 

Árulkodó hópászták Bogyiszlónál

1969. március 7-én a Bogyiszló térségében repülő légifényképészek különös jelenségeket örökítettek meg a felszínről az utókor számára. A kora tavaszi hófoltok vonalas pásztákba rendeződtek, és ezek a mintázatok kontrasztjukkal ki is emelik a dunai ártér jellemző geomorfológiai formakincseit: az övzátony (parti gát)-sarlólapos sorozatokat. 

Hótakaró által kirajzolt ártéri mintázatok Bogyiszló mellett (fentrol.hu 1969)

Bogyiszló térségében a Duna már régen átadta a felszínformálás munkáját más tényezőknek. Magyarország egyik legszebb folyókanyarulat-maradványa legalább háromszáz éve holtág, sőt már az a Tolnai-Duna-ág is az, amelyről annak idején lefűződött. A szántóföldön kirajzolódó mintázat még annak az időnek emlékét őrzi, amikor a Duna aktívan alakította a tájat. Kanyarulatfejlődése során egyszerre építette és pusztította mindkét partját. A kanyarulatok domború oldalán, ott ahol hordalékfelhalmozódás zajlott mélyebb (sarlólapos) és magasabb (övzátony, vagy parti gát) térszínek mintázata jött létre. Keletkezésük körülményeiből kifolyólag a folyó sodorvonalával nagyjából párhuzamos, íves formák, melyeket a terepen meglehetősen nehéz felfedezni.

Bogyiszló környékén ennek egyik oka a természetes és mesterséges erózió, ami a kiemelkedéseket lealacsonyítja, miközben a mélyedéseket feltölti. Jellemzően minél idősebb egy ilyen sorozat annál nehezebb azonosítani. A hó által formált vonalak is jóval egyértelműbbek a fiatalabb formakincsen. De például Bogyiszlótól keletre már a domborzat alapján sem lehet megmondani, merre kanyargott az a folyóág, melyről lefűződött.

Azonban vannak olyan különleges helyzetek, időszakok amikor az egykori domborzat megelevenedik. Az egyik ilyen helyzet az árvíz, amikor a folyó újra birtokba veszi az alacsonyabban fekvő laposokat, miközben a köztük magasodó hátak szárazon maradnak. Alapesetben "fentről" látszanak szépen, térképről, illetve légifelvételekről. Szintvonalas térképen legegyszerűbb azonosítani a formákat, mert egy-két méteres szintkülönbségek is remekül kijönnek. Normál légifotókon a talaj elszíneződése vezethet nyomra bennünket, ugyanis a lepusztulás-akkumuláció miatt a magasabb térszínek világosabbak (lepusztult, leszántott humuszos réteg), miközben a mélyebb területek a szervesanyag-tartalom miatt sötétebbek. Az alábbi, 1989-es légifotó jobb szélén halványan láthatók ezek az eltérő színű talajok.

Bogyiszló környezete ősszel, hómentes időben (fentrol.hu 1989)

Az 1969-es bogyiszlói légifényképek ehhez képest egy újabb azonosítási lehetőséget mutatnak be. Főként a nagyon éles kontraszt miatt különlegesek ezek a hópásztás képek. Az egybefüggő, tél végi hótakarót a napsütés már megbontotta és a déli kitettségű lejtőkről felszárította. Ott, ahol a napsugarak beesési szöge kisebb volt, a hótakaró tovább megmaradt. Azaz úgy tűnik, hogy normál esetben a képeken a hótakaró nem a legmélyebb részeket, a sarlólaposokat jelöli ki, hanem az övzátonyok (parti gátak) északi lejtőjét. Ha azonban a havat áthalmozta a szél a mélyedésekbe, és ezáltal ott a vastagsága révén tovább megmaradhatott, akkor kirajzolhatja az egykori sarlólaposok vonalát is. Ugyanez lehet a helyzet a mélyedésekben megfagyott víz esetében is. A hó mintázatát összevetve a szintvonalakkal nem teljesen egyértelmű melyik elgondolás helyes, ez fakadhat a szintvonalak pontatlanságából is.  

Mindenesetre a fekete-fehér képek önmagukban is nagyszerűen érzékeltetik a szántóföldeken megőrződött, régi Duna-kanyarulatokat. 

