Mekkora lehetett a "mega" Mosoni-Duna?

A Dunaszeg és Győrladmér között található Morotva-tó magas vízállású medre
az 1965-ös árvíz idején. Délkeleti tájolás, 1965. július 9. (forrás: fentrol.hu)

Nem nagy kunszt a Szigetközben lefűződött meanderekre, morotvákra bukkanni. Rengeteg van belőlük. Ott vannak mindenütt, a szántóföldek, kavicsbányák, sőt a fiatalabb meanderek alatt, felszíni nyomvonalukat csatornák, fasorok jelölik ki a tájban. Sokszor még a települések utcahálózatára is hatással voltak. Régen több víz és komplexebb élővilág volt bennük, de az általános szárazodás ellenére többségük még jól felismerhető, némely szerencsésebb példányban még víz is csillog. Közülük az egyik legszebb és legnagyobb morotva Dunaszeg és Győrladamér között ír le egy négy kilométernél is hosszabb hurokformájú meandert. Különlegességét éppen a holtág mivolta adja, ami máig őrzi a természetes módon végbement lefűződésének időpontjából fennmaradt mederparamétereit, miközben az új medrek a régieket már rég felülírták. Ezek a paraméterek arról tanúskodnak, hogy a Mosoni-Duna egykor jóval nagyobb vízfolyás volt, még akkor is, ha nem a mai ínséges viszonyokkal vetjük össze, hanem a folyószabályozás előtti állapottal.  

A Morotva-tó nádassal benőtt kanyarulata.

Manapság egyszerűen Morotva-tónak nevezik, régebben pedig egyszerűen Holt-Dunának vagy Nádas-tónak hívták. 2004 óta természetvédelmi terület, a Szigetközi Tájvédelmi Körzet része, híres a tanösvényéről és a jókora madármegfigyelő tornyáról, ahonnan drón híján a legjobb rálátás esik a javarészt nádassal fedett, a 2026-os rendkívül száraz nyár ellenére is több szabad vízfelülettel rendelkező víztestre. 

Átfolyás a bányató és a holtág között.

A helyszínen némi problémát okozhat a Morotva-tó azonosítása, ráadásul a nevezéktan sem egyértelmű, ugyanis két külön víztestről van szó, egy "külsőről" és egy "belsőről", ráadásul a "külső" egy további részmedencére tagolódik. Ennek az az oka, hogy a dunaszegiek önszorgalomból egy helyi igényeket kielégítő kavicsbányát nyitottak a meander által közrefogott terület északi részén, amely a lefűződés előtt a Dunántúl egyre jobban elvékonyodó részét képezte. Ebből lett a "Belső-tó", a külső rész pedig maga a Duna meandere. A bánya, és az itt található legelők megközelíthetősége érdekében töltésút vezetett át a holtágon. A kavicsgödör nyitásának dátuma a történelem homályába vesz, a hivatalos megnyitó dokumentált esemény, szoros összefüggésben van a kezdő légifotóval. Az 1965-ös rekordhosszú dunai árvíz ugyanis elhúzta a bánya legalizálását. Az eseményről az árvíz levonulása után, augusztus 10-én így írt a sajtó:

"Tavaly gyakran lehetett látni műszerekkel felszerelt embereket a dunaszegi határban. Geológusok és más szakemberek vizsgálták heteken át a talajt, próbafúrásokat végeztek a földeken. Megállapították: hatalmas kavicsmezőre bukkantak. A mintavizsgálatokhoz meghívták az építőket és a betongyártás ismerőit is. Véleményük megegyezett abban, hogy kifogástalan kavicsot rejt az alig 15—20 centiméteres földréteg. Ha a tavaszi árvíz közbe nem jön, már régen megnyitották volna az új kavicsbányát. A víz azonban makacsul tartotta magát azon a területen, és csak a múlt hét végére szikkadt meg annyira a talaj, hogy a szakemberek a bányához vezető út helyrehozására, illetve létesítésére gondolhattak." [1]

A kavicsbányát a helyi TSZ üzemeltette, és az ellentétes érdekek miatt a két víztest kapcsolata nem volt problémamentes. Míg a holtág élővilágának az állandó vízszint volt ideális, addig a bányának a vízszint csökkentésére volt szükség, hogy a kavicsot minél gazdaságosabban ki tudják termelni. És ez néha "érdekes" esetekhez vezetett:

A Dunántúl egykori nyúlványa, amit két oldalról ölel körül a lefűződött kanyarulat.

