2019. december 30., hétfő

Attila sírja a zagytározó kazettáin legelő vadlovak szigetén


A címbe talán még bele lehetett volna illeszteni a semmibe vezető hidat, meg az ember által félig elárasztott, "dákosított" nevű al-dunai szigetet, ugyanis mostani írásunkban ezt a négy témát járjuk körül a romániai Ómoldova mellett található 345 hektáros Osztrovó (Oстрво=Sziget)-sziget kapcsán. 



Az Al-Duna "felső bejáratánál", Galambóc vára és a Babakáj-szikla felett, a moldovai medertágulatban található Osztrovó szigete, ahol a sziget utótagot akár el is hagyhatnánk, hiszen a szerb kifejezés önmagában is sziget értelemmel bír. Ugyan a sziget 1920 óta Romániához és nem Jugoszláviához, vagy Szerbiához tartozik, mégis szerb neve van. A román parton fekvő Ómoldova település sokáig szerb többségű volt, de az etnikai viszonyok, mint a Bánságban oly sok más helyen is a románság javára billent. Ez az átbillenés megfigyelhető a sziget elnevezésében is. A szigettel foglalkozó román nyelvű írásokban egyre több helyen bukkan fel a 

Decebal-sziget (Insula lui Decebal din Moldova Nouă) 

elnevezés a hivatalos "Ostrovul Moldova Veche" mellett. Ez az elnevezés nem kapcsolódik Decebal király kőbe vésett arcmásához, az innen távolabb, a Kis Kazán-szorosban látható, a Mraconia öbölnél. Sokkal inkább kapcsolódik a múlt átírásához, eldákosításához, de ez a téma már túlnő a Dunai Szigetek blog keretein.   

Az Ostrovo-sziget valamikor a XIX. század közepén

8 éve már írtunk a szigetről, azonban azt az írást több szempontból is meghaladta az idő. A cikkben szereplő hídról kiderült, hogy nem is híd, sőt a szigetet keresztül-kasul szelő töltések sem töltések. Hanem az Ómoldova feletti völgyben megbúvó Újmoldova rézbányászatához kapcsolódó létesítmények, amelyek a román rendszerváltás előtt komolyan fenyegették a sziget és az Al-Duna élővilágát. 

A "Zagyhíd"

Zagytározót a Duna kellős közepére? 

1989 előtt Romániában viszonylag kevés esélye volt annak, hogy környezetvédők megakadályozzanak egy természetpusztító bányászati, vagy bármilyen más állami beruházást. Az Osztrovó szigeten sem a környezetvédőknek köszönhetjük, hogy nem töltötték fel a Duna kellős közepére épített zagytározó kazettákat újmoldovai zaggyal, sokkal inkább annak, hogy 1989 után lemondtak erről a tervről, annak ellenére, hogy már a hídnak látszó szerkezet is megépült, amin keresztül a zagy a szárazföldről átkelhetett volna az Osztrovóra. 

A bánya, a zagytározó és a meghiúsult zagytározó

Két nagyobb kazetta található a szigeten, ezeket többé kevésbé víz tölti ki, amely csak a felszín (töltések) alatt van kapcsolatban a Dunával. Ezeket tekinthetjük a sziget tavainak. A töltések összekötik az Osztrovó két szigetmagját, az északi csúcson található összefüggő futóhomokos dűnékkel borított területet a nyugati oldalon, elszigetelten álló, hasonló eredetű Hunka-dombbal. Ez a kifejezés sem túl szerencsés, ugyanis a "hunka" szerbül ugyancsak dombot, halmot jelent.


Itt (is) van Attila sírja! 