A Duna Lotaringiában

IN ENGLISH

A Duna egy 4,5 kilométer hosszú folyócska Franciaországban, Lotaringiában, vize a Rajnán keresztül az Északi-tengerbe ömlik. Partján nem találhatók nagy európai fővárosok, a mellette fekvő két település közül a népesebbet mindössze 314 fő lakja. 

Verdenal folyója a "Le Danube"

Magamtól sosem találtam volna rá erre a vízrajzi érdekességre, de szerencsére Eric Baude a Danube Culture honlap francia szerzője felhívta rá a figyelmemet egy sör mellett Zebegényben. A képek többsége tőle származik, ugyanis ő már korábban írt a folyócskáról. A mostani bejegyzést az ő írása ihlette, de nincs szó szó szerinti fordításról. 

Már az elején fontos leszögezni, hogy a legfontosabb kérdésre nincs válasz: honnan kapta nevét ez a pataknyi folyó? Megirigyelték a franciák a német szomszéd nagy folyóját? Talán a keletre vándorolt lakosok emlékére nevezték el így? Vagy már a rómaiak is...?

Verdenal völgye 1744. (mapire.eu)

A Duna forrásától 150 kilométerrel északnyugatra, a Rajna túloldalán található a Duna folyócska, a "Le Danube". Pontosan ugyanúgy hívják franciául, mint a kelet felé folyó nagy testvért. Autrepierre és Verdenal között ered Lotaringia dombsági tájain, és völgyében egyenesen dél felé folyik, Domèvre településen torkollik a Vogézek nyugati lejtőjén fakadó Vezouze folyóba (lásd kezdőképet). 

A Vezouze aztán Lunéville mellett ömlik a Meurthe folyóba. Ez utóbbi folyóról kapta nevét a modern-kori départment, Meurthe-et-Moselle. Hol van már az egykori Lotaringiai Hercegség? 

Lotaringiai táj Autrepierre település mellett, a 'Le Danube' forrása közelében.

A francia départment neve árulkodó a vízrajz további részét tekintve. A Meurthe keresztülfolyik a hercegség egykori székhelyén Nancy-n, ahol a lotaringiai hercegek kései leszármazottja Habsburg-Lotaringiai Ottó magyar királyi herceg tartotta esküvőjét 1951-ben. A város alatt néhány kilométerrel torkollik a Meurthe a Moselbe (franciául Moselle). A Mosel észak felé folyva áthalad Metz városán, keresztezi a francia–német nyelvhatárt, aztán a francia–német határt is. Végül Coblenznél ömlik a Rajnába.

Tóvá duzzasztott szakasz Verdenaltól északra.

Híd a 'Dunán' Verdenal településen.

Ugyanez a híd egy első világháborús német nyelvű képeslapon.

Kevesen tudják, de Magyarországra a török kiűzése után nem csak svábok érkeztek osztrák birtokokról, de érkeztek franciák is. Lotaringia a XVIII. század derekán még nem tartozott Franciaországhoz, az itteni hercegek nagyon szoros kapcsolatot ápoltak az Osztrák Birodalommal. Lotaringiai franciák is részt vettek a török kiűzésében, egyikük Claudius Florimund de Mercy később a Bánság kormányzója lett. Akinek komoly szerepe volt abban, hogy a svábokkal együtt lotaringiai franciák is végigtutajoztak a Dunán Magyarországra, főként a Bánságba, amelyről a Pangea blog részletesen írt. Elképzelhető, hogy ennek a magyarországi kapcsolatnak köszönhető Verdenal folyójának neve? 

Képek forrása: Eric Baude (http://www.danube-culture.org/un-danube-lorrain/)

Hódok formálják a Zebegényi-szigetet

Közös, francia–magyar kenus expedícióban jártuk be 12 év után újra a Zebegényi-szigetet. Szerencsére nem sok minden változott ennyi idő alatt, még mindig a kevés valódi dunai szigethez tartozik, melyet egész évben folyóvíz ölel körül. Fából viszont kevesebb lett, a hódok megtelepedése miatt. 

Lerágott, letarolt fűzek a Zebegényi-sziget északi csúcsán.

