a verőcei vendéggel és a szentendrei törvénnyel egyetemben. Miközben felettünk a bécsi repülőgép húz át az égbolton, alattunk népvándorlás-korabeli hidat ringat a folyó, rajta éppen Karinthy Frigyesnek jósol a megtollasodott cigányasszony, miközben hajnalban még egy ismeretlen argentin halottat sirattak a menyecskék. Legendák, anekdoták a fából ácsolt váci kompról, melyek emlékét szerencsére megőrizték a régi képeslapok.
Elérjük a Pokol-csárdát, feltöltött kőpartjain a remek kert és a fás park most üres. A vadevezősök a gyönge és ingyenes erdőkbe húzódtak. Három fa, az már erdő ezen a szigeten. S a partról a vizet hoz a szél, hogy gyerünk, gyerünk, mert indul a komp. A huszadik században vagyunk, fejünk felett dong a bécsi repülőgép s mi ráhajtunk egy recsegő, népvándorlás korabeli mozgó hidra, a kompra. Mellettünk egy meszesszekér tolakodik helyért a széles vizipáholyban. A komp elé motoros vizitaxit fognak, kötélen húz át maga után a taxi a túlsó partra, ahol a váci gyerekek hujhuj-kiáltással üdvözlik a szerencsés kikötést. Elepedünk egy kis sör után, inkább Vácott igyunk, mint útmenti kocsmában, mert itt lesz jegelt ital — mondjuk mi. [Magyarság, 1932-08-17 / 184. szám]
Múlt szombaton délután jókedvű művésztársaság váltott jegyet a révátkelésnél. Autókkal jöttek s úgy látszott, veszélyben az átkelés, mert egy teherautó előttük már nagyban igyekezett a kompra. Ekkor a társaság egyik tagjának mentő ötlete támadt. Odament a teherautóhoz s öt pengőt ígért, ha megvárja a következő járatot. Az öt pengő megtette hatását s a társaság autói máris szabadon futottak fel a kompra. Az autók — hölgyek, urak —elhelyezkedtek a kompon s hamar kedélyes társalgás indult meg közöttük. A hangulat tetőfokra hágott, amikor odafurakodott egy ráncosképű cigányasszony. Jaj, kézsicsúkolom ... á sérencsét megmondom, ki lész á bábája, mit hoz a jó sora, jáj, arányosom, tégyé ide a szépséges kis kezsit a tényérembe... Az a hölgy sietett elsőnek »jósoltatni«, akit a társaság a legnagyobb tisztelettel vett körül. És a cigányasszony jósolni kezdett. Beszélt... megállás nélkül, a vőlegényről, vagyonról, sok boldogságról és főkép a pénzről, mely: Ányi pizse lész, kézsicsúkolom, mint a gumba... Gombaszögi Frida — mert ő volt az első számú »áldozat« —nagy kacagás közt jutalmazta meg, még pedig búsásan, a cigányasszonyt, aki vérszemet kapott s minden ellenkezés ellenére megragadta következő áldozata, egy jól öltözött úr kezét. Ide már betegség is jutott, persze, sok szerencsével. - Síp ássony lesz a bábája! — Maga lesz az, jó lesz-e? -incselkedett a cigány asszonnyal az úr, mire elnevette magát a »jósnő«. — Mindig ilyen viccses ázs úr? A társaság uniszónó felelte: Mindig! — ami érthető, hiszen Karinthy Frigyesnek jósolt. Egy nagyon csinos, fiatal hölgy következett. A jóslat szerint: ... kis fődrül fog sok-sok pízst kapni, szokolokat... Szokolay Oly úgy megörült a »szokoloknak«, hogy a többire már nem is volt kiváncsi. A cigányasszony pedig tovább aratott, még pedig oly bőséggel, hogy amikor a hajó a szigeten kikötött és a jókedvű bohém társaság autóba szállt, hogy folytassa útját Tótfalu felé, Gombaszögi villájába, odaállt az autók elé és addig nem mozdult, amíg meg nem mondták neki, mikor jönnek vissza, miért. — Akkorra elhoztom ázs unokámat, ázs még nálámná is jobban tud! Közben nagyban számolgatta a pénzét, amely annyi volt, de annyi, hogy maga sem hitt a szemének. A körülállók csak csodálkoztak, hogyan lehetett ennyi pénzt adni a cigányasszonynak, aki boldogan nevetett: — Jó lés stáfirungrá ázs unokámnak! A társaság pedig még a porfelhőből is integetett az ügyes cigányasszonynak... [Váci Hirlap, 1937-09-05 / 65. szám]
A szentendrei törvény, a váci rév és a verőcei vendég. Ezt a hármat csapásnak tartják és közmondássá vált: a szentendrei törvénytől, a váci révtől és a verőcei vendégtől ments meg uram minket. Kik a Dunán át akarnak kelni Vácnál, hallhatják ezt a fohászt a környékbeli emberektől, valahányszor a kompot lesik, várják. Mind a három csapáshoz fűződik egy-egy esemény és ezeket a következőképpen beszélik el:
A szentendrei törvényről az a hír, hogy ott igen szigorúan alkalmazzák, hanem azzal a nagy különbséggel, hogy nem a bűnöst ítélik el. Íme a példa: Egy szentendrei gazdától valami gézengúz gabonát lopott. A lopás kitudódott, a gazda följelentette a tolvajt és az ipszét stante pede el is fogták. A biró, egy tekintélyes, komoly képű úriember, a régi jó időkhöz illőn előhozatta a derest. A deres láttára a gazda arca szélesre nyílt és megelégedetten nevetgélt a vádlottra, magában gondolva: Látod, betyár, most megkapod a magadét ! —De milyen nagy volt a gazda meglepetése, mikor őt korholta a biró és elmondotta neki, hogy ő a bűnös, mert alkalmat nyújtott a lopásra. Ha rend volna a portáján, nem lopnának tőle, de az ilyen rendetlen gazdák rontják a közerkölcsöket és ezért szigorúan büntetendők. — Jancsi, Pista, kiáltott oda a hajdúknak, fogjátok le ezt a gazdát és húzzatok rá huszonötöt, hogy megjavuljon és ne csábítsa bűnre a szegényembert. A gazdán kérlelhetetlenül elhegedülték a huszonötöt és volt is foganatja, mert Szentendrén akkortájt még egy csibét sem lehetett ellopni. Legalább nem mentek panaszra.