A szép, szabályos, kurgán-szerű Hunka megmozgatta a környékbeli népek fantáziáját, különösen azokét, akik hallottak arról a legendáról, miszerint a hun nagykirályt egy folyó kellős közepére temették három fémkoporsóba. A pozitív felszínforma ennek az elméletnek némiképpen ellentmond, ezért a helyiek hozzáköltöttek a legendához. Eszerint Attilát valóban a folyómederbe temették, de meghagyták minden vitéznek, hogy egy sisaknyi földet hozzanak magukkal a temetésre. Ebből a fejenként egy sisak földből egy egész emberes halom emelkedett a folyóban. A tetejét szépen ellapogatták, majd távoztak. Bár ez a mozzanat ellentmond annak a legenda-részletnek, hogy a temetés szemtanúit helyben lemészárolták. 


Attila musztángjai

Attila király legendáját idézi a szigeten élő vadló-kolónia is. A helyiek ehhez is költöttek egy legendát: Attila kedvenc lova a gazdája halála után elszökött, hogy megkeresse a sírt, majd a sír tövében családot alapított és letelepedett. Utódai már közel százan legelésznek a Duna közepén. Ez a vadnyugati idill kissé profánabb módon jött létre, mintegy másfél ezer évvel Attila király halála után. Ezeket a lovakat ugyanis az ómoldovai szerb gazdák legeltették rendszeresen Osztrovón, még az 1970-71-es elárasztás után is. 1989 ebből a szempontból is törés Osztrovó életében. A román források szerint a szigetre járó lovas komp 1989 után egyszerűen megszűnt és a lovak ottmaradtak magukra, gazdátlanul. A történet valóságtartalmának valószínűleg csak helyben lehetne utánajárni, mint ahogy a Hunkára is alaposan ráférne egy georadaros felmérés, már csak a tetején látható épületmaradványok miatt is.


Az Attila-legendát, mint ahogy a Decebal-sziget elnevezést is azon helyi törekvések számlájára írhatjuk, hogy Ó- és Újmoldova városa lehetőleg a legtöbb magyar és román turistát tudja a térségbe, ezen belül a szigetre vonzani. A sziget hasznosítására 2019-ben készültek is tervek, szabadidőközponttal és környezetbarát anyagokból készült szállásokkal, így közel 200 új munkahely létesülhetne a szigeten,a mely még így is jobban járna, mint a zagytározókkal. 

Osztrovó 2004 óta természetvédelmi terület, de nem csak a szárazföld, hanem érdekes módon a környező Duna-meder is két méteres mélységig. Ebbe belatartoznak mindazok a területek is, amelyet a Vaskapu I-es erőmű kedvéért fél évszázada elárasztottak. A teljes védett terület így összesen 1627 hektár, aminek csupán 21%-a emelkedik a Duna fölé. Talán jobb lenne a szigetet nem beépíteni a turisták kedvéért, akik éppen a sziget érintetlensége miatt látogatnának el ide. 



Ajánlott és felhasznált irodalom, valamit a képek forrásai:

dátum: 21:39 1 megjegyzés
Címkék: ,

2019. december 23., hétfő

Első fotó az újszülött Kis-Háros-szigetről


Nagyon sok ember él még Magyarországon, akik idősebbek a nagytétényi Kis-Háros-szigetnél. 

A Kis-Háros-sziget felbukkan az 1940-es légifelvételen (forrás: Hadtörténeti Múzeum, szelvény: 5062_1)