Figyelem! Az alábbi történet nem a "Rátóti Legényanya" c. filmből van, hanem megtörtént eset 1972-ből: 

„Tulajdonképpen miattam száradt ki a dunaszegi morotvató. 1972-ben pártutasításra kötöttem össze a markológép kezelőjeként a bányatóval. A gond csak az volt, hogy félméternyi szintkülönbség miatt a morotvából kifutott a víz” - állítja Győri Lajos, aki akkor a téesz dolgozójaként társadalmi munkában vállalta a feladatot. 1972-ben forró nyár volt, s kissé leapadt a morotvató: egyik délután jégeső verte a víztükröt, s emiatt tele lett döglött halakkal. Két ember egy hétig tüzelte és ásta el a maradványokat. Kijött a párttitkár, téeszelnök, s törték a fejüket, mit tegyenek. Kitalálták, hogy nyissuk össze a bányatóval, hogy a halak úgy friss vizet kapjanak. Ez lett az én feladatom: kotrógéppel társadalmi munkában este végeztem a munkát. Már majdnem beesteledett: hagytam egy csíkot, gondolván, majd utoljára itt veszem ki a földet. Ekkor vettem észre, hogy körülbelül hatvan centiméternyi szintkülönbség volt a két tó között. Ömlött a víz a bányatóba, jöttek be a halak, habzott a víz. Reggel visszajöttem, addigra üres volt a morotvató innenső része." [2]

A természetvédelem és a gazdaság ellentétének a bánya bezárása vetett véget. 1996-ban már "régi bányaként" hivatkoztak rá [3]. A védetté váló terület rekultivációját a természet sikeresen elvégezte, az érintetlenül maradt vizenyős hátországból települtek vissza a ritka és különös nevű növények, melyek teljes listája a tanösvény tábláin olvasható. 

Kanadai aranyvessző telep a horgásztó közepén.

Végül egy újabb, tipikus természetvédelmi problémáról is érdemes szót ejteni. Minél közelebb van egy településhez egy adott természetközeli terület, annál nagyobb az igény arra, hogy ez "rendezett" legyen, hasznosítható legyen, és kiszolgáljon bizonyos helyi igényeket. Ez tipikusan nyírt füvet, kiirtott szúnyogot, a kilátást akadályozó dolgok eltávolítását, megközelíthetőséget és szemeteskukákat jelent. Dunaszegen ezt egy horgásztóval oldották meg a Morotva-tó területén belül, a tanösvényhez vezető úttól délre. Ez semmiben nem emlékeztet az eredeti nádas élőhelyre, ami ugyan keskeny sávban megmaradt a két oldalán, de az egész olyan érzést kelt, mintha ezt a tavat készen, helikopterről leengedve helyezték volna el az ős-Mosoni-Duna kanyarulatában.

A régi és az új Mosoni-Duna méretkülönbségei. 1930 körül.

Mégis, mekkora lehetett ez az Ős-Mosoni-Duna? Összevetve a Mosoni-Duna mai, szabályozott állapotával, a különbség szembeötlő. Már a lefűződött meander íve is egy jóval nagyobb ágról tanúskodik. Ez az ív nem egyforma szélességű, az arányokat összevetve ez a "mega" Mosoni-Duna a hurok nyakánál körülbelül 260 méter széles lehetett, ha azt vesszük, hogy a lefűződés után nem tágult, csak szűkült a meder. Van ennél szélesebb rész is, ahol a hurok visszafordul dél felé a szélessége jelenleg is meghaladja a 300 métert. Az első katonai felmérés idején, 1784-ben ez a holtág már lefűződött, a Dunaszeg-Győrladamér út már a mai nyomvonalán keresztezte a két medret. Ebben tehát nincs igaza a "Dunaszeg településrendezési eszközök módosítása" c. dokumentumnak, ahol ezt a lefűződést az 1800-as évekre teszik. Ugyancsak régi térképek alapján a dunaszegi szelvény közelében a folyószabályozás előtti Mosoni-Duna kb. 160 méter széles lehetett. Most, hogy Szlovákiában döntenek a Mosoni-Duna vízhozamáról ez a szélesség kb. 60 méterre csökkent. Jó kérdés, hogy ez a sorvadás folyamatos volt-e, vagy a bővizű, kisvizű periódusok időben váltakoztak.