A váci rév arról lett híressé, hogy nagyon soká várakoztat magára s azért mondják, aki megakar őszülni, jöjjön át Vácnál a Dunán, mire átjut, ha koromfekete volt is, fehér lesz, mint a galamb. A híres révről a következő történetét beszélik: Egy fiatal ember halottak estéjére készült haza Tahitótfaluba, hogy édesatyja sírját meglátogassa. A révészek azonban a Duna túlsó felén voltak. A fiatalember óraszámra kiabált át naponkint a váci partról, de a túlsó oldalon senki sem jelentkezett. Ez tartott napokig, hetekig, végre karácsony lett. A Duna befagyott és a fiatalember átsétálhatott rajta. A túlsó oldalon benézett az ottlevő Pokol-csárdába és ott találja a révészeket berúgott állapotban; kérdi őket, miért nem jöttek át? — Nem érdemes egy emberért átmenni Vácra, innen meg nem jött senki. Legalább megspórolta az ifjúr a révpénzt! volt a felelet.
A verőcei vendég pedig azért vált veszedelmessé, mert ha beveszi magát valahová, ott ragad ítéletnapig. Úgy történt meg az az eset, hogy három verőcei búcsúra ment Duna-Bogdányba. A szerencsétlen vendéglátó duna-bogdányi ember mind a háromnak keresztkomája volt, ezek tehát nagy jogot formáltak a vendégszeretéshez. Nem is lehetett ez ellen panaszuk, három nap és három éjen át tartott a búcsú. Harmadik napon a szíves házigazda ki találta mondani, hogy egy hét múlva a nevenapja lesz. Akkor nem érdemes haza menni, mondták a verőceiek és megvárták ott a névnapot. A névnapon pedig az történt, hogy a házigazda leányát megkérte egy fiatalember. Most már várjuk meg a lakodalmat, kezdték újra a verőceiek és megvárták a lakodalmat. A lakodalom után pedig megvárták a házigazda családi örömét és ott maradtak még a keresztelőn is. Már szeretett volna a házigazda is szabadulni és azt mondta, hogy meghalt az anyósa, temetésre kell mennie. — Nem szeretjük a temetést, mondták a verőceiek, de már csak úgy illik, hogy komámuramat elkísérjük. Mikor látta a szíves házigazda, hogy ez nem használ, elment tanácsot kérni a paphoz. A pap a következő tanácssal szolgált. Mondja, hogy három nagynénje jön látogatóba. Másnap a házigazda hozzáfogott a takarításhoz, meszeltek, súroltak, mert, mint mondd, három hajadon özvegynagynénje jön. (Özvegy hajadont mondott annak jeléül, hogy vének.) — No, ne háborgassuk őket, mondák a verőceiek, úgy is elidőztünk itt egy kicsit, hát már haza mehetnénk. És másnap a három verőcei ember hazament. Azóta a bogdányi bucsu előtti litániába beleszőtték: A verőcei vendégtől ments meg uram minket. [Budapesti Hírlap, 1894-10-11 / 281. szám]
A váci komp egész éjszaka pihent. Kora reggel gyülekeztek rá az emberek, hogy átvigye őket a Duna túlsó partjára. — Nini. — sápadt el az egyik idős asszony. — Mi ez? Lehajolt, női kabát hevert a deres padlón. A gazdája sehol. Szivverő eset is az: gazdátlan kabát a kompban, a kabát mellett sapka, az alatt női erszény. — Nézzük meg, kié volt? Megnézték. Előkerült a papírlap, cím Délamerikából, Argentínából. Egy harmadosztályú jegy Nagymarostól Vácig. És pénz is: összesen két darab 2 filléres. — Szegény, — sirta el magát az egyik menyecske és lenézett a Dunába. Előkerültek, akik hajnalban még látták a fiatal nőt, az Eszterházy utcán át sietett a komp felé. Átutazó volt, idegen Vácon — átutazó e világon. Ugyan ki lehetett? A Duna még nem felelt, még tova ringatja az idegen áldozatot. [Kis Ujság, 1928-12-01 / 273. szám]
.JPG)