Nemrégiben a BudapestVideo.hu honlapra felkerült egy ismeretterjesztő videó a Kis-Háros-szigetről, amely a sziget rejtett természeti értékeit mutatja be. A közel három hektáros terület 1999-ben került természetvédelmi oltalom alá, hat évvel a nagy testvér Háros-sziget védetté nyilvánítása után. A videó kapcsán visszatértünk egy 8 évvel ezelőtti írásunkhoz, amelyben egy látszólag megoldhatatlan és azóta is megválaszolatlan kérdés merült fel: pontosan mikor keletkezett a Kis-Háros-sziget?
"A Kis-Háros-sziget zátonyként született a folyószabályozások következtében, valamikor a XX. században. Pontos születési dátumot lehetetlen meghatározni, hiszen a kavicspad szépen fokozatosan emelkedett ki a Duna habjaiból." 
Mielőtt a fenti légifelvétel előkerült volna, a kérdésre csak annyit lehetett volna mondani, hogy valamikor 1967 előtt, ugyanis ez a legkorábbi légifelvétel a szigetről a fentrol.hu honlapon. A korabeli térképek rendszerint lefelejtették a kisebbik Háros-szigetet. Nincs rajta az 1941-es katonai térképen és ugyancsak hiányzik az 1958-es városrendezési alaptérkép Nagytétényi szelvényéről. Holott a Baross Gábor telep Dunáig lenyúló utolsó házai mellett már az 1941-es térképen szerepelhetett volna, ami az 1940-ben készült légifotót illeti. Ezen pedig — hacsak nem egy légypiszok került a térképre — az a fekete folt bizony a Kis-Háros-sziget és annak legelső megörükítése a folyamatosan születő és pusztuló dunai szigetek történetében. 

A Kis-Háros-sziget 1968 őszén (fentrol.hu)

Az a fekete maszat több okból sem lehet légypiszok. Ha összevetjük az 1968-as légifotóval, akkor láthatjuk, hogy az elhelyezkedése stimmel. Az 1940-es képen a folyó színe és az elöntött parti részek alapján nagyon úgy tűnik, hogy egy árvízi helyzetben repültek át a nagytétényi part felett. A vízből mindössze a kavicszátonyon frissen felcseperedett fák koronái állnak ki. Ez a kavicszátony pedig éppen azért került oda ahová, mert a nagytestvér Háros-szigetet 1911-ben a parthoz kapcsolták (érdekesség, hogy a Háros és a Hunyadi-szigetek vélhetően egészen 1950-ig Szigetszentmiklóshoz tartoztak közigazgatásilag és csak a Nagy-Budapest koncepció révén kerültek át a fővároshoz (bővebben itt olvashatnak a Háros-sziget történetéről).

A Kis-Háros-sziget tehát 1940-ben már szigetként funkcionált, a rajta megtelepedett alig néhány fa métere alapján nem tévedünk nagyot, ha a sziget keletkezését az 1930-as évek második felére tesszük. Ebben az esetben a kora 80-85 év körül járhat. 

Búcsúzóul itt a bejegyzést ihlető ismeretterjesztő film a szigetről:




Köszönet a stábnak a gondolatébresztő munkáért! 

Források:
dátum: 15:19 0 megjegyzés
Címkék: ,

2019. december 18., szerda

A Duna eocén bordái


A Duna eocén bordái Nyergesújfalunál 2018. október 22-én. (White Raven aerial photography)

Nem csupán a régészek örülnek a dunai kisvíznek, a geológusok is rengeteg érdekes dolgot találhatnak a szárazulattá váló mederben. Nyergesúfalusi kezdőképünk tavaly október 22-én készült, mindössze három nappal a valaha mért legkisebb dunai vízállás előtt. Ebben a rendhagyó bejegyzésben a Pangea bloggal közösen jártunk utána miféle "bordák" bukkantak elő és akadályozták a hajózást Nyergesújfalunál az "Ínséges napok" idején.

Egy mesterséges "borda" a sok közül (1735 fkm)

Nemcsak ezen a szakaszon bukkantak elő különleges földtani érdekességek a tavaly őszi alacsony vízállás idején, ilyen például a budapesti Ínség-szikla, a dunakeszi oligocén rétegek vagy a nyergesújfalusi "bordák". Külön érdekesség, hogy a felsorolt kibukkanó kőzetek geológiai értelemben (időben) nem is esnek egymástól olyan távol, sőt képződésük is ugyanahhoz az üledékgyűjtőhöz köthető. Az Ínség-sziklát alkotó tűzköves homokkő és a dunakeszi oligocén rétegek lerakódása között körülbelül 10 millió év telt el. Valahol e kettő között félidőben képződött mai bejegyzésünk témája, az a nyergesújfalusi márga, amely a Duna medrében és a Gerecse északi nyúlványaiban egyaránt felszínre bukkan. Legszebb feltárása azonban kétségkívül a Nyergesújfalu nyugati határán magasodó Sánc-hegy meredek északnyugati oldalában található. Ez a magaslat nem keverendő össze az érdi Sánc-heggyel, amelyről ugyancsak a Dunára tekinthetünk alá. A nyergesi Sánc-hegy átlagosan 46 méterrel magasodik a folyó fölé, a Duna alámosása következtében létrejött meredek partfallal.