Hogy el tudjuk képzelni, mekkora lehetett ez az ág; jelenleg az Öreg-Duna szélessége Szappal szemben a torkolatnál 220 méter, a bősi üzemvízcsatornáé pedig 300 méter. Önmagában, mindenféle fúrásminta, kormeghatározás és egyéb kutatás nélkül akár azt is mondhatnánk, hogy lehetett időszak, amikor a Mosoni-Duna a Duna (egyik) fő ága volt. Ennek a "mega" Mosoni-Dunának vannak hasonló méretű, nem biztos, hogy hasonló korú, és kevésbé szembeötlő szakaszai Győrújfalutól északra, vagy Sárás és Kisbácsa között, ahol a nádas szélessége ugyancsak eléri a negyed kilométert. Érdekes kutatási téma lenne ezen szakaszok összekötése, illetve a lefűződés korának meghatározása.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

[1] Kavicsbányát nyitnak Dunaszegen. Kisalföld, 1965-08-10 / 187. szám.

[2] Pártutasításra futott ki a víz a tóból. Kisalföld, 2008-01-28 / 23. szám  

[3] A régi kavicsbánya Győrladaméron. Kisalföld, 1996-06-08 / 133. szám 

Megdőlhet a csehszlovák LKV a Szigetközben?

Miközben az egész magyar Duna-szakaszon sorban és folyamatosan dőlnek meg a kisvízi rekordok, két felső-dunai vízmérce még tartja magát, ugyanis ezeknél még a 2026-os abszolút hidrológiai katasztrófahelyzet is eltörpül egy jóval nagyobb, de helyi jellegű katasztrófa, az Öreg-Duna 1992-es dunacsúnyi elzárása mellett. 

Az Öreg-Duna lezárásának végső fázisa Dunacsúnynál. (forrás)

Képzeljünk el egy tréfás kedvű embert, aki egy hajszárítóval megbuherál egy hitelesített meteorológiai állomást, és új hőmérsékleti rekordot állít be hatvan-hetven fokos anomáliával. A hőmérő csak egy mérőműszer, nem vizsgálja mi okozta a kilengést, mindössze dokumentálja az aktuális helyzetet. Valami hasonló anomália következett be a Szigetközben és annak tágabb környezetében, pl. a Mosoni-Dunán 1992. október 26-án, amikor egy egész ország nézte elborzadva (és a Dunának szurkolva), ahogy a haldokló Csehszlovákia teherautóinak végeláthatatlan sora borítja bele sziklarakományát a folyóba. A nagybajcsi és a gönyűi vízmércén azóta is ez a szomorú nap jelöli a valaha mért legkisebb vízállást (előbbin -53, utóbbin -93 centiméterrel), amikor a kisvizes időszak vízhozamának is csak fele jutott az Öreg-Dunába. Sem a 2018-as, sem pedig a 2026. évi rendkívüli kisvizes hidrológiai helyzet nem tudta ezt alulmúlni, bár van rá némi esély, hogy ez a rekord 2026-ban még megdőlhet. 