Az expedíció másik tagja a bordeaux-i származású, de Bécsben élő Eric Baude volt, aki szabadidejében a francia nyelvű Danube Culture honlapot szerkeszti. A vízállás éppen megfelelő volt, Nagymarosnál 178 centimétert, Vácott 207 centimétert mutatott a vízmérce. 12 évvel ezelőtt ennél 1,5 méterrel alacsonyabb vízállásnál jóval több látszódott a szigetből. Most a májusi árhullám után már apadt a Duna, és kilátszódott a szigettől délre található sóderzátony legmagasabb része. Nagyjából a 160-180 centiméteres (Nagymaros) intervallum az, amikor a Duna éppen a növényzet elterjedésének határán hullámzik, ennél a szintnél lejjebb már a csupasz kavicsanyag bukkan elő. 

A sziget megkopasztott északi csúcsa.

A sziget északi részén a növényzet is jelzi, hogy egy valamivel alacsonyabb térszíntől van szó. A kavicszátonyon megtelepedett fűzfák közül már sokat megrágtak a hódok, de a főágból meredek szögben beáramló víz által szállított uszadék is komoly károkat okoz bennük. A rajtuk fennakadó uszadékfa érdekes, sövénykerítés-szerű alakzatokat formál. De ezek a fűzfák bírják a gyűrődést, évről évre újra kihajtanak. A gyökereik között áramló víz miatt ezen a részen finomabb szemcséjű üledék nem képes lerakódni. 2023. május 31-én legalább három helyen volt átfolyás az alacsony zátony felszínén.

Uszadékfogó.

Néha előfordul, hogy nem a víz felé dől a fa.

Hódok étterme a főág mentén.

Az élet megy tovább.

Az elmúlt 12 évben visszatelepült hódok feltehetően nem a szigeten, hanem a parton laknak. Táplálékszerzési területük elsősorban a sziget északi részén található. Elsősorban a combvastagságú fűzfákat rágják meg, a legjobban azt szeretik, ha ezek a fák meredeken a víz fölé hajolnak. A sziget belső részén legutóbb nem lehetett közlekedni az ilyen fáktól, no meg a bokáig süppedő iszaptól. Ebből már csak az iszap maradt meg, a fák mind egy szálig kidőltek. Míg a mellékág partján ezek a kidőlt fák megmaradtak, a főági részen jobbára csak a csonkokkal találkozni. Valószínűleg a vízáramlás hamar elvitte a törzsüket. A rágásnyomok között nem találni frisset, így elképzelhető, hogy a hódok azóta más helyre költöztek.

Hódok nyoma a kisebbik ág mentén.

A szigeten nem csak a hódok, az ember is rajta hagyta a keze nyomát. A sziget közepén az árvíz meghagyott egy érdekes létesítményt, ami első ránézésre vagy egy pottyantós vécé, vagy egy fából eszkábált fürdőkabin lehetett. Szemétnek érdekes módon nyoma sem volt, pedig az árhullám után lehetett erre számítani. Viszont a Zebegényi-szigeten is megfigyelhető a Duna magyarországi szakaszán szinte mindenhol megfigyelhető üledékhiány. A főág mentén álló idős fák gyökerei közül kimossa a kavicsot a Duna. 

Üledékhiány.

Búcsúpillantás a zátonyról.

Ekkora vízállásnál a Zebegényi-sziget déli kavicsos nyúlványa egy különálló szigetecskét alkot, ahonnan térdig érő gumicsizmában sem lehet átlábalni a szigetre. A két felszínforma közötti csatornában a víz erős sodrással tér vissza a főágba, miközben déli irányban a víz örvénylése jelzi a zátony kiterjedését. A 12 éve, tavasszal megfigyelt zöld juhar csemeték elpusztultak, a rendszeres alacsony vízállás ellenére azóta is csak néhány ellenálló lágyszárú (például nád) telepedett meg a kavicsban. Ez a rész még várhatóan sokáig megmarad zátonynak. Ám a zátony vizsgálatához majd egy újabb expedíció szükséges, jóval alacsonyabb vízállásnál. Lehetőleg nem 12 év múlva...

Köszönet a kenuért Bereczky Bencének és Máté Endrének!