Ortomozaik a Sánchegyről és a régi erőd alapjairól. 2018.07.25. (White Raven aerial photography)

Ezen a szakaszon a Duna keresztül-kasul bebarangolta a tájat, széles ártért alakítva ki magának. Szemközt, a szlovák oldalon a szántóföldek régen elhagyott medreket rejtenek, közülük a legnagyobb Dunamocsnál kanyarodott el észak felé, medrének vonalát a Búcs, Muzsla, Ebed magaspart jelöli ki, amely egészen Párkány nyugati részéig tart. Ezen belül volt még egy folyómeder, ami Karva és Dunamocs között szakadt ki a főágból és csatlakozott a fent említett mederhez. Számos eltűnt sziget bukkan elő az egykori mederben műholdképeken, légifelvételeken. A nyergesi Sánc-hegy eocén tömbje hasonló hatással van a Duna folyására, mint az esztergomi Várhegy; kissé észak felé téríti el a folyót.

Már az ókorban felismerték a Sánc-hegy stratégiai helyzetét; a római hadvezetés Crumerum néven erődöt létesített itt, mellette pedig egy kisebb polgárváros is létrejött. Miután a rómaiak elhagyták Pannóniát az erőd romba dőlt, de a kegyelemdöfést Rákóczi seregei adták meg Crumerum romjainak, amikor a Duna hadászati lezárása érdekében a névadó földsáncokat hányatták a helyi lakossággal. A sáncok nem voltak hosszú életűek, a császári seregek egy rohammal elfoglalták, majd újra az enyészeté lett. Az elenyészésben a Duna is részt vett; mind a római, mind a kuruc tábort alámosta, feltárva azt az eocén rétegsort, melyből a geológusok rengeteg érdekes következtetést tudtak levonni a körülbelül 36 millió éve itt hullámzó tenger üledékképződésére vonatkozóan. Ezt a témát fejti ki részletesebben a Pangea blog az 5 perc geológia rovatában.

Eocén rétegfej a Kis Sánc-hegy tövében

2019. december 15-én egy rövid kirándulás során arra kerestem a választ, hogy megvannak-e még, illetve hogyan festenek ezek a bordák a partról. A látogatás idején vízállás körülbelül 80 centiméterrel volt magasabb a 2018. őszi kisvíznél (Esztergomnál 60 cm). Ez a viszonylag alacsony vízállás sajnos éppen elég ahhoz, hogy a bordák eltűnjenek a partról és éppen elég ahhoz is, hogy a hajók akadálytalanul tudjanak közlekedni a Szlovákiához tartozó Újfalusi-sziget mellett. Aki nem tudja pontosan hol keresse ezeket a halszálka-szerű bordákat a Sánc-hegy és a Bajót-patak közti kb. 1,3 kilométer hosszú szakaszon valószínűleg csalódottan távozott volna. Nem csak a vízállás, de az emberi kéz munkájával megépített kis sarkantyúk is megtévesztőek, hiszen ugyanolyan szöget zárnak be a sodorvonallal, mint az eocén rétegfejek. Az elsődleges árvízvédelmi vonalként használatos parti vasúti töltésről nézve éppen ezért szinte észrevehetetlenek az alacsony márgás bordák.