"Negatív Árvíz" 1992 ősz (forrás)

A TV közvetítés elkapcsolása után következett be a valódi hidrológiai és ökológiai katasztrófa. Az elterelt folyó elkezdte feltölteni az új tározót csehszlovák területen, eközben az Öreg-Duna medre a vízutánpótlás hiányában leürült, a lefolyó víz leszívta az összes mellékágakat is, kiszárítva az egész Felső-Szigetközt. Az Öreg-Dunán Rajkánál azonnal 1,5 métert esett a vízszint, Dunaremeténél 1 métert, Nagybajcsnál 1992. október 25-én, alapból kisvizes helyzetben még 71 centit mértek, másnap már -53-at, Gönyűnél ugyancsak egy nap alatt -5 centiről esett a vízállás -93 centiméterre. Ráadásul ez a két vízmérce még "jól" is járt, mert a bősi tározó feltöltése után a vízállás visszaugrott a normálishoz közeli szintre, mivel az üzemvízcsatorna visszatorkollása alatt helyezkedtek el. Az Öreg-Duna torkolat feletti vízmércéi tartósan negatív tartományba kerültek, Rajkán 1992 novemberében már -314 centi volt a vízállás, majdhogynem -3 méter a lezárás előtti helyzethez képest. Moldova György így írt a következményekről az "Ég a Duna" c. könyvében:

"1992. október végén a dunacsúnyi elzárás következményeként az irányadó magyarországi vízszintek jelentősen visszaestek. Rajkánál október 23-án plusz 33 centimétert olvastak le a mércéről, október 25-én mínusz tizet, 26-án mínusz 165-öt, november elsején pedig mínusz 270-et. Az elzárás helyétől távolodva ez a görbe ellapul, Gönyünél 88 centiméteres visszaesés mutatkozott, lejjebb egy fél méterrel csökkent a szint. [...]

A dunacsúnyi elzárás után a főág egy csapásra elvesztette vízkészletének 90–95%-át. Az addigi vízmagasság-jelzők szárazra kerültek és használhatatlanokká váltak, nem jutott idő szabályszerű új darabokkal kiegészíteni ezeket; alkalmi mércéket kellett elhelyezni, hogy követni tudják a „negatív árvíz” mutatószámait. Megfordult az áramlás korábbi iránya, a Duna valósággal leszívta a mellékágakat, vizük néhol a fenékiszapot is magával sodorva vágódott bele a Dunába, lehetett látni, hogy a sáros hordalék miképp tör utat magának a mederben. A talajvíz szintje néhány nap alatt két-három métert süllyedt a Szigetközben."

Az Öreg-Duna kiszáradó medre (forrás)

"Az idő akkor már október végére járt, a halak most is felvonultak a telelésre, szétszéledtek a mellékágrendszerben, hogy jó helyen és jó kondícióban érjék meg a tavaszi ívás időszakát és most a környezetükből egy csapásra eltűnt a víz. [...]

A Duna elterelésének első három hete után a szigetközi ágrendszerben elpusztult hal mennyiségét legalább 60 tonnára becsüljük. A fajösszetételt tekintve mintegy 80%-a vegyes fehérhal (keszegfélék, ezüstkárász stb.), míg 20%-ban nemeshal (süllő 10, ponty 5, csuka 3, harcsa 2%). [...]

A szigetközi ágrendszer halállományában keletkezett kár november 18-ig (az idézett feljegyzés kelte – M. Gy.) mintegy száz tonna. A víz további apadása, valamint a tél beálltával fenyegető lefagyás igen nagy értékű halállományt veszélyeztet közvetlenül, a rendkívül nehéz terep és az igen magas költségek miatt a kimentése nem megoldható.” Végülis a veszteség kétszáz tonnára rúgott.

Milliószámra pusztultak el a kis kőrákok, békák és édesvízi kagylók is. A bajokat növelte, hogy egyetlen illetékesnek sem jutott eszébe letiltani az üzemi jellegű halászkodást, az még két évig folyt, sok helyütt elektromos eszközöket is használva."

Mesterséges kisvíz és kiszáradó mellékágak a Felső-Szigetközben, 1993. április 25-én

Nagybajcs és Gönyű vízmércéje azt mutatja, hogy a közvetlen emberi beavatkozás sokkal nagyobb katasztrófát okozhat egy folyó életében, mint a közvetett, pl. az éghajlatváltozás. Hogy ez utóbbi mikor éri el az előbbi mértékét? Hamarosan kiderül, Nagybajcs vélhetően hamarabb, augusztus első napjaiban, majd utolsó vízmérceként Gönyű kapcsolja le a villanyt.