Eocén rétegfej a Kis Sánc-hegy alatt

Az első nyomok a kisebbik Sánc-hegy tövében (1734,5 fkm) bukkantak elő, ahol a parti üledék hirtelen ruganyossá változott, ugyanis az erózió által kavics méretűre felaprózott márgás kőzet viszonylag puha, kézzel is morzsolható. Ez a málladék és törmelék vékony rétegben borítja a szálban álló kőzetet. Ha a letakarítjuk a kisebb darabokat róla, a nagy táblákban található márga felszínén töréseket lehet megfigyelni. 

Lemezesen elváló rétegeit kézben érdemes átböngészni, ugyanis viszonylag gyakran lehet ősmaradványokra bukkanni. A kibillent kőzetrétegek kb. 5-10 cm magasan kiemelkedő rétegfejeket alkotnak. Azért csak ekkorát, mert a márga a kiszáradás-átnedvesedés következtében a márga nagyon gyorsan erodálódik.

Mintha ember legózta volna össze, de nem. Kilátszó eocén bordák, az 1734 fkm alatt

Ahhoz viszont nem elég gyorsan, hogy a laza üledék kimosódása miatt jelentkező medermélyüléssel lépést tartson. Mivel a folyó a görgetett kavicsot és az ugráltatott homokot hamarabb elmossa, mint a márga rétegfejeit, Nyergesújfalunál a márgás rétegek a környezetükhöz képest kiemelkednek, és gázlót képezve akadályozzák a dunai hajózást. 2015-ben például itt feneklett meg a vasércet szállító Melk tolóhajó. A gázló felszámolása érdekében végzett folyószabályozási munkálatok során kapcsolták egy vezetőszár-szerű kőszórással a szlovák parthoz a Nyergesújfalusi-szigetet, hogy több víz jusson a hajózó útvonalra. Helyi elbeszélések szerint próbálkoztak az agyagpad robbantásos eltávolításával is, azonban a márgarétegek a település alatt is éreztették a hatásukat, statikailag veszélyeztetve például a katolikus templom épületét.

A nyergesújfalusi gázló mederfelmérése (2019. dec. 6. előtti állapot) 

A rendszeresen végzett mederfelmérések feltárják a Duna alatti láthatatlan rétegfejeket nem csak az Újfalusi-sziget csúcsánál, hanem a Sánc-hegy nyugati oldalán is. 1960-1980 között készült légifelvételeken a bordáknak nincsen nyoma, ennek azonban oka lehet, hogy magasabb vízállásnál készültek a képek, de az is előfordulhat, hogy ezeket a bordákat akkoriban még vastagabb recens üledék borította. Mindenesetre ezek a mederfelmérések szolgálnak a legjobb adatokkal a Duna mélyén rejtőző eocén rétegekről.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

dátum: 14:14 2 megjegyzés
Címkék: ,

2019. december 7., szombat

Áttűnés - Átszakadó kanyarulatok

Leghűségesebb olvasóm, Édesanyám emlékének

Előtte. Plan eines Theils des Donau Stroms von ober Fadd bis Batta [S 12 - Div. XIII. - No. 406.]
(Keletre tájolva)

Mai bejegyzésünk témája egy különleges folyókanyarulat, a Taplós lesz. Több szempontból is érdeklődésünkre tarthat számot, annak ellenére, hogy országos viszonylatban egy elfeledett folyókanyarulatról van szó. 
  1. A Taplóson három település; Tolna, Bogyiszló és Szekszárd osztozik. A kanyarulat északi partja Tolnáé, a déli Szekszárdé, a középső része pedig Bogyiszlóé, amelyről illik tudni, hogy ez egy eredetileg Duna-Tisza közi település volt, csak 1843-1852 között került át a Dunántúlra, miután Tolna mezővárostól a folyószabályozás végleg elvette a Dunát. Ezt megelőzően a taplósi félsziget is a Duna-Tisza közéhez tartozott, de az jó 30 évvel azelőtt már elvesztette.
  2. A Taplós volt az első kanyarulat amelyet 1811-ben a Tolna megyei szabályozás során  Schnemann József tervei szerint átvágtak. Azért esett a választás erre a kanyarulatra, mert a Taplósnál a Duna már-már tiszai jellegű kanyarulatot alakított ki, rövid távon belül jelentős irányváltásokal. 
  3. A Taplós a magyarországi Duna "legélesebb" folyókanyarulata volt, legalábbis azok közül, amelynek bármi nyoma fennmaradt. A hidrológia az ilyen kanyarulatokat "átszakadó kanyarulatnak" nevezi, ahol a szomszédos kanyarulatok ívei a mederszélesség kétszeresénél rövidebb távolságot adtak ki. Az ilyen folyószakaszok tökéletes helyszínei a jégdugók képződésének azaz a jeges árvizek keltetőinek is nevezhetjük. Mivel a korabeli folyószabályozás elsődleges szempontja a jégdugók kiküszöbölése volt, nem véletlenül esett a választás a Taplósra, annak ellenére, hogy feltehetőleg pár éven belül egy nagyobb vízállás amúgy is átszakította volna a keskeny földhidat. 
  4. A Talpós alsó szakaszán ma már a Sió folyik keresztül. A Sió eredetileg Szekszárdnál délre fordult és valahol Bátánál veszett bele a Dunába annak árterén, de a szabályozás révén medrét 1854-ben egy 3 kilométer hosszú mesterséges csatornában a lehető legközelebbi Duna mederbe vezették bele, amely a messzi nyugati kanyargása miatt a Taplós lett. 
Az 1811-es átvágás után a Taplós szinte azonnal holtággá vált; mai hivatalos neve a Taplósi Holt-Duna, medre és a levágott félsziget számos növényritkaság otthona. 


Utána. Delinatio transectionis Danubialis anno 1811 in ... Comitatu... [S 12 - Div. XIII. - No. 448:2.]
(Keletre tájolva)

Azonban létezik Magyarországon még egy (ezen kívül) hasonló paraméterekkel rendelkező, átszakadó folyókanyarulat, amely azonban jóval kevésbé ismert és dokumentált része a Dunának. Ez a kanyarulat Makád mellett rejtőzik egy nádas mélyén és alakja miatt Kengyelesnek hívják. Míg a Taplós kanyarulata 90 fokot zárt be a Dunával, azaz déli irányból nyugat felé kanyarodott, addig a Kengyeles kanyarulata 180 fokot zárt be a folyóval, azaz déli folyásirányát északira változtatta. Legalábbis a mai állapotokhoz viszonyítva, ugyanis a Kengyeles-Duna már a térképészet térhódítása előtt természetes módon lefűződött a főágról. Éppen ezért a történetére csak következtetni lehet. 

1968. Makád-Kengyeles

Makádnál a Duna sorozatos mederváltoztatásai és az áradások alaposan átformálták a tájat. A domborzati viszonyok és a régi térképek arra engednek következtetni, hogy a Kengyelesbe akár több irányból is érkezhetett ideiglenesen Duna-víz. Északról a főágból, délről, az egykori lefűződött medren át, valamint keletről, Ráckeve és Becse irányából, a Soroksári-ág árvizei révén. Ez utóbbi ág ugyancsak tanulmányozható a Csepel-sziget 1728-as térképén. 

Később a Duna nyugatról is nekiállt erodálni a Holt-Kengyelest és a Pártás-sziget mellékága majdhogynem újra birtokba is vette a régi medret. 

Charten von denen ka[mmer]al Dörfern Loore, Becse und Mákad ... [S 11 - No. 830:91.]

Nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy egykor a makádi Kengyeles a Duna kanyargása révén a Dunántúl területéről szakadt át a Csepel-szigetre, valahogy úgy, ahogy a Taplós került át a Dunántúlra. Bár ez a jelenség a magyar Duna-szakaszon szinte minden átszakadó kanyarulatra igaz.  


Ajánlott olvasmányok a témához:
dátum: 22:01 0 megjegyzés
Címkék: , ,
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...